Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)

1969-11-13 / 263. szám

n *ad RTTT-WT 1969 november IS. A NAP HÍREI Kitun tetés Nyugalomba vonulása al­kalmából a Munka érdemrend bronz fokozatával tüntették ki Sőrés Sándornét, a Hazafi­as Népfront nagykállói járási titkárát. Sőrés Sándorné 1949- től 1960-ig vett részt a nő­mozgalomban, előbb mint tár­sadalmi aktivista, később já­rási titkárként. 1960-tól mos­tanáig a Hazafias Népfront járási titkári teendőit látta el nem kevés eredménnyel. TANULMÁNYÜT SZOV­JETUNIÓBA. Vályogos János kereskedelemtechnikai cso- portveze'őt és Tóth Kálmánt, a dekorációs csoport vezető­jét. a nyírbátori ÁFÉSZ dol­gozóit akik a közelmúltban megrendezett Ungvár mellet­ti kisbatár menti magyar áru- b^jnutafot berendezték, egy­hónapos ‘anulmányútra hív­ták meg az ukrajnai szövet­kezeti kereskedelem dolgozói. MENTŐÁLLOMÁS KÖZÖS ERŐVEL. November elején adták át Kemecsén a megye egyik legkorszerűbb mentő­állomását. A két és fél millió forint értékű létesítmény költségeihez a községi taná­csok 202 ezer. a termelőszö­vetkezetek 224 ezer. az Or­szágos Mentőszolgálat 20 ezer és a Nyírbogdányi Kőolaj­ipari Vállalat 80 ezer forint­tal járult hozzá. A CIGÁNYEGYÜTTES UTÁN. Hatra emelkedett a Mátészalkán működő művé­szeti csoportok száma. Az eddigi színjátszócsoport, iro­dalmi színpad, énekkar, zene­kar és tánccsoport mellett balett! skola is működik i vá­rosban. A HUSZADIK ESZTEN­DŐS DUNAÚJVÁROSBAN jelentkezett a második gene­ráció, Tóth Zoltán vasműves lakatos feleségének újszülött kisleánya, Tünde személyé­ben. Tóth Zoltán felesége ugyanis 1951. április 14-én már az új városban született, s 1968 áprilisában kötött há­zasságot. VÉRT ADTAK a mátészal­kai ÉRDÉRT vállalat dolgo­zói. A kétnapos véradáson közel 200-an vettek részt. EGY GY'ÁR, NÉGY TÉVÉ. A Budapesti Híradástechnikai Gépgyár négy televízióké­szüléket adományozott Sza­bol cs-Szatmár megyei kisisko­lák részére. A négy készülé­ket a gyár népes küldöttsé­ge. élükön a gazdasági igaz­gatóval. november 12-én adta át. RADNÓTI MIKLÓSRA EMLÉKEZNEK a nyíregyhá­zi könyvtárak. A fasizmus áldozatául esett költő, mű­fordító halálának évfordulója alkalmából kiállításokat ren­deznek és Radnóti-összeálli- tásokkal várják az olvasókat a városi könyvtárak. KÉMÉNYTÜZ. Novak Ist­ván nyírgyulaji lakosnak ké- ménytűz következtében ki­gyulladt a lakóépülete és a tűz martaléka lett ingóságai­nak nagy része. A kár 21 ezer forint értékű volt, amit a biztosító megtérített. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága ás a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Orda® Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, zrínyi Hona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03. Telexszám: megyében 844, megyén kívül 07 344. esiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u, 3. Tel.: 30-06. felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési dl) egy hónapra: 30 forint. Előfizethető a helyi poéta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út S. program LÁTOGATÁS KÖZÉP-EURÓPA EGYIK LEGNAGYOBB GAMMA-BESUGÁRZÓ LABORATÓRIUMÁBAN. Az MTA Izotóp Intézetében működik Közép-Európa egyik legnagyobb gamma-besugárzó laboratóriuma A berendezés segítségével az alapkutatási munkákon kívül számos gyakorlati jelentőségű kísérletet végeztek. Polietilén kábele­ket sugároztak be, hogy Időállóságukat fokozzák (az így nyert anyag 160 C-fokot is elbír károsodás nélkül). Sugárkezelés után számos mezőgazdasági termék sokkal tovább tárolható a búza a mák, a cukorrépa, stb. terméshozama jelentősen megnövelhető Ri­portunkban bemutatjuk a korszerű laboratóriumot. Képünkön: Konténerben érkezik a nagy aktivitású sugárforrás. (mii foto - Bara István felv.) Eltemették Szabó Ferencet Szerdán délután a Kerepe­si temetőben nagy részvéttel búcsúztatták el Szabó Ferenc zeneszerzőt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dísz­elnökét, nyugalmazott főigaz­gatóját, a Magyar Zeneművé­szek Szövetsége elnökségének tagját, kétszeres Kossuth- díjas kiváló művészt, a Mun­ka Vörös Zászló érdemrend, a Szocialista Hazáért érdemrend, a Munka érdemrend arany fo­kozata és számos más hazai és külföldi kitüntetés tulajdo­nosát. A munkásmozgalmi panteonban sok száz gyászo­ló állta körül a virágokkal, koszorúkkal övezett ravatalt Sarlós István mondott búcsú­beszédet, idézve Szabó Ferenc alakját méltatva életútját, alkotói pályáját. A Magyar Zeneművészek Szövetsége ne­vében Sárai Tibor búcsúzott Szabó Ferenctől, a forradal­már művésztől. Dr. Ujfalus- sy József, a Zeneművészeti Főiskola tanárai, munkatársai és hallgatói nevében vett utolsó búcsút, Kiss Hugó, a munkásmozgalom veteránja az egykori harcostársak gyá­szát tolmácsolta. VÍZVEZETÉK ÉS PINCE­KLUB lesz az első díjból, amit a IV. kerület kapott a „Virágos, tiszta Nyíregyházá­ért” indított mozgalom első helyéért. A 150 ezer forintos díj sorsáról 11-én, ked­den döntött a kerület, így vízvezetéket építenek a ver­senyben legjobban kitűnt Makarenko utcán, 25 ezer forintot adnak a kerület KISZ-fiataljainak pinceklub építésére és 20 ezer forintot ajánlanak fel a város óvodai alapjára. MADARAK A STRANDON A vizimadarak szokatlanul nagy tömege foglalta el a most már háborítatlan balato­ni tájakat. A legforgalmasabb „madárszálló” a Kis-Balaton- hoz közel fekvő keszthelyi öböl. Százas csoportokban lepték el a nádszéli vizeket a különböző fajtájú vadlibák és vadkacsák. A tundrák vidéké­ről megérkeztek a kontyos récék is. A madarak birtokuk­ba vették az elnéptelenedett strandokat, kikötőket, illetve azok környékét. A vadkacsák sok százas csapatainak sötét foltjai tarkítják a víztük­röt. A füredi partoknál nagy tömegben jelentek meg a si­rályok. KLUBVETÉLKEDO. No­vember 14-én A felszabadu­lás megyénkben címmel elő­adást tartanak a Megyei Mű­velődési Központ klubfoglal­kozásán, majd, szellemi vetél­kedőt rendeznek a klubtagok részvételével. FELTALÁLÓK A KTSZ­BEN. Üj műszer gyártását kezdték meg a nyíregyházi Vas és Fémipari Ktsz-ben. A Cosinus fi elnevezésű szabá­lyozó műszert egy négy tag­ból álló kollektíva tervez­te. akik közül ketten, Csiz- madi Kálmán és Szőke Lász­ló, a ktsz-ben dolgoznak. Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS: Csordás György és Horváth Mária leánya Erzsébet, Szedlár György és Hudak Mária fia Jó­zsef Béla, Mercs János és Tőkés Erzsébet fia Tibor, Illés István és Barna Mária fia Zoltán Gyula, Bodnár János és Darabán Er­zsébet fia Zsolt, Molnár Imre és Vámos Éva fia Imre, Dankó Pál és Laczkovszi Mária leánya Krisztina Mária, Horváth János és Suki Erzsébet fia Zsigmond, Rácz János és Orbán Mária le­ánya Mária Tünde, Hetei József és Varga Ilona fia Tamás, BUa- nics Mihály és Turcsán Margit fia Zsolt László, Kiss Lajos és Kupás Mária fia Tamás Lajos Néző István és Hanzel Ilona fia Zsolt István, Gyulai Ferenc és Bodnár Ilona leánya Borbála, Szűcs Ferenc és Neuzer Erzsébet leánya Éva Erzsébet, Sztrebony János és Szabó Mária leánya Mária Piroska, Tóth László és Veigli Gizella Gabriella leánya Gizella, Rácz Ferenc és Bagoly Ida fia Tibor, Marcsek Mihály és Marcsek Erzsébet leánya Anikó, Máté György és Zagyi Mária le­ánya Gyöngyi, Gyákun János és Furmann Zsuzsanna leánya Ka­talin Margit, Szabó Gyula és Mázsári Mária Zsuzsanna leánya Csilla, Tamás István és Hugyecz Julianna fia István. Csorba Ele­mér és Horváth Mária leánya Anikó és Jolán (Ikrek), Bíró Já­nos és Balogh Mária fia János, Pelle József és Juhász Elvira le­ánya Andrea, Kállai András és Bakti Piroska fia András. HAZASSAG: Gajdos Mihály István és Gyön­gyösi Ildikó, Szepesvölgyi József és Bálint Edit Judit, Antal János és Greksza Zsuzsanna, Botrágyi László és Kéri Mária, Demeter János és Böjti Erzsébet, Madura János és Tóth Erzsébet, Magyar Gábor és Ripszán Éva, Kazár László József és Kovács Erzsé­bet, Kamenszki László és Bán­kút! Erzsébet Győri István és Lipcsei Sarolta Margit, Fedor József és Takács Ilona, Riszu Jó­zsef és Novák Ilona, Tóth La­jos és Hegedűs Mária, Borbély József és Dankó Katalin Erzsé­bet. Molnár János és Sugár Ka­talin, Anducska Lajos Tibor és Nagy Ibolya Anna, Kovács Ist­ván és Dankó Hona, Kecskeméti Gábor és Kostyál Mária. 1965. november 13, csütörtök SZILVIA NAPJA A Nap kél: 6 óra 45 perckor, nyugszik: 16 óra 11 perckor. A Hold kél: 11 óra 15 perckor, nyugszik: 18 óra 47 perckor. 150 éve, 1819 november 13-án született Emődy Dániel, jogtanár és költő. Tanulmányait Debre­cenben végezte, 1846-tól Pesten ügyvéd. A márciusi ifjúság egyik vezetője, Jókai és Petőfi barátja. A miniszteri fogalmazó, Kossuth felhívására a népfölkelés egyik szervezője lett. 1849-ben a kor­mány hivatalos lapja, a Köz­löny szerkesztője. A szabadság- harc bukása után ügyvédi dip­lomáját elvették, és csak 1852- ben kapta vissza. Ezután mint ügyvéd és hírlapíró működött, majd 1363-ban a sárospataki fő­iskola tanára. Irodalmilag rend­kívül képzett ember volt. Ver­sei az Életképek, a Pesti Divat­lap, a Pesti Hírlap hasábjain je­lentek meg. 1857-től 63-ig a Ma­gyar Néplap külpolitikai rovatát vezette, belső munkatársa volt a Pesti Naplónak. 1892-ben, halála után fia adta ki a Magyar ma­gánjog tankönyve cimű művét. Esős idő Várható időjárás ma estig: időnként borultságig növekvő felhőzet, az esti óráktól kezdve többfelé, elsősorban nyugaton esőkkel. Élénk, időnként erős délnyugati, nyugati szél. A nap­pali felmelegedés kissé gyen­gül, de még enyhe marad az idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 12—17 fok kö­zött. Kossuth rádió Strauss: A rózsalovag. Három- felvonásom opera. — Közben: 19,55; Jó estét, gyerekek! — 20,25: Az operaközvetítés foly­tatása. — 22,40: Nyári János népi zenekara játszik. — 23,10: Koncz Zsuzsa énekel. — 23,30: Bartók: Concerto két zongorá­ra, ütőkre és zenekarra. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. Vidám ritmusok. — A tsz-szövetség két esztendeje. — Verbunkosok, csárdások. Televízió 8,10: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) A Kisalföld és Dunántúli Közép- hegység (ism.) — 9,55: Számtan —mértan (ált. isk. 6. oszt.) így könnyebb lesz... (Tréfás felada­tok, játékok az oszthatóság alap­ján (ism.) — 11,55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.) India és a monszun. — 13,10: Földrajz (ism.) — 14,55: Számtan—mértan (ism.) — 16,40: Földrajz (ism.) — 17,15: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Optika. — 17.58: Hírek. — 18,05: Helyszíni közvetítés a Mohácsi Farostlemezgyárból. — 18,35: Na­pilapok, hetilapok. Miről ír a világsajtó? — 18,50: Esti mese. — 19,00: Uj lakótelep — régi életforma. Riportműsor. — 19,30: Engelbert Humperdinck. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: A Déli-sark­vidéken jártunk. IV. Rocken­bauer Pál és Szabados Tamás útifilmje. Mirnij kutató állomás. — 20,50: Kockázat... Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. 6. A dupla Nelson. — 21,45: Nők fóruma... Családtervezés. IV. (be­fejező rész. — 22,35: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 9,20: Az El Alamein-i csata (ism.) — 9,35: Oldrics és Bozse- na (Ism.) — 17,25: Slovan Bra­tislava—Sparta Praha L jégko­rong ligamérkőzés. A szünet­ben esti mese, tv-híradó. — 19,45: Tv-híradó. — 20,15: Sö­tétkék világ — dokumentum- film. — 20,45: Vidám néprajzi műsor II. rész. Román tr 16,36: Magyar nyelvű adás. — 17,30: A finn gyermekekről — műsor. — 21,06: Reflektor. A nyíregyházi mozik műsora KRÚDY MOZI: „Z” AVAGY EGY POLITIKAI GYILKOSSÁG ANATÓMIÁJA Magyarul beszélő francia film. Előadások kezdete: 4, negyed 7. és fél 9 órakor. Telefon: 12-64. BEKE MOZI: UJ LÁNY A CSAPATBAN Szovjet film. Előadások kezdete: fél S, tél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: 2x2 NÉHA 5 Magyar film. , Előadások kezdete: t, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: SZÜNNAP. SZOVJET KERESKEDŐK NYÍREGYHÁZÁN. Huszon­hat tagú szovjet kereskedel­mi szakemberekből álló kül­döttség érkezett megyénkbe. A Kárpátontúl szakemberei a kereskedelmi kapcsolatok bővítésének lehetőségeit vi­tatták meg, majd eddigi programjuk során ellátogat­tak az Északi Alközpont ABC- áruházába, valamint a Cent­rum Áruházba. ARANYLAKODALOM Tí- SZALÖKÖN. 50 évvel ezelőtt 1919 november 16-án kötött házasságot Gáspár Ferenc és Kassai Borbála. A vasár­nap megrendezésre kerülő aranylakodalmon két gyer­mek, három unoka és egy dédunoka köszönti az idős házaspárt — írja Doszlop Miklós tiszalöki tudósítónk. LOTTÖSORSOLAS NAGY- KALLÖBAN. A Sportfogadá­si és Lottó Igazgatóság be-, jelentette, hogy a 48. heti sorsolást 1969 november 28- án, pénteken délelőtt 10 óra­kor a nagykállói II. Rákóczi Ferenc Járási Művelődési Ház nagytermében tartják. AZ ALFÖLDI RÉGÉSZETI KONGRESSZUS háromnapos tanácskozását november 12- én, szerdán nyitották meg Szegeden. Szabolcs-Szatmár megyét dr. Csallány Dezső, a Nyíregyházi Jósa András Mú­zeum igazgatója, dr. Németh Péter és Magyar Kálmán képviseli. A háromnapos ta­nácskozáson mindhárom Sza­bolcs megyei küldött előadást tart. KÖNYVEM DONE ÁGOK: Tasnádi Éva: Az én kistest­vérem (Közgazdasági — Mi­nerva) — Világpolitikai kis­atlasz (Kossuth) Móczár L.: Fürkészdarázs-alkatuak (Ma­gyarország állatvilága, pótlás, Akadémiai) — Böttcher H.: A vitaminok könyve (Gondo­lat) — Gyurkovics A.: Tele­víziójavítás AT 550, AT 1550 (Rádió és elektrotechnikai sorozat, Műszaki) 8,20: André Chénier. Részletek Giordano operájából. — 9,04: Kozmosz. Tudományos magazin, (ism.) — 9,29: Könnyűzenei hír- ; adó (ism.) — 10,05: Rádióegye- 1 tem. Csokonai Vitéz Mihály L ; rész (ism.) — 10,30: Zenekari • muzsika. — 12,20: Ki nyer ma? ; — 12,30: Melódiakoktél. — 13,40: 1 Szolgáltatás — szolgáltatás? — ; 14,00: Az élő népdal. — 14,10: A ; Magyar Rádió és Televízió énekkarának operafelvételeiből. — 14,39: Legkedvesebb verseiről beszélget Devecseri Gábor. — 15,10: Clifford Curzon hangver­senye Torinóból. — 16,05: Mai : témák — mai dalok. — 16,13: Filmklub. — 16,33: A Magyar Rádió és Televízió népi zeneka­ra játszik. — 17,05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17,15: Holnap közvetítj ük. Bernstein bemutató a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekará­nak hangversenyén. — 17,35: Be­szélgetés a tanácsok gazdálko­dásáról. — 18,00: Erika Morini és Nathan Milstein hegedül. — 18,12: Made in Hungary,, Köny- nyűzene, táriczene, jazz. — 19,25: Tiszán innen — Dunán túl... Tizenhat megye vetélke­dője. Elődöntő m. forduló. Bács-Kiskun—Szolnok. — Kb. 21,40: Könnyűzene. — . 22,20: Bach-művek. Esti hangver­seny a 22-es stúdióban. — 23,20: Belgium mai francia lírá­ja. — 23,40: Népdalok. Petőfi rádió 8,05: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. — 8,49: Külpoliti­kai figyelő (ism.) — 9,04: Az aranyfiú. Részletek. Strouse ze­nés játékából. — 9,30: Gazdasá­gi magazin. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,50: Magán- vélemény — közügyekben. Szán­tó Jenő írása. — 12,00: Kamara­zene. — 13,05: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 13,20: Kórusok, hangszerszólók. — 14,00: Kettő­től hatig... — 18,10: Rádióegye­tem. Csokonai Vitéz Mihály. I. rész (ism.) — 18,35: Üj köny­vek (ism.) — 18,38: Richard HÉT BOKORBAN. A mozgó filmszínházak, a művelődési autók hét Nyíregyháza kör­nyéki települést keresnek fel novemberben. Az egyhónapi programban öt film vetítése szerepel. A SZEGEDI DÓM TÉRI PANTEON újabb két szo­borral gazdagodott. Az árkád­sor alatt elhelyezték Mikus Sándornak Derkovits Gyulát és Pátzay Pálnak Katona Jó­zsefet ábrázoló alkotását. Előkerült Kodolányi János első irodalmi műre Kodolányi János eddig lap­pangó első irodalmi müve került elő az ormánsági Vajszlón. 1915-ben. az akkor Pécsett diákoskodó Kodolá­nyi — iskolatársainak anyagi támogatásával — versesköte­tet adott ki. A „Hajnal” cí­mű, mindössze negyvenegy oldalas könyvecske alig száz példányban jelent meg és ezek a példányok az azó+a eltelt több mint fél század során elkallódtak, megsemmi­sültek. A Pécsi Tanárképző Főiskola irodalomtörténeti tanszéke most Kodolányi em­lékkiállítást rendez és en­nek hírére vitte be a főis­kolára Varga Jenő vajszlói pedagógus a birtokában levő könyvecskét. Mint elmondta: szülei közvetlen szomszédai voltak Kodolányiéknak, akik az erdőhivatal épületében laktak és az ifjú költő tiszte­letpéldánnyal ajándékozta meg Varga Jenő — akkor még leánykorban levő — édesanyját. A verseskötetet kiállították a főiskolán, * felkutatták, feldolgozzák a mű keletkezésének és meg­jelenésének hiteles történe­tét. A szolgálatkész kutya •tA Parts Match karikatúrája!

Next

/
Oldalképek
Tartalom