Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
f. oldal KELET-MACYARORSZÄG — VASÁRNAPI MELLfiKL»? 1969. november SO. Csurka István: LEBUKÁS Egy szobabelső. Egy modern lakás, a széles, kétszemélyes heverőn fehér, gyűrt ágynemű, az ágyneműben egy még alvó asszony, s a párnákból. paplanból felbukkanó ébredő férfi. Ébredés, de nem a modern ébredések zavartsá- ga, hanem az ablakon besütő nap derűje, kiegyensúlyozottság, egészség. A férfi észreveszi, hogy a felesége ott alszik mellette. Csodálkozik. Az asszony nyolcra jár munkába, mire ő felébred hétköznap már nincs mellette. Az órára néz, nem érti. Fél kilenc. — Szívem, te, elkésel... A nő meg se mozdul. Álmában is várta ezt a figyelmeztetést. — Ma nem megyek be. A férfi kissé meglepődik. — Miért nem ? — Csúsztatok. Elmegyünk együtt, felvesszük a pénzt és vásárolunk. A férfi ül az ágyon és maga elé néz. — Velem akarsz jönni a pénztárba? — Igen. Baj? — Szivem, az olyan ízléstelen. Ha egy házaspár együtt jelenik meg a pénztárban..* az... az ízléstelen. Mindenki arra gondol, hogy nincs egy vasunk sem... röhögnek, hogy ott áll a férfi mögött az ellenőr... Nem, szivem, ezt mi nem engedhetjük meg magunknak. Az emberi együttélésnek vannak bizonyos szabályán A nő még mindig háttal a férfinek, de már maga elé mosolyogva: — Mennyi pénzt veszel fel? — Mondtam már tegnap: kétezerötszáz forintot. Igazán nevetséges lenne, ha ezert a piti összegért ketten mennénk, — Jó, akkor írj egy meghatalmazást és felveszem én. — Mi ütött beléd? Gyanakszol? Nem hiszed, hogy kétezerötszázat kapok? — Most Ilyen kedvem van. Szeszély. — Ez felháborító. Mit képzelsz rólam? Vacak háromezer forintért érdemes ekkora cirkuszt csinálni? — Háromezer? — Lehet, hogy felmegy háromezerre. Nem tudom pontosan. — Majd megtudjuk — mondja rá a nö. Most először megmozdul, megfordul és mosolyog. Végképp kimászott az álom tengeréből, sőt úgy bukkan fel belőle, mint egy sellö, diadalmasan, ellenállhatatlanul. Később majdnem összevesznek. A férfi csűri-csavarja, de nem tudja lerázni magáról az asszonyt. A reggeli, amely lehetne ünnepi is, hiszen csak ünnepnapokon szoktak együtt reggelizni, ezúttal komor. — Nem is tudtam, hogy te ilyen gyanakvó vagy. — Nem vagyok gyanakvó. Akarok egy kellemes délelőttöt. Veled akarok csatangolni és költekezni. Ezt a pénzt váratlanul kaptuk, terven felül. Ezt most nem kell beosztani... — Gyönyörű... Nem szeretem a váratlan dolgokat. Nem szeretem, ha egyszer csak olyan oldalról ismerem meg a feleségem, amilyenről eddig még nem ismertem. — Éspedig? — Féltékeny vagy. Mert ez az, csak más a megjelenési formája. Majd még megérem, hogy belenyulkálsz a zsebembe. — Undok vagy. A férfi semmiképpen sem tudja lerázni magáról az asz- szonyt. A ház előtt tizenegy felé még komorabb a férfi, amint megkerüli a Moszkvicsot, kezében a slusszkulccsal, s az asszony pedig ott áll a járdán, s várja, hogy a férfi belülről kinyissa a jobb oldali ajtót, s ő beülhessen mellé. A kocsi mosatlan, az asszony megjegyzi, hogy a kocsi piszkos. — Az — hagyja rá a férfi. — Talán néni? — De, persze, de még milyen piszkos. Beülnék. — Szivem, nem tudsz feloldódni ? — Nem. — Mondd meg előre... köny- nyits a lelkeden, valid be... — és a pillantása, a mosolya tele van szelíd gúnnyal. — Nincs mit beVallanom. — Alikor mért vagy ilyen morcos ? — Megalázó helyzetben mindig morcos vagyok. — Na jó — mondja az asz- szony. — Most már ő is elko- morodlk egy kicsit. A páternoszter fülkéjében is ketten vannak. Ez már a férfi utolsó lehetősége. — Várj meg a folyosón — mondja. — A folyosón? — Á pénztárhelyiség kicsi. — Ketten be se férünk? — Esetleg kiküldenek. —• Miért? — Zavarod a munkát. De értsd meg, ez olyan blama. Ezt én nem engedheifern meg magamnak. — És hogy én a folyosón ácsorogjak? — Tönkre akarsz tenni? — Semmi nem jut már eszedbe? Jól kitervelted, hogy mit csinálsz a pluszpénzzel? — Nincs pluszpénz. — Akkor meg? A pénztárba a nő nyit be először. A pénztár nem olyan kicsi, amilyennek a férfi lefestette, és főleg nem olyan zsúfolt. Nem is vár kifizetésre senki, a nagy pillanat egyetlen tanúja — a házaspáron és a pénztároson kívül — egy nagy, kopott főnixpálma. A pénztáros száraz, vékony ember, az asszonyt, a harmadikat észre sem veszi, a kifizetés úgy történik, mint egyébkor, szabályszerűen, csak a férfi ideges. A nő leül a pálma mellé a fotelba. A pénztáros számolja a százasokat. Húszig nincs is semmi baj. A férfi a huszadik után kezd köhögni. És köhög folyamatosan húsztól negyvenhatig. Az asszony szája széles mosolyra húzódik, a köhögés lélegzetvételnyi szüneteiben meg-meghall egy-egy számot, a harmincnyolcat például egészen tisztán, s ezenkívül is: tud mindent. A pénztáros egy pillanatra felpillant a fuldokló férfira, aki gondosan ügyelve a takarásra, hátrafordul egy pillanatra a felesége felé, egy szánalomkérő pillantással, hogy látod mi lett velem, én nem tudom, tán meg is fulladok. Az asszonyon azonban nyoma sincs a szánalomnak. Sőt, feláll, odalép barátságosan, hátbaverdesi a fuldoklót és a százasokat a pultról egy mozdulattal beledobja a táskájába. A táska szája bekattan, elnyeli a négy- czerhatszáz forintot, — Ennyire én sem számítottam — szólal meg a kocsiban — ...Azt hittem legíeljebb egy ezrest akarsz elsinkófál- ni... de kettőt? A férfi nem szól, vezet. — Hajts be itt — mondja az asszony. — Miért? — Vásárolunk:— Mit? — Veszünk egy ruhaanyagot. — Kinek? ■— Neked. — Nekem? Ez a legnagyobb csapás. A férfi belekapaszkodik a volánba, legszívesebben fának vezetné az autót — De miért épp nekem? — próbálkozik kétségbeesetten. — Mert így igazságos — mondja a nő. Aztán még hozzáteszi: — Ez a büntetésed. Benyúl a táskába és kivesz kétszáz forintot — Tessék. Egy kis zsebpénz. — Kösz. Tedd a fülem mellé. _ Száz éve született André Gide Száz esztendeje született az a francia ü'ó, aki a századelőn, de még a két háború között is nagy hatást gyakorolt hazája és a világ elbeszélőire, irodalmi életére. A protestáns nagypolgári családból származó André Gide nyugtalan ifjúságának tükrévé tette lázongó művészetét. Már legelső munkáira felfigyelnek. Gondolat- és érze- lemvilága szokatlan, sót egyesek szmnára kihívó a írancia századvég langyos polgári elégedettségében. Gide-et valószínűleg az avatta mesterré, nemzedéke és a következő nemzedék értékes részének hangadójává, hogy új formát és részben új tartalmát is adott e szembeszegülésnek. Első világvisszhangot kiváltó műve, a2 1897-es keltezésű Földi táplálékok lírai prózában született, helyenként szinte himnikus lüktetésű. Az örökös nyugtalanság, a lelki készenlét, a polgári világ ellen tiltakozó kielégületlen- ség jelentős — világszerte fordított — regényekben, elbeszélésekben, színművekben, esszékben fejezi ki önmagát, Hamarosan ünnepeltté és utánzottá válik a zaklatottságot formákba fegyelmező stílus. Gide a regény megújítására is vállalkozik. Az irodalomtörténészek szerint „a folytonosan mozgó, változó belső valóságot kívánja kifejezni, a tér, az idő, az azonosság megszokott kategóriáitól függetlenül”. Híres regényei — a Meztelen, a Vatikán pincéi és a Pénzhamisítók. Életműve csupa ellentmondás. Egy időre, a harmincas években a politika, a progresszió ügyének vállalása, az elkötelezettség is helyet kap benne. Ekkor írja híres kongói útinaplóját, a gyarmatosítás és iszonyú következményei leleplezését. Rokonszenve ekkor a Francia Kommunista Párt mellé állítja, a Szovjetunió hívévé teszi. De ezt a vonzalmát is fordulat követi: Gide csakhamar visszatér az egyéniség csapongásaihoz. Az író, aki évtizedekig bálványa volt kora ifjúságának és nyugtalan szellemének, a második világháború alatt és után reakciós beállítottsága miatt visszavonul. Elszakad az élő irodalmi áramlatoktól, s lassan műveit is mint a múlt emlékeit kezdik emlegetni. Ma már közvetlen követői nincsenek. Kétségtelen azonban, hogy kísérletező kedve és elegáns stílusa időt- állóvá teszi több művét. (D) Ivan Mestrovic szobrai a Szépművészeti Múzeumban önarckép. 193G. Budapesten a Szépművészeti Múzeum márványcsarnokában látható a horvát és az egyetemes szobrászművészet nagy alakja, Ivan Mestrovic életműve. Természetesen nem a teljes életmű, a chicagói Grant Parkban felállított Dárdavető indián, a belgrádi Kalimegdánon emelkedő emlékszobrok, a Split fölé magasodó monumentális figurák nincsenek a budapesti kiállításon, ,de a hatalmas terem falait így is szétfeszítik a kétszeres életnagyságú bronzfigurák, a súlyos kőasszonyok és a melegséggel teli faszoboróriások. Ez a bőséges válogatás is hiánytalanul bemutatja a világhírű alkotót. Horvát és egyetemei!, délszláv és európai, — a jelzőpárok nem véletlenül állnak mindig ebben az összekapcsolásban Mestrovic neve mellett. Hazafi volt és egyetemes érvényű szobrászatot alkotóit a hét esztendeje elhuny t mester, az egyetemes emberi teljesség és a nemzeti hagyományok együtt lendítették a magasba műveit. E keltős törekvés indította el pályájára is Mestrovicot, aki nem éppen művészt nevelő környezetben, szegény, elmaradott vi ágban született 1883 augusztus 15- én. Pásztorgyerek volt a nyomorúságos horvát hegyifalvak, erdők között, amikor tehetségére felfigyeltek. Az elnyomott horvát életet európai magasságokba emelő nemzeti mozgalom tette lehetővé, hogy az ekkor már kőfaragó inasként dolgozó fiatalember művésszé képezhesse magát. Bécsben tanul, később a bécsi akadémiára, majd Párizs legjobb művésztanárjaihoz kerül, Rodin, Bourdelle, Maillol, a század legnagyobb mesterei tanítják. Az 1911 és 1914 közötti éveket római tanulmányútra szánja, s egy életre élményt, útmutatást kap ekkor a reneszánsz óriástól, Miche- langelotól. (A budapesti kiállításon egy Mózes mellszobor mutatja ezt a kötöttséget, s egy szoborportré, amit magáról a szobrászóriásról készített.) Eszmei irányítója áronban az a mozgalom marad örökre, amely útjának incította: a horvát szellemi hagyomány. A népművészet, a nemzeti szellem teremti meg Mestrovic életművében a különleges átszellemül'séggel teli népi figurákat, ennek köszönhető a Budapesti-e is tmegérkezett hűvös tiszlaságú, karcsú gitáros lányszobrok sorozata, amelyek mintha ősi népballadák nemes egyszerűségét. foglalnák bronzba és kőbe. E népi-nemzeti liagyo- mány kelti életre a Horvát történelem című mű fenséges fehérmárvány asszonyalakját, s ennek haragosan erőteljes, fenséges megnyilvánulása Kraljevic Marko lovas figurája. Mestrovic kamatostul törleszti érett szobrászként mindazt, amit szellemeikben, anyagiakban hazájától kapott. Vallásos témájú, bibliai tárgyú műveiben is ez a nemzeti hagyomány a legerősebb: már a művek megformálása, a speciálisan délszláv kultúrkörre jellemző ikonművészet, bizáncias stilizáltság modern átdolgozása is e törekvésből fakad. Ez teszi lenyűgözővé Mestrovic apostolszobrait, amelyek inkább a szláv nemzetiség prófétái, mint keresztény figurák, ettől kapnak megrendítő nemzeti gyászpátoszt vonagló pietái és rettenetes keresztre feszítései. Benne van e szobruk fenséges tragikumában az igaz hazafi, a nacionalizmussal is szemben álló, valóban hazája javát akaró alkotószellem minden tragikuma is. Élete utolsó esztendeit Amerikában töltötte, ott is halt meg a legnagyobb horvát művész, de életművét hazájának ajándékozta, onnan is érkezett most Budapestre az impozáns kiállítás. Baranyi Ferenc: Partizán emlékmű . Akik meghaltak itt, sosem akartak lenni partizánok, teát kavartak csöndesen s dúdolva tépdestek virágot. De egyszer égig ért a fű: indulatok dudvája serkedt, s zápor gyanánt a gyönyörű szirmokra vércseppek peregtek. Akkor a teáző, szelíd merengés, csók, viráglopás, dal. — azoknak, akik meghaltak itt - egyenlő lett az árulássaL Haragszom rájuk. Temperál! kedélyemet féltőn, szaladva menekülök csontjukon át valami csöndes, parki padra, de akik meghaltak, nyomon követnek innen már halálig, s hiába is veszem zokon; példájuk újra sorba állít. KÖNYVESPOLC Kegyetlen szerelem Két kötet novella a 20-as évek szovjet irodalmából. Ez önmagában nem sokat mond. Annál nagyobb az olvasó izgalma, ha megízleli a forrongó és alakuló szovjet világ élet-halál küzdelmét. Veszjo- lij címadó novellája, a Kegyetlen szerelem sem a szerelem kegyetlenségéről mesél, hanem a kegyetlen időknek azokról a szerelmeseiről, akik a polgárháborúban lehetővé tették a Vörös Hadsereg győzelmét. Ez a korai szovjet próza — mintegy 50 novella — szól most hozzánk 4U—50 év távlatából. Az összkép a húszas évek nem kisebb jelenségét tárja fel előttünk, mint a szovjet forradalom fiatalságát az irodalomban, az első évek merész nagyot akarásai t az élet és művészet számos területén. Bármelyik novellát olvassuk el, előttünk áll az új világot birtokba vevő, az újban először körültekintő, ezt a2 élményt először átélő ember, Rendkívül fiatal irodalom volt ez egy olyan korban, amikor hihetetlen tempóban zajlott az irodalom fejlődése Oroszországban. A leningrádi Művészek Háza, mint a mágnes vonzotta a kezdők tömegét. Az újonnan jelentkezők mindegyike megviselt táskájában," kis kofferében, nyűtt mappájában elbeszélésekkel, karcolatokkal, novellákkal sűrűn teleírt papírlapokat őrzött. Az újak tehát nem csak újak voltak, hanem akkor még nagyon fiatalok is. Az újra felfedezés örömét növeli, hogy a korai szovjet próza napjainkban beérkezett a világirodalomba. Ennek reprezentatív kiadása az Európa Kiadó novelláskötete, amelynek szerzői közül talán elég ha kiemeljük Paszternák, Pausz to vszkij, Babel, SolohoV, Gorkij, Zoscsenko, Katajev és Ehrenburg nevét. (Európa Kiadó.) K. I. Nemzetközi képző- művészeti alkotó- műhely a Sóstón Jelentős képzőművészeti megállapodás született a megyei tanács és a Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége között: 1970-től a Sóstón hazai és külföldi művészeidnek alkotóműhelyt rendeznek be a megyei Idegenforgalmi Hivatal Blaha Lujza dombi új üdülőjében. A szimpozlon jellegű, alkotói tapasztalatokat népszerűsítő művésztelepen évente 6—10 képzőművész négyhetes időtartamra látogat el, találkozik a szabolcsi festőkkel, szobrászokkal. A művészek alkotómunkát végeznek, s közös tárlaton mutatják be a közönségnék a Sóstón készült müveket. A megállapodás szerint minden művész egy-egy munkáját ajándékozza a megyének. A Képzőművészek Országos Szövetségeként hazánkban tartózkodó külföldi művészek is vendégei lesznek a sóstói alkotó- műhelynek. Remény van rá, hogy az évek során egy rangos és állandó nemzetközi tárlat anyaga gyűl össze, s gazdagítja a megye kulturális értékeit.
