Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)
1969-11-16 / 266. szám
Vasárnapi melléklet A „vidék“ Szabolcsban Ahogyan a nyíregyháziak árgus szemmel figyelik az ország más városainak fejlesztését, és érvelnek településük sürgető szükségeinek gyorsabb megoldása melletj,, valamelyest ugyanaz a helyzet belül a megye határain is. A nagyobb lélekszámú községek, kiváltképp pedig a járási székhelyek lakosai, de vezetői körében is gyakran hallani célzást arra: miközben a megyeszékhely rohamléptekkel fejlődik, addig az ő szűkebb hazájuk méltánytalanul kevésbé részesül a központi juttatásokból. Rövidebben fogalmazva: úgy vélik, Nyíregyháza „elveszi előlük” a milliókat, pedig a megyebeli „vidéken” is sokfajta feszültséget okoz az igények és a lehetőségek közötti különbség. Másrészt megfigyelhető, hogy a szűkös viszonyaik közepette is egyfajta rivalizálásra törekszenek ezek a települések a megyeszékhellyel. Ahol csak mód nyílik rá — Sóstóhoz hasonlóan — meleg víz után fúrnak, hogy nekik is saját termálstrandjuk legyen. Több he- iyütt rendkiiüli erőfeszítéseket tesznek a közművesítésért, hogy városi színvonalra emelhessék a lakáskultúrát. Fénycső- és higanygőz közvilágításra áldoznak tetemes összegeket, mert ebben sem akarnak elmaradni — a várostól. Mindez persze önmagában is jó, tiszteletre méltó dolog. Csakhogy az ilyen serénykedés feletti öröm mögött ott görbül a kérdőjel: ellentét volna a megyeszékhely és e települések között; egyáltalán milyen is tehát valójában a szabolcsi, szatmári „vidék”? Ha annyit mondunk', hogy járási központjaink, nagyobb községeink óriásit fejlődtek az elmúlt 10—20 év alatt, akkor csak részben közelítjük a pontos választ. Való igaz, hogy volt időszak, amikor a járások székhelyei eléggé ,,messze estek” a fejlesztés felett döntőktől. Az is igaz viszont — megvolt ennek a maga nyomós gazdasági oka, hibája — Nyíregyházát sem kápráztatták el tíz- és százmilliókkal. Utóbb — különösen az elmúlt 10—12 évben — azonban szemtanúi és élvezői lehettünk annak a megfontoltabb, tervszerű arányos fejlesztésnek, amely már Sza- bolcsot sem téveszti szem elöl. Ennek nyomán épülnek fel új gyárak, lakónegyedek, kulturális és egészségügyi létesítmények szerte a megyében. S ha egy kicsit jobban utána nézünk, nyomban kitűnik: Szabolcson belül még jobban sikerült megvalósítani az arányosságot, mint országosan a megyék között. Jobbára ez alatt az idő alatt honosodott meg, szélesedik az ipar Kisvárdán. Mátészalkán, Fehérgyarmaton. Nyírbátorban. Motorgyár. bútorüzem. fatelep, automata téglagyár, élelmiszer- és könnyűipari üzemek jelzik a megtett utat Újabban további fellendülés tapasztalható: új gyárat 'ejeznek be hamarosan a Tisza-parti Vásárosnamény- ban, alapoznak Mátészalkán, Kisvárdán, Nyírbátorban... Vagy említhetjük a vidéki új gimnáziumok sorát épp- gy, mint az egészségügyi íétesiiményeket; a feliérgyar- mali. vásárosne menyi kórházat, a többi bővítését, a szülőotthonokat, a rendelőintézeteket. Ezek jó részét a nyíregyháziak is szívesen látnák szűkebb pátriájukban — mi tagadás, egyiket, másikat irigylik is... —. De megemlíthetjük az új járási áruházakat: a fehérgyarmatihoz, a mátészalkaihoz, vagy a nyírbátorihoz hasonlóról a nyíregyháziak még most is csak álmodoznak... Joggal szóbeszéd az is, hogy a szabolcsi „vidéken” a vendéglátás messze jobb, mint amilyen az a megyeszékhelyen. Es Nyíregyháza? Igaz, tíz éve szépen fejlődik, ipara gazdagodik, két új lakónegyedét sokan megcsodálják, végre — úgy tűnik — kimozdult a holtpontról kereskedelmi, vendéglátóhálózata is. Ám ha azt is figyeljük, hogy itt él együtt a megye lakosságának több mint 10 százaléka, s hogy Szabolcs politikai, gazdasági, kulturális irányításának nehéz feladata vár arra a Nyíregyházára, amely maga is most pótolgatja az elmúlt évtizedek adósságát — akkor item is tűnik olyan szédítö- nek ez a fejlesztés. A megyei viszonylatban — és csak abban! — látszólag nagymérvű lakásépítés ellenére mégiscsak itt szoronganak legtöbben albérletekben; a megyei kórházban a legnagyobb a zsúfoltság, itt legégetőbb a gond a közlekedés és itt állnak a leghosszabb sorok a boltok pultjainál, mert a lakossághoz viszonyítva abból is kevés van, s ami van, az is jórészt korszerűtlen. Persze Nyíregyháza gondjai, bajai mellett nem kell lándzsát törni, a tények érvelnek szükségszerű továbbfejlesztésért. Igaz azonban, hogy újfajta igények alakulnak mindinkább a járási székhelyeken, a nagyobb községekben is, melyek mellett egyre inkább nem lehet cselekvés nélkül elmenni. Vegyük például az ipartelepítést, mely az ingázás visszaszorítását is célozza. Ez az ingázás nem csak Szabolcs és az ország más vidékei között van meg, fellelhető megyén belül is. Bár ez már távolról sem olyan gond, mintha félezer kilométerre kell utazni a lakástól, a családtól a munkahelyig, de helyes, arányos, telepítéssel — amire már jó néhány példa akad — ezt a gondot is apasztani lehet. Aztán a lakáskérdés. Városiasodó, egyre jelentősebb iparral rendelkező településeinkben is módját lehet és kell találni az intenzívebb építésnek, hogy „vidéken” is egyre több társas-, avagy KISZ-lakótelep legyen, ha már az állami „keret” véges is. Ehhez persze szükség van a helyiek kezdeményezésére, a feltételek gyorsabb megteremtésére is. Sokat lehetne javítani a járási székhelyek, nagyobb községek lakosainak ellátásán azzal, ha például az ott lévő tsz-ek — mint ahogy néhány példa bizonyítja — bátrabban kezdeményeznék az önellátást zöldségből, gyümölcsből éppúgy, mint húsféleségekből. A vidéken működő ktsz-ek még többet tehetnek az ipari szolgáltatás érdekében és saját készítményeikkel is gazdagíthatják a közelükben tévő boltok áruválasztékát. Van tehát bőven tennivaló, de jórészt adottak azok a lehetőségek is, amelyek közelebb hozzák „a vidéket” a megyeszékhelyhez. Átgondolt településfejlesztés, a központi erőforrások indokolt és méltányos elosztása csak egyik biztosítéka ennek. Sok múlik a szűkebb hazájukat szerető, érte rajongó embereken is. Ha az említett „rivalizálás” minden jó forrásából, a még nagyobb igyekezetből táplálkozik, akkor sok örömünk telik, még ebben a versengésbenAngyal Sándor A nyírteleki prizmák 300 vagon' burgonyát őriznek. Hammel József fel*. MÁSODIK KENYERÜNK Hivatalos jelentésekben, statisztikákban, tankönyvekben a neve: burgonya. Az étlapon is burgonyaleves és burgonyaköret szerepel. A nép azonban krumplilevest. krumplis tésztát és sült krumplit eszik, Ha valaki el van keseredve, azt mondják rá: „Olyan savanyú, mint akinék' nem jutott krumpliföld'’. Az ország egyes helyein kolompérföldet mérnek. Erdélyben pedig pityókát ültetnek. A tudósok a nagy svéd természettudós, Linné óta Solanum tuberosum L. Solonaceae-nek írják. Lapunk fotósa burgonyaprizmákat fényképezett, amiből , feleségünk krumplilevest főz majd a télen, avagy kinek hogyan tetszik. A burgonya őshazája Dél- Amerika, Chile és Peru. Európába a XVI. században kerül. Még ma is vitatkoznak rajta, hogy Spanyolországban, vagy Angliában gyökerese- dett-e meg az első burgonyatő. Eleinte csak a parkok dísznövénye volt. Eltelt egy század, amíg étkezésre is használták. Hazánkba a XVII. században került. Jelentősebben II. József idején a katasztrofális rossz gabona- termés miatt kezdtek vele foglalkozni. Igazán azonban csak a múlt . század végén terjedt el. „Második kenyérnek”, „szegények kerS1 erének” is nevezik, nem ok nélkül. Az elterjedési területeink azt mutatják, ott ültették, elsősorban, ahol legszegényebb volt a nép. Szabolcs,' Somogy, a Szepesség. Nyitra vidéke ezért lett egy-égy gócpontja a burgonyatermelésnek. Hogy a krumpli népeledel, azt a belőle és vele készített szinte felsorolhatatlan sok étel is jelzi. Csak levest főznek féltucat módra krumpliból. Az általánosan' ismert ' rántott krumplileves fnellett a habart krumpli, a hamisgulyás, a pergelt krumplileves, a bő lére eresztett paprikás krumpli és így tovább, mind ismert népi eledelek. A pogácsák, rétesek, lepények, tészták égész hadát lehetne felsorolni, amit krumplival készítenek. Régebben a vízbe főtt tört krumpli égy kis olajjal nyakon öntve igen fontos falusi eledel volt. Újabban elterjedt garnérungként is a falusi házakban. Annak idején „húst” is készítettek belőle. Ne csak az urak egyenek fa- sirtot mondták, fokhagymával, sóval, borssal egy kevéske liszttel pogácsa formára gyúrták a tört krumplit és forró olajban kisütötték. (Nem is volt rossz). Az ügyesebb asz- szonyok még „rántott húst” is imitáltak belőle. Tenyérnyi krumplilepényt egy kis lisztes tojásban meghempergett*k és kisütötték. A gasztronómiát abbahagyva, annyit még az étkezési krumpliról, hogy gyermekkorunkban a jó meleg sült krumpli a kesztyűt is helyettesítette, amikor téli reggelenként mindkét zsebünkbe egy-egy krumplit tettünk, és azt szorongattuk az iskoláig. Ez volt a tízórai, ha meg nem ettük, amikor odaértünk az iskolába. Megyénk — egyben hazánk — legnevesebb burgonyane- mesítője, Teichmann • Vilmos, amikor az általa kinemesített új burgonyafajtáknak nevet adott, már a névben is jól jelezte a burgonya fontosságát. Ilyen nevekkel találkozhatunk új fajtái között, minr aranyalma, mindenes, áldás, boldogító és gondűző. A nép között élő nagy tudós jól tudta, ha van elég burgonya a szegényember vermében, akkor a legégetőbb gondját, az éhséget el tudja űzni. Ezért adta a gondűző nevet, hasonlóan a boldogítót és a többieket. Külön meg kell emlékezni a világhírnevet szerző gttlbaba névadásáról. Ennek keresztelőjébe beleszólt Tornyospálca földesura Eszenvi Jenő is, akinél Teichman » Vilmos kinemesítette ezt a nagyszerű burgonyát: A névadás körül két szájhagyománv is kering a burgonyatermelők között. Eszenyi híres versenylovakat tartott. A több országos versenyt nyert lovát Gül Babának hívták, és állítólag ezért parancsolta meg ezt a névadást, hogy a kimúló lovának a burgonyában fönnmaradjon a neve. Mások szerint ez a csodálatos krumpli olyan szép volt. hogy vetekedett Gül Baba rózsáival, azért adták neki ezt a nevet. Mindegy hogyan született a neve, egy biztos, a tudós elévülhetetlen érdemeket szerzett ezzel a fajtával, mert negyven év után is állja a versenyt. Szeretik a termelők és a háziasszonyok egyaránt. Ha a piacon nincs gülbaba azt mondják az asszonyok, nem lehet krumplit kapni. A képen látható burgonya- prizmák azt bizonyítják ezen a télen lesz krumplilevesnek való. Eddig megyei átlagban ilyen termést még soha nem értek el, mint az idén. 70 mázsán felül adott egy-eyv hold. Sok gazdaság van, ahol a 100 mázsát is túllépték. A szakácsokon, asszonyainkon múlik, hogy a több, mint száz féle krumplis ételben mindenki válogathasson, saját ízlése szerint. Csikós Balázs
