Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
t oldal KFtFTMAGYARORSZAG — VASÄRNAPI MELLÉKLET 1969 augusztus 3. Népművelésünk és a politika 7ÍZ PERC A KÉPERNYŐN Ratkó József József Attila-díjas költővel ' Nem tipikus, de nem is ritka az a nézet, amelyet röviden így fogalmazhatunk meg: politikamentes népművelés. Nem egységes táborról van szó, a kényelmességtől a politikai közömbösségig terjed a skála. Leggyakrabban a rosszul értelmezett népművelési koncepció okozza a „steril”, légüres térben elképzelt kulturális munkát. Másokat az ötvenes évek sablonos élettelen kultúrpolitizá- lásának elkerülése terel az úgynevezett „tiszta kultúra” Illúziójának hamis vágányára. Társadalmon kívüli, vagy felüli kultúra nincs. Minden ilyen elmélet a burzsoá kispolgári kultúra és magatartásformának nyit kiskapukat. Erről a közismert igazságról, olykor képzett művelődési munkások is elfeledkeznek. Élhet-e légüres térben a népművelő, aki a szocialista kultúra terjesztője kell, hogy legyen. Mégpedig nem frázisokban, szavakban, hanem aprópénzre váltva a párt művelődési politikáját. Elme- het-e szó nélkül, vagy vállrándítással egy klub, vagy művelődésiotthon-vezető az olyan produkciók mellett, amelyek kötelezően előírják, hogy állástfoglaljon. Vagy a könyvtáros, aki nemcsak kölcsönző, hanem informátora és nevelője is az olvadónak, tehet-e közömbös megjegyzést a műre, amely szenvedélyes ajánlást vagy vitát kíván. És még folytathatnánk a sort, amikor szükséges, sőt döntő lehet a népművelő józan véleménye a helyes irodalmi, művészi Ízlés és közvélemény formálásában. Az ilyenféle politizálásra gondolunk, nem pedig erőszakolt és merev politikai betoldásokra egy-egy tv-műsor, klubrendezvény vagy más kulturális esemény kapcsán. Számos lehetőséggel azonban, úgy véljük, nem élnek a népművelők. Ügy gondolják, ha egy író-olvasó találkozót, könyv- vagy filmankétot, irodalmi estet, vagy valamilyen témáról élménybeszámolót, Zsemléri Ottó : — Mihelyt a gyerek családot alapít fütyül a szüleire — Majtényi Rózsi, az örökös látogató szomszéd öreglány nagyot ásított, a konyhaasztalra tette bénult kezét. Kikémlelt az ablakon az éjszaka sötétjébe burkolózó kihalt gangra és egészen közelhajolva Simonné- hoz folytatta: — így történt az anyáméknál is pedig csak ketten voltak. Teher az öreg, és minél több a gyerek, annál könnyebben eívész köztük a szülő. Még szerencse, hogy én nem kellettem senkinek, most várhatnám a gyerekeim „áldását”. — Ugyan az enyéim nem ilyenek. Gondolnak rám, csomagot, pénzt küldenek. Megvan mindenem, ami kell. És rendszeresen írnak mind a hárman. — Simonná felkelt az asztaltól, a kredeng- hez lépett, eltolta az üvegajtót, mögötte képes levelezőlapok regimentje sorakozott. Kiemelt egy köteget és az asztalra terítette. — Nézze, ezt a Géza küldte™ — A legöregebb? — Vezető ember valamilyen furcsa nevű pesti vállalatnál. Annyi pénzt kapok tőle, hogy az özvegyi nyugdíjra se lenne szükségem. Pedig kocsira gyűjtenek. A lányom, Terka rossz levélíró, akárcsak én. Ő szülte az első, s egyetlen unokámat. Mestb. szerveznek, az önmagában megold mindent. Szocialista eszmeiséget, erkölcsöt, ízlést „önt” a részvevőkbe. Valójában nem mindig van így! Olykor egy-egy rendezvény, téma hangulata, érzelmi légköre is politizál, gondolkodtat, megteszi a kellő hatást. De ez csak egyes esetekben valósítható meg, függ a témakörtől, az előadó szakmai és lélektani felkészültségétől, a mikroklímától, ahol a kulturális rendezvényre sor kerül. Az esetek többségében azonban az észre, mintsem az érzelmekre hatnak ezek a rendezvények, s ilyenkor gyakran hiányzik a témában gyökerező okos politizálás. Nem egy ifjúsági és felnőtt klubunk vitatott meg olyan izgató problémákat, mint az Igaz hazafiság és a proletár Internacionalizmus, közéletünk demokratizmusa, a protekcionizmus, és más társadalmi horderejű témákat Sokszor azonban élettelenné, sovánnyá váltak a különben hús-vér problémák, mert az előadók nem mertek a mélyére menni, nem bíztak eléggé a vitapartnerek politikai érettségében. Egyes művelődési Intézményeknél egyoldalúan csak a közvetett kulturális nevelést helyezik munkájuk középpontjába. Ügy tartják, a népművelés nem vállalkozhat a közvetlen politikai, a népnevelés direkt feladatainak megvalósítására. A művelődés munkása sokkal inkább a jövőnek dolgozik, s úgy formálja az emt: rek gondolkodását. Ez a túlzottam jövőnek- dolgozás akaratlanul is a politikamentes népművelés malmára hajtja a vizet Nem máról holnapra megvalósítható feladatok ezrek és ezrek világnézeti nevelése, ízlésük, igényük csiszolásai, művészetet értő tv-néző, moziba járó és olvasóközönség kinevelése. Mégis vannak sajátos területek, melyek rö- videbb távon is megközelíthetők. Nem tűnhetnek el művelődési otthonaink, klubgint gyereket vár... Látja, ezek a lapok mind Gusztié. Korábban hosszú leveleket írt, vagy tíz hónapja ilyeneket: „Drága Anyuska! Szép az útépítők élete, csak ne kellene annyit vándorolni. Csókol: Guszti.” Ez az egész. — Leérettségizett és mégis elment kőtörőnek? — Kedveském. nem követ törnek, műutat építenek. A barátja, Gajdos is érettségizett, ő hívta. — Biztos lefoglalja az idejét valami szoknyás. — Az én Gusztimat nem tudja senki lánya csak úgy befűzni — Simonná nevetett. — Az érettségi előtt meg akarta fogni egy ragadós teremtés. Guszti úgy lerázta magáról, mint kutya a vizet... — Régóta nem látom egyiküket sem. — így igaz. Szívesen lemondanék a pénzről, mindenről. csak velem lennének... Amióta elmentek, a szombat és a vasárnap a legnehezebb. Ha jöttek, ekkor érkeztek. Ezen a két napon az érkezésükre tudok gondolni. Majtényi Rózsi, akinek leginkább a szomszédok jelentették a közösséget, felállt. — Majd átjövök, ha nem mutatkoznak — mondta már az ajtóban. Simonná kikísérte a gangra. — Ne nevessen ki, sokszor úgy hallom, ott trappolnak jaink, könyvtáraink és más művelődési intézményeink munkaprogramjából a közvetlen nevelési szempontok sem. Hány és hány helyen nincsenek meg az állandó hírlap- és újságolvasási lehetőségek! S hány helyen van ilyen, csak éppen nincs, aki irányítsa az érdeklődést, az informálást, vagy kevés a válasz a vitás kérdésekre. A különféle ország-világjáró programok, élménybeszámolók sem mindig tükrözik a dolgok mélyére látó ember többel akarását, a felszínes, vagy kuriózumszámba menő epizódoknál. Ki ne hallott volna élményszerű, csak éppen politikai közömbösséget sugárzó élő szavas vagy filmes beszámolókat. S menynyivel másak az olyan programok, ahol a szubjektív elemek, az érdekességek sem hiányoznak, de egy erős kö- tőanyag ötvözi össze a mondandót, gondolkodásra, sőt állásfoglalásra kényszeríti a hallgatót, a nézőt. S még van egy ismérve a helyes politizálásnak: a helyi érdeklődés, a politikai szint ismerete és az ezekhez szabott népművelési munka. Hiába tartanánk magas röptű tudományos előadást, filmvetítést olyan körben, ahol az alapozással kell kezdeni a munkát Ugyancsak nem vezetne eredményre, ha egy igényesebb politikai műveltségben előbbre tartó közösségbe« egészen ele-mi kérdésekre próbálnánk választ adni. Mindez arra inti a népművelés dolgozóit, hogy állandóan tökéletesítsék politikai ismereteiket képességű- két a társadalom élő problémáinak megragadására. Bizonyos szociológiai és lélektani módszerek ismerete is nélkülözhetetlenné válik a korsze- rű népművelési munkában. Hisz a tartalom és a forma dialektikus egysége itt is érvényes, és kölcsönösen feltételezi egymást. Korszerű világnézetet, pártosan, korszerű formában. PáH Géza felfelé a folyosó végén, a csigalépcsőn. Rohannak, mint régen, vihorásznak, kicsapják az ajtót és maszatosan az asztal köré telepedve, kórusban mondják: „Anyuska, enni kérünk!™” A konyhában tovább tor- * gáttá a lapokat, hogy felidézze a hírt adó üzeneteket. Néhányat olvasott végig, amikor csöngettek. Azt hitte, hogy Rózsi tért vissza. Kinyitotta az ajtót, s mintha szellemet látna, hátrahőkölt. Guszti támasztotta az ajtófélfát. s Guszti vállát Gajdos karolta át — Anyuska, én vagyok — hallotta Guszti mélyről jövő hangját. — Nem egyedül jöttem... — nyújtotta az ölében tartott csomagot — a fiammal. Simonná önkéntelenül megragadta az alaposan bepólyázott csecsemőt, aki a lámpa ' fényénél sirdogálni kezdett. — És az anyja? — kérdezte Simonné. Guszti sápadt arca megrándult. „Az nincs itt”. Térde megbicsaklott. Simonné most vette észre, hogy fia Gajdosra támaszkodik, s motyogó, szaggatott szavaiból megértette: Guszti részeg. — Rosszul van — mondta Gajdos — le kellene fektetni. — Gyertek a belső szobába — szóit erélyesen Simonné. Letette a csecsemőt az Bárányi Ferenc: Levél hazulról Fiam, még a szokatlant sem tesszük szeleburdin, hidd el: nem magyarázat egynéhány ködbe bújt rím, mindent megindokoltok ti csürt-szavú poéták, de nem menthet fel az se, ki versedből beléd lát. Nem lesz erény a bűnből ha századnak kivallod, ki kért, hogy szégyeneddel szemérmetlen hivalkodj? Megérthetnek talán, de igazat mégsem adnak, s bár megható a mentség: önző, s Igaztalan vagy. Minket már megalázott a kéretlen öregség, testünk, lelkünk beteg már, javunk se sok— mi kell még? Méltó az áldozatnak megjátszott szívtelenség, hogy önmagának ásott vermébe mások vessék. Gyerek gyerek hová futsz? Ö látjuk már a sorsod: hallgatsz, a holdvilág hűs hajfonatát kibontod, csöpp fűtetlen szobádban meztelen égitestek kibontott hajjal várják, hogy fényük megszeressed, a mindenség az ágyad szélére ül ledéren, s gigászi szerelemmel fog át, hogy elemésszen, kihívó Itt te voltál, te kezdted ezt a flörtöt, mért kell magadra rántott ég alatt összetörnöd? Hol végzed majd, fiú, hol? Haragszunk rád, de titkos féltése vén szivünknek jövőd vallatja: mit hoz? Úgy elmentél a háztól, hogy áldanánk is érte, ha boldoggá lehetnél, ha látnánk, hogy megérte. (Részlet a Túl az éjszakán című ciklusbóL) ágyra, s mint varázsütésre, megszűnt a sírás. — Az enyém, azért is az enyém — nyöszörgőit Guszti. — És ha ez nem tetszik... Sehogy sem sikerült kibújnia a kabátból. Gajdos segített neki, majd mikor végigdőlt az ágyon, vetkeztetni kezdte. — Mit tettél velem, fiam?! — Simonné nem kapott választ. mert Guszti bódult állomba zuhant™ — Nagyon sajnálom Simon néni — mondta Gajdos —, hogy belekeveredtem ebbe a históriába. — Veled Ivott? — Nem. egyedül, de engem Is kínált... — „A ml munkahelyünk az országút, máskor a szántóföld, ahol kijelölték az országút helyéi A brigád bepakol a két „batárba” — így nevezzük az utánfutókat — egyébként kiszuperált régi autóbuszok, eléjük áll a vontató és megyünk. Tegnap a város közelében állapodtunk meg. Már jártunk ott régebben. Mint máskor a f ájront után, szedelőzköd- tünk, s irány a város. Én leányismerőseimmel randevúztam. Gusztitól a kórháznál váltam el. Azt mondta, sürgős elintézni valója van. Nem kérdezősködtem, mert nem avatkozunk egymás magánügyeibe. Máskor sem tartottunk együtt. Különösen a tavalyi építők napja óta, amikor a bálon megismerkedett egy lánnyal. Akkor kijelentette: „Mától kezdve többé nem mórikálom magamat.” Állandóan ott strázsált a határoknál. Csupán pénteken esténként kerekedett fel. „Meglátogatom az édes- anvámat” — mondta. Simonné kegyetlenül küszMegközelítőleg ismerjük életútját, költői munkásságának állomásait, hitvallását. Verseivel nemcsak köteteiben találkozunk, egyre gyakrabban a rádióban és televízióban is. Ezért is kapcsoltuk be izgalommal a tv-t csütörtökön este, amikor az „írók, könyvek, kritikusok” műsorában Ratkó József József Attila-díjas költővel beszél- getett Koczkás Sándor és Bodor Tibor. Kötetlen, mondhatnánk baráti beszélgetés volt ez, sallangok • nélkül, tisztán csengő gondolatokkal. Ratkó József éppolyan póz nélkül mondta el költői terveit, az alkotóműhely beli gondokat, mint amikor benézünk hozzá a nagykállói könyvtárba, s megkérdezzük: min dolgozik, hogy él. S ha az alkotóműhelybeli gondokról tettünk említést, amelyekről a tízperces tv- műsorban is szó volt, az nem másból, mint a költő felelősségéből származik. Hogyan fejezheti ki magát a legjobban, a legigazabban, hogy gondolatai, érzelmei utat találjanak és megegyezzenek a nagyobb közösség, a társadalom embereinek gondolat- és érzelemvilágával? Mindezt Ratkó József egyéni látásmódjával, olykor meghökkentő, vagy inkább leplezetlen önvizsgálatra késztető lírai eszközökkel igyekszik elérni. Sikereit két kötete jelzi, az önéletrajz, amelyről a képernyőn is úgy szólt, mint nehéz életsorsának dokumentumáról, amelyben a múltját akarta megírni. Bodor Tibor meleg tónusú előadásában ismét élőben hallhattuk egyik legszebb versét, amelyben anyjának állít emléket. Drámai akkordokkal néhány mondatban történelem, ember és embertelenség, élet és halál küzdelme vonul el előttünk. Költészetünk egyik legmegkapóbb darabja az „Anyám” című vers, úgy érezzük, nem egy munkásanya, hanem a Proletár Anya szimbóluma. Mint prózában Gorkij Anyája, vagy József Attila Mamája. Tíz percben aligha várhattunk Ratkó Józseftől hosz- szabb vallomásokat verselnek születéséről, a költő valóságanyagáról, amelyekben ködött a sírással. Ajkába harapva igyekezett visszafojtani a ki-kitöml készülő zokogást, nehogy valamit | is elmulasszon Gajdos szavaiból. mert Guszti olyan életére vetettek fényt, amit eddig alig ismert — Későn érkeztem meg a barátokhoz. A szerszámos kocsi közelében, az árokparton egy könyöklő alakot láttam. Azt motyogta: „Majd én elviszem, nyugodj meg, vigyázok rá!” Guszti hangját ismertem feL Rávilágítottam a zseblámpámmal — Ki vagy? — kérdezte belehunyorítva a lámpa sugarába. Arca olyan sápadt volt. hogy azt hittem, beteg. Mondtam a nevem, mire maga mellé ültetett Felemelt a földről egy üveget és nyújtotta: — Igyál! — és mivel szabadkoztam, kiabálni kezdett: — Már inni sem akarsz a szerencsétlennel? Megvetsz? Megfogtam az üveget s bár a törköly szaga facsarta az orromat jó kortynyit húztam belőle. Aztán ő ivott, mohón. Belerázkódott — Most kitűnően érzem magam — meg-megcsuklott a hangja. — Melegem van, de kitűnően érzem magam, akár kezdhetnénk is a munkát, most azonnal... ö is szerencsétlen, meg a harmadik™ — Milyen szerencsétlenségről beszélsz? — Add ide azt a lámpát! Gyere — négykézláb próbált feltápászkodni. Visszaesett Úgy segítettem talpra. — Gyere™ A szerszámos kocsi felé imbolygóit kinyitotta az ajtaját és bevilágított. — Látod azt a bugyrot? Jól nézd meg. — Közelebb léptem. Bepólyázott csecsemő munkái fogantak. De Ratkó nem is a kinyilatkoztatások embere, lírájában pontosan kimutathatók az életünk valóságából eredő gyökerek. A jelen világában való emberi helytállás izgatja a legjobban. Ezért is fordul gyakran a múlt tanulságaihoz, s fogja vallatóra a történelmet. Második munkájában, a „Fegyvertelenül” című kötetben, — melyért József At- tila-díjat kapott, — általános emberi problémák — élet, halál, szerelem, tunya közöny, felvillanyozó tettvágy — ürügyén az egyén személyes helytállásának mérlegét, önkijelölő szerepét, hivatását feszegeti. Hisz az általános mindig az egyesben ölt testet, az általános emberi felelősség a társadalom építéséért, a tiszta erkölcsű és tiszta fejű emberek formálásáért, mindig kis egyéni tennivalókra . oszlik. A Halálig, vagy a Feljegyzés és más kiemelkedő versel az ember egyéni világáról, felelősségéről beszélnek, ezt kiterjesztve a földgolyóra, mindenüvé, ahol ember él, szenved, nélkülöz, tudatlanságban, vagy elnyomásban tengődik. Felelős vagy érte te is, te is. Mindenki! Ratkó József szókimondása, gondolatainak, olykor kételyeinek, pillanatnyi csüggedtének költői „kiéneklése" néha magára vonja kevésbé jó ismerőinek idegenkedését Pedig Ratkó költészetét a kíméletlen ön- és közostoroző szándékban is a jobbat akarás, a javítás égető szüksége vezeti, s teljesen ismeretlen nála a cinizmus, az általa tapasztaltak egykedvű és közönyös számbavétele. Erre mutatnak újabb lírai darabjai is, melyek „Egy kenyéren” című harmadik kötetében látnak napvilágot, s melyekről néhány szót a ívben is elmondott. Tovább folytatja a történelmet vallató verseket, melyek a kötet megjelenéséig irodalmi folyóiratokban közvetítik a költő szenvedélyes kutató, gondolkodtató munkáját. Bizonyára tovább mélyítve, szélesítve az utat, amelyen a megyénkben élő költő elindult (PG) szuszogott a szerszámok kö-' zott pokróccal leterített he« lyen. — Hát ez hogy került Ide? — kérdeztem. — A fiam — válaszolt büszkén felvetve a fejét. — Nem a gólya hozta, hanem én a kórházból. El kellett hoznom, mivel máshol nincs helye. Az anyja óvónőképzős, most végez. A kollégiumba nem vihette. Nem is tudja etetni, mert elapadt a teje. Szülei rendes cigányok, de betegeskednek és még mim dig földes putriban laknak.' Oda nem engedem a fiamat. Mondtam neki is és belenyugodott. Itt tartott mondókájábán, amikor megérkezett a brigádvezetőnk, Tomka Pista bá* esi. Nagyon kedveli Gusztit, a történteket hallva azonban rettenetesen begorombult. — Mit gondolsz, te tak- nyos, csecsemőotthont nyitunk a szerszámos kocsiban és mobilizált dajkát hozatunk a fővárosból? — Tomka mester valaha másoderdész volt. .,A természetvédelmet felcseréltem a természet átalakítással” szokta mondogatni. — Pista bácsi, én elhagyom a brigádot — szólt halkan. — Tán a marhaságod miatt? — üvöltött Tomka. — Ez nem megoldás. Te most azonnal lefekszel, a csecs©) mőnek meg ennie kell. Guszti hozott magával te-' jet, szoptatós üvegben, de összement. Tomka Pista bácsi kiöntötte és megragadva vizeskannánkat elrobogott. Félelmetesen esuklott Guszti és szüntelenül motyogott: — Takard be a fejem, olyan erősen világít m Hold. Guszti, a legifjabb
