Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-14 / 135. szám

ÄW Mnfus Ti. I »!<faf A béremelés kulcsa V AT MSZMP IX. KONG RESSZUSA a jövedelempoli­tika egyik fontos elveként jelölte meg, hogy az ország gazdasági erejének növeke­désével összhangban emel­kedjen az életszínvonal. Az ország nemzeti jövedelme, amely a legfontosabb muta­tója a népgazdaság fejlődé­sének, az előző tervidőszak­hoz és a harmadik ötéves terv előirányzatához viszo­nyítva is gyorsabban emel­kedett. Az 1968 évi nemzeti jövedelem 23—24 százalékkal haladta meg az 1965 évit és így már most elértük a nem­zeti jövedelem 1970-re terve­zett szintjét. A lakosság pénzjövedelmei a tervidő­szak első három évében évente átlagosan 8—9 szá: zalékkal növekedtek. A la­kosság fogyasztása pedig mintegy 17 százalékkal nőtt, ami számottevően magasabb, mint amit a terv időarányo- , san megszabott. A kongresszus határozatai­nak megfelelően az egy főre jutó reáljövedelemnek 14—16 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbérnek pedig 9—10 százalékkal kellett volna emelkednie öt év alatt. Ezzel szemben a harmadik ötéves terv első három évében az egy főre jutó reáljövedelem kb. 19 százalékkal emelke­dett és ezzel meghaladta az ötéves terv végére tervezett szintet. A reálbér három év alatt mintegy 8 százalékkal emelkedett, erősen megköze­lítve az öt évre tervezett célt. AZ EREDMÉNYEK MEL­LETT azonban mégis fel kell figyelnünk arra, hogy bár jövedelempolitikánk kez­dettől fogva a munka szerin­ti elosztás elvének követke­zetes érvényesítésére töreke­dett, a társadalmi igazságos­ságot érvényesítő szocialista gondoskodás és a társadal­mi munka hatékonyságát szolga ló anyagi ösztönzés megvalósítása számos tekin­tetben ellentmondásokba üt­között. Ez az ellentmondás elsősorban abban jelentke­zett, hogy a lakosság összes jövedelméből az évek -órán csökkent a munkateljesít­ménnyel kapcsolatos, és nőtt a társadalmi juttatásokból eredő jövedelem aránya. A munkából eredő jövedelmek aránya az 1957 évi 82 száza­lékról 1968-ra 75 százalékra csökkent, a bérből és fizetés­ből élő családok összjövedel­mében. A reálbérek és reáljöve­delmek növekedését vizsgál­va szembeötlik, hogy a reál- jövedelmek a tervezett mér­téket jelentősen meghaladva közel két és félszeresen olyan gyors ütemben emel­kedtek, mint a reálbérek színvonala. Ebben az eltérő növekedésbeli ütemkülönb­ségben jut tulajdonképpen kifejezésre az, hogy az el­múlt években sem tudtuk feloldani életszinvonalpoliti- kánk ellentmondásosságát. Egyrészt, hogy eleget tegyen a társadalompolitikai elvárá­soknak, másrészt, hqgy meg­felelően elősegítse a gazda­sági ösztönzés céljait. Ugyan­is, ha a keresetek, bérek nö­vekedését helyezzük előtér­be, ezzel biztosítjuk ugyan a munkától függő keresetek erőteljesebb differenciálását, de akkor a szociálpolitikai, foglalkoztatási igények kielé­gítésének a lehetősége kerül háttérbe Ha viszont a szo­ciálpolitikái, foglalkoztatási igények kielégítése kerül elő­térbe, akkor ez korlátozza az egy főre jutó keresetek (reálbérek) nagyobb mérté­kű emelkedését és ezzel az eredményesebb anyagi ösztönzés elvének érvényesü­lését. Az elmúlt időszakban gaz­daságpolitikánkban nagy sze­repet kaptak a szociálpoliti­kai intézkedések, a teljes foglalkoztatottság megterem­tése. Ennek nyomán, a nem­zeti jövedelem növekedésé­nél gyorsabb ütemben emel­kedtek a társadalmi juttatá­sok költségei A pénzbeni és a természetbeni juttatások jelentős mértékben nö­vekedtek. Az adatok szerint a nyugdíjasok száma 1960-tól 1970-ig 50—55 százalékkal nő, az átlagnyugdíjak össze­ge pedig 40—45 százalékkal lesz magasabb. Emelkedett a családi pótlékra jogosult gyer­mekek száma és a családi pótlék összege is. A társadal­mi juttatásokra fordított összegek 1960-hoz viszonyít­va 1970-re 16 milliárd forint­ról közel 32 milliárd forint­ra, tehát mintegy kétszere­sükre emelkednek. Az el­mondottakból kitűnik, hogy a társadalmi juttatásoknak a nemzetközi jövedelemnél gyorsabb ütemű növekedése — tekintve, hogy a felosztható összes jövedelem aránya nem nő, hiszen a felhalmozási alap nem csökken — szük­ségképpen korlátozza a reál­bérek, a keresetek növekedé­sét. A REÁLJÖVEDELMEK gyorsabb emelkedésének má­sik lényeges tényezője a foglalkoztatottság jelentős növekedése és a foglalkozta­tottsági struktúra változása. A munkás-alkalmazott keresők száma 1960—1967 kö­zött 23 százalékkal emelke­dett és 1970-ig várhatóan el­éri a 30 százalékos növeke­dést. Szocialista építőmun­kánk nagy vívmánya a lé­nyegében teljes foglalkozta­tottság és létbiztonság meg­teremtése, ami a jövőben is gazdaságpolitikánk egyik leg­fontosabb célkitűzése marad. Viszont könnyű belátni, hogy a munkás és alkalmazotti la­kosság gyors növekedése — ha nem jár együtt a gaz­dasági növekedés gyorsabb ütemével — korlátozhatja a reálbérek emelkedését. Ugyanis az új munkaerőt is meg kell fizetni és ha a munkabér össztömegének az emelkedése nem haladja meg lényegesen az újonnan alkalmazottak munkabéré­nek összegét, akkor aligha lehetséges az általános mun- kabérszinvonal, tehát reál­béremelkedés. EZEK UTÁN NYILVÁN VALÓ a reálbérek gyorsabb növekedésének első és leg­fontosabb feltétele, hogy na­gyobb legyen és gyorsabban növekedjen az ország nem­zeti jövedelme. Ugyanis a béren felül vállalt társadal­mi kötelezettségek a jövő­ben sem csökkennek, sőt újabb szociálpolitikai intéz­kedésekre is sor kerül, mint például a családi pótlék és az alacsony nyugdíjak eme­lése, bizonyos béremelést kell végrehajtani az egész­ségügyi dolgozóknál, az ok­tatás területén. Ezek az in­tézkedések tovább növelik az állam társadalmi kötele­zettségét, újabb összegekre lesz szükség a megvalósítá­sukhoz. Mivel a felhalmozás rovására nem célszerű a bé­reket növelni, nem kétséges, hogy a több bérhez több tisz­ta jövedelemre van szükség. A több jövedelem megszer­zésének pedig nincs más módja, mint a gazdasági ha­tékonyság, a jövedelmezőség, a termelékenység fokozása. A hatékonyság növelésének és ezzel a keresetek növelé­sének a kulcsa viszont a vállalatok kezében van. Jó­részt a vállalatok jó vagy rossz munkáján múlik tehát, hogy a reálbérek a jövőben mi­ként emelkednek, milyen szintet érnek eL (D.) DIÓS FALU Ugyfelek'fogadása — Csend a postán — Hiánylista Amennyire messze van ez a falu a megye, de még in­kább az országos központok­tól, legalább olyan távolra hat a híre: a milotai dió. A reggel hamar éled Ugyan ki mások lennének első kelők, mint Szabó Ká­roly, idős Orbán Béla, Amik Menyhért, Berhés Antal, Fe­jes Zsigmond, Bartha Béla, Fóri József, Csókási Endre, Csókási Béla, Fóri Endre, az Uj Élet Termelőszövetkezet állattenyésztői, gondozói. Haj­nali 4-kor munkába állnak. Borult az égbolt, de egyelő­re nem könnyeznek a felle­gek. S hamar éled a reggel. Ponyvás kocsi körül egyre nagyobb a csoportosulás. Anyukák, apukák, testvérek, rokonok búcsúzkodnak ün­neplőbe öltözött iskolásoktól. Mind nyakában kis piros ken­dő kötve. Ugyan hová készü­lődnek? A csarnokba tejet vi­vők is megállnak, megnézik őket. Egyik jól tájékozott, kö­zépkorú férfi magyarázza (akiről kiderül, hogy a közsé­gi tanács elnöke, Török Gusz­táv): — ötvenhat úttörőnk megy Nyíregyházára, a tsz kocsijával. Velük két nevelő, meg három szülő is. Nyíregy­házáról a7fán tovább, már busszal a Mátrába, Bükkbe, meg Egerbe, Miskolcra, Sze­rencsre. Háromnapos kirán­dulás... Ismerkednek az or- szág szépségeivel. L'gyek, nevek és távirat Emberek térnek be egy jó­kora épületbe. Tanácsháza. Vele egy fedél alatt a posta. Török Gusztáv tanácselnök gyakorlott türelemmel hall­gatja a feleket. Aztán magya­ráz, tanácsot ad, intézkedés­ről nyugtat Az ügyek: a kör­zeti betegápoló lakásproblé­mája, hagyaték, OTP-kölcsön, új ház alapletételének kijelö­lése, a mozi korszerűsítése... Egy dobozban új utca- és házszámjelző fémtáblák. Ilye­nek: Móricz Zs., Ady E., Vö­rösmarty, Rákóczi, Kossuth, Zrínyi, Dózsa Gy. A postán Berki Katalin megbízott vezetőhelyettes hi­Az írásainkban már nem egy ízben említett Gazellahus Készletező és Fogyasztási Vállalat üzemi krónikájából való ez az eset is. A vállalatnál az történt, ami megesett már jobb há­zaknál is. Veszedelmes mére­tekben csökkenni kezdett a termelés. Szegény Oroszlán, a vállalat igazgatója már iga­zán nem tudta, mitévő le­gyen. Szépített jelentéseket küldeni a főnökségnek — hát ezt lehet egy ideig. De mi lesz, ha jön egy szigorú ellenőrzés? összefogdosni mindenféle nyamvadt kőszá- li kecskét (ezekből legalább még egyszer annyit szed­hetnének össze egy időegység alatt), s ha reklamáció jön, jeisóhajtani: — Hja, kérem, aszály van... Csak ekkorára nőnek meg a gazellák! Ez is ment vagy egy évig, azután az Oroszlán pechére a fölöttes hatósághoz odake­rült a Tigris, aki nagyon is jól ismerte a két termékfajta közti különbséget. — Ugyan apuskám — tele­fonált le egy ízben az Orosz­lánnak —, ha a kettő közt a differenciát üvölteni lehetne, magának már rég megrepedi volna a dobhártyája. Lehetett volna más mód­szereket is alkalmazni — személyesen kint csörtetni a Vállalat telephelyén, ellenő­rizni a készletezőket, esetleg elöl járni jó példával, a saját Értekezem, tehát vagyok... igazgatói mancsával ütni le itt-ott egy jól megtermett példányt... De az Oroszlán ehhez fá­radtnak érezte magát. Külö­nösen, mióta ennél a válla­latnál is bevezették a szabad szombatot. Azelőtt csak va­sárnaponként járt össze egy kis iddogálással egybekötött kártyapartira a szomszédos Mé% és Mogyoróbegyüjiő Tröszt vezérigazgatójával, a Medvével, most két napig tartott a hejehuja, meg az a kópé Mackó egy új kiskocs­mát is felfedezett, ahol na­gyon csinos oroszlán-leány­zók voltak pincérnői minő­ségben alkalmazásban. Ilyen kétnapos strapa után ki vál­lalkozhat hét közben is még valami plusz megerőltetés­re. Hallott valamit az anyagi érdekeltség elvének alkalma­zásáról is — de ehhez sem füllött a foga. Mondjuk, öt kiló gazellahúst kapna min­den sikeres készletező. De öt kilónál többet igazán nem le­het gazzellánként elsinkófál ni, ezt a fölöttes szervnél azonnal észrevennék, kivált mióta ott van a Tigris. Máris jönne a telefon: „Mi az, apus­kám, az aszály miatt már patkányokká degenerálódtak a gazellái?” Erre az öt kiló­ra per gazella pedig neki ma­gának volt égető szüksége... Nem maradt más választá­sa, ő is azzal a módszerrel élt, amivel nem egy kollégá­ja. Kihirdette: ezentúl a heti üzemi értekezlet helyett na­ponta találkozik a kollektí­va, méghozzá páros napokon: termelési tanácskozás, páratlanokon: szakmai to­vábbképző tanfolyam. Ki is dolgozta részletesen mindkét rendezvényfajta tervét, menetrendjét, s azon­mód beterjesztette a Tigris­nek, hadd örüljön a főnök­ség: „Lám, az Oroszlán nem nézi tétlenül a vállalat pan­gását, hatékony intézkedése­ket tesz...” Hát nagyon szép terv kere­kedett ki. A termelési tanács­kozásokon az Oroszlán és közvetlen helyettesei intéztek lelkesítő szónoklatot a válla­latiakhoz, és olyan érdekesen beszéltek, hogy még egy-egy szemtelen gazella is bekuk­kantott az ablakon. A készle­tezők fegyelmezeilenebbje uc­cu neki, a nyomukba is akart eredni, nem is lett volna most olyan nehéz fülön csíp­ni őket, de az Oroszlán le­hurrogta a rendbontókat: — be kérem! És a fontos problémáink megbeszélése? A szaktársaknak lényegesebb az a két-három kehes pára, mint munkánk globális fel­lendítése? Valami eredménye azért volt az Oroszlán rendezvé­nyeinek. Már a gazellák szá­mára. Mert kikémlelték az értekezletek időpontját, s ek­kor árasztották el csapatos­tul legelőiket. Mire a szak­mai továbbképzés után a Nyúl azt mondta: „Na, mára elég volt. ..”, vagy mikor az Oroszlán a termelési értekez­leten eldörögte: „S most munkára fel, szaktársak!” — a gazellanépség már rég bú­vóhelyein kuksolt, elő se bújt a legközelebbi értekezle­tig. A készletezés tehát tovább csökkent. De egy ideig még nem volt semmi baj. Ha a Tigris nagyon zsörtölődött már, az Oroszlán újólag be terjesztette rendezvényeinek listáját: — Kérem, mi mindent megteszünk. S aforizmagyűjteményében a következőképp javította ki Descartes klasszikus megálla­pítását: „Consulto, ergo sum. Értekezem, tehát vagyok.” Balta László vatali ablakánál senki. Pedig még tart a délelőtti hivatalos idő. — Feladtak ma három ajánlott levelet. Pénzkülde- vényt nyolcán. Kifizetésre nem érkezett. Magántávirat egy jött, Budapestről. Cső magfeladás egy, érkezett ugyancsak egy — mondja mindezt távirati stílusban Berki Katalin. Nyíri Lajosné kézbesítő vé­gez a táskatöméssel. Félszáz- nyi levél, képeslap mellett fetűnően sok a sajtótermék. A 302 család csaknem min­degyike járat valamilyen új­ságot. Némelyek többet is. Ke­lendő a lottó. Kevésbé a to­tó. „Fogy a kávé — nincs szeg “ Az udvarokról eresztgetik ki a tócsák vizét. Egyik derék, nagy bajuszú férfi félre áll a járdán a fiatalasszony elől. Az asszonyka két karja mere­ven tartja a magasra tornyo­zott, hófehér ruhába kötött terhet. — Komába visz — magyarázza nekem. — Tartja magát ez á szokás. Nyolc-tíz­féle ételt visznek egyszerre. Csupa finomságot. A madár­tej... na az szigorúan elma­radhatatlan. Ebédelnek a legifjabb -mi- lotaiak. Negyvenhét kicsi óvo­dás. Jó étvággyal fogyasztják a gulyáslevest, a fahéjas­cukros tejberizst. A boltok déli zárást tarta­nak. Ez azonban nem akadá­lya, hogy ne találkozhassam a boltosokkal. Aszalós László, a nagyobbik vegyesbolt ve­zetője: — Délelőtti forgal­munk hálom és fél ezer forint. Nem sok. Megszokott az 5—8 ezer. Dehát, nem a leg­jobb az idő. Mit mondjak még? Rendszertelenül kap­juk a kenyeret. Ideje igen változó. Ez nem jó. Ami a ke­lendőséget illeti: megy a liszt, cukor, kész tészták, kerékpár, rádió... No meg, egyre jobban fogy a kávé... Hiánylista? Nincs szeg. Száz kilói: kap­tunk ebben az évben mindósz- sze. Elkelt volna 7—300 kiló is. Az agronómus’ gyakornok Az Uj Élet Termelőszövet­kezet irodája ugyancsak mu­tatós épület. Járai Sándor pénztárossal találkozom elő­ször. De épp menni készül valahová. — Azzal a fiatal­emberrel lehet beszélgetni — mondja. Toronvicza László nemrég került a gazdasághoz, a fa­luba. Miután elvégezte a má­tészalkai mezőgazdasági technikumot. Agronómusgya- kornok. Ugyan mit tudhat még? De már beszél is: — Az elnök és főkönyvelő Fehér- gyarmaton vannak. A járási tanácsnál. Egyébként 10 mil­lió 80 ezer forint termelési tervet kell idén teljesítenünk. Minden alkalmas percet, kí­nálkozó lehetőséget ki kell használnunk. Sajnos, ma me­gint esik. Talán még sem lesz különösebb baj... A bonis idő miatt hamar esteledik. A lucskos, sáros le- gelöröl korábban tér haza a csorda, a csürhe. Asztalos Bálint Érettségi és szakmunkás-bizonyítvány Számadások napjai a Kossuth Szakközépiskolában A 2-es és 3-as tanterem előt­ti folyosószakasz a Nyíregy­házi Kossuth Lajos Szakkö­zépiskolában. A IV. b. diák­jainak most szokatlanul me­leg a négy éven át koptatott keramitkockás folyosó. Ért­hető. Érettségi előtt állnak. Tűzvörös fülek, falfehér arcok. Nyugtalan járás-kelés, vagy egy olyan „talán ez még segít valamit” tanulás az ablakmélyedésben. „Jó lenne magyarból az ötös tételt húzni, de ha ma­tekból a gömb felületét hú­zom, megbukom!” A tét nagy. Négy év mun­kájáról kell most itt számot adni a diákoknak. Izgulnak, hogy sikerüljön. Sikerüljön bebizonyítani, hogy az álta­lános műveltségi szintet meg­szerezték a középiskolás ta­nulmányaik során. Sikerüljön úgy, ahogy a szakmunkás- vizsgájuk sikerült a tanmű­helyben, a munkapadok mel­lett. Május 30-án délután 25 új géplakatos szakmunkás hagy­ta el a vizsgatermet. Az osz­tály teljes létszáma, vala­mennyi tagja sikeresen vette az első akadályt. És most a munkapadok mellől, az isko­la oadokba -';’-°k le vizsgáz­ni. Matematikából, történe­lemből, magyarból, oroszból. Kiss Ernő osztályfőnök ol­vassa a sokat hallott név­sort: Balogh. Baráth, Bari, Bartha, Csatlós... És mennek a vizsgabizottság elé. Később, mikor megköny- nyebbülten lépnek ki a tan­terem ajtaján — vidám, ki­csit szomorú, vagv töprengő arccal —, úgy érzik, most tet­tek valamit, legyőzték életük első nagv akadályát, bizonyí­tottak. Most már nyugodtan tudnak beszélni a tejeikről. Azokról a tervekről. me- 1 veknek megvalósítását, a si­keres é’odségí vizsga lehető­vé teszi. Kábái Lászfőr — Tovább akarok tanulni. A Nyíregy­házi Felsőfokú Mezőgazdasá­gi Technikum gépész tagoza­tára jelentkeztem. Ha ez nem sikerülne, a Tiszavasvári Al­kaloida Gyárban, vagy a gépjavítóban helyezkedem el, mint géplakatos. Ugyan­is tiszavasvári vagyok. De a továbbtanulási tervemet nem adom fel. Illés Sándor: — Nem va­gyok nagyon jó tanuló. Négy évvel ezelőtt azért is iratkoz­tam be a szakközépiskolába, mert az érettségi mellé a szakmunkás-bizonyítványt is meg akartam szerezni. Sike­rült. Már állásom is van. A Vas- és Fémipari Ktsz tmk- műhelyében. Kanyuk János: — Gyer­mekkori vágyam — tanítani. A jj—'„egyházi Tanárképző Főiskolán matematika—fizika szakon szeretnék továbbta- nulni. Ha elutasítanak, dol­gozni fogok. A szakmámban. És újra megpályázom a főis­kolai felvételt. Deme Miklós: — Tervem és célom az, hogy jó szakem­ber váljék belőlem. De elő­ször jó szakmunkás szeret­nék lenne. A Hajtómű és Felvonógyár nyíregyházi te­lephelyére próbálok bekerül­ni. Feilődő fiatal üzem. Ta­lán engem is segíteni fognak a továbbtanulásban. Levele­ző úton a felsőfokú gépipari technikumot akarom elvégez­ni. A huszonötös létszámú osz­tályból heten küldték el a ie- lentkezési lapjaikat felsőfokú tanintézményeknek. A töb­biek a szakközépiskolában ki­tanult és megszeretett gép- laV^tos szakmában helyezked­nek el. A diákok sikeresen szeré­nél n°k és a középfokú okta­tási rendszerünk legfiatalabb iskolatípusa a szakközépiskola is sikeresen vizsgázik évről évre. fearudi)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom