Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-23 / 19. szám

1970. Január 28. írat rr MAr,vARripR7^0 7. oldal Hozzászólás a Kelet-Magyar ország cikkéhez Hogyan bonyo fisuk le a megyei és járási iabdarágó-bajsokságat ? Összevonni az I. és 11. oszláivt A félíordulóra javaslom, hogy a megyei I. és megyei II. osztályt vonja össze a szövetség. S így 32 csapatból alakítson hat csoportot, te­rületi felosztással. A csapa­tok oda-visszavágós mérkő­zéseket játsszanak, olyan sor­solással, hogy a hazai pá­lyán játszott csapat, követ­kező vasárnapon utazzon vissza ellenie'éhez. A hat csoport első helyezett együt­tese ugyanilyen sorsolással játssza le a helyezéseket el­döntő mérkőzéseket. Az összevont járási osa­A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság tavaszi idé­nyét feltétlenül két csoport­ra osztva javaslom, mégpe­dig úgy, hogy a volt szatmá­ri rész csapatai csak szabol­csi együttesekkel kerüljenek szembe. S a találkozókat oda- visszavágós formában ren­dezze a szövetség. Ez véle­ményem szerint azért lenne jó, mert az együtteseknek A megye L osztályú baj­nokságban az erőviszonyokat figyelembe véve alakítsanak két csoportot, s a bajnoksá­got nem oda-visszavágós for­mában , javaslom, A találko­zókat' feltétlenül közös ren­dezésben kell lebonyolítani, hiszen így mindkét együttes­nek egyformán érdeke, hogy minél nagyobb nézőszámot próbáljon a mérkőzésekre talyban, valamint a helyi járási bajnokságokban szin­tén összevontan, csoportokba osztva, járási szinten játssza­nak a csapatok. Végül egy megjegyzésem: a megyei labdarúgó-bajnok­ságok mezőnyében általában sok a csapatok száma. Ennek eredménye, hogy a bajnok­ságot korán kell kezdeni, s belenyúlik a télies rossz idő­be. Mindez a közönségre, s a játék szépségére is kedve­zőtlenül kihat. Dékány István Fehérgyarmat módjuk lenne megismerked­ni egymás játékerejével. Továbbá javaslom, hogy a szerzett pontokat a csapatok az őszi-tavaszi bajnokságba ne vigyék magukkal. A he­lyezést elért együtteseket pedig a lehetőségekhez mér­ten részesítsék értékes juta­lomban. Veres Tibor, a Nyírbogáti T6z labdarúgója biztosítani. A két csoportban az első öt helyezett csapat­nak öt, négy, három, kettő és egy pontot adnék, melyet magával vinne. S mivel a jubileum eszten­dejéről van sző, a két cso­port győztesének kupát is lehetne felajánlani. Borbély István Tiszalök kor az első helyezettek az 1—4, a másodikok az 5—8, a harmadikok a 9—12, a ne­gyedikek pedig a 13—16 helyért küzdenének. Végül minden egyes győ­zelemért egy pontot kapná­nak, melyet magukkal vin­nének az együttesek. S ugyanilyen módszerrel bo­nyolítanám le a megyei II. osztály küzdelmeit is. Bagoly Dániel Nyíregyháza 4 nyíregyháziakat külön sorsolják A megyei I. osztály 16-os mezőnyét két nyolcas cso­portba osszák a következő­képp, A-csoport: Fehérgyar­mat, Nyírbátori MEDOSZ, Tyúkod, Baktalórántháza, Nagyecsed, Nyírmada plusz két nyíregyházi együttes. B- csoport: Kisvárdal Vasas, Balkóny, Tiszalök, Tiszavas- vári, Nagyhalász, Vencsellő, plusz két nyíregyházi együt­tes. Mivel az A-csoportban na­gyobbak az utazási távolsá­gok, a négy nyíregyházi csapatot sorsolással osszák be egyik, vagy másik cso­portba. Az élmezőny végső sorrendjét a két első helye­zett körmérkőzéses formá­ban döntse el. Az első három helyen vég­zett csapatot hasznos lenne jutalmazni. Az első külföldi, a másodikat belföldi, a har­madikat helyi — sóstói — üdüléssel. Papp Imre, az NYVSC labdarúgó- szakoszt vezetője Tartalékok — versenyen kívül Javasoljuk, hogy a tavaszi, egyidényes bajnokság küz­delmeiben az NB-s csapatok tartalékegyütteseinek ered­ményei ne számítsanak. Ugyanis ezek nagyobb játék­erőt képviselnek, s így a töb­bi résztvevő számára eleve érdektelenné válik a küzde lem. Mivel a helyi, járási baj nokságokban részt vévé együttesek általában szerén;, anyagi lehetőségekkel ren­delkeznek, tavaszi jó szerep­lésük alapján sportfelszere­léseket kapjanak jutalmul. Dé azt is el tudnám képzel­ni, hogy a járási gólkirályo­kat is állapítsák meg — s jutalmazzák is ezeket a já­tékosokat — az idény vé­gén. az Olcsvaapátl Tsz SE szurkolói Négyes csoportot A megyei I. osztályban lé- porton belül körmérkőzést vő 16 együttest négy 4-es játszanának. Majd újabb 4-es csoportba, osztanám, s cső- csoportot alakítanék. S ek­Szabolcs—Szatmár csoportot Csak a győztes kapjon pontot Közős rendezésben „Szavazólap“ Néhány napja, hogy lá­punk hasábjain megjelent a Megyei Labdarúgó Szövetség felhívása a megye labdarú­gást kedvelő szurkolóihoz, amelyre élénk reagálás ta­pasztalható. Felkerekedtünk hát egy kis közvéleményku­tatásra. Vagy inkább a „sza­vazólapokat” házhoz szállí­tottuk. Két községben: Nagyhalászban és Ibrányban érdeklődtünk. NAGYHALÁSZ Utunk első állomása a Nagyhalászt Takarékszövet­kezet volt. A megkérdezett Nagy Antal a Textiles Sportkörének elnökhelyette­se. — A Kelet-Magyarország- ban megjelent cikket olvas­tuk és nagyon örülünk a szövetség kezdeményezésé­nek. A megyei és járási baj­nokságot szerintem az NB I. és az NB I. B. osz­tályhoz hasonló formá­ban kellene lebonyolítani, így mi, megyei csapatok is jobban érdekelve lennénk, hiszen a pontozási rendszer megadná a bajnokság erköl­csi komolyságát. Egyébként, mint olvastam, az átigazolá­sok nagy száma is bizonyít­ja, hogy a csapatok igénylik a lebonyolítás ilyen formá­ját. Korpái Ferencet, az egye­sület új edzőjét, a Nagyha- lószi Általános iskolában ta- találtuk meg, hisz „civilben” testnevelő tanár. Két óra közötti szünetben az alábbi­akban válaszolt kérdésünk­re: — Csapatépítés szempont­jából nem tartanám túl ide­álisnak a tétre menő bajnok­ságot, hiszen ezt a fél évet á csapat magvának kialakítá­sára szántuk, de feltétlenül szükséges a kétcsoportos, kétfordulós rendszer beveze­tése. Ezzel alkalmunk nyílna az előbb említett csapatépí­tés végrehajtására. A szurkolókat a Nagyha­lász! Kendergyár matracflze- mében találtam meg. Véle­ményüket Kaponyás Béla és Pokareczki Lajos tolmácsol­ta. — Feltétlenül szükséges­nek tartjuk a bajnokság két csoportra való felosztását, természetesen szem előtt tartva a területi elhelyezke­dést Is. Fontos lenne még a pontozásos rendszer beveze­tése, hisz a tét nélküli mér­kőzésekre rányomná bélye­gét a „nincs miért küzdeni já­ték”. A szurkoló pedig az ilyen mérkőzésekre nem kí­váncsi. .. Tehát fontosnak tartanánk, hogy e bajnok­ság a csapatok mellett a szurkolókat is érdekeltté te­gye. Láda Miklós, a csapat volt játékos-edzője ugyanígy vé­lekedett, véleménye mege­gyezett az előtte szólókkal. IBRÁNY Ibrányban a Rákóczi Mg. Tsz irodájában szívesen vá­laszoltak kérdésemre Egy tjabb leckét kapott a magyar labdarúgás Vélemények a C. Z. Jena—Újpesti Dózsa E VK-mér kezesről Regen fordult elő, hogy a Megyeri úti pályáról a szü­netben a közönség jelentős része már megindult a ki­járatok felé. Sajnos ez tör­tént a szerda délutáni U. Dózsa—C. Z. Jena EVK-visz- szavágón. Stein 2:0-ra növel­te a vendégek előnyét, vagy­is összesítésben már három gól volt a két együttes kö­zött, s ezt a nézők már nem bírták tovább... A játékot látva ugyanis még a legfa- natikusabbak sem gondoltak arra, hogy a lila-fehérek a második 45 percben négy­szer be tudják venni Bloch- witz kapuját. Baróti Lajos mesteredző nagyon tárgyilagosan érté­kelte a mérkőzést: — Tisztában voltam az­zal, hogy nehéz találkozó előtt áll a csapat, részben a mostoha felkészülési lehető­ségek miatt, de ilyen ered­ményre még gondolni sem mertem. Ahogy hallom, a jé­naiaknak sem voltak kedve­zőbbek a körülményeik, s AZ EURÓPAI VÁSÁROK KUPÁJÁÉRT: Ajax—Napoli 4:0 (1:0, 0:0). Amszterdam, 40 000 néző. Góllövők: Suurendonk (3), Swart. A 90 perc alatt az Ajax csak kiegyenlíteni tud­ta a Napoli egygólos elő­nyét A m. hosszabbításban Ruud Suurendonk, aki a kö­zépcsatár Nico van Dijk he­lyére állt eldöntötte a küz­delmet a 98., a 99. és a 115. percben lőtt góljával az Ajax javára. Az Ajax 4:l-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé. MADRID: Az NSZK elleni, február 11-én Sevillában sorra kerü­lő mérkőzésre készülő spa­nyol válogatott 60 000 néző előtt 1:0 (0:0) arányban győzött a Hannover 96 együttese ellen. LIMA: A perui válogatott 45 000 néző előtt 2:1 (2:1) arányban győzött a Dinamó Zágráb el­leni újabb mérkőzésén. BÉCS A Közép-európai Kupa bi­zottság közölte a Vienna és pillanat alatt kiderült, hogy a titkárnőtől a főkönyvelőig mindenkit érdekel és izgat ez a téma. Berencsi András, az együt­tes edzője szerint is a két­fordulós, pontozásos rend­szerű bajnok i g a legmoder­nebb, legkézenfekvőbb meg­oldás, de ő' javasolná, hogy a megyei I. és II. illetve a járási összevont bajnokság két csoportra való szétvá­lasztása után a két csoport- győztes oda-vissza alapon döntse el, melyikük érdemli meg a bajnoki címet. Az edző véleményét osztotta az ibránvi föszurkoló Kristóf Pál és Kovács István a tsz főkönyvelője. Mint látható a vélemények többnyire megegyeznek a felsőbb osztályú versenykií­rással. A megkérdezettek azonban ezt tartanák közsé­gük csapata számára is leg­kedvezőbbnek. Kalenda Zoltán igy ez nem lehet mentsé­günk. Ellenfeleink a talajhoz is jobban alkalmazkodtak, s valóban korszerű játékot nyújtottak. Teljesen megér demelten győztek. Még az- sem mondhatjuk, hogy bal szerencsénk volt Bene nagy helyzetének kihagyásakor, mert szerintem akkor sem nyerünk, ha a labda a há­lóban köt ki. — Mi volt a vereség leg­főbb oka? — Az, hogy csatáraink képtelenek voltak sok moz gással lerázni magükró' Wernert és társait. Lassú körülményes volt a tárna dásszövés, az ütközésekné; rendre alulmaradtak fiaink s hamar feladták a harcol. A német csapat öltözőjé­ben magasra csapott a jó­kedv. Fáradtan is együt: énekeltek a játékosok a hoz zájuk belátogató lelkes szur­kolókkal. A legnagyobb ün­neplésben Blochwitznak volt része, aki hat EVK-találko- zó 540 perce alatt gól nél­kül őrizte a C.Z. Jena háló­ját. az Inter Bratiszlava vezető­ségével, hogy amennyiben február 25-ig nem játsszák le a bécsi visszavágót, mindkét csapatot törlik a küzdelmek­ből­CONCEPCION: Nagy meglepetésre a Sport­club Coneepcíoh 16 000 néző előtt 2:1 (1:1) arányban győ­zött a csehszlovák váloga­tott ellen. SEVILLA: Sevilla—Rapid (osztrák) 3:2 (3:1) barátságos mérkő­zés. T- Azt hittem, nehezebb dolgom lesz — mondta a hosszúra nőtt kapu védő. Be­ne. . . Dunai 2... Fazekas... márkás nevek. Mi volt ve­lük?. . . Erre talán ők sem tudná­nak választ adni. Di Marchi az olasz Já.ék­vezető a következőket mond­ta: — Azt gondoltam a talál­kozó előtt, hogy az újnesti- ek mennek tovább. Nem hittem volna, hogy ilyen ós­di játékfelfogásban játszik a magyar bajnokcsapat. Eny- nyi felesleges oldaJadogatást már nagyon régen láttam, mint most a lila-fehérektől. Szerintem még nagyobb arányú is lehetett volna a jénaiak győzelme. Üjabb leckét kapott tehát a ma­gyar labdarúgás. S bizonyá­ra elgondolkoztató... Az NDK-ban a lapok ha­sábos cikkekben foglalkoz­nak a jénai csapat újpesti győzelmével, s eddigi telje­sítményével. A Neues Deutschland tu­dósítója így ír: Ügy látszik, hogy a C.Z, Jena új fejezetet nyit kivá­ló szereplésével csapataink kupakrónikájában. Az O. Dózsa játékosainak fel kell készülníök arra, hogy ke­mény bírálatban részesülnek a budapesti sajtó részéről, s azt biztosra vehetjük, hogy a mieink győzelmének reali­tását a magyarok is elismer rik majd. Ügy tudom, hogy a Megyeri úti pályán a lila­fehérek tíz év óta nem szen­vedtek ilyen arányú veresé­get. A Junge Veit riportere nagy elismeréssel ír arról, hogy a Jena az EVK 64 csa­pata közül már a legjobb nyolc között van, veretlenül és kapott gól nélkül. ' „Mondhatnánk úgy is, hogy a magyar labdarúgó- emlékmű meggyalázasa volt, ami szerdán történt. Szinte hihetetlen, hogy az a csa­társor amelyikben Fazekas, Göröcs, Bene és Dunai IL szerepel 180 perc alatt egyet­len gólt sem tudott lőni Blochwitz kapujába.” Hogy otthonra találjanak Egy kellemetlen hír nyomán kerestük fel a nyírbátori já­rás sportvezetőit. Arról érdeklődtünk, hogy megfelel-e a va­lóságnak az a hír: — néhány falusi sportkör megszűnik? Mi­vel Borús Sándorral, az MTS járási tanácsának elnökével nem tudtunk beszélni, Tóth Ferencet, a járási KlSZ-bizott- ság munkatársát, a JTS elnökhelyettesét kerestük fel. — Egy igen sajnálatos folyamat játszódik le ezekben a napokban néhány járásbeli községben — mondta Tóth f erenc. Égj- nagyon kellemetlen lavina utóhatásáról van szó. Tulaj­donképpen még tavaly kezdődött a dolog azzal, hogy ősszel öt község termelőszövetkezeti labdarúgócsapatát ki kellet* zárni a bajnokságból: Nyírmihálydi, Nyírderzs, Piricse, Nyír­pilis és Encsencs községek csapatait. Az okok igen összetet­tek. Közös vonásuk: a termelőszövetkezet nem biztosított kellő mértékű anyagi támogatást; nem biztosítottak járműveket a játékosok szállításához; a községi tanácsok sportalapját nem a céloknak megfelelően használták fel. — Ez a probléma most is adva van. Véleményünk sze­rint — mondotta Tóth Ferenc, csak nagy társadalmi össze­fogással lehetne rajta segíteni. Joggal vetődik fel a kérdés: — hogyan hagyhatták, hogy a dolgok idáig fajuljanak? Pedig ha például Nyírderzs el­múlt éveit nézzük, meglepő eredményt kapunk. A járás sport­jának egyik legvirágzóbb községe volt. Például a járás) spar- takiád második helyezettjei lettek röplabdásaik. Es a kézilabda? A körzeti döntőben játszott egykor csa­patuk. Női—férfi kerékpárcsapatuk 1965—66—67-ben megyei bajnok lett. Női tekézőik is nagy sikerrel szerepeltek a me­gyei viadalokon. Sakkozóik is jelentős eredményekkel büszkélkedhettek: 1967-ben a megyei spartakiád egyéni első helyezését Is ma­gukénak mondhatták. 1968 februárjában a sakk Szabad Föld *upát nyerték él... S most felvetődött annak a gondolata, hogy megszűntéül» í sportkört. Miért? Ezek a nyírpilisi események főbb ismérvei. S nagyjából ugyanezek lelhetők fel Encsencs esetében Is. Borús Sándor és a többi járási sportvezető még mindig reménykedik, hogy nem késő. Még mindig megpróbálják menteni, ami menthető. Tárgyalnak az illetékes termelőszövetkezeti, tanácsi vezetők­kel: gondolják meg, még van lehetőségük segíteni. Meg a falu, a tsz érdeke is, hogy a fiatalok otthont találjanak és ne menjenek el. Ha az illetékesek — akiknek szántuk írásunkat — nem azon háborodnak fel, hogy „szó érte a ház elejét”, hanoin megpróbálnak segíteni, az bizonyára a sportélet fellendítését jelentené. Ezt szolgálná szerény kis írásunk is. Egri Gábor sAtemzelközi labdarúgó híradó Bár nem a mi asztalunk, de a mátészalkai csoportban a beosztást a következőnek ja­vaslom, A-csoport: Kocsord, Mátészalkai VSC, Mátészal­kai Vörös Meteor, Hodász, Tiborszáll is, Nyirbéltek, Nyírgelse. B-csoport: Kom­lódtótfalu, Szamossályi, ökö- ritófülpös, Csegöld, Porcsal- ma, Kölese, Jánkmajtis. S a mérkőzéseket nívóssá tenné, ha a csapatok annyi pontoW «vinnérjek -at őszi­így lenne sava-borsa a játék­nak, hiszen megnőne a győ­zelem értéke. Asztalos János Pusztadobos A megyei 1, osztályú, me­gyei II. osztályú és össze­vont járási bajnokságban egyaránt a két csoportra va­ló osztást tartanám legigaz­ságosabbnak. Az összevont járási baj­nokság kisvárdai csoportjá­ban — mivel a mi csapa­tunk is itt szerepel — a kö­vetkező két csoportot javas­lom, A-csoport- Záhony II, Vaja, Tomyospálca, Barabás, Gyüre, Tarpa* Pusztadobos. B-esoport: Tuzsfe Nyírtass, Gégény, Nyírjako, Nyíribrony, Pátroha. ügy vé- lení mindkét csoportban így aránylag olcsón úsznék meg a csapatok az utazásokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom