Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)

1969-11-22 / 271. szám

t. oMaJ KELET-MAGYARORSZÄdf 1989. novemíier 99, Külpolitikai összefoglaló Cabot Lodge lemondott I Varsó a repülőgéprablók kiadásét kéri Bécstól A nemzetközi közvéleményt intenziven foglalkoztatja az • hír, hogy Henry Cabot Lod­ge, a párizsi tárgyalásokon reszt vevő amerikai delegáció vezetője lemondott tisztségé­ről. Helyettese, Walsh, főnö­kéhez hasonló elhatározásra jutott. Ahogy ez a hír elterjedt, megindultak a találgatások: i leggyakoribb kérdés az volt. vajon nem sugalmazott lé­pesről van-e szó, amely mö­gött Nixon újabb taktikai ma­nővere rejlik. Bármi legyen is a válasz erre a kérdésre, any- nyi bizonyos, hogy a Feher Ház azonnal és rendkívül he- \ esen cáfolta ezt a feltevést, yalamint azokat a híresztelé­seket is, hogy Washington nem is akarja kinevezni Ca­bot Lodge utódját. A kül­ügyminisztérium mellett Ro­nald Ziegler elnöki szóvivő is sietett hangsúlyozni, hogy „Nixon továbbra is bízik a tárgyalások útján elérhető bé­kében”. Mivel a lemondás pontos háttere ismeretlen, sőt ko­moly esély van rá, hogy a jövőben is az marad, nem i soda, ha a megfigyelők kü­lönböző következtetéseket vonnak le az ügyből. Yves Moreau, az Humanité neves publicistája hangsúlyozza, hogy az amerikai delegáció- vezető és helyettese lemondá­sa „az amerikai tehetetlenség újabb jele”. Nem lehetetlen, hogy tudatos manőverről van szó. amelynek során Nixon mellékvág / ívra akarja terelni a gyakorlatilag eddig ts általa megnehezített tárgyalásokat — állapítja meg Moreau. A francia sajtó „nagy öreg­je”, Tabouis asszony, ugyan­akkor érdekes szempontra vi­lágít rá. ö elképzelhetőnek tartja, hogy Cabot Lodge tá­vozása „némi reményt” kelt­het a tanácskozásokon. Az amerikai diplomata ugyanis esztendőkön keresztül az Egyesült Államok dél-vietna­mi nagykövete volt és szoros szálak fűzik a jelenlegi saigo- ni rezsim vezetőihez. Márpe­dig, mint ismeretes, a DIFK képviselői Párizsban is több­ször érzékeltették, hogy a Thieu—Kv klikkel elképzelhe­tetlen bárr/féle megegyezés... Érdekes időbeli egybeesés jellemezte a mostani lengyel repülőgéprablást: a nyugat­berlini francia hatóságok bí­rósága körülbelül akkor ítél­te kétévi börtönbüntetésre a korábbi repülőrablás tettese­it, amikor a 18 éves Romu­ald Zolatucho és a 20 éves Wieslaw Szymankiewicz ar­ra kényszerítette a lengyel lé­gitársaság AN—24-es típusú, Wroslaw és Varsó között köz­lekedő repülőgépet, hogy Bécsben szálljon le. A lengyel külügyminisztéri­um hivatalosan felkérte a varsói osztrák nagykövetséget, továbbítsa azt a jegyzéket, amelyben a Lengyel Népköz- társaság kormánya az Osztrák Köztársaság kormányától a tettesek kiadatását kéri. A repülőrablás egyre veszé­lyesebb „járvány”, amely ko­molyan kockáztatja a légi- közlekedés biztonságát. Csak minden állam közreműködé­sével lehet eredményesen fellépni a felelőtlen kalandor- akciók ellei> Értekezlet Bécsben az európai együttműködésről Becs (MTI): Jövő szombaton, november 29-én megkezdi munkáját Bécsben az európai biztonsá­gi és együttműködési érte­kezlet — jelentette be pénte­ken az előkészítő bizottság. A munkabizottságok tanácsko­zása előtt, már 28-án. pénte­ken Maurice Lambilliote be­szédében hivatalosan meg­nyitják az értekezletet, amely­nek négy munkabizottsága a következő témákat dolgozza fel; t 1. A jelenlegi területi reali­tások Európában, „a határok és a két német állam”; 2 2. A kollektív európai biz­tonsághoz vezető utak, ame­lyek haszontalanná tennék vagy teszik a katonai blok­kok létezését; 3. Fegyverkezés és lesze­relés; 4. Az európai együttműkö­dés különböző formák Mint ismeretes, a jövő hé­ten Bécsben összeülő értekez­let gondolatát az áprilisi bé­csi felhívás fogalmazta meg. Ennek értelmében ülésezett október 20-án és 21-én a Varsó melletti Jablonnán az előkészítő bizottság, amely­nek munkájában részt vett a magyar Országos Béketanács küldöttsége is. Itt határozták el a bécsi értekezlet időpont­ját. Erre 20 ország és 10 nemzetközi szervezet delegá­tusait várják. Az értekezlet, amelynek színhelye a bécsi Bohemia Szálloda lesz, de­cember 1-én ér véget. Föld felé vezető pályán az flpelle—12 Houston (MTI): A három űrhajós alig őt órányi alvás után pénteken reggel, magyar idő szerint háromnegyed hét órakor éb­redt fel a houstoni központ parancsára. Az Apollo—12, a pénteken reggel fél kilenc óra tájban végrehajtott pályamódosítás után, olyan pályán haladt, amelynek legnagyobb távol­sága 119 kilométerre, legki­sebb távolsága 104,6 kilomé­terre volt a Holdtól. A kerin­gések során hat kamerával fényképezték a holdfelszín előre kijelölt térségét és sza­bad szemmel is végeztek megfigyeléseket. Bean ki­jelentette, hogy neki sokkal jobban tetszett a'Hold „in­nenső” fele, mert éz sokkal változatosabb, mint a má­sik: a „túlsó” oldal nagyon „megviseltnek látszik” — fűzte hozzá. Az űrkabinban elhelyezett különleges fényképezőgépek lencséi elsősorban a soron következő holdexpedíciók tervezett leszállóhelyeit igye­keztek részletesen felderíteni, így a Fra Mauro nevű krá­ter környékét, amely az Apollo—13 célja lesz. A so­ron következő holdexpedició a terv szerint márciusban in­dul útjára. Az Apollo—12 parancsnoka egyébként felvetette, hogy gyorsítsák meg a visszatérést, mert elegendő üzemanyaguk marad arra, hogy az űrkabint nagyobb sebességgel indítsák vissza a Föld felé. Ebben az esetben egy nap­pal korábban érnék él a csendes-óceáni leszállóhelyet.. A houstoni központ azonban nem adott engedélyt a kísér­leti idő megrövidítésére. A holdkutatással foglalkozó tudósok egyelőre nem talál­tak elfogadható magyarázatot arra, mi az oka annak, hogy a holdkomp becsapódása az égitest felszínére tartós, mint­egy harmincperces holdren­gést okozott. Az Apollo—12 pénteken es­te magyar idő szerint 21 óra 43 perckor rátért a Föld felé vezető pályára. A műveletre akkor került sor, miközben az űrkabinban a 46. Hold körüli fordulatot tette meg, s ép­pen holdárnyékban volt. Gordon két perc 10 másod- percnyi időtartamra kap­csolta be az űrhajó fő hajtó­művét, s az így kapott ener­gia elegendő volt arra, hogy az űrhajót 9120 km/óra se­bességre gyorsítsa fel és rá­állítsa a Föld felé vezető pályára. Losonczi Pál hazaérkezett indiai és iráni útjáról (Folytatás az 1. oldalról* — Az államfők személyes találkozóján, ilyen látogatásu­kon jobban megismerjük egy­más munkáját, célját, felfo­gását. Ez hozzásegít ahhoz, hogy bizonyos nézeteltérései: ellenére is megtanuljuk tisz­telni egymást. Ez fontos fel­tétele a kapcsolatok kiépítésé­nek és kiegészítésének. Ezen az úton különösen éreztem, hogy kötelességünk ilyen kapcsolatokat létrehozni, mert ezekben az országokban is láttuk, hogy az egyszerű em­berek békében akarnak él­ni és béke szükséges ahhoz, hogy jobb életkörülményeket teremthessenek a népek szá­mára. Az államok vezetőinek, ha valóban szolgálni kívánják népüket, kötelességük ezt fi­gyelembe venni és ezeket a békés kapcsolatokat személyes erőfeszítéseikkel is szilárdíta­ni. — A legmélyebb benyomá­som az volt, hogy mindenütt nagy megbecsüléssel fogadták a szocialista Magyarország képviselőjét. Tudom, hogy. ez nem a személynek, hanem an­nak a politikának, annak a munkának szól, amelyet foly­tatunk, amelyet a magyar nép végez és amely az utóbbi években fokozott megbecsü­lést vívott ki hazánknak a világban, / — Utunk, személyes talál­kozásaink sikere arra indí­tott, hogy hasonló találkozá­sokra alkalmat teremts tünk a jövőben is. Ezért meghívtam Magyarországra India elnökét feleségével és Indira Gandhi miniszterelnök-asszonyt, vala­mint Mohammed Reza Pah- lavi iráni sahot és feleségét, továbbá Hoveida miniszter­elnököt. Örömömre szolgál, hogy a meghívásokat mind­annyian szívesen elfogadták. Az út Helsinkibe III, Európa együttműködése A prágai külügyminiszteri tanácskozás a Helsinkiben összeülő összeurópai értekezlet napirendjének második pont­jaként „Az európai államok közöUi politikai együttműkö­dés fejlesztését szolgáló, az egyenjogúságon alapuló ke­reskedelmi, gazdasági és mű­szaki-tudományos kapcsola­tok kiszélesítése’' — témakört javasolja. A budapesti felhívás an­nakidején ugyanennek a gon­dolatnak egy más veíületét is felrajzolta, amikor arról szólt, hógy a szilárd európai biztonsági rendszer „megte­remti annak objektív lehető­ségét és szükségességét, hogy az energetika, a közlekedés­ügy. a vízi- és a légi tér hasz­nosítása, valamint az egész­ségügy területén az egész földrész lakosságának jólété­vel elválaszthatatlanul ösz- szefüggő nagy terveket való­sítsunk meg". Bár az utóbbi esztendőkben volt normalizálódás! irányzat is a gazdasági kapcsolatok területén, egyes tőkés or­szágok és tőkés integrációk — mindenekelőtt a Közös Pi­ac — még mindig számos akadályt gördítenek az egyen­jogú és kölcsönösen gyümöl­csöző együttműködés felé Bi­zonyos áruk és árucsoportok bevitelére mennyiségi korlá­tozásokat állapítottak meg, a tőkés integrációkon kívül ál­lók útjába vámfalakat emel­tek. Sót a Közös Piac bizott­sága a szervezet miniszterta­nácsa elé nemrégiben olyan javaslatot terjesztett, amely a szocialista országokból szár­mazó, egyébként mennyiségi korlátozások alá nem tartozó áruk bevitelére újabb, az eddiginél szigorúbb és gátló jellegű importrendszert al­kalmazna. Igaz, hogy ennek a keres­kedelemgátló javaslatnak több az ellenzője, mint híve. A nyugati világ gazdasági szak­embereinek többsége is egyre jobban látja, hogy a nemzet­közi kereskedelem útjába ál­lított minden korlátozó in­tézkedés — túl azon, hogy számos nyugat-európai or­szágnak jelentős anyagi kárt okoz — ellentétes a nemzet­közi fejlődéssel, a feszültség- csökkentő szándékokkal. Ami például bennünket il­lett: több országban, közöt­tük közös piaci országokban is egy ideje fokozatosan csök­kentik a magyar árukkal ^szemben korábban megszabott , mennyiségi korlátozásokat. Ez akkor is megállapítható, ha gát, korlát még ma is jócskán akad. A gátak további lebon­tása a gazdasági, a kereske­delmi és műszaki-tudományos kapcsolatok kiszélesítésé fel­tétlenül jótékonyan hat majd a politikai együttműködésre is. Az elmúlt néhány eszten­dőben egyébként szocialista és tőkés országok között a bővülő árucsere-forgalmi megállapodásokon túl jó né­hány kooperációs megállapo­dás is született; a magyar vál­lalatok által francia, osztrák, nyugatnémet cégekkel kötött ilyen megállapodások mellett a világsajtó gyakran ír a Togliattiban épülő szovjet au­tógyár-gigász és az olasz Fi­at-cég közötti együttműkö­dés kölcsönös hasznáról. A nyugati sajtó nagy érdeklő­déssel ír arról a tervről is, hogy a Szovjetunió — csőszál­lítások fejében — nagy mennyiségű földgázt szállíta­na Nyugat-Németországnak; az NSZK-nak energiaszükség­lete kielégítésében ez igen jelentős lépés lenne. Szó esett például arról, hogy a Szov­jetunió és a szocialista orszá­gok között már megépített és rendkívül nagy jelentőségű olaj- és villamos távvezetek új elágazásokkal továbbépít­hető a nyugat-európai orszá­gokban. Ezeket a már meglévő és tervezett hasznos kapcsolato­kat még tovább lehet bővíte­ni, ha a nagy európai asztal kö­rül helyet foglaló delegációk Helsinkiben rátérnek majd a második napirendi pont meg­beszélésére. Századunk egyik nagy tu­dósa és békeharcosa. Joliot Curie mondta egyszer, hogy Európa munkáskezei és gon­dolkodó koponyái, ha mind­azt az erőt és tudást. amit minijük 1900-tól 1950-ig, fél évszázad alatt háborúra, pusztításra fordítottak, békés alkotásra összesítik, Európa többet érhetne el ötven év alall, mini akár a múlt egy egész ezredévben. A nukleáris energia a békés építés szolgalatéban, korunk sohasem álmodott technikai csodái, közös erőfeszítéssel a milliók mindennapjának meg­szépítésében — előbb Euró­pában, majd a vén földrész példáját követve egész boly­gónkon: ezt jelentené a bu­dapesti felhívásban foglalt gondolatok megvalósulása, Helsinki sikere... Gárdos Miklós „Megfiatalítják“ a nyugatnémet di«?'uiii(idai szolgálatot Lapzártakor érkezett: Fanfani lemondott Róma (MTI): Az olasz szenátus péntek esti ülésén Amintore Fanfani, a szenátus elnöke benyújtot­ta lemondását. Döntésének pontos oka még nem ismere­tes, megfigyelők azonban azí kapcsolatba hozzák a szerdai általános sztrájkkal, s a vé­res milánói összetűzésekkel. Mint a bonni külügymi­nisztérium közölte, a .jövő év februárjától kezdve 26 magas rangú nvugai német diplomatát nyugdíjba külde nek. Ez a hír nagy feltűnést keltett a bonni politikai kö­rökben, mert a nyugdíjba menők közül csak Herbert Blankenhorn londoni nagykö­vet éri el a nyugdíjkorhatárt amely az NSZK-ban 65 év. A rendelkezés 11 nagykö­vetet, nyolc főkonzult. két nagykövetségi tanácsost és a központ 5 beosztottját érinti. A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy nem po­litikai, hanem „megfiatalítá- si” akcióról van szó. Hivatalosan még nem kö­zöltek neveket. Bizonyosnak látszik azonban, hogy az új londoni nagykövet Karl Gün­ther von Hasé lesz. aki leg­utóbb hadügyi, államtitkár, előtte oedig a kormány saj­tófőnöke volt. Gerencsér Miklós: 1JLÍÍ4, a, mkdddú 4. — Ne bámészkodj ilyen pofátlanul — sütötte le Adél könnyező szemét. — Inkább szerezz tűt, meg cérnát. Ennek a nőnek valóban csak intellektuális passzió vagyok, ha még most is a tű­re, a cérnára gondol, ami­kor végre feltárhatná előt­tem a teljes magánéletét — töprengtem kijózanodva. Mit tehettem, bevonszoltam ma­gam Gödöllőre a rekkenő jú­liusban. Mint a járási szék­helyeken általában, Gödöllőn is a déli harangszó'ól délután háromig tartottak ebédszüne­te: a/ üzletekben. Úgy ne­gyed egy lehetett, amikor ki­léptem a természetvédelmi területről a kálváriadomb­nál. Fontolgattam, mivel tölt- hetném el az időt a szatócs­boltok nyitásáig. Adél elját­szotta bizalmamat, miatta te­hát nem aggódtam. Különben is ráfért a pihenés a termé­szet lágy ölén a kimerítő szellemi munka után. Ha pe­dig rábukkan valami vi- gyorgó szatír ott a bodza­bokrok között, akkor Adél mesélni fog neki a jog és a történelem összefüggéseiről es ettől a szatír arcára fagy a vigyor. Van egy kerthelyiséges ha­lászcsárda az első sorompó közelében, ahova betértem ebédelni. A falakon valódi tükörpontyok voltak üvegből és foncsorból, az egyikbe hosszan belé is néztem, hogy megállapítsam, mekkorát nőtt a szakállam e kimerítő na­pon. Más hallal nem tudtak szolgálni, ám kaphattam va­lódi gödöllői pacalpörköltet korlátlan mennyiségben. És persze sört is, hamisítatlan salgótarjáni korsókban. En­nek köszönhettem, hogy gond helyett egy családias körtefa vetett rám jótékony árnyé­kot. így, a leopárdpöttyös ár­nyékban, a tarkabarka ab­roszra könyökölve hamarosan a negyedik adag pacalpör­költet is elfogyasztottam, ada­gonként két korsó sörrel. Egy- lúdtalpas, vén pincér állt szolgálatomra. Neki mesél­tem el, hogy anyát keresek a gyermekemnek, mire ő vi­szonzásul elújságolta, hogy miről nevezetes Gödöllő. Hogy valaha külön vasútál­lomást tartottak fenn a min­denkori államfőnek, hogy kü­lönféle tyúkokat nemesítenek az agráregyetem ketreceiben hogy a község északi határá­ban ered a Rákos patak, to­vábbá, hogy minden csütör­tökön kapható pacalpörkölt Gödöllő világhírű halászcsár­dájában. Ennyi hasznos érte­sülés és nyolc korsó sör után megkérdeztem a lúdtalpas pincértől: — Mennyi az idő, főúr? — Fél öt múlt másfél perc­cel. szolgálatára. Délelőtt még azt hittem, hogy Gödöllőn kibírhatatla­nul lassan múlik az idő, most meg hogy becsapódtam. Iparkodtam, nehogy megint bezárjanak a boltok az or­rom előtt, különben is illett tisztelnem Adél türelmét. Sajnos, a boltok annál ke­vésbé tisztelték az én oda­adásomat. Mintha öss;'-" széltek volna. Egyik s üzlet után a másikba nyitot­tam be és mindenütt; csak zsákvarró tűvel és lenfonállal tudtak szolgálni. Halk meg­jegyzéseimre furcsán mértek végig. — Mi az? Nem tetszik va­lami? örüljön, hogy ez is van. Talán titok az elvtárs előtt, hogy első a nehézipar? Korántsem volt titok. Amilyen gyorsan csak lehe­tett, megvettem a legna­gyobb zsákvarró tűt, hozzá egy gombolyag lenfonalat. Adélt kócosán és megöre­gedve láttam viszont a bod­zabokor mögött. — Doktor Benedetti Adél­hoz van szerencsém ? — kér­deztem tőle a biztonság ked­véért. Amikor meglátta a zsák­varró tüt ,a hatalmas fonál- gombolyaggal, teljesen félre­ismeri e a helyzetet és olyun szakértelemmel borította rám közös külvárosi szülőföldünk lájszólásait, mintha ebből írt volna doktori disszertációt. Türelmesen végighallgattam, majd így szóltam hozzá: — Mér megint elkalando­zol. Eleget kérkedtél a mű­veltségeddel, beszéljünk vég­re a gyermekeinkről. Miattuk utaztam Gödöllőre. Haját erre még jobban fel­borzolta és ahogy támadón lalpra ugrott a bodzabokor lombjai alól, fél teste mezíte­lenül ágaskodott elő a sza-. kadt ruhából. — Takarodj innen, te bű­nöző! Kacagnék a gyönyörtől, ha negyven évre leültetnének Kufstein várába! Tönkretet­tél! Miattad késtem le a Pe­tőfi Kör vitáját! Ezt már végképp nem ér­tettem. Legfeljebb gyaníthat­tam, hogy Adél az irodalom iránt is érdeklődik a jog és a történelem melleit, — Szóval ne segítsem megvarrni a rucádat? — Takarodj, ha mondom! Mit tehettem. Pillanatnyi­lag az volt a legbölcsebb, hogy rágyújtottam. Amíg ezt a röpke műveletet elvégez­tem, hátat fordítottam a bod­zabokornak. Aztán talányos lassúsággal kiballagtam a gö­döllői nagyerdőből, magam­mal hozva egy szép, felejthe­tetlen emléket. Mert bármi­lyen furcsa nő volt ez a dok­tor Adél, végtére is rózsa­lovagnak nevezett. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom