Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-23 / 19. szám

ttm. Január Si. KFT FT MAOYARORSZAO ,5 oMal Gyermekápolónők lesznek Nyugodtan tűri a kis beteg, hogy tisztába tegyék az if jé ánolónő;~M!tek. 9 Uj rendelet A szocialista brigádoknak adományozható kitüntetések Ápolónők — ha lehet fo­kozni e hivatás humánumát, szépségét, akkor a gyermek­ápolónők munkája még szebb, még humánusabb. Egészen kicsinyeket ápolnak és nagyobbak néhány szavá­ból találják ki panaszukat. Míg beadják az injekciót, mesét mondanak és moso­lyogva csitítják a nyűgös ki­csinyeket. Vérnyomást és lázt mérnek és orvosságot adnak, pelenkáznak. Budapesten a Jáhn Ferenc Oyermekápolónő-képző Isko­la második kihelyezett osz­tályát nyitotta meg az idei tanévben a Bókái János ut­cai I. számú Gyermekklini- Jíán. A IL JÖÍSjk^g, ScS'ŰTojsr ■ tó utcában ormár iufl-957 j óta A háztáji Dr. Molnár László, a Kaposvári Felsőfo­kú Mezőgazdasági Tech­nikum tanszékvezető tanára a Magyar Mezőgazdaság 1970 évi első számában dk- ket írt arról a kezdeménye­zésről, amelyet két somogyi községben. Ráksin és Göllén már jó ideje folytat a tech­nikum a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium segítségével. Mi a lényege ennek a fontos kísérletnek? Bebizo­nyítani azt, hogy a magyar falvak háztáji gazdaságaiban jelenleg 100 ezer állatférő­helyre becsült kihasználatlan istállók hogyan hasznosítha­tók. A kísérlet már eddig is nagy sikert aratott. Bebizo­nyosodott, hogy a termelő- szövetkezeti tagság idősebb része még a nyugdíjasok és járadékosok is — szívesen foglalkoznak állattenyésztés­sel. Hatalmas gazdasági erő rejlik ennek a gondolatnak a felszínre juttatásában. A dunántúli kísérlet is azt bi­zonyítja. hogy egészen apró alaoszabály-módosításokkal el lehet érni. hogy az idős tagok ne cssk lehetőséget kanianak az állattenyésztési munka végzésére, hanem se­gítséget is hozzá, például ta- k-rmányban. A közös gazda­ságok és tagjaik a legkülönfé­lébb módon köthetnek megál­lapodást idős tagjaikkal a kihasználatlan ólakra alapí­tott állattenyésztési akció­ba Igaz. ehhez legtöbbször etrv kis alapszabály-módosí­tás is szükséges. Hiszen a jelenlegi termelőszövetkezeti al~r^szah:á1vok töhb«“4?«. az eivÄgzett munkanapok ará­nyában Hittat takarmányt a-, japs tagoknak. Csakhogy épnen az idős tagok nem . .tudnak, már például a nö­vénytermesztésben annyi működik ilyen kihelyezett osztály. Két év alatt gyakorlati és elméleti oktatáson 26 szak­tárgy alapjait sajátítják eh megismerkednek a gyer­mekgyógyászat és az ápolás alapvető tudnivalóival A fiatal lányok többsége vi­dékről jött — ezért a klini­kákon kollégiumi szobákat rendeztek be nekik. Néhá- nyuk érettségizett, a többi­ek általános iskola után ke­rültek a szakiskolába. Az I. klinikán 26, a II. klini­kán 33 elsőéves ápolónő ta- nuL Mi az előnye, miért jobb, bt.»* klinikán tanulnak ,.a_ hallgatók? munkanapoí teljesíteni, amennyi szükséges volna ah­hoz. hogy kihasználatlan is­tállójukat megfelelő számú állattal benépesítsék és azo­kat táplálni is tudják. Szemléleti kérdés ez. Azt kell megérteni, hogy a ki­használatlan istállók haszno­sítása, az idős tsz-tagok fog­lalkoztatása egyaránt hasznot jelent a tagoknak, a közös gazdaságnak és az egész falu népének. A kaposvári tech­nikum országos jelentőségű kísérlete még arra is pél­mezesügyi Minisztérium uta­sítására kereskedelemtan es feldolgozástan tanszéket hoztak létre a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban. Az új tan­széken közgazdászok, tartós­ipari elméleti és gyakorlati szakemberek dolgoznák. Ez­zel Nyíregyházán is megnyíl­tak a kereskedelmi és fel- dolgozási irányú képzés le­hetőségei. Szükséges volt ez azért is, mert kevés még a megye mezőgazdasági üze­meiben a kereskedelmi és feldolgozóipari képzettséggel rendelkező szakember. A népgazdaság minden ter­melőegységének, gazdaságá­nak, vállalatának ismerni kell saját termékeinek piaci helyzetét, mint a termelés (MTI foto — Bara István felv.) Elsősorban az, hogy a gyakorlatokat nem demonst­rálva, hanem valóságos kör­nyezetben, a betegek közt, az osztályokon folytatják. Másrészt az, hogy az ápoló­nők a kétéves iskola befeje­zése után általában ott ma­radnak a klinikán a meg­szokott, megszeretett környe­zetben, ott vállalnak állást, De tanulmányi idejük alatt is részt vesznek a gyermek­gondozónői munkában — s bizonyos feladatokat ellát­nak, ezalatt csökken a nő­vérhiány. Az alig néhány hónapja itt tanuló lányok máris hi­vatástudattal, szeretettel foglalkoznak a kis,..betegek­kel. dát mutat, hogyan lehet a: elavult istállókat kis költ­séggel korszerűsíteni. A kísérletet pártfogold. Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium azt terve­zi, hogy további széles kö­rű tájékoztatást ad a du­nántúli kísérlet sikeréről és javasolni készül elterjeszteni az egész országban. Jó len­ne, ha megyénk termelőszö­vetkezetei minél hamarább bekapcsolódnának ed terjesz­tésébe. (gnz) iránytűjét. A gyorsan rom­ló, nehezen szállítható tulaj­donsággal rendelkező ter­mékek értékesítését legtöbb esetben nem is a piac felve­vőképessége, hanem a ter­melőkörzetben lévő feldol­gozóipar kapacitása határoz­za meg. Megkönnyíthető a piac szezonjellege tartósítás­sal, vagyis a feldolgozóüze­mek ésszerű letelepítésével, az élelmiszer-gazdaságok kö­zötti jobb együttműködéssel. A felsőfokú technikum új tagozatán olyan szaktechni­kusokat képeznek majd, akik képesek a mezőgazdasági üzemek ériékesítési tevé­kenységét hatékonyan segíte­ni és alkalmasak a már meglévő, vagy a létesítendő feldolgozóüzemek vezetésé­ra A Közelmúltban jelem meg a szocialista brigádok kitüntetéseiről szóló új hatá­rozat, Ebben részletesen sza­bályozzák a kitüntetéseket elismeréseket és azt. ki adó mányozza, milyen jutalmak kai jár. Az elismerések sorrendje: „Szocialista brigád” cím és a vele járó oklevél, Szocialis­ta brigád zászló, majd a bronz, ezüst és arany bri­gádérem. A legmagasabb ki­tüntetések: .,A vállalat ki­váló brigádja”, ..A szakra:; kiváló brigádja” és „A Ma­gyar Népköztársaság kiváló brigádja”. A különböző fokozatú el­ismerések és kitüntetések különböző feltételek alapján adományozhatok. A maga­sabb kitüntetést csak az a brigád kaphatja, amely ko­rábban is kapott már kitün­tetést. így „A vállalat kiváló brigádja” kitüntetés előfelté­tele az arany brigádérem. A szakma, vagy „A Magyar Népköztársaság kiváló bri­gádja” csak az a kollektíva lehet, amely előz-*tesen már Érkeznek a panaszos leve- ek Nyíregyházáról és a me­gye különböző területeiről. Ezeknek a leveleknek lé­nyege, hogy a GELKA szer­vizszolgálata lassú és nagyon körülményes. Hosszú időbe telik, amíg a panaszokra helyszínre érkeznek és gyak­ran előfordul, hogy a megja­vított tv-készülékek, vagy háztartási gépek a javítás után továbbra is üzemképte­lenek. Ä panaszos levelek ügyé­ben kerestük fel a GELKA Vállalatot és a panaszokra kértünk választ Bíró Lász­lótól, az üzem vezetőjétől. Bíró László válaszában elöljáróban kijelentette, hogy a panaszok helytállóak. Ha­sonló levelekkel fordulnak a GELKÁ-hoz is, a tv- és rá- iiótulajdonosoÉ A GELKA •észéről is ismeretesek ezek i panaszok. Hogy miért lassú, illetve 'losszadalmas a gépek javí­tása? Ennek elsősorban az az oka, hogy a háztartási és a szórakoztató gépek száma Szabolcs-Szatmár megyében és a városban is ugrásszerű­elnyerte ,A vállalat kiváló brigádja” címet. Mindhárom jím és kitüntetés adomá­nyozásának további előfelté­tele a „Szocialista brigád’ rimnek — a fokozatok sor- ■ „nőjében — legalább 5, 10 illetve 15 alkalommal törté­nő elnyerese. illetve megtar­tsa. Kitér a határozat arra is, bogy a „Kiváló dolgozó”, a .Szakma kiváló dolgozója”, valamint a kormánykitünte­tésekre előterjesztendő ja­vaslatoknál a felsorolt kitün­tetésekben részesített brigá­dok tagjait kell elsősorban fi gye km be venni A bronz, ezüst és arany brigádéremmei elismert bri­gádok számára az egyes fo­kozatokkal arányban álló pénz-, vagy egyéb jutalmat kell adni. amelyeknek mér­tékét és formáit a kollektív szerződésekben szobálvoz- zák. A vállalat a szakma, valamint „A Magvar Nép- köztársaság kiváló brigádja” kitüntetések adományozása esetén a brigádokat éves, át­lagos dolgozó létszámuknak en megemelkedtek. Néhány évvel ezelőtt elképzelni sem tudtuk, hogy ilyen számú háztartási gép, tv és rádió üzemeljen a megyében. Ez a tény természetesen örven­detes és a megye gazdasági, kulturális fejlődését mutatja. A GELKA azonban ezt a fejlődést ilyen gyors iram­ban követni nem tudta. A jelenlegi műszaki személy­zettel és a rendelkezésre ál­ló anyagraktárral a javítási munkálatokat időben elvé­gezni nem tudják. A GELKA javítási problé­máival több ízben foglalkoz­tak a megyei és városi ta­nács illetékes osztályain. Ez a probléma országos jellegű. Hiányos az anyagellátás is. A meghibásodott gépek al­katrészbeszerzése hosszadal­mas és nehézkes. Különösen a régi készülékekhez nincs alkatrész. Az érdekelt felek viszont türelmetlenek, ami érthető is. Senki sem vásá­rolt azért mosógépet, hogy azt a konyhában dísznek használja. A GELKA vi­szont a jelenlegi létszámával nem képes megoldani a ja­magfelelően egy főre szá­mítva 1500, 2000, ille.ve J000 lorint pénzjutalomban kell részesíteni. A „Szocialista brigád” cím es a vele járó oklevél, vala­mint a szocialista brigád zászló odaítéléséről a ter­melési tanácskozás döntnet, A bronz-, ezüst- és arany ko­szorús jelvények, továbbá a bronz, ezüst és arany brigád­érmek. valamint „X vállalat kiváló brigádja” kitüntetés adományozására a vállalat igazgatója, szakszervezeti- eg KISZ-bizottságai együttesen jogosultak. Azok a brigádok és tag­jaik, amelyeknek — a soron következő értékelés alkal­mával — a termelési tanács­kozás nem ítéli oda a szo­cialista címet, megtarthatják a brigádérmek és jeivénvek korábban elért fokozatait. Az új határozat alapián adományozható bármely el­ismerési, ille've kitüntetési fokozatot azonban csak 3 szocialista cím újólagos el­nyerésétől számított két év után kaphatnak. „ vítósi szolgálatot (Miért utasították el az elmúlt évek­ben a fiatalok százait akik ebben a szakmában akartak elhelyezkedni?) A vidéki panaszok kivizs­gálása és az ott elvégzendő javítási munkálatok hasonló­an hosszabb időt vesznek igénybe Kevés a gépkocsi és taxit nem lehet kapni vi­el#». túráfia ‘ " A javítási panaszok szá­mának felfutása elsősorban a téli hónapokra vonatkozik. Erre az időpontra kellene a GELKA-nak nagyobb lét­számmal dolgoznia összegezve: figyelemmel vagyunk a GELKA nehézsé­geire, azonban az illetékesek figyelmét arra szeretnénk felhívni, hogy megoldást kell találni arra, hogy a javítási szolgálat meggyorsuljon és megjavuljon. Nem lehet bün­tetni a tv-tulajdonosok, vagy a háztartási gépek tulajdono­sait azzal, hogy meghibáso­dott gépeik hónapokig ki­használatlanul álljanak. Farkas Pál ÚTNAK INDULNAK A REPÜLŐGÉPES NÖVÉNYVÉDŐ ÁLLOMÁS GÉPEI, A tavalyi gyakorlathoz híven az idén is, már télen kivonul munkára a Repülőgépes Növény­védő Állomás. A brigádok ezekben a napokban elfoglalják a számukra kijelölt gazdasá­gok repülőtereit és elkezdik 3 munkát. Elsőként az intenzív búzafajták fej trágyázását vég­zik el országszerte. Képünkön: Indulás előtt a mezőgazdasági lesiflotta a budaörsi re­pülőtéren. (MTI foto — Bajkor József íelwj Az idős tsz-tagok érdekében isfállól< hasznosítása Új tanszék a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban A Mezőgazdasági és Élei­Panaszok a GELKA-ra A javítószolgálat nem tart lépést a fejlődéssel

Next

/
Oldalképek
Tartalom