Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-20 / 295. szám

ttfli. (tecemfier TL ITELET-MAGYARORSZAG - VASAWf APT WlTTT.-ffKT.W 9. oMal Az Európa Könyvkiadó újdonságai A fekete konzul sorsa “ Rokonok meséi Jégország emberei ~ Tisztelgés a hős előtt A világirodalom hazai pat- rónusának közelmúltban megjelentetett újdonságai kö­tött tallózva szép számmal emelhetünk ki érdekessége­ket, olvasói csemegéket. Dús képzeletvilágot, nemes érzé­seket tár elénk a kiadó ne­mes vállalkozásának, a Né­pek meséi sorozatnak új kö­tele. Rokonaink, a finn nép mesevilága nemcsak megka­pó egyszerűségében rokon a magyar mesekinccsel, de fi­guráiban, képeiben, szituáció teremtő erejében is sok ha­sonlóságot mutat. A Férfi- szülte leány címmel megje­lent szép kiállítású kötet 62 mesét foglal magába, válo­gatót' vöngyszemeit an­nak érnek, melyet a finn : világ alkot: Ki­rálylányok, szegény fiúk, ra­gasz rókák, lusta mackók, végtelen hómezők színes for­gatagában, Ortutay Gyula terjedelmében is sokat mon­dó utószava segíti az olvasó tájékozódását. A fentiekhez hasonlóan romantikus, de jóval reáli­sabb világba vezeti az olva­sót Tyihon Sziomuskin re­gényé, az Alitet eltűnik, mely a Zsebkönyvek új darabja. Csukcsföld: jég, tomboló hó­vihar. rozmárok és fókák prémvadászok, nemes szí­vek, gyermekes fölélem a sá­mán emlegette szellemektől. Itt, ilyen emberi és földraj­zi környezetben játszódik a lírai hangvételű regény. Az író egyszerű eszközökkel te­remt hiteles légkört: a hét­köznapok apró eseményeiben rejlő drámai magot bontja k Miként találkozik a nem­zetiségi Íratlan törvény a fia tál szocialista állam írott tör­vényeivel, hogyan oszlik el lassan a babonák, hiedelmek köde, hogy a tiszta értelem napfényének adjon helyet — erről szól a könyv. Romantika és realitás öt­vöződik az újdonságok közül kiemelt harmadik kötetben is. Anatolij Vinogradov törté­nész és regényíró neve is mert a magyar olvasóközön­ség előtt. A Fekete konzul Címmel most megjelent mű­ve hűen követi e sajátos al­kotómódszer hagyományait. alig tudta füttyre csücsörí­teni. Pedig az villant agyá­ba, hogy botjától és a ku­tyától majdcsak meghát­rálnak. Nem úgy lett. A csaholás és a botütések csak fokozták az állatok dü­hét. A kavarodás egyre na­gyobb lett. Por, hangzavar, szaladgálás, fogak csattogá­sa és a biztató szó, hogy fogd! Fogd, fogd meg! De egy öreg koca, ame­lyiknek úgy állott a hátán inar a serte, mint a sündisz- bó tüskéje, a kutyának ug­rott. Az öreg puli egy pil­lanatra meghátrált és ez lett a veszte. Vicsorgó fogá­tól nem féltek többé. S mi­után elvisította magát, már bem is élt. Tizen is szaggat­ták egyszerre. Habzó szájjal, villogó szemekkel, nagyokat büfféntve. A kedves kutya kimúlását látva elsírta magát a fiú. Hangosan, keservesen és eszébe sem jutott, hogy ő is veszélyben van. Hogy körü­lötte is zárul a veszedelmes kör, egymást lökdösve, ta- szígálva közelednek hozzá a fújtató disznóorrak. A felfokozott ösztön nem Ismerte a határokat. Hiába szólította nevükön a kedvenceket, hajította kö­zéjük a gubát, kettőnek-há- romnak ugyan elterelte fi­gyelmét, de a többi nem tágított! Szörnyű pillanat volt! Az a szembenézés, az a halálba pillantás, azoknak a könyör­telenül villogó tekinteteknek a sokasága, a csattogó éles fogak látványa! A borzalmak borzalmának tűnt. Az élétösztön mégsem hagyta el. Mert bármilyen Történelmileg hiteles tények és dokumentumok váltják egymást az írói fantázia szül­te eseményekkel, miközben az olvasó előtt felelevenedik a francia irodalom időszaka. Jelen és jövő történelmi el­lentmondásait jeleníti meg az író a szereplők sorsában, az eseményeket elsősorban To­ussaint Louverture néger tá­bornok, a legendás hírű fe­kete konzul alakja köré cso­portosítva. A tábornokot Na­póleon üdvözli, amikor a francia forradalom eszméiből táplálkozva kivívja hazája, Haiti függetlenségét, s Na­póleon az, aki pusztulásra ítéli, mert a fekete konzul komolyan vette a szabadsá­got, és a függetlenséget, azt amit a fehér konzul, Napó­leon a legkevésbé tűrt el. Drámai sodrású, történelmi freskót nyújtó könyv Vino­gradov műve, sikerre számít­hat, akárcsak korábbi mun­kái. Kettőkor szellőztetnek, / lát­juk szabadság mennyét;/ott fönn a halhatatlanok / tud­ják-e, hogy börtönben is / él hallhatatlan vendég? Az öt rövid sor, melyet 1942-ben vetettek papírra Kuanghszi délkínai tartomány csang kajsekista börtönében, ma már beteljesedett jóslat. A börtön „vendége”, aki a so­rokat papírra vetette Ho S' Minh volt. Börtönnapló cí­mű versciklusa, melyet a nagy forradalmár emléke előtt való tisztelgésként je­lentetett meg ismét a kiadó, a tiszta hit, a tántoríthatat­lan elkötelezettség megindító dokumentuma. A rövid írások kedvelőinek nyújt igazi csemegét az új­donságok közül kiemelt ötö­dik kötet, az őt világrész el­beszéléseiből összeállított Ég­tájak. Harmincegy írás. ugyanannyi szerző, s valóban öt világrészről. A szovjet Akszjonov, az amerikai Saul Bellow, a kubai Virgilio Pi- nera, az NDK-beli Johannes Bobrowski, a francia Bemard Glavel, a mexikói Carlos Fuentes — csak ízelítő a szerzők listájáról. Mert ott találjuk azon Arthur Millert. Muriel Sparkot, Mykolas Sluckist is. Sikerült váloga­tást nyújt a kötet a nagy hí­rű és kevésbé ismert alkotó! egyaránt színvonalas eibeszé léseiből, s bár igaz, a mű önmagáért beszél, nem ár­tott volna, főként az isme» retten szerzők esetében a né­hány mond-itns bemutatás. (m.) Pablo Neruda: Tengeri munkások Valparaisóban meghívtak a tenger munkásai: alacsonyak, kemények és perzselt orcáikon a Csendes Óceán földrajza vöröslőit: maguk is örök áram a végtelen vizekben, izmok hullámverése, tengeri szárnyak csokra a viharban. * Gyönyörűség volt látni őket, koldus istenkéket, félmeztelenül és soványan, gyönyörűség látni lüktető küzdelmüket az óceánon túliakkal más kikötők és más szegénység szülötteivel, hallani hangjuk, a spanyolét és kínaiét, ahogy egy közös nyelven, Kronstadt és Baltimore nyelvén beszéltek, hogy velük énekeljem az Internacionálét: szívemben szárnyas himnusz és számon a sző „Testvérek!”, de elbágyasztott a gyöngédség, éneket szült, és énekükkel áradt a tengerig az ajkam. És megismertek, megöleltek hatalmas tekintetükkel, egy szót se szóltak, néztek, énekeltek. Orbán Ottó fordítása keserves is néha az élet, de lemondani róla nem min­denki tud. Nem mindenki tudja eldobni rongyként, vagy megadással tűrni, hogy jöjjön, ami jön. Ugrott. Szinte egy helyből, mint ahogyan unalmában a gödrök és pocsolyák átugrá- sát gyakorolta és a lendület erejét a félelemérzés csak növelte. És ha nem botlott volna meg! De elvágódott. Szeme, szá­ja tele lett porral, homok­kal és mire feitápászkodha- tott volna, rajta volt a nyáj. Csak Sándor bátyja nevét ér­kezett még egyszer elkiál­tani. Sírásba fúlóan. két­ségbeesetten, és utoljára. De hiába futott léleksza­kadva Csepp Sándor! Nyo­mában, öles haladós léptek- \ kel Ács Lajos híres kutyái,' — melyek nem egyszer vit­tek haza eleven réti farkast — a folytatást nem tudták megállítani! Nem kíméltek pedig sem­mit. Úgy járt kezükben a bot, mint az eleven csépha- haró. Tört a csont, hördült, ordított az állat a kutyák foga tépte a húst, szaggatta, marta a bőrt a véresre gá­zolt malacok pedig lihegve, visítva menekülték, amerre láttak. A nyáj nem tért vissza akkor nap délben a varok­ra. Ingerelte a vérszag, a homokba taposott emberi és állati húscafatdarabok, mert a kisbojtárból is csak a na­gyobb testrészei maradtai meg. összetépve, összemar­cangolva szinte felismer- hetetlenségig. Csepp Sándor lehajtott fej­jel ballagott a nyáj után. Válla előrebillenve, minthr látható súly lapult volna rajta. Pedig Andrisról nem kellett neki számot adsji. Nem volt kinek. Olyan árva volt szegény, mint a talált madár. Mégis ez okozta föld­nél nehezebb gondját. Amikor érte kondult a ha­rang, a nagyheti áhítatról ballagó öregek megállották egy pillanatra. Abbahagy­ták, amiről olyan szivesen beszéltek, hogy mégis csak igaza lesz a bibliának! Az utolsó időben vagyunk! Ak­kor nem fog különbözni a tél a nyártól...! Kalapjukat megemelték kissé és kérdő­en néztek egymásra. Ki nem érte meg vajon a kará­csonyt? Mert útra készülő­ről nem tett említést a pap. Sem öregről, sem fiatalról. Amikor megmagyarázták egymásnak, hogy kiről van szó, az egyik az eltűnődök közül’ csak annyit tett hoz­zá: — Veszők feje. Arra is jö­hetett volna jobb. Az őket követő öregasszo­nyok közül azonban felsírt valaki. Halkan, szinte csak önmagának, mint aki nem a látszat kedvéért szüli meg könnyeit. Mintha ő tudta volna leg­jobban, hogy az élőknek nemcsak el kell temetni a coliakat! Siratni is kell! Si­ratni, elsiratni mindenkit akit csak anya dajkált a vi­lágra. 5. A „Gisela** és a „Rosa-Karola** állás ellen A főhadiszállás november 4-i utasításának megfele­lően a 2. Ukrán Front fő­erőinek harcai — a Tiszán végrehajtott erőszakos átke­lés után — Miskolc, Eger és Hatvan irányába bontakoz­tak ki. Ezekben az irányok­ban a „Dél” hadseregcso­port parancsnoksága két természetes védelmi vonal­ra, a „Gisela” és a „Rösa- Karola” állásra támaszkodva szándékozott feltartóztatni a szovjet csapatokat. A „Gi­sela” állás a Bodrog mögött, a Zempléni hegység vonalá­ban húzódott, a „Rosa-Karo­la” állás pedig a Mátra és a Bükk déli lejtőjén zárta le a két hegység átjáróit. Ezen a kedvező terepszakaszokon kellett szilárd védelmi arc­vonalat kialakítania Otto Wöhler gyalogsági tábornok 8. német és 1. magyar had­seregből létrehozott hadmű­veleti csoportjának. A 40. szovjet és a 4. ro­mán hadsereg a Csaptól Pol­gárig terjedő szakaszon kelt át a Tiszán. Elsőként a 159. megerősített körlet 361. zász­lóaljának egy százada szállt csónakba és tutajokra a Ko­morónál kijelölt átkelőhe­lyen. A németek, hogy meg­zavarják az átkelést, rönkö­ket és hatalmas fatörzseket eregettek a folyóba. Ezeket a veszedelmes akadályokat a tutajokat úszva követő harcosok lökdösték el az útból. Partot érve Barinov hadnagy, századparancsnok és négy géppuskása megro­hamozta az ellenség állásait. A hajnali ködben meglepett németek. néhány perces rendszertelen tüzelés után, futva hagyták ott az első árkot. Barinov és bajtársai jó tüzelőállásból fedezték a század átkelését. Nem sok­kal később a 17 német had­test sorozatosan indított ro­hamokkal igyekezett a folyó­ba szorítani a partot ért szovjet századokat. Novem­ber 27-ig tartottak a véres és veszteségteljes harcok, melyek során végül is sike­rült szétzúzni a német vé­delmet. Ám nem kisebb megpróbáltatást jelentett a Bodrog és a Hernád leküz­dése sem. E közben a 40. hadsereg csapatai decem­ber 3-án felszabadították Sátoraljaújhelyt, 16-án Sá­rospatakot; 18-án pedig Hi­dasnémetiből is kiver­ték az ellenséget. Polgár—Tiszafüred között a 27. hadsereg kelt át a Ti­szán, s csapatai Miskolc, va­lamint Salgótarján felé mér­tek csapást. A széles arcvo­nalon Indított támadást a 29. német hadtest heves ellen­lökésekkel igyekezett megál­lítani. Nehéz küzdelem után Mihajlov vezérőrnagy 73. lövészhadosztálya december 2-án este betört Miskolcra, és másnap reggelre megtisz­tította a hitleristáktól. A Salgótarján felé előrenyomu­ló csapatok az erdős-hegyes terepen vívott súlyos harcok közben, december 25-én este értek a város alá. Konyev vezérőrnagy 3. gárda légide- szant hadosztálya másnap kora hajnalban rohamozta meg Salgótarjánt és utcai harcban szabadította fel. A németek nem nyugod­tak bele a vereségbe. A Ka- rancsságtól nyugatra levő magaslatokról lőtt erős tűz­zel akadályozták a szovjet csapatok előnyomulását és visszavetésükhöz készülőd­tek. Prazsinszkij gárdafő­hadnagy Szakasza parancsot kapott: hátulról törjön be az ellenség védelmébe és számolja fel tűzfészkeit. Húsz gárdista négy páncél­törő puskával és géppiszto­lyokkal felfegyverkezve, az éj leple alatt hangtalanul beszivárgott az ellenség ál­lásaiba. Virradatig megla­pulva vártak. Éltkor a főhad­nagy parancsot adott a pán­céltörőpuskás rajnak, sem­misítsék meg a németek kö­zeli két nehéz géppuskáját maga pedig 16 katonája' elén harsány „Hurrá” kiál­tással megrohamozta az el­lenséget. A meglepetés tökéletesen .ikerült. összefogott tűzzel isszaverték azokat a cso­portokat is, amelyek két na­pon át sűrűn rohamoztak az elvesztett állások visszaszer­zéséért Pruzsinszkij fótiad* nagy az egyenlőtlen harcban megsebesült, de csoportja a túlerővel szemben kitartott és biztosította a hadosztály további előnyomulását Har­caik eredményeként felszá­molták a „Rosa-Karola” ál­lás jelentős szakaszát. Ennek a védelmi rendszer­nek a szétzúzását az 53. had­sereg és Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportja tet­te teljessé. Eger felé támad­va az 53. hadsereg csapatai lépésről lépésre küzdöttek le a németek szívós ellenál­lását. November 28-án a 110. gárda lövészhadosztály égjük zászlóalja betört Andomak- tályára. Egy pinceablakban elhelyezett géppuska tüze földre kényszerítette a kato­nákat. Visnyevszkij alhad­nagy oldalról kúszva meg­közelítette a géppuskafész­ket. Dobásra lendítette kar­ját, hogy kézigránátot vessen a pinceablakba, de abban a pillanatban több lövést ka­pott. Irtózatos fájdalmát le­győzve, maradék erejével még közelebb kúszott é* kézigránátjával elhallgattat­ta az ellenséges fegyvert. A zászlóalj előtt szabaddá vált az út. November 29-én este a 110. gárda lövészhadosztály benyomult Egerbe. ♦ Ilyen hőstettek százával születtek azokban a küzdel­mes napokban. A felszabadí­tó küldetés teljesítése során tudatosan vállalt önfeláldo­zás feledhetetlen példáit megőrizték a hadijelentések, amelyen:-sorra beszámolnak a „Rosa-Karola” állás fel­számolásáért vívott harcok­ról. Hatvan, Balassagyarmat, Drégelypalánk, Pásztó, Szé- csény és más községek ne­héz állomásai voltak ennek! a harctevékenységnek, a Pli- jev-csoport és az 53. hadfié- eg arc vonalszakaszán. De­cember végére ezek a csapa­tok kijutottak az Ipoly és m Garam vonalára. Wöhler tá­bornok hadműveleti csoport­ja nagy veszteségeket szen­vedve, kénytelen volt el­hagyni utolsó, természete* -édőállásait Észak-Magvac. ország területén. Következik: Átkelés a Du­nán. A 3. Ukrán Front dunántúli támadása 1944XI7-XI9.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom