Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-29 / 75. szám
». oldal KELET-MACTARORSZAO — VASÁRNAPI MELI «ÄKLCT 1970. március 39. AUTOS KORSZAK — Mami kapcsolj rá legalább nyolcvanas sebességre. I Másodszor jövök megkérni a lánya kezét Ezen ünnepélyes percben visszaadom a lakáskulcsodat. AZ UDVARIAS BETÖRŐ Nadrágszíj Köszönöm szépe» Éppen a világot akartam megváltani és ezért elmerült körülöttem a világ, csakis az írógép létezett, amatőr a trónörökös csak úgy mellékesen bejelentette, hogy a tanító néni beszélni óhajt velem. Valamit morogtam rá, ennyiben is maradtunk. Folytattam a megváltást, a gyerek pedig tapintatosan odébbállt. Néhány nap múlva megismétlődött ugyanez. Harmadszorra családunk büszkesége már olyannyira tapintatosan adta tudtomra, annyira nem akart zavarni, hogy az már feltűnt. Egyenesen gyanús volt. — ...De anyu aláírta már —, súgta és osont is ki. — Akkor jó —, gondoltam és nehezményeztem gyanakvásomat. A vacsoránál aztán jött a földrengés. — Mit mondott a tanító néni? — kérdezte a feleségem. Ránéztem a gyerekre, hogy, na, hát akkor halljuk, mit is mondott? — Neked mit mondott?! — érintette meg karomat hitvesem. — Nekem? — csodálkoztam. — Semmit. — Hogyhogy semmit? — Úgyhogy. — Hát nem szóltál apádnak? — kérdezte az ezúttal búzgón evő magzatomtól, holott nem is volt ínyére való vacsora. — De igen. — Hát akkor?... Szó szót követett... Másnap besiettem az iskolába. Tűzrőlpattant egy tanító nénit kapott idén a fiam, annyi szent. Úgy megmosta a fejem, mintha én lettem volna íz a vásott kölyök, aki nyávog' és kuruttyol óra alatt, aki Balogh Marikának lenyisszentet- te az egyik varkocsát, aki... Szemlesütve, megsemmisült nebulóként hallgattam. Aztán, hazafelé baktatva, megszületett a fogadalmam: NADRÁGSZÍJ! Megemlegeti' még az a büdös kölyök, hogy ilyen szégyent hozott rám! Úgy elnadrágolom, hogy...! Hogyan is? Az az igazság, hogy engem se vertek meg soha nadrágszíjjal; nem is találkoztam olyannal, akit az apja hirtelenjében leoldott nadrágszíjjal vezetett volna vissza az igaz útra. Bennem kézzel vagy porolóval bíztatták a lelket. Na, mindegy. En nadrágszíjjal fogom móresre tanítani. Levetetem vele a nadrágját, lehajol, megfogja a cipője orrát... azt hiszem, így fórsriftos... vagy inkább a térdemre fektessem? Hogy megemlegesse élete végéig, aztán... klasszikus mozdulattal lecsatolom a szíjat és.„ Megtorpantam. Nincs is nadrágszíjam! Mi lesz a klasszikus, bár sokak szerint idejét múlt nevelési módszerrel? A fene ezekbe a csípőnadrágokba! Akkor most mi légyen? Megvan! Kukoricára térdeltetem! A sarokba. Én is térdeltem, hely, keserves két óra volt az, amiatt a... amiatt a... ...Aznap sem csigázta fel képzeletemet a számtan óra, s hetenként legalább né - gyet csempésztek bele az órarendünkbe. S miután többszörösen oüntetett előéletű voltam Ádám tanár úr unalmas órái miatt — holott minden vétkem abból állt, hogy horkolva aludtam —, elhatároztam, taktikát változtatok. Szórakoztatóvá teszem az ötven percet. _ Minden diák tudja, hogy a padba szúrt tollhegy meg- pöcögtetve milyen remekül búgó hangot ad. Takaros kis arzenált lopkodtam össze különféle toliszemekből, hiszen aki a muzsikát szereti, rossz ember nem lehet, maid nagy ügybuzgalommal elkészítettem a hangszert. azaz összeszúrkáltam a padot. Szerencsémre Simon. Jónás fia ült előttem, aki hatodik után jött az első gimnáziumba. Ezért jóval nagyobb volt mint mi, következésképpen a háta pompás fedezéknek bizonyult. Legalábbis egyelőre. Soha művész még olyan odaadással, átéléssel nem zenélt, mint én azon a szám tanórán. Paganini hegedüjátéka, Liszt zongorázása kontár favágás volt ahhoz, ahogyan a szívemből előbugy- gyant a muzsika, méghozzá az „Akácos út”. Természetesen, eme zenei produktumom értő fülelőre talált. Egyre többen vetették rám elismerő, bíztató tekintetüket. Sirt-zokogott dalom, melyet Ádám tanár úr monoton altja kísért Hanem az algebramagyarázat mintha akadozott volna. A tanár úr szemmel láthatóan hegyezte fülét, néhányszor végigjártatta tekintetét a padsorokon. De csupa feszülten figyelő, ártatlan angyalábrázat bámult vissza rá. Ám, a tanárok türelme is véges. — Ki cimbalmozik? Soha még olyan buzgón nem kutatta osztály azt az elrugaszkodott szégyentelent, aki ilyesmivel merészeli zavarni a számtanórát. A leg- felháborodottabb pillantásokkal én örvendeztettem meg publikumomat. Majd gondoltam egyet és felálltam. — Kívülről hallatszik! — jelentettem. Ezután az egész osztály esküvel bizonygatta, hogy kintről jön a cimbal- mozás. Egy teljes padsor rohant lovardái tempóban becsukni a három ablakot. Szalai közben már jelezte, hogy 8 és fél percet sikerült elhúzni. Felelés Simon! Önfeledten muzsikáltam tovább. A csendet csak akkor érzékeltem, amikor Sél- ley oldalba taszított. Épp a „pacsirta szólt”-nál. — Süket! — rúgtam bokán de már későn kapcsoltam, hogy itt jóindulatú figyelmeztetés történt, nem pedig zenei barbarizmus botfülüek részéről. Recs- csent a dobogó, amikor Ádám tanár úr kirúgta maga alól a széket. — Szóval odakíntről...! — • nyikorgót! cipője. — Lássuk csak azt a cimbalmost! — nyúlt le a fülemért... ...Hej, de réges-régen volt mindez! Azon vettem észre magam, hogy állok egy kirakat előtt és bárgyún szem- bevigyorgok önmagámmal. Hát bizony, nem vettem sem nadrágszíjat, sem kuko ricát. De azért mezítelen tenyérrel csak-csak elporol tam a kis gézengúz farmer- nadrággal borított alsó fertá lyát... míg körülöttem ott tolongott az egész egykori I a. osztály, Baloghtól Tarnó- czy-Zónayig, és megrökönyödve nézték, amint önma gíimat püfölöm. A Henkei még a nyelvét is rám öltötte... Csonkaréti Károly All. Zaharov i Mi újság? Bejártam a tundrát, megfordultam Közép-Ázsiában, átkeltem a Bajkálon, megtekintettem Ulánbátort, Varsót, Prágát, Párizst, Berlint és Karlowy Varyt. Visszatértemkor közeli barátom — s egyben szomszédom — tárt karokkal üdvözölt a lépcső- házban. — Na végre! — rikkantott örömében és erősen átölelt. — Nos, mi újság? Hogy utaztál? Mit láttál? Mit hallottál?... Mesélj! Mesélj! Most, azonnal! Alig várom!... Kinyitottam a számat, hogy elkezdjem élménybeszámolómat, de a barátom közbevágott: — De könyörgöm, mindent sorjában! Ki ne hagyjál semmit! Hogyan, mint, hol. mikor? De elsősorban a te dolgaid érdekelnek. Ezt magad is jól tudod. Egy pillanat! Gratulálhatsz nekem: holnap befejezem a tatarozást. Bizony be! Az egész plafont befehéritettem és új tapétát ragasztottam! Nyomban gratuláltam neki, és a mondókámba kezdtem. — Amikor leszállt a gépünk az orlyi repülőtéren... — Egy pillanat, — szakított félbe a barátom, — az ajtókat is befestettem mindet, a zárakat kicseréltem, az üvegeket megtisztítottam. Minden úgy ragyog, mintha vadonat új lenne! __No, de most már mondjad, kérlek, csak ki ne hagyj semmit! — Igyekszem — szóltam. — Mindenekelőtt a Notre Dame-ban tett látogatásról szeretnék... — Ó, a látogatásból nekem is elegem van, — szúrta közbe a barátom. — Tegnap lejöttek hozzám a negyedik emelet lakói, s megnézték, hogyan tömöm be a hasadé- kokat. — Aztán voltam a Varsói Képtárban, — folytattam bátortalanul. — Hát én vajon hol be nem jártam! — szólt a barátom. — Voltam a Danilovszki áruházban, minden vasboltban, de olajos hígítót sehol nem találtam! Hanem én nem hagytam ám magamat. Elmentem a négyes számú gépkocsitelepre, tudod. ott raktáros a sógorom, és hát képzelheted, egy tele hordóval adott. De várj csak, te hol is fordultál még meg? — Egész Európát beutaztam, — kezdtem újra a beszámolót, — vagy tízezer kilométert tettem meg. — Ö, én csak mindössze nyolc négyzetmétert. Rendbe- tettem a fürdőkádat, a vécét, csupán a konyhában maradt még nyolc csempe, de holnap az is meglesz... De hát miért hallgatsz? — Talán... talán majd máskor — ajánlottam elővigyázatosan. — Isten ments! Később nem lesz oldószer! Most kell bemázolni. És milyen príma oldószer ám ez! A tíz ujjadat megnyalnád utána. Rá sem ismernél a konyhánkra. Ügy ragyog ott minden, mint a patikában... Hát ez az újság idehaza. És nálad? No, mesélj, már! — De hát... Tulajdonképpen. .. egészen rövidre fogom. .. lekerekítem... •—kezdtem bele újra a mondókámba. — Jaj, hát én már jó ideje, hogy megkezdtem a le- kerítést, — vágott újfent közbe a szomszédom. — Ez most különben is roppant divatos. Először az asztalt gömbölyítettem le. — eredetileg négyszögletes volt — aztán a rótáblát fabrikáltam eJ ; alakúra... De te miért. .,i beszélsz? Szólalj már meg! — Én már mindent elmondtam, — jegyeztem meg félénken. — Ugyan már! Részletesen mesélj mindenről, engem nagyon érdekel minden, s különben is megígérted, hogy mesélni fogsz! — Ezt te csak úgy képzeled, — válaszoltam hirtelen. — Sajnos, nem szolgálhatok semmi újsággal. — De hát valahol csak megfordultál! — Hogyne, a GUM-ban, ajtókilincsért — sziszegtem mérgesen. — Ne mondd! — villanyo- zódott fel ebben a pillanatban a szomszéd. — Sorold csak, miket lehet még ott kapni?... No, mesélj hát, beszélj hát, van valami újdonság? — Dehogy van. Minden a régi. — Én is így gondolom... De most hallgass meg engem !... — És az elkövetkező három és fél óra alatt hallgattam, hallgattam őt. s még csak félbe se szakítottam. Fordította: Baraté Rozália KERESZTREJTVÉNY 1810. március 29-én volt Pesten a Hamlet első magyar előadása. Hol? Beküldendő: Vízsz. 1., függ. 27. VÍZSZINTES: 13 Házhely. 14. Vissza: esőben álló. 15. Napszakok. 16. Mey;zó- iítás 17 „Az” arca. 19. Testé- oen keringő folyadéka. 20. Ilyen az Alföld 21. Hozzátartozója, névelővel 22. GUG. 24. „A” park. 26. SY. 28. Temetőben van! 30. Folyó Romániában. 31. Mesterkélt testtartás. 33. Táplálék. 36. Víz szállítására alkalmas edények 38. Hadak. 39. Munkában résztvevő 40. Ruhán vannak. 42. Takarmányfajta. 43. Ital. 44. Labdarúgó-trófea rövidített neve. 46. ŐZÉ. 47. Közepén nézz! 49. Kebelbeli. 52. Fürdő németül. 54. Polgári per szereplője. 55. Mondat része. 57. E fogoly. 59. Apró élősdiek. 60. Testünkben a mozgást segíti elő. 61. Csillagászati talppont. 63. AES. 64. Az előadást hosszú időn keresztül megelőzi. FÜGGŐLEGES: 1. Találat a vívásban, névelővel. 2. Kanalazzák. 3. Fonna. 4. Irodai kapocs. 5. YK. 6. A XVIII. század elején keletkezett építészeti és művészeti stílus. 7. Erdély délkeleti részén élő ember. 8. Nyári esőt! 9. Tiltó szó. 10. össze-vissza vés! 11. Kikötőhíd, hajóhíd. 12. Nulla. 17. Menyasszony. 18. ÉNT. 23. Vissza: kizsigerel. 25. Öntödei szakmunkás. 28. Sprőd. 29. Nyílvesszőtartó. 31. Virág része. 32. Gyümölcskocsonya. 34. Titkon figyel. 35. Kecske „beszéd”. 36. „Éktelen*’ vágószerszám. 37. Vissza: négylábú névelővel. 41. Operaházunk karmestere (János). 44. Méhlakás. 45. Halfajta. 48. Világhírű bécsi énekesnő (Leander). 49. Duo- lázva: halandzsa. 50. Régi levélcímzés. 51. Lakásban van. 53. Dajka. 55. Határállomásunk. 56. Imamátus. 58. Bicska fele. 6.J. Papírra jegyzé. 62. Vallásrövi- dítes. 64. Lengyel gépkocsik betűjelzése. A megfejtéseket legkésőbb április 6-ig kérjük beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BEKÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOG Al, U NK EL! Március 15-i rejtvény pályázatunk helyes megfejtése: Kardot és nem olajágat, Kardot a nemzet kézbe! Legyen szabadság először, És azután legyen béke.” Nyertesek: özv. Gallasz Lajos- né, Kósa Gyuláné, Kőhalmi György, Légrády József és Szilágyi Gáborné nyíregyházi, Pintér Árpád bc.I: Alórántházi, Ko- csár Imre csengeri. Sipos Istvánná kisvárdai, Béri Béla mátészalkai és Sarkady Mária túr- istvándi kedves rejtvényfejtői'k. A nyereménykönyveket posta« elküldtük.
