Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-30 / 200. szám

t oldd KELET-MAGYARORSZAÖ 1969. augusztus 16 Külpolitikai összefoglalónk 0 Négy arab államfő találkozója § Párizs hatalmas dollárkölcsöut -rész fel © Callaghan beszámol Wilsonnak A jeruzsálemi A1 Akhsa mecsethez különleges vonta­tók gördülnek: több tonnás kőtömböket szállítanak a muzulmán világ egyik leg­szentebb épületéhez, hogy mi­előbb restaurálják a minapi emlékezetes mecsettűz okoz­ta károkat. A károk jelentő­sek — de a politikai-érzelmi károk még nagyobbak: to­vább nehezítik az amúgy is fenyegető közel-keleti fe­szültség csökkentését. A tűz nyomán „fellángolt” a muzulmán világ diplomá­ciai tevékenysége is. Ennek egyik eredménye már ismere­tes — kitűzték a muzulmán csúcstalálkozót, de annak le­bonyolításával két nyugat­barát. országot (Szaud-Arábi- at és Marokkót) bízták meg. Nasszer elnök a túlságosan vegyes politikai színezetű muzulmán csúcs mellett össz- arab államfői konferenciát javasolt. Ennek az elképze­lésnek az útjában azonban túlságosan sok volt az aka­dály. Mivel a jelenlegi politi­kai és katonai helyzet miatt számos koordinálásra váró té­ma van, legalábbis valószínű­nek tűnt, hogy legalább a négy, Izraellel közvetlenül szemben álló arab állam. Egyiptom, Szíria, Jordánia és Irak vezetői összeülnek. A kairói A1 Ahram című lap szerint ez hamarosan be is következik. A problémák sürgősségére jellemző, hogy Husszein ki­rály már szombaton Nasszer- hez utazik, hogy a négyes minicsúcson kívül is tárgyal­jon az EAK elnökével. Magas színtű tanácskozás színhelye Párizs is: öt teljes órán keresztül ülésezett a francia kormány, amelynek megalakulása óta ez volt a leghosszabb minisztertanácsa. A fő téma természetesen a frankleértékelés utáni gazda­sági-belpolitikai helyzet volt — amely távolról sem mentes bizonyos külpolitikai össze­függésektől. A Pompidou—Chaban­Delmas kabinet nyilvánosság­ra hozta azt a döntését, amely szerint a Francia Köz­társaság az elkövetkező esz­tendőben 2,6 milliárd dollár hitelt vesz fel a frank meg- támogatására. Mivel a leg­főbb kölcsönnyújtó a Világ­bank jobbára amerikai veze­tés alatt áll, a lépésből kö­vetkező veszély nyilvánvaló: Washingtonnak az eddigi­nél nagyobb lehetősége lesz a francia gazdasági élet ellen­őrzésére és ezzel a politikai struktúra befolyásolására is. A csatorna túlsó partján, Angliának még sokáig gon­dot okoz az északír probléma. Callaghan belügyminiszter szombaton beszámol Wilson­nak tapasztalatairól és javas­latokat tesz a helyzet rende­zésére. A brit miniszter láto­gatása egyébként keserű visz- szatetszést váltott ki az észak­ír polgárjogi mozgalomban, amelynek képviselőivel Cal­laghan egyetlen beszélgetés erejéig sem volt hajlandó ta­lálkozni. .Valószínűleg azért, mert semmi megnyugtatót nem tudott volna mondani nekik. Ha követeléseiket tel­jesíti, London elveszti északír támaszát, az angolba­rát protestánsok blokkját. Csütörtökön a kormány hat konzervatív miniszteré­nek lemondása miatt kor­mányválság tört ki Kolum­biában. A válságot a konzer­vatív párt sorain belül tá­madt nézeteltérés idézte elő. a kormány azon kérésével kapcsolatban, hogy függesz- szék fel Ignacio Vlves sza­badelvű szenátor parlamenti mentelmi jogát. Carlos Leras Restrepo köztársasági elnök csütörtökön felszólította az ország 22 tartományának kor­mányzóját, hogy mondjanak le. A köztársasági elnök meg kívánja változtatni a tarto­mányi kormányok összetéte­lét. Kilenc kormányzó már benyújtotta lemondását. Az NDK külügyminiszté­riuma az NSZK külügymi­nisztériumához intézett jegy­zékében nyomatékosan állást foglalt az ellen, hogy Nyugat- Németország területén vegyi- és baktériumfegyvereket fej­lesztenek ki és tárolnak. A jegyzék állást foglal az ellen is, hogy a bonni kormány tá­mogatja az Egyesült Államok Vietnamban mérgező gázok­kal folytatott hadviselését. Ugyanakkor elítéli azt, hogy az NSZK kormánya ellenál­lást fejt ki az atomsorompó- szerződéssel szemben. A jegyzék a bonni kormánytól megfelelő intézkedéseket kö­vetel. •• Ünnepi nagygyűlés Külpolitikai széljegyzet: Besztercebányán Indira Ghandi útja Besztercebánya, Halasi György, az MTI tudósítója je­lenti: Pénteken a reggeli órák­ban nagy tömeg gyűlt össze a Besztercebánya központjában magasodó dombon emelt mo­numentális emlékmű előtt. Ludvik Svoboda köztásasági elnök, Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára és a többi ve­zető személyiség, valamint a külföldi küldöttségek megér­kezése után Peter Colotka szlovák miniszterelnök mél­tatta a szlovák nemzeti fel­kelés politikai és katonai je­lentőségét, majd felavatta az emlékművet. Az SZKP, a szovjet kormány és a szovjet nép üdvözletét Konyev mar­sall tolmácsolta. Délelőtt a besztercebányai Szlovák nemzeti felkelés té­ren tízezrek gyűltek össze. Hazai és külföldi partizánok régi egyenruháikban, parti­zánkucsmákban, kitüntéseik- kel díszítve jelentek meg. Több egykori partizáncsoport harcosai táblák alatt, hajda­ni zászlóikkal érkeztek a nagygyűlésre. Megindító ta­lálkozások, kedves pillanatok színhelye volt pénteken dél­előtt Besztercebánya főtere. A nagygyűlésen megjelent tízezrek több Ízben melegen ünnepelték a Csehszlovák Kommunista Pártot, a szovjet hadsereget, Lud­vik Svoboda köztársasági elnököt, Gustáv Husá­Helsinkl, (MTI): A II. világháború kitörésé­nek közelgő 3Ó. évfordulója alkalmából a Béke-világta- nács titkársága pénteken nyi­latkozatot adott ki. A nyilat­kozat rámutat arra, hogy Nyugaton még mindig létez­nek és továbbra is tevékeny­kednek azok az erők, ame­lyek annak idején a fasiz­must táplálták és segítették a II. világháború kirobbantásá­ban. Ezek az erők jelenleg is ellenőrzést gyakorolnak a gazdasági és politikai élet fölött többek között Nyugat- Németországban is. A béke és a haladás hívei kot, a CSKP KB első titkárát, valamint a felkelés résztvevő­it, köztük elsősorban annak szervezőjét: Laco Novomesky költőt és közéleti férfiút. Je­len voltak a csehszlovák, a cseh és szlovák párt és álla­mi vezetők, akik az ünnep­ségekre érkeztek Beszterce­bányára, közöttük Oldrich Cernik miniszterelnök, A. Dubcek, a negyzetgyűlés el­nöke, S. Razl cseh miniszter- elnök is. Ott voltak a baráti országok küldöttségei, köz­tük hazánk küldöttsége Gás­pár Sándornak. az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökhelyet­tesének vezetésével. Elsőnek Ludvik Svoboda mondott rövid beszédet, ame­lyet a hallgatóság nagy ün­nepléssel fogadott. A nagy­gyűlés résztvevőihez ezután Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára szólt, akit a meg­jelent sokaság hosszan éljen- zett és ünnepelt. K. T. Mazurov, az SZKP KB Politikai Bizottság tagja tolmácsolta a szovjet kom­munisták, a szovjet kor­mány és a nép üdvözletét, majd Andrej Klokoc, a Szlo­vák Nemzeti Tanács elnöke ismertette a nagygyűlésről ki­bocsátandó felhívás szövegét. A felhívást a megjelent tíz­ezrek, a CSKP-t és vezetőit, valamint a Szovjetuniót és a többi szocialista országot ün­nepelve fogadták el. azonban ma sokkal erőseb­bek, mint harminc évvel ez­előtt — folytatja a nyilatko­zat — mindamellett a világot még mindig fenyegeti a há­ború veszélye. Eljött az idő az európai tartós és szilárd béke biztosítására. Ez elő­mozdítaná a világ más prob­lémáinak megoldását is. A Béke-világtanács állást foglalt amellett, hogy hívja­nak össze értekezletet az eu­rópai biztonság megvitatásá­ra. Felszólítja az országok békebizottságait és békemoz­galmait, 'támogassák azokat a lépéseket, amelyek hozzájá­rulnak egy ilyen értekezlet összehívásához. A levegő szinte állt, a fény vakított, a hőmérő 37—40 fok körül járt Delhiben. Ezen a napon látogattam meg a híres Vörös Erődöt és környékét. Ott, a csodálatos szépségű erőd közelében emelkedik a magasba az ország egyik leg­híresebb mohamedán templo­ma. A szentély őrzője egy tö­rékeny testű, idős pap, meg­mutatta az ereklyéket és el­mondotta, hogy az akkori el­nök, dr. Zakir Husain is gyakran látogat el ide. Szo­morú epilógus: a pappal né­hány nappal később dr. Za­kir Husain temetésén talál­koztam. A nagy temetésen jelent meg ideiglenes elnöki minő­ségben először Giri, aki ad­dig az alelnöki tisztet töltötte be. Azokban a napokban In­dia politikai köreiben már élénken tárgyalták, hogy az új elnök megválasztása igen jelentős esemény lesz az or­szág életében, a korábbinál is élesebb frontvonalak alakul­nak majd ki a kormányon lé­vő kongresszus párt jobb­szárnya és a centrum, illet­ve a balszárny között. A jós­latok beváltak, Indira Ghan­di miniszterelnök-asszony sze­mélyi jelöltje, Giri győzött a jobboldali Reddivel szemben, de a választási harc Igen szoros volt. A legjelentősebb epizód az Indira Ghandi és a jobboldal vezető személyi­ségének tekinthető Desai mi­niszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter közötti pár­harcban alakult ki. Az összecsapás időbelileg egybeesett a miniszterelnök- asszonynak a nagybankok ál­lamosítására vonatkozó ja­vaslatával. Az államosítás szerepelt a kongresszus párt úgynevezett tízpontos prog­ramjában, de mind ez ideig nem akadt Indiában olyan politikus, aki végre tudta volna hajtani Indira Ghandi július 10-én, levélben java­solta bankok azonnali álla­mosítását. A jobboldal, amely szorosan összefonódott az in­diai nagytőkével, élesen elle­nezte az indítványt. Az el­lenállás élén Desai állt, és csoportja azzal a gondolattal is foglalkozott, hogy bizal­matlansági Indítványt ter­jeszt be Indira Ghandi ellen. Ezt követte viszont a minisz­terelnök-asszony villámgyors ellenhúzása: felmentette De- sait miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri posztjá­ról. Az államosítás eredménye­ként India központi kormá­nya óriási összegeket hasz­nálhat fel a legfontosabb be­ruházásokra. Ezekre a beru­házásokra India nehéz gazda­sági helyzetében igen nagy szükség van. Az ország még mindig nem heverte ki a gyarmati múlt káros öröksé­geit: India gazdasági struk­túráját a gyarmatosító Ang­lia oly módon alakította ki, hogy az csak az anyaország számára szükséges nyers­anyagok termelésére szorít­kozott. Ez azután — még a közelmúltban is —, olyan következményekkel járt, hogy India kénytelen volt külön­böző nemzetközi szervekhez segélyért fordulni. Ezeket a segélyeket pedig igen gyak­ran súlyos feltételekhez kö­tötték. így például, amikor a Nemzetközi Indiai Segélykon­zorcium Párizsban elhatároz­ta, hogy négymillió tonna gabonasegélyt szavaz meg In­diának, (ebből hárommilliót az amerikaiak adtak), a se­gélyt olyan feltételekhez kö­tötték, hogy Indiának „libe­ralizálnia” kell külkereske­delmét. Magyarul: mérsékli az állam beavatkozását a gazdasági életbe, szabad ke­zet ad a nagytőkének, amely a hatalmas profitot ismét spekulatív célra használja fel, ez pedig törvényszerűen a széles tömegek újabb élet­színvonal-csökkenéséhez ve­zet. Az első csatákat a minisz­terelnök-asszony megnyerte. Nem hagyhatjuk azonban fi­gyelmen kívül, hogy Indira Ghandi hatalmas ellenfélnek, a nagyburzsoáziának üzent hadat. Az elnökválasztás ked­vező kimenetele az ellenfelet visszavonulásra késztette, de az máris lázasan dolgozik az ellentámadás taktikájának ki­alakításán. A miniszterelnök­asszony a választás után fel­hívással fordult India népéhez, kérte, hogy támogassák az általa választott úton, amely oda vezet, hogy ,az ország legszegényebb néprétegeinek a sorsa javuljon. A felhívás a széles tömegeknél bizonyára kedvező fogadtatásra talált, ám a kritikus periódus még nem zárult le. Az államosítás és az elnökválasztási győze­lem mindenesetre jó kezdet volt, amely megalapozhatja a kedvező folytatást. S. E. A Béke-világtanács nyilatkozata Molnár Károly: $benl Vili. Felséged vereséget fog szenvedni! „Rómában születve Scipio lettem volna. Az én korom és népem Napóleont kí­vánt.** (Napóleon) Türelmetlenül várta a csá­szár a flottája vállalkozásá­ról érkező jelentéseket. Köz­ben diplomáciai lépéseket tett, hogy amennyire csak lehet, biztosítsa a hátát a kontinensen. Levelet írt a porosz királynak és szövetsé­get ajánlott föl neki, de Fri­gyes Vilmos elutasította: ra­gaszkodott a semlegességhez. Villeneuve tengernagy le­hangoló jelentést küldött a császárnak, közölte, hogy egy angol hajóraj állta el útját. Heves harcra került sor. Két spanyol vitorlás elsüllyedt, a francia tengernagy erre el­vesztette biztonságérzetét és ahelyett, hogy a La Manche csatornába irányította volna flottáját, Cadix biztonságos kikötőjébe futott be. Amikor Napóleon ezt meg­tudta, a tengernagyot „nyo­morultnak” nevezte, akit „szégyenszemre ki kell dobni B haditengerészet köteléké­ből”. Tombolt dühében. Emberi nagysága és kime- rithetetlennek látszó energiá­ja a nehéz pillanatokban mu­tatkozott meg leginkább. Né­hány óra sem telt el és már­is egy újabb nagyméretű új haditerv kidolgozásához kez­dett. Két óráig diktált egy­folytában egy tábornoknak, azt vázolta, hogyan győzi le az ellene készülő ellenséges szárazföldi erőket. Uj pa­rancsokat vittek a lovasfu­tárok. A normandiai táboro­kat napok alatt lebontották, a francia csapatok megindul­tak kelet felé, mert Napóle­on kémei jelentették, _hogy Ausztria meglepetésszerű tá­madásra készül. A császár erőltetett me­netben, gyors tempóban irá­nyította át csapatait, az Ang­liával szomszédos tengerpart­ról, a Rajna irányába. Az osztrákok ezalatt a Dunáig érkeznek el. Ulmnál talál­koznak az ellenfelek. A franciák arra törekedtek, hogy bekerítsék Mack tá­bornok hadait. Napóleon egy fondorlatos csele ezúttal is­mét bevált. Jól betanított embereit eljuttatta az oszt­rák vezérhez, akivel ilyen módon elhitette egy állítóla­gos párizsi felkelés hírét. Tá­bori nyomdájában újságot is nyomatott, amelyet az oszt­rák tábornok úgy olvasott, mint egy „párizsi lap külön­kiadását”. Az együgyü Mack hagyta magát becsapni. Amíg csapataival várakozott és arra számított, hogy Napó­leon császársága hamarosan összeomlik, addig seregeit a franciák teljesen bekerítet­ték. Néhány figyelmeztető ágyúlövés és a Habsburg- sereg megadja magát. A veszteség 50 000 fogoly, 70 ágyú és 3000 ló. Győztesen halad előre, dia­dalának újabb állomásai: München és Linz, megállás nélkül vonult előre Bécs felé. Bonaparte azonban ugyanúgy járt, mint az egyiptomi had­járat alatt. Amíg a száraz­földön üldözi a szétzilált el­lenfelet, addig tengernagya elveszíti a francia flottát. Négy nappal az ulmi siker után, 1803 október huszon­negyedikén Trafalgamál leg­jobb hajóit megsemmisíti az angol flotta. Villeneuve ten­gernagy az ellenség fogságá­ba került. Amikor kiszaba­dult, öngyilkos lett. Sejtette, hogy a császára ezt az újabb kudarcot sohasem bo­csátja meg neki. Bonaparte november ti­zenharmadikán elfoglalja Bé­cset. Főhadiszállását Schön- brunnban rendezteti és azon gondolkodik, melyik ellensé­gével szálljon szembe, az orosz seregekkel, amelyet Ku­tuzov vezetett, vagy a mara­dék osztrák hadakkal, ame­lyeknek Károly főherceg volt a parancsnoka. Ezenkí­vül friss erők megjelenésével is számolnia kellett, a poro­szok is úgy döntöttek, hogy harcba lépnek Franciaország ellen. Az egész Európa számára döntő leszámolás elhárítha­tatlannak látszott. Bécstől 120 kilométerre, Austerlitz mellett a francia császár előzetesen megszem­léli a terepet, ahol másnap a döntő csata lezajlik majd. Minden részletet alaposan ki­tervelt és ő állapította meg a küzdelem helyét, valamint időpontját, már eleve rá- kényszerítette akaratát az el­lenfeleire. 1805 december másodikán kelepcét állított fel az oro­szoknak és az osztrákoknak Látszólag fedezetlenül hagy­ta hadseregének egyik szár­nyát. Ezzel odacsalogatta a szemben álló erőket, amikor ezek gyanútlanul előretörtek, a gondosan elrejtett francia csapatok váratlanul megtá­madták és megsemmisítették őket. Örák alatt ezrek és ez­rek pusztultak el Napóleon ágyúinak fergeteges tüzében. Felbomlott az orosz és az osztrák hadsereg, a franciák 43 000 embert elfogtak és száz ágyút zsákmányoltak. Több történész és katonai szakértő, így a francia Henri Joraini azt állítja, hogy a modern, nagy ütközeteket 1805-től kell számítani. Tarle még tovább megy, szerinte Austerlitz „napóleont hős­költemény és egyben a világ- történelem egyik legfonto­sabb és legvéresebb csatája.” Ez a látványos győzelem - siettette, hogy a császár mi­hamarabb elérkezzék hatal­ma zenitjére. Párizsban olyan túláradó örömmel, ün­nepléssel fogadták, hogy ez méltán juttatta eszébe a nagy Caesar diadalmenetét. Az 1805 december huszon­hatodikén megkötött béke is lényegében csak fegyverszü­netnek számított, a háborúk szinte végeláthatatlan hosszú láncolatában A francia csá­szár amennyire csak lehet, igyekezett kihasználni a ked­vező helyzetet. Párizs az egész Európa fővárosa lett, mert tulajdonképpen minden lényeges kérdésben Napóleon szava döntött. Hatalomvágya ebben az időszakban nem is­mert határt. Ezt tokrözi az is, hogy elhatározta a Rajnai Ál­lamszövetség létrehozását, amelyhez a többi között Ba­jorország, Baden, Berg. Nas­sau, Württemberg és ezen kí­vül nyolc német fejedelem­ség tartozott, vagyis olyan területek is, amelyek koráb­ban a Habsburg-császároké voltak. Ezzel tulajdonképpen elemeire esett szét a „Szent Római Birodalom". Napóleon arra késztette II. Ferencet, hogy mondjon le a „német” császári címéről és elégedjék meg az „osztrák” császári rangjával. Ez megtörtént. A Rajnai Államszövetség véd­nökéül Bonaparte önmagát jelölte ki, vagyis fontos né­met területek fölött Francia- ország rendelkezett. Porosz- ország bizalmatlanul figyelte ezt a változást és ellenlépé­sekre készült. Napóleon le­velet ír III. Frigyes Vilmos királynak: — Higgye el nekem, olyan hatalmas haderőim vannak, hogy az öné nem sokáig te­heti kétségessé a győzelmet. Akkor miért annyi vért on­tani? Pont úgy beszélek fel­ségeddel, ahogy Sándor cár­hoz szólottám az austerlitzi csata előtt... Sire, felséged vereséget fog szenvedni! Feleletként a porosz . ha­dak, harci dalokat énekelve megindultak nyugat felé. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom