Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)

1969-09-30 / 226. szám

Háromszintes új üzem ház Állandó bemutatóterem a paszabi és beregi szőtteseknek Hétfőn délelőtt írták alá azt a szerződést, melynek alapján az ÉPSZER Vállalat megkezdi az építkezést a Nyíregyházi Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezet ú.i üzemházánál. millió forintos beruházás­sá. épül a háromszintes üí mház. .z új üzemház földszint­jén egy reprezentatív népi iparművészeti termet rendez­nek be, ahol állandó jellegű kiállítás lesz a háziipari szí vetkezet legszebb termekéi­ből. A bemutatásra kerülő mű vészi termékekből természe­tesen a legtöbb súlyt a pa szabi és beregi kézimunkákra helyezik. Ezenkívül helyet kapnak majd a különböző nénművészeti szőnyegek.-V tervek szerint a bemuta tótermet Tisza menti kereszt­szemes motívumú csempével borítják le. Az új üzemházban helyet kap az új kötődé is, melynek üzembe helyezése azt is je­lenti, hogy eddigi 14 millió forintos termelői értékét 20 millió forintra emeli. Az új üzem 1970-ben kerül átadásra. A tervek szerint 1971-ben. a vállalat az eddigi 30 millió forintos össztermelői értéket 10 millió forintra emeli. Az üzembővítés következté­ben 200 új munkaerővel bő- útik a dolgozók létszámát. A legmodernebb felszerelé­sű kötődé lehetővé teszi, hogy kialakulhasson egy új iparág. Ez tette szükségessé, hogy a háziipari szövetkezet ötven új ipari tanulót máris munkába állított. A háziipari szövetkezet dolgozói jelenleg elég mosto­ha körülmények között dol­goznak. Az új háromemele­tes üzemház elkészülésével lehetővé válik, hogy a mun­kahely megfelelő szociális körülményeket adjon a dolgo­zóknak. Farkas Pál Képe Szabolcs- Sz a tímárról Színvonalas, régen hiányzó kiadvány jelent meg a Pano- rárpa Könyvkiadó gondozásá­ban, a megyei Idegenforgal­mi Hivatal megbízásából. Cí­me „Szabolcs-Szatmár’’. Száz fényképfelvételben rögzít-í megyénk legérdekesebb látni­valóit, legrangosabb műem­lékeit, legszebb tájait és né­hány jellegzetes néprajzi ha­gyományát. A közel száz­negyven oldalas. műnyomó papírra nyomtatott, album alakú könyv egyrészt kedves emlék lehet a nálunk járt vendégeknek, vagy a tőlünk elszakadtaknak, másrészt me­gyénk érdeklődő és szép iránt fogékony közönségének is kulturált módon foglalja ösz- sze képekben és egy szöve­ges bevezetőben, mi is hát Szabolcs-Szatmár. A képek Gyökér László fotóművész munkái, a bevezetői Kopka János írta. A lap megírta Fiatalok segítenek A rászoruló családnak mosógépet vásárolnak a csengeri fiatalok Megjelent a megyei szemle A Szabolcs-Szatmár Megyei Szemle új számának élén Fekszi István, a megyei ta­nács vb elnöke ismerteti me­gyénk gazdasági helyzetének alakulását a III. ötéves terv során. Tanulmányt olvasha­tunk állattenyésztésünk hely­zetéről. A folyóirat hagyo- manyrovata írást közöl a kállai kettős eredetéről és s Kölcsey-szobor létrehozásá­ra irányuló első kezdeménye- zesekről. A művészeti rész­ben bemutatják Horváth Vince nyíregyházi fafaragót. Interjú készült Kosa Ferenc filmrendezővel. Gulyás Emil- ne dr„ a megye népművelési helyzetéről ír. Tripsánszky Jenő cikkének címe: Hány éves korig képezhetők a fel­nőttek? A nyíregyházi általá­nos iskolai heteket értékelik, jnajd könyvismertetések zár­ják lé a 123 oldalas kötetet. A szöveges részeket Szikora Tamás, Soltész Albert és Margittai Jenő grafikái, va­lamint Horváth Vince kis­plasztikáinak fotói díszítik. A Kelet-Magyarországban „Egy család segítséget vár” címmel cikk jelent meg Jóni Elek nyírcsászári lakos csa­ládjának helyzetéről. A nyugdíjas apa, a mun­kaképtelen, beteges anya és öt gyermekük támasza az egyik gyerek, egv tizenkét éves kislány, aki a ház körüli nehezebb munkákat végzi. Villany, mosógép kellene a családnak: már csak egyedül az ő kis házukba nem jutott el a villanyfény a községben. Pedig ez számukra mindent jelentene. Könnvebben men­ne a házi munka a gyenge fizikumú kislánynak, nem kellene petróleumlámpával v ilágítani. A belső szerelési munkákat elvégeztették, de a hálózatba való bekötést nem bírják már anyagilag fedez­ni. Ez hozzávetőleg tízezer forintba kerülne, s a községi tanács kis összegű fejlesztési alapja is évekre leterhelt. A cikk megjelenését köve­tő héten levelet kézbesített a posta a szerkesztőségbe. A csengeri fmsz KISZ-fiataljai nevében Törő Miklós KISZ- titkár írta. A meleghangú le­vél arról értesít, hogy a fia­talok a cikk elolvasása után taggyűlésükön határoztak: se­gítséget adnak a családnak. Elgondolásukat a Csengeri Állami Gazdaság és a Lenin Tsz KISZ-szervezetével is kö­zölték, akik a kezdeménye­zést egyetértőén fogadták. A három KISZ-szervezet össze­adja a mosógép árát és el­küldik a családnak. A csengeri fmsz KISZ-fia- taljai olyan emberi érzések­ről tettek tanúbizonyságot, amelyre a cikk is apellált. Az egyéni sorsok a mi társadal­munkban közös ügyek, köte­lességünk segédkezet nyújta ni a rászorulóknak. Levelük végén javasoljál más ifjúsági szervezetek moz­gósítását is a család érdeké­ben. Bíznak benne, hogy nem lesz eredménytelen. (k. ej Házasság 20 és 29 év között A nyíregyháziak nem sietnek... A napokban megjelent Szabolcs-Szatmár megye leg űiabb statisztikai évkönyve. A sok-sok táblázatból érdé mss kiemelni néhány szá­mot: eredményeinkre, egy év eseményeire világítanak rá. * A házasságkötések száma 1968-ban 5455 volt, kb annyi, mint az előző néhány évben. Ezer lakosra számítva ez 10,1- es átlagot jelent, azaz min­den századik szabolcsi lakos házasságot kötött. Abszolút számban vezet a nyíregyházi járás: 968 házasságkötéssel, míg legkevesebb, szám sze­rint 246, a csengeri járásban volt. Nyíregyházán 639 eskü­vőt jegyeztek be. A viszony­számok alapján a nagykállói járás vezet: ezer lakosra 12,2 házasságkötés jut. Ez a szám Nyíregyházán a legkisebb: 9,4. Érdemes néhány pillantást vetni a házasulok életkorára. JU5 éven aluli férfi mind­össze négy kötött házasságot, ugyanakkor a 18 éven aluli nők közül 531 lépett házas­ságra. A férfiak és nők egy aránt 20 és 29 év között köt­nek legtöbben házasságot: 4203 férfi és 2440 nő. Me­gyénkben valóban kevés a gyermekfejjel kötött házassá­gok száma. A házasulok kö­zül mindössze három-négy esetben volt a férj és a fele ség 18 éven aluli. A fiatalabb korosztályban ritka a nagy korkülönbség. Az összes házasságkötésből 4131 az olyan, ahol a férj és a feleség egyaránt 20—29 éves volt. Néhány esetben viszont meglepően nagy korkülönb­ségről is számot ad a statisz­tika. Hatvanéves, vagy annál idősebb férj 2 esetben 30, 4 esetben 40 éven aluli nővel kötött házasságot. Ugyanak­kor az 50 éves. vagy attól idősebb nők közül ketten 30 éven aluli, ketten pedig 40 éven aluli férjet választot­tak. M S. A „Szatmór" sikere A régi hálószoba, vagy ebédlőbútorok divatja letűnő­ben van. A korszerű laká­sokba a vevők olyan bútoro­kat keresnek, melyek alkal­massá teszik a lakást nappa­li tartózkodásra, vendégfoga­dásra és alvásra is. Letelt a nagyméretű kettős ágyak ide­je is. Ehelyett mindenütt he- verőket keresnek, méghozzá olyat, amely nappal ülőbú­tornak is jó. A „Szatmár” bútor már úgy készült, hogy népszerű lehes­sen a kislakásos családoknál. Csak a szabolcs-szatmári ter­mékkiállításon több tucat konkrét megrendelés érkezett a vállalathoz. Sűrűn keresik fel a vevők a nemrég meg­nyílt mátészalkai bútorsza­lont is. Nyíregyházáról és Debrecenből is sokan utaznak a vállalat mátészalkai szék­helyére, hogy sürgősen bizto­sítsák maguknak a megren­delés teljesítését. Eddig körülbelül ötszáz garnitúra összeállítását végez­ték el a vállalat dolgozói a nemes anyagokból, kőris, dió és mahagónifából. Jövőre jóval ezren felül tervezik a gyártást. í ANÉVNYITÁS Számukra most kezdődik Elsőosztályosok az évnyitón. Hatszáz kisiskolás a Vécsey közi általános iskola tanévkezdésén. Indul az újabb „Ki minek mester A szeptemberi ifjúsági program Az új tanév a KISZ szep­tember havi programján is érezteti hatását. A középfokú oktatási intézményekben meg­tartják a bizottsági, csúcsve­zetőségi értekezleteket, diák- tanácsi és kollégiumi ülések, közgyűlések lesznek. Az ifjúsági szövetség segíti az új elsősök beilleszkedését a közösségekbe. Több helyen megszervezik a „KISZ-tagok törvényei” tanfolyamot, amely szintén ezt a célt szolgálja Színes programmal indul az általános iskolákban az új tanév úttörő- és kisdobos- mozgalma. A hónap programjának egy része a fegyveres erők nap­jának jegyében zajlik a KISZ-szervezetekben. Meg­rendezik az ifjúgárdisták or­szágos lövész- és járőrbai nokságait, ifjú gárda szemle és honvédelmi verseny lesz Nyíregyházán és Mátészal kán. Szeptember 29-én és az ízt közvetlenül megelőző na pókban katonafiatalokkal szerveznek számos találkozót, több helyen laktanyalátoga­tások lesznek. Értékeli a KISZ a Kiváló ifjú mérnök és Kiváló ifjú technikus mozgalom vállalá­sainak eddigi eredményeit, Ugyancsak szeptemberben in­dul az újabb „Ki minek mestere?” vetélkedő. Ezúttal a villanyszerelő mérik össze tudás talok. Ebben a h üzemi vetélkedők meg. Készülnek az ú évadra is Az ifjú seg saját prct .épzése mellett jelentő*!: séget kap a párttól: tövi­takörvezető, előadó a is­kolán szerezheti meg iük- seges ismereteket. Szeptemberben m^óő­dik a választásoka°ké­szítő munka. Az év •’•lé­vő részeben * tartjá'naJd meg az alapszervi, i vá­lasztásokat, a jár.arosi küldöttértekezleteke Kiosztják a munkaruhát a Nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskolában. Hammel József (elv,

Next

/
Oldalképek
Tartalom