Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

március IS. % <mm VILAGHIRADO HÉTFŐ­KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK: PÉNTEK SZOMBAT; Péter János varsói utazása A francia kommunisták sikere a járási vá­lasztásokon Moszkvában folytatódik a Gromiko—Bahr megbeszéléssorozat Váltás a maratoni olasz kormányválságban: Moro helyett Fanfani próbálkozik Befejeződik a lengyel—nyugatnémet eszme­csere Varsóban Megállapodás a két német kormányfő erfurti találkozójáról Vihar a kambodzsai jobboldal provokációi miatt Jarring New Yorkban tárgyal, harcok a Közel-Keleten Intézkedések a ciprusi reakció ellen Világkiállítás Oszakában Amerikai bombázások Laoszban Oszakától Erfurtig A formabontás divatját éljük, ttaad Kezdjem rend­hagyó módon a világpolitikai összefoglalót a hét utolsó nap­jával. Oszakában megnyílt az Expo 70, a világkiállítás. Mire akár a korán kelő olvasó kézbe veszi ezt az újságpél­dányt, már hosszú sorok kí­gyóznak a Senri dombon, a kiállítás területe előtt. Közre­játszik ebben a nyolcórás idő­különbség is, hiszen hajnali négy órakor Japánban mái­déi van. A oszakai seregszemle pa­vilonjai, mozgó járdái, színei es építési anyagai a jövő szá­zadot akarják idézni. A múló idővel játszanak akkor is, amikor egy ember nagyságú kapszulában ünnepélyesen el­helyeztek kétezer, korunkra jellemző tárgyat, azzal a fel­irattal, hogy utódaink csak ötven évszázad múlva bont­hatják fel. Úgy gondolom, egyetértünk abban, hogy ezt még a Mézgáék is megirigyel­hetnék. Most azonban ne kalandoz­zunk térben és időben ilyen messzire. Maradjunk az el­múlt napoknál és kontinen­sünknél. Mert meggyőződé­sem szerint ez a hét különö­sen fontos eseményeket ho­zott Európa számára. Az ese­ménykrónikából is kitűnik, hogy viszonylag hosszas elő­készítő tárgyalások után meg­egyezés született a két német állam kormányfői találkozó­járól. Ez a jelentősnek ígérke­ző találkozó a jövő csütörtö­kön a „virágvárosban”, Er­furtban kerül sorra. Sikerült tehát áthidalni a jócskán je­lentkező technikai és proto­kolláris problémákat, amelyek végső soron politikaiak vol­tak, hiszen az NSZK maga­tartásának lényegéből fakad­tak. Mivel Bonn változatlanul visszautasítja az NDK nem­zetközi elismerésére vonatko­zó jogos igényt, s nem hajlan­dó tudomásul venni Nyugat- Boriin különleges státuszát, a különben látszólag talán má­sodrendű kérdések is előtér­be nyomultak. Természetesen nem lehet­nek illúzióink es nem számít­hatunk arra, hogy egy nap alatt fel lehet számolni az el­lentétcsomókat. Amennyiben Bonn részéről nagyobb rea­litásérzék nyilvánul meg, — mégis elkezdődhet a magas szintű megbeszélések soroza­ta. Erről azonban majd a jövő heti kommentárunk fog szól­ni, hiszen előtte vagyunk a fejleményeknek. Az NDK— NSZK érintkezésfelvétel min­denképpen része annak az európai mozgásnak, amelyet a moszkvai szovjet—nyugatné­met és a varsói lengyel—nyu­gatnémet véleménycsere is je- ’ lez. Szándékosan használjuk ezt a kifejezést, mivel a felek tulajdonképpen azt tisztázzák: milyen lehetőségek és esélyek vannak az esetleges hivatalos tárgyalásokon. A kelet—nyugati párbeszéd sokféle formája beleillik az európai biztonsági konferen­cia előkés-ületeibe is. Kül­ügyminiszterünk, Péter János a hét nagy részét ismét kül­földön töltötte; diplomáciai aktivitásunk fokozódását jel­zi, hogy ez immár lassan „megszokottá” válik. Szófia és Brüsszel után Varsóban folytatott tárgyalásokat, s az utazássorozat a közeljövőben folytatódik majd. Kis ország vagyunk, de a szocialista szö­vetség tagjaként a magunk eszközeivel is előmozdíthatjuk az európai kibontakozás ügyét: ez a vezérgondolat hat­ja át tevékenységünket, ami­kor a baráti, a semleges és a NATO-országok fővárosaiban egyaránt kétoldalú tárgyalá­sokat folytatunk. Az európai biztonság szük­ségességére fényt vetnek azok a veszélyes jelenségek, ame­lyek földrészünk déli részén mutatkoznak. A Makariosz ciprusi elnök elleni merény­let egy jobboldali államcsíny előjátéka kívánt lenni, amely­nek célja végső fokon Ciprus NATO-izálása. Reakciós moz­golódás tapasztalható Török­országban, a külpolitikai vo­natkozásban kiegyensúlyozot­tabb nézeteket valló Demirel miniszterelnök ellen, a junta Görögországéban a helyzet változatlan, Olaszországban viszont a hosszú kormányvál­ság ösztönözheti akcióra a jobboldali szélsőséget. Mind­ez mint csepp a tengert (pon­tosan fogalmazva: mint csepp a Földközi-tengert) tükrözi, hogy mennyi tennivaló akad még kontinensünk szilárd és átgondolt biztonságának, sta­bilitásának kialakításához. Azért dióhéjban megemlíte­ném, hogy az európai esemé­nyek bizonyos előtérbe kerü­lése mellett továbbra sem csendes a két súlyos válság­góc: Délkelé' Ázsia és a Kö­zel-Kelet sem. Az amerikaiak laoszi beavatkozásával szem­beni bírálatok mind erőseb­ben hangzanak a kongresszus­ban is. Ha ezekhez a harci cselekményekhez hozzávesz- szük a kambodzsai huligánok provokációját az észak- és dél-vietnami nagykövetség el­len, akkor kibontakozik a fe­nyegetés: Vietnam után a washingtoni politika egész Indokínát lángba boríthatja. A rendkívüli események in­dokolták Szihanuk kambod­zsai államfő párizsi program­jának félbeszakítását, rövid moszkvai és pekingi tartózko­dással sietve hazafelé vette útját. A négy nagyhatalom New Yorkban megtartotta harmin­cadik ülését a közel-keleti rendezés ügyében, Jarring svéd diplomata pedig tapoga­tózásokat folytatott: érde­mes-e ismét megkezdenie köz­vetítő tevékenységét. A hét eseményei javarészt a kulisz- szák mögött zajlottak le, s valószínűleg néhány napig még várnunk kell arra, hogy megtudjuk: történt-e akár né­hány milliméternyi haladás. Ami magát az arab Keletet il­leti, a legfontosabb fejlemény Hz iraki kormány megállapo­dása a lakosság egynegyedét kitevő kurd kisebbséggel. Az időnként polgárháborús szin­tet elérő válság jó másfél év­tizede tartott, s ha a béke­kötés tartós lesz, Irak sokkal nagyobb erővel vetheti be magát az antiimperialista küz­delembe. Réti Ervin GORKIJ? LENINRŐL 10. Persze a szakemberek egy részének sorozatos alávaló kártevései után meg kellett változtatnom — és meg is változtattam — a tudomány és technika dolgozóiról alkp tott felfogásomat. Ilyen véle " mény változta tás nem könnyű, különösen öregkorban. A nép becsületes vezérei­nek feladata emberfelettien nehéz. Hiszen a Lenin által vezetett forradalom elleni harcot is nagyszabású és nagy erővel szervezték. Ráadásul figyelembe kell venni, hogy a „civilizáció” fejlődésével az emberi élet szemlátomást csökken, amit vitathatatlanul tanúsít az, hogy a mai Euró­pában kialakult az emberir­tás technikája és kedvtelése. De mondják meg tiszta lel- kiismerettel: mennyire he­lyénvaló és nem nagyon is visszataszító-e azoknak a „moralistáknak” a képmuta­tása, akik az orosz forrada­lom vérszomjáról beszélnek mindazok után, hogy ők ma­guk a szégyenletes európai mészárlás négy esztendeje alatt nemcsak, hogy nem saj­nálják a kiirtott emberek mil­lióit, hanem minden úton-mó- don uszítottak a förtelmes há­ború „teljes győzelméig” va­ló folytatására? Jelenleg a „kultúrnemzetek” vereséget szenvedtek, kimerültek, el­vadultak és győzött az általá­nos emberi, kispolgári buta­ság; szoros hurkai mai napig is fojtogatják az embereket. Sokat írtak és beszéltek Le­nin kegyetlenségéről. Termé­szetesen én nem engedhettem meg magamnak azt a nevet­séges tapintatlanságot, hogy megvédjem őt a hazugságtól és rágalomtól. Tudom, hogy a rágalom és a hazugság a kis­polgári politika törvényerőre emelt módszere, az ellenség elleni küzdelem megszokott fogása. E világ nagy emberei közt alig akad egyetlenegy is, akit ne próbáltak volna sár­ral bekenni. Ez köztudomású. Ezenkívül mindenkiben meg­van az a törekvés, hogv ne csak a saját felfogásának színvonalára süllyessze le a kiváló embert, hanem a lába alá igyekezzék ttppmi amazt, abba a nyűlós, mérgezett sár­ba, amalyet ezek a* emberek, miután megt&óeihteUék, „min­ftnnapieietn«». neveztek el.“ Élesen emlé'iezetembe v*? södött az alabbi visszataszító . 4Äia-.4*A PetervftfoU pcUTASZ­tok” kongresszusát. Oroszor­szág északi kormányzóságai hói eljött néhány ezer paraszt, s közülük több százat a Ro- manovok Téli Palotájában szállásoltak el. Amikor a kongresszus véget ért, és ezek az emberek elutaztak, kide­rült, hogy nemcsak a palota minden fürdőkádját, hanem az igen értékes sévresi meis­seni és kínai vázák tömegét is összerondították, éjjeli edény­nek használták. Erre pedig nem a szükség kényszerítette őket, hiszen a palota illem helyei rendben voltak, a víz­vezeték működött. Nem, ez a gazemberség azt a vágyat jut­tatta kifejezésre, hogy elront­sák, beszennyezzék a szép dolgokat. A két forradalom és a háború alatt százszor is megfigyelhettem az emberek­ben a szép dolgok összetöré­sének, megcsonkításának, ki­gúnyolásának. tönkretevésé- nek ezt a sötét, acsarkodó vá­gyát. Ne gondolják, hogy a „sze­gényparasztok” viselkedését azért emeltem ki. mert szkep­tikus vagyok a muzsikkal szemben. Nem, tudom, hogy a szép dolgok összerondításá- nak beteges vágya az értelmi­ség bizonyos csoportját is gyötri, például azokat az emigránsokat, akik szemláto­mást azt gondolják, hogy ha ők nincsenek Oroszországban, akkor már ott nincs semmi jó. A kivételesen szép dolgok lerombolásának gonosz vágya ugyanabból a forrásból fa­kad, mint az az undorító tö­rekvés, hogy a rendkívüli em­bert, mindenáron be akarják mocskolni. Minden rendkívü­li dolog zavarja az embereket abban, hogy úgy éljenek, aho­gyan ők akarnak. Az emberek egyáltalán nem társadalmi szokásaik gyökeres megválto­zását, hanem csak azok kibő­vítését kívánják, ha ugyan kívánják. A többség tulajdon­Gerencsér Miklós: : : ■ ’ 12. Még mindig nem akart felocsúdni részeg szórako- zottsagauol a pörgőn rexae- rítés megyei parancsnoka. Annyit észrevett, hogy he­lyettesét szinte kicserélték a precízebb bemutatkozás után. — Parancsoljon, foglaljon helyet, főhadnagy úr. Ha , megengedi: Faragó Béla. Weinhoff er testvér a felet­tesem. Tüskés humorának ne tessék túlzott jelentőséget tu­lajdonítani. Valami kezdett rémleni Weinhoffernek: — A Naphegyen is van agy Demeter főhadnagy. Je­lentést küldtem neki a múlt héten. — Megkaptam — bólintott barátságos eleganciával a csendőrtiszt. Kiteregette Weinhoffer szutykos íróasztalára a pom­pás merített papírra gépelt meghatalmazását. A megyei felderítő parancsnoknak még az üvegszeme is tágra meredt a csodálkozástól. Látogató­ját többé nem téveszthette össze akármiféle főhadnagy- gyal. A kellemes, ápolt tiszt nem volt más, mint a Nem­zeti Számonkérő Szék poli­tikai osztályának személyes megbízottja. Weinhoffer ki­rúgta maga alól a széket, vigyázzállásba merevedett. — Főhadnagy úr, Wein­hoffer Jenő, Győr—Moson— Pozsony egyelőre egyesített vármegyék polgári felderíté­sének parancsnoka szolgála­tára állok. — Pihenj — legyintett szí­véivé'' hwvpecággal p c—n- dőr főhadnagy. — örülök, hogy önbizalmuk . tó.vejetes. Remélem, ehhez joguk is van a végzett munka alap­ján. Befogadnak körükbe? — örülnénk, ha ilyen megtiszteltetés érne bennün­ket — sietett Faragó mege­lőzni Weinhoffert — Ugyanis van szeren­csém a tudomásukra hozni, hogy osztályom Győrbe köl­tözött a budai Naphegy ut­cából. Innen, ebből az épü­letből folytatjuk tevékeny­ségünket. Közvetlen munka társaimon kívül rendelkezé­sünkre áll egy harmincfős csendőrkü 1 önf tmény. Elhe­lyezésükről már gondoskod­tam. Weinhoffer zsibbadt főié­ről nem akart elmúlni a ká­bulat. — Mindenben számíthat ránk főhadnagy úr. — Köszönöm. Máris ott­hon érzem magam. Éppen ezért kezdjük mindjárt a munkával. Weinhoffer test­vér említette azt a levelet. Szeretném az értésükre ad­ni: engem a levélben jelzett ügy érdekel a legjobban Lássuk, miben jutottak elő­re. — Egyenesen a végszóra ér­kezett főhadnagy úr — nyer­te vissza hangoskodó stílu­sát Weinhoffer -— Már csak a felgöngyölítés van hátra. Homlokát kényesen rán­colva figyelt a főhadnagy. — Hányán vannak? — Kilencen, jelentem tisz­telettel. — Név szerint is meg tud­ná nevezni őket? — Természetesen! Németh János, Kiss István, Balogh Mihály, Kucsera László, Ju­hász Lajos, Baranyai Mi­hály, Kurella Mátyás, Osz- íermann László, Bogdanov István. Weinhoffer mohón várta az elismerést. Doktor Deme­ter Zoltán nem is tagadta meg tőle. — Igazán remek. Ahhoz képest, hogy amatőr besúgó vezetett nyomra. Még sokra viheti ez a Nagy Rezső. Soványabb lett az elké­pedéstől az amúgy is cingár Weinhoffer. — Ismeri a főhadnagy úr?... — Csak úgy mellékesen... Majdnem pontos a létszám. Mindössze három személy hiányzik róla, noha a három közül az egyik rendkívül fontos. Ez már sok volt Weinhof­fernek. Ültében hevesen az asztalra tenyereit, aztán fel­pattant. — Szomszéd, ez képtelen­ség. Én csak tudom, hogy teljes a lista. Alig jelezte meglepettsé­gét Demeter a dühös-bizal­mas „szomszéd” miatt­— Tessék elhinni, okkal hiányolom a további három nevet. Hiányzik a listáról Németh János, Stelczer La­jos és Novák Jánossi Péter. — De hiszen Németh Já­nos ott van a listán! — Az egyik — ellenkezett bocsánatkérő mosollyal De­meter. — Mert bizony két, azaz kettő Németh János van. ön valószínű Németh László Jánosra, a költőre gondol. A vagongyári öntöde írnokára. Én pedig a sima Németh Jánosról beszélek, a munkásról. Ugye hisz ne­kem? Kelletlenül hátrált meg Weinhoffer. mogorva pofát vágva ült vissza a helyére. Faragóban viaskodott a káröröm a rio-mesztő féV- lemmeL Kedvére való volt főnöke felsülése, ugyanak­kor a hideg futkosott a há­tán doktor Demeter Zoltán kimért, szerényen fölényes tájékozottságától. Megint be­bizonyosodott, a Gestapo mindent tud. Mert egy pilla­natig sem kételkedett abban, he0-- a Nem-"ti S-ámnnüérö Szék kulcsembere a Gestapo besúgói jelentéseinek kö- szcinneti joiértesuitségei. Nagyobb rémülettel féltet­te életét, mint valaha. A puskacsőtől sem rettegett annyira, mint a Gestapo mindentudásától Megértette, akkor védheti irháját, ha minél hamarabb a kegyeibe férkőzik ennek a fess, udva­rias főhadnagynak, aki kö­zéjük csöppent rettenetes hatalmával Egész egyszerű­en tudomásul vette, hogy gyilkosnak kell maradnia. Lelóczyék cukrászdája ? JCzirr—in W-7 *^7: f> r*--V W­renc utca sarkán már csak úgy hasonlított regi önmagá­ra, mint az elnyűtt hölgy képpeni sóhaja és jelszava éri V-i-ai'jäioK penn üllőét abban, hogy a megszokott módon éljünk.'' Lenin úgy megzavarta az (Ün berekét metszőkor! éle­. tűkben, njint ahogyan előtt* seaki sem tudta megtenni A világ burzsoáziájának eL lene irányuló gyűlölete leple­zetlenül és visszataszítóan nyilvánvaló; kék pestísfoltjai mindenütt élénken virítanak. Ez az önmagában is vissza­taszító gyűlölet értésünkre adja, hogy a világ burzsoá­ziájának szemében milyen ha­talmas és félelmetes Lenin, a világ proletárjainak lelkesítő­je és vezére. Ma már testi va­lóságában nem létezik, de hangja egyre harsányabban, diadalmasabban cseng a vi­lág dolgozóinak fülében, s már nincs a földnek olyan zuga, ahol ez a hang ne éb­resztette volna fel a munkás­népben a forradalomnak, az új életnek, az egyenlő em­berekből álló világ építésé­nek vágyát. Lenin tanítványai, erejének örökösei egyre biz­tosabban, szilárdabban, ered­ményesebben végzik magasz­tos munkájukat. Bámulatba ejtett a belőle áradó élniakarás. s az élet törteimének tevékeny gyűlö­lete: gyönyörködtem abban a fiatalos merészségben, amely mindenbe átáradt, amihez csak nyúlt. Lenyűgözött em­berfeletti munkakészsége. Mozdulatai könnyedek, ügye­sek voltak, s kevés, de heves taglejtése teljes összhangban állt beszédével, melyet ugyan­csak kevés szó és sok gondo­lat jellemzett. Mongol típusú arcában is az élet hazugsága és keserűsége ellen fáradha­tatlanul küzdő ember éles szeme villogott, tüzelt, hu­nyorgott. kacsintott, gúnyosan mosolygott, haragtól lángolt. Szemének csillogása még tü­zesebbe és érthetőbbé tette beszédét. Az ember olyankor úgy érezte, hogy szemében szelle­mének fékezhetetlen energiá­ja szikrázik, és szavai ezzel az energiával telítve ragyog­nak. Beszéde nvomán az em­ber szinte fizikailag érezte a megcáfolhatatlan igazságot (Folytatjuk) hajdani szépségere. Parkett­jét gödrösre szálkázták a katonacsizmak, zsírosra ko­pott a zsöllyék bársonya, piszkosra pacQlodott a faiak tapétája, és eoben a lompos, poros környezetben ertelmet- lenne váltak az előkelő már­ványasztalok. Idegenül nézelődött Né­meth László János a jám­bor nosztalgiákkal eltelt ke­reskedők, hivatalnokok kö­zött Némi öniróniával gon­dolta el, vajon belőle is ilyen cukrászé-than guh^^sz- tó kicsinyes filiszter válna- e öregségére, na Deiej ezi.c a háború miatt megszakított jogi tanulmányait? Kihűlt előtte a cikória ká­vé anélkül, hogy hozzányúlt volna. Várta barátját Stel­czer Lajost. Jó félóra hi­ányzott délután négyig, még­is úgy halmozódott benne a nyugtalanság, mintha roha­mosan távolodna a mutató a + r>1 íj1 \rr.r,A, q \ fáradtság hínára súlyosodott idegeire, nem is entiékez- .7, mikor aludta ki magát utol­jára. Napi tizenkét órai munka a gyárban, majd il- egális találkozások, plakát­cikázó helyváltoztatások az alibi miatt Bűntudata voit amiért hosszú ideje nem írt verset. Ezt a kis várakozást ezt a dohosodó kávéházi urak közt múló rövidke ide­jét próbálta együtt tölteni az elhanyagolt múzsával. Belekóstolt a savanyú, ki­hűlt kávéba. Pohara mellett halványkék hártyapapír sar­kát sodorgatta: indigós pél­dányt egy elhasznált gyári blekkfüzethől. A —•»»-> r“i-> *> *• ztÁ-mI' fúrják agyafúrt gépeid, gyár... (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom