Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
r>«'> iÄn!«s i, ffWTfT MAÖVARORSTIÄI» - VASÁRNAP! WmT.tWn.ffP 9 nldaf ÜNNEPI KÖNYVHÉT MÁJUS 31-jÚNIUS 8 Simon István Könyvek között Mándy Iván: NYARALÁS' A z emberi kultúra történetében — akárcsak a társadalom fejlődésének, alakulásának történetében —, egy egy kiemelkedő esemény jelei a fordulatot, mely után ugrásszerűen változik meg hirtelen minden. A szellem is ismer nagy fordulatokat jelentő forradalmakat, de olykor egyik-másik „véletlen” találmány is gyökeres változást hazhat. Pusztán csak azzal, hogy technikai szempontból megítélve a lehetséges újítást, felgyorsítja az addig csak kivételesen szűk rétegek számára előállított javak terjesztésének módozatait. A könyvnyomtatás feltalálása volt a kultúra történetében ilyen fordulópont. S ma már —- ötszáz évvel az első nyomtatott könyv megjelenése után — természetesnek tqrtjyk, hogy szellemi igényeinket naponta kielégítjük a kultúra közvetítésének egyik méltán legismertebb, legrégibb formájával, a nyomtatott betűvel, a könyvvel. Megjelenésének valóban forradalmi jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a fontosságához mérten talán eléggé máig se méltatott tény, hogy a látszatra inkább csak találékonyságot föltételező találmány, hidat tudott verni ember és ember közqtt, átívelve még a bűvös országhatárokat is. A lélektől lélekig közlekedést az ember itt valósíthatta meg a tudás, a szépség, a humánum e csodálatos űrhajóin, melyek távoli világok üzeneteit közvetíthették eladdig elképzelhetetlen gyorsasággal és tudatossággal. Az egyik ember hatott velük a másikra. A társadalom ezt a bűvölő hatni tudást hamar fölismerte és hasznosította is. A könyv a szellemi erők birkózása volt, s ha történetének eddigi eredményét nézzük, győzelme föltétlenül a haladás erőinek győzelme felé billenti a mérleget. Annak ellenére, hogy népelnyomó rendszerek, kegyetlen diktatúrák igyekeztek ellensúlyozni a maguk „szellemi termékeivel” a mindenkori haladást szolgáló, s hetükben is testet öltött, igaz emberi szellemet. A könyv azonban mintha eleve a humánum pártjára állt volna, hiszen a legmagasabb rendű emberi tevékenység, a művészi önkifejezés, a létezés igazságainak tudatosítása volt a szerepe. 4 jobbat akarók nyúltak inkább a toll után mindig, s ők mondhattak igazán olyat, ami milliók számára lehetett érdekes, tanulságos. A szocialista társadalom, mint az eddigi emberi történelem értékeinek tudatos vállalója és jogos örököse, a könyv hatalmát is a társadalmi igazság diadalra jutásával egyidöben a dolgozók hatalmának erősítésére szeretné használni. A közös emberi és társadalmi ügy tudatosítása — képletesen szólva — mégiscsak e bolygóközi hajókra emlékeztető hordozókkal valósítható meg leginkább. S hogy Tóth Alpári gyönyörű megfogalmazását idézzem: lélektől lélekig üzenünk egymásnak, amikor létünk, összefüggéseink igazságait, életünk szebbé tételének lehetőségeit szálazzuk egy-egy írás, egy-egy könyv művészi oknyomozással földer rített és leírt gondolatsoraiban. Az idei könyvhét egész társadalmi mozgalommá növelhető, szép kezdeményezés jegyében indul. A könyv segít nekünk a világról teljesebb képet szerezni, vagyis mindinkább eltűntetni tudatunkból ismereteink fehér foltjait, joggal kutatjuk az olvasás széles területén. Mert jól tudjuk, vannak még nálunk fehér foltok. Mindany- nyiunk szívügye kell, hogy legyen az idei könyvhéten fölhívni a figyelmet a könyv nélkülözhetetlen szerepére. S különösen ott, ahol a legnagyobb szükség van rá; azok között, akik a demokratizmus gyors fejlődésével szellemileg is egyenrangú állampolgárai lehetnek hazánknak. Ehhez pedig a kultúra elengedhetetlen, megszerezni pedig igazán csak könyvekből lehet. Azokból is, melyek mától kezdve egy hétig ott sorakoznak a könyvsátrakban. | Az anya csontos, tűhegyes ! arcával belehajolt a lángpá- ba. Egy ing nyakát foltozta apró, ideges mozdulatokkal. Mellette a díványon ingek szép rendesen összehajtva. Aztán néhány alsónadrág, zsebkendő. Az anya hunyorogva fölnézett, mintha ott túl, a lámpa fénykorén keresne valamit. — Bandi — mondta, és egy szék megroppant a sarokban —, azt hiszem, ez az ing is rendben van. Üjabb reccsenés a homályból. — Köszönöm, anyám. Az anya még mindig előrebámult, bplebeszélt a sötét— Azt hiszem, fiam, mégiscsak vennünk kéne egy-két> dolgot... inget meg effélét. — Kis szünet, aztán: — Legalább pár darabot. —Legalább pár darabot visszhangozta a sarok. Aztán egy térd fölemelkedett a homályból, a vékony, barna arc is előrehajolt. — És aztán, mit kéne még vennünk? Csöppnyi gúny sem volt a hangban. Inkább várakozás: hogyhát jó, tessék, sorold fel, anyám, mi minden kéne ... Az anya lehajtotta a fejét. — Tudom, hogy sok a kiadásod, hiszen rajtam kívül még Évát is segíted ... — Hagyjuk ezt! — Megint egy reccsenés, aztán akárcsak .sűrű, sötét füst gomolyogna fel, a fiú ott állt az anyja előtt. — Igazán nem tudom, miért beszél erről, anyám higy- je el, teljesen felesleges. Az anya fölnézett. A keze is elindult, hogy megkeresse a fia kezét. — Ne hai'agudj. — Nem arról van szó. Az anya keze egy pillanatra megérintette a fiúét, majd visszahúlt az ölébe. Az anya aztán az ingek, alsónadrágok és zsebkendők között motozott, és mire ismét fölnézett a fiára, mosoly volt az arcán. — Lesz mindened Füreden. — Megcsillant a tekjntete. — És tudod, hogy még nekem is ... Egész szépen rendbe hoztam a szűrke szoknyát, és tegnap, igen tegnap a Gizi ideadta a napszemüvegét. — Igazán örülök. A fiú valahonnan a sarokból előhalászott egy újságot. Úgy állva olvasni kezdett. Az anya meg tovább beszélt. — Először persze nem akarta ideadni, és igazán meg kellett Ígérnem, hogy vigyázok rá, de hát tudod, hogy én mindenre úgy vigyázok, és mégiscsak jó lesz, ha napozhatok egy kicsit. Az újság megzörrent, aztán leesett a díványra. A fiú megfogta az anyja vállát. — A vízbe is bejöhet. — Ó, nem ... nem! De majd a partról nézem, hogy úszol. — Boldogan felsóhajtott. — Azért ez jó, hogy együtt nyaralhatunk ... hogy engem is beutaltak abba az üdülőbe. — Fölnézett a fiára. — Ez mégiscsak szép ... •Részlet az idei József Attila-iiijas szerző Egyériqtö cfmü kötetéből. A fiú lehajolt az újságért, de ngm kezdte újra olvasni. Újsággal a kezében járkált a szobában. Olykor messzire eltávolodott a sötétben, aztán megint csak itt volt a lámpa mellett. — Hirtelen megállt. — Anyám ... A váll megrándult. — Ha úgy gondolod, hogy zavarlak, én igazán ... — Nem arról van szó, dehogy zavar, miért zavarna? — Szünet. — Csak megkérném valamire ... Az gnya fölnézett. Vékony, pergamen színű bőre megfeszült az arcán. Várni lehetett, hogy a következő pillanatban megpattan benne valami. A fiú megérintette a vállát. — Na ... na ... — És mosolygott is. Az anya arca engedelmesen átvette a mosolyt, de az mindjárt elhalt, beledermedt a ráncokba. — Megkérném valamire — ismételte a fiú. Leült az anyja mellé. Nem nézett rá, ahogy elkezdte. — Tudja jól, hogy ez egy olyan üdülő... ahoi különféle emberek vannak, üzemekből meg innen- onnan ... Szóval, ha megérkezünk, i]e közölje mindjárt, hogy kúriai bíró volt a férje. — De Bandi... — Szeretném, ha végighallgatna! — féloldalasán nézett az anyjára. — Apát hagyjuk! — Keze belesöpört a levegőbe. — Hagyjuk! Hagyjuk! És szeretném ha azt sem említené, hogy Fiúméban nyaraltak és olykor hét végére is lerándulták. — Fiacskám — hajolt előre, az anya —, tudod, hogy apádnak szabadjegye volt, és különben sem került olyan sokba az egész. A fiú nem engedett. — Fiúméról egy szót se! És arról se, nagyon kérem, anyám, arról se, hogy ott milyen más volt minden. Az étkezés, a kiszolgálás... és főleg ... — A fiú hangja szinte már könyörgővé vált — az emberek! Igen, akikkel együtt nyaralt. Az anya belemosolygott a lámpába. — Ki is volt, aki meghívott vitorlázni? Valami osztrák gróf ... Tudod, hogy ismerte apádat! A könyveit... igen... és ő jött oda az asztalunkhoz ... A fiú tollas haja remegni kezdett. Remegett a hangja is, ahogy újra megszólalt. — Se osztrák gróf! se vitorlás! se meghívás! Nagyon kérem. — Megfogta az anyja kezét. — De hát igazán ez eszembe se jutott! — Tudom! — vágta rá a fiú — mint múltkor a buszban. Az anya a fejét ingatta. — Én csak azt mondtam, milyen durvák az emberek... — Félénken a fiára sandított. — Manapság... — Elhallgatott, majd egy kicsit bátrabban. — De igaz is! nem adnak helyet, lökdösődnek, a kalauz rámszól, hagy menjek előre, aztán, hogy mit állok az ajtóban, ha még nem szállók le. — És akkor maga, anyám, egyszerre elkezdte! Hogy más embereket is ismert már, mint a kalauzt... — De csak azért, hidd el, csak azért, hogy ne sértegessen! — A végén le kellett szánnunk — mondta a fiú. — És a múltkor ugyanez volt a villamoson. — Mi volt a villamoson? — Hagyjuk, anyám! — a fiú felsóhajtott. — És azt sem kell említeni, hogy több cselédünk volt. — De igazán, mintha családtagok lettek voltra! Csak a szaguk ... Tudod, Bandi, én sose szóltam nekik, de azt hiszem. ezeknek mind van valamilyen szaguk. — Nem tudom, anyám. De hagyja a cselédeket, még akkor is, ha családtagok voltak. A személyzetnek ne mondja, hogy fiam. — Mit mondjak? — Hát.. hát... elvtársnő. Kérem, elvtársnő ... — Elvtársnő — ismételte az anya. — De ne így mondja! — A fiú egy türelmetlen mozdulatot tett. — Ne ilyen hangon. — Hát milyen hangon? A fiú legyintett, majd tovább folytatta. —r És a közös étkezésen ne forgassa, nézegesse a kanalat, mintha ragályos betétül kapta volna. — Nem, nem Bundikám. — És ha valakivel öt :e’s- merkedik... — Nem ismerkedel; t-szo senkivel. — Mert gőgös! — Da fiam • • • — Értse meg, ha nem áll szóba senkivel, akkor 3zt mondják... — A fiú teiugrott, és elindult megint kör- be-körbe a szobában. Az anya ölbe ejtett kézzel maga elé bámul. Egyszerre csak -érezte, hogy nyekken mellette a dívány. És újra hallotta a hangot, — Kérem • •. anyáin ... Hatalmas park, fákkal, bokrokkal. Piros padok a sétányom A fák mögött az üdülő barna épülete. - ,z gnya azt nézte. Éppen most állt fel a 'pádról, hogy megszólítson valakit. Azt a húsos képű férfit, aki mellette ül az étkezőben. De valahogy nem tudta, mit mondjpn. így hát csak mosolygott, és hagyta, hogy elmenjen azzal a kékruhás nővel. Annak is köszönni kellett volna. De hogyan?... Egyszer valaki —- úgy négyszemközt — rászólt, hagy ne elvtársnőzze! Mármost akkor mit mondjon? hogy szólítsa a lányt, aki takarít? A fekete nőt a könyvtárban? Ezt, aki itt jön?... Ha megáll és beszélgetni kezd ... Az anya pár lépést tett. Visszacsuklott a padra, és a kavicsokat bámulta. így maradt, amig a lépések eltávolodtak. Aztán felállt, és tétován imbolyogva elindult az üdülő felé. Aztán, mint akinek hirtelen eszébe jutott valanv megint visszahúllt egy pr '--a. És most már csak ült, ált, elveszve a parkban, mint egy ottfelejtett, ócska esernyő. Képes Gézát Fényévek káprdzata* Csillagvizsgáló toronyból a holdat nézem s elém perdül a Jupiter. ‘ Csak leveleid hoznak hozzám — hol vagy? Az idő olyan furcsán csúszik el. Amit írsz, úgy jön, fényévekkel később, már minden más, mint ahogy olvasom. Mégis mint. csillagba a csillagnézők leveledbe kapaszkodom vakon. S reszketek, égek mint a nyomorult, ha italt venne: kiforgatja zsebét . s filléreit számolja újra s újra, mert nem elég, egy kortyra sem elég! Lehet, hogy egyszer még ölelni foglak, felejtve fényévek káprázatát? Addig csak írj. A partok már inognak s minden tengernél keserűbb a vágy. Repülőút Ötezer méter magasan repülök önmagam fölött. Meddig tart még az út felhőkön át, a nap alatt? Megérkezem-e valaha is a célhoz? • * Szép versek 1968 Idegen repülőtér kifutójára siklik le a gépem két úr vagy két elvtárs fogad mikor a lépcsőről lelépek komor arccal hajlonganak elém állnak beszédet mondanak egy nyelven melyet valaha beszéltem rég rég s már egyetlen szavát sem értem. • A szerző Cseréphalom cfmü könyvheti kötetéből. Nem rossz dolog, ha egy könyv már a külső formájával is felhívja magára a figyelmet. A „Szép versek 1968’’ c. kötet fedőlapján látható apró fotók közül a vers- kedveiő’ néhány pillanat alatt kiválasztja szívesen olvasott költőjét, s ez már egy kicsit a vásárlás, a várakozás izgalma is. Nem utolsó szempont, hogy a könyvhét ideje alatt a Szép versek 1968 és ikertestvére a Körkép féláron vásárolható. (Móricz újságpapírra nyomott klasszikusokról álmodott, hogy olcsó könyveket kapjon az olvasó, ma (legalább így könyvhét idején) egy-egy szép kiállítású kpny vet is olcsón kaphatunk.) És éppen a legfontosabbakat Hiszen az élő magyar líra és próza olvasása mindig izgal más és hasznos, az olvasók nagy többsége azonban nem igen kíséri figyelemmel a naponkénti úi termést a folyóiratok, irodalmi lapok hasábjain. A már említett két kötet tehát nagyon sokat segíthet a mai magyar irodalom megismertetésében, népszerűsítésében. Ezúttal szóljunk a Szép versekről. A külső formánál — melyet már megdicsértünk — sokkal fontosabb a bel becs. Úgy érezzük az olvasó egész éven át nagy örömmel és sok haszonnal olvasgathatja ezt a verseskötete! És talán még a most érett ségizőknek sem késő, hogy átismételjék lírikusainkat. Hatvannyolc költő, a már világhírű Illyés Gyulától, — a legfialabbakig. Egyetlen év termése is nagyon gazdag (Manapság a magyar vers és a magyar fijm biztosítja művészeti életünk jó hírét itthon és külföldön.) A kötetnek nincs előszava, bevezetője, á versek magukért beszélnek. Miről írtak 1'968-ban lírikusaink? Azt hiszem mind arról, ami bennünket köznapi embereket nap mint nap foglalkoztat. Korunk nagy kérdéséről; a háborúról és a békéről, a győztes és az elbukott forradalmakról, távoli népekről, s a magyar falu öreg parasztjairól, s rnegúju ló arcáról, gyermekeink apró örömeiről, a szerelem feleme !ő szabadságáról, az anyák fájdalmáról, s mindannyiunk ki sem mondott, végig sem gondolt gyötrelmeiről, vívódásáról, s persze megfogha tatlan örömeinkről is. Hatvannyolc költő, ugyanennyi sors, hosszú vagy még csak most kezdődő életút. Mi szabolcsiak persze mo hón lapozzuk fel a „hazaiakat’1 az országban legtöbbet szavalt Váci Mihályt, a nemrég kitüntetett Ratkó Józsefet és örülünk Boda István szép verseinek. A kötet címében benne foglaltatik egy évszám is (Mostanság, tán a rohanó s a változó idő miatt mindig keltezzük az alkotásokat.) Dehát plavulhal’-e egy ver?? Legföljebb az alttal m-' rigmusok. A tiszta szándék s a tehetség mindig is állta az idők próbáját. S, ha a kötet valamennyi szerzőjét nem is jegyzi majd időtlen időiig az irodalomtörténet, ez. a köpyv hiteles tanm-gHomás lesz korunkról. (Magvető 1969) (Gyarmati) Nézd, arcomra is nyugalom száll. türelmesebb vagyok a nyárnál, melegebb hajnali szeleknél, hő'ségesebb a szerelemnél. Arcomon szelíd jelek őrzik számlálhatallan nagy időkig: anyám a föld. Belőle nőttek ráncaim s holtig sürgölődnek. Űyermeksorsoin átkozottáldott: örvényfekete mezsgyén állok; ha elfutok, anyám ütöm meg Türelem szentestéi jönnek. Kialszanak bennem a fények, subás pásztorok mendegélnek. Ez a kötelék meghatároz s odaszorit a föld. magához Sényei /ózsef Arcomon hordom