Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-09 / 234. szám

ms október K. RStET-MAGYARORSZÄff f. eMa! Demecser bravúrja A megyei II. osztályú és a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság eredményei ' A megyei II. osztályú lab­da; ágó-bajnokság 20. fordu­lója után mindkét csoportban változás történt az élvonal­ban. A Nyíregyházi Építők és a Csenger kénytelen volt át­adni vezető helyét a táblá­zaton a Tiszavasvári Lombik­nak, illetve Tyúkodnak. A Szabolcs csoport nagy meglepetése, hogy a Nyíregy házi Építők hazai környezet­ben szenvedett vereséget De- mecsertöl. Tiszavasvári vi­szont fölényes győzelmet ara­tott. így nem csak a gólaránya lett jobb, hanem két tiszta pont előnyre is szert tett. A csoport másik meglepe­tésének számít, hogy Nyírtass hazai pályán vereséget szen­vedett Vajától. A Szatmár csoportban Csenger pontot adott le Komlódtótfalun, a rivális Tyúkod viszont győzött, s így azonos pontszámmal, de jobb gólaránnyal megelőzte a csengeri együttest. Különö- S'í.ob meglepetés nem adódott, pe mégis történt változás a bajnoki táblázaton. Nagydo­bos kizárása után a szabá­lyok értelmében az alábbi mérkőzések eredményeit — valamennyi őszi mérkőzés! — törölték: Nagydobos—Ko­csord 0:7, Csenger—Nagydo­bos 13:2. Nagydobos—Nábrád 0:5. E találkozók két-két pont­ját 0:0 gólaránnyal írták Nagydobos ellenfelei javára. Ugyancsak 0:0 gólaránnyal kapta meg a két pontot Nagydobos ellen az Öpályi MEDOSZ, a Mátészalkai Vö­rös Meteor, Hodász és a Tu- nyogmatolcsi Tsz is. A megyei ifjúsági labdarú­gó-bajnokság legutóbbi fordu­lója is szolgált egy szépség­hibával. A bajnokságban fö­lényesen vezető Nyíregyházi Spartacus késve érkezett meg Vencsellőre, s így a mérkő­zést nem lehetett lejátszani, gz ifjúsági mérkőzés után sor­ra kerülő megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés miatt. A találkozó két pontját 0:0 gól­aránnyal Vencsellő együttese kapta meg. Az ifjúsági baj­nokság meglepetésének szá­mít, hogy Tiszalök vereséget szenvedett Fehérgyarmaton. Eredmények: Szabolcs csoport: Nyíregy­házi Építők—Demecser 1:3, Dombrád—Nyíregyházi ME­DOSZ 1:1, Nyírtass—Vaja 0:1, Nyírbogdány—Ujfehértó 3:0, Tiszavasvári—Nyírszőlős 5:0, Asztalos SE—Nyírteleki Tsz 3:1, Tiszadob—Kótaj 2:2. SZABOI.CS CSOPORT 1. T.-vasvári 20 16 2 2 47:16 34 2. Nyh. Ép tők 20 13 6 1 44:19 32 3. Dombrád 20 10 5 5 34:31 25 4. Nyírt. Tsz 20 10 2 8 37:33 22 5. Demecser 20 7 7 6 37:24 21 6. Nyírboga. ' 20 8 5 7 32:22 21 7. Nyh. M. 20 7 5 8 40:25 19 8. Vaja 20 7 5 8 24:35 19 9. Ujfehértó 20 8 2 9 42:31 18 10. Nyírtass 20 7 3 10 23:31 17 11. Kótaj 20 5 7 8 25:34 17 12. Ászt. SE 20 4 5 11 29:52 13 13. Tiszadob 20 3 6 11 20:43 12 14. Nyírszőlős 20 2 4 13 17:55 8 Szatmár csoport: Komlód- tótfalu—Csenger 1:1, Vásá- rcsnamény—Mátészalkai VM 2:0, Mándok—Hodász 3:2, Tyúkod—Kocsord 3:2, Nyírbo­gát—Öpályi 2:1, Szamossályi— Nábrád 5:1. SZATMAR CSOPORT 1. Tyúkod 20 14 3 3 50:21 31 2. Csenger 20 13 5 2 36:18 31 3. V.-namény 20 12 3 . 5 46:23 27 4. Mándok 20 11 2 7 41:29 24 5. Öpályi 20 9 4 7 29:22 22 6. Nábrád 20 11 — 9 33:33 22 7. Nyírbogát 20 8 3 9 26:25 19 8. T.-matoics 20 9 1 10 36:37 19 9. Hodász 20 8 3 9 26 :36 19 10. Kocsord 20 7 3 10 28:39 17 11. Sz.-sályi 20 5 6 9 26:3« ifi 12. Mát. VM 20 7 2 11 22:46 16 13. K.-tótfalu 20 5 5 10 22:33 15 14. Nagydobos 20 1 — 19 9:38 2 Ifjúsági bajnokság: Nyír­egyházi VSC—Nagyecsed 5:0. Balkány—Baktalórántháza 0:6, Fehérgyarmat—-Tiszalök 1:0, Ibrány—Nagyhalász 1:0, Nyíregyházi Dózsa—Nyírbá­tori MEDOSZ 4:0, Kisvárdai Vasas—Nyíregyházi Kinizsi 3:1, Nyírmada—Rakamaz 1:0. IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG 1. Nyh. Spart. 23 19 2 2 68:10 40 2. Nyh. Dózsa 23 16 2 5 85:16 34 3. Tiszalök 23 14 2 7 60:29 30 4. NY VSC 23 14 2 7 53:31 30 5. Kisvárda 23 14 2 7 60:43 30 6. Ibrány 23 13 2 8 52:61 28 7. Bakta 23 12 3 8 63:34 27 8. Nyíripada Rakatná z 23 9 6 8 27:25 24 9. 23 8 7 8 36:32 23 lő’. Nyírbátor 23 6 6 11 14:39 18 11. Vencsellő 23 7 3 13 32:54 17 12. F.-gyarmat 23 7 3 IS 24:72 17 13. Balkány 23 6 2 15 33:56 14 14. Nagyecsed 23 4 6 13 30:63 14 15. Nagyhalász 23 5 2 16 17:43 12 16. Nyh. K. 23 3 4 16 21:69 10 Tóth József Novikova nyerte a női törvfvó világbajnokságot A Havannából érkezett leg­újabb jelentések a vívó- világbajnokság női tőrszámá­nak döntőjéről és a kardcsa­pat viadal csoportmérkőzé­seiről számolnak be. Az elődöntőbe jutott 12 női tőröző a folytatásban két ha­tos csoportban mérkőzött, a hatos döntőbe kerülésért. Cso­portonként az 1—3. helyezet­tek jutottak tovább. Az első csoportban ez a román Drimbának, a szovjet Csirkovának, és a francia Gapaisnak sikerült. A második csoportban nagyszerűen vívott Rejtő Il­dikó és az első helyről került a döntőbe 4 győzelemmel, 1 vereséggel. Rejtő mellett eb­ből a csoportból még két szovjet vívónő, Novikova és Szamuszenko jutott tovább a döntőbe. A verseny utolsó szakasza fullasztó melegben került sorra és alaposan megviselte a részvevőket. Az olimpiai bajnok Novikova a rosszul kez­dett, honfitársnőjétől, Csirko- vától kikapott 4:l-re, utána azonban jelentősen feljavult, egymás után négy győzelmet szerzett, többek között Rejtőt is legyőzte 4:l-re. Végeredményben Noviko­va és Drimba 4—4 győzelem­mel, 1—1 vereséggel állt a „kör” levívása után. Kettő­jük között dőlt el a világ- bajnoki cím „szétvívással”, amit a mexikói olimpiai baj­nok szovjet sportolónő nyert 4:l-re. Rejtő egyetlen győzelmét a francia Gapais ellen aratta 4:2-re és ezzel az 5. helyet szerezte meg. Női tőrvívó világbajnok: Elena Novikova (Szovjetunió) 4 gy, 1 v., 2. Drimba (Ro­mánia) 4 gy, 1 v., 3. Csirkova (Szovjetunió) 3 gy, 2 v., 4. Szamuszenko (Szovjetunió) 2 gy. 3 v., 5. Rejtő (Magyaror­szág) 1 gy, 4 v., 6. Gapais (Franciaország) 1 gy, 4 v. A kardcsapat versenyben mint ismeretes, a részvevők két négyes csoportban küz­döttek és a körmérkőzés után csoportonként az utolsó he­lyezett esett ki: Mexikó és Kuba. Az eredményekből: B csoport, 1. forduló: Ma­Kézilabda megyei bajnokság A Tanárképző és a Mátészalkai MEDOSZ az élen A megyei felnőtt kézilabda­bajnokságban a férfiak cso­portjában a Nyíregyházi Dózsa csak hallatlanul szo­ros mérkőzésen tudott győz­ni Ujfehértó ellen. A Tanár­képző és az ASE viszont fö­lényesen nyert. A női cso­portban a Mátészalkai ME­DOSZ folytatja sikersoroza­tát, immár harmadik mérkő­zését nyerte úgy, hogy gólt sem kapott. A megyei felnőtt bajnokság eredményei: FÉRFIMÉRKÖZÉSEK: Nyíregyházi Dózsa—Ujfe- h ért ói VM 15:14 (9:3). Mind­végig teljesen nyilt volt a küzdelem. Gól: Vass 6, Ben­czúr 3, Lévay, Nyíri Gy., Apáthy 2—2, illetve Kocsis 5, Orsó 3, Szűcs 2, Filep, Hosz- szú 1—1. A Dózsából Nyíri Gy-t, Ujfehértóból pedig Légrádit végleg kiállították. Mátészalkai Mg. T ec Uni­kum—Nyíregyházi Tanár­képző Főiskola 26:38 (12:19). Nem volt vitás a vendégek győzelme. Gól: Fekete 10, Kántor 5, Bokor, Pokol 4—4, Zsurzsa 2, Kovács 1, illetve Molnár 13, Dénes 10, Végh 7, Gaál 3, Kücsön 2, Berta, Ban­ka. Debreceni 1—1. Baktalórántházi Gimnázi­um—Kisvárdai Vasas 18:15 (10:7). Változatos találkozón megérdemelten nyertek a ha­zaiak. Gól: Bakti B. 7, Kócs 4, Bakti I., Seres 3—3, Kádár 1, illetve Virágh 6, Kovács S. 3. Ignácz, Molnár 2—2, Cson- gár. Tárkányi 1—1. Asztalos SE—Tiszavasvári Lombik 27:19 (12:10). Csak egy félidőn át volt küzdelem. Gól: Papp 10, Uborka 6, Tóman 5, Zadubenszki 4, Mol­nár 2, illetve Gazdig 10, Er­délyi 5, Gémes 4. A Fényeslitkei VSC—Nagy­haltól MEDOSZ és a Nyíregy­házi Kinizsi II.—Hodász mérkőzések elmaradtak, mert a vendégcsapatok nem érkeztek meg. A mérkőzések két pontját 0:0 gólaránnyal a Fényeslitkei VSC és a Kinizsi II. javára írták. NŐI MÉRKŐZÉSEK: Nagykallói MEDOSZ— Nagyecsedi Tsz 7:11 (4:5). Szünet után nyert a vendég­csapat. Gól: Talpas 3, Halász 2, Málik, Sovány 1—1, illetve Simon, Harcsa 3—3, Tóth, Gulyás 2—2, Jakab 1. Nyh. Tanítóképző—Tisza­vasvári Lombik 4:6 (2:1). A hazai csapat balszerencsés vereséget szenvedett. Gól: Gajdics 2, Tóth, Baráth 1—1, illetve Sári 3, Balogh 2, Bé- nyei 1. Vásárosnaményi VM— Nyirbogdányi Lombik 1:13 (1:7). Mindkét félidőben a vendégek voltak jobbak. Gól: Budai 1, illetve Lőkös M. 10, Horváth, Poór, Varga 1—1. Mátészalkai MEDOSZ— Nyíregyházi Spartacus 24:0 (13:0). Már-már komolytalan volt a mérkőzés, a két csa­pat annyira nem volt partne­re egymásnak. Gól: Alexa 8, Laczkó 6, Varga A. 5, Vaka- racs. Bállá 2—2, Kónya 1. Kisvárdai Bessenyei Gim­názium—Nagykállói ME­DOSZ 19:4 (10:4). A vendé­gek csak hat-játékossal áll­tak ki. Gól: Nagy Zs. 8, Frindt 5, Budaházi, Király 3—3, il­letve Halász, Málik 2—2. Nyíregyházi Tanítóképző— Nyíregyházi Spartacus 10:1 (7:0). A Spartacus cs#k hat já­tékossal állt ki. Gól: Gajdics, Tóth 3—3, Rózsai, Vinnai, Ba­ráth, Gál 1—1, illetve Varga 1. NŐK 1. M.-szalka 17 17-------S33 : 47 S4 2. Nyírboga. 18 15 2 1 236:110 32 3. T.-vas vári 18 13 — 5 170:104 26 4. Kisv. B. 16 12 — 4 179:116 24 5. Nagyecsed 18 11 1 6 151:149 23 6. Hodász 18 9 1 8 150:181 19 7. Tanítóképző 16 8 1 7 120:146 17 8. Nyh. Spart.* 18 5 — 13 89:185 9 9. V.-naraény 17 3 — 14 73:212 6 10. N.-kálló*** 18 4 — 14 74:151 5 11. K. Császy 19 5 1 13 63: 75 visszalépett 12. Rakamaz 19 ------- 19 27:190 törölve • = egy büntetőpont levonás ••• = három büntetőpont levonás FÉRFIAK 1. Tanárképző 21 18 — 3 569:364 3« 2. Ászt. SE 21 16 3 2 422:290 35 3. B.-lóránth. 21 14 1 6 422:359 29 4. Nyh. D. 22 14 — 8 480:438 28 5. T.-vasvári 20 13 1 6 482:403 27 6. Ujf. VM 20 13 — 7 279:261 26 7. M.-szalka 17 8 — 9 331:346 16 8. N.-kálló** 19 8 — 11 301:325 14 9. F.-litke* 20 6 — 15 228:306 11 10. Kisvárda 21 5 — 16 328:466 10 11. Hodász* 20 3 — 17 275:485 5 12. Nyírbogd. 21 8 1 12 278:272 törölve 13. Nagyhalász 22 2 — 20 125:215 ____ _____________________törölve Nyh. K. IÍ*23 15 — 7 379:314 29 ** = két büntetőpont levonás * = egy büntetőpont levonás IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEK: Nők: Fehérgyarmat—Köl­csey 4:2, Kinizsi—Demecser 1:7, Nyírbátor—Baktalóránt­háza 3:6, Zrínyi—Mándok 8:0. Férfiak: Zrínyi—Kisvárdai 111-es ITSK 26:13, Kertészeti —Nyh. 110-es ITSK 12:17, Nyírbátor—Kisvárdai Bes­senyei 17:23. Vass Géza gyarország (Bakonyi, Kovács T„ Meszéna, Kovács A )— Kuba 13:3. 2 forduló: Ma­gyarország—Japán 15:1. 3. forduló: Magyarország—Len gyelország 9:2. A negyeddöntőben a szov­jet és a magyar válogatott erőnyerő volt, mérkőzés nél kül jutott a legjobb négy kö­zé. A másik két helyért le­bonyolított mérkőzésen: Olaszország—Románia 8:8, jobb kapott taláiataránnyaí (54:61) Olaszország győzött. Lengyelország—Japán 9:3. Az elődöntő párosítása: Szovjetunió—Olaszország és Magyarország—Lengyelor­szág. A győztesek vívnak az 1—2., a vesztesek a 3—4. helyért, Japán és Románia az 5—6. helyet dönti el egymás között Szerdán pihenőhöz jutottak a havannai vívó-világbajnok­ság részvevői. Az első hét értékelése je­lentős szovjet sikereket mu­tat, hiszen három • bajnoki aranyérmet szereztek eddig, kard egyéniben, női tőr egyé­niben és a férfi tőrcsapatban, de jutott még a szovjet spor­tolóknak ezenkívül ezüstérem is a férfi tőrben és bronz a női tőr egyéniben. Félidőnél az érmek eddigi megoszlása: A. E. B. Szovjetunió 3 1 1 NSZK 1 — — Lengyelország — 1 1 Magyarország — 1 1 Románja — 1 1 Csütörtökön döntő lesz a kardcsapal-versenyben és megkezdődik a negyedik fegyvernem, a párbajtőr egyé ni versenysorozata is. Sporthírek A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa az MTS OT elnökségének előterjesztésére dr. Fenyvesi Máténak, Mát­rai Sándornak és Sipos Fe­rencnek versenyzői pályafu­tásuk befejezése alkalmából a Magyar Népköztársaság Sportérdemárem arany fokq- zata kitüntetést adományoz­ta. Mátrai Sándor 86-szor, Sipos Ferenc 77-szer, dr. Fenyvesi Máté 76-szor volt tagja a magyar labdarúgó- válogatottnak. A kitüntetése­ket Egri Gyula, az MTS OT elnöke adta át. Nyíregyházi Spartacus—Zá­honyi VSC 2:2 (2:2). Szerdán délután a nyíregyházi sta­dionban játszott a két csa­pat barátságos labdarúgó­mérkőzést, melyen az NB Il-es nyíregyházi együttesnek változatlanul nem ment a já- ták. Az NB III-as záhonyi csapat viszont jó teljesít­ményt nyújtott. Gólszerző: Balogh, Szekrényes, illelve: Treszka. Csordás. A világ sportja — sorokban LONDON Richard Bergmannt, a volt négyszeres asztalitenisz világ­bajnokot agytumorral kórház­ba szállították. Bemutató kör­úton volt és egyik szereplé­se alkalmával lett rosszul. Az osztrák születésű, jelenleg an­gol állampolgár Bergmannt — aki hatszor nyerte el az angol bajnoki címet —, ha­marosan megoperálják. GLOGGNITZ A sakkvilágbajnoki selejte­ző európai második csoport­jában már a harmadik fordu­lót is lejátszották (az első kettőről nem érkezett jelen­tés). A mezőnynek magyar részvevői is vannak, közülük Portisch döntetlenül mérkő­zött a svéd Janssonnal, míg Bárczai vereséget szenvedett a csehszlovák Smejkaltól. VESELI A női sakkvilágbajnoki se­lejtező veseli csoportjában a második fordulót rendezték meg, a Nowarr (NDK)—Hon- finé játszma függőben ma­radt. MEXIKÓVÁROS Frey Jansen dán kerékpá­ros. aki vasárnap négy új világrekordot állított fel, is­mét kitűnő eredményt ért el Az 5 km-es távon 6:01,3 perc­re javította az eddigi világ­csúcsot. MOSZKVA A TASZSZ jelentése sze­rint a Tbiliszi környékén fo­lyó ejtőernyős versenyek so­rán a legbátrabbak sportjá­nak kiváló szovjet képviselői öt új világrekordot állítottak fel, ezek a következők: Nők: 1000 m-es nappali kombinált csoportos célbaug- rás: V. Zakoreckaja, M. Bara- novszkaja, L. Gapanovics, G. Kornyejeva és F. Alexejeva átlageredménye: 0,08 m, 1000 m-es nappali négyes csoportos célbaugrás: A. Gyuzsova, T. Kuvikina, V. Zakoreckaja és F. Alexejeva két ugrásának átlaga: 0,9 m. 1000 m-es éj­szakai csoportos célbaugrás: A. Gyuzsova, T. Kuvikina, V. Zakoreckaja és F. Alexejeva átlagos ugráseredménye: 0,5 m, 1500 m-es csoportos célba- ugrásban ugyanezek a ver­senyzők 1,62 m-es átlagot ér­tek el. Férfiak: 1000 m-es éjszakai csoportos célbaugrás: L. Fi­lippov, D. Ivanov, A. Kandi­rin, L. Gogesvili, V. Gavri­lov és J. Poljakov két ugrá­sának átlaga 0,23 m. Világ Kepa t!«ntS Milánóban Milan—Estudiantes 3:0 (2:0) A milánói San Siró stadion­ban 21 órától lépett villany­fény mellett pályára az olasz Milán és az argentin Estudian­tes. A 10. alkalommal meg­rendezésre kerülő ViJág Ku pa döntőt óriási érdeklődé előzte meg. A két csapat találko­zója azonban nem hozott színvonalas játékot. Elsősor­ban a küzdelem jellemezte, sok durvasággal tarkítva.' Eb­ben a prímet az argentin já­tékosok vitték. A hazaiak: időnként korszerűen játszot­tak és góljaikat is ilyen ak­ciókból szerezték Sormani 2, és Combi révén. Masin játék­vezető erélytelennek bizo­nyult. Kelemen, tiafíiiosi és Kccs\$ is iálSEOli a válogatóban A világbajnoki selejtező mérkőzésekre készülő ma­gyar labdarúgó-válogatott szerdán délután Hódmezővá­sárhelyen vendégszerepeit és a város felszabadulásának 25 éves évfordulóján a helyi válogatottal játszott. A válogatott-—Hódmező­vásárhely válogatott 7:1 (4:0). 4000 néző, v.: Wottava. Góllövők: Fazekas (3), Ko­csis (2, egyet 11-esből), Hal- mosi, Dunai II, illetve Hecs- ko. Az A válogatott Szentmi- hályi — Kelemen, Páncsics, Halmosi, Bánkuti — Göröcs, Zámbó — Fazekas, Kocsis, Dunai II, Kozma összeállítás­ban játszott az első félidőben, szünet után Szentmihályit Tamás, Göröcsöt pedig Dunai III. váltotta fel. A sportszerűen küzdő, lel­kes hódmezővásárhelyi együttes ellen a válogatott végig könnyen vette a játé­kot. Az első félidőben csak az utolsó percekben volt jó Göröcsék játéka, ekkor két szép gól is született. A má­sodik játékrészben Göröcs hiányát erősen megérezte” a csapat, sok volt az eladott labda, a kapkodás és a kapu­ra lövések sem sikerültek. Sós Károly szövetségi ka­pitány még nem érkezett vissza Prágából, így Pálfai János szakfelügyelő irányí­totta az együttest, aki elmon­dotta, hogy könnyedén, min­den különösebb erőbedobás nélkül játszott az együttes. Egyénileg Kelemen, Pán. csics, Halmosi, Göröcs, Faze­kas és Kocsis tűnt ki. Szerdán délután a ma­gyar ifjúsági labdarúgó-vá­logatott a Zrínyi Akadémia sporttelepén, 500 néző előtt 3:2 (2:0) arányban győzött a VDK katonai válogatottja el­len. A góllövők: Földesj (2), Bánfalvi, illetve Ben és Vinhn (11-esből). A magyar utánpótlás lab­darúgó-válogatott szerdán Mezőberényben 2000 néző előtt 9:0 (4:0) arányban győ­zött a békési járási válogatott ellen. Gollövők: Répás, Kar­sai (3—3), Szalai (2), Nagy L. Nyilatkozatok a csehszlovák—ír VB-selejtezőrol A kedd esti Csehszlovákia —Írország világbajnoki se­lejtező labdarúgó-mérkőzést több neves külföldi szakértő is megtekintette. Köztük volt a brazil válogatott felelős vezetője, Joao Saldanho is. A látottakról így nyilatko­zott: — A 90 perc nem okozott túlságosan sok gondot a csehszlovák együttesnek. Az viszont, nem valami szeren­csés dolog, hogy Csehszlová­kia és Magyarország egy csoportban küzd a VB-re ju­tásért, hiszen egyiküknek ez nem sikerülhet. Az írek ezen a mérkőzésen nem sok olyat tettek, amellyel más fordula­tot adhattak volna a játék menetének. Feltették neki a kérdést, hogy milyen lenne most egy Csehszlovákia—Brazília kozó? Diplomatikus váh.öza ez volt: — Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volna, de mi 1938- tól sok ilyen találkozót meg­nyertünk már. Jozef Marko, a csehszlo­vák válogatott edzője különö­sen Kvasnak, Kuna és a mesterhármast elért Adamec játékával volt elégedett. — Az 1967-ben az írektől elszenvedett vereség óva in­tett bennünket minden köny- nyelműségtől. Elgondolásunk a mérkőzés kezdetétől az volt, hogy kezünkben tartjuk a játék irányítását és az ír kibontakozásokat csirájá­ban elfojtjuk. Mindez szó szerint sikerült, nagyobb szerencsével több gólt is lő­hettünk volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom