Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-15 / 12. szám

WW. fantiSr T1

rélbt mag yarorsz A»

AMERRE JÁRUNK a megyében, késő estig világítanak a termelőszövetkezeti irodák ablakai. Készülnek a zárszámadások. Fontos munka ez, sok embernek fárasztó túlórázásába kerül, amíg pontosan megállapítja a közös gazdaság egyévi munkájának eredményét, a kiosztható jövedelem arányát, a nyereséget. Ilyenkor nagy becsülete is van a főkönyvelőnek és munkatársainak, a jól kiképzett gazdasági szakembereknek. Szeretettel figyelj a tagság, áz egész falu népe a világító ablakokat és türelmes érdeklődéssel kérdezik, hogyan halad a munkájuk.

De tegyük a szívünkre a kezünket: így van-e ez egész esztendőben? Nem becsüljük-e le a számok emberének munkáját? Fontos dolog ez, és ilyenkor, népszerűségük csúcsidején illik szóvá tenni, mert nincs minden rendben körülöttük.

Már maga a fő-számszaki ember neve is megtévesztő. A főkönyvelő régen nem főkönyvelő már. Valamikor, a földbirtokosnak, vagy a gyár- tulajdonosnak volt egy bizalmi embere, aki minden fontos gazdálkodási adatot feljegyzett. Egy nagy könyvben vezette, amit gondosan elzártak, mint titkos iratot, egy páncélszekrénybe. Ez volt a főkönyv. Aki vezette, természetesen a főkönyvelő. A név rSaradt, a feladat nagyon sokat változott. A főkönyvelő ma már valójában gazdasági vezető. Gyakorlatilag az ő tanácsa, hozzászólása nélkül nemigen lehet biztosan megállapítani, hogy egy tervezett termelési forma, egy beruházás menynyire lesz gazdaságos. Nem csak az adatokat tartja nyilván. Kötelessége ügyeim a törvények betartására, a pénzzel és értékekkel kapcsolatos gondosságra. A közös gazdaság vagyonának, és a tagság jövedelmének nála szakertőbb őre, gondozója nincsen.

A MEZÖGAZDASAGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUM: az elmúlt évi zárszámadásokban 1700 helyen talált kisebb-nagyobb hibákat a revízió. Hangsúlyozták, hogy nem visszaélésekről, adócsalási kísérletekről van szó az esetek túlnyomó többségében, hanem formai, számszaki hibákról, mely

csaknem valamennyi esetben a számviteli dolgozók tájékozatlanságából fakadt. (Éppen ezért a sok milliárd ösz- szegű elszámolási összegekhez képest végösszegük is jelentéktelen volt, összesen és országosan ötvenmillió. Ráadásul igen sok esetben a könyvelés a termelőszövetkezet kárára tévedett, amit a revízió a szó szoros értelmében pénzként adott vissza a termelőszövetkezetnek, ki nem használt dotációk, stb. formájában, melyre a jogosultság szerencsére nem évül el.) A hibák nagy száma azonban. — ezerhétszáz a háromezerből! — felveti a kérdést: vajon el vannak-e látva megfelelően számviteli szakemberekkel termelőszövetkezeteink?

Évente 1500—2000 képesített könyvelőt képezünk ki különféle tanfolyamainkon, ezenkívül a hároméves mérlegképes könyvelői tanfolyamokról évente hatszáz főkönyvelői képesítésű szakember kerül ki. Ez azt jelenti, hogy 1957 óta 15 000 képesített könyvelőt és 11 000 mérlegképes könyvelőt képeztünk ki. Ebből a huszonhatezer főnyi szakgárdából azonban tizenhétezren már elmentek. így összesen belőlük már csak kilencezren dolgoznak termelőszövetkezeteinknél.

HOGY NÉZ EZ KI MEGYÉNKBEN? Hasonló az arány. Idén is, az előző években is 123 mérlegképes könyvelői vizsgát tettek és 213 képesített könyvelő hagyta el a tanfolyamokat. Azonban az ipar, a ktsz-ek, az fmsz-ek előszeretettel alkalmazzák a termelőszövetkezeteket elhagyó képzett számszaki embereket.

De miért hagyják ott a termelőszövetkezetet? Nincs meg a kellő anyagi megbecsülésük? Éppen ellenkezőleg. Ügy az országos, mint a rftégyebelf ’ kereseti adatok' arra utalnak, hogy anyagilag a könyvelők a termelőszövetkezetekben igen jól keresnek. Mi hát az oka elvándorlásuknak ?

A válasz egyszerű: a munkakörülmények .Igen sok helyen szűk, összezsúfolt szobákban, rozoga íróasztalok mellett dolgoznak. Nem ritkám adminisztratív, vagy éppen másolási munkát bíznak rájuk. Előfordult már, hogy egy könyvelő rendeletet olvasott (Ez a legfontosabb

munkái egyike.) És azt mondták rá, hogy munkaidőben újságot olvas.

Ha meg akarjuk tartani a gazdasági eredmények láthatóvá tevőit, a további kezdeményezésekhez leghasznosabb tanácsokat adó szakembereket, jó voína több megbecsülésben részesíteni őket és nem csak ilyenkor, zárszámadás előtt, hanem év közben is. Jó volna központilag gondoskodni továbbképzésükről. Régebbi tanulmányaik óta változtak a számlarendszerek, a gazdálkodás szabályozói, ösztönzői.' Ezeket az elmúlt évi decemberi tanfolyamokig — ahol azonban nem valamennyien voltak ott — csak önképzéssel pótolhatták. Meg kellene érteni. hogy munkájuk fontos, az új és új rendelkezések tanulmányozása, megtanulása, alkalmazásának begyakorlása időt igényel, s ez munkájukhoz tartozik.

DE AZÉRT EGY VALAMIBEN ők is segíthetnek, a főkönyvelők és könyvelők. (Tisztelet a kivételnek). Ne tekintsék magukat hivatalnoknak, akiknek pusztán és kizárólag a szakmai képzettségüket igénybe vevő munka irányítása a feladata és amikor a munkaidejük lejárt, nem kötelesek felvilágosítással szolgálni egy éppen akkor érkező termelőszövetkezeti tagnak. Nagyobb anyagi megbecsülésük tulajdonképpen annak ellenértéke, hogy résztvevői, fontos mozgatói egy mozgalomnak, a termelőszövetkezeti mozgalomnak. Mint ilyenek, a ma legfontosabb kérdésekben népnevelői is lehetnek annak a falunak, ahová munkájuk során kerültek. Esetleg előadásokkal csökkenthetik a gazdasági ügyekben járatlanok számát, amivel közvetve a saját munkájukat is könnyebbé teszik.

Majdnem bizonyosak vagyunk benne, hogy ahol a termelőszövetkezeti könyvelői szakgárda ilyen magatartást tanúsít, ott az ö munkáját is fokozottabban megbecsülik és csökkenni fog a termelőszövetkezeti munkára kiképzett számviteli szakemberek elvándorlása

De — ismételjük — kettőn múlik a vásár. Legalább annyira a termelőszövetkezeti vezetőkön és tagságon, mint magukon a számviteli szakembereken.

fíesítelyí Nagy Zoltán

Kritikus pillantás az idei tervekbe

Fillérek és százmilliók háttere

Tizeuoégy vállalat njereségéuek forrása

A legfrissebb összesítés szerint a megyei tanács vb ipari osztályához tartozó 14 szabolcsi vállalat 491 millió forint értékű termelést végzett az elmúlt esztendőben, ami újabb mennyiségi fejlődést bizonyít. Igaz, jócskán nőtt a foglalkoztatottak száma iá — tavaly már összesen 5868 ember dolgozott az említett vállalatoknál — de a nyereség miatt sem kell szégyenkezniük. Közel 41 milliót tesz ki összesen az a nyereség, amely úgy adódott, hogy minden befektetett száz forintból 8 forint 10 fillért haszonként könyvelhettek el.

Nemcsak

„szépséghiba44

Igaz viszont, hogyha jobban a számok mögé tekintünk, kitűnik: sokkal tetszetősebben is alakulhatott volna a tavalyi kép. Érezhetően csorbította a nyereséget, az eredményességet a nem munkás állományúak számának emelkedése, s az, hogy elég sok helyütt „sántított” az anyagi ösztönzés helyes alkalmazása. Vagy a bérmegtakarítások, vagy az alkalmazottak keresetjavulása — és jobbára csak az övék, a munkásoké — nem szegte kedvét a kollektíváknak, amelyék pedig a fenti eredményeknél is sokkal többre képesek. Mindezek ellenére tisztes összeget — jóval több, mint nyolc és fél milliót — összegeznek ezek a vállalatok a részesedési, s csaknem 14 milliót a fejlesztési alapjukon. Ez a két forrás egyrészt az anyagi ösztönzést, másrészt a vállalatok elképzelt és szükséges fejlesztéseit hivatott szolgálni. ha azzal ésszerűen bánnak.

A most folyó értékelések részleteinek alapos elemzésére csak a következő hetekben nyílik mód. Ennek ellenére hasznos következtetések levonására ad módot, ha a tavalyi főbb mutatókat egybevetjük az idei ' terv számaival, amit a vállalatok kellő időben, még tavaly kimunkáltak.

Az említett 14 vállalat úgy tervezi, hogy 1970-ben már jóval meghaladja teljes

termelésük a félmilliárd forintot. Pontosabban: 561 milliós értéket akarnak előállítani ebben az évben. Különösen az • UNIVERSÍL részesedik ebből a növekedésből, ahol a muliit az idén már „belép”, továbbá a kis- várdai és a mátészalkai bútorgyárak, melyeknél közis- m^ten új profilok honosodtak meg utóbb, de jelentős termelésemelkedést irányzott elő a Nyírségi Nyomda is. A nyereség növeléséről sem mondanak le a vállalatok, melynek összegét együttesen 12 millióra tervezik a részesedés tekintetében, míg a fejlesztési alapot 17,5 millióval kívánják gazdagítani. Persze, csakúgy, mint a termelés, a nyereség szóródása is nagy, s az 1970-re tervezett 52 milliónyi összes nyereség különféleképpen képződik és osztódik a vállalatoknál.

W

Óvintézkedés

kellemetlenségek

ellen

Már most megállapítható viszont, hogy általában nem a termelékenység növelését tekintik az idén sem a termelés és a nyereség emelkedésének fő forrásául az üzemek. Lássuk csak: míg a tavalyihoz képest a teljes termelés — hacsak valami közbe nem jön — 14,1 százalékkal kívánják emelni a fenti vállalatok, ugyanakkor az egy munkásra jutó termelés értéke mindössze háT i'omezer forinttal nő, ami éves viszonylatban 2,5 százaléknak felel meg. Honnan „származik” tehát a különbözet? Onnan, hogy a létszámemelkedés mértékét

11.3 százalékban irányozlak elő. így persze túl nyers az adat és talán nagyon is általános, „átlagos”, mert nem mindenütt szembetűnő az emelkedés és van ahol a termelés felfutása természetszerűen magával hozza a létszám emelkedését, Mégis érdemes újólag megvizsgálni a vállalatoknak terveiket, melyek még a létszámgazdálkodást újonnan szabályozó rendelet Megjelenése előtt készültek el. Könnyen megtörténhet ugyanis, hogy a túlzott létszámemelés az új szabályozás szerint érzékeny szankciókat von maga után. Ellenkező esetben — tehát a létszámcsökkentésnél — pedig rendkívül előnyös helyzetbe jut a vállalat: nagyobb lehetősége nyílik az ösztönzőbb bérezésre, anyagi megbecsülésre.

Ösztönzés valto/atob módon

Ha már az anyagi ösztönzésnél tartunk: az idei tervekből az is kitűnik, hogy a munkásoknál keletkezett múlt évi adósságot nem sietnek az indokolt mértékben pótolni. Mint említettük:

1969-ben elmaradt, a lehetőségék mögött a munkásállo- mányúak anyagi megbecsülése, nem úgy az alkalmazottaké, — ami csak részben volt indokolt. Túl azon. hogy a vállalatoknak . szükséges fontolóra venniük a tervezett alkalmazotti létszám emelését — a 14 vállalat esetében ez közel 80 főt jelent — az átlagbérek alakulását is kritikusabban kell alakítaniuk. A tervekből kiderül, hogy átlagosan mind a munkások, mind pedig az alkalmazottak körében 1,7 százalékok bérfejlesztéssel számolnak az idén. Persze ez csak látszólag igazságos, hiszen a számítási alap —. az átlagbér — lényegesen alacsonyabb a munkások kategóriájában, ami sok esetben érthető, de számottevő esetben már nem az. Az anyagi elismerés új rendje feloldott korábbi kötöttségeket, több módon lehet most már megbecsülni a tisztességes munkát év közben is.

Ám a bér ösztönző hatása nem csak megmaradt kör vetendő elvként, hanem még inkább fokozódik is. Még nincs későn mindezen elgondolkodni, s megtalálni a legjobb megoldáshoz vezető utakat.' legyen az szervezési, fejlesztési vagy bérezési kérdés. A kollektív szerződések módosításának készítése közben is fényt lehet deríteni a még meglévő belső ellentmondásokra, hogy azok megszűntetésével jobb légkört sikerüljön kialakítani a termelés érdekében.

A. S.

«4 pincekulcs,,.

Véznább, törékenyebb, gyengébb alkatú volt, már a születésétől fogva a megszokottnál a Kenderföld utcai Csorvási Gergely. De nem az öröklődés — . rossz öröklődés —y szélsőségei szerint, hogy olyan lett volna mint a piszkaié és hasonlatos a szál kóróhoz, hanem arányosain. Hogy csúfságra, csúfolódásra

— hogy rakjál - a zsebedbe követ hé, mert elfúj a szél

— soha nem került sor.

így legénykorában sem virtuskodott együtt a többiekkel. Nem emelgette a mázsás zsákokat — vékába állva, vagy összetett lábakkal —. nem verte földhöz vezényszóra cimboráit, nem emelgette a vasekét. nem nyomta ki fél kézzel a háromkéses lókapát, kaszája sem vágott másfél öles rendeket, stb., amiről az erős embereket emlegették volt világukban. Abhan a széles és mély homoki világban, amiben erre telt csak jó darabig erejükből.

Mégis ott volt mindenben, ahol más. t

Kettőt lépett — ha kellett

— egy helyett, térült is. fordult is, keveset markolt, de az a kezében maradt, megbecsülte a kicsit, de a nagyot sem szórta szét. úgyannyira. hogy rá is méltán vonatkoztatták a szokott közmondást, hogy az ilyenből van legtöbb » világon.

A nagy változásokban

mióta magára maradt — mert élete párját, hosszas készülődés után csak elkívánta a kaszás — és csak nagyapa lett a háznál, akit számon tartanak ugyan, de nem sokat számít — még sem sokat változott élete.

A feltétlen és feltételes reflexek keveréke nem hagyta békében.

A mindennapos teherből — melyet a biblia is emleget a megfelelő helyen és formában — zúgolódás nélkül vállalta a magáét. Erejéhez, idejéhez és tehetségéhez mérten.

Tavasszal, amikor khnemt a föld fagya, a szőlővel kezdte. Mivél külön szerepeltek a háztáji végett, két darab volt belőle és különböző helyein a heggyé minősített.

homokdomb-vonulatnak. Ferkóval telepítve, amit régen hozott már egy Ferenc nevű kovács a Munkács környéki szőlőkből. (Ferenc hozte a Ferié-féle, Feri. Fer- kó, alakült ki a végleges neve.)

Az almafák gondozásával folytatta. Bár a fa tetejére szédülése miatt egyre kevesebbet mászott, de úgy esett jól néki. ha ott volt amikor csinálták. Ezt egészítette ki a disznók gondja. A mindennapos gond. mert azt se tudná elviselni, hogy olyan legyen az udvaruk, mint a ösztvsseiól&e, hogy egy ma*

tacfiü se tegye« at cSsarnoisarámban.

Végül a tsz-be is el kellett néhq. látogatni. Nem csak a háztáji végett, hogy vakulj magyar, ne láss tót, dolgozok és az egy hold jár, hanem mert érdemes volt Mert tavaly is csak azért nem fizették ki egységenként a századik forintot, hogy sok lett volna utána a kereseti adó. És égy egységen alul a krumpliválogató sem keres.

Bele is volt ő — egy dolog kivételével — nyugodva mindenbe.

Pedig mindenből övé volt a legelső falat. Külön asztalnál a konyha sarkában — aminek nem tulajdonított különösebbet — rákinál ták az utolsó pohár bort, meg megkérdezték néha, hogy mit főzzenek, kinek mi lesz jó, ajándékképpen az ünnepekre, mintha még most is ő lenne a családnak feje.

Ez az egy dolog a pincekulcs volt.

Annak a hosszú tollú, erős markolatú szerszámnak a helyzete, mely a nehéz, két szárnyú tölgyfaajtóban olyan jóleső nyikorgással mozgatta kj és be a háromujjnyi széles zárnyelvet, hogy messziről is jó volt hallgatni.

Ez nem volt egy idő_ óta a megszokott helyén!

A temetés után ugyanis, amikor az utolsó végtisztességet adó után is becsukódott a kapu — már azok után, akik a temetőből visszajöttek volt — a menye magához vette és attól kezdve, tőle kellett kérni.

Nem mintha többet szeretett volna inni ezután, mert a sárga homokig soha nem szopta le magát — még a legpotyábból, a közösségéből sem — és a többet is csak úgy látták meg rajta, hogy pirosabb volt a szokottnál, hanem az bántotta, hogy úgy ihat, mint az ökör, amikor adnak neki.

Még sem említette volt

senkiinek.

Imrének, az unokájának sem, akivel pedig mindent megszokott osztani. Aki viszont a „hézagok” alkalmával 1 — mint ablakbetörés az iskolában, stb. — szokta volt segítségét kérni.

Mégis azt vették volt az utóbbi időben észre — főleg a menye szemét nem kerülhette el —, hogy hiába nem itta meg a tányérja mellé készített fél litert, pirosabb volt a szokottnál. Pirosabb, színesebb és olyan hévvel tett-vett az udvaron, mintha külön jutalom nézne ki érte.

A menye nem állotta meg szó nélkül. Bár nem volt nagyszájú, összeférhetetlen asszony — akinek a régi vicc szerint, külön kell agyonverni a nyelvét —, de hamuja alatt, mindig ott iz- zott az a bizonyos parázs. Főleg mióta gazdaasszonynak tufita magát.

— Nem azért, mintha sajnálnám — mondta még aznap az urának —. mert ha elfogy nem lesz és kész, de mit szólanának hozzá a rokonok, ha megtudnák? Az a nagyszájú húga, meg a többiek? Meg au.

Angyalt megszégyenítő szívósággal nyomozott tehát utána. Figyelte lépését, leste mozdulatait, szavaiból következtetett és már-már azt hitte pár nap múlva, hogy jó nyomon jár. Hogy a szomszédban a legismertebb bögrecsárdában szívja meg magát, mert onnan jött ki az egyik alkalommal.

De pár nap múlva — legnagyobb fájdalmára — be kellett látni, hogy téved. Hogy csalt a látszat, mert akkor is piros volt nagyapa, amikor, ki sem mozdult az udvarról.

Mégsem maradt titok a titok, megoldatlan a rejtély.

Mert ki gondolta volna például, hogy a szomszéd- asszony elrontja a gyomrát és akkor fog szaladni a kert vége felé. amikor nem szokott? Éjfél táján, amikor minden jó léleknek fedél alatt a helye?

Az vette észre a gyérült holdvilágnál, mert a magasban alaktalan fellegeket té- rengetett a felső szél és i jedtében majdnem elfelejtette felhúzni amit lehúzott, hogy a pinceajtó egyszerre csak kiemelkedik a sarkából és rajta egy fehér ruhás alak oson ki. Aztán a nehéz ajtó, amit erős embernek is elég volt levenni, az aláfe- szitett kisbalta segítségével visszaugrik a helyére és az alak nem a kert vége felé indul, hanem fellép a tornácra.

Másnap keresztvas kérőit

az ajtóra. A Msft sasásoÉi

megfordították, stb. stb. mely a lényegen, ' mégsem sokai változtatott volt.

Mert másnap, sőt harmadnap is piros volt nagyapa!

Ki gondolta volna szintén — bonyolódott tovább a történet —, hogy nem csak a földnek férgei a hörcsögök, az ürgék, gondoskodnak az inségescbb időkről, hogy 8 nagy nyomozásban, azt is meg kellett volna nézni, ami nem mozog. A kamora sarkában lévő locsolót, a szekrény aljára szorult teáskannát — amit a kávéfőző vetett ki a forgalomból —, valamint a kemence tetején porosodó egykori vasfazekat.

Az asszony, a meny, sokáig töprengett a következő lépésen. Érezte, hogy nincsen elintézve a zárral a dolog, mert ha kitudódik, rajta fognak nevetni faluhosszában. Hisz nem kell neki bemutatni az embereket, még azokat sem, akik szemébe hízelegnek. Mert igaza van a közmondásnak, hogy inkább száz irigy, mint egy szánakozó, de a rajta nevetőből egy fél is sok!

Ezért, amikor nem látta senki, a kulcsot visszaakasztotta a helyére. A konyhaajtó mögé, arra a meggörbült. rozsdás szegre, mely egyidős volt nyilván a házzal.

És amikor kérték, kelletlenül, de odamutatott és mintha csak magának mondta volna a súlyos szavakat, annyit tett hozzá— Ott vaau*

A számok emberei

*