Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
I ofdaJ «TLBT-MAGYAROnSZAC! - VASAK!*AP! JffELLÄKLBf ofcWSer f. Magyar művészei 1896—1945 Kiállítás az Ernst Múzeumban A nemzetközi művészettörténész-kongresszus félezer vendége három tárlaton tekinthette át Budapesten a magyar művészet válogatott műveit: a budai Várban láthatták a régi magyar művészet remekeit, a Műcsarnokban válogatást a felszabadulás óta eltelt időszak alkotásaiból, az Ernst Múzeum pedig az 1896 és 1945 közötti fél évszázad terméséből nyújt ék ezetes ízelítőt. '896 — a millennium éve. Kevesen tudnak arról, hogy ekkor alakult meg a nagybányai művésztelep. Vezető mestere a müncheni akadémiáról, a hivatalos, száraz akadémizmus légköréből indult Hollósy Simon. A Zrínyi kirohanása című — kis méreteiben is — nagy kifejező erejű kép az alapítás évében született. A barátok és tanítványok — Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János, Csók István és Iványi-Grün- tvald Béla később túlléptek HoUósy tanításainKözülük Ferenczy Károly jutott el a legmesszebbre. Az Esthangulat lovakkal vagy a Józsefet eladják testvérei finoman felépített kompozíciója abban az időben született, amikor a fiatal Picasso Spanyolországból Párizsba utazott. Ferenczy legkisebb vásznain. nagy kompozícióban és grafikáiban egyaránt kiválót alkotott. Művészetébe — alig észrevehetően — beépültek a kor modern impresszionista és posztimpresszionista törekvései is. Nem volt Nagybányához hasonlóan szervezett tömörülés az alföldinek nevezett festők csoportja. Ide sorolják Mednyánszkyt, Fényes Adolfot, Rudnay Gyulát, Koszta Józsefet, Tornyai Jánost. Pedig Mednyánszkyt, a pszichológust, a tájban is a lelket kereső festőt, vagy Fényes Adolfot, aki az alföldi tájat és népet kissé kuriózumként kezeli, kár ide sorolni. Alföldiek a rembrandti barnákat felélesztő Rudnay. a fájdalmát egyetemes érvényű jelképekben kifejező Tornyai és az „éjféli napsütés” a lángot szító alföldi hőség meg- örökítője, Koszta József. Három önálló, nagy művész nevét említhetjük egymás mellett, anélkül, hogy rokonságot keresnénk közöttük: az erdélyi hegyek embereit, életük nehéz és mégis sok boldogságot adó pillanatait megőrző Nagy Istvánt; Csontvá- ryt és a magyar festészet Krúdyját, az álomalakoknak testet adó Gulácsyt. Ezek az alkotók munkájukat az euró pai művészet nagy áramaitól függetlenül végezték. Nyu- gat-Európa haladó művészetéhez Rippl-Rónai József csatlakozott, aki részt vett egy modern francia festőcsoport működésében. Képein a francia posztimpresszioniz- mus hatása keveredik kedéTornyai János: Gémeskút Buzdítás — egy fafaragóért Fadrusz János: A farkasokkal viaskodó Toldi lyes, eredeti hangvételével. Kevesebb önállósággal, több Ügyességgel és nagyobb gyorsasággal követte a festészeti divatok változásait Vaszary János. A magyar festészet három legnagyobb mestere a háború előtti időszakban Derkovits Gyula, Egry József és Vajda Jóleső meglepettséggel olvastam az idei Szabolcs-szatmá- ri Szemle 3. számában „Horváth Vince nyíregyházi fafaragódról szóló írást, Muraközi Ágota tollából. Az írás szándékát és a közlés útján széles körűvé vált tényét örömmel üdvözölhetjük. Bár közelebbről nem ismertem gyermekkoromban, mégis emlékeim eleven figurája volt Horváth Vince. Alacsony, apró léptű, jellegzetes fekete kalaposruhás folt volt város utcáin, hóna alatt szorongatott hegedűvel. Cigány muzsikus. így mondták. így maradt meg bennem róla a kép. Van annak már vagy 5—6 éve, hogy egyszer felkeresett a tanítóképzőben ez a különös kis ember. S mikor ismét eljött hozzám, már elhozta a szobrokat is. Nagyszerű dolgokat láttam, jóné hányat, (azok is közte voltak melyeket a cikk mellett kö zölt a Szemle.) Titkon horde't, rejtve érlelt művészi életlátás, szemlélet, érzésvilág bújt ki azokból a faragásokból, a népi művészet forma köntösében karakterizálódva. s a különös kis ember egyéni hunyorgatásai is ki-kitekint- gettek figuráiból. S akkor is. később is nagyon gondolkodóba ejtett, hostv nehó» ,.n? élhetési gondjai között is — amit tőle tudtam meg — szí vósan dolgozó, alkotó, de teljesen rangrejtve élő és mindenképpen figyelemre méltó tehetségről tanúskodó népi művészen hogyan lehetne segíteni! öregnek és legyen- gültnek láttam. A megyei tanács művelődésügyi osztályáról küldték hozzám, közbeejtve a Jósa András Múzeumot is. Hirtelenjében nem is tudtam, mivel bíztassam. Megélhetési gondok — hivatali fórumok — egyik helyről ki, a másikba be — s tovább. Ki kellene állítani a szobrokat? A művelődésügyi osztály jóvoltából sikerült hivatalos költséggel felutaztatni Bu dapestre, a Népművelési Intézetbe. Sajnos, nem sok haszonnal járt oda sem. Horváth Vince szerint elismerték munkáit, akik látták az intézetben, sőt, később, azok ban az években hirtelen meghalt Zilahi György festőmű vész barátomtól is. aki akkor a Népművelési Intézet munkatársa volt, jó véleményt hallottam. De jobbat nem tudtak tanácsolni, mintha- zaküldeni. Azzal, hogy igazán csak az itthoniak tudnak segíteni. Nekem a „Népművé szét mestere” címmel, illetve kitüntetéssel járó havi tiszteletdíj lehetősége forgott a fejemben. Hol kellene a kapukat döngetni, tovább? Ez az ember már nem tud effektive kereső munkát végezni, életkörülményei olyanok, hogy senki támogatója nincs. Akkor legalább is nem volt valami rózsás helyzetben. S aztán egyszeriből csak eltűnt előlem. Nem találkoztam vele Nyíregyházán. Gondoltam, elköltözött, vagy csak egyszerűen nem találkozunk? (Sosem tudtam pontosan a címét sem.) Bizonyosan letörte az ő visszahúzódó természetéhez amúgy sem való próbálkozások sikertelensége. Sokáig bántott, hogy végül sem tehettem érte semmit. S most, hogy a Szemle, .ap. jain előbukkanva, újra találkoztam nevével —, ez volt számomra a meglepetés, Nagyon jóleső és hozzátehelem: lágyon buzdító! Fontos dolog minden jónak eljutása mindenkihez, így a jó megsokszorozódik. s méltó érdeméhez is jut ezáltal. Itt most egy kicsit az a sajnálatos, hogy Horváth Vince jóval túl van kenyere javán. Ami még hátra van, jó lenne megízesíteni! Síelni kell vele. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy Muraközi Ágota elindított egy, a Horváth Vince fafaragó-művészetét s ilkotó éleiét újra elősegítő és eredményre vezető lendületet: megszerezte a nyilvánosságot. Ezek a sorok ezt a lendületet szeretnék tovább ívelni. Legyen ezután is szó alkotásairól. alkotói munkájának biztosításáról. Hogy még hosszú ideig faragja szobrokba emlékeit, különös ízű emberi világát. S a szóból legyen tett is, lássuk kiállítva a szobrokat méltó helyen, öreg életéért, napjai melegebbé tevéséért, — nézzünk körül —, mit is tehetnénk? Bcreez András ÚJ KÖNYV: Vállalati piackutatás A testes, több, mint hat- száz oldalas könyv már terjedelmével érdekes kettősségre utal. Arra, hogy a gazdasági reform nagy jelentőségű tényezővé tette a piaci ismereteket, s arra, hogy a piackutatás lényegében eddig ismeretlen volt, vállalati tevékenységként. Ezért érthető és indokolt a terjedelmesség, mely — a szerzőt, Szabó Lászlót dicséri — nem csap át terjengősségbe. A gyakorló piackutatók, s az egyetemen tanulók számára egyaránt kézikönyvül szolgáló kötet szerzője másfél évtized hazai és külföldi tapasztalatait összegzi. Módszertani útmutatásokkal ösz- szefűzve vizsgálja a piackutatás alapfogalmait, feltételeit, így a marketinget, a vállalati információs rendszert. Ismerteti a piackutatás általános módjait, az ún. megkérdezéses eljárás for máit, s az így nyert informá ciók feldolgozásának, elemzésének rendszerét, s bő terel szentel a piackutató tevékenység gyakorlati megszervezésének. A mű erénye, hogy nem csupán a termelő, de az értékesítő, szolgáltató vállalatok számára is felrajzolja a piackutatás megszervezésének útját, igen sok, s meggyőző példával igazolja e tevékenység gazdasági hasznát. A bőséges példatár, valamint a számítási módszerek, rendszerek közlése, s a jól áttekinthető ábrák külön-külön is, de együttesen még inkább nem csak hézagpótló, hanem úttorószerepet vállalóvá tg» szik a könyvet A hazai piac* kutatás keretei, módszerei ugyanis á vállalatoknál még csak az embrionális fejlődési fokot érték el, s ma még elsősorban ezek hiánya — s nem kevésbé a hiány következményei — figyelmeztet * gyors cselekvés szükségességére. A piackutatás, a meglévő termékek elhelyezésének biztosítása, valamint a prognosztizálás, azaz a jövőbeni igények megismerése a vállalati tevékenység szerves részévé kell, hogy váljék. E kívánalom teljesítéséhez ad — mégpedig hathatós — segítséget a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet <m) János. Melléjük sorakoznak fel Dési Huber István, a lírai Szönyi és Bernáth Aurél, Vajda mellé pedig Ámos Imre. Az izmusok hatásaira érzékenyen figyelt Martyn Ferenc Bortnyik Sándor és a konstruktívizmus nagy magyar képviselője, Barcsay Jenő. Az Ernst Múzeum kiállításán, nem csak képek, hanem grafikák, érmek, szobrok is láthatók. A grafikák közt feltűnik az írónő, Lesznai Anna szép rajza, Gulácsy pasztell- jei és Ferenczy Noémi gobelinvázlatai mellett. Az érmek a hagyományok szolid köve- téséről vallanak. így együtt látszik, mennyire elmaradt a magyar szobrászat a festészet mögött. A sok jó és színvonalas szobor között csak két olyan található, amely igazán egyéni alkotás. Az egyik Fadrusz János Toldijá nak lendületes, mozgalmas kompozíciója, a másik a Turáni lovas, Medgyessy műve. Galambos Lajosi Tizenhét süldő Végre már meg kellett oldani a bajt, hisz a raktár tíz esztendeje krónikus betegségben szenvedett. A szövetkezet vezetősége először is egy volt vincellért tett oda, Horváth Mózes bácsit; de már az első hónapban eltűnt a keze alatt ötven liter bor. A vén Mózsí fegyelmit kapott és maradt. Aztán eltűnt néhány zsák ocsú. Újabb fegyelmivel ezt is megoldották s annyira lehordták az öreget, hogy a tárgyaláson elsírta magát — Elfolyik az a bor, elvtársak, észre se veszi az ember. Az ocsut két pofára zabáivá viszik ezek a mocskos egerek, akikből annyi van a raktárban, hogy számuktól az úristen is megré- müL Nem váltották le, mert na gyón szépen vezette a raktárkönyvet; ilyen szép írása a gimnáziumot végzett gépírónőnek sem volt. De amikor már két mázsa árpa is hiányzott s ráadásul a lyukas zsákokból kifolyt árpa eg.v hajnalon végig megmutatta az utat a raktártól a gebines kocsmáig, Mózsi bácsit nem lehetett tovább tartani; letették a növénytermesztő brigádba. Gombos Karcsi került a helyére. — Egyszerű parasztember, majd ő rendet tart itt — mondták. Karcsinak azonban a krumpli volt a mindene. Disznói etetéséhez már előbb is cefrét kapott a pálinkafőzőéből, miért 'ne szállított volna hát oda egy ízben két vagon burgonyát? A krumplit kifőzték, a kilencvenhat fokos szeszen megosztoztak Egy év múlva Gombos Karcsi is lekerült a növénytermesztési brigádba. Aztán persze jöttek még mások a tíz esztendő alatt legalább öten; s ki a búzát szerette jobban, ki a napraforgómagot, ki az állatok étkeztetésére meghozatott lucernatápszert. Olyasmi is előfordult, hogy a péti sóval kereskedtek, sót, az egyik raktáros a dughagymalopás- ból házat épített magának. Nem tudták ugyan rábízó nyítani, — ezek a mocskot egerek megzabálják még a dughagymát is —, de mégis csak le kellett tenni a növénytermesztő brigádba. Már lassan a növénytermesztők, az asszonyokat kivéve, csupán leváltott raktárosok ból álltak. S már csak arról volt szó a vezetőségben meg a tanácsnál, de még az egyházközség képviselőtestületi ülésén is, hogy hát nincs ebben a faluban egy ember, aki tiszta, mint az arany s akinek a kezéhez nem ragad oda semmi? — Van ilyen ember — mondta Kralovánszky Milo», a szövetkezet főagronómusa. — Ki az? — Fekete Sámuel. Fekete Samu? Hát igen. Csakhogy eddig még semmiféle funkciót nem vállalt a szövetkezetben. Tizennyolc holdas, aranykalászos gazda volt, felajánlották nekik annak idején az elnökhelyettesi posztot, nem vállalta eL Felajánlották a tanácstagságot, nem kellett neki. Egyedül csak a római katolikus egyházközség kurátorsága kellett neki. Minden munkát elvégzett a szövetkezetben tisztességesen; rábízhatták a kertészet ellenőrzését, a cukorrépa-szállítást, a vagonok berakását, sőt aratáskor a kaszásmunkát is. olyan helyen, ahová a gép nem tudott bemenni. Nagyon jó kaszás volt és még tulajdonképpen fiatalember, mindössze negyvenöt éves. Volt egy tízéves fiúgyei meke, meg egy tizenhét éve®, gyö. nyörű lánya. — Éppen ő krfl nekünk? — kérdezte az elnök.
