Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-29 / 199. szám

f oldal KELET-MAGYÄRÖRSZÄÖ 1989. augusztus iS Külpolitikai összefoglalónk 0 A párizsi konferencia újabb ülése 0 Xnan Thuy felszólalása Besztercebánya hősei A szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulójára BUDAPEST Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke csütörtökön fogadta Is­mail Soysal rendkívüli és meghatalmazott török nagykö­vetet, aki átadta megbízóleve­lét. Ismail Soysal nagykövet megbízólevelének átadásakor beszédet mondott, melyre Lo­sonczi Pál válaszolt. SAIGON A vietnami harci tevékeny­ség központja szerdán a Me- kong-delta rizsföldjeire tevő­dött át, ahol véres összecsa­pások voltak a dél-vietnami —amerikai csapategységek és a szabadságharcosok között. A dél-vietnami „regionális milicia” egységeit gépfegyve­res helikopterek támogatták. A partizánok — az amerikai katonai parancsnokság jelen­tése szerint — 24 katonai lé­tesítményt árasztottak el tü­zérségi lövedékekkel. ADDISZ ABEBA Az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsának zárt ajtók mögött megtartott első munkaülésén a titkárság na­pirendjavaslatát vitatták meg és arról tárgyaltak, hogyan osztják fel a témákat a poli­tikai, gazdasági és adminiszt­ratív bizottság között. Diallo Telli főtitkár beszá­molt a külügyminiszternek az afrikai helyzetről. A UPI jelentése szerint Hailé Sze- lasszié császár megnyitó be­széde után Mohamed Fajek egyiptomi tájékoztatásügyi miniszter ismertette a közel- keleti helyzetet. BUENOS AIRES Mintegy 300 000 argentin munkás és alkalmazott tett szerdán eleget — a kormány fenyegetései ellenére — a szakszervezetek sztrájkfelhí­vásának, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat az Ongania- rendszer társadalmi és gaz­dasági politikája ellen. A sztrájk szerdán este véget ért. WASHINGTON Az Amerikai Atomenergia Bizottság bejelentette, hogy szerdán a nevadai kísérleti telepen végrehajtották ez Egyesült Államok ez évben 15. föld alatti atomrobbantá­sát. A 20 kilofbnnás erősségű robbantás körzetéiben kisebb mennyiségű radioaktivitást észleltek. A francia főváros a leg­utóbbi órákban két okból is a nemzetközi érdeklődés homlokterébe került. Egyrészt azért, mert a hagyományos nyári „uborkaszezon” után lassan benépesül a politikai porond és a Pompidou—Cha- ban-Delmau kabinetnek alig­hanem komoly támadásokkal kell majd szembenéznie a frankleértékelést követő idő­szakban. Az érdeklődés má­sik oka, hogy Párizsban, a konferenciák termében sor került a Vietnammal foglal­kozó konferencia újabb, im­már 32. ülésére. A kommentátorok felhív­ták a figyelmet arra, hogy Cabot Lodge nagykövet, aki Nixon elnökkel tanácskozott, az Egyesült Államokból visz- szatért a francia fővárosba és ismét átvette az amerikai de­legáció vezetését. Egyesek arra számítottak, hogy a nagykövet talán olyan uj inst­rukciókkal távozott Nixon- tól, amely kizökkentheti a konferenciát jelenlegi holt­pontjáról. A megfigyelők többsége bizonyos előjelekre hivatkozva eleve lehetetlen­nek tartotta az amerikai ma­gatartás pozitív megváltozá­sát. Ezek az előjelek: 1. Az Egyesült Államok el­nöke néhány napja bejelen­tette. hogy elhalasztja dön­tését újabb amerikai csapa­tok egységes esetleges kivo­násáról: 2. Saigonban — Khiem tá­bornok személyében a szélső- jobboldal egyik leghírhed- tebb alakját bízták meg a kormány megalakításával. A párizsi ülésen hamar be­bizonyosodott, hogy azoknak lett igazuk, akik ilyen előz­mények után semmit sem vártak a Nixon—Cabot Lodge találkozótól. Xuan Thüy mi­niszter, a VDK-delegáció ve­zetője rendkívül szemléletes példával igazolta Washing­ton álláspontjának tartha­tatlanságát. Az amerikai kor­mány nemegyszer érzékeltet­te, szeretné megvárni, amíg a saigoni rezsim hadserege „képes lesz átvenni az ame­rikai katonák szerepét”. Xuan Thuy emlékeztetett ar­ra, éppen azért hoztak Dél­Vietnamba több mint 600 ezer amerikai és csatlós ka­tonát, mert a bábhadsereg az összeomlás küszöbén állott. A VDK-delegáció vezetőjé­nek ez az érvelése egyszerűen megcáfolhatatlan. Miért — és mitől — lenne jobb a bábhad­sereg most, mint korábban? — Ez az a kérdés, amire Nixon környezetében sem tud felelni senki. A párizsi tárgyalások 32. ülése is előrelépés nélkül ért véget. Mégsem mondhatjuk azt, hogy eredménytelenül. Az ülések nyilvánosságot kapnak a sajtóban. A Vietna­mi Demokratikus Köztársa­ság. valamint a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kor­mány képviselőinek párizsi felszólalásai az eddiginél is több emberrel értetik meg, hogy ugyanazok felelősek a vietnami háború kitöréséért, mint a vérontás folytatásá­ért A belgrádi Kommuniszt Gromiko szovjet külügymi­niszter jövő kedden esedé­kes hivatalos jugoszláviai lá­togatását kommentálva meg­győződését fejezi ki, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia között minden területen szé­lesedni fog az együttműkö­dés, ahol ez mindkét fél ér­deke, s „ez a legjobb .és leg­reálisabb út a kedvezőbb lég­kör és a jobb kapcsolatok ki­alakításához.” Moszkva, (MTI): Leonyld Brezsnyev, Nyiko- laj Podgornij és Alekszej Ko­szigin táviratban üdvözölte Gustáv Husákot, Ludvik Svo- bodát és Oldrich Cerniket, valamint Csehszlovákia kom­munistáit és többi dolgozóját a szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója alkalmából. A távirat hangsúlyozza a 1 fel­kelés nagy jelentőségét a hit­leri Németország szétzúzásá­ban, a München előtti Cseh­szlovákia visszaállítására irá­Ezekben a napokban Cseh­Szlovákia népe az antifasisz­ta, felszabadító harc kibon­takozása, a szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulóját ün­nepi}. Negyedszázaddal ez­előtt, 1944 augusztus 29-én a hegyekből lehűzódó partizán­egységek egybehangolt akció­val elfoglalták Besztercebá­nyát, és az addig széttagoltan tevékenykedő Hitler-ellenes erők harca széles körű nem­zeti felkeléssé alakult át. A hitlerfasiszta német had­sereg ebben az időben soro­zatosan súlyos csapásokat szenvedett el a keleti fronton a szovjet hadseregtől, s — hosszú késedelem után — létrejött a partra szállt angol­szász erők nyugati frontja is. A német tábornokok a fasisz­ta szlovák államnak fontos szerepet szántak stratégiai terveikben. Úgy vélték, hogy a Kárpátok hatalmas hegy­rendszerét viszonylag kis erő­vel áttörhetetlen védőfallá alakítják át, és ily módon szélességében kettészakíthat­ják a szovjet hadsereg elő­nyomuló frontját. Nem szá­moltak azonban Szlovákia né­peivel. A szlovákiai hazafias erők ellenállási mozgalma a há­ború második felében egyre inkább a fegyveres felkelés irányában fejlődött, és 1944 nyarán már 8 ezer partizán volt a hegyekben. A munka oroszlánrészét a kommunis­ták vállalták és végezték. A SzlováK Kommunista Párt — amelynek vezetője a felkelés idején Gustáv Husák volt — nyúló burzsoá tervek meg­hiúsítása, a csehek és szlová­kok szocialista államának megteremtése szempontjából. A szovjet vezetők rámutat­nak a kommunista párt szer­vező és lelkesítő szerepére, a kommunisták hősiességére, maj d hangsúlyozzák: — A bátor szlovák és cseh hazafiak harca, amelyben sok más nemzetiség képviselői is tevékenyen részt vettek, pél­da arra, milyen nagy erő rejlik a szabadságukért és függetlenségükért küzdő né­az antifasiszta nemzeti össze­fogás politikáját hirdette és valósította meg a gyakorlat­ban. A kommunisták kezde­ményezték a Szlovák Nemze­ti Tanács létrehozását, a nemzeti ellenállás szervezetét Tiso fasiszta rendszerével és a hitleri megszállókkal szem­ben. A felkelés bázisát a kom­munisták és más hazafiak — munkások, parasztok, értel­miségiek — jelentették. Kö­zülük ebben az időben sokan a tisoista hadsereg tisztjei és katonái voltak, akik a felke­lés hírére tömegestől álltak a partizánok mellé, és fordítot­ták fegyverüket a hitleristák ellen. Besztercebánya elfogla­lás? után birtokba vették a közeli repülőteret, amelyen át folyamatos utánpótlást kap­tak emberben és hadianyag­ban a szovjet hadseregtől. Már addig is igen sok tapasz­talt szovjet tiszt harcolt a szlovákiai partizánok között. Különösen legendás hírnévre tett szert A. Sz. Jegorov osz­taga. Százával, ezrével küz­döttek a szlovákiai partizán- harcokban magyarok is. Kö­zülük a Petőfi- és Nógrádi- brigád a legismertebb. De ott voltak Európa szinte min­den országának szabadság­szerető fiai. akik többnyire német hadifogságból vagy koncentrációs táborokból meg­szökve, csatlakoztak a felke­léshez. A besztercebányai győze­lem után, szeptember elsején a Szlovák Nemzeti Tanács proklamálta, hogy a Csehszlo­pek internacionalista szolida­ritásában. A Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek test­véri szövetsége és összefo­gása a két ország népeinek közös vívmánya, a szocializ­mus és a kommunizmus felé való sikeres haladásának szi­lárd biztosítéka. Csehszlová­kia népei mindig, mindenne­mű történelmi megpróbálta­tás idején bizton számíthat­nak a Szovjetunió önzetlen barátságára és támogatására — hangsúlyozza az üdvözlő távirat. vák Köztársaság nevében át* veszi és gyakorolja az állam- hatalmat a felszabadított te­rületeken. Közép-Szlovákia teljes egészében és más terü­letek is hamarosan a haza­fiak ellenőrzése alá kerül­tek. A hitleri hadvezetés azonban hamar felismerte, milyen veszélyeket tartogat a felkelés továbbterjedése, ezért néhány hét alatt nyolc kor­szerűen felszerelt hadosz­tályt vetett be a partizánok ellen. Időközben a szovjet hadsereg előnyomuló egysé­gei Szlovákia földjére léptek. A növekvő német nyomás ugyan időlegesen visszavonu­lásra késztette a partizánegy­ségeket, azok azonban a he­gyek közt újjászerveződtek. Az utóvédharcokban vesztet­te életét Csehszlovákia nem­zeti hőse, Jan Sverma. A kommunista párt és a nem­zeti bizottságok a hitleristák kegyetlen megtorló, akciói el­lenére illegálisan tovább mű­ködtek. A szlovákiai partizánhar­cok katonai következménye az volt, hogy hónapokon át nagy létszámú hitlerista ka­tonaságot kötött le, és ezzel számottevően megkönnyítette a szovjet hadsereg tr. a sorai­ban harcoló I. csehszlovák hadtest előnyomulását a győz­tes duklai csata után. Hason­lóképpen nagy volt a politi­kai hatása is. A Londonba te­lepült, polgári politikusokat tömörítő emigráns kormány kényeién volt elismerni, hogy Csehszlovákia felszabadítása és állami létének helyreállí­tása a szovjet hadsereg győ­zelmei és a kommunisták hő­sies harcai nyomán követke­zik be, ezért — taktikai meggondolásokból — felosz­latta önmagát, s a londoni csehszlovák burzsoá emigrá­ció vezetői áttelepültek Moszkvába. A szlovák nemzeti felke­lés, amelynek évfordulóján kegyelettel emlékezünk meg valamennyi elesettjéről, köz­tük a magyar hősi halottak­ról is, további bátorítást adott valamennyi nép ant.ifa- siszta harcához. A felkelők helytállása pedig kifejezte Csehszlovákia népeinek, mun­kásosztályának azt a jogát, hogy a kommunista párt ve­zetésével a szocializmus épí­tésének útjára lépjen. — éta — Szovjet vezetők üdvözlő távirata ‘^ŐOMdUát&.l ‘Xló-fuü#’ VII. Egyetlen ködös nap elegendő Molnár Károly: ■„A parancsnokió tábor­nok soha se aludjék, az mindig dolgozzék.” (Napóleon) A második itáliai hadjárat nem tartott olyan hosszú ideig, mint az első. A fran­ciák különösebb veszteség nélkül átjutottak a Bernát- hágón és Bonaparte több ki­sebb sikert ért el az osztrá­kokkal szemben. Alvezérei ellenben kudarcot vallottak, így Masséna, aki hetekig tar­totta Genova várát, kitűzte a fehér zászlót. Katonái nem kaphattak utánpótlást, olyan éhínség tombolt a városban, hogy az emberek minden ku­tyát és macskát megettek. Lekaszálták a vár földhányá­sain nőtt füvet, megfőzték és odaadták ennivalóként a be­tegeknek. Genova ilyen körülmények között nem tarthatta magát. A vár eleste után jelentős osztrák ostromló erők szaba­dultak fel. ezzel növekedett a Napóleonnal szemben álló ellenség létszáma. Június 13-án Marengo kö­beiében heves csata bontako zott ki. Kiderült, hogy nagy az osztrákok fölénye. Ekkor Bonaparte gyorsfutárt kül­dött egyik kedvenc táborno­kához. Desaix-hoz, hogy az „isten szerelmére”, azonnal csatlakozzon seregéhez. Az erőviszonyok még most is a bécsi tábornokoknak ked­veztek, akik 30 ezer emberrel és 100 ágyúval rendelkeztek, Franciaország első konzulja pedig mindössze 20 ezer ka­tonára számíthatott. Tüzérsé­ge is gyenge volt, csak 15 ágyút tudott szembe állítani az ellenséggel. Kezdetben az osztrákok ér­tek el sikereket, kora dél­után már Melas tábornok úgy ítélte meg a helyzetet, hogy övé a végső győzelem. A diadal hírével külön fu­tárt indított Becsbe, ahol örömmámorral fogadták a Marengóból érkező hírt. Amikor már a magas rangú francia tisztek, kivéve Napó­leont, azt hitték, hogy min­den elveszett, akkor fordult meg a kocka. Megérkeztek Desaix csapatai és lecsaptak a győzelmet ünneplő osztrá­kokra. Minden alapvetően megváltozott, a franciák meg­lepetésszerű, fergeteges tá­madással felülkerekedtek. Melas tábornok emberei pá­nikszerűen menekültek. Az első konzul a második itáliai hadjáratában is győ­zött. Az osztrák főparancs­nok újabb futárt küldött Bécsbe, most már azzal a hírrel, hogy .Marengónál tra­gikusan végződött a küzde­lem. A Habsburg-birodalom fővárosa gyászolt. Párizs ün­nepelt Ez az egyetlen ütközet Itáliát újra visszaszerezte Franciaországnak. A hadisi­ker megteremti a kedvező békekötés előfeltételeit és Napóleon a tárgyalásokon mindent megkapott Auszt­riától, amit csak kívánhatott. A Habsburg-birodalom a többi között lemondott Bel­giumról, átengedte a párizsi kormánynak Luxemburgot, Genovát és Lombardiát. Lu- neville, ahol a békét 1801 februárjában aláírták, Bécset hosszú időn keresztül emlé­keztette a Marengónál el­szenvedett vereségre. Anglia politikáját is befo­lyásolták Bonaparte sikeres itáliai hadműveletei. A har­cias Pitt miniszterelnök utódja, Addington békülé- kenységet mutatott. Hosszas puhatolódzás után megkez­dődtek a tárgyalások London és Párizs között. 1802 már­ciusában megállapodtak és Amiens-ban aláírták a béke- szerződést, e szerint a fran­ciák lemondtak Egyiptom­ról. kivonták csapataikat Ró­mából. Málta ismét a Lovag­rend fennhatósága alá került, Anglia pedig vállalta, hogy nem tartja megszállás alatt azokat a katonai szempont­ból fontos pontokat, amelye­ket a háború alatt a Földkö­zi-tenger szigetein vagy part­ján megszerzett. A megálla­podás lényege: az európai kontinensen Franciaországé a vezető szerep, a fő víziköz­lekedési útvonalakon azon­ban Anglia az úr. A békét az első konzul ar­ra használta fel, hogy néhány belső kérdést megoldjon. Tit­kárainak éjjel-nappal dolgoz- niok kell, ezt a tempót köve­teli meg tőlük. Hidakat, csa­tornákat, utakat építtet. Meg­alapítja a párizsi műegyete­met, új jogrendszert dolgoz­tat ki, támogatja a tudo­mányt és a művészetet. Szisztematikusan növeli hatalmát és megerősíti pozí­cióját, mint „Franciaország első embere”, népszavazást rendel el és ezzel „életfogy­tiglani” konzullá választják, így lényegében a köztársasá­got abszolút monarchiává változtatta. Európa hamarosan rádöb­bent, hogy az Amiens-ben kötött béke inkább csak fegyverszünet volt. 1803-ban ismét kitört a háború Anglia és Franciaország között. Bo­naparte nagyszabású tervet dolgozott ki, úgy képzelte, hogy több ezer naszád né­hány óra alatt 160 ezer kato­nát szállít majd a La Manche-csatornán. Az előké­születeket személyesen ellen­őrizte. a franciák 1803 és 1805 között sok hajót építet­tek, bővitették a kikötőket és partraszállási gyakorlato­kat végeztek. — Ha három napig köd lesz a tengeren — mondta Napóleon —. akkor enyém lesz London, a parlament és az Angol Bank... A szigetországban nem várták tétlenül a veszély nö­vekedését, Semmiféle eszköz­től nem riadtak vissza az angolok, csakhogy elhárítsák a francia fenyegetést. Titok­ban támogatták néhány emigráns összeesküvését, akik Napóleon elszánt el­lenfelei voltak és Londonbán éltek. Cadoult és több társa vállalta, hogy merényletet követ el az első konzul el­len. Mindent a legrészlete­sebben kiterveltek és sze­rintük a gyilkosság végrehaj­tására Bonaparte egyik reg­geli »étalovaglása lett volna a legjobb alkalom. Egy angol hajó Normandiában észrevét­lenül partra tette az összees­küvőket. Az első konzul rendőrsége nagyszerűen mű­ködött, tudomást szerzett ar­ról, hogy a királypártiak ve­szélyes akcióra készülnek. Több embert letartóztattak. A partra szállt emigránsok vállalkozása kudarccal vég­ződött, elfogták őket és a vér­padon fejezték be az életü­ket. Bonaparte az összeesküvés leleplezése után egy újabb döntő lépést tett nagyra törő terveinek megvalósításáért. Úgy érezte, itt az idő, hogy császár legyen és éppen úgy a pápa koronázza meg. mint ezer évvel korábban Nagy Károlyt. Világméretű hata­lomra vágyott és ennek a látványos kereteit mielőbb meg akarta teremteni. 1804. április 18-án a szenátus ren­deletet fogadott el, amely sze­rint az első konzul meekap- ja az örökös császári címet. A koronázási szertartást a Notre-Dame székesegyházban tartotta meg, ahol VII. Pius pápát kellemetlen helyzetbe hozta. Feltehetően azért, hogy éreztesse vele és egész Európával, hogy saját erejé­vel érte el, amire vágyott. Amikor a pápa a kezébe ve­szi a koronát, akkor Napóle­on energikus mozdulattal szinte elragadja tőle és ön­maga helyezi saját fejére. Párizs nagy fénnyel és pompával ünnepelte császá­rát, az ágyúk díszsortüze, ha­rangozás jelezte az új kor­szak kezdetét. Napóleon mindezt megkívánta, de köz­ben már a várható, minden eddiginél nagyobb méretű háború kilátásait mérlegelte. Nem kételkedett benne, hogy Anglia erős szövetséget hoz létre Franciaország el­len. A fő katonai erőt Auszt­ria és Olaszország képviselte, a pénztáros szerepét London, vállalta. A császár minden rendelke­zésére álló erőt megmozga­tott, hogy végre létrehozza az angliai partraszállás előfelté­teleit. 1805 nyarán már ezt mondta: — Egyetlen ködös nap is elegendő. Ha mi az átkelést 12 óra alatt biztosítani tud­juk, akkor Anglia megszűnt létezni. Villeneuve tengernagynak parancsot adott, hogy hajóit a Földközi-tengerről irányít­sa át a La Manche-csatorná­ba. előzőleg azonban egyesül­jön a szövetséges spanyol flottával. Közösen szabadít­sák ki a Brest kikötőjében horgonyzó és az angol vesz­tegzár miatt tétlenül veszteg­lő francia vitorlásokat, majd induljanak el együtt a szigetor­szág felé. Ezalatt az egész francia szárazföldi hadsereg készültségben állt és Napóle­on számításai szerint a kato­nákat két óra alatt be lehe­tett hajózni. Minden előké­szület megtörtént, Angliát ilyen nagy veszély még soha­sem fenyegette (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom