Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)

1969-11-25 / 273. szám

4 oldal KELET -M A G Y ARORSZ A<3 1069. november NB ü Északi csoport: 7. Nyíregyházi Spartacus Rakamaz nyerte a megyei bajnokságot — Nincs szabolcsi kieső az NB lll-ból A labdarúgó NB X es NB I B kivetelevel az elmúlt va- lárnap valamenny i osztályban befejeződtek az 1969. évi baj­noki küzdelmek. Az NB 1-ben az elmúlt vasárnap az utol­só előtti forduló mérkőzéseire került sor. Véglegessé vált, hogy’ az idei bajnokságot az Újpesti Dózsa csapata szerez­te meg. Az is bizonyos már, hogy az Egri Dózsa kiesett. A második kieső személye csak az utolsó fordulóban dől el. Az NB I B-ben is az utolsó előtti fordulóra került sor. s két kieső — a Nagybálonyi Bányász és a Miskol­ci VSC — már adott. A harmadik kiesőt itt sem lehet előre megjósolni. Az NB II mindhárom csoportjában befejeződött a baj­nokság. Érdekesség, hogy három vasutas együttes, a Kele­ti csoportból a DVSC, az Északiból a BVSC, a Nyugatiból pedig a Győri MÁV DAC jutott fel az NB I B-be. Az NB II-ből a következő csapatok estek ki. Keleti csoport: Mező- kovácsháza, Kőbányai Tűzálló, Kecskeméti TE. Északi cso­port: Ormosbányai Bányász, Erzsébeti VTK, Papp József SE. Nyugati csoport: Olajbányász SE, Siófok, Pécsi VSK. A Nyíregyházi Spartacus a kiesett Ormosbányával ját­szott idegenben, s miután döntetlent ért el, a bajnoki táb­lázat hetedik helyén fejezte be a bajnoki évadot. Véget ért az NB III-as küzdelem is, s megnyugodhat­tak a kedélyek, hiszen nem esett ki Szabolcs-Szatmár me­gyei együttes, s így jövőre hat szabolcsi csapat küzdhet az NB III-as bajnoki osztályban. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban mind Rakamaz, mind Tiszálök nyert hazai pályán, s így azonos pontszámmal, de jobb gólarányával a Rakamazi Spartacus ny . ;«• a bajnokságot. Újabb vereséget szenvedett a Ferencváros Az NB I 29. fordulója so­rán az Újpesti Dózsa hazai pályán győzött Egerrel szem­ben. A második és harma­dik helyezett Bp. Honvéd és Ferencváros viszont egyaránt vereséget szenvedett. Ez utóbbi két meglepetés egy­ben a Dózsa bajnoki címét is jelentette, hiszen előnye öt pontra növekedett. Vá­ratlan eredménynek számít az MTK hazai veresége, to­vábbá a Szombathely és az Egyetértés idegenbeli pont­szerzése is. Újpesti Dózsa—Egri Dó­ssá 2:0 (1:0). Megyeri út, gólszerző: Kiss (öngól) és Bene. Az Újpest megérde­melten győzött a mindvégig lelkesen játszó egriek ellen. Bp. Vasas—Pécsi Dózsa 3:2 (2:1). Pécs, gólszerző: Mészöly, Tóth, Farkas, il­letve: Bérezési, Rádi. Első­sorban kapushibák miatt ve­szített a hazai együttes, de a Vasas győzelme így is megérdemeltnek mondható. Rába ETO—Csepel 4:0 (2:0). Győr, gólszerző: Kor­sós, Keglovich, Somogyi, Stolcz. Kiállítva: Molnár (Csepel). A hazaiak ilyen arányban is rászolgáltak a győzelemre. Dunaújváros—F erencváros 2:1 (0:0). Népstadion, gól­szerző: Végh, Simon (11-es­Baróti Lajos Kilenc és fél évet kellett várniok az újpesti Dózsa lel­kes szurkolóinak arra, hogy ismét bajnokként ünnepelhes­sék kedvenc csapatukat. Baróti Lajos mesteredző alig győzte fogadni a jókíván­ságokat. Mindenkinek ezt vá­laszolta: — A fiúknál tessék elkez­deni... Az MTI munkatársának így vázolta együttese szereplését. — Már hetekkel ezelőtt bíz­tam abban, hogy végre sikerül az első helyen végeznünk. Bi­zakodásomat arra alapoztam, hogy az idén lényegesen job­ban szerepeltünk a fővárosi nagy csapatok, a Ferencváros, a Bp. Honvéd és a Vasas el­len mint az előző két évben A '• csapat ellen a megsze­rezhető 12 pontból 9-et gyűj­töttünk és nem szenvedtünk v ■ sséget egyiktől sem. S ta­lán megfigyelhették, hogy a vidéki mérkőzéseken is sok­ká' lobban szerepelt a gár­da. mint tavaly. Jó szellem­ben. nagyon lelkesen, tervsze­rűen játszottak a fiúk, s úgy gondolom, rászolgáltak a baj noki címre. De tudjuk, ha leg­veszélyesebb ellenfelünket, a Ferencvárost nem sújtja olyan sov sérülés, sokkal nehezebb dolgunk lett volna. Debát. ez a futball! — Egyénileg kit emei ki a Csapatból? •— Nem szoktam egyénileg bői), illetve Andriska (ön­gól). A vidéki együttes meg­érdemelten nyert, az ener- vált FTC ellen. DVTK—Szombathely 0:0. Diósgyőr. Igen jól védeke­zett a vendégcsapat, s rá­szolgált az egyik pontra. Egyetértés—Tatabánya 2:2 (1:1). Tatabánya, gólszerző: Halápi 2, illetve: Hernádi, Szabó. Négy perccel a befe­jezés előtt egyenlített a fő­városi csapat. Tatabánya kö­zelebb állt a győzelemhez. Komló—MTK 1:0 (0:0). Hungária körút, gólszerző: Prockl. Az MTK Sárközi ré­vén 11-est is kihagyott, a Komló teljesen megérdemel­te a két pontot. Salgótarján—Bp. Honvéd 2:1 (0:0). Salgótarján, gól­szerző: Répás, Básti (11-es- ből), illetve: Kozma. Jobban hajrázott a hazai együttes. NB I. 1. Ujp. Dózsa 29 20 7 2 82 26 47 2. Bp. Honvéd 29 17 8 4 61:26 42 3. Ferencváros 29 15 9 5 54:28 39 4. Vasas 29 17 3 9 71:43 37 5. Rába ETO 29 12 9 8 52:35 33 6. Pécsi Dózsa 29 13 5 11 38:35 31 7. Csepel 29 11 9 9 36:35 31 8. Tatabánya 29 9 8 12 31 :41 26 9. MTK 29 9 7 13 43:53 25 10. Salgótarján 29 10 5 14 29:38 25 11. Szombathely 29 7 11 11 26:42 25 12. Komló 29 5 13 11 20:36 23 13. Diósgyőr ' 29 7 8 14 28:48 22 14. Dunaújváros 29 9 4 16 26:48 22 15. Egyetértés 29 6 8 15 29:51 20 16. Egri Dózsa 29 5 6 18 22:63 16 nyilatkozata kiemelni játékosokat, s úgy gondolom ez most sem lenne helyes. A kollektív sportmun­ka gyümölcse a bajnokság. Jó az összhang a vezetőség és a játékosok között, nem vol­tak problémáink. Azt hiszem, hogy a csapatrészeket bírálva a csatárok és a középpályások viszik el a pálmát, védelmünk időnként bizonytalan volt, de ez — szerintem — érthető olyan csapatnál, amelyik 5—6 csatáros támadó játékkal ope­rál és nem áll be „biztonság­ra.” Ilyenkor egy gyors el­lentámadás nagyobb veszélyt jelenthet, mintha „fal” állna a kapunk előtt. — Gondolnak erősítésre? — Mint az utóbbi időben mindig, most is saját állomá­nyunkból akarjuk majd pótol­ni az esetleg visszavonulókat, de úgy hiszem, hogy ez a gár­da még jövőre is képes az ideihez hasonló szereplésre. — S mit vár a Bruges el­len? — A Bruges eredményeit figyelve rájöttünk arra, hogy a belga együttes idegenben lé­nyegesen kevesebbre képes, mint otthonában. Sok a há­romgólos hátrányunk, de nem tartom behozhatatlannak. Ha a fiúk szerdáig kipihenik ma­gukat, sikerrel szerepelhe­tünk. Nagyon jó lenne a to­vábbjutás, hiszen ezzel kicsit szépíteni tudnánk a magyar csapatok idei gyenge kupaszereplésén, s lelkileg is sokat jelentene a harmadik magyar—csehszlovák VB-se­lejtező előtt. A Bruges együt­tese egyébként kedden dél­után 16 órakor érkezik Bu­dapestre. Nagy gólarányú győzelmek az NB I B-ben A kiesés ellen, s a helye­zésekért folyik immár ez osztályban a küzdelem. Meg­lepő eredmények ennélfogva bőven akadtak: vereséget szenvedett a Videoton és a Szegedi EOL, és hazai pá­lyán a Várpalota. Özd ide­genben fontos két pontot szerzett Nagybátony ellen, de a veszélyes zónában ta­nyázott együttesek is pontot szereztek. Érdekesség, hogy az utolsó előtti fordulóban csak egy mérkőzés végződött döntetlenül. Eredmények: Szállítók—Szegedi EOL 4:2, Várpalota—Ganz MÁVAG 0:2, Békéscsaba—Kecskemé­ti Dózsa 1:0, Nagybátony— Özd 0:^ BKV Előre—Orosz­lány 1 :U, Zalaegerszegi TE— Nyíregyházi Spartacus— Ormosbánya 1:1 (1:1) Ormos bánya, 100 néző, ve­zette: Antal. Nyíregyháza: Pilcsuk — Varga, Gajdos, Divinyi, Biró, Zsíros, Gáspár (Orosz), Kál­lai, Balogh, Eszenyi, Mitró. Edző: Bakos Béla. Ormosbánya: Császár — Váradi, Benkő, Valeán, Völ- gyesi, Papp dr, Hasilló, Ba­logh, Szarvas, Szálkái, Tóth (Burkusj. Edző: Bodo- la Gyula. Változatos, hullámzó me­zőnyjátékkal kezdődött a mérkőzés. Egyik csapat ka­puja sem forgott kimondot­tan nagy veszélyben az első húsz percben. A 25. percben egy formás nyíregyházi támadás végén Balogh 16 méterről kapura lőtt, s a labda a vetődő ka­pus kezéből a hálóba per­dült, 1:0 a Spartacus javára. A gól a hazai csapatot ráz­ta fel inkább, de egyenlíteni mégiscsak a nyíregyházi csapat hibájából tudott. Mintegy 18 méterről a nyír­egyházi játékosok reklamálá­sa miatt közvetett szabad­rúgáshoz jutott Ormosbánya. Míg a Spartacus védői vi­tatkoztak, s helyezkedtek a labdát legurították és Szál­kái közvetlen közelről véd- hetetlenül a hálóba bombá­zott, 1:1. Szünet után lényegesen többet és veszélyesebben tá­madott az ormosbányai együttes, de a nyíregyhá­ziak védelme minden alka­lommal hárítani tudott. Kü­lönösen Pilcsuk volt elemé­ben, aki több, biztos gólnak 1. DVSC 30 16 10 4 42:17 42 2. Jászberény 30 17 6 7 47:35 40 3. Budafok 30 16 7 7 59:29 39 4. Pénzügyőr 30 13 10 7 42:29 36 5. KISTEXT 30 13 8 9 44:36 3.4 6. Kiskunf. 30 13 7 10 48:46 33 7. Sz. MÁV 30 13 7 10 44:44 33 8. Gyula 30 10 11 9 39:30 31 9. MGM D. 30 10 10 10 42:33 30 10. SZVSE 30 11 8 11 36:37 30 11. Cegléd 30 11 6 13 51:44 28 12. Sz. Dózsa 30 10 7 13 43:41 27 13. Bocskai SE 30 8 9 13 48:58 25 14. KTE 30 8 7 15 38:51 23 15. K. Tűzálló 30 5 7 18 27:65 17 16. Mezőkov. 30 4 4 22 22:77 12 Miskolci VSC 5:0, Szolnoki MTE—Győri Dózsa 1:1, Szé­kesfehérvári MÁV—Bp. Spartacus 2:1, Pécsi Bá­nyász—Videoton 5:1. NB 1. B. 1. Videoton 33 23 3 7 88:« 49 2. SZEOL 33 18 8 1 83:11 « 3. ZTE 33 15 10 8 61 :33 10 1. Pécsi B. 33 15 3 9 51:39 33 5. B.-csaba 33 14 8 11 18:41 36 6. Spartacus 33 12 11 10 57:18 35 7. Várpalota 33 15 5 13 43:37 35 8. Oroszlány 33 11 7 12 51:48 35 9. Kecsk. D. 33 12 8 13 38:37 32 10. Szállítók 33 11 9 13 51:54 31 11. Szí. MÁV 33 12 7 14 37:41 31 12. SZMTE 33 9 13 11 35:43 31 13. MÄVAG 33 11 8 14 34:12 30 14. Ózd 33 11 7 15 38:42 29 15. Előre 33 8 12 13 29:38 28 16. Győri D. 33 8 11 14 39:55 27 17. MVSC 33 7 8 18 26:62 22 18. Nagybátony 33 8 4 21 29:73 20 nyász—Pécsi VSK 2:0, Pécsi Ércbányász—Szekszárdi Dó­zsa 2:2. Kaposvári Kinizsi- Dorogi Bányász 1:1, Pápa- Siófok 0:2, Almásfüzitő— Táncsics SE 1:1, Fűzfő— Veszprém 0 :ü. NB II„ NYUGATI CSOPORT látszó lövést hárított bravú­rosan. A Spartacus csatárso­ra ebben a játékrészben nem tudott kapura veszélyes len­ni. A mindvégig sportszerű ta­lálkozón meglehetősen idény­végi csapkodó játék folyt, s a végeredményt igazságos­nak lehet mondani, bár a hazaiak valamivel közelebb álltak a győzelemhez. A Spartacusból Pilcsuk, Biró, Eszenyi és Balogh játékát le­het megemlíteni. További NB Il-es eredmé­nyek, keleti csoport: MGM Debrecen—DVSC 3:1, Jász­berény—Kiskunfélegyháza 1:1, Budafok—Ceglédi VSE 1:2, Saolnoki MÁV—Mező- kovácsháza 3:0, KISTEXT— Szegedi Dózsa 2:0, Szegedi VSE—Gyula 1:0, Kecskeméti TE—Kőbányai Tűzálló 4:0, Pénzügyőr—Bpcskai SE 4:0. NB n., KELETI CSOPORT Északi csoport: Salgótarjá­ni Kohász—BVSC 3:3, Volán —Kisterenye 4:2, Kossuth KFSE—Kazincbarcika 2:1, Sátoraljaújhely—BEAC 0:0, Papp József SE—Borsodi Bá­nyász 0:1, EVTK—Esztergom 0:2, Ikarus—Vasas Izzó 5:2. NB Q. ÉSZAKI CSOPORT 1. BVSC 30 16 9 5 61: 26 41 2. Volán 3» 17 5 8 58: 29 39 3. Kossuth 30 16 6 8 52: 37 38 4. K.-barcika 30 15 7 8 59: 38 37 5. Esztergom 30 13 10 7 57: 30 3b b. V. kZ/.ó 30 12 10 8 44: 27 34 7. Nyíregyháza 30 14 4 12 38: 42 32 8. S.-újhely 30 11 8 11 37: 28 30 9. Ikarus 30 12 6 12 43: 50 30 10. Saig. K. 30 10 8 12 45: 49 28 11. Kisterenye 30 12 4 14 43: 50 28 12. Borsod 30 11 5 14 42: 45 27 13. BEAC ________30 9 9 12 16: 52 27 11. Papp ,7. 30 S 6 16 42: 59 22 15. EVTK 30 7 8 15 42: 62 22 16. Orrnosb. 30 2 5 23 31:110 9 Nyugati csoport: Győri MÁV DAC—Máza-Szászvár 5:0, Olajbányász SE—Sava­ria Cipőgyár 0:2, Bauxitbá­Az NB DEAC nyert Az NB III-as bajnokság utolsó fordulójában a Nggv- kállói MEDOSZ hazai pá­lyán legyőzte Hajdúszobosz­lót, a Mátészalkai MEDOSZ pedig döntetlent játszott a DASE ellen. Elsősorban e két mérkőzés eredményeként a Törökszentmiklósi Vasas és a D. Kinizsi mellett a DASE együttese esett ki harmadik­ként az NB lll-ból. Jó ered ményt ért el a Tuzséri ME­DOSZ is, hiszen idegenben a Hajdú Vasas ellen szer­zett pontot. A Nyírbátori Dózsa pedig idegenben győz­te le a Szolnoki Vegyiműve­ket. Egyedül a Záhonyi VSC szenvedett vereséget a sza­bolcsiak közül. Nagykállói MEDOSZ— Hajdúszoboszló 3:2 (2:0) Nagykálló, 400 néző, vezet­te: Magyar. Nagykálló: Tisza — Tóth A, Dorcsák, Terjéki, Kri- zsai, Antal (Mező), Zelenák, Lelesz, Szabó (Fehér), Ve­ress, Tóth Gy. Nagy lelkesedéssel kezdett a káliói együttes, s a 18. percben Tóth Gy. beadását Lelesz vágta közelről a há­lóba, (1:0). Majd a 23. perc­ben Lelesz tört kapura, s előle a menteni akaró Kiss saját kapujába küldte a lab­dát, 2:0 (öngól). Szünet után is a kállóiak kezdtek jobban, s a 66. percben Lelesz szög­letrúgása érintés nélkül csa­varodott a hálóba, 3:0. Ezután lefékezett a hazai együttes, s a vendégek Piczil és Magyar révén, szo­rossá tették a végeredményt. A mérkőzésen a káliói együttes megérdemelten nyert, annak ellenére, hogy a találkozó utolsó húsz per­cében visszaesett. Jók: Ze­lenák, Lelesz, Terjéki, Dor­csák. 1. MÁV DAC 30 17 8 5 49:2J 4t 2. Savaria 30 18 5 7 54:2b n 3. Dorog 30 13 10 7 50:31 36 4, Pécsi Ércb. 30 13 7 10 47:3S 33 5. Pápa .30 10 11 9 43:36 31 6. Szekszárd 30 10 10 10 44:34 30 7. Kap. Kin. 30 10 10 10 31:31 30 8. Bauxitb. 30 11 6 13 42:43 28 9. Fűzfő 30 7 14 9 25:32 28 10. M.-Szászv. 30 11 6 13 42:65 28 11. V cszprém 30 9 9 12 42 :45 27 12. Almásf. 30 10 7 13 43:47 27 13. Táncsics 30 8 11 11 32:36 27 14. PVSK 30 10 7 13 35:46 27 15. Siófok 30 10 7 13 31:52. 27 16. Olajbány. 30 5 8 17 25:53 1* Ill-ban bajnokságot Mátészalkai MEDOSZ— DASE 2:2 (1:0) Mátészalka. 600 néző, ve« zette: Bokor. Mátészalka: Bohán — Gál, Fodor, Deák (Menyhárt), Ba­logh, Juhász, Litva (Gálffy), Vicsotka, Jakab, Szombatin, Uzonyi. A 15. percben Vásárhelyi a kapufát találta el, majd 10 perc múlva Szombathit vágták fel a 16-oson belül. A büntetőt Jakab értékesítette, 1:0. Szünet után a 67. perc­ben szép támadás végén Uzo­nyi lőtt a hálóba, 2:0. Ezután feltámadt a DASE, s Némethy és Krakó góljá­val egyenlített. Az utolsó tíz perc heves, nagy küzdel­met hozott, hiszen a vendé­gek — jobb gólarányuk ré­vén — győzelem esetén bent maradtak volna. De a szál­kái együttes tartani tudta az eredményt. A hazaiak kö­zül Gál, Vicsotka, Jakab és Uzonyi tűnt ki. Tugséri MEDOSZ—Haj- dú Vasas 2:2 (0:0) Téglás, 200 néző, vezette! Magyar. Tuzsér: Révész S — Vigh, Zilahi, Szűcs, Kazuska, Saj­tos,! Koncz, Varga, Tóth A, Tóth B, Révész D. Kiegyensúlyozott első fél­idő után Révész D. révén Tuzsér szerzett vezetést. De rövid idő alatt a hazaiak két góllal is válaszoltak. Vé­gül a 82. percben Koncz ré­vén egyenlített a szabolcsi együttes, s megérdemelten szerezte meg az egyik pontot. Jók: Zilahi, Kazuska, Révész D. Szabó SE—Záhonyi VSC 3:0 (2:0) Mezőtúr, 300 néző, vezette: Gyöngyössy dr. Záhony: Kovács — Csép- ke, Jászfai, Palotai, Lengyel, Veress, Sütő, Ráti, Varga, Erdei II, Kecskés. Az első játékrészben a lendületesebb hazai együttes Bánhidi két góljával jutott vezetéshez. Szünet után az 52. percben a záhonyi kapus. Kovács szabálytalankodott az egyik csatárral szemben, de a megítélt büntetőt ki­védte A 70. percben a há­ziak szabadrúgásból, Nagy révén állították be a vég­eredményt. A záhonyi együt­tes több nagy helyzetet kiha­gyott. Jók: Csépke, Jászfaí, Veress. További eredmények: Szol­noki Vegyiművek—Nyírbáto­ri Dózsa 2:3, Törökszentmik- lós—Debreceni Kinizsi 2:1, Kilián SE—Hajdúböszörmény 3:0, D. Elektromos—DEAC 1:2. NB ui. 1. DEAC ________30 19 5 6 65:28 43 2. Hajdú Vasas 30 15 9 6 48Í32 39 3. H.-szoboszló 30 13 8 9 50:35 34 4. 1>. Elektr. 30 15 4 11 47:39 34 5. Szóin. V 30 14 5 11 44:34 33 6. Nyírbátor 30 11 10 9 45:36 32 7. Tuzsér 30 11 10 9 29:41 32 8. Záhony :i) 12 7 11 54:46 31 9. H.-böszöl ) ,0 11 8 11 37:42 30 10. Szabó SE iO 11 6 13 39:33 28 11. Mátészalk; 10 11 5 14 16:5) 27 12. Kilián. SE !ü 10 7 13 39:51 27 13. Nasykálló 50 R 11 11 34:49 27 Ü. DASE 30 10 ÜTT30 :4?”2« 15. D. Kinizsi 30 7 7 1« 32:48 21 »6. T.-szentm. 30 4 8 18 26:K9 16 «Folytatás a 7. oldalon) A Nagykállói MEDOSZ—Hajdúszoboszlói Bocskai, NB Tlt-as labdarúgó-mérkőzé­sen Lelesz biztosan helyezi hálóba a nagykállói együttes első gólját. Elek Emil felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom