Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-22 / 18. szám
WTO. Jan ul r 55. KELET MAGYAROnSZA« * »öa* —■ ■- —■ ■ Behívjuk a KISZ-titkárt is? Billeg az az asztal, amelyiknek egyik lába rövidebb, mint a többi. Bizonytalan az az üzemi „négyszög” is, amelyiknél nincs egyformán szava mindenkinek. A leggyengébb saroknak pedig általában a KlSZ-szer- vezetet szokták besorolni. Sokszor van ennek a rangsornak oka. Hiszen mindenkor a tényleges erőviszonyoknak megfelelően tekintik a gazdasági vezetők tárgyalópartnernek, vagy csak létező valaminek az ifjúsági szervezetet. Példákért sok esetben nem is kell mesz- szire menni. A közel kétezres létszámú Nyíregyházi Gumigyárban a munkások több mint a fele KISZ-korosztálybeli. A KlSZ-szerve- zetük viszont a legutóbbi időkig alig 130 tagot mondhatott a magáénak, azokat is javarészt csak papíron. Ilyen megoszlás mellett ült le a KISZ-titkár a megbeszéléseken a párt- és szakszervezeti titkár, valamint a gazdasági vezetők közé. Nem tudott maga mögött tömeget, biztos támaszt. így nem érezhette, hogy az ő szava is nyom annyit a latban. mint a többi vezetőé. A gumigvárban azóta új KlSZ-vezető- ség alakult, őket is meghívják a megbeszélésekre, ők is elmondhatják, hogy mi egyezik a fiatalok véleményével, s miben várnak változást. Viszont még sok idő kell ahhoz, hogy a szavuknak rögtön higgyenek. Ahhoz még bizonyítani kell, megmutatni. hogy életképes, erős szervezet működik náluk, amelyik irányítja, befolyásolja a fiatalokat. Szó se róla, az üzem vezetőinek a megbeszélésein hallgatólagosan is nagyobb tekintélye van a párt-, vagy a szakszervezeti titkárnak. Az is igaz, hogy nekik több dologba van beleszólási joguk. Ám mellettük a fiatalok képviselői is helyet kaptak, s nem véletlenül, nem a formaság kedvéért. Sok esetben eltérő törekvések, érdeklődés jellemzi a fiatalokat. Jó szóvivő csak az lehet, aki nem csak tudja, hogy kiknek az érdekében szól, hanem azt is érzi, hogy azok mellette állnak, aktivitásukkal segítik őt. „Mindig tudok a dolgokról. így mondom el a többieknek is” — beszélt a Szatmárvidéki Faipari Vállalat új KISZ-titkára. Igen, mert számon tartják, meghívják a megbeszélésekre. „Behívjuk a KISZ-titkárt is?” — A közelmúltban kérdezték egy ellenőrzésen felelős gazdasági vezetők, akik az egyik vállalat tevékenységét vizsgálták. Ebben a kérdésben benne volt minden: az ifjúsági szervezet elfogadása és némiképp lebecsülése is. Az értékítélet pedig nyilván a vállalat igazgatójától függött. Ö azt javasolta, hogy hallgassák meg a KISZ-titkárt, s így a többiek is rögtön tudták, hogy ennél a vállalatnál van szava a fiatalok képviselőjének. Az előbbi példánál tehát behívták a KISZ-titkárt. aki ■ röviden, világosan ismertette a fiatalok gondjait, problémáit, de eredményeit is. gazdaságsegítő munkájukat. S az kell, hogy mind több helyen tegyenek így, hallgassák meg az ifjúsági szervezet vezetőjének véleményét, aki egyenrangú tárgyaló- partnerként ül le a megbeszéléseire. L. B. jelenlegi átlagbérrendszer, a munkaerőhiány és az ezekből fakadó konfliktusok, mint például a fellazult munkafegyelem. Találóan jegyezte meg egyik művezető ismerősöm, hogy olyan helyzetben vannak, mint a labdarúgócsapatok edzői, alig mernek követelményeket támasztani „játékosaikkal” szemben, mert magukra maradnak. A fegyelmezetlenül, vagy gyengén dolgozó ember is tisztában van a körülményekkel, tudja, hogy „hiánycikk”, tehát bárhol könnyen talál helyet. Nem a fegyelmezetlenségét, vagy az alacsony színvonalú munkáját óhajtják, hanem a „kerek” létszám szükséges. A másik dolog a keresetekkel függ ösz- sze. A művezetők általában nem keresnek többet, mint a beosztott jó szakmunkások. Közelebbről: a vállalat igazgatója, vagy főmérnöke nyilvánvalóan a legjobb szakembert, a legtapasztaltabbat, jelöli csoportvezetőnek, vagy művezetőnek. Általános tapasztalat viszont, hogy a normában dolgozó jó szakembernek vastagabb a borítékja, mivel nincsenek olyan bérügyi kötöttségei, mint egy műszakivá avanzsált kollégájának. A múltkor mondta egy kiváló géplakatosból lett művezető, akinek mellékesen megvan a gépésztechnikusi oklevele is, hogy szívesen visszamenne a csoportba dolgozni, mivel többet keresne és ő lenne a „császár”. Ezt arra is értette, hogy nem kellene vergődnie senkivel sem, s talán még a munkafegyelem érdekében is erősebb lehetne a hangja. Mindenesetre elgondolkoztató az ilyen kijelentés, amely lassan mentalitássá válik az alsó parancsnoki kar körében. Egészséges körülmények között fordítva kellene lennie a dolognak. A művezetői beosztás rangot jelent a művezetők a műhelyek kulcsemberei min den tekintetben. A közvetlen munkahelyi vezetők vállán nyugszik a termelés zavartalanságáért, a munkások teljesítményéért, jó közérzetéért viselt felelősség. Viszont a jövedelmi arányok deformáltsága alig serkent arra, hogy a jó szakmunkás valóban előléptetésnek tekintse, ha egy fokkal előbbre kerül a sorban. Szatmári dal Pátyodról Jegyzetek a pátyodi Kossuth Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűléséről A pátyodi termelőszövetkezet egész zárszámadási közgyűlése olyan volt, mint az a szendvicsv amit utána adtak: szerény, egyszerű, de annál tartalmasabb. Több éves küzdelem ünnepségének voltunk tanúi a mátészalkai járás első idei zárszámadásán itt. az Ecsedi-láp peremén. Három elfelejthetetlen élményt hoztunk erről a szép napról, melyet a parányi szatmári falu termelőszövetkezeti parasztságával töltöttünk. Az első Csehi Lajos termelőszövetkezeti elnök vezetői stílusa, melyről minden szava árulkodik. A má- sik; két vendég megjegyzései. Végül a harmadik — s talán ez a legfontosabb — az a vidámság, ami az emberek arcáról árulkodott. Szöktek a fiata ok Nem volt itt mindig ilyen jókedvű a zárszámadás. Pár éve — mielőtt a mostani vezetőség dolgozni kezdett —. tizenkét forintokat fizetett a pátyodi Kossuth. Mérleghiányos volt Szöktek a fiatalok a faluból. Érthető ha a közgyűlést elsősorban azzal a kíváncsisággal , figyeltük: mi az oka megerősödésüknek? A választ a közgyűlésén kaptuk a kérdésre. Furcsa volt a napirend is. Nem az elnöki beszámolóval kezdődött, hanem az ellenőrző bizottság beszámolójával, amit Juhász György mondott el, nagy figyelem közepette. Az egész tagság, 98 százaléka komolyán hallgatta végig, még azt is, amikor két pár gumicsizma eltűnéséről szólt és arról, hogy azt két taggal megtéríttették. Ezután sem az elnöki beszámoló következett, hanem az új tagok felvétele. Nem tartott sokáig. A falu közös gazdasága a néhány perces szavazás után ismét 11 taggal, javarészt fiatalokkal lett erősebb. Szónoklat helyett És csak ezután emelkedett szólásra Csehi Lajos elnök. Nem szónokolt. Csak valahogyan mégis olyan- izgalmasan mondta el az év történetét, hogy mi. akik a közös munkában nem voltunk ott, mi is nagy érdeklődéssel hallgattuk. Hát még, akik részt vettek benne! Mert mindjárt megjegyezte. legtöbbször név szerint, kik érdemelnek dicséretet, ebben, vagy abban a munkában. Kijutott a bírálatból is. De egyetlenegyszer sem felejtette el megemlíteni, kik végezték kiemelkédő munkát és kiktől telhetett volna több is. Elnöksége kezdetén — ezt is elmondta — sok volt a fegylmi. Az elmúlt évben csak három. Két érdekes számsort is egybevetettünk a beszámolóból: mialatt a tagok száma 214-ről 190-re csökkent, a munkában részt vevők szama 143-ról 217-re emelkedett, vagyis nőtt a munkakedv Pátyodon. Jó keresetet is ad: 14 milliós termelés mellett a tervezettnél is több lesz a tagság jövedelme: 4 millió. (A napi munka 93 forintot ér, egy dolgozó tag átlagos jövedelme 23 és fél ezer forint, lett.) Vendig Perről és a szomszédból A szünetben megkérdezi.ük a Mizőgazdaságí és Élelmezésügyi Minisztérium jelenlévő képviselőjét: miért éppen ebbe a távoli kis faluba jött el zárszámadásra? Zeiler András azt válaszolta. hogy ezek a közepes, hirtelen fejlődő, kezdő termelőszövetkezetek. . adjak ; a vállalatfelügyeleti főosztálynak a legtöbb tanulságot. Es mialatt az elnök néhány perc alatt-sorraVette és méltatta a traktorosok, az éjjeliőrök, a ketészeti munkát végzők és szinte mind a 200 tag munkáját, meg is értettük a tanulságot. Aki a beszámolójában is ilyen árnyaltan értékel, mindig tekintettel van az emberi szorgalomra és hanyagságra. Az a mindennapi munkában is ilyen. Juhász Béla főkönyvelő okos elemzése, a költségek ismertetése szintén meglepetés volt — s talán másik magyarázata a pátyodi sikereknek. Olyan világosan és érthetően fejtette ki, miért termelték meg drága költségen egyik-másik növényt, hogy szinte látni lehetett az arcokon, hogyan határozzák el: idén kerüljük ugyanezeket a hibákat. Bódi Sándor, a gazdag és jó hírű szamostatárfaivi termelőszövetkezet elnöke volt a másik vendég. Miért jött el? Csak jószomszédi udvariasságból? Vagy a pátyodi munka is érdekli? Szerényen mondja: „Jó barátom az elnök, együtt végeztük a technikumot. De kíváncsi vagyok arra, úgy végzi-e a dolgát, ahogyan a3 iskolában megfogadtuk. Segítjük egymást géppel, emberrel. Itt, a láp szélén m kitanulja az ember becsülni a jó szomszédot.” Páhkui István _ fogadalma Az udvaron a nagyon vidám Páskuj Istvánnal találkoztunk. Vidáman fütvö- részve segített a sört hordani. Elmondta. hogv M- -n évig oda volt a bányában, de most már soha többé r°m ■ wja itt ezt a '..jó kis falut”. . ' Y - "VoginVás Anna néni habciasan követelte találi?',nTc ki valami munkát jam»/ ól mércjusig az asszonyoknak. Hány asszony probléma4 ez Pátyodon? A már nem ■fi"<al özvegy őszintén megmorrjúj, hogy,most esz-k öt-haté, d- a Ikezdik és látták hoy a- i-es.ieK, a falu minden :-sZ- szonya velük tart, A fejlesztési alapjuk '4 százalékkal növelték: s nem feledkeztek mev <irtkről .sem (havi -'001. *Íegjeilírő! (109 ezer fo::r? a kultúráról' és- ff' többi .fentó* kötelezettségről sóin. Talán egy kicsit korszerűbb lehetne az épület, berendezés. Dehát ilyen me«Z- sze. egy a múlt bajaiból ■ elö- buvó kis faluban nem leh ;t mindent egyszerre kívánni. És az emberekkel való bánás fényesen korszerű Hallgassuk csak a búcsúzó pillanat emlékét: már táncoltak is Sajátos, szatmárt ritmussal húzta a zenekar es azt énekelte néhány új t- g, hogy: „Kár volna még meghalni, a pátyodi akáclombost rozmaringos temetőbe kimenni”. Gesztelyi Nagy Zoltán a. Barabás Tibor: PÁRIZS Tetszelgésnek tartottam, ha valaki azt mondta, hogy honvágya van Párizs után. Hogyan érezhet bárki honvágyat bármi iránt szülővárosában, a hazáján kívül? És — ha egy hétre is — de negyedszer ismét viszontláthattam Párizst, töredelmesen bevallom tévedésemet. Engem is áthatott Párizs légköre, házainak, palotáinak, tereinek történelmi lehelete, megragadtak az irodalom emlékei, szerelmes árjainak CsóiHai. múzeumainak rendezett gazdagsága és az a száz és ezer részlet, amelynek minden mozzanata: Párizs. A repü’őtértől az autóbusz hosszú időn át külvárosokon Visz keresztül Az utcákat fényes és roskadásig telt kirakatok szegélvezik. Az autóbusz ablakából csak gazdagságuk látszik, az egyre emelkedő árakat később tapasztalja az ember. Kis szálloda kis szobájában laktam a Place Blan- fh/w», egy metróállomásra a Pigalle-tól. Mozgalmas élet hullámzott a téren, és a körúton, d& az igazi élet este kezdődött, amikor a mozgó neorireklámok nappali fényt árasztottak, a sztrintrtbárok előtt portások invitálták az idegeneket és a tükrös bárok magas székein megjelentek a lányok... A belvárosi áruházakban kevesen, a Dreyfuss-áruházban tömegek voltak. Az utcákon szabadon folyt a selymek, cipők, női fehérneműk és harisnyák állandó vására és Párizs utcáit roppant és gyors körmenetbe járta a tömeg. Ha egy városnak is lehet magas vérnyomása és szapora pulzusa, akkor Párizsnak van. Magasabb hőfokon él, mint bármelv városa a világnak. S ez a magasabb hőfok ott izzik iroda’mában, történelmében, a hűvös képtárak gazdag falain. Vannak épületek, amelyek fényképészeti közhelyekké váltak, a Notre Dame soha. Akárhonnan nézzük pilléreit, minden tisztogatásnak ellenálló. kapuszentjeit, gondolkozó ördögének filozofikus fintorát — mindenki számára tartogat valami egyénit és meglepőt. Párizs a történelmi nagyság és a modern élet szakadatlanul egymásra torlódó élményeitől felejthetetlen. Az Eiffel-torony második emeletéről széles, nagyvárosi panorámát világít meg a nap, de ha lepillantunk a Mars-mezőre, eszünkbe jut az a díszszemle, amely az olaszországi hadjárat győzelmes ifjú tábornokát, Bonaparte Napóleont köszöntötte, vagy az Édzak istennőjét megkoronázó Robespierre forradalmi gesztusa. A Montparnasse kávéhá- ; zi teraszain a Dóm, a Ro- tonde. a Oosenie de Lilas márványasztalai mellett ülő szakállas fiatal művészeket és a szerelmes nőket nem ismerem, de holnap talán már emlegetik ma»d nevüket. Hiszen íev ült a Ro- tonde-ban névtelenül harminc évvel ezelőtt Sartre és Beauvoir, Aragon és Elsa Triolet. Poussin, Picasso, Hemingway és Ebr^nburg. Manet, Monet. Gauguin színei heves érzések bátor kifejezői voltak. Tehura merész mosolyát ugyanúgy megőrzi majd a művészet, mint Mona Llsáét, Tahiti lázais, különös színeit éppúgy, mint Rembrandt tragikus félhomályát A Rotonde-bari azt mondta a .pincér, hogy Sartre és Beauvoir tegnap este még éjfélig ott voltak, de ma Japánba utaztak. Az utcasarkon leültünk a kávéházi teraszra. A terasz előtti kis téren ott állt Rodin Balzac szobra. Ahogy a szürke bérházak négyszögében karnyújtásnyira ott magasodott a szobrászi remek, — több volt, mint megható. A Rodin múzeumban sorakoznak a szobrász vívódásának tanúi ás jelei, Balzac figurái. Sokat gondolkoztam azon, mi az oka, hogy a múzeumok valóban lenyűgöző hatását a legjobb tárlatvezetők is képtelenek közvetíteni. A magyarázatot alighanem a képek és szobrok fárasztó gazdagságában kell keresnünk, és abban, hogy az utas telhetetlen, s nem ismeri szellemi befogadóképességének határait. Több ismeret, mint emóció befogadására képes az ember. A lelkünk előbb fárad bele a szépségekbe, mint az értelmünk. A Louvre termeit járva megrendülünk a szamotrakei Niké fenségétől, a milói Vénusz harmóniája tói, Leonardo, Rembrandt é.- Manet remekeitől, de tanulmányozhatjuk termeit, s még mindig csak felvillanásokat, pillanatokat tudunk rögzíteni a világ mestereinek ötezer éves csodáiból. Nem tudtam elszakadni az egyiptomi íródeák terakott színezésű szobrától. Ül, ölében az írótábla, jobbjában írószere, fejét felemeli, tekintetében feszültség, átható értelem, a világ megértésére és megismerésére összpontosított figyelem van. És szorongás is, mint aki tudja, hogy minden leírt szavától az élete függ. Végül is, mi Párizs? A Champs Elysée fényben úszó kirakatai, s végtelen autósorok rubintszemekként világító hátsó lámpái, az Arc de Triomphe forradalmi géniusza, a Luxembourg taván kis vitorlásokkal hadakozó gyerekek; a ház, amelyben Ády vagy József Attilá lakott, a Madeleine fehér oszlopai, amelyek alól Chopin koporsója indult a temető felé? Mi Párizs? A Szajna partján sütkérező szerelmesek, Napóleon sírja a Hotel des Invalides- ben, vagy a Boulevard St. Michel ezer ölelést látott diákszállói? Mindez, és még más is. Nem a Folies Bergere íviám- •iái és táncosnői vezettek el Járizs megértéséhez, hanen •gy kis vendéglő fenn a Montmartre-on, túl a szőlőkön, ahol a vidám és jelképes bohémszüreteket rendezik. Ebben a parányi vendéglőben minden szennyes volt és kopott. A helyiség nem nagyobb, mint egy lakószoba, három-négy megreccsenő lépcsővel. Csak egy piros vászonnal díszített • villanykörte világított és parányi játékreflektor a zongora mellé lépő énekesekre. A fiatalok padokon ültek, oly szorosan átölelve egymást, mintha valaki el akarta volna szakítani őket. Egy munkászubbonyos öreg jelentette be a fiatal sanzonénekeseket. A zongorista is túl volt a hatvanon. Az ő dalait énekelte mindenki. Egy huszonöt éves Yves Montand állt elénk. Fekete pulóverben, két kezét a nadrágszíjba akasztva arról énekelt, hogy milyenek is a franciák, mennyire szeretik a nőt, az evést, a jó ivást a rügyező fákat, a játszó gyerekeket, csak egyet nem állhatnak, ha parancsolgatnak nekik... Fiatal nők és férfiak énekeltek itt Párizs mosolyáról és köny- nyeiről, reményeiről és csalódásairól. E dalokat — telve •közhelyekkel, — annyi ízléssel, érzéssel és némi öngúny- nyal fejezte ki a költő és az énekes, hogy egy nagy nép emberi melegségét éreztük be- ’őlük. Egy műfaj valóban nemzeti, százados hagyom? nyait és egy öreg város fiatal, lázadó lelkét«. A műhelyek kulcsemberei A szorgalmas, törekvő — nem törtető! — emberek életritmusa példamutató, kiegyensúlyozott tempójuk előrevivő. De általában is: az emberi, a társadalmi haladásnak mindig is mozgató rugója, serkentője volt és marad a jó értelemben vett többetakarás. Hol is állnánk, ha „elhagynánk” magunkat, ha nem törekednénk, ha nem akarnánk napról napra többet, szebbet és jobbat? Mi értelme lenne életünknek?! Az emberi egzisztenciára is érvényes a tétel. Az úgynevezett ranglétrának is vannak fokai, minden bizonnyal azért, hogy lépkedjünk is azon — megérdemelten. Természetesen felfelé, mivel lefelé nem fontos lépkedni, csúszni is lehet Az előadó előbb vagy utóbb szeretne főelőadó lenni, a , betanított munkás szakmunkássá válhat, a szakmunkás technikussá, mérnökké. A kérdés azonban így hangzik: érdemes-e, megéri-e, hogy mozduljunk a ranglétrán? Ebben a gondolatkörben egyetlen rétegről írunk most, a termelő vállalatok alsóbb parancsnoki í karéról,' a művezetőkről, csoportvezetőkről, s mindazokról, akik közvetlenül irányítják a termelést. Ezek a munkahelyi vezetők általában maguk is a szab* munkás-kategóriából kerültek feljebb, többségük évekig, vagy évtizedekig dolgozott közvetlenül a gépek mellett, s szerzett pótolhatatlan értékű munka- és élettapasztalatokat. A fiatalabbak zömének . pedig technikusi, szakmérnöki oklevél van a zsebében. Aligha szorul bizonyításra, hogy a beosztott dolgozók munkájának vezetése, irányítása sok tekintetben magasabb kvalifikációt követel, de különösképpen emberismeretben és szakmai műveltségben. Ezekért az ismeretekért azonban meg kell izzadni, akár úgy, hogy évtizedes praxist szerzünk, akár úgy, hogy a munka mellett különféle tanfolyamokon, iskolákon tágítjuk fejünket. A munkahelyi vezetők túlnyomó többsége megtanulta amit kell, de néha mégis csalódottnak érzik magukat. Két tűz között őrlődnek. Ezt a tűzet olyan körülmények is csiholgatják, mint a
