Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-19 / 294. szám
IOT9. december 19. KELET-MAGYARORSZAO 5. oldal A Kondimat SC-I KARRIERJE Elindult útjára a nyíregyházi találmány Felfedezni, eiköteiezett felelősséggel... BESZÉLGETÉS EGY MŰVÉSZ HÁZASPÁRRAL Pár hónapja új név került a német, svéd és lengyel szakemberek füzetébe: Kondimat SC—I. És a külföldiek egyre jobban ejtik ki: Nyíregyháza, íj prolii a ktsz-ben Színes huzalok, tekercsek, kapcsolótáblák. 12 ember, közöttük a két feltaláló otthona a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Ktsz-ben. Az asztalon egy prospektus. színes nyomással a fedőlapján: Kondimat SC—1 automatikus Cos-fi szabály zó. Két, aztán még 10 ember majd egy esztendeig tartó munkája. Az automatika. amelynek üzemi alkalmazásával elektromos energiát lehet megtakarítani. Országosan, ha mindenütt alkalmaznák, jelentőségét, a megtakarított energia értékét milliókban sem lehetne mérni A szabályozó kísérleti példánya, a prototípus már elkészült. Sőt. vannak üzemek. ahol már használják is De hogyan kezdődött? A gumigyárban, az ener- giv, veszteség megszűntetésére egy mechanikus automa- tikát próba'tunk kiagyalni — kezdte Szóke László, akit úgv mutattak be. mint a kísérletezések elindítóját. — Közben jöttünk rá az igazi megoldásra. Igv született meg a Kondimat. Szőke László műszerész, a feltalálótárssal. Csizmadia Kálmán elektromérnökkel együtt nem régen még a gumigyárban dolgozott. Amikor a ktsz, jó üzleti érzékkel. felajánlotta helyiségeit, szakembereit és segítségét a kísérleti munkák elvégzésére. mindketten munkahelyet változtattak. S az eredmény? — Valószínű, hogy a műNem használják ki a melegedőket Pedig tucatnyi van a telepen. Inkább „ráhajtanak”. Azt vallják, a szapora munka melegít a legjobban. Az ÉRDÉRT 14- es számú tuzséri telepe Kö- zép-Európa egyik legnagyobb faipari létesítménye. Közel 1000 ember dolgozik itt télen-nyáron. Bár egyre több a gép, most a hidegebb téli napokon birkózniuk kell a fagyott, jeges rönkökkel. Hóban, f any ban Igyekszünk tőlünk telhetőén enyhíteni a mostoha körülményeken — mondja Fazekas Lajos, a telep gömbfa-szakvezetője. — Naponta 2-szer forró teát adtunk a dolgozóinknak, lehetőséget teremtettünk arra is. hogy a külön erre a célra épített meleged őhelyiségekben óránként 10—15 percet töltsenek. Nehéz, kemény munka ez. Tfl’o sem szünetel a szállítás Egymás után érkeznek az átrakásra, feldolgozásra váró szállítmányok. A telep külső részein, a „standokon” dolgozóknak hóban, fagyban is kint kell lenniük a szabad ég alatt. A munka egy pillanatig sem állhat meg , — A finn gyártmányú osztályozó gépsor mellett 4 embert találtunk. Kézi hán- tolást végeznek. — Itt dolgozunk néhá- nyan a Molnár-brigádból az exoortra kerülő paoirfa hán- tolásán — mondta Danes Ferenc. — Hat éve dolgozom a telepen. Már megszoktuk a hideget — s körülötte dolgozó társaira mutat. Maiszer gyártása a ktsz egyik fő profilja lesz. Egyre jobban keresik Itthon és külföldön, anyagszükségletét itthon is biztosíthatjuk. Egyszóval gazdaságos, kifizetődő. Csizmadia Kálmánnak alighanem igaza lesz. A 100 százalékos energiamegtakarítás mellett munkaerő-megtakarítást is ígér a Kondimat. Eddig, ha valamirevaló elektromosener- gia-megtakarítást is el akartak érni a vállalatok, akkor egy elektrikusi ügyeletet kellett tartaniuk éjjel-nappal Az automatika beszerelésével az ügyelet feleslegessé válik. Jövőre Lipcsében — Van persze már ilyen automatika — magyarázza Csizmadia Kálmán —, amelynek hasonló a rendeltetése. Viszont a Kondimattól 100 százalékos eredményt tehet várni. S hogy ez mennyire nem az előzők továbbfejlesztése, hanem Új. egyedi ctarab, erre a legjobb bizonyíték az, hogy a ktsz kizárólagos jogot kapott a gyártásra és forgalmazásra. A Találmányi Hivatalba is bejelentették. ahol folyik a szabadalmi elbírálás. Amennyiben pedig jelentős külföldi érdeklődés lesz, ott is elküldik a bejelentést a jövő év májusáig — A szabályozót már a Budapesti Nemzetközi Vásáron is bemutattuk. Tetszett a szakembereknek és különösen az NDK-ból, Svédországból és Lengyelországból érdeklődtek. Egy találmány elindult útjára Kiállításokon mutatták be, a megrendelések mos Endre, Csonka István helyeslőén bólogatnak. A Molnár-brigád már évek óta szocialista brigád. A mostani fagyos időben hálásak a technikának. Vagonok tucatjai várnak kirakásra naponta. Daruk, szállítójárművek nélkül nem igen boldogulnának. A Vincse-brigád birkózik — Most aránylag nekünk van a legkönnyebb dolgunk — mondja Malmos Endre. — A Vincze-brigád például a rönkátrakásnál dolgozik. Ez kemény munka- Szinte darabonként kell kiszabadítaniuk a jég szorításából a mázsás rönköket. Hideg is. veszélyes munka is. Vattakabát, vattanadrág, amit a vállalat biztosít a dolgozóknak. És a forró tea. naponta kétszer. Ehhez jön még az otthonról hozott, pulóver. kesztyű, fülessapka. egymás után érkeznék. S a legközelebbi bemutatkozás már külföldön lesz. — Részt veszünk a jövő évi lipcsei vásáron. Reméljük sikerrel. Lengyelország érdeklődik Kovács József már a ktsz-ben kapcsolódott a munkákba. — Eddig 20 készüléket készítettünk már el. mind a 20 elkelt, tizet már felszereltek, tíz elszállításra vár. A jövő évben szeretnénk havi 30 darabra emelni a termelést. Az asztalra levelek kerülnek. Olyan megrendelők - tői érkeztek, akik már használják a szabályzót. Egy az Ózd vidéki Szénbányáktól Putnokról: „... az egercsehi egységünkbe felszerelt szabályozó jól működik. Ezért még további 5 darabot rendelünk. . Ez még csak a kezdet. Érdeklődött a Ganz-MÁVAG is. Ha vásárolni fog, nagy tételt, kér. 40—50 darabot. A ktsz nem csak készíti, de be is üzemeli a megvásárolt és felszerelt szabályozókat Kovács József és Csizmadia Kálmán járják az országot — Lassan kevés lesz a kétfős utazó brigád. Jövőre még három szerelő kell ennek a munkának az elvégzésére. December elején lengyel villamosipari szakemberek érkeztek Nyíregyházára:, érdeklődtek a ktsz-néL — Nekik különösen jól jön egy ilyen berendezés — mondja Kovács József. — Hiszen Lengyelországban is gond az energia-megtakarítás, a kondenzátortelepek automatizálása. És zlotyiban is sokat lehet megspórolni. Horváth S. János A finn gépsor mellett dolgozók sokszor azzal kezdik a napot, hogy a görgőket megszabadítják a jégpáncéltól. A kérgezőgépek hántolókései is megérzik a telet. Kezelője mosolyogva mondta: — A kés kicsorbulhat, de nekünk ellent kell állnunk a legvadabb télnek is. /Vem virtusból Hó, zúzmara, havas eső. jeges szél, csonttá keményedéit anyag. Mind nehezíti a munkát. Egyikük-másikuk a hat itt eltöltött tél alatt talán tízszer sem vette igénybe a melegedőhelyiségeket. Nem mondhatják rájuk: virtusból. Ezek családos emberek. családapák. 2—3000 forintot keresnek havonta. Akadnak, akik még ennél is többet. Sokan vannak, akik pluszmunkát, vasárnapi műszakot is vállalnak. ók nem félnek a téltől. —■ Tanítani, és nem középiskolás fokon — ezzel a mondattal, József Attila verssorának változatával summázta Major Tamás Kossuth-díjas művészünk hitvallását Nyíregyházán, két előadása közben. Nagyra becsült színészünk emberi portréját szerettem volna egy interjú keretében felvázolni, de úgy érzem, más lett a tervből, más és több. A hiteles emberi kép kialakításához olyan segítő járult, mint Beck Judit, a feleség és harcostárs, aki lapunk számára nem csak képen örökítette meg férje vonásait, hanem az élesen látó festőművész és a kemény vonásokat is lággyá varázsoló asszony szemével láttatta a művészt és embert. — Amikor itt a színház társalgójában feleségem képkiállítását megnyitottam, utaltam arra, hogy Beck Judit és az én művészetem a kifejezések különbsége ellenére is nagyon tokon. Ez a köaeliség abból fakad: mindketten a lényeget akarjuk láttatni, azt, ami több, mint fotográfia, ami a bensőből fakad. Felfedezni, elkötelezett felelősséggel, belelátni az emberbe, megtalálni a legintimebb lelki vonásokat. Alkotó vajúdásaink közben így segítünk egymásnak, így egészítjük ki egymást a hétköznapok munkájában, az újrateremtés folyamatában. — A közelmúltban — veszi át. a szót Beck Judit — cseng otthon a telefon. Tamás hívott a színházból. Ennyit mondott csak : — Még nem tudtam megölni a gyerekeket. Az első pillanat döbbeneté után felfogtam a III. Richard nagy konfliktusának belső vívódása csapódott le e vallomásban. Megértettem. Olyan kínlódás lehetett nála ez, mint az enyém volt, amikor Bartos Gyula feledhetetlen Tiborcát festettem, és csak hosszú küzdelem után értem el oda, hogy az arcon kívül a lelkét is a vászonra varázsoljam. A kínos lelkiismeretesség az, ami Eérjem művészi munkáját jellemzi. Ott volt Polezsájev szerepe a Viharos alkonyatban. Hetekig figyeltem otthon, hogy változik át Major Tamás Pole- zsájewé. Apám gesztusait vette fel, és lassan átlényegült. — Az átlényegülés, a szereppel való teljes azonosulás az — folytatja Major Tamás — ami elengedhetetlen ahhoz, hogy hihető legyen, amit. a színész mond, tesz, játszik. Halálosan komoly játék ez. Akár színekkel akár szavakkal történik ez, feltétlen bacsületességet követel. A szépet az igazat akarom és akartam mindig adni. Akár a felejthetetlen barát, Radnóti, akár Madách vagy Shakespeare. vagy nagy szerelmem József Attila gondolatait tolmácsolom Akiket a munka melegít Helytállóak a tuzséri fa műnk ásol« E. G. 18 megállóhelyen szünetel a szolgálat A MÁV tájékoztatása az ünnepi forgalomkorlátozásról A MÁV debreceni igazgatóságának tájékoztatása szerint december 25. és 27-e között az áru- és személyforgalom csökkenésére lehet számítani. Elsősorban azokon a megálló- és megállórakodóhelyeken szűntetik meg a szolgálatot, amelyeken rendes körülmények között te csekély személyés áruforgalmat bonyolítanak le. Ilyen megállóhelyek Sza- bolcs-Szatmár területén: Sóstó, Gégény, Folyás. Újtikos, Bashalom. Tiszaeszlár. Levelek—-Magy, Tunyogma- tolcs-alsó, Tiborszállás, Nagyszekeres, Vitka, Gyiire, Aranvosapáti, Tiszaszentim- re, ököritófülpös, Pátyod Paszab. Petneháza, Nyírjá- M, A felsorolt helyeken december 24-én a munkaidő beíejeztétől december 27- én munkakezdésig a szolgálat szünetelni fog, ezért ott kocsirakomá- nyú árukat feladni nem lehet és a menetjegyeket a vonatokon lehet váltani A jegyeket pótdíj fizetése nélkül adják kL Major Tamás is, minden gesztussal őket akarom tolmácsolni, általuk akarok tanítani, szólni a mai emberhez. — Férjem — és ezt nem csak én látom így — művészetét missziónak érzi. Nézze ezt a képet itt a hátam mögött. Akkor örökítettem meg. amikor rendezett Magam is csak a kép elkészülte után döbbentem rá arra, hogy a háttér sárgájának alázuhogása, a vállakra nehezedő színek, a rászakadó felelősséget akarják kifejezni. Közönsége és művészete iránt alázatos és fáradhatatlan. Nyíregyházi utazásunk előtt több, mint 1000 kilométeres külföldi útról érkezett, azután volt egy szink- ronfeivetele. De készült, valami kimondhatatlan belső feszültséggel az itteni közönségei való találkozásra. Nem először járunk Nyíregyházán. Tamás szereti ezt a közönséget, amely nem egyszerűen értő, hanem szívvel befogadó. (Amíg Beck Judit beszélt, az öltözőbe behallatszott a színpadról Major Tamás ismert hangja, az az utánozhatatlan majori intellektuális, értelmet és érzelmet lázba hozó stílus, amely éppen Ady költeményét mondta és mintegy magyarázta. Tapsolt csattantak, lelkes, dübörgő tapsok. És Major Tamás két órán keresztül, egyedül, csak költőóriásokkal szellemi közönségben lebilincselte hallgatóit.) A második előadás után fáradtan, az újraalkotás kimerültségével ment öltözőjébe — Boldog vagyok — mondta —,• éreztem mindvégig a kontaktust a hallgatókkal. Szeretem a vidék közönségét, mely újra és újra olyan sokat tud adni a színésznek. Ha élményt szereztem, úgy a köszönet érte a költőknek jár. Azért viszont, amit én kaptam, publikumomnak lehetek hálás. A színpadi alkotáshoz is mindig két dolog szükséges: szíj nesz és közönség. Egységét most tökéletesnek érzem. Ajándéknak érzem nyíregyházi fellépésem. És végül, engedje meg, hogy feleségem és magam nevében kívánjak olvasóiknak, a kedves nyíregyházi közönségnek) kellemes karácsonyt, és egy nagyon boldog új évet. B. U A gimnáziumok IV♦ osztályaiban: A tanárok csökkenthetik a matematikaanyagot A mostani tanévben érettségiznek először a gimnáziumokban olyan fiatalok, akik már mind a négy osztályban a reform tan terv alapján tanultak. Sok gondot okozott diákoknak — főként a gyengébb osztályoknál — és pedagógusoknak, a réginél színvonalasabb, igényesebb, de kétségtelenül sok, kissé zsúfolt matematikai tananyag. Ezért a Művelődésügyi Minisztérium úgy határozott. hogy a tanáraknak lehetővé teszi: a tan terv keretei között, az adott osztály kollektívájának képességeihez alkalmazkodva, csökkentsék az anyagot. A minisztérium meghatározta azt a minimumot, amit minden iskolában feltétlenül el keli végezni ahhoz, hogy a tantervi követelményeket teljesítsék. Ez a minimum a tankönyv teljes anyagának mintegy 30 százalékos csökkentését. jelenti. A szaktanár az igazgatóval egyetértésben dönt arról, hogv ml az, amit az osztálytól — figyelemmel a diákok teherbíró képességére —• megkövetel. A minimum-meghatározás a gimnáziumok negyedik osztályában már az idei oktatási évben érvénybe lépett, 1970 szeptemberéig pedig az első. második és harmadik évfolyamokra is kidolgozzák est a szinthatárt