Kelet-Magyarország, 1970. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-25 / 47. szám
T970. fefjnjMr 38. fCBLBT-MAGYARORSZÁ® f. oídaí A tét: a bécsi EB Ma újból bizonyítani készül Kiss Mária a Játékcsarnokban KÜLFÖLDI labdarúgó-érdekességek Budapestre ismét beköszöntött a tél. Ilyenkor még a sport is fedél alá húzódik. A Népstadion sportkombinátjának épületeire kitehetnék a „megtelt” táblát. A Já- tékcsamokban a Norvégia elleni mérkőzésre készülő női kézilabda-válogatott tar- totta edzését. A Sportcsarnok a mai napon a vívóknak áll rendelkezésére. A Jégszínházban a cselgáncso- zok, odébb egy szőnyeggel a birkózók edzése folyik. A szabadban csupán a Kisstadion „mini teknőjében” folyik ádáz harc a korongért. De, hogy itt is kihasználnak minden fedett területet, mutatja . a folyosón elénk táruló látvány is. Két egymás mellett elhelyezett gumiszőnyegen küzdenek az ország leg'óbb vágtázói á bécsi fedett pályás EB-re való kiutazás jogáért. Szinte a szivárvány minden színébe beöltözött meleg!tős atléták töltik meg a folyosót. A hatvan méter hosszú gumiszőnyeg elején elhelyezett rajtgéphez szó'ítanak két versenyzőt. Felhangzik a felkészülni kiáltás. A folyosó elcsendesedik. Néma csend. Szinte hallani a kintről beszűrődő szél monoton zúgását Hirtelen eldörren a pisztoly, a két test egyszerre vágódik el a géptől. És megkezdődik a harc a másodpercekért, a bécsi „repülőjegyért” A célban az időmérők hosszas, tanácskozás után hirdetik ki az időeredménveket Század pontossággal. Hisz a gyakran kis különbségek mérésére a tizedes stopperórák nem megfelelőek. Ismét hangos zsivaj tölti Ríeg a folyosót SzakembeTotótanácsadó 9- játékhét NB I, B CSOPORT 1. Salgótarjáni BTC (10)—Ferencváros (3). A Ferencvárosnak nem sikerűitek túlságosan az edzőmérkőzések. Tipp: 1, x. 2. Dunaújváros (11) —Up. Honvéd (2). Az erőviszonyokat tekintve a fővárosi csapat az igazi esélyes. Tipp: 2. 3. Szombathelyi Haladás (11)— Csepel (7). A hazai együttesnek nem sikerült túlságosan- jól a felkészülés. Tipp: x, 2. 4. Szegedi COL (NR I B ?.) — Pécsi Dózsa (6). E mérkőzésen is inkább a vendégek javára billen a mérleg. Tipp: x, SL VB t A CSOPORT 5. Komló (12) —Rába ETO (S>. Hazai pályán a Rába ETO ellen sem szabad lebecsülni a komlóiakat. Tipp: 1, x. 6. .VITK (9)—Videoton (VB I B 1.). A hazai pálya előnye szól csak az MTK mellett, de a lelkes vidéki csapat meglepheti a kék-fehéreket. Tipp: x, 1, 2. ' NB I B, B CSOPORT 7. Debreceni VSC (NB H, Kelet 1)—Egri Dóma (NB I 1«.). Az N9 .1 B-ben újonc debreceni csapat feladhatja a leckét az NB I-ből kiesett egrieknek. Tipps t. x. S. Ózdi Kohász (U)—Kecskeméti Dózsa (1). Hazai pályán feltétlenül az ózdi csapat esélyes. Tipp: L NB l B, A CSOPORT 9. Győri MÁV DAC (NB H, Nyugat 1>—Egyetértés (NB I 15). A hazai pályán szereplő együttes látszik esélyesebbnek. Tipp: X, U 10. Oroszlány (S)—Zalaegerszegi TE (3). Eddig oroszlányi pályán hét bajnoki mérkőzést játszott a két csapat, s a vendégek ezeken egyetlen pontot sem szereztek. Tipp: 1. OLASZ, A OSZTÁLY 11. Bologna (10)—Milan (4). Az erő. iszonyokat tekintve talán a vendegek esélyesebbek. Tipp: *, 2. I.'. (nternazlonale (5)—Juven- tti . A vendéglátó Inter mind- k ontot megszerezheti. Tipp: 1. Lazio (12)— Roma (7). Tei- jeseu nyíltnak Ígérkezik az ősz- szecsapás. TiPP: x. 1. JPOTMERKÖZÉSEK 14. Sampdorty (15)--Bar: (13). Esetleg a hazai környezet utgl némi esélyre. Tipp: x, 1. 15. Brescig (16)—Palermo (14). A Brescia számára létk 'rdés minden pont megszerzése. Tipp: 1, x. 16. CagUart (1)—NapoU (6). Még a döntetlen is komoly meglepetésnek számítana. Tipp: 1. rek, versenyzők értékelik a futam tanulságait, tapasztalatait'A szőnyegekre időközben felkerülnek a gátak. Következik a 60 méteres női gátfutás. Az első indulópár ÍJalogh Katalin a £alaeger- gzegi TE és Kiss Mária a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola versenyzője. A végső győzelem, a kiküldetés szempontjából sok függ ettől a versenyszámtól. Az első selejtezőn Kis® Mária 8,6 mp- es, kitűnő idővel győzött A második versenyen Balogh Katalin nyert ugyanilyen idővel igaz, hogy Kiss Mária távollétében. Mindenki tudja, hogy kettőjük között fog eldőlni a végső sorrend. Érzik ezt a versenyzők is. Hosszasan, gondosan helyezik el lábaikat a rajtgépen. A startpisztoly dörrenése után egyszerre emelkedik fel a két versenyző az első gát vételéhez. Mintha a nyíregyházi versenyző egy kicsivel korábban ért volna talajt. De nem! E pillanatban már Balogh van az élen. Azután Kiss még újítani tud. Az. ötödik gátról szinte egyszerre „lépnek” le. Minden az utolsó gát vételén dől el. Egyazon pillanatban, egyazon mozgás. Még két lépés. Szorosan egymás mellett a két versenyző. Már csak egy méter. Nem lehet eldönteni melyikük van elöl... És e pillanatban egyszerre zuhan be a két test a célba. Hirdetik az eredményt; első Balogh Katalin 8,63 század mp, második Kiss Mária 8,64 mp. Nyolc egész hat tized másodpere fáradtságának, kis tragédiáinak képe olvasható le a visszasétáló versenyzők arcáról... .. .Negyedóra múlva a két versenyzőnő ismét a rajthelyen. Az első indítás érvénytelen. A nyíregyházi sprinter kiugrott. Észrevehető, milyen ideges. Másodszor is korábban rajtol. A harmadik indítás sikeres. Az első gát után látható, a nyíregyházi versenyzőnő tetemes előnyre tett szert. Az utolsó gát előtt közel egy méterrel vezet, amikor vetélytársnője feldönti a gátat, kiesik a megszokott ritmusból, lefékez és kiáll. Kiss Máriának a stopper kereken 8,60 másodpercet mutat. A küzdelem a két ver- senvzőnő között folyik tovább. A végső győzelem eldöntése a hátralévő két versenyre, a szerdalra és a vasárnapira maradt.. A verseny után beszéltünk Kiss Máriával. Kértük, hogy mesélje el a két futam történetét, hogyan látta ő a versenyt belülről, a pályáról? Az influenzajárvány engem is egyheti kényszer- pihenőre ítélt. Ez sajnos kiesést jelentett az edzések megszokott menetéből. A mai versenynapon sem voltam teljesen egészséges. Az egész verseny ideje alatt nagyon fáradtnál: éreztem maga ni. Vártam, hogy a zalaegerszegi versenyzőn« most éri el csúcsformáját. Remélem, a szerdai versenyen már frissen, pihenten ismét jó formában versenyezhetek. Szeretnék részt venni a bécsi EB-n. Gondolom, ezzel sok örömet szerezve megyénk sportot kedvelő népes táborának... Kalen da Zoltán j... ...átw ."s. Röplabda:“'*' ...... A városi úttörő-olimpia eredményei Nyíregyházán az elmúlt hét végén — szombaton és vasárnap •— rendezték meg a gyakorlóiskola tornatermében a városi röplabda úttörő-olimpiai torna első fordulójának mérkőzéseit. Az első fordulóban az alábbi eredmények születtek: Leánycsapatok: 4-es iskola—5-ös Iskola 0:3, 1-es iskola—5-ös iskola 0:3, 12-as iskola—4-es iskola 3:0, 1-es iskola—4-es Iskola 3:0. 3-a: iskola—12-os iskola 3:1. 3-sr iskola—Spartacus serdülő 3.0 Fiúcsapatok: 4-es iskola5-ös iskola 0:3, 1-es iskola- 5-ös iskola 0:3. 3-as iskpla- Spartacus serdülő 3:0. Mai sportműsor Nyíregyházi Spartacus— Nyíregyházi Dózsa, előkészületi . labdarúgó-mérkőzés délután 15 órakor a stadion edzőpályáján. Nyíregyházi VSC—Nyíregyháza MÉDOSZ előkészületi labdarúgó-mérkőzés délután 15 órakor az NYVSC-pályán. MEXIKÓVÁROS Orvar Bergmark, a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott játékosai teljesítményéről a Mexikó ellen 0:0-ás eredménnyel végződött mérkőzés után. — Ez volt első komolyabb ,,90 percünk” a VB-re történő felkészülés során, s fiaink igazán szépen helytálltak. Ami érdekesség: egyáltalán nem panaszkodtak a nagy magaslatra. Jó néhányan ugyan elfáradtak, de inkább a mérkőzés gyilkos irama miatt. Bergmark dicsérte a mexikóiakat is. A két együttes egyébként vasárnap Pueblá- ban ismét találkozik egymással. GONDON Érdekesnek Ígérkezik a szerdai Belgium—Anglia barátságos találkozó. Alf Ramsey, az angol csapat vezetője hétfőn este felvette utazó keretébe Peter Osgoo- dot (Chelsea) is, aki eddig" nemigen élvezte a szövetségi kapitány bizalmát, annak ellenére, hogy 25 góllal áll az angol góllövőlista élén. Ramsey sok kritikát is kapott Osgood mellőzése miatt, most viszont döntő érvnek bizonyult számára, hogy a kiváló csatár szombaton a Queens Park Rangers elleni kupamérkőzésen 3 gólt rúgott az ellenfél hálójába. Hiányzik szerdán délután az angol válogatottból Bobby Charlton, aki csapatával, a Manchester Uniteddel megismételt kupamérkőzést játszik a Middlesbrough ellen, valamint Alan Mullery, a Tottenham játékosa. aki szombaton megsérült a bajnoki mérkőzésen. GUADALAJARA A IX. Vibdayugo-világbajnokság tföfw'já% Jules Rímet ' Kupa Mexikóvárosból hétfőn Guadalajarába „érkezett”. s itt nyolc napig egy kiállításnak lesz a „fénypontja”. Guillermo Canedo, a Mexikói Labdarúgó Szövetség elnöke és több szövetségi funkcionárius vitte a kupát repülőgépen Guadalajarába erős őrizettel. Guadalajara repülőteréről 17 motoros rendőrtől kísért páncélautóba szálltak a mexikói labdarúgó-vezetők és egyelőre a városházán helyezték biztonságba a nagy értékű serleget. RIO DE JANEIRO Befejeződött a nemzetközi labdarúgótorna. Az utolsó mérkőzésen a Flamengo 2:0- ra verte a Vasco de Gamát és ezzel veretlenül lett első. A Flamengo mögött négy ponttal Románia válogatottja végzett, míg a 3—4. helyet a Vaseo de Gama és az argentin Independiente foglalja el 1—1 ponttal. Hírügynökségi jelentések szerint a román labdarúgó-válogatott, amely a VB-n Angliával, 67 év alatt 24 szövetségi kapitány A magyar labdarúgó-válogatott 1902. október 12-én Becsben lezajlott első, hivatalos országok közötti mérkőzésére az MLSZ tanácsa állította össze a csapatot. Kikaptunk 5:0-ra Ausztriától. Sokak szerint azért, mert rossz volt az összeállítás... „gok bába közt elveszett a gyermek.” Miután a tanács nem felelt meg, az MLSZ 1903-ban határozatot h02ótt: legyen szövetségi kapitány, aki „trenírozza és fegyelmezi a játékosokat és javaslatot tesz az összeállításra ” QiUemot Ferenc, az Est című lap spörtrovatvezetője lett az első „áldozat”, s azóta huszonhármán követték az irigylésre egyáltalán nem méltó poszton. Sűrűn történtek kapitánycserék. mert évtizedeken át tartotta magát a mondás: ha győz a válogatott, akkor jó a csapat, ha viszont kikap — rossz a szövetségi kapitány! A magyar válogatott pedig 1902-tői 1969 végéig 441 hivatalos mérkőzéséből 107-et elveszített, így több mint száz alkalom adódott arra, hogy a bűnbakot elsősorban a szövetségi kapitányban keressék, QiUemot Ferenc után előszeretettel fordultak sport- újságírók felé. A 38 mérkőzésen vezényelt Kiss Gyula a Sporthirlap felelős szerkesztője volt, Stobbe Ferenc (8 mérkőzés) a Sportviláoot szerkesztette. Gallowich Tibor (18) a Népsport szerkesztő bizottsági tagja volt, dsv Földessy János (6) és Kiss Tivadar (1) is rangos sportújságírónak számított Az eddigi kapitányok között Baróti Lajos a rekorder, aki .1957 december 22 és 1966 július 33 között 80 mérkőzésre állította Össze a válogatottat, három világbajnokságon szerepelt együttesével. A legtöbb győzelmet viszont az 1949 április 10 és 1956 június 9 között tevékenykedett Sebes Gusztáv válogatottjai aratták. 66 mérkőzésből 49-et megnyertek és csak hatot veszítettek el. Érdekes pályája volt Kiss Gyulának is, akit háromszor választottak meg és háromszor váltottak le 1921 és 1928 között. A legutóbbi szövetségi kapitány, Sós Károly mindösz- sze 10 mérkőzést (5 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 19:16-ös gólarány) játszotta válogatottal, s az első szövetségi kapitány, akinek nem sikerült a világbajnokság döntőjébe vinni a magyar labdarúgókat. Érthető, hogy új kapitányt választottak, hosszú huzavona után, sorrendben a huszonötödiket Csehszlovákiával és Brazíliával játszik egy csoportban, jó benyomást keltett Rio de Janeiróban. A brazil szakemberek dicsérik a román játékosok fizikai felkészültségét. technikás játékát. A román együttes egyébként délamerikai útjának 6 mérkőzéséből hármat megnyert, egyszer döntetlenül mérkőzött, kétszer kapott ki. Különös elismeréssel írnak a brazil lapok a hátvéd Satmareanu, a középcsatár Dumitreche és a balszélső Lucescu játékáról ISZTAMBUL A Yarbakirban lejátszott alsó osztályú török labdarúgó-mérkőzésen óriási botrány tört ki. A helyi csapat es az ellenfél szurkolói verekedtek össze egy, a hazaiak által tévesnek minősített bírói ítélet után A rendőrségnek kellett közbeavatkoznia, s csak erélyes fellépésükre csitult el a „drámai küzdelem”. Harmincnégyen sérültek meg a csetepatéban, hárman eléggé súlyosan. . BERN Az ősszel kezdődő második labdarúgó Európa-baj- noksággal párhuzamosán megrendezik a 23 éven aluli utánpótlás csapatok részére is az EB küzdelemsorozatát. Eddig a következő országok jelentkeztek az UEFA újabb kiírására: Albánia. Bulgária, Görögország, Dánia. NSZK. NDK, Franciaország, Finnország. Olaszország, Jugosz'á- via, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Románia. Norvégia. Svédország, Spanyolország, Szovjetunió: Osehsz'ovákia, Törökország, Magyar- ország és Svájc. Meglepetésként könyvelik el, hogy Anglia jelentkezése eddig hiányzik. A sorsolást egyébként a felnőttek EB-jével együttesen március 20-án készítik el Rómában. Nyírbogdányi Lombik: Hárem minőségi szakosztály — jé lehetőségekkel A Nyírbogdányi Lombik sportegyesületének egyik vezetőjével, Fohsz Józseffel beszélgettünk terveikről. a szakosztályokról, hétköznapjaikról. Labdarúgás, kézilabda, röplabda. Ezek a szakosztálysze- rűen művelt sportágak. A labdarúgóik a megyei másod- osztályban szerepelnek. Az edző, Diczházi András, három „öreg” játékos kivételével teljesen fiatalokból állította össze a csapatot. Ebben az évben ezeknek a fiataloknak a további erősödését, taktikai-technikai fejlődését várják, — s készítik elő. Remélik, az őszi-tavaszi rajt már végleg összeszokott, igazán ütőképes csapatot talál. A női kézilabdacsapat edzője Fohsz József. Az együttes tavaly a megyei felnőtt bajnokság második helyén végzett. Az idei küzdelmekre tizenkét játékos készül. Komoly alapozással, edzéssel. Ezeken főként az erőnlét javítására és a technikai elemek gyakorlására törekszenek. Ha az időjárás megengedi. szeretnének edzőmérkőzéseket játszani valamelyik nyíregyházi együttessel A férfi röplabdacsapat 10 fős kerete a múlt évben szintén a megyei bajnokság második helyén végzett. Keresztesi Zsolt, a röplabdaszakosztály vezetője heti két alkalommal foglalkoztatja edzésen a játékosokat. Mindhárom szakosztály megfelelő mennyiségű és minőségű felszereléssel rendelkezik. Ez az egyesület- stabil gazdasági alapjának kő. szönhető. A Kőolajipari Vál* lalat évi 30 ezer forintos támogatás mellett az. MTS évente 5—5 ezer forint céltámogatást biztosít a kertes röplabdaszakosztálynak. Ezekhez még hozzájön a vállalat szakszervezetének 4 ezer forintos támogatása, s az évi 19 ezer forint, ami tagdíjakból gyűlik össze. A legutóbbi leltározás alkalmával sporteszközeik összértéke jelenleg már az 50 ezer forintot is meghaladja. A tömegsport jegyében sakk és asztalitenisz-sportágakban minden évben megrendezik a házibajnokságokat De a spartakiádokon, jubileumi versenyeken is ottvannak versenyzőik. Anyagi, szállítási. félsz»- relési gondjaik nincsenek. Versenyzőik szállítását saját autóbuszukon oldják meg. Minden alapjuk megvan tehát a jó induláshoz. Egri Gábor Kutatók és témák Készül az első sportszociográfia Az utóbbi időkben új témákkal gazdagodó sportirodalmunk sporttörténészeink kutatásai révén is több érdekes művel gyarapszik. Fiatal kutatók huzamosabb ideje gyűjtik az anyagot az első sportszociográfiához. Mint elmondották, ez a mű egy nagyobb szabású vállalkozás „melléktermékeként” készül. A XX. század krónikájának összeállításán dolgoznak, s ennek sporttörténeti adataiból kerekedett ki a szociográfia terve. A század elejétől a negyvenes évekig felbukkant adatokból a labdarúgócsapatok úgynevezett „vajaskenyér-túrái- tól” a labdarúgás „embervá- sár”'áig, melyen játékosüzérek gazdagodtak meg. ugyanakkor neves sportolók csak tengődtek — feltárul a játékosok, versenyzők kiszolgáltatottsága ezekben az időkben. A szociográfia a társadalmi helyzet sötét hátterével villantja fel azoknak a sportolóinknak sorsát is, akik tömegesen kallódtak el. vagy kénytelenek voltak vándorbotot ragadni, külföldre szerződni. De más témák is foglalkoztatják sporttörténészeinket. A készülő művek között érdemes megemlíteni a Kupák történetét, amely a Közép-európai Kupától a Ri- met-serlegen át a Világ Kupáig a népszerű kupaküzdelmek áttekintését, több mint négy évtizedes történetét kívánja megörökíteni. „Agytröszt a zöld gyepen” címszó alá a Cseh—Sárosi— Zsengellér belső hármas szereplésére. annak a magyar labdarúgásra gyakorolt hatására vonatkozó adatokat rendszerezik. Készül a Tóth Potyának, a mártírhalált halt neves balszélsőnek és edzőnek emléket állító életregény, s végül meg kell emlékeznünk a Mező Ferenc szellemi hagyatékát rendszerező kutatómunkáról is