Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-22 / 142. szám
KÉT RIPORT ÜRÜGYÉN Merre (art megyénk ? Egyórás műsor egy hete a Petőfi rádióban, majd cikk a Magyar Hírlapban Szabolcs munkaerőgondjairól. Ezek is jelzik, hogy megyénk változatlanul az országos közvélemény figyelmének fókuszában maradt. Jó-e, segíti, előreviszi-e ügyünket ez a felfokozott országos érdeklődés? Sokan vitatják. Jócskán akadnak, akik úgy vélekednek, hogy nem, mert a megye gondjainak, erőfeszítéseinek, s eddigi — nem kevés — eredményeinek ismerete nélkül születnék sokszor az írások, a rádió, a tv-riportok. Az ilyen tájékoztatások nyomán azután csak a szélsőségeket, a periférikus problémákat, a kuriózumokat mutatják meg. Az ország közvéleménye tehát nem kap reális tájékoztatást, s úgy látja: megyénk ma is valamiféle sötét zuga az országnak. Mások — s ők sincsenek kevesen — azt mondjak, hogy csak segíthet gondjainkon ez a nagy figyelem. S ha elérjük, hogy egykét nagyobb üzem letelepül, máris megérte. ügy hiszem, hogy valahol középen van a helyes álláspont. örülünk annak, (azt hiszem, nyugodtan mondhatom mások nevében is) hogy mindinkább ilyen a rólunk alkotott kép. Mind a Magyar Hírlap cikke, az Uj gyárak a szabolcsi homokon, mind a rádióban nemrég elhangzott riportmüsor, az Elvándorlók es visszatérők. A két anyag kapcsán — s különösen az utóbbi ürügyén — foglalkozunk most megyénk munkaerőhelyzetének néhány lényeges vonásával. Elöljáróban jegyezzük meg: Fábián Gyula, a méltán népszerű riporter nagy felelősséggel nyúlt a témához. Felvetette, hogy Szabolcs jelentős gondokkal küszködik. Harmincötezer az innen ingázó, 1949 óta közel százhetvenezer ember költözött el megyénkből, s az emberekkel mondatta ki, hogy nem jó így ez az élet. Felveti a kér- ocst: miért ingáznak mégis? És a válasz számunkra nem ismeretién. Azért, mert lakóhelyükön, vagy ahhoz közel nincs munkalehetőség. A mezőgazdaság nem képes foglalkoztatni a tízezreket — különösen nem folyamatosan és a távlatokban. A megye térképe előtt állt meg, s jó szemmel látta, hogy egymást érik a falvak, kevés a föld, és sok a sívó homok Mi lehet tehát a kiút? Mi ennek a harmincötezer eljárónak a jövője, s mi Szabolcs holnapja? Törvény, szükségszerűség-e az ingázás, vagy csupán a megszokás, a hosz- szú évek rögződése, lerakódása, következménye? Megannyi kérdés. Egy konkrét eset — Tuzsér fakombinátja — nyomán keresi a választ a műsor. Itt ugyanis több száz munkáskezet keresnek, de nem találnak. És a már hazatért emberek vallomásai nyomán élesedik a kép: jobb itthon a család körében még akkor is, ha kevesebb a kereset, mint távol. Jobb az egyénnek, a családnak, s kifizetődőbb a népgazdaságnak. Szakemberek szólalnak meg, s tesznek észrevételeket, okos, megfontolt és vitatható javaslatokat. A lényeg, hogy újból kitűnt — ennek a megyének további iparosításra van szüksége, hogy enyhüljenek a gondok, hogy megszűnjék a nagy távolságokra való ingázás és ne következzen be újabb tízezrek vándorlása a jövőben. AZ ÉRDÉRT vezérigazgatója egészséges tervekét ismertet. Beruházásaikat Szabolcsra koncentrálják, oda, ahol a nyersanyag bejön, s ahol készen van a munkaerő. De a Munkaügyi Mi- eisztérium illetékese aggódik, hogy már most probléma van a megyében, már most kevés a munkaerő. Mi hát a helyzet? Megyénk vezetői is elmondják okfejtésüket. Orosz Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára azzal érvel, hogy a népesség elvándorlásának ilyen tendenciája — miután elsősorban a fiatal, munkaképes férfiakat érinti — máris kedvezőtlenül érinti a megye demográfiai helyzetét. Megbomlik például a nemek egyensúlya, veszélyben a ma még nagymérvű természetes szaporodás és a családok helyzete. Fekszi István, a megyei tanács vb elnöke azt mondja, hogy a szabolcsi munkaerő sem kifogyhatatlan tartaléka az országnak, de a népgazdaságnak is nagyon drága. Egy ingázó évenként plusz húszezer forintjába kerül az országnak! És a beszélgetés során kitűnik, hogy bár ma már becsülete van a mezőgazda- sági szakmunkának — tavaly tízezer új tagot vettek fel a tsz-ek — még sok a gyenge szövetkezet, amelynek segítése népgazdasági érdek. Nagy a fejlődés, de a távlatokban nem tartható — még intézkedésekkel sem —, hogy a korszerű mezőgazdaság ennyi embert foglalkoztasson, mint nálunk. A megye népességének ötvenkét százaléka dolgozik a mezőgazdaságban, s keresetük évente kétezer forinttal alacsonyabb, mint másutt. Pedig ezek az emberek is nagyon megdolgoznak a munkahelyükön!^— _ __ Világos a teendő: iparosítani kell. Az ipari elmaradottság most már nyomasztó súllyal nehezedik a családokra, a községekre, az ur- banizálódás folyamatára, s mind nagyobb népgazdasági probléma is. Szépek az eddigi eredmények, a kezdeti sikerek, de nem elegek. Jók és reményteljesek a tervek: a a Cordatic program megvalósulása Nyíregyházán, a fa- feldolgozó ipar jelentős fejlesztése, az olcsó és gazdaságos ipari fűtőanyag, a földgáz nyíregyházi hasznosítása, stb. Mint ahogy a rádióriport végződött: „Uj gyárak bontakoztatnak reményt, ígérnek változást, hogy Szabolcs nem lesz mostoha gyerek a későbbiekben.” Roppant erőfeszítések történtek és mennek végbe ezért országosan és helyben. S most a Gazdasági Bizottság elé kerül, mi legyen holnap? , Érdemes elővenni a számokat, amelyek szerint ma is igaz, hogy a megye 361 ezres lakosából — a munkaképes lakosság száma ez — nyolcvankétezer még nem dolgozik, mert nincs megfelelő munkahelye. Igaz, ezek többsége nő, de így sem lehet kizárólag a tuzséri példa nyomán levonni a konklúziót: a megyében már munkaerő- hiány van. Inkább azt, hogy a jövőben mind nagyobb a szüksége nőket foglalkoztató üzemek építésének, illetve a telepítendő ipar decentralizálásának. Nyíregyháza, Kis- várda, Mátészalka, Nyírbátor, Vásárosnamény és Fehér- gyarmat térségében ki lehet és kell alakítani a gazdaságos ingázás lehetőségét, az ipari gócokat, amelyek ma a a távlatokban is javítják a foglalkoztatás nagy gondjait, segítenek abban, hogy ne egy új generáció felnövése után, hanem öt-hat év múlva érhessük utói az országos átlagot az iparban foglalkoztatottak tekintetében, a keresetben, a családok jövedelmében is. Erről még nagyon sokat kell beszélni minden fórumon S főképpen nagyon sokat kell tenni érte. Kopka János A Hszadobi Andrássy-kastély Elek Emil felvétele Azt tartják a tiszaddbi kastélyról, annyi tornya van, ahány hónap egy évben. Annyi szobája, ahány hét, annyi ablaka, ahány nap az esztendőben. A néphit szerint a parki öreg tölgyek egyikéhez kötötte a lovát itt- jártakor II. Rákóczi Ferenc. Szép építménye a megyének. Ma már közkincs, úgy is mint építészeti remek, s mint hajlék az árva, félárva és rászoruló gyerekeknek. Állami gyermekotthon. De mit ír róla az egykori monográfia: „Itt van a vármegye egyik legszebb és legimpozánsabb kastélya, mely Andrássy Gyula gróf tulajdonát képezi. A kastély díszes parkban, fennsíkon áll, szép kilátást nyújtva a mögötte kanyargó Tisza erdőborította partjaira. Belső berendezése egész mú zeuma az értékes bútoroknak, műtárgyaknak, festményeknek- E kastélyt még a néhai külügyminiszter, a mostani tulajdonosnak az atyja építette, de tulajdonképpen fia fejezte be. a belső berendezést és a parkosítást”. így az egykori krónika! S valójában a világ sok országában ismerték meg fényképről, albumokból és személyes találkozások alkalmával a „kacsalábon forgó kastélyt”, melynek bástyatornyán napóra méri a végtelen időt. Talán kevesen tudják, hogy a kastély falai között nevelkedett Károlyi Mihály küzdőtársa, dolgozótársa és felesége Andrássy Katinka, akit Ferenc József császár igazságügyminisztere 1918-ban „Vörös Katának” nevezett. Károlyi Mihályné a tiszadobi Miss Hill-től itt tanult meg először angolul, s csak ezután ismerte meg ősei anyanyelvét. A kastélyban ugyanis volt francia, angol, német nevelőnő — magyar egy sem... Háborús árvák, éhező, otthon nélkül maradt gyerekek népesítették be a felszaba dulás utáni években a patinás kastély termeit. A katonai barakkokban meghúzódó hajdúnánási gyermekotthon, az ország első szocialista gyermekotthona az Andrássy- kastélyban kapott helyet. Kelemen Lajos igazgató, aki immár két évtizede fogadja az érkező és engedi az életbe a szakmát, emberi helytállást tanuló állami gondozott gyerekeket, számos külföldi csoportnak mutatta meg az építészeti értékekben gazdag kastélyt. Ma már csak a vaskos vendégkönyvek őrzik az amerikai, angol, szovjet, ausztrál, finn, svéd, vietnami, görög és más nem zetiségű látogatók sorait, akik elismeréssel adóztak a nép államának, amely így gondoskodik a nemzeti értékekről. Hétszer öleli át a kanyargós Tisza Tiszadobot, s az egyik ölelés a kastélyt, azaz tizenhat holdas gyönyörű parkjának szegélyét is érinti. Gazdag itt a föld a kastély környékén. Akaratlanul is a régi korok emlékeit veti ki magából, ha megbolygat ja az ember a mélyebb rétegeket. Három és fél ezer éves edények kerültek elő az elmúlt években a gyermekotthon földjéből. Arrébb a gátépítők hun-szarmata korra jellemző, V. században használt kétélű vaskardok töredékeit mentették meg az utókornak. És még ki tudja mit rejtenek a környező hantok. Az Andrássy-kastély ma még sem a múlt, hanem a jelen levegőjét éraszja. A faburkolatú termekben, a falépcsőkön vidám gyermeksereg tanyázik. Nem üdülnek, dolgoznak. Készülnek az életre, szakmát tanúinak, gépekkel bánnak, hogy a kastélyból kikerülve megállják a helyüket. Vendégek gyakran kopognak. írók, költők, művészek töltik itt régi ismerősként pihenő óráikat, napjaikat. S egy-egy szép és őszinte vers, egy rézdomborításban, olajban testet öltő élmény, egy kisregény megkapó története őrzi meg az itt töltött idő .emlékét. -Itt a magasba törő tornyok glatt, ahol a jelen magába olvasztotta, segítőjévé tette a múltat. PQ
