Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)
1969-09-30 / 226. szám
3. I. oMa? Nem baj, ha elmennek Huszonnyolc dolgozó ellen Indítottak fegyelmi vizsgálatot az első fél évben a megyei állami építőipari vállalatnál munkafegyelem megsértése miatt. Az okok között első helyen a feladat hanyag ellátása és az italozás szerepei. Tulajdonképpen örülni kellene az alacsony számnak. Mert ha a vállalat ötezres létszámához viszonyítjuk, akkor inkább eredményt, mint nagyobb hiányosságot jelent ez a szám. De valóban csak ennyi lenne a munkafegyelem megsértőinek száma egy fél év alatt? Nem ennyi. Sokkal több. Csak valamilyen oknál fogva senki nem veszi észre. Vagy ha tud róla, elhallgatja. Érdemes egy építkezésen szétnézni hétfőn délelőtt. Reggel nyolckor — amikor a munkaidp kezdődik — sok helyen még alig van ott valaki. Tízkor már többen, mert ilyenkor érkeznek a vidékiek — közülük sokan ittasan. Hasonló a péntek délután Is: délben felveszik a fizetést, délutánra gyakorlatilag már kiürül a munkahely. A kollektív szerződés szerint ötna-, pos munkahét van. Márpedig ha hétfő déltől péntek délig dolgoznak a munkások, az csak négy nap. A művezetők, építésvezetők elhallgatják az ilyen eseteket. Igaz ritkán ellenőrzi őket valaki, ők pedig belenyugszanak abba, hogy kedden, szerdán és csütörtökön nem 8 órát, hanem tíz-tizen- két órát dolgoznak a munkások. Szerintük ezzel minden rendben. Az építési és városfejlesztési miniszter nemrég az építőipari vállalatoknál kialakult fegyelmezési rendszerről beszelt egy szakmai tanácskozáson. A beszédből kicsendült: az építőiparban munkaerőhiány van, s ha valamelyik dolgozót meg akarják fenyíteni, akkor veszi a munkakönyvét és átmegy egy másik vállalathoz, ahol esetleg elnézik a kisebb-nagyobb fegyelemsértéseket De mi lenne, ha ott nem. és sehol sem tűrnék? Mert ha egy 5000 dolgozót foglalkoztató vállalat példáját nézzük és csak két órát számítunk hétfőn és pénteken, amikor nem dolgoznak, akkor egy hónap alatt 500 ember egész havi teljesítménye hiányzik a vállalat eredményéből. És természetesen a nyereségnél a dolgozó zsebéből is. Ezt a kiesést nem lehet pótolni a hét közepén ledolgozott plusz órákkal. Nem új dolog, hogy a ledolgozott 8 óra után mennyire csökken a munka intenzitása. A 12. órában a termelékenység már a felére esik vissza. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nagyon sok gépet is üzemeltetnek, amelyek hatásfoka a dolgozó teljesítőképességével egyenes arányban csökken, úgy még kedvezőtlenebb eredményt kapunk. A dolgozók döntő többsége becsülettel végzi munkáját. Nekik vezették be az ötnapos munkahetet, hogy ne egy napot pihenjenek, hanem kettőt. A másik ötöt viszont le kell dolgozni. Még az utazásra hivatkozással sem csorbíthatja meg senki. Vannak már jó példák, de Aj EG/EGYZÉS: A lakosság bosszúságára vi- szolyognak a vállalatok a napi javítási, szolgáltatási munkáktól. Mondják, filléres dolog, nincs rajta haszon, a sorozatgyártás, az új termék az igazi business. Egy ilyen szolgáltatóbeli munkás mondta a minap: „Persze, hogy sok a kiadás, mert lassan több az adminisztráló ember, mint a javítást végző. A szolgáltatás központosítása meg egyenesen elveszi az emberek, a lakosság kedvét: a felvevőhelytől amíg a központi javító- műhelybe és visszakerül a javításra átadott holmi, beletelik három, négy nap is, s az egész munka tíz percet igényel.” Igaz mind a két felvetés, ezért nem ártana, ha mindenütt utánanéznének, vajon kell-e annyi papírmunkát végző ezekben a műhelyekben. A központosítás pedig sajnos csak elvétve. A napokban két dolgozót küldtek el fegyelmi úton a Közúti Üzemi Vállalattól, mert a hétfőil napokon ittasan jelentek meg munkahelyükön. Többször figyelmeztették őket szóban, majd háromszor írásban is. Nem használt. Amikor újra ittasan érkeztek hétfőn dól- gozni, megkapták a munkakönyvüket. Pedig ennél a vállalatnál sincs munkaerőfölösleg. Itt is elférne még néhány jó munkás, akik nemcsak a létszámot szaporítják, hanem dolgoznak is. A fegyelem érdekében azonban nem lehetnek elnézők — még munkaerőgondok idején sem. Megtévesztő lehet, hogy — mindezek ellenére — állandóan emelkedik az építőipari vállalatok eredménye. De kihasználatlanul sokkal több van még a 8 órás — de csak 8 órás — munkaidőben, amit kisebb létszámmal is el lehetne érni. Néhány notórius fegyelemsértő példás büntetésével már megszilárdítható a munkafegyelem — a többség érdekében. Balogh József ilyen formában valóban növeli a költségeket, meg a javítási időt. Érdekes javaslatot is elmondott a munkás: miként a taxisoknál bevezették, a lakossági javító-szolgáltató hálózatnál is meg lehetne próbálkozni a gebines módszerrel. Akkor nem lenne külön felvevő-, meg munkahely. Együvé kerülhetne a kettő, kevesebb lehetne a közterhi kiadás, gyorsabban teljesíthetnék az igényeket S talán a szolgáltatást végzők is nagyobb becsben tartanák a megrendelő kérését, hogy máskor is hozzá térjenek vissza. A vállalat, a szövetkezet bevétele biztonságban lehetne, de megtalálhatná számítását a megbízottjuk is. Részletkérdésekbe nem bocsátkozunk, csupán ingyen továbbítjuk a javaslatot. (angyal) Bosszantás ellen Az öntödei Vállalat kisvá *dai vasöntödéjében idén csaknem 400 ezer négyzetmé» tér radiátort gyártanak az épüli lakásokhoz, különböző típusokban. A képen: elvégzik a szükséges fúrásokat, menet vá gásokat. Eiek Emil felvétel« 0 Óvatosság, rossz ugyüttműködés miatt: Hiányzik a gyermekruha — Nem az a lényeges jelenlegi helyzetünkben, hogy választékos és szép ruhák sorakozzanak a vállfákon, hanem egyáltalán legyen valami. Tudjunk adni a vásárlónak, ha bejön a boltba. Gátfalvi Barna básné, a nyíregyházi gyermekruházati szaküzlet vezetője nem véletlenül fogalmazta így válaszát érdeklődésünkre. Egy héttel ezelőtt még semmi készletük nem volt őszi fiú- és lánykaruhákból. örül, hogy sikerült beszerezniük annyit, ami átmenetileg enyhít az általánosan tapasztalható .,nincs”-en. Szállítás november 15*re A helyi nagykereskedelmi vállalattól fiú ruházati cikkekből csak a kis méreteket kapták. Miskolcról érkezik e hét végén a nagyobb gyerekek e való. Innen-onnan. de most már érkeznek kisebb tétele; :ben ruhák kabátok. A fél országot bejárták. hogy a 1 ‘gszükségesebbeket előterem ;sék. N un szállítanak a gyárak, a n. igykereskedelmi vállalatok raktárkészletei hiányosak. — Budapesten is jártunk a nap< kban. A Férfiruházati Nagykereskedelmi Vállalat tartt tt árubemutatót. Nem hogy választékot, de mondhatnom, majdnem semmi volt az, amit kínáltak gyermek: uhákban. Nagy kamasz öltör yöket, szövetpantallókat egyá talán nem tudtunk ott rendílni. Ráadásul a szállítást is csak november 15-re vállalták. Nekünk addig is ki k; 11 szolgálni a vevőket. A Nyírségi Áruházban üresek i szekrények a gyermek- konfi kció osztályon. Lendvai Jáno,. áruforgalmi osztályvezető keserűen jegyezte meg: nem dolgoztattak raktárral Óvatosak voltak a rendelő* sekkel. Most már látják, hogy baj van. Az ipar viszont nem szállít azonnali megrendelésre. A Kelet-magvarorszagi Textil és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat nyíregyházi lerakatának vezetője, Baranyi Frigyes csak átmenetinek mondja a zavarokat. Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhelyettes sajtónyilatkozatára hivatkozik. amelyben bejelentette a nawkereskedelmi vállalatok pénzügyi költségeinek feloldását és a belföldi ellátás javítását. — Most már vannak kilátásaink a folyamatos szállításra. Több ruhagyárral van megállapodásunk, ezek ugyan kértek határidő-hosa» szabbítást alapanyaghiányra hivatkozva, de más forrásokat is felkutattunk. A megyei ktsz-ek dicséretes segítőTahi László: Daliás idők (1945—1946) (Történelmi visszapillantás — karcolatokban) 3. Ez lörtéot egy délelőtt Tegnap este bekopogtatott hozzám a házmegbízott, s átnyújtott egy kis papírlapot, amelyről azonnal látható volt, hogy másodfokú végzés. Beutalták hozzám Pefler Gyulát. — Ki ez a Pefler Gyula? kérdeztem eltűnődve. — Ez az a Pefler Gyula, akit beutaltak önhöz — felelte. — De hiszen jómagam is ny ' iiorult beutalt vagyok! — fakadtam ki. —■ Ilyen az- élet — mondta erre ő. Hát ha ilyen, legyen ilyen Jöjjön az a Pefler. Ha nem forgolódik, elférünk a díványon ketten is. Esetleg ő alszik lábnál, én fejnél. De én ugyan nem teszek ellene semmit. Végiére is lehet, hogy nagyon kellemes ember. Mondjuk kitűnő sakkozó. Vagy szépen énekel. Kitűnő csevegő is lehet. Magam is jól csevegek, majd eldiskurálunk. Jöjjön az a Pefler. — Rendben van — mondtam mélabúsan a házmegbízottnak. — Fellebbezzen. Ne húzzon ujjat a lakáshivatallal. Ne durcáskodjék. Ha nem fellebbez, azt könnyen szabotázsnak minősíthetik. Maga fogja a rövidebbet húzni. — Azt húzok, amit akarok. Vállat vont és elment. Én leültem egy sámlira és azon tűnődtem, milyen lesz Pefler. Öreg? Fiatal? Szakálla van? Monoklit hord? írnok? Légtornász? Bosszantana, ha dadogna. Inkább legyen féllábú. Később bejött hozzám a szomszédasszony, bizonyos Kvantáné. Ő is azt tanácsolta, hogy fellebbezzek. — Mindenesetre nyer egykét hetet. Ezalatt meghalhat az a Pefler. Meghalhat maga is. Istenem, emberek vagyunk... — Irtózom az elöljáróságtól, Kvantáné. Inkább öt Pefler, mint egy délelőtt a lakáshivatalban. — Várjon. Lehet, hogy ez a Pefler csakugyan öt. A sógornőmhöz beutaltak egy bizonyos Spék Aurélt. Szegény sógornőm örült, hogy egy magányos férfit utaltak be hozzá. Érre kiderült, hogy Spék Aurélnak felesége és hét gyermeke van. A lakása most valóságos gyermekjátszótér. — Nem ijeszt meg, Kvantáné lelkem. Nekem már minden mindegy. Makacs elhatározásomnak nyilván híre mehetett, mert másnap délben egy lakáshivatali tisztviselő keresett fel. Nem kertelt. — Miért nem fellebbez? — kérdezte szigorúan. — Nem szokásom, — Ehhez a bánásmódhoz nem vagyunk hozzászokva — mondta neheztelően. — Ha nem talál jogcímet a fellebbezésre, kérjen tanácsot valakitől Nem nagyon demokratikus dolog, hogy a mi fáradságos . munkánkat ilyen tartózkodóan fogadja. Adjon be kérvényt, uram. Csak egy próbát tegyen velünk, s majd meglátja, hogy azután mindig nálunk fog fellebbezni. Megesett a szívem rajta. Megszerkesztettem egy fellebbezést és bevittem a lakáshivatalba, számot kértem, sorba álltam, bejutottam, előadtam, megmagyarázták, átmentem, kikeresték, lementem, iktatták, felmentem, utánanéztek, lepecsételték, bebizonyítottam, megmutattam, odatettem, megnézték, beadtam, iktatták, számot kaptam. Ezzel a számmal azután hazamentem és leültem a sámlira. Nem tudom, mennyi ideig ülhettem így, egyszerre csak csengettek. Magas, sovány, köpcös ember állt az ajtóm előtt. Azonnal láttam rajta, hogy csak Pefler lehet. — Pefler Gyula vagyok — mondta és belépett. — Ááá, igazán örvendek. — Kérem, engem ide beutaltak. — Ne is folytassa. Megfellebbeztem. — Igen? — Mit szól hozzá! Igen. — Én is. Tudniillik én Kőbányán kértem lakást. Ez pedig nem Kőbánya. Ide én nem jövök. Megfellebbeztem. — Rettenetes... mondtam sápadtan — mindketten megfellebbeztük, Most már bizonyos, hogy lakótársak leszünk. — Olyan ez az osztály, mint egy csődbe jutott, felszám )lás előtt álló cég. Valamit azért tudtunk vásárolni az or >zág különböző részeiből, ezek most érkeznek és az áruhc zi központunktól is kapti nk árut. Most Budapesten \ annak képviselőink. Cipőt, fehérneműt, kötöttárut tudur k adni, de a felsőruházat eiyhény szólva hiányos. A he yi háziipari szövetkezettel négyszáz lányruha elkészítés ire kötöttünk rövid ha- táridcs szerződést és szeretnénk továbbra is fenntartani ez; a megrendelést. Persze. es lényeges javulást nem hozhat, nem is tudunk ígérni. Az a tapasztalatunk, hogy mindenütt baj van az ellátá ;sal, a készletekkel, a nagyi ereskedelmi vállalatok - náL Aliaeneti zavarok ? nyei még nem fordult elő — vallják a kereskedők —, mint az idén. Rendszerint már májusban megkezdték feltölteni a raktárakat az is kola, lletve az őszi szezonra Ez mcst nem történt meg. A nagyk' a-eskedelmi vállalatok a t> -azügyi megkötöttségek IBiait nem tmrtstiékfMak. készséget mutatnak. A kis* várdai havi 2 ezer fiúöltöny készítését vállalta. Inkább le« mondja az exportmegrendeléseit, s még a harmadik műszak beállítását is kilátásba helyezték, amikor elmondtuk gondjainkat. Rajtuk kívül több ktsz-szel is tárgyalunk. Pillanatnyilag valóban nincs összhang sem a termelésben, sem árualapban a kereslettel. Ha késéssel is, de less gyermekruha az őszi szezonra. Az ipar és kereskedelem vitája Az az igazság, hogy lemaradt a belkereskedelem a konfekcióiparnál a megrendelésekkel. A gyárak, a kts» ek lekötötték termelőkapacitásukat külföldi partnereiknél. Most — mit lehet mást tenni — folyik az ipar és a kereskedelem ismert vitája, egymásra hivatkozása. Mert a vásárló a kiskereskedelmet, a kiskereskedelem a nagykereskedelmet, az pedig az ipart hibáztatja a hiányokért. S ebben az állandósult vitábar sajnos mindenképpen a vá sárló a károsult. (Folytatjuk)
