Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-20 / 295. szám
Vasárnapi melléklet Levél egy üzemi párttitkárhoz Kedves párttitkár elvtársi Elnézését kérem, hogy a polémiát a nyílt színen folytatom. Ügy érzem, hasznos lehet ügyünknek, s máshol is meríthetnek belőle. Nem véletlen, hogy a legutóbbi Központi Bizottság ülése éppen a pártde- mokrácia, a tömegkapcsolat további erősítésének problémáit elemezte és fontos tennivalókra hívta fel a kommunisták figyelmét. Láttam arcán a meglepődést, amikor a tanácskozáson az egyik szocialista brigádvezető a többi között szóvá tette: nem érzik eléggé a munkások a vezetők, közöttük a párttitkár közelségét. Ön kissé csodálkozott. Próbálta mellékvágányra terelni a beszélgetést, hivatkozott az eredményekre, de arra is, hogy magának is megvan a beosztása, s ez nem is olyan köny- nyü, s nem jut ideje az emberekkel viló foglalkozásra. Ez kissé furcsa, hiszen a párttitkárnak egyik legfontosabb kötelessége az embe-ek nevelése, a velük való törődés. Es nem csak úgy, hogy esetenként megvizsgálja, megfelelő-e a munkásszállásuk, megkapják-e a védőételt és italt, rendben vannak-e a melegedők, hanem úgy is, mint aki együtt él velük, gondjaikban-örömeikben osztozik. ön arra hivatkozott, hogy erre nincs ideje, „itt is elkelne már egy függetlenített párttitkár” — érvelt. Talán igaza van. Kétségtelen, hogy a nagyüzemben sokrétű a munkájuk, s a pártszervezet létszáma is meghaladja a nyolcvanat. Amikor viszont megkérdeztem, mit tett, vagy tettek a pártvezetőség tagjai azért, hogy az arra érdemes, legkiválóbb dolgozók, a párt politikájáért mindig áldozatosan munkálkodni kész emberek sorainkba kerüljenek, igen meglepő volt a Válasza. Eltelt egy igen dolgos, gondokkal, problémákkal terhes esztendő, melyen becs-cettel lettek úrrá az üzem dolgozói, ön az eredményeket ecsetelve elsősorban ezeknek a jó munkásoknak, a tizenegy szocialista címért munkálkodó brigád csaknem 600 dolgozójának az áldozatos munkájára hivatkozott. Es ez helyén is való. Nélkülük nem zárnák az évet csaknem húszmilliós nyereséggel, nem emelkedett volna a termelékenység, nem csökkentek volna a termékek költségei. Esek ellenére a tizenkét hónap alatt egyetlen kiváló munkást sem vettek fel a párt soraiba. Miért? Ezt kérdeztem beszélgetésünkkor is és most is. Akkor enyhén szólva röstellte a dolgot, szégyellte magát „Ezért már a pártbizottság megmosta a fejem” — mondta. Mit jelentsen ez? Hogyan fogjuk fel? Enyhe önkritikaként? Kevés. Cselekvésre, céltudatos párt építő munkára van szükség. Ezt egy nagyüzem párttitkárától joggal követeli a párt, a kollektíva, az ott élő emberek. Nem csupán Ont kell ezért elmarasztalni, hanem a pártvezetőség többi tajait, a gazdasági vezetőket is. Tudomásom szerint az egyik gazdasági vezetőnek választott pártfunkciója is van, s úgy teltek el a hónapok, hogy szóvá sem tették: mit kell tenni a pártépítés területén. Szó sincs arról, hogy erőltessük a párt- épitést. De nem lehet a véletlenekre, a spontaneitásra bízni, hogyan él, miképpen erősödik, fejlődik, frissül új, áldozatkész erőkkel a pártszervezet. Igaz. hogy ez nem „vág” bele a pártdemokrácia, ügyébe közvetlenül, de közvetve igen. Sőt, egyik fokmérője is lehet, hiszen a pártdemokrácia elve kisugárzik egész közéletünkre, környezetünkre, befolyásolja, alakítja, formálja azt. Egyetlen kiváló dolgozóval nem erősítették a párt sorait ebben az évben. Erzi-e e mondatnak a súlyát? Megértenék ezt a „nemtörődömséget” abban az esetben, ha nem dicsekszik pontosan ön azzal, hogy milyen áldozatos munkát végeztek a munkások. Ha szükség volt rá, a szerelők éjszakai műszakot vállaltak, hogy a gépek egy pillanatra sem álljanak meg. Az egyik szocialista brigád géppark létesítését vállalta. Teljesítették. Dolgos, kérges tenyerű munkások a brigádszálláson 100 kötetes házikönyvtárt létesítettek, hogy a vállalásuknak ebben is eleget tegyenek. Egyik brigádvezető elmondta, hogy a női brigád minden dicséretet megérdemel, kiválóan dolgoztak, s elsősorban nekik köszönhető, hogy az előző években mindig veszteséges üzemág az idén 2 millió nyereséggel zárt. „A szocialista brigádversenyben való benevezés szinte máról holnapra megváltoztatta a munkafegyelmet, alig volt egész évben bajuk velük” — említette. Ezeknek a kiváló dolgozóknak az anyagi és erkölcsi elismerését jutalmazta a gazdaságvezetés, amikor közülük több mint 50 kapott „Kiváló dolgozó” jelvényt a hozzá járó pénzjutalommal, s év közben is sok dolgozót jutalmaztak kiváló munkájukért. Csak éppen a pártépítés maradt el. Pedig közülük többen végzik a marxista—leninista középiskolát. Öttíz kilométert is gyalogolnak, hogy tanuljanak, több idősebb dolgozó végezte el a hét-nyolc általánost, készségesen végez társadalmi munkát a tömegszerve zetekben. Lehetőség lett volna arra, hogy a kiválókkal foglalkozzon a pártvezetőség, a párttitkár elvtárs. Ezt elhanyagolták. Nem egyedüli az ön pártszervezete, amely ez évben nem erősítette új erőkkel a pártot. Pedig minden feltétele biztosítva volt, Ezt a mulasztást sürgősen pótolni kell. Nem azért, hogy a statisztika javuljon, nem azért, hogy többen legyünk. Elsősorban azért, mert „az emberek elvárják, hogy így i$ értékeljék őket” — mondta az egyik brigádvezető. Igaza van. Nincs olyan időszak a mozgalomban. amikor a pártépítés ügye közömbös lehet számunkra. Farkas Kálmán HEGESZTŐK KETTEN A VAGÉP HEGESZTŐI KÖZÜL: Mészáros László és Ferenc László munka közben. Hammel József felvétele _____________________________ A géppuskás lány megérkezik Igen messziről várnak vendéget a felszabadulás ünnepére a rakamaziak. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei elnöksége levelet kapott a Szovjetunióból. A társaság útján egy 17 éves lány küldte, egy távoli városból, Nyizsnij Tagilból. így ír: „Az édesanyám, Natasa Kírszanovna 16 éves korában elment a frontra géppuskásnak. Részt vett Bulgária, Románia, Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria felszabadításában. 1944 telén édesanyám a szovjet parancsnoksággal Tokajban tartózkodott. Visszaemlékezik egy lakosra, akivel nagyon jó barátságha kerültek. ő fent lakott a hegyen, a parancsnoksággal szemben. Nem messze Tokajtól, Ra- kamaz faluban élt édesanyám barátnője, akit Máriának hívtak. Az ő házukban helyezkedett el a 363-as vagy a 367- es lövészzászlóalj. Máriának volt egy leánya és egy testvére. Többre édesanyám nem emlékezik, csak sokat emlegeti magyar barátait családi körben. És mi nagyon szeretnénk megtudni, élnek-e még ? S emlékeznek-e még ők is arra az Orosz leányra. akit Natasának hívtak, akivel nagyon sokat voltak együtt, s aki egy életen keresztül emlékezik iájuk. Segítsenek nekünk megkeresni őket!” A lány — Anna Nyenáseva — előbb Moszkvában próbált szerencsét, s ott kapta azt a tanácsot, hogy az MSZBT útján próbálja megtalálni édesanyjának 25 év előtti barátait. így érkezett a levél Nyíregyházára, s aztán a különböző szervek együttesen próbálták felderíteni, ki i* lehetett a két barát? A tokaji idŐ6 bácsit sikerült is gyorsan felfedezni, öt Kaszab Ferencnek hívják, s ahogy megtudta, miről van szó. nyomban ő is meghívás'- ról gondolkodott. Rakamazon még nerr tudják, ki lehet a Mária nevű asszony. Talán áprilisig ükéiül kideríteni. Addig is elhatározták; meghívják Natasa Kirszanovnát, a falu felszabadításában részt 'vevő egykori géppuskáslányt es lányát a jubileumi ünnepségekre. Az adatkérő levél elment Nyizsnij Tagilba, s onnan megérkezett a válasz is; jönnek áprilisban! Lehet, hogy Rakamazon nem sikerül addig megtalálni a levélben jelzett Máriát. Elköltözött, vagy meghalt, még nem tudják; felderítésére azonban mindent megtesznek. Vele együtt azonban sok barát fogadja majd a negyedszázad után visszatérő szovjet géppuskáslányt. K. £.
