Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)

1969-11-25 / 273. szám

1 »Id«!

KELET.MAGYARORS2ÁÖ

TOOT, november M.

Podgornij üdvözli távirata

(tiXOBhOZ

Külpolitikai összefoglaló

HI! A jenki tőniegyérengzcs világ visszhangja

3K Az USA cs a párizsi tárgyalások

Néhány nappal ezelőtt derült tény arra az 1968 márciusában végrehajtott tömeg- vérengzésre, amelyet amerikai katonák követtek el vietnami lakosok (köztük nők, gyermekek, öregek) ellen. Több mint 500 áldozata volt ennek a mé- szárlásnak Son My faluban (a világsajtó a falut nevezte My Latnak is) és mind az amerikai közvélemény, mind a világ népeinek óriási felháborodását váltotta ki.

Ismeretes, hogy Angliában olyan viharos botrány tört ki (a hírt egyébként elsőül az an- g.i! Reuter hírügynökség kö- zö'te a világgal), hogy Wilson miniszterelnök a parlament és a lakosság nyomására kénytelen volt felhívást intézni Washingtonhoz az eset a'apos kivizsgálását kérve Hétfői jelentés szerint most az indiai kormány is felhívta washingtoni nagykövetét és saigoni főkonzulját: tájékozódjanak a Son My-ban elkövetett tömeggyilkoság ügyében, mert az indiai parlamentben is több szónok elítélte az esetet és követelte, hogy az

indiai külügyminiszter fejezze ki ezt a véleményét az

USA ugyanis nemcsak a napfényre került tömegmészárlá- sevk miatt, de amiatt is kellemetlen helyzetbe került, hogy párizsi tárgyaló delegációjának vezetője, Cabot Lodge lemondott és Nixon még mindig nem nevezte ki az utódját. Még a New York Times is nyugtalanító jelnek tékinti ezt s .arra következtetett, hogy az USA az, amely nem veszi komolyan a párizsi tárgyalásokat.

Nyilván a megrendült washingtoni pozíció miatt lan- szlroznak a Pentagonban most olyan hírek is, hogy Nixon karácsony előtt esetleg újabb 4—60 ezer amerikai katonát von ki Vietnamból. Igaz. hozzáteszik, hogy ez a ..körülmények alakulásától” függ. Mi azt tehetjük hozzá: az elmúlt napokban a körülmények rohamosan romlottak — az Egyesült Államok számára. S csak akkor javulnának, ha nem csak szigorúan megtorolnák a tömeggyilkosságokat, de többé hasonló atrocitásokat nem követnének el és csakugyan kézzelfogható jeleit adnák annak a törekvésnek, hogy befejezni kívánják a vietnami háborút.

Moszkva (MTI);

Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke táviratban üdvözölte Nixont, az Egyesült Államok elnökét az Apollo— 12 útjának sikeres befejezése alkalmából. A távirat megállapítja: ez a kísérlet újabb lépés a Holdnak ember általi

Nixon elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok csatlakozik a vegyi fegyverek, mérges gázok és baktériumfegyverek első alkalmazását megtiltó genfi egyezményhez- Az elnök azt is közölte, hogy az USA nem gyárt a jövőben biológiái fegyvereket és megsemmisíti jelenlegi készleteit. Nixon azt mondotta, hogy ezzel a lépéssel hozzá kíván járulni „a népek és az emberek közötti béke és megértés légkörének kialakításához”.

Fehér házi hivatalos személyiségek szerint a döntés nem érinti a könnygáz, valamint más „tömegoszlató” eszközöket, valamint a növényzet elpusztítására szolgáló vegyszerek használatát, amelyeket az Egyesült Államok a vietnami háborúban alkalmazott. Mint ismeretes, a szocialista országok az ENSZ közgyűlésén javasolták valamennyi

megismerésében. Podgornij kérte, hogy továbbítsák üdvözletét az Apollo—12 három űrhajósának is.

Kedd esti adásában a moszkvai televízió videomag- netofonra felvett riportott sugárzott az Apollo—12 útjáról és leszállásáról a Csendesóceánra.

vegyi és baktériumfegyver alkalmazásának, s ezen túlmenően gyártásának és raktározásának eltiltását is.

A Nixon által bejelentett program — amelyet a nemzetbiztonsági tanács és más szervek több hónapos vizsgálata előzött meg — a vegyi háborúval kapcsolatban a következőket mondja: az Egyesült Államok „megerősíti töbi ízben hangsúlyozott elítélését a mérgező vegyi fegyverek elsőnek történő használatával szemben és kiterjeszti ezt az ingerlő vegyi fegyverek használatára is”. „E határozatok szellemében a kormány ratifikálásra a szenátus elé terjeszti az 1925. évi genfi jegyzőkönyvet, amely megtiltja a fojtó, mérgező és más harc', gázok, valamint a baktériumfegyverek elsőnek történő használatát háborúban” — mondotta Nixon.

Sz Egyesüli államok csailafcizása a genfi egyezményhez

amerikai kormánynak.

A Nhan Dan. a Vietnami Munkapárt lapja arra mutat rá, a nemzetközi közvélemény téved, ha Son My-t elszigetelt esetnék tekinti. „A háborúban halmozódnak a gyűlöletes bűnük és százával és ezrével fordulnak elő Son Myk” — írja a lap. A dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány Párizsban tárgyaló küldöttségének szóvivője hétfőn ismertetett még egy példát: Són My közelében Ba Lang faluban 1200 embert mészároltak le a jenki katonák. Bárkában, a nyílt tengeren süllyesztették el őket!

A világ közvéleményének ez az ismét tetőző elítélő magatartása az USA agressziós politikájával szemben (amelyhez társul az amerikai lakosságnak a moratórium napokon részt vett, vagy azzal rokonszenvező része), most arra késztette Washingtont, hogy

sietve kijelentse: az USA nem felelős a párizsi tárgyalások eredménytelenségéért. Az

KÉPTÁVÍRÓN ÉRKEZETT: Conrad, Gordon és Bean (balról jobbra) az Apollo—12 űrhajósai a mentőcsónakban, egy békaember (feketében) társaságában, röviddel a Csendes-óceánon történt leszállás után.

Jó napot, Mongólia

III. A 21. órában

Temiidzslnek hívták azt a kisfiút, aki apja halála után az ellenséges törzsek, sőt a

rokonok ádáz támadásai kö- zepette cseperedve és harcolva, először saját családja sorsát védte meg, hogy aztán maga köré gyűjtse a szolgákat, rokonokat, majd a rokon törzseket is, elérje végül, hogy a négy kuriltáj, a mongol feudális nemesség nagygyűlése, megválassza minden mongolok nagy kagánjává. Történt mindez 1206-ban. És hívták az egykori kisfiút, Temüd- zsint, most már Dzsingisz kánnak.

A Mongolok Titkos Története — ez a XVI. száz„ ban lejegyzett, de dokumen'- szerűségében realista mű írja meg, hogyan lett egy kisfiúból, aki még a kutyától is félt, nyomorból, szegénységből. küzdelemmel, cselszövéssel és vérrel-vassal, elnyomással a világ urává. A Dzsingisz és közvetlen utódainak története már magyar történelem is: a tatárjárás, a muhi puszta 1242-es tragédiája, egyben a korabeli mongol birodalom fénykorát is jellemezte.

Dzsingisz kánnak nincs szobra Mongóliában, csak egykorú metszet őrzi képmását a Nemzeti Múzeumban. A múzeum ablakából ellátni Ulánbátor központi terére, ahol a parlament előtt egy kivont kardú lovas szobra áll. Talapzata körül padok, s a padokon szerelmespárok és öregek, a padok körül gyermekek és meg-megrebbenő galambok: “:r~ - ~~■"

A lovas szobor egy volt nincstelen napszámost emelt az emlékezés panteonjába: Szuhe Bátor ő. a mongol nép nagy forradalmár fia, a mongol párt egyik megalapítója. Az ő, a párt harcaihoz fűződik a mongol nép jelenlegi és igazi felemelkedése, az egész mongol társadalom berendezkedésének legforradalmibb és éppen ezért legkorszerűbb átrendeződése. A mongol népi forradalomig olyan fél évezredes sötét időszak borult erre az országra és népre, amelyhez foghatót valóban csak az ázsiai népek történelme és legendái ismernek.

Az egykor ötmilliós országban az 1920-as évek elején mindössze 540 ezer ember élt. a másfél millió négyzetkilométeren. Ha a forradalom csak egy évtizedet késik, talán ma

gyakorlatilag nem is beszélhetnénk mongol népről, Mongóliáról: szó szerint fizikailag pusztult volna ki a mongol- ság. Több és összetett oka volt mindennek. Elsősorban és alapvetően az a sajátos feudális állapot, amely még az európai (feudalizmusnál is konzervatí'rtibb volt és kon- terváltabb is egyben, szinte a XX. század közepéig. Az arát — mongol paraszt — gazdaságok kora középkori kezdetlegességgel dolgoztak, többszörösen ld voltak szolgáltatva saját feudális nemességeiknek, azokon keresztül a mandzsu megszállóknak. s mindezek mellett a hihetetlen uzsorakamattal ..dolgozó’* kínai, kereskedőknek.

— ...amikor én megszülettem, már az én megszületendő első gyermekem is el volt adósodva a kereskedőnek, mert az én apám adósa volt neki — magyarázta csendesen, vagy hogy inkább mesélte ezt, mint valami soha meg nem történt regét egy öreg mongol valahol Dzummod környékén, miközben a régmúltat kutatgattuk és vetettük össze a jelennel.

Az említett fizikai kihalás magyarázata tehát itt és a buddhista, vagy lámaista egyházi tanításokban rejtőzött. A mandzsuk a lámaista vallással tetézték meg a katonai* társadalmi és gazdasági elnyomást. A buddhizmust, illetve annak hierarchikus változata, a tibeti lámaizmus a XVI. század második felében terjedt el Mongóliában. Az egyházi jobbágyokon kívül a kolostorok minden családtól egy fiúgyermeket követeltek és kaptak is. így minden íi> férfi közül legalább öt szerzetes volt, akik nem alapíthattak családot. A mongol férfilakosság felét érintő házasodási tilalom már egymagában nem csak megakadályozta, de vissza Ls vetette a természetes szaporodást. Sajnos rendkívül elterjedtek voltak a nemi- és egyéb fertőző betegségek is, amelyek ha lehet, még tovább csökkentették a lélekszámot.

Valóban a 24. órában merítette meg a mongol párt, a mongol népi forradalom a mongol népet.

Gyurkó Géza

Következik: Sámánok és orvosok.

Gerencsér Miklós:

IMI*, a éóJfatdalá

7.

őszintén hittem, amit mondtam. És őszinte készséggel cipeltem a főorvos bőröndjét végig a városon, majd a sötét országúton. Elvégre nem szalaszthattam el a soha vissza nem térő alkalmat úgy rendelték az istenek, hogy személyesen toloncolha- tom ki n dolgozók államából boldogságom vámszédőjét. S ha már ilyen emelkedetten mcrlegejtem a magam elégtételét a nagy történelmi ösz- szefügeásekben, nem szeré am volna, ha a parazita Ve.’.e:! i zerű teherhordó keksz .mórnak néz.

— Jól tudom, hogy a főorvos úr épp oly pontosan ismeri az utat a határig, mint én _ beszéltem hozzá az unaloműzés., kedvéért. — jyii'.-t nem vallotta be egyenesen, hegy hordárra Van szükségé?

— Jó, jó de hol kapok én ilyenkor hordárt?

_ És én hol kapok elégtételt azért a fegyelmiért? Hogy fontosabb dolgokról ne is beszéljek.

Letettem a bőröndöt az éjszakában, közel Magyarország széléhez. Nem volt más tanúnk, csak a göncölszekér. Alakom vészterhesen az orvos fölé magasodott.

— Le akar mészárolni?! — esett, önkívületbe az ironikus Vencel. Hadaró beszéddel próbált feltartóztatni: — Párizsban taxivállalatot alapítok magának! Esküszöm, hogy egy éven belül megszerezzük a szaharai olajipar részvény többségét! Most az egyszer netn ölhet meg!...

Csodálkoztam.

— Mit könyörög? Nehéz a bőröndje. Pihenni csak szabad?

Különben sem irthattam volna ki, mert egy női alak rohant felénk. Mivel mái messziről kiabált, ösztönein felismerték benne Karolát.

— Te csámpás kalandor! Otthon várlak, közben elszöksz előlem?! Hogy...

Megborzongtam, olyan ritka szavakkal rontott a jó ízlésemnek.

— Ne lármázz, édesem. Odaát csak a hitvány embereket látják szívesen, de a

bolondokat visszakergetik — mondtam és a bőröndöt a sorompóig cipeltem.

A határőrök úgy néztek bennünket az őrs verandájáról, mintha szabadságon lettek volna. Elsőnek Karola bujt át a sorompó alatt, majd Vencel főorvos, a bőröndjével együtt. Én tétováztam.

— Na gyere már, te iszákos gyepmester! — toporzé- kolt Karola.

Hiába irigykedtem világéletemben Julius Ceasarra, mégsem mertem elvetni a kockát.

— Karola, én maradok...

— Akkor soha többé nem látod a gyerekedet.

Vencel főorvos türelmesen várt. Fölismerte az aljas, hogy tovább fogom cipelni a bőröndjét. A gonoszok mindig hideg számítással tudják nézni a lágyszívű emberek tusáját. És Karolát is féltettem. Hátha elszökik Vencellel a Föld túlsó hajlatára, a gyermekemet meg hátha eladják a,- meleg égövön egy lánykereskedőnek? Meg kellett előzni a veszedelmet, nem hullhatott porba a jö- vőm a nemzeti színű sorompónál. Inkább átbújtam alatta

— Nem bánja meg ezt a napot, Illés — öntötte belém a lelket a löpofájú Vencel. — Már nem kell sokáig

fáradnia ezzel a bőrönddel. És meglátja, hogy úrként fogok magukkal viselkedni.

Az osztrák csendőrök a szemünkbe világítottak, ránk mosolyogtak, intettek, hogy menjünk csak bátran. Aztán egy francia rendszámú autót láttunk az út padkáján. Vencel elvette tőlem a bőröndöt, amikor az autóhoz értünk.

— Köszönöm, Illés — mondta. — Majd a Bois de Boulogne-ban fogok sétálni délelőttönként. Keressen meg, ha arra jár. Aurevoir!

— Rendben van, főorvos úr — feleltem. — Feltétlenül megkeresem, csak előbb kiolvasom a reggeli lapokat, ha nem haragszik.

De nem valószínű, hogy hallotta a válaszomat, mert a francia rendszámú Taunus gyorsan eltűnt a szelíd osztrák éjszakában.

— Mindig ilyen önző volt — legyintett bölcsen az emberismerő Karola.

Meglepetésemből arra

ocsúdtam, hogy nagyon meleg rajtam a sofőrbunda. Gondoltam, vissza kellene vinni Magyarországra, mielőtt kiderülne a lopás, nehogy a hágai nemzetközi bíróság elé idézzen a társadalmi tulajdon megkárosítása mialt Vencel főorvos. El is döntöttem nyomban, hogy az állam bundáját a lehető leggyorsabban hazaviszem, csak előbb megkeresem Európa valamelyik falujában a gyermekemet.

Egyéniségem törökülésbe roskadva, mintegy lényegétől megfosztva gubbasztott a szalmában. Erős bűntudat kínzott az osztrák gyermekek miatt, hiszen mi hoztuk rájuk a csapást, iskolájukat érettünk alakították át olyan karavánszerájjá, ahol a földönfutók átmenetileg földönfekvők lehettek. Honfitársaink rágcsálták körülöttünk a vacsorára kapott vajas kenyeret és szalámit a zörgő szalmában, én pedig ezredszer kérdeztem Karolától:

— Hol vár bennünket az a drága jó édesanyád?

— Mondtam már. Egy villanegyedben — hangzott az unalmas válasz.

Ráuntam erre a monoton társalgásra. Levertem sofőrbundámról a töréket és fel- sóhajtottam az indulás előtt.

— Rendben van. Visszamegyek Magyarországra. Fél óra múlva már le is borulok hű imával az árvalánvhajas afiyaíóldre. Szóval hol rejtegeted a gyermekemet?

— Eingrábenben — tört meg végre a cselszövő asz- szony. — De hiába kínzol, úgysem mehetünk tovább. Át kell esni a hatósági szűrőn, aztán majd kapunk papírt és útiköltséget.

Mégsem tudtam megfékezni honvágyamat: muszáj volt megkeresni a legközelebbi kocsmát.

— Jó estét kívánok — köszöntem a kék kötényes kocs- mórosnak rajnai tájszúlással. mire ő nyomban Dudás József önkéntesnek nézett az EMKE sarokról. A csodálat és a rokonszenv melegével nevetett rám, majd figyelmemet egy ruháskosárra terelte, amely félig volt százforintosokkal.

— Adni száz forint, kapni húsz schilling — fogadta köszönésemet.

Szándékosan nem vettem át tőle a ferenejózsefi dialektust, hogy érthetőbben fejezzem ki magam:

— Már-már pazarlás, ahogy excellenciád szórja a pénzt, ennek ellenére végtelenül sajnálom. Elárulhatom, ha nekem száz forintom volna, akkor még mindig Sopronban mulatnék a Kékfrankos- étteremben.

— Az igen! Ött lehet is cifrákat mulatni! — avatkozott valaki a beszélgetésünkbe.

Hátrapülantván a bunda prémes gallérja fölött, egy kíváncsi majomra esett a tekintetem. Csodálkozásom láttán a majom iiicsélkedvé rám vigyorgott.

(Folytatjuk)