Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-24 / 169. szám

I oldd KKMPT WX57Äff<9toi8A9 1989 július SÍ­GÉPBEMUTATÓ MÁTÉ­SZALKÁN. Az E 512 típusú NDK gyártmányú arató-csép- lp gép üzemi bemutatóját tar­tották kedden délelőtt a Má­tészalkai Állami Gazdaság tangazdaságában. A bemuta­tón nagy sikere volt a szak­emberek körében az arató- cséplő gép járulékos gépein kívül a tehergépkocsira sze­relt D 032 típusú műtrágya­szóró adapternek és a B 200 típusú ekéknek. A bemutatót a szabolcsi szakembereken kí­vül Hajdú-Bihar és Borsod megye szakemberei is meg­tekintették. TANÁCSI ÜDÜLŐ. Két- szobás víkendházat építtet a Nyírbátori Járási Tanács és a szakszervezet a járási és községi tanács dolgozóinak és családtagjaiknak Hajdú­szoboszlón. A víkendház elő­reláthatóan augusztusban ké- Szül el — írja dr. Gábor Zol­tán tudósítónk. MEGJAVÍTOTTÁK A BE­KÖTŐ UTAT. Nagyon meg- romlott a Székely községhez tartozó Öze tanya bekötő föld. útja. már a tanyai bolt áru­ellátását is veszélyeztette. A község lakossága társadalmi munkában végezte el az egy kilométernyi rossz út megja­vítását. amihez a község ter­melőszövetkezete is jelentős . segítséget nyújtott, főleg fu. varozással. ' ZSIZSIKTELENITÖ BRI­GÁD. Rendelet írja elő, hogy a borsóféléket, a lencsét tá­rolás előtt. a csépléstől szá mitott 2 héten belül zsizsik- teleníteni kell. E célból a Ve tőmagtermeltelő és Ellák Vállalat nyírségi központja egy szakképzett brigádot tart kellő felszereléssel ellátva, s s brigád kívánságra felkere­si a termelő gazdaságokat és elvégzi a szükséges zsizsik- telenitest. szárított burgonya. A belföldi piac számára ké­szít szárított burgonyát és sárgarépát a beregi termelő- szövetkezetek és a MÉK gyü­mölcs-zöldség feldolgozó önál­ló közös vállalkozása. Az év első negyedében mintegy 760 úlázsa szárított készterméket adták a belföldi piacnak.- CSALÁDI ESEMÉNYEK TÁRSADALMI MEGÜN­NEPLÉSE. Az elmúlt évben mindössze 8 ünnepélyes há­zasságkötés és névadó ünnep­ség volt Szabolcsveresmarton. Idén, hogy színvonalasabbak íegvenek az ünnepségek, 20 ezer forintot költött a közsé­gi tanács a házasságkötő te­rem berendezésére. Az ered­mény máris látszik: ebben az evben öt névadót és 6 ünne­pélyes házasságkötést ren­deztek a községben. ÜJABB ÁRCSÖKKENÉS A MÉK-NÉL. Ma reggeltől is­mét csökkentek a zöldség- gyümölcsárak a MÉK zöldség­boltjaiban, Az őszibarack ki­lója 8-tól 1,20 forintig, a sárgadinnye 5-ről 4 forintra, a tölteni való zöldpaprika 23- röl 21 forintra a hegyes erős zöldpaprika ára 20-ról 16 fo­rintra csökkent. A Magyar Szocialista Munkáspár’ Ezabolcs-Szatmö r megyei bizot;- *ága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Dona a. S. Telefon: 16-70. 16-71. Telexszám: megyében S44. megyén klvüJ 07344 Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi n on a u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Farkas Pál Tér)esze s Magyar Posta Előfizetési dl) egy hónapra: 20 forint Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél index szám : 35 059. Kéziratokat nem érzünk mer és nerr adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György ót 5. Felelős vezetői Holéczi István A NAP HÍREI TÜZZEL-VÁSSÁL. A borászat, szeszipar, vendéglátó- ipar ma sem nélkülözheti a kádárok műveit. Sőt új fel- használási területek keletkeztek: a vegyiparban, a gyógy­szeriparban nap mint nap használnak fából készült kris­tályosító, savtalanító, ülepítő kádakat. A Budapesti Kádár Ktsz-ben sorozatban gyártják a ré­gen ismert termékeket, s kielégítik a különleges igényeket is. Gyártásmódjuk hagyományos, csak a fa darabolását gé­pesítették. A fa alakítása, a termékek összeállítása ősi nódszerekkel, szerszámokkal — tűzzel-vassal — történik. Képünkön: munka a kádár ktsz egyik üzemében. (MTI foto — Erezi K. Gyula felv.) ÖT SZOCIALISTA BRI­GÁD dolgozik a Kisvárdai Ruházati Ktsz-ben. Az öt bri­gádnak 67 tagja van, s most újabb 12 dolgozóból álló kol­lektíva határozta el: csatla kozik a szocialista bi-igád- mozgalomhoz — írja Vincze Péter tudósító. AUGUSZTUSBAN HOFI­KOÓS SHOW. Nyíregyházán vendégszerepei augusztus 11- én egy tánczenei műsorban Hofi Géza népszerű parodista és Koós János táncdalénekes. A televízió nézői láthatták bemutatkozásukat a télen su­gárzott slágerkupán. Azóta több vidéki városban fellép­tek már közös műsorukkal. Most az Országos Rendező Iroda rendezésében Nyíregy­házán is fellépnek. SZOCIÁLIS LÉTESÍTMÉ­NYEK. A balkányi és deme- cseri telepén közel félmillió forintból új szociális létesít­ményeket épített a közel­múltban a VAGÉP Vállalat. SZOVJET GYORSSAJTO. PSZA 3-as típusú szovjet gyárt­mányú gépet kapott a Nyír­ségi Nyomda a napokban. A 305 ezer forintos gép nyomtat­ványok készítésére alkalmas. lói tájékozott „Ki mondta magának, hogy itt a hivatalban mun­ka nélkül töltheti az egész napot, csak azért, mert megcsókoltam?” — kérdezi a főnök bosszúsan titkárnőiétől „Az ügyvedem" — hang zik a lakonikus válasz. Hivatali titok — Elbocsátottam az egyik beosztottamat, mert mindenütt azt híresztelte ró­lam, hogy ostoba vagyok. — Helyesen cselekedtél így leéli megbüntetni mind­azokat, akik a hivatali tit­kot elárulják! ZENEOKTATÁS APORL1- GETEN. Zongorát vásárolt az Aporligeti Községi Tanács a kultúrház részére, ahol szep­tembertől megkezdődik a ze­neoktatás. A község gyerme­kein kívül Terem község fia­taljainak is tehetőséget adnak a zenetanulásra. Az oktató Nyíregyházáról fog kijárni, hetenként egyszer. MATEMATIKA A TO­VÁBBTANULÓKNAK. Az év első hat hónapjában a megyében a TIT-szervezetek 150 ismeretterjesztő előadást és foglalkozást tartottak ma­tematikából elsősorban a fi­zikai dolgozók továbbtanulni akaró gyermekeinek. Tíz he­lyen működnek az ifjú ma­tematikusok körei. KÖNYVÜJDONSÁGOK: Kis kirándulás, kifestő (Köz- gazdasági) — Manipuláció (A tudatiparról) (Kossuth) — Reymont: Parasztok (Euró­pa) — Somlyó Gy.: Füst Milán (Szépirodalmi) — Száva Ist­ván: A Memlo-parti varázsló. Edison életregénye (Móra) — Szociálpolitikánk két évtize­de (Kossuth) — Villon F.: összes versei (Európa). VÁROSLAKÓ VADGER­LEPÁR. Nem mindennapi fészkelőhelyet választott ma­gának egy vadgerlepár. Mis­kolc legforgalmasabb részén, a főutcán, az Állami Bizto- sító székházának emeleti ab­lakát díszítő virágosládában telepedett meg. A fészkén ülő gerlepár két fiókát nevel. Az ornitológusok érdeklődéssel figyelik, hogy a hagyományo­san erdőlakó vadgerlepár fió­kái felnevelése után is meg marad-e városlakónak, vagy visszaköltözik a nagyobb nyu­galmat adó erdőbe? CSODALATOS GYORSA­SÁG. Larry Lewis 102, szüle­tésnapját 100 yardos futással kezdte. 17,3 másodperc alatt futotta le a fávot, fél másod­perccel gyorsabban, mint az elmúlt évben. Az extragyor­saságot — magyarázta a né­zőknek — a versenycipőnek köszönheti, amelyet a normá­lis utcai cipő helyett hord. Azonkívül az előző éjszaka jobban aludt. Lewis a mun­kába indulás előtt minden­nap lefutja a 10 kilométeres távot. Pincér egy szállodában. A gyorsaságban egyetlen fia­talabb kollégája sem veszi fel vele a versenyt. ÓRA - FÁBÓL. Witold Si­monski varsói órásmester két évi fáradságos munkával, ré­gi metszetek és rajzok alapján rekonstruált egy XIV. század­beli órát, amely kizárólag fa alkatrészekből áll. Az órának csak egy mutatója van. Építé-' séhez 40 alkatrészt használt fel. megfelelően preparált bükkfából. Lengyelországban csak egyetlen ilyen óra van, és az egész világon csak né­hány. Hasonló órák láthatók genfi, párizsi, londoni és bécsi múzeumokban. Fagylaltmérgezés Dombrádon Vasárnap fagylaltmérgezést kapott félszáznál is több dumbrádi gyerek és felnőtt. S3 embert, köztük 22 gyere­ket a kisvárdai kórházba szállítottak. Közülük szerdá­ra már csak heten maradtak a gyerekosztályon. Szerda estére a fagylaltméregzésben megbetegedettek közül csu­pán egy, vagy két gyerek maradt kórházban, de az ő állapotuk is jó. A megbete­gedettek közül mindössze kettőnek volt súlyosabb a mérgezése, de az övéké sem volt életveszélyes. Szerencsére tragédiát nem okozott tehát a fagylaltmér­gezés, azonban a községben uralkodóvá vált hangulat — érthetően — szinte követel­te, hogy vizsgálják ki a? ügyet. A vizsgálat nyomban meg is kezdődött. A dombrádi fmsz cuk rász termelőüzemét tavaly bezáratta a KÖJÁL, mert a legelemibb egészségügyi kö­vetelményeknek sem felelt meg. A szövetkezet ötvenezer forintot költött az üzem kor­szerűsítésére, külön raktárt épített, mosogatót, tojásmo­sót, és közművesített. A kor­szerűsítés egyik legfontosabb momentuma a minden igényt kielégítő fagylaltfőző üst vá­sárlása volt. A múlt héten megtartott helyszíni szemle nyomán az új üzemet szerdán nyitották meg. Az üzem működésének ötö­dik napján történt a mérge­zés. Miért? Erre keresték és keresik ma is a választ A vezető — Pálur Miklós — nemrég került vissza Nyíregyházáról Dombradra. Helybeli, tehát haza akart térni, s ezt a kívánságát az Emsz-vezetők indokoltnak ta­lálták. Feleségével együtt dolgozott a cukrász termelő­izemben és a presszóban. Amit azonban a mérgezés után az üzemben találtak, az nem jelezte, hogy csak az ötödik napon tart a műkö­dése. Mosatlan edények, a környezet általános piszkos­sága... A hűtőszekrényben a vezető húst tárolt, ami ter­mészetesen nem tartozott a cukrászathoz. A személyes higiéniával is bajok voltak. De nemcsak a tisztaságra vonatkozó szabályokat szegte meg a cukrászüzem vezetője. Szabály például az is, hogy mozgóárusnak nem szabad tejes fagylaltot forgalomba hoznia. Vasárnap a vezető mégis kiküldött a futballpá- lyára a mozgóárussal ilyen fagylaltot. Most az fmsz-vezetök a megteendő intézkedésekről gondolkodnak. Általános lel­tárt tartanak a kérdéses üzemben és presszóban, s az az álláspontjuk, hogy Pálur Miklós és felesége a történ­tek után nem maradhat ilyen felelős beosztásban. A dombrádi fmsz a MÉSZÖV segítségét kérte, hogy meg­felelő szakemberek szerzésé­ben járjanak el. <k) 1369. július 24, csütörtök KINGA NAPJA A Nap kél: 4 óra 11 perckor, nyugszik: 19 óra 29 perckor. A Hold kél: 15 óra 16 perckor, nyugszik: 23 óra 28 perckor. 130 éve, 1839 július 24-én halt meg Baumberg Gabriella osztrák költőnő, Batsányi János hitvese. Bécs ünnepelt költőnője volt, akit annak idején „az osztrák Sappho” néven emlegettek. Sze­relme a magyar költővel hosszú évekig tartott, de Batsányi nyo­masztó anyagi viszonyai miatt csak 1805-ben kelhettek egybe. Batsányi ekkor 42, Gabriella 39 éves volt. Ugyanebben az évben jelentek meg Pesten Gabriella összegyűjtött költeményei, sor­rendben második verseskötete. Mikor Napoleon 1809-ben elhagy­ta Bécset, Batsányi a franciák­kal együtt ment el. Gabriella követte Párizsba. 1815. augusztu­sában a Párizsba bevonult oszt­rákok letartóztatták Batsányit. Ismét a hírhedt brünni Spiel­berg foglya lett. Felesége min­dent elkövetett kiszabadításá­ra. Kitartó fáradozása ered­ménnyel járt, de a költő-forra­dalmárt Linzbe internálták. Ne- héz anyagi körülmények között ott éltek mindketten halálukig. Meleg idő Várható időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekvő fel­hőzet. valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt, változó irányú szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. A Balaton vizének hő­mérséklete Siófoknál 11 órakor 22,2 fok volt. Kossuth rádió 8,05: Műsorismertetés. — 8,20: Vonószenekari muzsika. —, 9,00: Kozmosz Tudományos magazin. Rendkívüli kiadás. — 9,25: Nép­dalok, csárdások. — 10,05: A tig- riseket ingerelni tilos! Wojcieh Zukrowski lengyel író elbeszélé­se. — 10.30: Zeneművészeink ref­lektorfényben (ism.) — Közben: 11,10 : Oda a szépségről. Ady E., Ba­bits Mihály, József Attila, Ju­hász Gyula és Vajda János 'ver­sei. — 11,19: A Zeneművészeink reflektorfényben című műsor folytatása. — 12,20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiakoktél. — 13,42: Tanácstagok az állandó bizottsá­gokban. - 14,02: A lengyel kul­túra hete. — 14,40: Berlini me- morandum. XII. rész. — 15.10: Paul Hörbiger énekel. 15,17: Mozart: D-dúr divertimento. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,03: Tündérkert. IV. rész. Mó­ricz Zsigmond regényét rádióra alkalmazta és rendezte Cseres Miklós dr. — 17,16: Jeanette MacDonald filmdalokat énekel. — 17,23: Ignaz Jan Paderewsky zon­gorázik. - 17,35: A 04s—05 jelen­ti... Balesetek, tüzesetek, bűn­ügyek. Riporter: Nagy Tibor. — 18,00: A Terra lakói a Holdon. Műsor az Apollo—11 útjáról. — 13,30: A lengyel kultúra hete: A No-To-Co együttes játszik. — 18,50: Csárdások. — 19,25: Verdi: A trubadúr. Négyfelvonásos ope­ra. 20,46: Cigánydal. Versek. — 20,54: Az operaközvetítés folytatá­sa. - 22,20: Operett, Rátonyi Ró­bert műsora. — 23,05: A lengyel kultúra hete. Arcok. Tadeusz Rozewicz írása. — 23,20: Könnyű­zene. — 0,10: Kórusművek. Petőfi rádió 8,05: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, László Annie és Jolsvay Vilmos énekel. — 9,00: örsi napló. XVI. rész. A Gyer­mekrádió műsora. — 9,16: Nemé- nyi Lili operettdalokat énekel. — 9.32: Jelen időben... — 10,00: A ze­ne hullámhosszán. — 11,50: Ma­gánvélemény — közügyekben. Szántó Jenő írása. —* 12,00: A va­rázsfuvola. Részletek Mozart ope­rájából. — 13,05: Miskolci stu- diónk jelentkezik. — 13,20: Ma­gyar muzsika. — 14,00: Kettőtől hatig... — 15,17: Mai témák — mai dalok. — 18,10: Ember a kö­vön. Részletek Csák Gyula regé­nyéből. — 18,30: Hangverseny a stúdióban. Gráf Sándor zongorá­zik, Onczai Csaba gordonkázík. — 19,15: Tiszta hittel. Szüdi György versel. — 19,25: Tambura, furulya, citeramuzsika. — 19,42: Hajdú Tibor: A magyarországi Tanács- köztársaság. Kerekes István könyvismertetése. — 19,52: Jó es­tét, gyerekek! A három kis ma­nó. —, 20,25: Új könyvek (ism.) — 20,28: Az Ifjúsági Rádiószinpad bemutatója: Henry Esmond. Rá­diójáték. I. rész. — 21,30: Rit­musturmix. — 22,11: A Liszt Fe­renc Kamarazenekar hangverse­nye a Zeneakadémia nagytermé­ben: Vezényel: Sándor Frigyes. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: A nap krónikája. -i Olasz dalok. — Mezei jelentés. —Tudósítóink írják. — Cigány­dalok. Televízió 17,53: Hírek. — 18,05: Svájci est. — 18,10: Tavasz az Alpokban. Tájfilm a Déli Alpokról. - 18,25: Akit mindenki tisztel. Dokumen­tumfilm. — 18.55: A faragon há- zak ''ölgye. Film egy xvm. szá­zadbeli svájci faluról. — 19,05: Es­ti mese. — 19,15: Az engadini órás Film egy faórákat készítő órásmesterről. — 19,30: Üdvözletek Svájcból. Keresztmetszet az or- szagról. 20,00: Tv-hiradó. — 20,20: Vakáció Svájcban. A Svájci Tv idei díjnyertes montreux-i filmje. - 21,05: Az űzött vad. Magyarul beszélő svájci tv-film. — Kb. 22,35: Tv-hiradó — 2. ki­adás. Bratislava) tv 19,00: és 22,10: Tv-hiradó. — 20,15: Alaszka (nyugatnémet dók.- film.) — 21,40: Jugoszláv rajz­film. Román tv 9,50: Románc trombitára (cseh­szlovák játékfilm). — 16,35: Bábszínház. — 17,00: Pionirmű­sor. — 17,30: Holdmüsor. —19,30: Marina Vlady filmje. — 21,10: Zenés-táncos műsor. — 22,00: Lí­rai vallomás. Irodalmi est. A nyíregyházi mozik műsora KRÜDY MOZI: AZ EN BOLONDOS FAMÍLIÁM Előadások kezdete; fel 5, te, 7 és fel 9 órakor. BEBLE MOZI: EGY ZSÁK ARANY EGY FEJÉRT Előadások kezdete: fél 5. fé4 7 és fél 9. GORKIJ MOZIS GYILKOS A TÜL VILÁGRÓL Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. KERT MOZT? Életem legjobb nője Előadás kezdete: este 6 óra kor. Pénztámyltás: este 6 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MJJVELO- DÍS! HÁZ MOZIJA: SZÜNNAP. A külföld humora Egy fiatal festő elpa­naszolja híres kollégá­jának, hogy nem tud vevőt találni a vásznai­ra: — Két-három nap alatt megfestem a ké­pet, s két-három 'évig várok, amíg megveszi valaki! A híres kolléga ezt a tanácsot adja: — Próbáld meg for­dítva. Dolgozz két-há­rom évig a képen, ak­kor majd két-három nap alatt bizonyára el­kel! * A menyasszony szo­morúan közli vőlegé­nyével: — Az apám csődbe jutott. — Sejtettem — válaszol­ja ingerülten a vőle­gény, — hogy mindent hajlandó elkövetni há­zasságunk megakadá­lyozására. * így szól a patkó a négylevelű lóheréhez: — Már mióta itt kal­lódunk, de úgy látszik, senki se vesz észre bennünket. — Bizony, nincs sze­rencsénk! VÁSÁRNAPTÁR, Orszá­gos állat- és kirakodó vásárt rendeznek július 28-án, hét­főn Kölese községben. KÖZMŰ VESITIK A MA. JORT. A pusztadobosi Béke Termelőszövetkezet az új ta­nyaközpont közművesítési programjának megfelelően vízellátó berendezést készít­tet idén 192 ezer forint beru­házással. NEGYVENÖTMILLIÓ HI­TEL. Az év első felében 12 831 dolgozó 66 millió forint értékben vásárolt tartós fo gyasztási cikkeket megyénk­ben. Az áruvásárlási hitelak. ció keretében az Országos Ta­karékpénztár 45 millió forint hitellel segítette a lakosságot. SZAPORODIK A KÖZÉR­DEKŰ BEJELENTÉSEK SZÁMA. A tavaly egész évi 392 közérdekű bejelentéssel szemben az idén csak az első negyedévben 105 bejelentés érkezett a városi tanácshoz. Legtöbb bejelentés közvilágí­tásra és villanyhálózat-bőví­tésre érkezett. TETT FÚVÓSZENEKAR MA-’ TÉSZALKÁN. Nemrég ala­kult meg a járási művelő­dési központ fúvószenekara Mátészalkán. Főként a tár­sadalmi ünnepségeken vesz­nek részt. A zenekarnak új hangszereket vásároltak 9 közelmúltban. PROGRAM

Next

/
Oldalképek
Tartalom