Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-27 / 172. szám

* oldal KELBT-MÄGYARORSZAG i- VASÁRNAPI MELLÉKLET i960 július 37 Suba Andor: A süket mester Kovács Károly szakaszve- zetö, civilben géplakatos, a második világháborúban a légnyomástól megsüketült. Lehúzott még két évet a ha- diíogságban és aztán sová­nyan, süketen, de tele élet­örömmel hazajött. Azonnal bement üzemébe, a haverok kedvesen fogadták, beszéltek hozzá, kérdezgették és ő alig értett valamit. Meg is mond­ta becsületesen: — Süket vagyok fiúk, a fronton megsükétültém. Egy akna tönkretette a fülemet, tlgy beszéljetek hogy lássam a szátokat, arról le tudom ol­vasni a beszédet. Mindenki sajnálta, senki sem mosolygott. Eltelt néhány év és ipart kért, mert odabent mind ve­szélyesebb lett a helyzet. Ho­vatovább az élét# forgott koc­kán. Nem hallottá a targon­cák motorját, á daruk zaját, az autók dudálását, időnként úgy kapkodták ki szinté a Jármüvek kerekei alól. Nagyon fájt á szívé a bú­csúnál. A haverokkal jól be­rúgott. pédig ftérn is szerette 6 szeszt. Sírt egy sort, azt hitték a szesztől van, pedig akkor is sírt vóína. ha egy cseppet sérti iszik. A kezdéshez a bank adott pénzt. Támogatta Kovácsot mindenki, még a pártból is szólták érté. A műhelyt szépén beren­dezte. Aknát is ásták és azt kicérhefltézték. Volt itt fűin­déli. apparátus a hegesztés- hé2, fújtató a kóvácsölás- höz. szóval univerzális kis­üzem Völk A nyolc általános után maga mellé vette mind a két fiát is. Később felvett égy szótlah, szikár, ügyes és gyors kezű segédet, akit a gyárból csalt él, mért annak ideién ó utána az Vólt a lég­jobb szakmunkás. Húsz forint órabért adott néki, ha va­sárnap is dolgoztak negyve­nét. Szükség völt minden kéz­ié, a kocsik száma gomba­módra szaporodott és mint­ha mindenki hozzá jött Volna javíttatni. Minden munkát elvégeztek, szereltek, gene­ráloztak, karosszériát javítot­tak, dukkóztak. Az egyik fiút elküldte egy barátjához, ta­nulja ki a legszükségesebb kárpitösmuftkát. Most már azt is ők csifiálták. Kovács Károly, a mester boldog volt. Igaz, nem hallott, de már mind ritkábban fájt a tudat hogy süket és lassan él is felejtette a bánatát. Ér­tett minden szót hang nélkül is. ha vele szemben beszél­tek. — Úgy olvasok a szád moz­gásából, mint a sziú indiá­nok olvastak a lábnyomok­ból — mondogatta a haverok­nak és még hozzátette ne­vetve —, pedig süket vagyok, mint egy ágyú. És jópofa völt. Baráti társaságban min­dig ő kezdte a viccet, vala­hogy így: „A süketnéma azt mondja a feleségének...” — hát ezen gurulni kellett, még- hogy egy süketnéma és ezt pont Kovács mondja, aki be­vallása sfcérint is süket, mint égy ágyú... Túlontúl jól ment a mű­hely. Kovács nevétől vissz­hangzott a kisváros. Ennek megfelelően jól éltek és bankbetétje is szépen dagadt. És igen, felesége szépen vi­rult. másódvirágzását élte és a jómódért mintha a süket­séget is elfelejtette volna. De hát mi baja lehetett, végtére Kovács Károly autószerelő- és géplakatos-mester, mindössze negyvenéves volt. életerős, kellemes külsejű férfi. Amel- let nyílt eszű, nyílt szívű, ügyes kezű. Igaz. volt egy titka, de ez nem tartozott senkire. Az útlevelet már megkapta a Vízum is megérkezett, aztán égy szép nyári kora reggel bevallottá az asszonynak, hogy elutazik Münchenbe, ahol bátyjával akar találkoz­ni. Az asszony azonnal vele akart menni, bár kissé meg- lépő vólt, hogy milyen kevés ideig harcolt és milyen rövid idő alatt belenyugodott ab­ba. hogy Kovács egyedül mégy. Münchenben, a pályaudva­ron már várta a bátyja. Taxi­val . hazamentek, a rokonok boldogok voltak. Az idősebb férfi nem akart kiabálni a család előtt, ezért leírt min­dent égv papírra. — Tehát holrtap réggél 9 órakór? — morogta Kovács. A másik igent intett. A műtét sikerült. A pro­fesszor és az orvosok kedve­sek voltak, a kedvesnővérek a nagy fityulákkal egy kissé furcsák. A kötést egy hétig a fülén hagyták. Furcsa volt a zaj, távoli dübörgésnek tűnt a beszéd, de hallott és ismét megjelent .egy könny­csepp a szeme sarkán. Egy hónap múlva csoma­golt, és hatalmas bőröndök­kel érkezett a pályaudvarra. Senki sem várta, nem is írta, tnikór jön. Otthon titkolta a műtétét és azt, hogy már hall. Min­denkit megcsókolt, mindenki­nek értékes ajándékot adott. — Töltőtollat hoz, nekem, a lakatosnak! Tudhatná hogy már négy éve ezzel az ócska borotvá­val kaparom a pofámat. Min­dig ilyen zsugori volt. Mit várjunk tőle?! — hallotta a kisebbik fia hangját és alig tudta megállni, hogy meg ne pofozza. De gyorsan meg- vigasztalódott, mert a felesé­ge maradék nélkül örült a bundának, a sok finom csip­kés fehérneműnek. Közben a nagyobbik fiú Is megérkezett. Megcsókolta az édesapja arcát. Neki átnyúj­tott egy szép ruhaszövetet. Az asszony kedves volt. gombapörköltet készített, ütött rá néhány tojást, el- ugrott a szomszédba fejes salátáért, azt nyakonöntötte tejföllel, mert Kovács így szerette. Jóízűen falatozott, dicsérte az asszonyt és a vacsorát. Ké­sőbb a fiúk lefeküdtek és nekik is szép éjszakájuk vólt... Reggel vidáman ébredt, ro­hant a műhelybe. Jól esett beszippantani az ismert sza­got, kézbe venni a megszo kott, hűs nyelű szerszámo­kat. Mindent végigtapogatott, megsimogatott. Éppen az ak­nába bújt, amikor megjött a segéd. Kovács örömmel üd­vözölte és neki is adott egy gázöngyújtót. Nyolc órakor bejött az asszony, enniva­lót hozott és mind a kettő­jüknek égy üveg tejet. — Hozzád nyúlt az éjsza^ ka ? —- hallotta Kovács, a szótlan, faarcú segéd hang, ját. A feleség elpirult és annyit mondott: — Vigyázz! Fordulj el! Le­olvas a szádról mindent. És ne beszélj így. Nő vagyok és nem tőlem függnek a dolgok. Végszóra befutott a két fiú. — Anya, mára felhajtot­tunk egy fusít, ezret kértem a pasastól megadja. Dé ne­hogy szólj az öregnek. Maid szétdobjuk a ,,rongyot”. A vén zsugori, úgyis tele. van pénzzel, nekünk meg óra­bért fizet. Húsz forintot egy órára. Röhögnöm kell. Dehát így van ez már. Ilyen a nyo mórék. irigy, ő sem kivétel. Kovács Károlynak a nagy reszelő volt a kezében. Azzal sújtott a fia felé. Aztán leborult az olajos, fekete munkapadra és sírt, egész testét rázta a zokogás. ■ ....................... —.............■ Népi kerámia a Nemzeti Galériában Mórágy! kerámia. (MTI foto — Szebéllédy Géza felvétele) Szeptemberben nemzetközi művészettörténész kongresz­szust rendeznek Budapesten, és természetes, hogy erre az alkalomra a magyar művé­szét legrangosabb eredmé- nyeit bemutató kiállításokat rendeznek országszerte. Ezek közé tartózik a Nemzeti Ga­lériában szombaton délben nyílt népi kerámíakiállítás, amely a magyar fazekasság fejlődését és legszebb emlé­keit talán még soha nem lá­tott bőségben ismerteti, A Néprajzi Múzeumon kívül a Történeti Múzeum, egyházi gyűjtemények, sőt magán­gyűjtők is kölcsönözték kin­cseiket a kiállítás céljaira, így valóban teljességre tö­rekvő tárlat született. A kiállítás élsőnek a faze­kasság legősibb módszeréit mutatja bé. A hépi fazeka­sok nem voltak mindenütt önállók, egyes városokban — ezekét térkép ismerteti — céhekbe tömörültek. Látha­tunk két céhládát, amelyben a legfontosabb hivatalós ira­tokat tartották: a mezőtúri fazekas céh ládája 1818-ból származik, a nagyváradié 1823-ból, de felirata jelöli, hogy égy 1658-ban készült (vagyis igen tartós) céhlá­dát cseréltek fel vele. Egy nagy kancsó felirata sze­rint — „az becsületes és ne­mes komáromi fazekas czéhé” volt. Lehet vagy öt liter űrtartalmü. A ko­máromi fazekasok üflnepi alkalmakkor ebből itták a bort. Egy teljes falat foglalnak el ezek a ha­talmas kanesók a következő teremben, szakmák és táj­egységek, díszítési típusok szerint csoportosítva. Var­gák, takácsok és szabók egyaránt kedvelték a nagy formájú, öblös, zöld mázas kancsókat, amelyeknek máza és díszitésmódja alighanem a Zsigmond király korában működő budai kerámiamű­hely hatására alakult ki. Zsigmond- és Mátyás-kori festett csempétöredékeket is látunk a kiállításon, a Bu­dapesti Történeti Mú2eum gyűjteményéből. A mázatlan, néha vörös festéssel vagy ujjal húzott, egyszerű mintákkal díszített edények évezredes hagyo­mányokat őriznek, formájuk hosszú idő alatt csiszolódott tökéletesre. Kétségtelen per­sze, hogy tetszetősebbek a XVII. és XIX. század között készült mázas, különböző ma­gyaros mintákkal festett —. írókázott — edények, mint például az elsősorban dísz­tárgyként használt bókályók, A felirat Is, de a formák és főleg a díszítés motívumai jellemzőek a korra, vidékre vagy mesterre. A XVIII szá­zadtól például gyakori a szarvas motívuma az edé­nyeken. Ezek a szarvasok az erdélyi mesterek termékein mindig hátrafelé fordítják a fejüket — máshol nem érvé­nyes ez a szabály. A magyaros virágornamen­tika alighanem a reneszánsz­kor kedvelt virágmintájára vezethető vissza. Legalábbis a virágdísz a reneszánsz ko rában jélént meg népi edé­nyeinken és a XVI. század-* bán terjedt él. A népi kerámia félhaszrtá-* lásáról egy eredeti formájá­ban üjraréndézétt ffléZőcsáti lakodalmas asztal ad fögál­nriat. A falusi fazekasok nem voltak szobrászok, ritkán próbálkoztak figurák formá­lásával. Egy-két figurális edénytípus alakul csak ki: a híres miskakóísók, még hé? Hány hagyományos állatfigu­ra, juh, sürtdisznó, medve. Kivétel égy kis Zöld szob­rocska, felirata szerint „Ka­tona zsigmond saját munká­ja” 1892-ből. A szobor faze­kast ábrázol, affiint műhe­lyében dolgozik; talán saját magát akarta Katona Zsig- móna megmintázni... A nép­művészét megismerésével a művészet születését is megfi­gyelhetjük a Nemzeti Galé­ria új kiállításán. (—e —a) SZATYOR Benedek B. István: Mindén vágya égy vizipisz- toly volt; olyan, ami mű­anyagból készült és tíz méter­ről is pontosan él lehet vele találni a lányokat. Szigetivel szaladtak felfelé a lépcsőn, amikor az első emeleti fordulóban meglátták a táskát. Nem is táska volt az. szatyor. Túlmentek rajta, de aztán lelassítottak. Körül­nézték a lépcsőházban. A ház üres Ilyenkor délelőtt. Csak a másik udvar átjárójá­ban láttak egy öregasszonyt, aki éppen bement egy ajtón. Szigeti fogta meg a szatyrot. A kapuban a házmesterrel találkoztak. Kézdi bácsi vé­gignézett rajtuk, de ezt a gyerekeknek amúgy Is fenn­tartott szigorú pillantásával cselekedte. úgy kétszáz métert tettek meg. közben befordultak két utcába, de amíg szaladtak, megváltozott a város. A más­kor közömbös, vagy inkább barátságos utcák elsötéted­tek. Végül bementek egy ka­pu alá és izgatottan kotortak bélé a szatyórba. Zóltán krumplit tapintott és zöldsé­get, Szigeti szerencsésebb Vólt, mert ő égy rettenetesen kopott pénztárcát emelt ki belőle. — Fussunk! — szólt Szigeti, aki a dolog kezdete óta ma­gához ragadta a vezetést. Ki­ugrottak a kapun, közben be­leütköztek egy asszonyba, aki szitkozódva fordult utá­nuk. A ligeti térén álltak csak meg, leültek egy pad támlájára. — A szatyrot otthagytad? — szólalt meg nagynehezen Zoltán. Szigeti bólintott. — Csak krumpli volt ben­ne. — Nyisd már ki! — sürget­te Zoltán barátját. — Félsz, hogy meglógok? Végül Szigeti előszedte zse­béből a zsákmányt. Egy szá­zas volt benne, egy ötvenes. meg égy húsz forintos. Apró egy fillér sem. A bankjegye­ket volt tulajdonosa kicsire hajtogatva, egészen a tárca mélyére dugta. — Nem rossz — forgatta a pénzt Szigeti. A sarki közértben felváltot­ták a százast, majd vissza­mentek a térre. — Tessék, ez a tied! — nyújtott át neki 80 forintót. — Miért Csak ennyi? — kérdezte ekkor Szigetitől, aki még mindig kezében tartotta a pénzt — Miért? — nézett rá értet­lenül. — Nyolcvan nekem, ez a tízes pedig Gyökérnek — magyarázta. Erre bólintott, bár ezután még évekig nem értette meg. miért járt Gyökérnek éz a tízes amikor ő részt sem vett az egészben. Kézét zsebre dugta, kitapogatta a pénzt. A vizipiSZtolyra göndőlt, s él is határozta, hogy Réttőt vesz belőle. — Na, cSao! — vétette Oda Szigetinek és elindult. — Várjál! — rántotta visz- sza a fiú. — És ezzel mi lesz? — mutatott a kiürített pénz­tárcára. — Eldobjuk — vonta meg a vállát. Már nem érdekelte semmi, egyedül akart lenni e pénzével. Szigeti legyintett. — Jól van, majd elintézem magam — ezzel elindult a másik Irányba. Csak fél fül­lel hallotta, hógy Szigeti utána ordít: délután felmegy hozzájuk. öt játékboltban is járt, de vizipisztólyt sehol sem kapott „Kifogyott” — mondták az eladók. „Nézz be öcsi holnap” — ajánlotta egyiktik. Haza­ért, ekkor jutott csak ismét eszébe a tolvajlás. Csak a bátyja volt otthon, készülő­dött valahova, s ügyet sem vétett rá. — Karcéi! Kell pénz? — ment be a fürdőszőbába a fésülködő bátyjához és ódá- nyújtott néki két húszast. — Hát te még honnan sze­rezted? — vette el a pénzt és barátságosan veregette öccse vállát. Znltá* hebegni kez­dett valami pénztárcáról, amit találtak. KtaPsait túlzottan nem érdekelték a részletek. Tizedszer is megfésülködött, barackot nyomott öccse fejé­ré és elment A lakásban egyedül égyre rosszabbul érezte magát Iz­zadt, szédült, megpróbálta végiggondolni az eseménye­ket, és minduntalan Kéz­di bácsi, a házmester szi­gorú képe jelent meg előtte, összekuporodótt az ágyban. — Kisfiam, mi történt ve­led? — ébredt arra, hogy fö­léje hajolt, anyja. — semmi, semmi bajom! — hadarta gyorsan és felugrott. Szegőné azonban visszanyofn- ta az ágyba, hőmérőt dugott a hóna alá. Mielőtt még édesanyja Or­vost hívott volna, azt lódítot­ta, hogy talált egy forintot a konyhaszekrényben és mig­nont vett érte. Biztosan rom­lott volt és az okozta a bajt. Szigeti másnap reggel 10 óra tájban állított be hozzá. Kezében ott volt a tegnapi szatyor. — Nyugi öregem! — nevette ki fölényesen Szigeti és be­vonult a szobába. Kényelme­sen elhelyezkedett egy szé­kén, aztán elmesélte, hogy itt járt este, de Zoli mamája nem engedte be. mondván, hogy Zoli rosszul lett valami süte­ménytől és alszik. Nyár volt, szünidő. Ném is éz 8 lényeges, inkább az ami másnap délelőtt történt. Ahogy hazafelé jött a térről, egy kis Cédulát Vett éizré a kapualjban. Füzetből kitépett kockás papírra írta valaki, rossz helyesírással, a remény, kedő sorokat. „SZEGÉNY ÖZVÉGYAS2- SZONY VAGYOK. TEGNAP DÉLBEN ELVESZETT A SZATYROM. SZÁZHET­VEN FORINT VOLT BENNE. ARRA KÉREM A BECSÜLJ^ TES...” Alattá égy név és egy cím, —- Sápadt Vagy öregem — vetette oda a bátyja, amint hazáiért. — Olvastad? — kérdezte fé­lénken. — igen — válaszolta Kar­csi. — Többet ilyet ne csi­nálj, mert tolvaj lesz belőled. Csendben álltak egymás mellett. Aztán évek teltek a, s ő még sókat gondolt az esétré. Szabályos tolvajlás volt, áz nem vitás. Még ma le előfordul, hogy néha felvillan előtte annak az öregasszonynak az alakja. Úgy gondol vissza rá, ahogy tanáraira emlékezik az eiw két.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom