Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
Vasárnapi melléklet Érdem szerint Megelégedéssel fogadta az ország közvéleménye a kormánynak azt a nemrég hozott döntését, amellyel megszűntette a kategóriarendszert, a nyereség után járó részesedési alap szétosztásánál. Ha a megváltoztatás okát keressük, abból a szük- segszei üségböl kell kiindulnunk, amely egész gazdaági mechanizmusunk korszerűsítését sürgette. Mind- annyiunk előtt ismeretes, hogy a gazdasági irányítás reformjára gyorsabb előrehaladásunkért volt szükség. Jóllehet a központi irányítás, a tervlebontás á maga dejeben helyénvaló volt, általuk fokozatosan gyarapodott, erősödött a szocialista ipar termelése, — de gazdasági építőmunkánk hatékonysága ilyen keretek között már nem volt fokozható. Szükségessé vált, hogy a termelőhelyek nagyobb önállósága, az anyagi érdekeltség fokozása, a piaci mechanizmus érvényesülése •évén teremtsük meg a feltételeit a még eredménye- ebb, nyereségesebb termelésnek. Természetesen egy lyenfajta cél elérése korántsem csak a beruházásokon, i korszerű gépeken múlik. Az új körülmények között ís a sikerek kulcsa a dolgozó ember kezében van: az 3 helytállásától függ a legjobb elképzelések megvalósítása. Indokolt volt tehát az anyagi ösztönzésnek olyan módját kimunkálni, mely a hatékonyabb termelést az emberi oldalról igyekezett kellően megalapozni. Az eredeti cél — hogy mindenki a végzett munkája szerint részesedjék a megtermelt javakból — szükségét és létjogosultságát nem vitatták a munkahelyek iolgozói. A gazdaságmechanizmus reformja — elsőként is a jobb munkát feltételező nagyobb önállóság — pedig még inkább parancsolóan sürgette az ösztönzés hatékonyabb módját, olyan formáját, ahol összhangban van a vállalt felelősség és az elismerés. Lényegében ezt szolgálta a kategóriamódszer. Közgazda- sági szabályozó szerepet töltött be, s arra serkentett, hogy a maga területén mindenki igyekezzék a lehető legtöbbet nyújtani az eredményesebb termelésért. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben nélkülözhetetlen a differenciálás: többet lehet — és többet is kell, hogy tegyen — egy igazgató a gyár, az üzem eredményeinek alakulásáért, mint mondjuk egy segédmunkás. Ha többet tehet, akkor nagyobb a vele szemben támasztott igény is, tehát sokszorosan nagyobb a felelőssége is a termelés kimenetelében. A dolog másik oldala ebből következően: differenciáltnak kell lennie az elismerésnek is. Lényegében tehát a kategóriarendszer egyfelől az elvárhatóság, másfelől a végzett munka tekintetében igyekezett közgazdasági szabályozásra. Annak ellenére, hogy az ösztönzésnek és a felelősségrögzítésnek ez a módja egy olyan időszakban került a gyakorlatba, amikor a legtöbb helyen még csak tanulgatták a jövedelmezőbb, nyereségesebb, az önállóbb gazdálkodás módját, — gyengéi mellett — sikereket is hozott. Jól tudjuk, hogy a gazdaságirányítás reformjának ' kezdeti időszakában bátortalanság, tanácstalanság, elszalasztott lehetőségek, vagy kátyúba jutott vállalkozások is tarkították gazdasági életünket, de jobban ment a munka, mint ezelőtt, nőtt a termelőhelyek nyeresége, növekedett a részesedési alap. Kétségtelenül jelentős szerepe volt ebben annak, hogy a felső- és a középvezetők az addiginál sokkal jobban érezték a felelősséget, és igyekeztek a lehető legtöbbet nyújtani a jó elképzelések sikeres végrehajtásáért. Kár volna vitatni azt is, hogy ez alatt az időszak alatt — éppen az eredményesebb gazdálkodás hatására — a legtöbb helyen növekedtek a dolgozók keresetei, és nőtt- maga a részesedés összege is. Igaz viszont, hogy a kategóriamegoldás nem volt mentes a problémáktól sem. Gondoljunk csak arra, hogy például az egyik kategóriából nem lehetett átvinni pénzösszegeket a másikba, pedig ,a helyzet ezt indokolta volna. Ugyanakkor tapasztalhattuk azt is, hogy több helyütt indokolatlanul előtérbe került a nyereségszemlelei, s az évi egyszeri osztás érdekében ok nélkül takarékoskodtak. Jó példa volt erre, hogy a szabolcsi helyiipari üzemeknél szembetűnően jelentős összegeket tartottak vissza a kifizethető bérből, mert nem akartak „elúszni” a kifizetésekkel. A kategóriák szerint történt viszonylag merev elhatárolás gátolta azt is, hogy a valóban rendkívüli teljesítményeket méltóképpen ismerjék el. Mindezek mellett több helyütt szubjektivizmus is közrejátszott a besorolásoknál, s akadt példa arra Is, hogy egyesek túlságosan is biztonságban érezték magukat a magasabb kategóriában, mintegy védőbástyának tekintették azt. Ezek a jelentkező ellentmondások és a gazdálkodással szemben támasztandó még nagyobb követelmények nyomán kellő gyakorlati tapasztalatok birtokában döntött a kormány: megtartani a módszerből azt, ami jó, s a hatékonyság új elemeivel gazdagítani az anyagi megbecsülés rendszerét. Akadnak most persze olyanok, akik valamiféle egyenlősdit, több pénzt vélnek felfedezni a kategóriarendszer megszűntetésében. Ha így lenne, a becsületesen dolgozók ellenszenvét váltaná ki. Igazságtalan volna, ha a kvalifikáltabb dolgozók nem kapnák meg az őket megillető nagyobb anyagi elismerést. Kategória nélkül is fel kell figyelnünk azoira, akik tudásuk, erejük, szorgalmuk java részét adják a munkába; akik hűséggel kitartanak munkahelyükön. Nem lehet lemondani arról sem, hogy a nagyobb nyereség várományosai többet is vállaljanak magukra a felelősségből, ha szüksége mutatkozik, álljanak jót a fizetésükkel is. A mostani változtatás még nagyobb lehetőségeit .eremti meg az igazságosabb differenciálásnak és módot nyújt arra, hogy az anyagi elismerés mindenekelőtt a fizetésekben öltsön testet. Sokkal ösztönzőbb ugyanis, ha a munkás .az év minden szakában érzi anyagilag is, hogy érdemes jól dolgozni, többet vállalni "magára. mintha csak az évi egyszeri nyereségosztásban kellene reménykednie, örvendetes változás, hogy a vezetők anyagi elismerésének egyik fontos függvénye lesz a beosztottak jövedelmének alakulása. Tehát érdeke az igazgatónak, hogy jól keressenek az üzem dolgozói. Ez még közvetlenebb es szorosabb kapcsolatra vezet majd a gyári kollektívákban. Természetesen a hatékonyabb ösztönzés fundamentuma a jövőben sem lehet más, mint a becsületes munka, hiszen a nyeréséget növelni, a jövedelmeket gyarapítani más úton — elképzelhetetlen. • . . Angyal Sándor Darvas Szilárd: Utazás a humorista körül* Az volna ideális dolog-, ha az író csak ellenállhatatlan lelki kényszer hatása alatt nyúlna a tollhoz vagy az írógéphez, csak akkor Írna, ha valóban úgy erezné, hogy fontos közölnivalója van a világgal. Sajnos, éz a valóságban másképp van. Az írónak -*- tekintettel arra, hogy jól-rosszul a mesterségéből él — penzumai vannak, és drukkol, mint hajdan az iskolában, méri meg kell írnia a másnapi leckét. Még súlyosabb a helyzet, ha az illető író úgynevezett humorista. Ez esetben ugyanis, lelki- állapotától függetlenül, derűs és mulatságos sorokat kell papírra vetnie, esetleges erőlködését oly módon leplezve, hogy az olvasva lenge bájnak hasson. Ezért van az. hogy a humoristák majdnem mindig szomorúak. •Az írást a népszerű konferanszié, író és költő születésének 60. évfordulója alkalmából közöljük. Ismeretes az a mély értelmű anekdota, amely szerint a búskomor embert a híres bohóchoz utasították, mivelhogy ez mindenkit megnevettetett. Persze, kiderült, hogy a búskomor ember nem más, mint maga a bohóc. A közmondás szerinti' suszter; rongyos cipőben jár. A humoristának igen. gyakran rongyos a kedélye. Előfordul néha’, hogy gratulálnak neki. Ez így zajlik le: ■ Találkozik, mondjuk Kovács úrral, aki megrázza a kezét, és azt pumája: — Olvastam azt a kis marhaságot abban a hülye lapban. Remek dolog. Csak így tovább! Azonban még örülni sem igen van ideje a humoristának, mert máris jön Molnár úr, aki viszont így nyilatkozik: — Öregem, olvastam azt a kis dolgát... Mi van magával? Olyan agyalágyult agyalmány, mintha nem is maga írta volna... ................ Persze ez is bóknak számít, mert mégiscsak megtisztelő dolog az emberre nézve, ha nem tételezik fel róla. hogy olykor agyalágyult dolgokat is ír. Néha témával látják el a humoristát, amit felcsillanó •szemmel vesz tudomásul, mert ötletek dolgában'vészes vér- szegénységben szenved. De amikor meghallja, miről van szó, nyomban csillan a szeme. Sajnos az embereknek fogalmuk sincs arról. hogy igazában mi "érdekli őket. — Ez direkt magának való — mondja a nagylelkű adományozó, és körülményesen elmeséli, hogy egy pasas szeretett egy nőt, de: ez nem szerette őtet, ami már magában véve olyan vicces, hogy meg kell szakadni a röhögéstől. — De ez semmi — folytatja —, volt egy harmadik pali is... Mire ide ér, úgy nevet, hogy nem is tudja tovább mesélni, de megígéri, hogy majd legközelebb, ha újra találkoznak. Vannak, akik „életből ellesett” történeteket mondanak él, és szabad kezet adnak a közlésre. Ezek rends/. :, «nt olyan furfangos és komplikált históriák, hogy az elbeszélő maga sem igen ismeri ki magát rajtuk. Eddig a következő ilyen természetű sztori nyerte . meg legjobban tetszésemet: — A szomszédom — mesélte az illető — rajtakapta a feleségét a szeretőjével, _ tel- szólítóttá az asszonyt, hogy \ álasszon kettőjük közül. Az asszony a szeretőt választotta, mire a férje megpeticio- nálta a döntést, "és újabb választásokat írt ki. Háromszor egymás után választotta az asszony a szeretőt, de a férj nem csüggedt, és neki tett Igaza, mert negyedszerre az asszony őt választotta. Ennek a férj úgy megörült, hogy hozatott egy liter bort, es azt hármasban megitták. így néz ki egy ilyen életből ellesett történet, amit az illető saját szeműleg lesett el azért, hogy a - humoristának legyen írnivalója. Csak néha derül fel a humorista, olyankor, ha valamelyik kollégájának az írását olvasva, minden kétséget kizáróan megállapítja, hogy az valóban silány alkotás. Ilyenkor még arra is képes, hogy szívből nevesseuVÍZOSZTÓMŰ A TÚR-CSATORNÁN A késő őszi kép, amit az olvasó ezen a képen lát, több okból is érdekes. Sonkádtól néhány kilométerre van ez s vízőrház és raktár-szertár. A víz, mely a képen látható, innen hömpölyög mély ágyában Olcsvaapátiíg 63 kilométert, míg véglegesen eltűnnek a habjai a Tiszában. Ennyi maradt az öreg Túrból, melynek egyik — riagyari — ága végén Petőfi híres versét írta „A Tiszáról”. Ami ezen kívül van, az. ásott csatorna. Innen a Tiszáig 11 kilométernyi vadonatúj, 22 mpter széles csatornát vágott az első Magyarországon dolgozó exkavátor, vagy magyorabbul: száraz földkotró. Másfél millió köbméter földet forgatott meg 16 hónap alatt. A Lu- becki Maschinenbau Aktiengesellschaft készítette külön megrendelésre. Százhatvan tonnás monstrumát itt, ezen a helyen .állították össze. Itt volt az avató ünnepség is 1969 augusztus •8-áru. Innen még elindult a síneken járó gépóriás 12 kilométerrel feljebb, hogy kívájja a Nagyhódos melletti négykilométeres átvágást. Amikor- befejezte — 1929 november 9-én. — akkor készült el -voltaképpen-a Túr-csatorna. Éppen ino;t volt negyven éve. . Elek Emil fel véle: a
