Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-21 / 244. szám

MH) -JJfrfi/Vp 4jft IWw. UMÜUIÄ Falusi öregek Sokszor elhangzott a ter­melőszövetkezetek szervezé­sekor: „Lépjen be Pista bá­csi, meglátja könnyebb lesz, hiszen a közösség csak job­ban tud majd gondoskodni magáról is.” Nem mondhat­juk, hogy az idős, földdel rendelkező parasztemberek nem hallgatták ezt meg. Hit­tek, reménykedtek, s odaáll- tak az első sorokba, segíteni a szövetkezet megalakítását, a munka megkezdését. Kétségtelen, nehéz éveket éltek át a termelőszövetkeze­tek tagjai. Sok volt a gond és baj, míg az új viszonyok kö­zött új életrendet alakítottak ki, s közben megerősödött a szövetkezet. A nagy, a falu arculatát és életviszonyait gyökeresen megváltoztató munkában helyileg kissé •megfeledkeztek az öregeb­bekről. Eltelt néhány eszten­dő. míg az ígéretekből vala­mit sikerült beváltani. És ezeket is elsősorban a párt és kormányszervek intézkedései jelentették. Ilyen volt a nyugdíj, a tsz-járadék, a biz­tosítás. Lent, a tsz-ekben alig volt kezdeményezés az öregek gondjainak könnyítésére. Néhány éve kezd változni a helyzet, de ez még csak a kezdet és korántsem kielégítő. Nem oldja meg a Szabolcs- Szatmár falvaiban élő több mint 22 ezer olyan tsz-jára- dékos parasztember problé­máját, akik igen rászorultak a segítségre. A 260 forint já­radék kevés. Jó, hogy háztáji földet kapnak. Jó, hogy sok termelőszövetkezetünkben gondoskodnak arról, hogy a termékeket ingyenesen haza­szállítják részükre. De ennél többre van szükség. Nem lehet általános recep­tet adni arra, hogyan is se­gítsék a lsz-ek gazdasági és pártvezetői e gond megoldá­sát. Ez főleg a közösségtől függ. Attól, mennyire viseli szívén a közgyűlés, a vezetés e munkában megöregedett emberek sorsát, s milyen anyagi eszközökkel rendel­keznek. Egy a lényeg: min­denhol erejükhöz, anyagi le­hetőségeikhez mérten segít­senek. Vannak erre követendő példák. A csengeri Lenin Tsz-ben például minden jára­dékos tsz-tagnak 50 forinttal egészítették ki a járadékát. Ingyen végzik a szükséges fu­varozást a részükre. Ez a tsz ez évben elhagyott, segítség­re szoruló öreg tagjai részére egy szociális gondozónőt al­kalmazott, melyért fizetést kap. Gondoskodik arról, hogy minden ház körüli munkát el­végezzen az öregek helyett. Megfőz, kitakarít, vizet hord, ápolja az öregeket. Rendsze­resen meglátogatja őket. Úgy látták, hogy egy gondozónő kevés, ezért novembertől még egyet alkalmaznak. A bakta- lórántházi Úttörő Tsz is ki­egészítést ad a járadékosok­nak. Egyelőre 22 ezer emberről van szó. De az idő halad, s mind több lesz a járadéko­sok, a munkából kiöregedet­tek száma, s ezekre gondolni kell. Intézményesen kell meg­oldani segítésüket. Ezt a célt szolgálja az öregek napközi otthonának a hálózata. Jelen­leg megyénkben 23 ilyen ott­hon működik, amelyek össze­sen csak 500 öreg embernek biztosítanak helyet. A csengeri terület áll talán a legjobban, itt 6 otthon mű­ködik: Csengerben, Csenger- újfaluban, Gacsályban, Tyú­kodon, Porcsalmán, Zajtán. A nagy kiterjedésű kisvárdai járásban viszont egyetlen működik a járási székhelyen. A fehérgyarmati járásban is csak kettő. Nyíregyházán egy. Kezd fejlődni a hálózat a nyíregyházi járásban, ahol Ujfehértón, Kótajban, Balsán és Ibrányban gondoskodnak az öregekről. Ez évben még megnyílik a szatmárcsekei és a tiszadadai öregek napközi otthona is. Egy kivételével valamennyi tanácsi hozzájárulásból mű­ködik. Évente mintegy egy­millió 700 ezer forintot for­dítanak a fenntartásukra. Sajnos keveset segítenek a termelőszövetkezetek. Pedig soknak meglenne rá a módja és lehetősége. Kötelességük is lenne, hiszen e napközi ottho­nok „lakóinak” csaknem 90 százaléka tsz-járadékos. Kü­lönösen most ősszel és télen szorulnak nagyobb segítségre. Gondoskodhatnának a tsz-ek élelmiszerekről, nyersanyag­ról, zöldség-gyümölcsfélékről, s a jelenlegi egyszeri étkezést bővíteni tudnák az otthonok­ban. Nem használjuk ki meglé­vő lehetőségeinket sem. Sok szabolcsi, szatmári község rendelkezik ma már művelő­dési otthonnal. Ezek többsége nappal kihasználatlan. Klub- helyiségeik felszereltek. Eze­ket jól lehetne hasznosítani ilyen célra is. E lehetőséggel más megyékben már éltek. Előnye: nem kell külön be­ruházni, felszerelés van, a ta­nács és a tsz pedig közösen biztosíthatna az itt elhelye­zett öregek részére gondozó­nőt, közös költségen. A mi öregeinkről van szó. Azokról az emberekről, akik a szocialista mezőgazdasági nagyüzemektől, e közösségek erejétől remélik, várják a segítséget. Éreznie kell min­den segítségre szoruló falusi öregnek: nem hiába remény­kedett, amikor igent mondott. r. K, Leszerelő katonák A háromszoros élenjáró Az alezredes asztalán fris­sen gépelt levelek — éppen aláírás előtt. Szülőknek és üzemeknek küldik. Az egyi­ket Biró Gábor szakaszvezető munkahelyének, a másikat szüleinek címezték, Balkány- ba a Bocskai u. 29-be. Tartalmuk nagyjából meg­egyezik : „Értesítem önöket, hogy tényleges katonai szol­gálatát letöltött fiúk, Biró Gábor szakaszvezető az 1968 —69-es kiképzési évben a harci-, politikai kiképzésben vállalta, hogy eredményei jók és kiválóak lesznek. Vállalá­sát becsülettel teljesítette, melyet sikeres vizsgával bi­zonyított. Ezzel harmadszor nyerte él „az egység élenjá­ró katonája címet.” Majd köszönet a szülőknek, egy mellékelt fénykép a munkahelyének az élenjáró katonáról, a kéréssel, hogy a képet tegyék fel az üzem dicsérő táblájára. Biró Gábor a napokban szerel le — s egy új, a had­seregben szerzett szakma el­sajátítását tanúsító igazol­vánnyal a kezében léphet ki a laktanya kapuján Munkahelyén megelőzi őt a parancsnok levele, és tudni lógják: jól hasznosította a katonaidőt, becsülettel megáll­ta helyét, kitüntetéssel sze­re. le és állhat újra munkába életben, már új elképzelések­kel válaszolnak. — Én az alakulatnál is műszaki beosztásban dolgoz­tam — mondja Tamás Ist­ván. — Más munka volt ugyan, de ha visszakerülök régi munkahelyemre, néhány nap múlva ugyanúgy dol­gozhatok, mint amikor be­vonultam. — A szobafestő szakmában kevesebbet lehet a hadsereg­ben dolgozni. De azért én sem felejtettem el az ecset­tel, s festékkel bánni — folytatja tarsa gondolatát Ta­kács szakaszvezető. — Itt a KISZ-klub, bizonyíték, hogy lehet szép falat festeni, ha az ember akar. Ez az én munkám. Közben a ka tonaélmén vek­re terelődik a szó, az éjsza­kai szolgálatokra, a nehéz konyhaügyeletre, s arra, ho­gyan kell megmagyarázni az újoncoknak a katonaélet tör­vényéit. De újra és újra visszatér, vajon mit kezdenek majd a sok szabad idővel, mert a pontosan szervezett katona­élet után nyilván ezzel lesz a legtöbb gond. És persze, a kíváncsiság: vajon mit csi­nálnak a barátok, kollegák? Milyen most a régi brigád, amelyben ők két évvel eze­lőtt dolgoztak? Vajon visszavárják-e őket? Fizetésemelés«, továbbtanulás zöihetjük: ' 309 forintos fize­tésemelés várja... Takács István a Nyíregy­házi Szobafestő és Mázoló Ktsz egyik szocialista bri­gádjában dolgozott a bevonu­lás előtt. — Természetesen abba a brigádba kerül vissza — mondja Ferkó István a szö­vetkezet elnöke. Órabére azonban egy forinttal maga­sabb lesz, mint a bevonulás­kor volt. Mi számítunk a munkájára. A szűkebb kollektíva, Ná- dasi László brigádja is tud az érkezésről, hiszen a ka­tonaidő alatt is tartották a kapcsolatot, értesültek min­den jelentősebb eseményről, és ők is elmondtak, megír­tak mindent ★ A napokban nem csak ők, hanem sok társuk is lesze­relt Nekik szintén hasonló a gondjuk, és öröm, ha jó hírrel várják őket. Két év felelősségteljes munka, ka­tonai szolgálat után jóleső érzés lesz sok-sok tapaszta­lattal gazdagodva a régi ba­rátok. munkatársak között végezni a munkát. Az újbóli beilleszkedést pa­rancsnokok és munkahelyi vezetők együtt segítik. M. S. ÉRDEMES SZÁMOLNI Nemcsak a nyírkarásziak gondja Nyírkárász határában még terheltek az almafák a gyü­mölcstől. Sárgul az ágakon a fehéráru is. Csábít a kert ar ra, hogy aki ott jár, megte­kintse. Vajon miért nem sze­dik? A gyümölcsön látható a válasz. A messziről szép­nek mutató alma jégvert. Szinte kivétel nélkül minden darabon tizenöt—húsz var árulja ei, hogy nem is olyan régen a drágán termelt gyü­mölcs az elemek martaléka lett. De ennek ellenére le­hetne szedni, hasznos lenne összegyűjteni. Majd ha idő lesz rá A nyírkarászi Május 1 Ter­melőszövetkezet elnöke nem tartozik a bő beszédű embe­rek közé. Azért sok érdekes dolgot elmondott. Először is az almáról: majd szedik, ha idejük lesz rá, különben is csak cefrének való, a bizto­sító már kifizetett érte öt­milliót. Ezzel le is zárhat­tuk volna az almaügyet. Hogy mégsem így történt, annak számos oka van. Be­szélgettünk arról, hogy mi­lyen nehéz volt megtermel­ni az almát és ekkor derült ki, hogy az almáskertben ál­landó jelleggel nyolcvan em­ber dolgozik és ezek közül alig tíz szakmunkás. Komoly probléma ez, de mit mond rá az elnök: — A fiatalok nem akar­nak szakmát tanulni. Nem látják értelmét, pedig a szak­munkások, mint mindenütt, nálunk is többet keresnek. A végzős Iskolások közül 10 —15 mindig a községben ma­rad, és nem lehet rábeszélni őket. hogy tanuljanak. A tudás pénzzé válna Magyarázatra szorul, miért terelődött a szó a szakmun­kásképzésre. A termelőszö­vetkezet tavaly aránylag ala­csony átlagárral értékesítet­te almáját. Három forint öt­ven fillérért. Ha ezt az ár­bevételt elemezzük, végkö­vetkeztetésként az derül ki, a minőséggel volt baj. Erre kétszeresen ráfizetett a tsz Először tavaly és most a jégverésnél. Ugyanis a bizto­sítási alapnak a három fo­rint 50 fillért vették, és er­re kaptak ötmilliót. Ha négy forintra biztosítják kilónként az almát — ez sehol sem túlzás — egymillióval több kártérítést kapna. A szak­képzetlenségre így fizet rá a tsz. De idézzük újra az elnökét: — Tavaly 80 forintot ért a munkaegység, ebben az év­ben sem lesz kevesebb. A tsz tagjai elégedettek, a fia­talok is talán azért nem akarnak tanulni. 80 forintos munkaegység valóban jó dolog, de ha ter­melésben nagyobb arányú lenne a szakképzettség, a tu­dás is pénzzé válna, 80 he­lyett, ha a tsz valóban meg­adja a szakmunkásnak járó pluszt, a fiatal 100 forintot kereshet. Nem egyedi jelenség A termelőszövetkezet iro­dáján sok probléma felszínre jött, s ezek talán azért is érdekesek, mert nem egyedi jelenségek. Termeljük a jo­natánalmát és csak azt tud­juk. mennyiért adjuk el, de hogy a termelés mibe kerül, arról hozzávetőleges számi tás sincs. — Mi eddig nem végez­tünk önköltségi számításokat — mondta az elnök, és még azt is hozzátette — nem is gondoltunk arra, hogy szük­séges lehet. Az almatermesztés me­gyénkben és a nyírkarászi Május 1 Termelőszövetkezet­ben is még háromötvenes át­lagértékesítésj áron is kifi­zetődő. Ha nem lenne az, akkor a termelőszövetkeze ek ösztönösen csökkentenék a termelés arányait. De hát le­het-e a termelést az ösztön ös- ségre bízni ? Nyírkárászon tudják például, hogy tizen­négyszer permeteztek. , hogy mennyi erőgép dolgozott ál­landó jelleggel a gyümölcsös­kertben? De, hogy a költsé­gek — vegyszerek, gépi és kézi munkaerő, az amortizá­ció — mennyire terhelik a* árut, azt már nem tudjál:. A termelőszövetkezeti iro­dán többször is szóba került a 80 forintos munkaegység. Meg az is, hogy csoda ez a pénz a nyírkarászi határtól, igen sok a homok.' és szép a tsz 300 holdas gyümölcsös- kertje. Vessük össze a múlt­tal, amikor a homok csak si­vatag volt és nézzük a jelent. Valóban csodálni való, amit a szövetkezés során elértek. De hát törvény az, hogy meg keil állni? Ha egyszer van rá lehetőség és mód, hogy a semmi homokból még többet kicsikarjunk, ak­kor nem szabad pihenni. Seres Ernő KOMMENTÁR „Kishatár menti" Hétfőn Ungvárra érkezett az a — javarészt szabolcsi vezetőkből álló — kereskedelmi küldöttség, mely a követke­ző napokban megállapodik a Kárpátontúli terület és a Sza- bolcs-Szatmár megyei szövetkezeti kereskedelem úgynevezett „kishatár menti” forgalmának lebonyolításában. Október 21-én az Ungvártól 28 kilométerre lévő 8000 lakosú Rakosno szép ke­reskedelmi kombinátjában megtekintik kölcsönösen a szovjet és á' szabolcsi 'termékek kiállítását.' Utána tárgyalóasztal hoz ülnek és megkötik a szerződést. A szabolcsi boltokban néhány hét múlva már látni fogjuk ennek a nevezetes megállapodás­nak az eredményét is. És új szó kerül a szótárunkba: kisha­tár menti. Egész súlyával érvényesülni kezd a rövidebb szállítási utak előnye. Falusi boltjainkban olyan cikkek jelennek majd meg, amelyeket a fővárosi vevő sem kap mindig. Építkezé­seink a hatalmas szomszéd fejlett építőanyag-iparától — elő­ször megyei szinten — szárnyakat kaphatnak. És a negyvenmillió értékű árut, amit mi adunk — eny- nyi egyelőre a keretszerződés — megyénkben kell megter­melni. Ez önmagában annyi, mintha egy közepes nagyüze­met építettünk volna. Százak számára teremt egyszeribe« munkaalkalmat, kereseti lehetőséget. Még lesz erről szó. Most csak nézzük végig a rakosnói kiállítás szovjet áruajánlatának termeit. Milyen cikkeket ki­nél tárgyalópartnerünk? Cementet és fűrészelt faárut. Olyan anyagot, mellyel egész országunk nem rendelkezik jelenleg elegendő mennyi­séggel. Műszaki cikkeket. Vitathatatlan tény, hogy a szovjet háztartási hűtőgépek és a tranzisztoros rádiók — hogy csak két cikket említsünk — a vásárlók által kedvelt legnépszerűbb cikkek közé tartoznak. Alkatrészeket. Több tízezer szovjet kerékpárt hozunk be. Ezekben — és sok más cikkben — kereskedelmünk egyik gyengéje az alkatrész-utánpótlás biztosítása. Most lehetőség van rá, hogy elsőnek a mi megyénkben oldódjon meg ez a probléma. Csak három témát említettünk. Sok ilyen van. Ezúttal csak arról akartunk hírt adni, hogy a „kishatár menti’' szót még sokszor fogjuk emlegetni örömmel. (el Somogyi Pál: DEVIZA néhány nap múlva... Az utolsó szolgálat A laktanyában Takács Ist­ván szakaszvezető éppen most tölti az utolsó szolgála­tot, még néhány óra van hát­ra, a beszélgetés idejére más vette át az őrhelyet. Tamás István szakaszvezető délután lép az utolsó szolgálatba. Utána mindketten szabad­ságra mennek, s néhány nap múlva leszerelnek A beszélgetés érthetően ki­tűnő hangulatú. Mindketten jó munkát végeztek a hadse­regben. ezt bizonyítja, hogy Tamás István kétszeres. Ta­kács István egyszeres „kivá­ló katona”. — (Mindketten 1967 novemberében vonultak be.) A kérdésre, vajon milyen ; fesz útja a munka, a polgári Zajácz Pál, az Irodagép­technikai Vállalat nyíregyhá­zi üzemegységének vezetője mondja: — Szeretettel várjuk visz- sza Tamás Istvánt. Azt is tudjuk, már csak néhány nap van a leszerelésig. Mondhatom, lesz elfoglaltsá­ga, ha hazaérkezik. Hárman szerelnek most le, s mind­egyikőjükkel megvannak a terveink. Választhatnak a felkínált továbbtanulási lehe­tőségek közül. Speciális gé­pek — könyvelő automaták, és elektromos írógépek — javítására specializálódhat­nak. — Mi kidolgozott terveket teszünk eléjük. S, hogy Ta­más Istvánnak az első na­pokban is jobb legyen a munkakedve, már most kb­Nyolcvankilenc éves ko­romban meghaltam, de a do­log nem ért váratlanul, nem kellett kapkodnom. Időben felkészültem rá. Zsebemben volt már az anyakönyvi hi­vatal útlevele, az életből való kiutazási engedélyem és a ví­zum Hadászba, az alvilágba. Mint tapasztalt utazó, nem vittem sok poggyászt magam­mal, egy kis kézitáska volt minden útifelszerelésem és némi élelem. Úgy számoltam, hogy alig egy nap alatt a Styx partjánál *eszek és az első menetrendszerű ladikka. átmegyek Kharónnal az alvi­lágba. Amikor ezt végiggondoltam, h homlokomra csaptam, mert mégis elfeledkeztem valami­ről! Pénzről ugyanis egyálta­lában nem gondoskodtam, tudván, hogy az alvilágban vendégségben leszek és az al­világig előre váltott jegyen» van az IBUSZ-tól. Hanem a ladikról elfeledkeztem, mely- lyel Kharón az alvilágba szál­lítja a lelkemet. A ladikos- nak kell valami aprópénz. Gyorsan kitöltöttem egy devizaigénylési blankettát, mindössze két obulust kér­tem, hogy Kharónt kifizethes­sem vele, de a Nemzeti Bank tisztviselője el sem fogadta a kérvényemet. — Uram — mondta nekem, s megmutatta útlevelemben a bejegyzést —, önnek nem jár deviza. Nem volt egyéb választásom — az utazás sürgetett —, al­világi kapcsolatok után kel­lett néznem. Kaptam egy cí­met özvegy Hudákné, Kősó utca, kinek a testvére régóta lenn él az alvilágban, valami lelki klinikán dolgozik és elég jól megy neki. özvegy Hu­dákné, miután átadtam neki bizonyos készpénzt, egy le velet írt testvéréhez a követ­kező í-ejtjeles szöveggel: „Pa­li barátodtól megkaptam a részemre körkkiti három am* forát, köszönöm! Holnap uta­zik, várd Hadész öblén!” Úgy ment minden, mint a karikacsapás. Hudák még az­nap elküldte Kharónnak a nevemre szóló valutát és az első között keltem át a S'tyx folyón. Fütyörészve, az Üd­vösség útján indultam az Blizium felé, midőn egy árny lépett elém, s irataimat ellen­őrizve, száraz hangon közöl­te. hogy a Tartaroszba va­gyok beutalva. — A kárhozofctek közé?! — kiáltottam ketségbeesett meglepetéssel. — De miért? — Devizaspekuláció, forint- kiajánlás vétkét követte el — mondta az árny. — Menjen a Tartaroszba! így kárhoztam el úgyszól­ván az utolsó pillanatban, mikor pedig egesz életen,. - át becsületesen igygkeffcm áfe mm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom