Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)
1969-09-07 / 207. szám
Ä oTHaf KELET-MaGYARORSZÄiS = VASAKKaFí RSEEEKOfiP tSVS. y* Grandpierre Lajos: Messze a kövesúttól Szovjet tengerészek emlékműve Képünkön: V. Bondarenko emlékműterve;. B izakodással indultam el munkahelyem felé, a pusztai tanyai iskolába. Tudtam, hogy a megszokott kényelemről le kell mondanom... Talán nem is fejeztem ki magam pontosan, hiszen a villany, a vízvezeték, a mozi, a könyvesbolt ma már a mindennapi élet szerves tartozéka. Azzal a tudattal vállaltam el a tanítást, hogy a felsoroltakon kívül is sok dől got nélkülöznöm kell majd. De bíztam: hasznos munkát végezhetek és megnyugtatott a több mint 20 fős tantestület; tehát nem leszek magamra hagyatva. Az igazgató örömmel és kedvesen fogadott. Mivel déltájban érkeztem meg, nyomban meghívott ebédre, mondván máshol úgysem jutok ennivalóhoz. Már 50 éves elmúlt. Elmondotta, hogy mindig tanyai iskolákban tanított és megszokta az ottani életet. Kétszobás lakásának berendezése azt bizonyította, hogy különösebb gondok nélkül éL A terjedelmes könyvespolc zsúfolt volt. találtam néhányat rajta a legújabban megjelent könyvek közül is. Ebéd utáni borozgatás közben igazgatóm történeteket beszélt a tanyai tanítókról. Mindegyikből az derült ki, \ 'gy életük változatos, munkájuk hasznos, szép, a legtöbben hivatásuk igazi hősei. Tudtomra adta, hogy engem egy távoli — 10 kilométerre eső — tanterembe osztott be, amelyhez a nyilvántartás szerint 28 gyermek tartozott. első osztályostól nyolcadikosokig. A központi iskolában az igazgatóval együtt nyolcán látták el a munkát, a többi pedagógus pedig, ugyanúgy, mint majd én, régi épületekből átalakított, egymástól és a kövesúttól távol eső iskolákban tanított. — Egyelőre nincs más megoldás, ott kell tanítanunk, ahol lehet — mondotta és részletesen elmagyarázta, miként foglalkoztathatom a legjobban a gyermekeket. Azt javasolta, hogy az alsósokat délelőtt, a felsősöket délután tanítsam. Figyelmeztetett: 2 napra való élelmet vigyek magammal, mert legalább ennyi időt vesz igénybe, míg lakást és kosztadót találok. — Addig hol alhatom? — Az iskolában. Mire mindezt megbeszéltük és mire a földművesszövetkezeti boltban bevásároltam. már elmúlt 5 óra. Igazgatóm elmagyarázta az utat és még utánam is kiáltott. — Lépj ki, mert rád sötétedik! Eltévedhetsz! Messze van a kövesúttól! J ó kedvvel indultam el. Szép, napsugaras őszi délután volt. Figyeltem a vidéket. Szépnek találtam. Miután az útbaigazítás szerint letértem a kövesútról, külö nősen megnyugtatóan éreztem a szokatlan, tökéletes csendet és a mezők hasonlít- hatatlan illatát. Hol nedves, tapadós, fényes, fekete földön jártam, hol bokáig süly- lyedt lábam a puha homokban, majd pedig olyan kemény és sima volt az út, mintha aszfaltot öntöttek volna rá. A figyelmeztetés ellenére is kényelmesen gyalogoltam és csak akkor döbben tem rá, hogy esteledik, amikor egy akácerdőbe fordult az út. Mire kiértem belőle, besötétedett. Jó ideig haladtam a növekvő sötétségben, mikor végre balról, bizonytalan távolságból fény villant a szemembe. Azonnal lefordultam a szekérútróL Magányos tanyához értein. Amikor megtudták, hogy én vagyok az új tanító, nagy örömmel fogadtak. Megva- csoráztattak. Fel sem tettem* a kérdést, hogy éjjelre befogadnak-e, mert magam is láttam, hogy a két helyiségben éppen elegen vannak. Ezért örültem a gazda ajánlkozásá- nak, hogy elkísér az iskolához. Meggyújtott egy viharlámpát, vállára vetett egy szürke pokrócot, így indultunk él a sötétségben. Odaérve, kísérőm kivette rejtekhelyéről a kulcsot, kinyitotta az ajtót, majd meggyújtotta a falon függő lámpát. Segített fekhelyemet az összetolt padokon elkészíteni, ideadta a pokrócot takarózni, aztán jó éjszakát kívánva, eltávozott E gyszerre megéreztem: annyira egyedül maradtam. mint még soha, hiszen a legközelebbi tanya is legalább ötszáz méternyire volt tőlem. De bizakodtam, hogy már a legközelebbi estét emberek között, barátságosabb környezetben töltöm. Megvacsoráztam. A maradék élelmemet az asztalra helyeztem. Aktatáskámat törülközőmbe burkoltam, hogy legyen mire helyeznem fejemet Ráfordítottam a kulcsot az ajtóra, elfújtam a lámpát, aztán valahogy elhelyezkedtem a padokon. Hamar elaludtam. De a kemény fekhelyen rosszul telt az éjszaka. Azt álmodtam, hogy fürdés közben csalánbokrok közé kerültem és hiába kapdostam utánuk a hosszú csalánszárak mégis hozzám értek és végig- szurkálták egész testemet. Reggel fáradtan, megviselten ébredtem fel. A kútnál, mosdás közben vettem észre, hogy egész mellem és karom tele van hintve bolhacsípésekkel. Megértettem álmomat. Amikor azonban beléptem a tanterembe, újabb meglepetés ért: eltűnt az asztalról az élelmem. Teljesen bizonyos voltam abban, hogy kinlétem alatt senki meg sem közelítette az épületet Csakis éjjel vihette el valaki ennivalómat. Az ajtót azonban reggel zárva találtam és egy perc alatt meggyőződtem arról, hogy az ablakok is csukva vannak. Mégis nyomtalanul eltűnt az élelem«. Miközben éhesen a gyermekekkel foglalkoztam, egyre jobban bosszantott, hogy a talányt nem tudom megfej tent Délben hazabocsátottam a gyerekeket és elgyalogoltam a pusztára bevásárolni. Vettem ételipejkj. egy ^zseblámpát, egy csomag rovarirtót M indenképpen sötétedés előtt akartam hazaérni, ezért fel sem kerestem igazgatómat. Bevásárlás után azonnal visszaindultam. Törődött, fáradt és éhes voltam, talán ezért gyalogoltam egyre komorobban. Úgy éreztem, minden lépésemmel mindjobban távolodom a civilizált élettől. Előbb a villany- vezeték maradt mögöttem, aztán a kövesút, majd a dűlőn is mind ritkábban mutatkoztak keréknyomok.« Az iskolám közelében már csupán egy keskeny ösvény vezetett... A tanyák elég messze vannak egymástól, ezért a szálláskeresést másnapra halasztottam. Egyébként is megkértem tanítványaimat, hogy érdeklődjenek szüleiknél, nem adhatnának-e nekem szállást. Reménykedtem, hogy kosztot is kapok. Lefekvés előtt gondosan bezártam az ajtót, kipróbáltam az ablakok zárjait is. aztán megnyugodva burkolóztam a pokrócba, amelyet visszatértemkor alaposan behintettem rovarirtóval. Éjjel hirtelen felriadtam. Úgy éreztem, mintha valaki járt volna a teremben. Halkan és óvatosan, hogy semmi zajt ne okozzak, zseblámpámért nyúltam, aztán felvillantottam a fényt. Éppen az asztalra. Élelmem körül patkányok hemzsegtek. Megriadva ugráltak le. Hangos puffanással csapódtak a padlóra... Körbejártattam a lámpa fényét, mindenfelé patkányokat pillantottam meg. F eltápászkodtam és az asztalhoz siettem. A kiló szalonnából alig maradt valami. A kenyérben hatalmas lyukak tátongtak. A sajtból már csupán morzsákat találtam. így tűnt el hát az előző éjszakai élelmem is... Meggyújtottam a petróleumlámpát. Visszaheveredtem a padokra. Sokáig gondolkoztam. mit csináljak? Közben elnyomott az álom. Aznap több mint 20 kilométert gyalogoltam«.1 Reggelre a patkányok még a papírt is megették, vagy eltűntették az asztalról. A terjengő erős patkánybűztől felfordult a gyomrom. Itt élni és tanítani? Megrémített a jövő. Az igazgató és a tanyaiak örömmel, megbecsüléssel fogadtak. De a patkányok! A magány... összeroppantam. Hősök, igen hősök a tanyai tanítók... És én.„ A gyermekeket már 11 órakor hazaküldtem. Megszöktem«. Begyalogoltam.« Elhallgatott. — Hát... Útközben gondolkoztam — folytatta halkan. A gyermekek.« Az egyik kislány olyan szomorúan nézett rám, amikor hazaküldtem őket. mintha sejtette volna, hogy nem térek vissza. Hirtelen előrehajolt. — Mondja meg nekem, honnan lehet patkánymérget szerezni! — Felemelte hangját — Mondja meg, ha kell saját pénzemen is veszek, de kiirtom, kiirtom a nyomorultakat! — kiáltotta bőszen. 1942 végén nevezetes hadműveleteket hajtottak végre Fed őszi ja partjainál: több ezer szovjet katona és matróz partra szállt a Krim akkor német megszállás alatt álló keleti partvidékén. A fasiszták ellen vívott kegyetlen harcokban sok harcos vesztette életét. Ennek a hallatlan hőstettnek szentelte munkáját Vlagyimir Bondarenko festő. A művész eredeti elgondolását Moszkvában nagy tetszéssel fogadták. A *Ju- noszty” (Ifjúság) című lap a emlékműterv fényképét is közölte. Bondarenko 34 éves. Katonakorában kezdett a képző- művészettel foglalkozni, s kapcsolatot teremtett a lentrv grádi Művészeti Akadémiá» váL Leszerelése után beiratkozott a Muhina felsőfokú iparművészet iskolába, amely* nek elvégzésé után Szevasz» topóiban, majd Balahlavában dolgozott. A Krim-félsziget szerelmese és kitűnő ismerő» le. A fedoszijai partraszál* lás emlékműterve három, húszméter magas katonaalaki speciális, a tenger sós vizé« nek ellenálló betonból. Aa emlékmű előtti partszegélyt fekete kőlapokkal burkolják; A szoborcsoport bal oldalán lévő horgony a honi földhöz való kötöttséget jelképezi. (APNt Bertha Bulcsú: Jajongó messzi szélzúgás összetekerte készségét és hazaindult. Halait a karikára kötött zsinóron vitte. Nehezek voltak. A csuka nagyokat ugrott és krokodilszáját fenyegetően kitátotta. Gergely fütyürészett. Az országutat gyorsan elérte, de ott megtorpant, mivel a por égette a talpát Toporgott, belépdelt a bazaltosabb részekre, majd ismét visszalábalt az útszéli porba. Ahogy váltogatta a lábait, a karakai erdő felett megpillantotta a gépeket. Magasan úsztak, nagy rajokban, akár a galambok. Búgásuk szűrten, finoman hömpölygött előre, mint valami távoli szélzúgás, vagy hullámverés. Gergely ezüíjtfényű szárnyukra bámult, majd a kondenzcsík- ra, ami hirtelen megjelent a vezérgépek nyomában. Rosz- szat érzett. A folyóra pillantott, majd a boglyákra, amelyek a sarjúföídön szürkültek megaszajódva. A folyó már negyven-ötven méterre mögötte maradt, s a boglyák még messzebb voltak. Gyors elhatározással belehasalt az utat és a földeket elválasztó vizesárokba. Elég mély volt az árok, s azon a ponton, ahol beleheveredett, szeder- bokrok is takarták. Vári. A gépek méltóságteljes lassúsággal úsztak a magasban. Feleslegesnek látszott az óvatosság. Hátára fordult, s a szederfa levelei között az eget kémlelte. „Ezek angolok” — gondolta. — „Milyen muris. í. Reggel még Londonban voltak.,. Kávéztak az ismerőseikkel, aztán kimentek a repülőtérre.,. Bombákat hoztak. Ledobják, aztán hazamennek és este tovább kávéznak az ismerőseikkel... Ha csak.., Ha csak valamelyik légelhárító üteg bele nem trafál az oldalukba... Akit eltalálnak, azt ma este már hiába várják az ismerősei. .. Nem is lőnek ezekre... Sétarepülés nekik... Kirándulás. . .” — A középső repülőrajból oldalra sodródott két vadász. Süvöltve lecsaptak, bömbölt a föld, a levegő és az erdő. A szederfák suhogtak, a Marcal-hídon dörömböltek a géppuskalövedékek. Gergely látta, hogy húsz-harminc méter magasan szállnak a gépek, s a lövedékek a vizet korbácsolják. Rémülten a hasára fordult. Teste alatt vergődtek a zsinórra kötött halak. A csuka elkapta az ujját és beleharapott. Gergely zokogva feküdt a hideg, sikamlós pikkelyű halakon. Ujja nehezen szabadult a csuka állkapcsából. Amikor kitépte, erősen vérzett A gépek a folyó felett szálltak, aztán az erdő közelében lecsaptak a mezőre. A motorok bömböltek és elnyomták a fegyverek hangját. A va- dászok aztán az ég te> Té húztak, és rajuk nyomába szegődtek. A bombázókötelékek sokáig vonultak. Monoton búgásuk, jajongó messzi szélzúgásra emlékeztetett Gergely zokogott. Félt hogy a vonuló bombázók közül újabb vadászok csapnak a folyóra. Fülében saját zokogása visszhangzott. Fél óra is elmúlt mire észrevette, hogy a gépek elvonultak. Felült Szájában saját vérének ízét érezte. Szipogva, megalázottan nyalogatta a kezét Olyan volt mint egy sebesült állat Nyalogatta a vérét és a sebet bámulta. Mély volt de szűk, gödBrszerű. Nem a csuka harapása fájt Gergelynek... A sérülés valójában a fejét érte, a homlokát. Megalázták a repülők, és meggyötörték. Szűkölve remegett az árokban és érezte, hogy ami a folyóparton történik, nem újsághír, nem politika, amiről beszélni lehet Gergely ezen a forró déli órán döbbent rá először, hogy a bőréről van szó. Minden új napon az élete lesz a tét Senki sem kérdi, hogy hány éves, kit szeret és kit gyűlöl? Senki nem kérdi, hogy részt akar venni a háborúban, vagy nem? Csak lőnek rá, mint bármelyik állatra az erdő vadjai közöl Gergely, egészen eddig a nyári napig azt hitte, hogy más dolog a fegyveres katona, aki maga is harcol, és más dolog egy -kisfiú, aki éppen csak kijárta az elemi népiskola harmadik osztályát .. Szorongva állt az úton. Nyalogatta a vérét, és az erdő felé bámult A tagutakon emberek szaladtak. A szeme még vibrált az ijedtségtől. Visszalépett az árokba és felemelte a halait Lassan bandukolt a falu felé. Percenként zúgást vélt hallani, közeledő süvöltése- ket. Lépdelt, s közben szüntelenül figyelte az eget a kék égi mélységet ahonnan megérkeztek a gyilkos pilóták. Nagyanyja a kezét tördelte: — Csakhogy itt vagy! Uram Jézust Csakhogy előkerültél .. — Hét halam van — mondta Gergely. — Hét halad és hét akkora bűnöd. Itt járt patt Vilma, mindent elmondott.. De most már ezt sem bánom. Csakhogy előkerültél.. hogyan számoltam volna el az életeddel __ — Nem igaz . .. Ein csak álltam ott a MátévaL .. — Mise alatt, istenem mise alatt... Szerencséd, hogy most előkerültél... — mondta, aztán a halakra pillantott. Meglepődött. — Ekkora halakat fogtál?... Ezt a csukát legjobb, ha mindjárt elviszed Zsófia né- nédnek. — A legszebb halam... — Éppen azért.. Zsófia szereti a tejfölös sült csukát. Ha kaszálják a Marcalt az összes megvágott csukát neki viszik... Indulj is«. Az lesz a legjobb. Köszönsz szépen: Dicsértessék az úr neve, és illedelmesen átadod. Lehet, hogy megajándékoz valamiveL — Múltkoriban azt mondta a nagymama, hogy böjti napon vigyek majd halat Zsófiának. .. Most nincs böjt — Na és?... Zsófia máskor is megeszi a böjti ételeket. Szent asszony... Gergely zsinórján egyedül a csuka lógott A nap már megszárította a bőrét de még mindig dobálta magát, táto- gott, fenyegetően vicsorította a fogsorát Gergely arra gondolt hogy a csuka a bűn ajándéka... A szöcskét bekapta egy keszeg, a keszeget bekapta a csuka, a csuka pedig az ő ujját.. „A csuka harapása isteni figyelmeztetés volt” — Gergely a krokodilpofájú halra sandított — „A csuka maga a bűn... Ekkora hal hogyan került volna másként a horgomra. .. Nagy bűn... Most majd megeszi Zsófia és ő is bűnös lesz... Jobb is, hogy Zsófia eszi meg... Annak a bőre már át van itatva törte, jennel és szenteltvízzel... Megállt a tornyos ház előtt és a lépcsőt bámulta, melyet óriáskaktuszok és törpék! őriztek. A lépcső a ház ólom* üveggel díszített ajtajához vezetett A farácsos, zöld szí* nűre pállott rézveretes kapu nyitva volt Gergely a tör» pék feje felett talált egy ko* lompot Meghúzta. A kolomp kint is szólt, bent is szólt s Zsófia néni sötétkék selyem* kendőbe bugyolált feje csak* hamar előbukkant az ablak* ban. — Te vagy az Gergely? — kérdezte, aztán az ajtóhoz sietett és kinyitotta. Gergely köszönt meghajolt és maga elé tartotta a halat. — Elhoztam magának ez* a csukát — mondta. — Csukát? — A folyóban fogtam... — Zsófia néninek ajándékozod? — Igen... Mivel ez böjti étel.. — Ö, Gergely... Milyen illedelmes tudsz te lenni. Mi* iyen illedelmes... Satt Vilma pedig azt mondja, hogy iszo* nyú szemérmetlenséget kő» vettél el. És éppen szentmise alatt.. Pont akkor, a nagy misztérium alatt követted el a bűnt.. Gergely... Ger* gely... — Én nem voltam. íl — Nem voltál? — Nem. Satt Vilma hazte dik. Én odébb álltam. — Odább? — öt-hat méterrel odábh. Mi a csókafészek után men* tünk a Mátéval és éppen
