Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-29 / 173. szám

W oTflaJ RFT RT MAGYARORSZÄS 1669. július 29. flz 1970. évi labdarúgó versenynaptár Ökölvívás: A Dimitrov SE nyerte a Szamuely Kupát A felnőtt középsúly döntő mérkőzésén a mezőny leg­technikásabb versenyzője, a székesfehérvári Tauzer (balról) pontozással győzött a nyíregyházi Donka ellen. Nyíregyházán péntektől vasárnapig rendezték meg az ökölvívó Szamuely Kupa küzdelmeit serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályokban. A háromnapos eseményen hét csapat 90 versenyzője vett részt. A mezőnyben induló vendégcsapatok, — az Ózdi Kohász, a Székesfehérvári MÁV, a Békéscsabai Előre, az Orosházi Üveggyár, s a Kis- várdai Vasas — versenyzői és vezetői egyaránt elismeréssel szóltak a verseny kitűnő ren­dezéséről. Ezt csak igazolja az a tény is, hogy az összes lebonyolított mérkőzésen egy etlen óvás sem történt. A serdülők, az ifjúságiak és a felnőttek mezőnyében egyaránt színvonalas össze­csapások folytak mindhárom napon át. Az összesített pont­versenyt, s ezzel együtt a Szamuely Kupát is, a vendég­látó Dimitrov SE szerezte meg. Kellemes meglepetést jelentett azonban a Nyíregy­házi 107-es ITSK, mely máso­dik lett a Kisvárdai Vasas előtt. Ily módon az első há­rom helyet szabolcsi együtte­sek szerezték meg. Az ökölvívó Szamuely Ku­pa végeredményei: Serdülők, papírsúly: 1. Sarkadi István (Békéscsaba), 2. Soltész Sándor (Kisvárda), 3. Szilágyi Sándor (Kisvár­da). Légsúly: 1. Bertha László (Kisvárda), 2. Varga György (Nyh. 107. ITSK), 3. Ötvös Imre (Kisvárda). Harmat­súly: 1. Csiki Miklós (Kisvár­da), 2. Czifra László (Kisvár­da). Pehelysúly: 1. Horváth György (Kisvárda), 2. Szedlár Péter (Dimitrov SE), 3. Estók Sándor (Kisvárda). Könnyű­súly: 1. Tálas László (Nyh. 107. ITSK), 2. Vásári Tamás (Békéscsaba). Kisváltósúly: 1. Kunos Bálint (Orosháza), 2. Fortunyák István (Dimitrov SE). Váltósúly: 1. Lencsés Gábor (Nyh. 107. ITSK), 2. Gelagonya Gábor (Orosháza). Nagy váltósúly: 1. Szabó Lász­ló (Kisvárda), 2. Palicz Ist­ván (Nyh. 107. ITSK), 3. Tóth Tamás (Ózd). Közép­súly: 1. Barabás József (Nyh. 107, ITSK). Nagyközépsúly: 1. Csuha István (Nyh. 107. ITSK). Nehézsúly: 1. Kovács Ferenc (Kisvárda). A serdülők pontversenyé­ben: 1. Kisvárdai Vasas 57, 2. Nyíregyházi 107-es ITSK 34, 3. Orosházi Üveggyár 24, 4. Békéscsabai MÁV 11, 5. Dimitrov Sfe 10, 6. Ózdi Ko­hász 5 pont. Ifjúságiak, papírsúly: 1. Varga István (Székesfehér­vár), 2. Farkas József (Ózd), 3. Szatmári Ernő (Orosháza). Légsúly: 1. Varga János (Szé­kesfehérvár), 2. Gács László (Székesfehérvár), 3. Horváth Zoltán (Nyh. 107. ITSK). Har­matsúly: 1. Fortunyák József (Nyh. 107. ITSK), 2. Gruber László (Békéscsaba), 3. Bag­lyos Károly (Kisvárda). Pe­helysúly: 1. Szabó János (Ózd), 2. Boross László (Nyh. 107. ITSK). Könnyűsúly: 1. Kulcsár Imre (Székesfehér­vár), 2. Albert Attila (Nyh. 107. ITSK), 3. Bacskóczki Im­re (Kisvárda). Kisváltósúly: 1. Benkő József (Orosháza), 2. Kótai József (Ózd), 3. Vöröss Antal (Békéscsaba). Váltó­súly: 1. Lencsés József (Nyh. 107. ITSK), 2. Czibusák Ist­ván (Nyh. 107. ITSK), 3. Piv- nyik Lajos (Dimitrov SE). Nagy váltósúly: 1. Seress György (Békéscsaba). Közép­súly: 1. Miiló András (Nyh. 107. ITSK), 2. Ruzsinszki Jó­zsef (Nyh. 107. ITSK). Az ifjúságiak pontversenyé­ben: 1. Nyíregyházi 107-es ITSK 42, 2. Székesfehérvári MÁV 23, 3. Ózdi Kohász 22, 4. Békéscsabai MÁV 15, 5. Kisvárdai Vasas 13, 6. Oros­házi Üveggyár 10, 7. Dimit­rov SE 5 pont. Felnőttek, papírsúly: 1. Hupczik József (Dimitrov SE). Harmatsúly: 1. Tieger László (Székesfehérvár), 2. Csendom László (Dimitrov SE), 3. Lipcsei Attila (Békés­csaba). Pehelysúly: 1. Szed­lár Tamás (Dimitrov SÉ), 2. Valóczki Sándor (Dimitrov SE), 3. Kékesi Antal (Békés­csaba). Könnyűsúly: 1. Papp Lajos (Dimitrov SE), 2. Szi­getfalvi János (Dimitrov SE), 3. Kapitány Ferenc (Békés­csaba). Kisváltósúly: 1. Raj­kó János (Székesfehérvár), 2. Maczik Pál (Békéscsaba), 3. Szedlár Sándor (Dimitrov SE). Váltósúly: 1. Gedó Sán­dor (Békéscsaba), 2. Lukács András (Dimitrov SE), 3. Ho- ván István (Dimitrov SE). Nagy váltósúly: l.Mincsik Já­nos (Dimitrov SE), 2. Gerda András (Dimitrov SE), 3. Gruber Károly (Székesfehér­vár). Középsúly: 1. Tauzer Sándor (Székesfehérvár), 2. Donka János (Dimitrov SE), 3. Laczó Pál (Békéscsaba). Félnehézsúly: 1. Czura György (Dimitrov SE), 2. Unyatinczki Adám (Békés­csaba). Nehézsúly: 1. Antal József (Székesfehérvár), 2. Kotlóczki János (Dimitrov SE), 3. Szőllősi Sándor (Di­mitrov SE). A felnőitéS; pontversenyé­ben: 1. Dimitrov SE 84, 2. Békéscsabai Előre 35, 3. Szé­kesfehérvári MÁV 31, 4. Ózdi Kohász 6 pont A korosztályok összesített pontversenyében: 1. Dimit­rov SE 99, 2. Nyíregyházi 107-es ITSK 76, 3. Kisvárdai Vasas 70, 4. Békéscsabai Élő­re 61, 5. Székesfehérvári MÁV 54, 6. Ózdi Kohász 33, 7. Orosházi Üveggyár 24 ponttal. Ez alapján a Dimit­rov SE őrzi egy évig a Sza­muely Kupát. S miután sor­rendben másodízben szerezte meg, még egyszer kell el­nyerni, hogy végleg a tulaj­donában maradjon. A versenyen a legtechni­kásabb öklözőnek járó tiszte- ietdíjat a serdülő Horváth György (Kisvárda), az ifjúsá­gi Benkő József (Orosháza) és a felnőttek közül Tauzer Sándor (Székesfehérvár) kap­ta meg. S a legtöbb pontot szerzett csapat edzőjének já­ró külön tiszteletdíjat Mester Gyula (Dimitrov SE) kapta. Vállalatok ! Közületek ! Eladásra, leadásra kerülő bármilyen típusú és álla­potú használt gépkocsijaikat megvesszük Használt és felújított Csepel D 350 és 352 tí­pusú tehergépkocsik és használt személy- és te­hergépkocsi fődarabok és alkatrészek kaphatók. AFIT XIII. sz. Autójavító Vállalat 3. sz. üzemegy­ség Debrecen, Balmazúj­városi út. (D. 57317) A Megyei Labdarúgó Szö­vetség és annak ifjúsági bi­zottsága a közelmúltban fog­lalkozott az 1970. évi, me­gyei labdarúgó-versenynaptár javaslatának összeállításával. A versenynaptár eseményei­ről, a várható változásokról Tóth Józseftől, a Megyei Lab­darúgó Szövetség főtitkárától kértünk tájékoztatást. MEGYEI II. OSZTÁLY EGY CSOPORTTAL Az elképzelések szerint a jövő évben a megyei I. ősz- tályú mezőny 16-os létszámú lesz, s ugyancsak 16-os cso­porttal működik vele párhu- zamosan a megyei ifjúsági bajnokság is. A megyei II. osztályú baj­nokság is egy csoporttal, 16- os létszámmal fog működni a következő évtől kezdődően, s a résztvevő együttesek köte­lesek lesznek csapatot indí­tani az ugyancsak 16-os me­zőnyű, megyei II. osztályú ifjúsági bajnokságban is. A versenynaptárban szere­pel továbbá, háromcsoportos járási összevont bajnokság is, Nyíregyháza, Mátészalka es Kisvárda székhellyel, cso­portonként 14—14 együttes­sel. Ezenkívül a járások saját területükön lebonyolítják majd a járási bajnokságokat is Ott, ahol nagy a résztvevő csapatok létszáma, járási II osztályú mezőnyt is szervez­hetnek. Az összevont járási bajnokság megszervezésére Az elmúlt hét végén Deb­recenben rendezték meg a kézilabda ifjúsági férfi és női csapatok bajnokságának or­szágos, hatos döntőjét. Az eseményen megyénk színeit a Mátészalkai MEDOSZ női ifjúsági csapata képviselte. A mátészalkai lányok min­den várakozást felülmúltak, hiszen már az országos hatos döntőbe jutásukkal is elége­dettek lehettek volna. Az együttes azonban mindenre ráduplázva, kellemes megle­petésre az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A nagy­szerű sikert Lövey István ed­ző irányításával az alábbi já­tékosok harcolták ki: Alexa Vera, Laczkó Ilona, Zsatku Zita. Szűcs Éva, Varga An­na, Kállai Teréz, Vakarcs Ildikó. Nyíri Erzsébet. A tornán a szálkái együt­tes az alábbi eredményeket érte el: Kőbányai Sörgyár—Máté­szalkai MEDOSZ Í6:3 (9:3). elsősorban azért volt nagy szükség, mert így kiküszö­bölődik a jelenlegi, osztályo- zós feljutási rendszer. AZ NB S IFJÚSÁGI BAJNOKSÁGRÓL NB-s labdarúgócsapataink utánpótlásának biztosítása szempontjából rendkívül fon­tos lenne, ha ifjúsági csapa­taikat komoly, színvonalas bajnokságban szerepeltethet­nék. E cél érdekében vető­dött fel az NB-s ifjúsági baj­nokság gondolata. Az elkép­zelések szerint Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyék rendeznék közösen ezt a baj­nokságot. Megyénk szakve­zetői a közeljövőben tárgya­lásokat folytatnak Hajdú-Bi­har vezetőivel, s amennyiben a terv megértésre talál, úgy sor kerülhet a közös NB-s ifjúsági küzdelmekre. MEGYEI KÖZÉPISKOLÁS MEZŐNY? A megbeszélésen komoly formában vetődött fel az igény, hogy a jövő évben is­mét életre kellene hívni a megyei középiskolai labda­rúgó-bajnokságot. Megyénkben több, mint harminc középfokú oktatási intézmény működik. S régi igazság, hogy a középisko­lákból mindenkor egész sor tehetséges labdarúgó kerül ki. Mindezek csak indokolják a középiskolai, megyei lab­Az országos bajnoki címet szerzett Sörgyár ellen a csa­pat valamennyi játékosa el- fogódottan küzdött. Gól: Alexa 2, Laczkó 1. Mátészalkai MEDOSZ— Pécsi Vörös Meteor 13:13 (9:9). Játékvezetői tévedések miatt veszítette el az egyik pontot a szabolcsi együttes. Gól: Zsatku 6, Varga A., Laczkó 3—3, Alexa 1. Mátészalkai MEDOSZ— Bp. Vörös Meteor 8:5 (6:2). Végig vezetve, biztosan nyert a csapat. Gól: Alexa 4, Zsat­ku, Laczkó 2—2. Veszprémi Faárugyár—Má­tészalkai MEDOSZ 11:7 (6:5). Balszerencsés vereség voit s elsősorban a kihagyott három hétméteresnek köszönhető. Gól: Zsatku 5, Varga A., Alexa 1—1. Mátészalkai MEDOSZ— Ferencváros 13:11 (5:5). Mindkét együttes meglehető­darúgó-bajnokság megszer­vezését. Előzetes elképzelés szerint területi fekvés szerint há­rom csoportban — Nyíregy­háza, Mátészalka, Kisvárda székhellyel — két fordulósán kerülne lebonyolításra. De kevesebb csapat jelentkezése esetén két csoportban is le­het rendezni. Továbbá javaslat született serdülő labdarúgó-bajnokság életre hívására is. Legcélsze­rűbb lenne, ha járásonként általános iskolákra építve kerülne ez sorra. KORSZERŰ GONDOLATOK JEGYÉBEN A megyei szövetség ülésén a korszerű gondolatok jegyé­ben készítettek tervezetet az 1970. évi, megyei labdarúgó- bajnokság lebonyolítására. A legfőbb törekvés az volt, hogy az utánpótlás biztosítá­sa végre megoldódjék. E cél­ból születtek javaslatok, me­lyek a serdülő korosztálytól kezdve a legmagasabb szin­tig, rendszeres foglalkoztatást biztosítanak. S mindezek mellett a baj­noki rendszer átépítése a minőségi fejlődést is biztosít­ja, hiszen megfelelő lépcső-. fokok biztosítják, hogy NB-s csapatokhoz a legjobb képes­ségű labdarúgók jussanak el. Remélhető, hogy a jövő évi versenykiírás, végső formá­jában is a fenti céloknak meg­felelő lesz. (b. 1.) sen fáradtan mozgott, de ka­pu előtt a szálkái csapat volt határozottabb. Gól: Alexa 6, Zsatku, Varga A. 3—3, Lacz­kó 1. A női mezőny további ered­ményei: Ferencváros—Bp. Vörös Meteor 17:6, Pécsi Vö­rös Meteor—Veszprém 17:5, Kőbányai Sörgyár—Bp. Vö­rös Meteor 7:6 Ferencváros— Veszprém 10:8, Ferencváros— Pécsi Vörös Meteor 11:5. Kő­bányai Sörgyár—Veszprém 12:6. Pécsi Vörös Meteor— Bp. Vörös Meteor 4:4, Kőbá­nyai Sörgyár—Ferencváros 6:4, Kőbánvai Sörgyár—Pé­csi Vörös Meteor 9:6, Vesz­prém—Bp. Vörös Meteor 12:6. A női országos ifjúsági ké­zilabda-bajnokság végered­ménye: 1. K. Sörgyár 5 5 — — 50:25 to 2. Ferencváros 5 3 — 2 53:38 6 3Í Mátészalka 5 2 1 2 44:56 5 4. Pécsi VM 5 1 2 2 45:42 4 5. Veszprém 5 2 — 3 42:52 4 6. Bp. VM 5 — 1 4 ?7:48 Kiskereskedelmi boltok, áruházak, földművesszövetkezetek! KEDVES VÁSÁRLÓINK! Tornacipőből, iskolacipőből szükségletét most szerezze be! Kapható: minden színben,méretben és a legszélesebb vá­lasztékban a Budapesti Cipönagykereskedelmi Vállalatnál Budapest, VIII., Üllői út 82. (Bp. 5601) Telefon: 134—290. A HAJTÓMŰ ÉS FELVONÓGYÁR 4. SZ. GYÁREGYSÉGE FELVESZ NEMET ÉS ANGOL NYELVTUDÁSSAL RENDELKEZŐ gépészmérnököt Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Nyíregyháza, Rákóczi u. 98. sz. alatt a SZEMÉLYZETI VEZETŐNÉL _______________________________________________ (71060) A kellemes, jó időt hozó hétvégen nagyüzemet tartottak a nyíregyházi sportrepü­lők is. Vasárnap délelőtt készült felvételünkön éppen az egyik vitorlázógépet készítik elő felszállásra. , A Mátészalkai MhDOSZ sikere kézilabdában

Next

/
Oldalképek
Tartalom