Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)

1969-11-13 / 263. szám

ÄÄ W, JCBLET-MAGYARORSZAa » »14a? A pártélet időszerű kérdései: Politikai munka — magasabb szinten NAPJAINKBAN EGYRE TÖBB SZŐ ESIK a szakszerű­ség fontosságáról. Társadal­munk minden dolgozója — vezető és beosztott egyaránt — szüntelen ösztönzést kap ahhoz, hogy sajátítsa el, emelje magasabb szintre mun­kájának elméleti, szakmai alapját. Általános tapasztalat, hogy életünk valamennyi te­rületén a fejlődés kulcskér­dése lett a nagyobb hozzáér­tés, az alaposabb szakmai fél­készültség. Azonban mint minden új­szerű követelménynek, ennek is megvannak a maga árnyol­dalai; e téren is találkozunk értetlenséggel, helytelen ál­lásponttal. Mindenekelőtt az­zal a nézettel, amely szerint a szakmai hozzáértés ösztön­zése valamifajta ellentéte lenne a politikai munka fej­lesztésének, általában a poli­tikai munkával szemben tá­masztott követelmények emelésének. Mivel o szakmai és politikai követelményeket nem lehet egymástól elvá­lasztani, vagy szembeállítani, a kérdés egyetlen helyes elvi megoldása csakis a politikai és gazdasági munka komplex módon történő fejlesztése le­het, Logikus következménye ez a politika fogalma marxis­ta-leninista magyarázatának. A POLITIKA LENIN SZE­RINT mindenekelőtt az álla­mi, társadalmi, pártfeladatok­ban való tevékeny részvételt jelent és magában foglalja a felsorolt területek irányításá­nak tartalmát, formáját, mód­szereit. A politika továbbá az egyes társadalmi osztályok egymáshoz való viszonyát te kifejezi, valamint ezek kap­csolatát az államhoz, a párt­hoz, az adott társadalmi rend­szerhez. Lenin arra a tényre i« felhívta a kommunisták fi­gyelmét, hogy általában, de különösen a szocializmus vi­szonyai között a politika és a gazdaság elválaszthatatlan kapcsolatban áll egymással. A politika — állapította meg — a gazdaság sűrített kifeje­zése. Ez utóbbi meghatározás kifejezetten arra utal, hogy a gazdaság és a politika vi­szonyában mindig elsőbbséget élvez a politika a gazdasággal szemben. A politika tükrözi a társadalom objektív viszonya­Egy mosoly: egy csekk. Egy kacagás: két csekk. Egy mélyről jövő, bugybo­rékoló nevetés: három csekk. így kellene bővíteni azt az alapvető elgondolást, misze­rint egyes áruházakban a ve­vők a mosolygó eladónak, aki kedvesen áll a vevő rendel­kezésére, mosolycsekket nyúj­tanak át. Ezeket a csekkeket az eladók összegyűjtik, s akinek a mosolyszámlájára a legtöbb befizetés történik, ki­emelt jutalomban részesül ez év végén. Nem rossz üzlet te­hát a mosoly, jól fizet. Egy dolog azonban felettébb elgondolkodtat. Vajon mo­sollyal mindent el lehet in­tézni? Mert tételezzük fel a követ­kezőket. Bemegyek egy üzlet­be, s odaállok a pulthoz. A kedves eladó kartársnő for­rón, szerelmesen rám moso­lyog, hogy bizseregni kezd a szívem tája és már nyúlnék is a mosolycsekkért, amikor megkérdem: — Egy spitzbubit szeret­nék, kérem... Ha lehetne há­rommenetest'.­it és meghatározza a megol­dandó feladatokat, köztük a gazdasági vonatkozású cél­kitűzéseket is. Ezért meghatá­rozó szerepet játszik az álla­mi, a gazdasági és a társadal­mi élet valamennyi területén egyaránt. A politika szerepének he­lyes megítélésénél még egy fontos momentumra rá kell világítani. Ez pedig politi­kánk demokratikus jellege és e vonásának szüntelen fejlő­dése. A demokratizmus ebben az összefüggésben nem csak a célokat, tartalmi kérdése­ket, hanem a módszereket, a politika érvényesülésének, végrehajtásának formáját is magában foglalja. Mindez azt jelenti, hogy a szocialista or­szágokban a politika nem egy szűk társadalmi réteg ügye csupán, nem valamiféle „úri huncutság”, hanem széles néprétegeket átfogó társadal­mi ügy, kezdve annak kidol­gozásától egészen a végrehaj­tásáig. A politika tehát csak akkor lehet igazán célraveze­tő, ha demokratikus, vagyis tükrözi a tömegek véleményét, mindennapos tapasztalatát és legfontosabb igényét. Az ilyen politikát úgy kell vég­rehajtani, hogy abban részt vegyenek a széles néptöme­gek. Természetesen ezt nem szabad mechanikusan felfogni. A szocialista társadalmon be­lül is vannak és lesznek poli­tikailag rendkívül aktív és kevésbé tevékeny közreműkö­dők. Viszont, hogy melyik ré­teg növekedik, az aktívak, vagy a passzívak, az legin­kább a kis és nagy politikától függ. A POLITIKAI MUNKA je­lentőségét még egy fontos té­nyező is döntően befolyásolja. Az elmúlt 13 év fejlődésének irányát vizsgálva — legyen az a társadalmi, gazdasági élet bármelyik területe — egy ál­talános közös vonást talá­lunk benne. Ez pedig a külön­féle helyi szervek önállóságá­nak, felelősségének növekedé­se, öntevékenységüknek ki- szélesedése. Akár az állami, a párt, vagy a gazdasági te­rületeket vizsgáljuk, minde­nütt erősödött a helyi szervek hatásköre. A nagyobb jogkör, a fokozottabb felelősség vi­szont törvényszerűen megkö­veteli a magasabb szintű po­litikai munkát. Ez a magasabb szint a magasabb követelmé­nyekből következik. Hiszen ma már a gazdasági és poli­tikai életben nem csak az a helyi szervek feladata, hogy következetesen végrehajtsák a központi útmutatásokat, elő­írásokat, hanem egyre inkább az is hivatásuk, hogy az ál­talános politikából adódóan kidolgozzák a hosszú távú he­lyi koncepciókat, politikai fel­adatokat, vagyis megtanulja­nak helyi politikát folytatni. Ez pedig minőségileg maga­sabb követelményt, nagyobb politikai hozzáértést követe] minden egyes helyi vezetőtől, legyen az gyárigazgató, vagy párttitkár, főmérnök, vagy tanácselnök, szak­szervezeti bizalmi, vagy tsz-brigádvezető. A felké­szültség ez esetben is csak az előfeltétel. Ehhez kell, hogy társuljanak személyes vezetői tulajdonságok. Vagyis nem csak tudásra, hanem politikai bátorságra, új jelenségek irán­ti fogékonyságra, friss és korszerű gondolkodási mód­ra, egészséges belső türelmet­lenségre is szükség van a po­litikai munkában. A FEJLŐDÉSNEK EZT AZ IRÁNYÁT és ennek nyomán a növekvő követelményeket világosan felismerte pártunk IX. kongresszusa is. A kongresszus jól látta, hogy az elkövetkezendő években min­den területen, de különösen a helyszínen végzett politikai tevékenység mind nagyobb szerepet kap, következtetés­ként a kommunisták mind szélesebb rétegét kell mozgó­sítani, méghozzá állandó jel­leggel politikai feladatokra. Ez a követelmény fogalma­zódott meg a legutóbbi kong­resszuson és az új Szervezeti Szabályzatban is. A párt új alaptörvénye kimondja, hogy minden párttag számára kö­telező, sőt a párthoz való tar­tozás fontos ismérve, hogy cselekvőén részt vegyen a tár­sadalmi életben. Más szavak­kal, hogy a kommunisták vé­gezzenek rendszeres politikai munkát és részt vegyenek a helyzet elemzésében, a meg­oldásra érett feladatok felku­tatásában és végrehajtásában. V. I. Szabolcsiak Szerencsei! Jó tanácsok s egy kedvező' ajánlat a cukorgyári látogatáson A mosolycsekk — Nincs. Elfogyott. Nem is tudjuk, hogy mikor lesz — válaszolja most már kacagva a kedves kis eladónő, hogy két csekket is megér a ked­vessége. — És hol kaphatnék má­sutt? — teszem fel a végső reményt kecsegtető kérdést. — Fogalmam sincs. Azt hi­szem, uram, hogy sehol ebben az országban — és máris há­rom csekket kellene adnom, úgy bugyborékoli, gyöngyö­zik belőle a nevetés. Miközben engem megőrjít a düh. Mert mit vigyorog ez a nőszemély, miért örül an­nak, hogy én, a spitzbubira kiéhezett vevő, sehol ebben az országban sem három, sem egymenetű spitzbubit nem kapok?... Máskor... Bemegyek az üzletbe és odaállok a putt elé, amelynek a másik oldalán nagyot ásít az eladó, miközben tovább szemléli, hogyan tud kapasz­kodni a légy a falon, ha le­tépték két lábát. — Kérnék szépen egy spitzbubit. De ha lehetne há­rommenetest — mondom sze­rényen. A légy két lába híján is tud kapaszkodni a falon, ez tény. Az eladó viszont egy szót sem hallhatott abból, amit mondtam, mert rám se hede­rít, ez is tény. A legyet figye­li. Pedig a légy nem is kért spitzbubit, sőt még azt sem kérte, hogy két lábát kitép­jék. — Kérnék egy spitzbubit. hárommenetest — mákacsko- dóm most már hangosabban — Mi kell? — fordul hoz­zám udvariasan az eladó, mert utóvégre azt is kérdez­A Szerencsi Cukorgyár, annak ellenére, hogy Bor- sod-Abaúj-Zemplén pere­mén fekszik, kissé szabolcsi üzem is. Általában 13—16 ezer holdon termesztenek cukorrépát a mi mezőgazda- sági nagyüzemeink, s így a gyár cukortermelésének köz­vetve 35—40 százalékában érdekeltek. Nem véletlen te­hát, hogy a szabolcsi me­zőgazdasági nagyüzemek és a cukorgyár közötti további jó együttműködés elősegíté­sére gyárlátogatással „fűsze­rezett” megbeszélést tartot­tak. A tanácskozáson félszáz szabolcsi szakember vett részt. Milyen a szabolcsi termés? Kezdjük ezzel, mert ez azokat is érdekli, akik nem vesznek részt közvetlenül a termesztésében. A szabolcsi cukorrépatermés átlagában, cukortartalmában a mai or­szágos szintnek megfelelő. A mezőgazdasági üzemek — többségükben — holdanként 220—240 mázsás átlagter­mést takarítanak be. A cukortartalom lő—17 száza­lék. (Az idei ősz napfényes volt, a cukortartalom így sok termelőüzemben 18 szá­zalék fölötti átlagra ugrott.) A jó eredmény azonban még nem a végső határ. A 220-—230 mázsás átlagter­més, 300 mázsás holdankén- ti átlagra növelhető. Szük­séges is ez, mert nő a cu­korfogyasztás és az export- lehetőségünk bővül. Az or­szág cukorgyárai ma 40—41 ezer vagon cukrot gyárta­nak — a szerencsi gyár 5 ezer vagonnal, — s ebből, mármint az országos meny- nyiségből, csak 3—3,5 ezer. vagon kerül exportra. A bel­földi fogyasztás mértékére összehasonlító szám, hogy a felszabadulás előtt az egy főre jutó fogyasztás 6—8 ki­logramm volt, ma 35—36 kilo­gramm. A termelés fokozás lehetősége Alig néhány éve a 200 má­zsás átlagtermés jelentette a „bűvös” határt-. Amikor ez volt a cél, eszköznek akkor is a vegyszerezést és a gé­pesítést határozták meg. A 300 mázsás átlag elérésénél is ugyanazok az eszközök. Vegyszerezni és gépesíteni kell. Szabolcsban — bár el­vileg megoldott a gépesítés és vegyszerezés — a gya­korlatban még sok a tenni­való. A tapasztalatcserén többen mondták el, hogy ke­vés a megfelelő vetőgép, megmunkálógép, arról nem hette volna, hogy mit nyomja itt ez az ürge a sódert. Ismétlem, most már dühö­sen és sértődötten, s a mo­solycsekkeket kezdem elrej­teni legmélyebb zsebem leg­távolabbi zugába. — Mennyi kell? — sóhajt nagyot az eladó, hogy még mindig ott állok a pult má­sik oldalán és keserítem az életét. — Ha lehetne, ötöt kérek — hebegem és kezd langy bol­dogság elönteni. — Ide figyeljen, jó ember... Vigyen tízet. Na, itt van! — löki elém, csomagolás nélkül és máris nyúlok a mosoly­csekkért és adok neki tízet is. Tíz hiánycikkért tíz mosoly­csekk. És boldog vagyok! Mondom: egy dolog felet­tébb elgondolkodtat ezzel a mosolycsekkel miután még­sem mosolyt megyek vásárol­ni, hanem árut. Na természe­tesen, ha megfelelő áru nincs, akkor legalább megfelelő mo­soly legyen. Csekkért. Mert az úgyis in­gyen van. Gyurkó Géza is beszélve, hogy csupán né hány termelőszövetkezet ren­delkezik betakarító kom­bájnnal. A gépesítés fofhí- iassága befolyással van a termésátlagra és nem kis részben a cukortartalomra is. Ahol megoldott a gépesí­tés — mint például a vásá- rosnaményi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben — ott az átlagtermés már meg­közelíti a 300 mázsát. A ter­melőszövetkezet főagronó- musa a tanácskozáson azt is elmondta, hogy a vegyszere­zéssel jó eredményt értek el. Bár a vegyszerek hatása nem százszázalékos, és igen drága, mégis jövőre az idei negyven hold helyett 100 holdon vegyszereznek. A cukorrépatermelés nö­velésére jó lehetőség még a különböző vetőmagok hasz­nálata. A Sopron horpácsi Kutató Intézet képviselője felajánlotta, hogy a szabolcsi mezőgazdasági üzemek kí­vánságára üzemi kísérleti parcellákat is beállítanak, így lehetővé teszik, hogy a termésfokozás jövőbeni. útját termelők és kutatók közösen határozzák meg A 80 éi es cukorgyár A eukorrépatermelők és feldolgozók találkozójának nyilvánvalóan a termesztés­re és gépesítésre vonatkozó megbeszélése volt a fonto­sabb. Ennek ellenére érde­kes volt a gyárlátogatás, a gyár történetével és a cu­kor készítésével való megis­merkedés. A Szerencsi Cu­korgyárat 80 évvel ezelőtt, 1889-ben helyezték üzembe. Akkor volt az első répa­kampány és talán mondani sem kell, 7iogy alig pár ezer vagon cukorrépát dolgoztak fel. A gyár most már meg­fiatalodott. Az utóbbi évek­ben nagy rekonstrukciókat hajtottak végre, így a napi feldolgozott cukorrépameny- nyiség 300 vagon fölé emel­kedett. A szabolcsi látogatók végigkísérték a répa útját és láthatták, hogy a répa- szeletekbő] miként vonják ki a cukrot, illetve hogyan kristályosítják és csomagol­ják. A gyárlátogatásnak legér­dekesebb része volt, amit a tárolóhelyen láthattak a szakemberek. Most helyez­tek üzembe egy úgynevezett prizmázó gépet, amely min­den emberi segédlet nélkül üríti a kocsikat és rakja a répát halomba. A Bum ke­resztnévre hallgató gép más­tél millió értékű és felaján­lotta a gyár: elősegíti, hogy szabolcsi termelőszövetkeze­tek is megvásárolhassák vasúti csomópontoknál kira­kodáshoz, illetve prizmázás- hoz. Az ajánlat kedvező, mert a teljes értékből 47 százalék állami támogatás, a cukorgyár viszont 4.00 ezer forint dotációt ad, így a gép 500 ezer forintba kerül. A gép üzemeltéséért a gyár használati díjat fizet, így a termelőszövetkezeteknek az általuk fizetett összeg két év alatt megtérül. ötven szabolcsi szakem­ber látogatott el a Szerencsi Cukorgyárba. Az egynapos ottlétük sokoldalúan hasznos volt, egyrészt a cukorrépa gazdaságosabb termeléséhez kaptak instrukciókat, más­részt megismerhették azt a folyamatot, amellyel az álta­luk termelt nyersanyagból ipari késztermék lesz. Seres Ernő „A fiamnak is építem..." Brigád a szocialista címért — Az építkezés „kiucstáruoka** — Városépítők közölt A Nyíregyházára érkező idegenek általában a tanár­képző főiskola kollégiumával, az Északi Alközpont megte­kintésével kezdik városnéző sétájukat. A kalauzok méltán büszkék ezekre az új léte­sítményekre. Akik ezeket épí­tették. ma is dolgoznak, to­vább építik a főiskolát. Kö­zülük, az építők közül muta­tunk most be néhányat. Szabó Károly darus el­mondhatja magáról, hogy sok embernek épített lakást Nyíregyházán. — 1962-ben ..kezdtem” a pályaudvarral szemben. Ott hat, négyemeletes házat épí­tettünk. Aztán a Petőfi kert­ben, majd a víztoronynál és az álmatároló mellett. Két munkám van, amire a leg­büszkébb vagyok. Én „húz­tam fel” az Északi Alközpont lakóépületeinek kilencven százalékát, és a főiskolai kollégium jó részét is. — Amíg az Északit építették, éjszaka is dolgozott. Most a munkaidő lejártával munka­társaival együtt ő is haza­térhet családjához. Otthon, Nyírbátorban két gyereke, felesége várja, Meczner Béla kőműves szakmunkás: — Két éve ke­rültem Nyíregyházára. Az­előtt Merken dolgoztam ma­szek kőművesnél. A brigád, amelybe kerültem, az első időkben csak formailag volt brigád. Sokan a tagok közül többször igazolatlanul hiányoz­tak, elhanyagolták a munkáju­kat Ezek lassanként „kihullott- tak” közülünk, és most már ott tartunk, hogy megpályáz­hatjuk a „szocialista” el­met. — — Nagyhalászba húsz perc alatt hazaérek, — mondja Lippai István betoneleim-ké­szítő, — Budapestről pedig, ahol több, mint tíz évig dol­goztam, csak néha, havonta tudtam hazautazni a szülé­imhez. Amikor megnősültem. Pesten albérletekben laktunk két évig. A második év kü­lönösen nehéz volt, mert a feleségemnek még a gyerek­kel is kellett törődnie. 1967, augusztusában aztán elhatá­roztuk, hogy hazajövünk. Itt kaptam munkát, hamar meg­szerettem. Egy tizennyolc ta­gú szociálisa brigádban dol­gozom. Az építkezés melletti út reggelenként, és este, haza­indulás előtt nagy forgalmú autóbusz-pályaudvarra hason­lít. Percenként indulnak és érkeznek a buszok, szinte pil­lanatnyi szünet nélkül hoz- zák-viszik az építőkéit. A me­gyében hat irányból szállít­ják munkahelyükre a dol­gozókat. Farkas Miklós (őrmester az építkezések kincstárnoka. Ö kezeli az építkezési, műszaki anyagokat, irányítja a szálli- tójárműveket, és — amikor néhány percre ráér — apai felügyeletet gyakorol a fia felett, aki főiskolai hallgató, a kollégium lakója. — Kölcsönösen ellenőriz­zük egymást a fiammal, hogy aztán mikor otthon a „csa­ládfő”, a feleségem előtt ta­lálkozunk, ne lehessen mit a szemünkre vetni. A fiam el­sőéves biológia-földrajz sza­kos hallgató. Amikorra vegez. mi is elkészülünk az építke­zéssel. Ö tanítani fog, mi is továbbállunk. új munkahely­re kerülünk. De ezzel a csa­lád kapcsolata — remélem — még nem szakad meg a fő­iskolával. A kisebbik fiam — Péter, aki most még Vasme- gyeren, általános iskolában tanul, pedagógus szeretne lenni, s ha idekerül, és fék veszik a főiskolára, akkor már azok között a falak kö­zött fog tanulni, amelyet mi építettünk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom