Kelet-Magyarország, 1970. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-04 / 29. szám

Wn. februlr 4. jccirr-MAGYARonszÁís f. «Wal Sokoldalú honvédelmi nevelő munka megyénk termelőszövetkezeteiben Beszélgetés Szaniszló Jánossal, az MHSZ megyei titkárával Megyénkben nagyszerű hagyományai vannak a hon- vé'~ ürni sportoknak. Hosszú évek óta érnek el komoly sikereket a Magyar Honvé­delmi Szövetség versenyzői a minőségi k ibokban. A sportlövészek, modellezők, repülők ejtőernyősök min­den évben részt vesznek az országos jellegű, nagy ver­senyeken, melyeken műidig a legjobbak között végeznek. Az MHSZ ennél jóval fon­tosabb feladatot is betölt megyénkben; igen jól oldja meg a falusi fiatalság la­kosság hazafias szellemben történő honvédelmi nevelését — egyben a honvédelmi tömegsport foglalkoztatását. Különösen a közelmúlt években történt e téren nagy előreléoés. Amióta az MHSZ megyed szervei felkeresték a termelőszövetkezeteket, s a .tsz-tagok sok tízezrét kap­csolták be a honvédelmi munkába. A termelőszövetkezetekben folyó honvédelmi munkáról beszélgettünk el a napokban SzaniszlA Jánossal, a Ma­gyar Honvéd •'Imi Szövetség megyei titkárával. — Az MSZMP Politikai B^ottsáeának 1967. iúnius 20-í határozata nyitotta meg számunkra ezt az utat — mondta. — Megyénk sajátos mezőgazdasági jellegét te­kintve, s tudva a termelő- szövetkezetek gazdasági meg­szilárdulását — kezdtük el munkánkat a megye közsé­geiben. S a megyei pártbi­zottság irányításával, s a helyi pártszervezetek segít­ségét is igénybe véve az el­múlt két évben sokoldalú honvédelmi nevelő munkát bontakoztattunk ki Szabolcs- Szatmár megye termelőszö­vetkezeteiben. — Mivel lehetne le­mérni az eddigi tevé­kenységet? — Talán egy adattal: ma már megyénk 118 termelő­szövetkezetében működik MHSZ-szervezet, összesen mintegy 2500 taggal. Ez alap­szervezetek jól is dolgoztak, községeikben jól népszerűsí­tették az MHSZ rendezvé­nyéit, versenyeit. Komoly részük volt például abban, hogy 1969-ben az összetett honvédelmi verseny megyei rendezvényein mintegy 80 ezren vettek részt. — Úgy tudjuk sajá­tos, a mezőgazdasági dolgozók számára kiírt rendezvényt is lebonyo­lítottak a múlt évben? — Igen, kísérletképpen megrendeztük a ternvlőszö- vetkezetek honvédelmi ver­senyét. Ez országosan egye­dülálló kezdeményezésünk volt, s teljes sikert hozott Hiszen 178 közös gazdaság indította el csapatát a ren­dezvényen. A helyi verse­nyektől, a megyed döntőig á résztvevők száma megközelí­tette a 16 ezret. A megyei döntőt a nyíregyházi repülő l -ren rendeztük meg ünne­pélyes körülmények között augusztus 20-án. honvédelmi nappal egybekötve. — A megyei döntőre elju­tott 27 csapat rendkívül fel­készülten jött el, s jó telje­sítményt nyújtott a különféle honvédelmi ügyességi szá­mokban. Kézigránátdobás­ban céllövésben és terepfu­tásban is egyaránt helytáll­tak Végül is a tuzséri Rá­kóczi Tsz. az aporligeti Bú- sabalász Tsz és a nagykáílói Jifágzó Föld Tsz férfi-, va­lamint a nyíregyházi Ságvári Tsz. a hodászi Béke Tsz és a nyírbogát! Rákóczi Tsz női csapatai szerezték meg az első helyeket. — Milyen egyéb ered­mények jelzik a terme­lőszövetkezeti honvé­delmi munka sikereit? — Az elmúlt évben 57 ter­melőszövetkezet vásárolt me­gyénkben kiképzési eszközö­ket MHSZ-klubjai számára, s pillanatnyilag 28 olyan tsz- ről tudunk, melynek vezetői MHSZ-klubhelyiséget ren­deztek be. Mindezek mellett a termelőszövetkezeti klubok 1969-ben 116 esetben rendez­tek motorkerékpáros és ke­rékpáros versenyt — 2000 in­dulóval. A kispuska és lég­puska háziversenyeket is megrendezték a megye köz­ségeiben. termelőszövetkeze­teiben, s ezeken 6000 induló vett részt — A helyi szervek, vezetők hogyan segítik az MHSZ tevékenysé­gét? — Kedvező szemléletvál­tozásról adhatunk képet. Egvre több term-dőszövetke- zetí, s különféle gazdasági vezető ismeri fél a honvé­delmi munka fontosságát, a hazafias nevelés szükséges­ségét. így a pártszervezetek és tanácsok támogatása mel­lett egyre több segítséget kapunk a tsz-vezetőségektől. — Mindezeket jól bizonyít­ja, hogy az elmúlt két évben 155 helyi lőtér létesült a megyé­ben. S ehhez mintegy 300 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak a tsz-ek. De a gazdaságok vezetői gépkocsit, traktort, vontató­kat is rendelkezésre bocsá­tottak a földmunkák végzé­séhez. — Ez évben milyen terveket szeretnének megvalósítani ? — Az MHSZ sokoldalú te­vékenysége mellett 1970-ben is egyik legfontosabb teen­dőnknek tartjuk, hogy to­vább népszerűsítsük me­gyénk termelőszövetkezetei­ben a honvédelmi munkát, s egyben a honvédelmi spor­tokat is. De előbbre is akarunk lépni, hiszen ez év­ben az állami gazdaságokban egyéb mezőgazdasági jellegű munkahelyeken, s a megye nagyobb ipari üzemeiben is igyekszünk meghonosítani a rendszeres honvédelmi te­vékenységet. Rézi László Ma kezdődik Lcninurádban a műkorcsolyázó és Jégtánc Európa-hajnokság A leningrádi jubileumi sportpalotában má kezdődik az 1970. évi Műkorcsolyázó és Jégtánc Európa-bajnok- ság. A szervezőbizottság köz­lése szerint az ötnapos ver­senysorozaton 15 ország több mint száz férfi és női spor­tolója vesz részt A kilenc magyar verseny­ző a rendelkezésre álló ed­zésidőt kihasználta. Annak ellenére, hogy az európai él­gárdából jónéhányan hiá­nyoznak — köztük Prota- popov-házaspár, a Towler- Ford angol jégtánc kettős —, minden számban színvo­nalas küzdelmeket várnak — elsősorban a helyezésekért. — A nagy favoritok ugyan­is megvannak: Gaby Seifert (NDK), a csehszlovák Ond­rej Népela és a szovjet Rodnyina-Ulanov páros. Az ezüst- és bronzérmekért már nagy harc lesz, a nőknél Almássy Zsuzsa is, a férfi­aknál a francia Patrick Pe- ra és a szovjet Szergaj Csetveruhin, a párosban a szovjet Szmirnova-Surakin és az NDK-s Walther-házas- pár pályázik minél „színe­sebb” éremre. A program szerint az EB szerdán reggel a női kötele­ző gyakorlatok első részével kezdődik. Este kerül sor a megnyitó ünnepségre, majd a párosok kötelező gyakor­latainak a bemutatására Hétfőn este tartják meg a hagyományos nemzetközi gálaestet az új Európa-báj- nokok és helyezettek rész­vételével. Befejeződött a csehszlovák asztalitenisz-bajnokság Befejeződtek Pozsonyban a csehszlovák nemzetközi asztalitenisz-bajnokság küz­delmei. A döntőkben két-két nyugatnémet és csehszlovák, valamint egy szovjet győze­lem született. A döntők ered­ményei : Női egyes: Vostova (cseh­szlovák)—D. Schöler (nyu­gatnémet) 3:1. Férfi egyes: Schöler (nyu­gatnémet)—Johansson (svéd) 3:2. Női páros: Grinberg, Po- gosova (szovjet)—D. Schöler, Simon (nyugatnémet) 3:2. Vegyes páros: Schöler, D. Schöler (nyugatnémet)—Mi­ko, Vostova (csehszlovák) 3:2. Férfi páros: Miko, Túrái (csehszlovák)—Sarhajan. Eg- litisz (szovjet) 3:1. Változások előtt Baktalórántháza sportélete Eredmények, tervek — ahogy ai illetékesek látják Baktalórantháza sportjá­ról most úgy beszélnek ille­tékes fórumokon: nagy vál­tozások előtt áll. Hogy ezek a változások milyen jelle­gűek, jelentenek-e a szerve­zeti formák megváltozásán kívül minőségi átalakulást is, az még a jövő titka. A ter­vek elkészültek, s hogy milyen változásokat tartalmaznak, ez ügyben kerestük fel Jávor János, Pacza Mihály és Sillye László sportköri ve­zetőket. Új vezérkar Jávor János: — A helyi Úttörő Tsz-nek eddig én ve­zettem a labdarúgó-szakosz­tályát. Most mi is „gazdát cseréltünk”, mivel a ME- DOSZ-ban egyesült minden helyi sportbázis: a termelő-, szövetkezet, a gépjavító, az erdőgazdaság és a szakmun­kásképző-intézet sportköre. Az egyesült sportkörök el­nökévé Sasvári Istvánt, a gépjavító igazgatóját válasz­tották. Fülöp Mihály, a szak­munkásképző-iskola igazga­tója és Bárdi János, a ktsz elnöke lettek a sportkör el­nökhelyettesei. A sportagak, amelyekben számítani lehet számottevő eredményekre Baktalóránt- házán, a következők: labda­rúgás, atlétika, asztalitenisz, sakk és kézilabda. Az aktív, igazolt sportolók száma a községben meghaladja a nyolcvan főt, s ehhez még hozzájönnek azok a sporto­lók. akik az üzemi bajnok­ságokon fognak szerepelni. Mert ilyen is lesz. A vegyes ktsz a megyei KISZÖV-baj- nokságban indít versenyző­ket, a gépjavító és a szak­munkásképző intézet is kü lön-külön vesz részt saját üzemi bajnokságain. Füg getlenül a „nagy” csapatok szerepléseitől. — ötven igazolt labda­rúgónk van — folytatta Já­vor János — részben a me­gyei első osztályban, rész­ben a megyei ifjúsági baj­nokságban szerepelnek. Ezen­kívül & gépjavító csapata a megyei üzemi bajnokságban is szerepel. Nagyon sok sze­mélyi változás történt az utóbbi időben nálunk a lab­darúgás terén. Volt NB Ill-as játékosunk, Szűcs Fe­renc Levelekre ment el tő­lünk, s a megyeiek közül is számosán sportkört változ­tattak. Fodor István Petne- házára, Mező János Nyír- bogdányba, Kállai András Jármi-Papos községbe, Bi­hari József pedig Laskodra ment. Újakat is igazoltunk természetesen. Rózsa Sándor — aki egyébként saját neve­lésünk — a Dimitrov SE-től jött. s két ifjúsági játékost is kaptunk, Kovács László és Rinyu Miklós személyé­ben. Mindketten Nyírkércs- ről kerültek hozzánk. öt-hat játékost szívesen ki­adtak volna járási csapat­nak, a jobbak közül — de nem jelentkeztek ezekért az emberekért. Aztán egy prob­léma' a játékosok egysze­rűen nem járnak az alapozá­sokra. Különböző ürügyekre hivatkozva távol maradnak, s azt hiszik, így is játszhat­nak majd a csapatban. Bódi István, Tóth Miklós, Tóth János, Urbán István, Urbán György, Jakab János és Kiss József — a távolmaradók bizonyára nem tudnak arról, hogy alapszabályuk nem en­gedi meg az alapozásokról hiányzó játékosok szereplé­sét. Az edző tervez. Atlétika, sakk, kézilabda Pacza Mihály: — Néhány szó az atlétáinkról is. A legnagyobb gond az, hogy nincs szakképzett edző. A spartakiádokon és a felsza­badulási emlékversenyen sze­retnénk mégis részt venni. 30—40 fő részvételére szá­míthatunk. Gondunk van az atlétikai pályával is. A ré­gi labdarúgópálya körül el­készültek egy 400-as pálya alapjai. S itt meg is akadt az építés, mert nincs salak a 320 ezer forintos pályára. Mindenesetre megkísérelünk segíteni ezen a gondunkon, és végre befejezni a félben- maradt pályaépítést. Asztaliteniszezőik járási versenyeken vesznek részt, s nem hiányoznak más sport- eseményekről sem. Sokan vannak közöttük, akik csak tanulási, gyakorlati céllal sportolnak. Ezeknek a — zömmel fiataloknak — a szá­mára kiváló szereplési lehe­tőséget jelent majd a felsza­badulási emlékverseny, ame­lyet a helyi vállalatok, intéz­mények írtak ki. 8—10 ver­senyképes ' asztaliteniszező­jük mellett, mintegy har­mincra tehető azoknak a szá­ma, akiktől várható, hogy technikai szintjük rövidesen aktív versenyzésre is alkal­massá teszi őket. A sakk több helyen is ott­hont kapott a községben. A községi KISZ-szervezet, a gépjavító, a kultúrház, az iskolák, s maga a sportkör is számos sakkozóval rendelke­zik. összesen mintegy har­mincra tehető ezek száma. Kósa Lászlót kiadták a Nyíregyházi Gumigyárnak. A fiatal és igen tehetséges sakkozó azért továbbra is foglalkozik az e sportág iránt érdeklődőkkel. A szak­osztály vezetését minden va­lószínűség szerint Závodni János első osztályú verseny­ző veszi át a közeljövőben. A község kézilabdasportja eddig teljes egészében a gimnáziumon belül összpon­tosult. Most itt is változás következett be: a tsz-közi építőipari vállalkozás vállal­ta a. kézilabda továbbvitelét, s a szakosztályt átvették a középiskolától. Nagy veszte­séggel indulnak az új idény­ben, mert három — legerő­sebbnek mondott játékosuk ment máshová. Banka Gá­bor és Bakii Béla a Tanár­képző Főiskolához, Nyíregy­házára. Bakti István pedig a Nyíregyházi Dózsához ke­rült. Az otthon maradottak felkészítéséről Kádár Kornél, a gimnázium testnevelő ta­nára gondoskodik majd. Az utánpótlás nevelése pedig az általános iskola igazgató- helyettesére, Fodor Lajosra vár. Biztosítani az utánpótlást Sillye László: — A szak­munkásiskola inkább csak kiegészítője a község sport­jának Igyekszünk általában minden sportágban biztosíta­ni az utánpótlást. Az iskolai sportokon kívül, a sportkö­ri foglalkozásokon nyílik al­kalom tehetséges fiatal spor­tolóink érvényesülésére. Mi ugyan még nem kaptunk hi­vatalos értesítést a MEDOSZ- egyesülésről. De reméljük, ez az összefogás mindany- nyiunk hasznára, s természe­tesen a sportmozgalom hasz­nára válik. Egri Gábor )• áfj ntot; Töte­ten ács a dó 6. játékhét OLASZ A-OSZTALY k Bologna (11)—Verona (10). hazai együttes mindkét ponfc biztosan szerzi meg. Tipp: l. ", Z Brescia (16)—Internationale (4). A vendégcsapat idegenben is lényegesen esélyesebb Tipp? x, 2. 3. Cagliari (1)— Fiorentina (3). A találkozó mindenképpen teljesen, nyílt, bármelyik csapat messze-1 rezheti a két pontot. Tipp; x. t. 2. 4. Lanerossi (9)—Bari (13). A; vendégcsapatnak az egyik pont-' ra sincs sok esélye. Tipp; „• t'• 5. Hóma (8)—Napoli (5>. A mérkőzés teljesen nyílt) „bár a' vendégcsapat okozhat meglep«- tést. Tipp: x. 2, 1. 6. Sampdoria (15)— Liftéin ;(12). A hazai pálya előnye eldöntheti' a végeredményt. Tipp: x; .1. 7 Torino (7)—Juventus (2' A; vendégcsapat m . telkét ponfro'esé­ly es. Tipp: X, 2. OLASZ B-OSZTALT 8. Atalanta (12) -AS Regein* (4) A hazai csapat a megszokott1 ■ környezetben győze nnre ' is esé­lyes. Tipp: x, í 9. Taranto (2ü) —Ternapa <8—9)« Az utolsó helyezett hazai: csapat­nak még döntetlenre . sincs esc-1, lye. Tipp: X, 2. . 10. Cesena (16) —Catauzaro t*3). Nincs lényegesebb különbéig a két csapat között. Tipp: 1, x. 11. Foggia (2)—Bisa (5). A vendégcsapatnak nem • lelve' oék vérmesebb reményei. Tipp: 1. 12. Mantova (2—3)—Monza (7) A vendégcsapatnak e találkozón sem lehetnek rózsás reményei. Tipp: 1. 13. Perugia (8—9)—Piacenza (18—19). A hazai együttes biztosan szerzi meg a két bajnoki pontot. Tipp: 1. PÖTMÉRKÖZfiSEK 14. Modena (10)—Reggiana (1SK A mérkőzés kevés reménnyel ke­csegteti a vendégeket. Tipp: 1. x. 15. Varese (1)—Genoa (17). A hazai gyúttest meg sem tudja szorítani a vendégcsapat. Tipp: 1. 16. Milan (6)—Palermo (14). B mérkőzésen sem terem majd ba­bér a vendégcsapat számára. Tipp: L OLASZ BAJNOKSÁG A-osztály: Bari—Brescia 2* (1:0). A Bari folton támadó a szögletarány 11:3 volt a javára. Fiorentina—Lanerossi 2:1 (1:0). 1:1 után nyert a Fiorentina, Juventus—Sampdoria 2:1 (1:0). A n. félidőben sportszerűtlensé­gek • adódtak.-. Frustalupit (Samp­doria) a játékvezető kiállította. L&Zlö^-Caglisrrt 0:2 (0:1). Az egyik gólt Ríva érte el, s most 13 góllal áll a góllövőlista élén. Na­poli—Torino 4:0 (2:0). Palermo- Bologna 1:0 (1:0). A Palermo je­lentős fölényben játszott, gólját Ferrari szerezte. Verona—Milan 2:2 (1:1). A Verona kétszer is vezetett. A Milan a hajrában Sormani góljával mentette meg az egyik pontot. Inter—Róma 2:3 (1:0). 50 ezer néző. 1. Cagliari 2. Juventus 3. Fiorentina 4. Inter 5 Napoli 6. Milan 7e Torino 5. Róma 9. Lanerossi 10. Verona 11. Bologna 12. Lazio 13. Bari 14. Palermo 13 Sampd. 16. Brescia IS 12 6 1 28: 7 3« 19 11 4 4 28:11 24 19 11 3 5 29:23 25 19 9 6 4 24:14 24 19 m 19:10 24 19 8 7 4 28:15 23 19 7 8 6 15:18 20 IS 6 7 6 18:24 19 19 7 4 8 22:18 IS IS 5 7 7 17:20 17 19 3 10 6 14:1« 16 IS 6 3 10 14:23 15 19 4 7 8 7:18 15 19 3 6 10 16:30 12 19 1 9 9 12:26 U 19 2 5 12 9:27 9 B-osztály: Eredmények: Atalan« ta—Foggia 0:0, Catania—Arezzo 3:0, Cesena—AS Reggina 2:2, Como—Mantova 0:0. Genoa—Ter* nana 0:1 (a Ternana első győzel-j me idegenben), Livorno—Varese 0:0, Monza—Modena 2:1, Piacen­za—Catanzaro 1:0, Pisa—Taranto 1:0, Reggina—Perugia 0:1. 1. Varese 20 9 8 3 17 7 » 2, Foggia 20 9 7 4 23 13 25 Mantova 20 1 u 2 19 9 25 4. Reggina 20 8 9 3 22 15 25 5. Pisa 20 9 6 5 20 10 24 6. Catania 20 7 10 3 18 12 24 7. Monza 20 8 7 5 16 12 23 8. Perugia 20 8 3 7 18 14 21 Ternana 20 6 9 5 18 14 21 10 Modena 20 5 9 6 11 13 19 1L Arezzo . 20 4 11 5 10 16 19 12. Atalanta 20 4 10 6 16 13 18 13. Catanzaro 20 4 10 6 11 15 18 14. Livorno 20 3 11 6 8 12 17 15. Reggiana 20 3 11 6 10 16 17 16. Cesena 20 4 8 8 13 19 1« 17 Genoa 20 4 8 8 9 17 16 18. Como 20 5 6 9 19 30 16 Piacenza 20 5 6 9 12 23 16 20. Taranto 20 2 10 8 12 21 14 Rákosi nem akar a Ferencvárosban játszani Fagy óimé Béé kerüi a váiogatott játékos A Ferencváros elnöksége és labdarúgó-szakosztálya nevében Orosz Pál, a labda­rúgó-szakosztály vezetője az alábbiak közlésére kérte fel az MTI-t: —A Ferencváros labdarú­gó-szakosztályában az edző­cserével az egység helyreállt. Rákosi Gyula, a csapat válo­gatott játékosa azonban a korábbi: elítélt . elképzelése­ket támogatta nvilafkoza to­kát tett. Kifogásolta a Fe­rencváros elnöksége által meghatározott új irányvona­lat. Kijelentéseinek egy ré­sze nem felelt meg a való­ságnak. Ezenkívül Rákosi de­moralizáló magatartásával a szakosztály helyreállt rendjét bomlasztotta. —■ Rákosi kijelentéseivel, viselkedésével az egyesület nem értett egyet, éppen ezért január 23-án úgy határozott, hogy háromtagú fegyelmi bizottság foglalkozik február 2-án Rákosi ügyével. A tár­gyalásra Rákosi Gyulát is megidéztük, de helyette aján­lott levél érkezett, amelyben bejelentette, nem kíván az. egyesület színeiben szerepel­ni. — Február 5-én 17 órára újabb fegyelmi tárgyalást tűztünk ki, Rákosit írásban ismételten megidéztük. Amennyiben nem jelenik meg távollétébzn kérül sor tárgyalásra — s ha a bú itt» ság úgy látja — ítéletre is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom