Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-20 / 67. szám

«rUT.ET MAGYARÖRS2Ä» WW. március 2#. a nap hírei AAa: fáklyás menetdalverseny Ma, pénteken este 18 órá­tól fáklyás menetdalversenyt rendez Nyíregyházán a KISZ. A fiatalok a vízto­ronynál gyülekeznek, majd az Arany János utcán, moz­galmi dalokat énekelve vo­nulnak a Szamuely-szobor- hoz, ahol megemlékezést tar­tanak, és a KISZ, az úttörők valamint honvédek nevében koszorút helyeznek el a szo­bor talapzatán. LENINRE EMLÉKEZÜNK. Lenin-díszünnepséget rendez a Tanárképző Főiskola már­cius 2-én, szombaton délután fél háromkor a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. EMLÉKTÁBLA-AVATÁS. Március 21-én, szombaton dél­előtt 10 órakor leplezik le a nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskolában azt a z emléktáblát, amit a Szamuely- testvérek, ár. Münnich Fe­renc és Rajk László — a Ko's- suth gimnázium volt növen­dékei. — emlékére emeltek. Dr. ördögh János, a városi tanács vb elnökhelyettese mond avatóbeszédet az ün­nepségen. A KITÜNTETTETEK TISZ­TELETÉRE. Ünnepi kibővített végrehajtó bizottsági ülést tart ma, március 20-án a nyír­egyházi városi nőtanács. . A város nőmozgalma 18 alapító­jának adják át a MNOT ki­tüntető emléklapját. KIBŐVÍTETT ÜNNEPI ÜLÉSEN emlékezik meg ha­zánk felszabadulásának törté­nelmi jelentőségéről a .nyír­egyházi, II. kerületi hazafias népfrontbizottság. A bizottsá­gi ülést — ahol az elmúlt 25 esztendő eredményeit, és a jubileumi évforduló tiszteleté­re indított társadalmi munka­verseny városi és kerületi cél­jait is ismertetik — ma, már­cius 20-án 18 órakor tartják a Bocskai utca 25 szám alatti, II. kerületi pártházban, Uj tv-fii msoroz at r Áprilisban immár a negyedik olyan saját készítésű filmso­rozattal jelentkezik a Magyar Televízió, amely témáját egy- egy megrázó és felháborító politikai eseményből meríti. A sorozat ezúttal a világhírű né­ger békeharcos, Martin Luther King meggyilkolását, a gyil­kosság körülményeit, a hát­térben meghúzódó erőket mu­tatja be a nézőknek — az Egyesült Államokban megje­lent és fellelhető közlemények és dokumentumok alapján, mintegy azok összefoglalásá­val. Az új sorozat címe: „A 416- os szökevény”. A film írója Gimes György, szerkesztője Fellegi Tamás, a rendező Ke­leti Márton, az operatőr Hil­debrandt István. A főbb sze­repeket Márkus László, Bár­di György, Páger Antal. Pé­csi Sándor, A.jtai Andor és Tordaí Teri alakítja. Az adá­sok időpontja: április 12, 18, 25, május 2, május 9. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja FószerkesztóOrdas Nándor Szerkesztősig: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. fftslefon: 16-70. 16-71. 36-03. telexszám: megyében 344, megyén kívül 07 344. Kiadja: s Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bríiiyi Ilona u. S. TeL: 36-00. rrcieMSa kiadói Farkaa Pél -Teri esrti a Magyar Posta BtöHzetéai díj egy hónapra: 38 forint. Befizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 28 059. Kéziratokat nem örzünV meg és nem adunk vissza. ŰJ OLVASÓTEREM A PARLAMENTBEN. A Parlament épületében működő Ország­gyűlési Könyvtár — 1952 óta nyilvános közgyűjtemény — ’vasóteremmel bővült, me­lyet a napokban adták ál rendeltetésének. Egyidejűleg ki " 4 t rendeztek a felszabadu-' lássál kapcsolatos könyv anyagból-; hatszáznál több • kötetet mutatnak be a 25 évvel ez­előtti időről, s mintegy 160 féle újság, sajtótermék is a közönség rendelkezésére áll. (MTI foto — Páliai C. Hely.) A NŐK POLITIKAI. GAZ­DASÁGI ÉS SZOCIÁLIS HELYZETE címmel megjeleni füzet alakban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában az MSZMP Központi Bizottságá­nak 1970. február 18—19-i ülésének anyaga. A füzet Pul- lai Árpád előadói beszédét, valamint a Központi Bizottság állásfoglalását a nők politikai, gazdasági és szociális helyze­téről, és a Központi Bizottság határozatát tartalmazza. ELŐADÁS A FÖLDNYIL­VÁNTARTÁSRÓL. A Geodé­ziai és Kartográfiai Tudomá­nyos Egyesület rendezésében tart előadást a földnyilvántar­tásról ma, pénteken 16 órakor Bárkonyi Sándor, a MTESZ irodaházi előadótermében. TSZ A GYERMEKNEVE­LÉSÉRT. Okos ajándékkal lepte meg a paposi tsz 20 jól dolgozó tagját, akiknek isko­lás korú gyermekük van. Egész évre megrendelték ré­szükre a Gyermekünk című nevelési szakfolyóiratot — ír­ja Földváry József iskolaigaz­gató. ÚTKORSZERŰSÍTÉS. Fel milliós költséggel, még ez év­ben felújítják Mátészalkán a Sallai Imre utat. Százéves a képes levelezőlap .August, Schwärt Oldenburg) könyvkereskedő száz évvel ez­előtt — 1870. tavaszán — adta postára az első, maga készí­tette képeslapot, erre emlé­kezve tartottak sajtótájékoz­tatót csütörtökön délelőtt az Intercontinental szállóban. Nemes Béla, a Képzőművésze­ti Alap Kiadóvállalatának igazgatója és Erdélyi György, a Pl ÉRT vezérigazgatója el­mondotta, hogy áz idén for­galomba kerülő valamennyi képeslap hátoldalára jubileu­mi felirat kerül. Az ősszel a Műcsarnokban reprezentatív kiállításon mutatják be a ké­pes levelezőlapok történetét, ma már világszerte, nálunk is rendkívül gazdag választé­kát. Érdekesség: a napokban forgalomba hoznak három di­menziós, tökéletes térhatású színes képes levelezőlapokat, japán gyártású üdvözlő kár­tyákat. Üjjárendezili a gyűjteményt a Szerencsen működő első magyarországi képes levelező­lap múzeumban, ahol körül­belül félmillió színes lapféle­séget — közte sok világritka­ságnak számító kártyát — láthat a közönség. A Delta legújabb számából Üzemanyag: a vércukor TUDOMÁNYOS ELŐADÁS NYÍRBÁTORBAN. Szállítási szerződések a gyakorlatban címmel, a Gépipari Tudomá- .nyos ,Egyesület.. rendezésében Nyírbátorban tart előadási ma, pénteken 15 órakor dr. Bartha Sándor. Az előadás he­lye a vastömegcikkipari vál­lalat kultúrterme. ARANYLAKODALOM. Ny írt urán szombaton ünnepli házasságkötése 50. évforduló­ját Kiss Gyula és felesége, Szalontai Mária. A családi ju­bileumon három gyermeke és öt unokája köszönti az idős házaspárt. KISZ EGYÜTTMŰKÖDÉS. A nyíregyházi gumigyár KISZ- szervezete a megye életét és létesítményeit ábrázoló ftiűvé- szi képekből kiállítást rendez. A Krúdy Gyula utcai gimná­zium KISZ-szervezete p^dig tanácsköztársasági tablósoro­zatot készített. A kiállítások anyagát a két KlSZ-szervezet kicseréli egymással, s mind­két szervezet taggyűlés kere­tében mutatja be a dokumen­tumokat a forradalmi ifjúsá­gi napok keretében. 72 SZÁZALÉK TOVÁBB­TANUL. A nag.ykállói járás általános iskoláiban az idén végző 842 nyolcadik osztályos gyerek közül 610 jelentkezett továbbtanulásra. A tanulók­nak majdnem fele a különbö­ző szakmunkásképző intéze­tekhez nyújtotta be felvételi kérelmét. PROGRAMI NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György ú« H. Aatetoö «esetöd sSdácai Ja*?** Az orvostudomány mind több alkalommal al­kalmaz a szervezetbe épített ütémszabályzót (pacemakert), sőt széles kö­rű kísérleteket végeznek már szívprotézisekkel, gép- szívekkel is a súlyos szívbe­tegeik megmentésére. Nagy gondot okoz e szerkezetek .energiaellátásának megoldá­sa. A jelenlegi pacemakerek villamos telepeit bizonyos időszakonként újabb műté­tekkel kell kicserélni. Kísér­leteznek már hosszabb élet­tartamú radioizotópos áram­forrásokkal is, de chicagói orvosok most olyan ötletes megoldást javasolnak, amely - lyel a szerkezetek működte­téséhez szükséges energiát magából a vérből lehetne előállítani. Elképzeléseikben kétféle „belep” szerepel: az egyik teljesítménye 5—10 watt, a másiké pedig 0,1 milliwatt lenne a gépszívek, illetve az ütemszabályzok energiaellátására. Rendkívül egyszerű elven működnének Elektródjaik mesterséges fo­lyadékhártyába búrkolt ne­mesfémrostok lennének. A nagyobb típus egyik oldatét vénás vér öblítené, a kiseb­bik elektródját pedig a sejtközi folyadékba ültetnék. Az üzemanyag a vércukor lenne. Az egészséges embe­rek vérében literenként 1 gramm szölőcukor van. en­nek „üzemanyagként” való hasznosítása elméletileg megoldhatónak látszik. A vegyi reakció során a vér­ben levő szőlőcukorból és oxigénből széndioxid és víz keletkezik. A szövetnedv vagy a vérszérum elektroli- tikus tulajdonságairól még nincsenek tapasztalatok. A legnehezebb problémának a pozitív elektród elhelyezése látszik, mert ha kiáll a testből, .fertőződhet, ezenkí­vül gyorsán “ki is szárad. Ezért olyan hártyával kelle­ne lefedni, amely beereszti az oxigént és kiereszti a széndioxidot, s ugyanakkor egyensúlyban tartja a víz­háztartást is. Az elképzelé­sek még messze vannak a gyakorlati megvalósítástó!, de a kutatók remélik, hogy a „biotelep” gondolata köze­lebb visz az életmentő szer­kezetek áramellátásának megnyugtató megoldásához. 1370. március 203 péntek HUBERT NAPJA A Nap kél 5 óra 48 perckor, nyugszik 17 óra 56 perckor. A Hold kél 15 óra 17 perckor, nyugszik 4 óra 55 perckpr. 35 évvel ezelőtt, 1935. március 20-án dördült el az országos fel­háborodást keltő endrődi csendőr­sort űz. « A három és fél évtized előtti meleg tavaszi napon — akkor szerdára esett húszadika — dél­után fél 4 porára hirdették meg Endrődön az ellenzéki jelölt, a kisgazdapárti Andaházi Kasnya Béla választási nagygyűlését. Ot támogatták akkor az endrődi sze­gényparasztok és kubikosok is. A hivatalos hatalom azonban mindenképpen meg akarja aka­dályozni az ellenzéki jelölt sike­rét. Nem válogatós az eszközök­ben sem,* mivel az ellenzéki je­lölt húsz percet késik, Bakos Jó­zsef, a gyomai szolgabíró elren­deli a gyűlés feloszlatását, és utasítja Baritz csendőr alhadna­gyot, hogy a gyűlés megtartá­sát mindenáron akadályozza meg. Mikor az ellenzéki jelölt megérkezik, a csendőrök a köz­ségháza udvaráról már kiszorí­tottak " a mintegy 2500 főnyt tö­meget a piactérre. ,Andaházit nagy éljenzés fogadja, Baritz al-. hadnagy azonban felszólítja a község elhagyására. A képvise-. iöj elölt nem engedelmeskedik, a tömeg élteti, a csendőr alhadnagy pedig — minden előzetes figyel­meztetés nélkül — kiadja csend­őreinek a tüzparancsot. Hét halott, negyvenegy sebesült maradt a brutális támadás után a piactéren; a halottak közül három asszony, az egyik váran­dós. Ez a véres kegyetlenség Endrődön, s az egész országban sok emberben tudatosította a Ilorthy-rendszer népellenes, nep- nyúzó jelleget. Enyhe idő Varható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, helyenként esővel, futó esővel. Élénk nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. Kossuth rádió 8,20: Ránki György; Pomádé király uj ruhája. Meseopera. — 9,50: Az éhség és a jóllakottság. Beszélgetés dr. Szendéi Adám adjunktussal. — .10,05: A Rádió- egyetem antológiája. Kölcsey Ferenc: Himnusz (ism.) — .10,22: Schumann; il. szimfónia. — 10,59: Lottóeredmények. — 11,00: Isko­larádió. — 11,35: Édes anyanyel­vűnk, (ism.) — 11,40: Philipp Emanuel Bach: E-dúr triószoná­ta. — 12,20: Ki nyer ma? — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Lakatos ^4bdof népi zenekara játszik. 13,45: Á harmadik évez­red felé. — 14,00: A Gyermekrádió műsora.* — 14,25: Iskolai magnó- tarosok ötperce, — 14,30: A gyer­mek és világa. Az élménygondol­kodás IV. rósz. — 15,10: Eisler; Woodburry daloskönyv. — 15,30: David Ojsztrah hegedül. — 16,05: így élünk... Egy év után újra Szerepen. — 17,00: Kék mezőben fehér Glóbusz. — 17,25: Hall­gassuk együtt! — 18,05: Mikroíó- rum. Olvasólámpa és nézőtér. — 18;20: A Magyar Rádió és Tele­vízió népi zenekara játszik. — 19,35: Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból: Az ürügy. Ir­ta: Thurzó Gábor. — 21,50: Rose Marie. Részletek Friml filmzené­jéből. — 22,20: Szokolay Sán­dor—Ady Endre: A tűz márciu­sa — oratórium. — 23,25: A de­nevér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 0,l(<: Tánczene. Közreműködik: Julian Bream. Petőfi rádió 8,05: Könnyűzene. — 8,50: Idő­szerű nemzetközi kérdések (ism.) — 9.00: Ezeregy délelőtt. — 10,00: A zene hullámhosszán. — Köz­ben : 10,59: Lottóeredmények. — 11.45: Szabóbástya. Molter Károly elbeszélése. — 12,00: Dóry Jó­zsef nótákat énekel. — 12,30: Szecsődy írén és Szalma Fe­renc énekel. 13,02; Konrad Sutarski lengyel költő versei. — 13,23: Olasz muzsika. — 14,00: Mindenki kedvere kettőtől ha­tig... — 18,10: Hangverseny a stú­dióban. — 18,50: Világkonszer­nek és a szakszervezeti harc. — 19,05: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 19,34: Hanglemez- gyűjtők húsz perce. — 19,54: Jó­estét, gyerekek! — 20,28: Három tavasz. Részletek Lajtai—Bé- keffy—Szenes operettjéből. — 20,50: xviade in Hungarv. könnyű­zene. tán^czene, jazz. — 21,30: A mi előadóink. Eoizódok huszonöt év előadóművészetének történe­téből. IX. rész. — 22.30*: Láttuk, hallottuk. ' — 22,50: Nádas Gábor tancdálaiból. — 23,15: Richard Strauss Symphonia domestica. Nyíregyházi rádió 18.00—19.00: Észak-Tiszántúl eseményei. — Tom Jones énekel. — Orvosi tanácsok. — Lemezvá­logatás. — Sport, Televízió 3.05: Iskoia-tv. Élővilág (ált. isk. 5. oszt.) A település körül élő állatok összefoglalása. — 8,30: Angol nyelv (középisk. I— II. oszt.) Hajsza Slim John után. — 11,05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) A váltakozó áramú generátor gyártása. — 13,10: Élővilág (ism.) — 15,50: Fizika (ism.) — 17,05: Pedagógusok fóruma. Országjá­ró utakon láttuk. Összeállítás. — 17.48 Hírek. — 17,55: a nagy orrú manó. Finn kisfilm. — 18.15: Ha LBC célba ér. Riport- film. — 18.43: Reklámműsor. — 18,50: Esti mese. — 19,00: „25 esz­tendő’\ A szocializmus építésé­nek útján. A tv politikai tanfo­lyama. — 19,30: Koncert a 707. utcában. A Lengyel Televízió könnyűzenei kisfilmje. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Péntek esti bemutató: Volt egyszer egy bor­bély. Tv-film. — 21,40: A Magyar Állami Operaházról. A „Felsza­badult melódiák” sorozat adása. — 21,55: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,05: Jégkorong-világbajnok­ság: Szovjetunió—Svédország mérkőzés közvetítése, felvétel­ről. Bratislavai tv í.üö: Negyedszázados mérleg. Tv-dokumentumfilm (ism.) — 9.30: Az ellenség hátában. .Szov­jet film. 2. rész (ism.) — 11,35: Tv-hiradó. — 16,00: Csehszlová­kia—Finnország jégkorong VB mérkőzés. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30 : Szovjetunió—Svédország jégkorong VB-mérkőzés. — 22,00: Szórakoztató műsor. Román tv ltí.uu: Tv-iskola. — 16,20: Ro­mán nyelv iskolásoknak. —- 16,40: Oktatófilm az Olt-völgyéről. — 17,30: Ifjúsági adás. — 18.20: Gaz­dasági újdonságok. — 18,30; Tu­dományos adás. — 19,45: Emlék­műsor. — 21.00: Jégkorong: Szovjetunió—Svédország VB. A nyíregyházi mozik műsora KRüny mozi: bábu I—U. rész Lengyel film. Előadások kezdete 4. és 7 órakor. Másfél helyárral! Telefon: 12-61. BÉKE MOZI: GR1SA ŐRMESTER NDK film. Előadások kezdete; fél S, iái 7 és fél 0 órakor. GORKIJ SlOZI." HŰTLENSÉG OLASZ MÓDRA Olasz film. Előadások kezdete: é, i és 8 árakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­OÉSI ház mozija: NYOMORULTAK l—IL rész Német, francia, olasz film. Egy előadás, dupla helyárra) Előadás kezdete: 6 órától. TANÁCSKOZÁS — GÁZ­ÜGYBEN. Soronkövetkező munkabizottsági ülését tartja ma, március 20-án délelőtt fél 11 órakor az Energiagazdálko­dási Tudományos Egyesület. A MTESZ irodaházi előadó­termében tartandó megbeszé­lésen ezúttal a megye távlati gázellátási programtervezetét vitatják meg. LOTTÖNYEREMÉNYEK. A lottó 11. heti sorsolása meg­hozta megyénkben a 20. lottó 4 találatos szelvényt, amely­nek tulajdonosa Müller Ber­nét záhonyi lakos. Az EL 301807 számú szelvényre 124 ezer 949 Ft-ot fizet ki az OTP kisvárdai fiókja. A járt utat Fortuna is szereti. Ugyanis másodszor ért el 4-es talála­tot a lottón a 8 792 518 számú szelvény tulajdonosa, aki 80 ezer Ft-ot meghaladó össze­get vesz fel az OTP nyíregy­házi fiókjától. ÖTLÁBŰ BORJŰ. A Füzes­abonyi Állami Gazdaság egyik magyartárka jersey kereszte­zéséi tehene ötlábú üszőborjút ellett. Az ötödik végtag az állat bal elülső lábából nőtt ki. A furcsa kis borjú egész­séges és életképes. UTAZNAK A KIS GYAP­JASOK. A Fehérgyarmati Ál­lami Gazdaság 520 kiváló mi­nőségű tejesbárányt szállított március közepéig exportra. A hónap végéig további 200— 300 kisbárányt küld a gazda­ság külföldre. ÜJ BÖLCSŐDE. Üjfehértón a községi tanács bölcsőde épí­tését tervezi. A szociális léte­sítmény helyének kijelölése céljából ezekben a napokban végzik a talajvizsgálatokat a szakemberek. IFJÜ SZAKMUNKÁSOK VETÉLKEDŐJE. Konzerv­ipari szakmunkások kétfordu­lós vetélkedője fejeződött be szerdán a nyíregyházi kon­zervgyárban. A KISZ rende­zésében megtartott verseny második fordulóján nyíregy­házi siker született. Ruttkai Etelka az első, Csizmadia Irén a harmadik helyet szerezte meg a debreceni és a nyíregy­házi gyár népes mezőnyében, A legeredményesebb verseny­zőknek a gyár oklevelet és pénzjutalmat ad. Csempészett, aranytárgyakkal kereskedett Rctai József, a® órások kisipari termelő szövetkezet József körúti boltjának volt vezetője a tilalom ellenére csaknem 60 000 forint érték­ben külföldről becsempészett aranytárgyakat vásárolt. Ezek nagyrészét munkahe­lyén haszonnal értékesítette. Rétait — akit az üggyel kapcsolatban beosztásából fegyelmi úton leváltottak — a központi kerületi bíróság; 9 hónapi szabadságvesztésre, az ügy többi szereplőit pedig — az arany-mennyiségtől függően — rövidebb tarta mú felfüggesztett szabadság vesztésre, illetve pénzbün­tetésre ítélte. A szóban for­gó aranytárgyakat az eljárás során lefoglalták, s ezek el ­kobzását is elrendelte a hto lóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom