Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-10 / 286. szám

t. oWat XELET-MAGY ARORSZÁG I960, december 18 A ulfwlitikai Ös%gefoglaló Politikai vihar Londonban Nixon beismerte ... — két lépés előre, egy hátra Az angol alsóházban hét- ion megkezdődött a külpoli­tikai vita. Mint ismeretes, az egész nyugati világban eppen az angol sajtó foglal­kozott a legreszlelesebben a My Lai-'oan történt ameri­kai tömegmészárlással, így a ont közhangulat az utób­bi hetekben ismét élesen Au.etika-ellenessé vált. En­nek fényében érthető, hogy az aisóhaz külpolitikai vita . jaoa.ii a vietnami kérdés szjí epeit az első helyen. .gaz. hogy a Wilson-kor- m„ny vietnami politikája 196:57 arányban többséget kapott, de az is igaz, hogy a munkáspárti képviselők nem csekély része fellázadt kaját parija, azaz kormánya viet­nami külpolitikája — az Egyesült Államok vietnami politikájának kritikátlan tá-' mogatasa — ellen. 40 képvi­selő tartózkodott a szava­zástól a kormányt gyakorla­tilag ezúttal a konzervatív ellenzék mentette meg a le­szavazástól. A közvélemény es a sajtó jó része elégedet­len Wilson kijelentésével: „Nem a mi feladatunk, hogy vizsgálatot indítsunk, vagy másokat eleve megbélyegez­zünk." Ez a kissé opportunista ál­láspont már csak azért sem helytálló, sőt túlhaladott, mert nem kisebb személy, mint az Egyesült Államok el­nöke is elismerte, hogy a My Lai-i tömegmészárlás — csakugyan tömegmészárlás volt. Hétfői sajtókonferenciá­ján Nixon „nevén nevezte a gyermeket”, a bűnösök meg­büntetését kilátásba helyez­ve. További amerikai csa­patkivonásokat is megígért, ugyanakkor elégedetlenséget keltett az a kijelentése, hogy egyelőre nem nevezi ki Cabot Lodge utódát a Pá­rizsban folyó Vietnami tár­gyalások amerikai részről való vezetésére. Bizonyos fokű elégedetlen­séget tükröz — és jogosan — a varsói Trybuna Ludu keddi száma is, mégpedig ezúttal az NSZK új kormá­nyával szemben. Brandt legújabb nyilatkozatában ugyanis megint csak megke­rülte az Odera—Neisse-határ elismerésének kérdést. il­letve, ami feltűnőbb és sú­lyosabb, tulajdonképpen a Kiesinger-kormányzat for­muláját használta, azt mond­ván, hogy e határ végleges rendezését „csak a békeszer­ződés keretében történő át­fogó rendezés teszi lehető­vé.” Brandt kancellárrá vá­lasztása után adott kor­mánynyilatkozatában leg­alább két lépést tett előre, ezt a nyilatkozatát azonban aligha értékelhetjük más­ként, mint egy hátrafelé tett lépést. Az izraeli légierő nyolc Phantom típusú vadaszbom- bázója kedden délelőtt légi­támadást kísérelt meg a Szuezi-csatorna középső szektorában elhelyezett egyiptomi állások ellen. A támadó izraeli gépek ellen felszálltak az EAK légvédel­mének vadászgépei. Mint egy kairói katonai szóvivő bejelentette, heves légicsata bontakozott ki, s ennek so­rán az egyiptomi pilóták megsemmisítettek egy izraeli gépet Az egyiptomi vadászgépek sértetlenül tértek vissza tá­maszpontjukra. Tel Avivban egy izraeli katonai szóvivő azt állította, hogy valamennyi izraeli tá­madó gép visszatért tá­maszpontjára. EM párt- és kmáarkflUittséf Moszkvában Az SZKP Központi Bizott- hajtó bizottságának tagja sága és a szovjet kormány vezeti. meghívására hivatalos baráti A repülőtéren Kirill Ma­látogatásra kedden Moszk- zurov, az SZKP KB Politi- vába érkezett az Egyesült kai Bizottságának tagja, a Arab Köztársaság párt- és szovjet minisztertanács első kormányküldöttsége. A kül- elnökhelyettese, Borisz Pono- döttséget Anvar Szadat, az marjov, az SZKP Központi EAK elnökének személyes Bizottságának titkára és más képviselője, az Arab Szoci- hivatalos személyiségek fo- alista Unió legfelső végre- gadták a küldöttséget. Szovjet—amerikai megbeszélések Helsinki, (MTI): döttség utasításokat vár Wa­shingtonból, és ezért hétfőn Kedden szakértői szinten kérte az érdemi tárgyalások folytatódtak a szovjet—ame- elnapolását. A szakértők a rikai megbeszélések a stra- közvéleményre vonatkozó tégiai fegyverek korlátozása- ügyrendi kérdésekről és más rol. A delegációk hivatalos , . ,. . . ...... ... ülést nem tartottak. Mint is- kisebb jelentőségű proble­meretes, az amerikai kül- mákról tárgyaltak. Jó napot, Mongólia Víz nélkül nincs mezőgazdaság. Magyar kútfúrók a Góbi sivatagban. IX, Epilógus Már itthon, az íróasztal mögött. Kicsit olyan érzés­sel, mintha mindezt, amit láttam, hallottam, sőt jegy­zeteimben felfirkantottam, csak álmodtam volna. Még jó, hogy a fényképezőgép lencséje valóban objektív és cáfolhatatlan tanú: bejártam két magyarországnyit Mon­góliából, utaztam összesen vagy húszezer kilométert, megismerkedtem egy nép történelmével és jelenével, megpróbáltam ugyanezt megismertetni az olvasóval is. A fantázia szertelen és va_ rázsos csikó. Itt ülök és hopp már ott vagyok az egymással harcoló két jak- bika mögött, nem is hallva a kiabálást, hogy vigyázzak, hátha közös ellenséget lát­nak bennem . .. . . . hallom, amint egyked­vű nyugalommal magyaráz­za, — ha jegyzeteimnek hi­hetek, a ceglédi Dani György —. hogyan hozott fel a vízért lebdcsátott fú­ró harminc méteren keresz­tül barnaszenet. És mi lesz vele? Az egyik mongol fú­rómester. fiatalember fel­csillanó szemét, de józan hangját hallom..." egyelő­re semmi. De majd lesz erőnk, hogy ne a föld szel leméé. hanem valóban a mi. enk legyen”. .. . olvasom a jegyzetem­ben és hallom is dr. Jansz- ky tárgyilagos, de tudós sza­vai mélyén mégis feszülten izgatott megállapításait ar­ról. hogyan mérték fel ed­dig és mérik fel újból mind kisebb léptékben, tehát részletesebb térképen Mon­góliát". ... újra járom Ulánbátor utcáit, már nem meghök- kenve a városnyi jurtane­gyedektől. ott vagyok az építkezéseken, ahol az ott dolgozó egyik mongol kis- lcatona formed rám: róla miért nem csinálok képet, ő is dolgozik. Csináltam. Ügy húzta fef mágaf. mint­ha katonai fogadáson lenné a parancs elhangzása után... Nézem és lapozgatom a jegyzeteimet, a leírt szava­kat, neveket, amelyek ma már csak emlékek. mint ahogy emlék mindaz, amit nem írtam le. amelyek ..csak" benyomások voltak, de talán a legtöbbet jelen­tettek. Témák, tények ka­varognak előttem: infrastruk­túra, út és vasúthálózat, fejlődő légi közlekedés, sa­játos és néha hallatlanul modern festészet. irodalom és újságok, népviseletek, mi­niszoknyás lányok, megelé­gedett arcú mongol vámőr. hogy végre valakivel fran­cia szót válthat, ha már egyszer megtanulta ezt a nyelvet, ételek, italok nevei, ízei és receptjei, augusztusi hó a hegyekben és szerel­mespárok a moziban. Az ember mindig csak tö­redéket tudja megírni an­nak, amit szeretne, elenyé­sző részét annak, amit tud­na. s mikroszkopikus mor­zsáját mindannak, ami a teljes és való élet egy kis nép hatalmas országában. ■ .. Utolsó reggel az Ulán- bátor-szálló ötödik emele­tén. Arra ébredek, hogy az ablaküvegen át szemembe- csiklandoz a Nap: udvarias portásként kelt; hogy el ne késsem a repülőgép indulá­sát.. Űj nap kezdődik Mon­góliában. új nap a számom­ra is. Majd három hétig él­tem itt és most indulok vissza, Keletről Nyugatra. Ü j napra virradtunk: te­szem én is a dolgom, teszi ezt a takarítónő a folyosón, a mongol pásztor Baianzsar- galandban. a kútfúró a sztyeppé végtelenjének kö_ zepén, a mongol orvos a nem messzi modern. köz­ponti kórházban. A Nap már magasan jár. Jó napot Mongólia! Gyurkó Géza Vege GoroncsMiklós : IMé*, a óókóidaM 17. Vaszilij Angelov már évek óla vőlegényl külsővel ren­delkezett tükörgalléros szmo­kingjában, a bajusza is tel­jesen rendben volt, pillanat­nyi késedelem nélkül kez­dődhetett tehát a lakodu- lom. Bevezetőül egy korsó sört küldtem a Balkan Gasthaus valamennyi vendé­gének, amiért Angelov di­csé rőleg tarkón vagdosott. Érdeklődött, mi legyen a menyegzői menü. Ibolya se­gítségével elmagyaráztam neki, hogy nálunk nagy' divat ilyenkor a Csigaleves, de mi­vel ezt úgysem tudják tisz­tességesen megfőzni a szaká­csai, beérem csigaleves he­lyett néhány üveg thrák bor­ral. A többit rábízom. Nem is csalódtam benne. Rövid húsz percen belül olyan illatok felhőztek a Balkon Gasthaus különter­mében, hogy egy perzsa her­ceg lakomáján éreztem ma­gam. Kardra fűzve sistereg­tek a pecsenyék, parázzsal együtt rakták elém a saslí­fcoi, rostonsült bárányvese- vel kényeztettek, rábeszéltek, hogy ízleljem meg az omlós borjúhúsból pirított, vasta­gon borsozott gretárl. A ti­zedik fogás után végre kény­telen voltam bevallani, hogy általában olyan keveset szoktam enni, mint a ma­dár. — Persze! — kacagott a menyasszony. — Mint a szír- tisas! A hasonlat igen jólesett, innom kellett rá a legnehe­zebb óborokból. Addig-addig foglalkoztam a hasonlattal, amíg kényszert nem éreztem, hogy megmozgassam méltó­ságteljes szárnyaim. — Ibolya. Egy búcsútáncot kérek, mielőtt eltűnne az életemből. Rezignált mélabúval egye­zett bele. Én pedig kislettem az ivóba, hogy előkészítsem a terepet a wurlitzer körül. Az amerikai lurkó ott, vaca­kolt a masinával és fogalma sem volt szegénynek arról, hogy egy szirtisas készül rá lecsapni. Az óbor arra kész­tetett, hogy szárnyaimat vi­torlázó tartásba helyezve te­gyek néhány tiszteletkört a támadás előtt. Ibolya meg­rökönyödve figyelte viselke­désemet, míg az amerikai olyan naív érdeklődéssel fi­gyelt, mint aki semmit sem tud a sasok harcmodoráról. Akkor dermedt arcára a ré­mület, amikor nekirontot­tam : — Bitte box! Remegve mutatta a coca- eolás üveget és didergő han­gon magyarázott valamit. — Arra kéri, hogy bocsás­son meg neki, Illés — tol­mácsolta Ibolya. — Most ne­ki van gyomorsüllyedése, azért iszik coca-colát. Semmi sem lefegyvérzőbb, mint a hitvány gyávaság. Re­megő embert, aki önként be­vallja gyengeségét, nem sza­bad megütni. Kénytelen-kel­letlen beértem az eszmei győzelemmel, kárpótlásul pe­dig elbűvöltem Ibolyát ele­gáns táncmodorommal. — Azért fáj egy kicsit, hogy el kell válnunk, Illés — sóhajtozott a menyasszony. — De maga nem tud olvasni a női pillantásokból, hiába áll természettudományos alapon. Pedig milyen bűbá­jos szélhámos... Noha könnyek csillantak szememben a meghatott­ságtól, aljasság lett volna visszaélni egy násztáncát já­ró menyasszony szerelmi val­lomásával és egy boldog kocsmáros barátságával. Megelőzve a bennem lap­pangó Don János elvete­mültségét, visszatértem Ibolyával a különterembe. Folytattuk a lakomát. Húsos- pa'acsintáva), meg szerb mi- tyitével trakíáltak, italfo­gyasztásban pedig rég ma­gunk mögött hagytuk a bal­káni tájakat, országról or­szágra haladva szívünkbe zártuk egész Európát, de ihattam lengyel vodkát, olasz cinzánót, német vermutot, francia pezsgőt, spanyol ma­lagát, vagy skót whiskyt, ti­tokban mindig visszatértem a thrák vörös borhoz, és néha lehunytam a szemem, hogy az Arany Körtében érezzem magam. —■ Örökös és ingyenes törzsvendégem vagy! — csó­kolt meg Vaszilij jobbról- balról, óbizánci szokás sze­rint. De én az Arany Körtébe álmodtam magam. — Nem lehet, pajtás. Szir- tisas vagyok, tova kell re­pülnöm. És ekkor intett a végzet, hogy van isten. Megjelent a különteremben az amerikai. Arcán ott sötétlett a vadál­lati militarizmus. Úgy mar­kolta az üres konyakosüve­get, mint a kézigránátot. Odakint vasat és üveget da­rált a wurlitzer, hogy té- bolyító recsegéssel ellen­súlyozza várható halálhorgé- semet. — Bitte box! — dördült az amerikai parancsa, amely- ’nek visszhangja sokáig mo- rajlött, mint a hegyomlás. Talán még most is moraj­lik. de én közben tova re­pültem az utcára a konyha edényei fölött a szirtisas szár­nyaimon. Másnap reggel épp a la­kodalom kellemesebb epi­zódját idéztem vissza ma­gamban, amikor ököllel megverték cellánk ajtaját. Választ sem várva nyitott ránk a férceit poíáju láger- führer. A három árvalány, akiknek még nem sikerült kocsmárosíérjet szereznem, mélyen a takaró alá merül­tek, Karola derékig kitaka­rózott nudista felvilágosult- sággal. Amikor kiabálni kezdett a führer, kislányom sírva kapaszkodott a nya­kamba. — Mondd meg ennek az oszeresnek, hogy selejtáron is nekiadlak, csak ne kiabál­jon! — utasítottam Karolát. — Másról van szó — fe­lelte ő. — Azt mondja a pa­rancsnok úr, hogy a német állam leveszi rólad a kezét. Megsértetted a szövetséges amerikai hadsereg egyik ka­tonáját. Azonnal el kell hagynod a tábort, de még a várost is. A politikai mene­dékjog érvényben marad ugyan, de a szabad világ anyagi támogatására többé nem számíthatsz. — Öké — feleltem könv- nyedén, mint általában, ha újra kell kezdenem az éle­tet. — Máris megyek. A gye­reket magammal viszem, té­ged pedig a führernek adlak a súlytöbbleteddel együtt. Karola azonban mintha ki­hízta volna emberi méltósá­gét. Nem tudtam kitalálni olyan sértést, hogy sikerült volna lerázni magamról egy­re terhesebb személyét. Ta­lán hiúságból vállalkozott velem a hosszú túrára, nyil­ván le akart kissé fogyni a sors hajmeresztő ösvényein. Én is hiú voltam. Fájt, hogy Karolát senki nem akarja örökbe fogadni. Mind­össze megmuatrálják, aztán a nyakamon hagyják. Azzal a végső reménnyel keltem út­ra veié, hogy a hajmeresztő ösvények egyikéről a legmé­lyebb szakadékba taszítom, s még az idegenlégióban sem fogom bevallani, hogy miért kellett a Szaharába menekül­nöm. (Folytatjuk) Milliárdos szovjet rendelés az NSZK-tóI A csövek külső átmérője 1,42 méter. A csövek szállítását a Mannesmann részvény­társaságnak 1970 júliusában kell megkezdenie és 1972 végére az egész mennyiséget le kell szállítania. A most parafáit megegye­zés végleges aláírása azután történik meg, miután megkö­tik a hitelszerződést, amely­nek részleteiről a szovjet külkereskedelmi bank egy nyugatnémet bankcsoporttal tárgyal. A hitel értéke mint­egy másfél milliárd márka. Ezt az összeget a Szovjet­unió földgáz szállításával fi­zeti vissza. Mint ismeretes, a szovjet földgáz szállítására vonatkozó egyezmény már létrejött. A Mannesmann vállalat képviselője hangoztatta, hogy nyugatnémet cég ilyen „szupermegrendelést” még sohasem kapott. A Düsseldorfi Mannes­mann vállalat nyilvánosság­ra hozta annak a megálla­podásnak a részleteit, ame­lyet egy szovjet külkereske­delmi vállalat a nyugatné­met céggel kötött. Eszerint a Promszirjoimport 1,2 mil­lió tonna súlyú csövet rendelt, amelyet földgázve­zeték céljára használnak fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom