Kelet-Magyarország, 1970. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-22 / 45. szám

II. olfial TD70. február 3f. Dénes Gézái Jadriga Rutkovszkajaz 5- Engedje meg, hogy a férjem megpróbálja. Hobbyja ugyanis a favágás. Komplikált ügy. Nem adok kölcsön Mozi a moziban Frédinek, valamikori isko­latársamnak emberfeletti em­lékezőtehetsége volt. Valósá­gos memóriazseni. Visszaem­lékezett a legjelentéktelenebb esetekre és emlékezete soha nem hagyta cserben. Már az iskolában rengeteg hasznát vette csodálatos memóriájá­nak. Nem kellett tanulnia, egyszeri olvasás után a latin szótár egész oldalait ismétel­te el gondolkodás nélkül. S mivel a tanulást „kiküszöböl­te”, könyvekre sem volt szüksége és az értük kapott pénzt hasznos dolgokra: ciga­rettára, parittyára fordíthat­ta. Frédi volt az osztály leg­jobb tanulója. Jelesen érett, s egy vállalathoz került, ahol — különösen az igazgatót — valósággal elkápráztatta me­móriájával. Hamarosan az igazgató személyi titkára lett, s ettől kezdve háromszor olyan gyorsan ment az igaz­gatói személyi ügyek kezelé­se, mint Giziké, a gépírónő idején. Nem kellett az akták között turkálni, fejből vágta, ki, mikor, milyen ügyben járt a vállalatnál, s az ügy milyen iktatószámon fut. Csak éppen feketekávét nem szolgált fel és nem illegette magát mosolyogva az ügyfe­lek előtt, mint Giziké. Em­lítésre méltó még, hogy Fré­di volt iskolatársamnak fejé­ben volt az egész magyar menetrend. Minden évben, menetrendváltozáskor újra átolvasta és tudta, hogy pél­dául hány órakor kell felülni a vonatra, hogy este 7-re Za- laszentgrótra megérkezzen. Nem emlékszem arra, hogy Frédi nem emlékezett volna valamire. Fél éve aztán az történt, hogy ez a ragyogó memóriá- jú barátom bizalmasan így fordult hozzám: — Kérlek, ne vedd rossz néven, meg vagyok szorulva: adj kölcsön 300 forintot. A zsebembe nyúltam és kinyálaztam neki három pi­rosat. Édes mindegy — gon­doltam, — hogy az én zse­bemben van a pénz, vagy ná­la. Úgysem költöm el. Az idő pedig telt. Pár hó­nap múlva célzásokat tettem a kölcsönre vonatkozóan, de Frédi áldatlanul nézett rám: nem értett belőle semmit. Megdöbbentem. Lehetséges volna? Ez a tökéletes memó- riájú Frédi nem emlékezne a kölcsönre? Tegnap aztán új­ra felemlítettem neki a köl­csönt, mire a szemembe né­zett és fahangon ennyit mon­dott: — Egészen szép, kirándu­lásra alkalmas idő van. — Nem addig az! — vág­tam vissza. — Az a 300 fo­rint, amit fél éve kölcsönad­tam neked, most már kell. Nem várhatok tovább. Re­mélem emlékezel rá, hogy tartozol? Azt vártam, hogy zavartan dadogni fog, bocsánatot kér feledékenységéért és a zse­bébe nyúl. Ehelyett azonban gúnyosan felkacagott: — Látod, ez vagy te. Ilyen memóriád van neked. Hát te nem emlékezel, hogy holnap­után lesz három hete, dél­után fél négykor összetalál­koztunk a Bumbedlin utcá­ban a 47-es számú ház előtt, az úttesten éppen egy sörös­ládákkal megrakott teher­gépkocsi porzott el, a veze­tője pörge bajuszú 40-es fér­fi, a túloldalon kint állt a borbélyüzlet előtt az a csi­nos kozmetikus lányka, én zsebbe nyúltam és átadtam neked nagy hálával a köl­csönt? Pontosan két százast, három húszast és négy tízest? Hát nem emlékszel rá, ba­rátom? Erre a fejbevágóan pontos adathalmazra nem lehetett nemet mondani. Mindeneset­re, ezentúl még a legnagyobb emlékezőtehetséggel megál­dott embernek sem adok köl­csön. WfV r-r -finnofí Miután kialudt a fény és peregni kezdett a film, a fe­leség oldalba bökte a férjét: — Látod? — Persze, hogy látom — hümmögött vissza a férj. — De ne a vásznat nézd, hanem azokat ott ni, akik előttünk ülnek! Felháborító! — Kérem, legyenek csend­ben, — szólt valaki a sor jobb szélén. — Bocsánat, — válaszolta a férj, majd az asszony fü­léhez hajolt és belesúgta: — Mondd, kérlek, miért sért téged, ha azok ott csókolóz- nak? — Hajolj hozzám köze­lebb, vagy tessék, ülj te az én székemre, úgy jobban látsz. — Hogyisne! Még ezek mi­att a szégyentelenek miatt fogok én itt két óra hosszán keresztül nyomorogni! — Nem lenne szíves befog­ni végre a száját?! — fújta dühösen hátulról valaki. — Szemtelen! — sziszegte vissza az asszony. — Arcát­lan pimasz! — Most már aztán elég legyen! — mordult rá a fér­je. — Tudhatnád, hogy a fia­talok a földkerekség minden mozijában csókolózni szok­tak. Mi ebben a kivetniva­ló?!! Valamikor... még fiatal koromban... én magam is... — Hogy mondod?! — ér­deklődött élénken az atz- szony. — Hogy fiatal korod­ban te is... mint ezek... ér­dekes, én egyáltalán nem emlékszem rá! Tadeusz! Ki­vel csókolóztál te fiatal ko­rodban a moziban?! Kivel?! — Kivel, kivel... Biztos nem valamelyik utcaseprővel, képzelheted. — Szóval így?! És i»?kem ezt csak most kell megtud­nom! És itt!... Értem már, miért nem háborodsz te fel az effajta viselkedésen!... .... -■ &■*. iwi — Senki sem tudja már ott annak a Szószátyárnak befogni a pampulláját?! — méltatlankodott ismét erőtel­jesen valaki. — Ezt sosem fogom magá­nak megbocsátani! — fújta feléje epésen az asszony. — Nyugodj már Zoszja! Miért nem hallgatsz? — Légy nyugodt, én nem hagyom magam! Elég nem szép, hogy te eltűröd, hogy így sértegessék a nejedet! —• Lehetetlen veled moziba járni! Csak mennénk már innen minél hamarabb! — És ezt egy férfi mond­ja?! Úgy veszem észre, még ettől a tejfelesszájútól is begazolsz! Hé, fiatalember! Sokáig fognak még ott csó­kolózni ? — Valami baj van? — fordult hátra a megszólított fiatalember. — Kérdezni akart valamit? — Azt akarom, hogy visel­kedjenek tisztességesen! Mit csinál ott azzal a szegény lánnyal!? Eljön az ember moziba és nem tudja nézni az ilyenek miatt a filmet! Az efféle intim dolgokat otthon szokták elintézni, ahol senki sem látja! — Milyen igaza van! — szólt ismét hátra a fiatalem­ber. — Csakhogy mi diák­otthonban lakunk... Esetleg, ha kölcsönadná a lakását, amíg a filmet nézi... — Szemtelen siheder!.„ Ezek azt hiszik, hogy övéké... Mondott volna még többet is, de a jegykezelő kézen fogta és kivezette a nézőtér­ről. A férje szégyenkezve kullogott utána... Egyébként semmit sem vesztettek. A film rettenetesen unal­mas volt és senki sem értett belőle semmit. Krecsmáry László fordítása A kabalapénz KERESZTREJTVENY Egyik nap beállított hoz­zám Paksica, akit békés em­bernek ismertem. Szokatlan mélabú ült az ábrázatán. Tüstént fotelba ejtette ma­gát, hogy csak a fejebúbját láthassam. — Válik tőlem Lizi, — nyögte keserűen. — Nem értem. Úgy éltetek, akár a gerlék. Könnycsepp gurult frissen vasalt zakójára. — Jól mondod. És mégis! Máris kiteregette bánatát. — A kabalapénz volt az oka. A féltve őrzött kékhasú, mely ott lapult a bukszája oldalrekeszében. Liza kono­kul hajszolta a szerezkedést. — Asszonyszokás. — Pró­báltam vigasztalni. Türelmetlenül mért végig. — Kérlek, ne szakíts félbe. Liza rendhagyó eset. Lottó­zott, snúrozott és kanasztázott. De sohase nyert egy fületlen gombot. Mégis fejébe vette, egyszer beüthet neki is, ta­lán valami ügyes trükkel. Egyik barátnője ültette fülé­be a bogarat, hogy a ferde nyomású húszas sokszorosát éri valamikor. Megmutatta a kabalapénzét nekem is. „Ide süss, te rnulya! Négy milliméterrel keskenyebb a felső szegély, mint az alsó. Kivételes fogás. Szerencse- malac. Majdan aranyat ér”. — Máris csúsztatta rejtekébe a papírpénzt. Jött a balesetbiztosító és szüksége lett volna a húszas­ra. Nem lehetett összekapar­ni másképp. „Jöjjön egy hét múlva, bácsi — ajánlotta. „Szívesen. Már harmadszor jövök hiaba. Nem talaltam itthon senkit”. „Jó lesz magának akkor is” — húzta befelé az ajtót Liza. „Szegény öregember, ha­gyod mászkálni azért a pár rongyos forintért” — kockáz­tattam meg tárgyilagosan. Fölpaprikázódott. „Mit értesz hozzá, élhetet­len”! A hibásan nyomott pénz ritkaság, mint az a tan- ganyikai bélyeg, amiért óriá­si összeget fizettek. Hiány­zott egy cikkely a sarkából. De mondhatok más példát. Az izlandi repülöbélyeg két­százszorosát érte, mert vé­letlenül a Lofot-szigeti posta nyomta rá a stemplit. Kizá­rólag ezért. Elnémított ekkora előrelá­tás. Sokáig nem esett szó a húszasról. Ám egyszer föl­ágaskodott bennem a kíván­csiság ördöge. Kicsentem a papirt a rekeszből, hogy megtudakoljam az árfolya­mát a bankban. Hátha máris gazdagok vagyunk. „Mit ér ez a papirbankó?” — hajoltam mélyen a pultra. A tupírfrizurás úgy mére­getett, a szeme sarkából, mintha agyamra ment volna a kánikula. „Ez kérem? Egy húszast. Rá van nyomva betűvel és számmal. A vérig sértett indulatá­val néztem rá. „Ez nem közönséges hú­szas. Nem látja, hogy fölül keskenyebb? , Nyomáshiba. Különlegesség! „Kérem, ez gyakran elő­fordul. Ferdén nyisszantotta a gép. Beváltom névértékben. Nem vonok le semmit”. Jól kieresztettem a han­gom. Papírok ugi ándoztak az asztallapon. „Nem most! Később. Mondjuk tíz év múlva. Ak­kor mit ér?” „Ennyit. Fillérrel se töb­bet”, — azzal elfordult, mert rájött a nevetőgörcs. Kirontottam a bankból és elsütöttem a kabalapenzt a legelső újságosnál. Liza nem szólt egy kuk­kot, csak a szívéhez kapott egy pillanatra. Éppen szüle­tésnapja volt. Másnap beadta a válóke- Mesetet. Hunyadi István 1710 február 21-én hagyta e! hazáját II. Rákóczi Ferenc. Hű kísérője, s íródeákja volt Mikes Kelemen. Vörösmarty egyik ez­zel kapcsolatos verséből idézzük az utolsó sorokat a beküldendő: vizsz. l„ függ. 12 és 14 sorok­ban. VÍZSZINTES: 12. Parasztházban a kemence és a fal közölt lévő szűk hely. 13. Szabad időmérték ü zeneda­rab, névelöve.1 13. Víziállat. 16. Kétjegyű mássalhangzó. 17. Kén betűi keverve. 18. Betegséget előz. 19. Ellentétes kötőszó. 21. Pest megyei községben. 25. Könyvki­adó Vállalat. 28. Agyag vizes­edény. 29. Bibliai város. 31. L-lel a végén: Pest megyei község. 33. Becézed női név. 34. Ruhaanyag. 35. Hr latinul. 36. LS. 33. Nikkel . le. 39. Lóbetegség. 40. H ".’cn megváltoztatja va­lamint . a menetét, Irányát. 41. Női név. 44. Véd, 43. Háziállat. 46. Számnév. 43. Kenőcsök tok­ja. 50. Házikó. 52. Korhold. 54. RS! 55. Borul. 57. Törtszám. 58. A legtöbb mese kezdő szava. 80. Személyes névmás. 62. Nagy köl­tőnk. 63. Roman pénz. 64. Felté­teles kötőszó. 65. A hét vezér egyike. 67. Olasz város. 70. Tész­tatöltelék. FÜGGŐLEGES: 2. Rajzeszköz. 3. Azonos más salhangzók 4. YAKT. 5. Válasz­tási ládák. 6 .Gúla fele. 7. ZA. 8. Borocska. 9. Bacilusfajta. 10. EIL 11. Fertőtlenítő gyógyszer. 2U. Abba az irányba. 22. Fogoly. 23, Időhatározó szócska. 24. Konzer­vatív politikus polg. publicista (Miksa 1829—1908). 26. Óra betiil keverve. 27. Asztatin vegyjele. 29. Tiltó szó. 30. Lám. 32. Kaláber más szóval. 34. Helyzet jelzője is lehet. 37. Maró anyag. 38. Ní­lus idegen nyelven. 42. Disznó teszi. 43. Az első emberi áldo­zat (—’). 46. Államfő. 47. Ez ha­tártalan. 49. US. 50. LLY. 51. Keskeny kis utca. 53. Félig zöldi 55. Ha megy-et is mondunk hoz­zá; mindegy. 56. Találna. 58. Az a bizonyos „sajtos város.” 59. Személyemre (—’)• 61- Folyó Ausztriában. 64. Egy éjszakát tölt azon a helyen. 66. Igen oro­szul. 68. AR. 69. Fém. 70. Feb­ruár 22. A megfejtéseket legkésőbb március 2-ig kell beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BE­KÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL. Február 8-1 rejtvény pályáza­tunk megfejtése: Dominikánus bará­tok francia nevéből: jakobinból szármázott. Nyertesek: Eles Lajos, Hor­váth Lajosné, Jászai József, dr. Marina Györgyné és Szabó Attila nyíregyházi. Oláh Mária baktaló- rantházi, Kiss Elemérné napkori, Tamási Sándor nylrmadai, B. Bakó Irma tiszavidi és Szabó Barna tyukodi kedves rejtvény- fejtőink. A nyereménykönyveket postán elküldtük. KELET-MAGYARORSZÁG - VASÁRNAPI MELL«KLCT „Nátha*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom