Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-09 / 104. szám
5 oldal et-mais yarorszáo ifi®. mlfüi f; é Csehszlovákia ünnepén A győzelmes zászló... Ma huszonnégy esztendeje, 1945. május 9-én a szovjet csapatok szétverték a hitleri hadsereg utolsó maradványait is, és ezzel befejezték Csehszlovákia felszabadítását a fasiszta iga alól. A szovjet hadsereg soraiban ott harcolt az I. csehszlovák hadtest is. parancsnokával. Ludvik Svobodával, az ország mai elnökével az élen. Hozzájárult az ország felszabadításához az a hősi küzdelem is, amelyet Szlovákia hegyeiben szlovák, szovjet, magyar, francia és más nemzetiségű partizánok egységei folytattak a hitleristák és bérenceik ellen. Csehszlovákia felszabadításáért 140 ezer szovjet katona adta életét. A szocializmus építésének időszaka nagy sikereket eredményezett. Az ipar termelése többszörösére emelkedett, új létesítmények hosszú sora lépett be a gazdaság vérkeringésébe, megújhodott a régi cseh kohászat és gépipar, új iparágak keletkeztek. Nem a szocializmus eszméi vagy törvényszerűségei, hanem egyes vezetők tévedései okozták, hogy Csehszlovákia fejlődése a hatvanas évek eleje óta lelassult, a népgazdaság szerkezetében torzulások következtek be, a szocialista demokrácia sérelmeket szenvedett. A kommunisták ismerték fel elsőnek, hogy a társadalom megújulásához reformokra van szükség, és nemcsak meghirdették, hanem hozzá is kezdtek a reformok végrehajtásához. Csak sajnálni lehet, hogy a jobboldali, szocialistaellenes erők e folyamat során olyan nagy befolyásra tehettek szert, amelyek az ismert eseményekhez vezettek. A CSKP áprilisi plénuma óta a vezetés ismét elvi szilárdsággal és határozottsággal irányítja a társadalmat és arra törekszik, hogy a néptömegek támogatásával felülkerekedjék a nehézségeken. A magyar náp .ószmte-együit- érzéssel és rokonszenvvel kíséri ezeket az erőfeszítéseket és azt kívánja, hogy a csehszlovák nép mielőtt visszatérhessen a teljes konszolidáció, valamint az alkotó munkához szükséges nyugalom állapotába. Felszabadulásának évfordulóján szívélyes testvéri és elvtársi üdvözletünket tolmácsoljuk északi szomszédunknak. <t.) ...fenn lobogott a Reichstag kupoláján. A szovjet harcosok a hosszú út végére értek. Az elkeseredetten védekező fasiszták az utolsó pillanatig igyekeztek megakadályozni a történelem igazságszolgáltatását. Akik a hőstettet végrehajtották, Kantarija és Jegorov, — egyszerű szovjet emberek. ★ Az Unter den Lindon végén van egy kis terecske. Itt az év minden szakában találkozhatunk külföldi turistákkal, akik messzi tájakról érkeznek. Egy nyári napon, szovjet katonák gyűrűjében, barnaruhás férfi látogatott ide. Mellét arany csillag díszítette. Az idegenvezető már mindent elmondott, ezért az aranycsillagos férfi felé fordult a turisták figyelme. — Ki ő? — kérdezte egyi- kik tört orosz nyelven. — Kantarija —■ hangzott a válasz. Egyéb magyarázatra már nem volt szükség, körülfogták, fényképezték, kérdéseikkel ostromolták. Az is érdekelte őket, mi történt az emlékezetes nap óta. — A háború után visszatértem a régi szakmámhoz. Ács brigádvezető vagyok, — válaszolta Kantarija. — Gyárakat, iskolákat, lakóházakat építettünk. Legutóbb, huzamosabb időn keresztül, partvédelmi műveket emeltünk. Védtük a várost a tengertől. Arról Kantarija már hallgatott, hogy kiváló újító. Legutóbbi iaya^ata alapján 1 kilométer partszakasz kiépítése 30 ezer rubellel olcsóbb. Már a négyszázadik kilométernél tartanak. Jegorovot ritkán találhatjuk otthon. A tejkonzervgyárban dolgozik. Szabad idejében előadásokat tart, szinte képtelen eleget tenni az összes meghívásnak. Párt- szervezetek, komszomo listák, pionírok kívánnak vele találkozni, a szemtanún kereszMihail Jegorov fjobbra) és Meletol Kantarija, akik kitűzték a vörös zászlót a Reichstag épületére. (Fotó: APN—KS) tül visszapillantani a történelembe. Jegorov szobájának falán két — egymáshoz nagyon hasonlító — fénykép. Az egyik 1945-ben, a másik 1965-ben készült. Mind a kétszer Jegorov a díszszemlét megnyitó zászló meUeU - lépkedett., Nézzük a képet és faggatjuk azokról a régi napokról. — A harc egy pillanatra sem csendesedett Az aknák robbanása, a lövedékek fütyülése, a repeszek csörömpölése egyetlen kérlelhetetlen bömbölésbe olvadt. Kanta- rijával már több órája feküdtünk a Reichstag tetején, de moccanni sem lehetett — Előzőleg társainkkal ve- rekedtük át magunkat a Kancellária épületét védő fasiszták gyűrűjén. Bent az épületben sem volt könnyebb a dolgunk. Végül, 13 óra körül, már csak az égbolt volt fölöttünk. Előbbre mégsem juthattunk, olyan sűrűn lőtték a tetőt. Este 8 órakor, . besötáiedés., után, végül is sikerült elérni a kupolát.! Másnap reggel, a felkelő nap sugaraiban ragyogott a győzelmi zászló. Mihail Jegorov 1942-ben — tizenkilenc éves korában — Szmolenszk környékén harcolt mint partizán, öt katonai szerelvényt robbantott fel, számtalan összecsapásban vett részt. Végigharcolta Európát, mint harci felderítő; így jutott el Berlinbe. Pintér István. Tm ? d& 30. Beültünk egy kocsiba — mert mondanom sem kell, hogy nem gyalogszerrel vártak egy ilyen előkelő vendéget —, és fél óra múlva már ott is voltam a magyar követség előtt. De hiába minden: a kapun tábla hirdette, hogy csak kettőig van félfogadás. Mégis becsöngettem, de csak a portással tudtam beszélni. Készségesen elmagyarázta, hogy reggel kilenckor menjek. Azonnal meg fogom kapni a hazatérési engedélyt, és már utazhatok is. Most viszont semmit sem tehet az érdekemben, mert már mindenki hazament, aki ügyemet elintézhetné. A két detektív csöppet sem lepődött meg. amikor elmagyaráztam a helyzetet. Nagyon jól tudták, hogy már hiába megyek, mégis odakalauzoltak. — Most mi lesz? — kérdeztem. — Reggelig kénytelen vagyok Bécsben maradni. Talán velem méltóztat- nak jönni a szállodámba? — Miféle szállodába? — csodálkoztak. — Valahol azért meg kell szállnom, nemde? — Pénze van? — Annyi van, hogy ne kelljen a szabad ég alatt töltenem az éjszakát — Adja ide a pénzét! — De miért? — Mert őrizetesnél nem lehet pénz!... Kása Bertalan, a törvény nevében őrizetbe vesszük. Jöjjön! Eddig is kénytelen voltam követni őket, s nem értettem, miért lettek egyszerre még határozottabbak. De elmagyarázták, hogy engedély nélkül tartózkodom Ausztria területén. Egy percig sem hagyhatnak szabadon, amíg el nem indulok hazafelé. És szó se lehet róla, hogy szállodában éjszakázzak. — De hát akkor hova menjek? — kérdeztem. — A vizsgálati fogházban akad szabad prices! A bécsi vizsgálati fogházban valóban akadt szabad fekhely. Még tiszta ágyneműt is kaptam s így igazán nem panaszkodhadtam a vendéglátásra. Cellatársam pedig, aki Sepiként mutatkozott be, mindent megtett, hogy ne legyen rossz véleményem az osztrák vendégszeretetről. Nagyon kedvesen fogadott, nem kezelt idegenként és még bizalmas titkait is megosztotta velem. Elmondta például, hogy miként rabolta ki a grazi postát, két nappal azután, hogy behatolt egy magányos vénkisasszony villájába, kloroformmal elaltatta a nőt, és két kiló aranyat zsákmányolt. De mesélt más betörésekről. rablásokról is, és én úgy tettem, mintha érdeklődéssel hallgatnám, pedig tulajdonképpen hidegen hagyott a dolog. Mi ez ahhoz a kalandsorozathoz képest, amelyben nekem részem volt!? Néha azért kőzbevetettem egy-egy kérdést, nehogy Se. pi azt higgye, lenézem őt És azt sem árultam el neki, hogy én már reggel szabadulok. Nem akartam fájdítanl szegény fiú szívét Saját becslése szerint is legalább öt év börtön várt rá. Olyan érdeklődéssel faggattam a helyi viszonyokról, mintha legalábbis öröklakásul kívánnám megvásárolni a cellát. — Tűrhető hely — mondta Sepi. — Legalábbis sokkal jobb. mint a fegyház. A fegy- házban kosarat kell fonni... Túlságosan közömbös arcot vághattam, mert Sepi rámszólt: — Nem érted? A fegyházban kosarat kell fonni! — Na és aztán? — vontam meg a vállam. Sepinek nem ment a fejébe, hogyan lehet valaki ennyire tájékozatlan. — Te talán még soha nem fontál kosarat? — kérdezte. — Nem! — feleltem. — De órakallantyukat már szereltem. Az is elég pocsék dolog. — Nem lehet olyan pocsék, mint a kosárfonás! — jelentette ki Sepi meggyőződéssel. — Inkább ülnék tíz évet öt helyett, csak ne kellene kosarat fonni. És az se érdekel. hogy a fegyházbafi jobb a koszt. Inkább koplalok itt. minthogy kosárfonás utHu jóllakjak... Éppen hozták a vacsorát Elég gusztustalanul nézett ki. Nem voltam annyira éhes, hogy ráfanyarodjak. Sepi viszont úgy vetette rá magát a csajkára, hogy majd meghasadt a szívem. És ezek után csak természetes, hogy érintetlenül eléje toltam az én adagomat is. Egy szempillantás alatt behabzsolta. Aztán jóllakottan elnyúlt a prlccscn. Én is ledőltem. Örültem, hogy cellatársam elcsendesedett és átengedhettem magam gondolataimnak, amelyek már hazafelé kalandoztak. Az órámat is elvették és nem tudom, mennyi idő telhetett el. amikor Sepi egyszer - csalc hörögni kezdett. Felugrottam. Sepi arca szederjes volt. Szegény fiú, nagyon nehezen kapkodta a levegőt Kétségbeesetten dörömbölni kezdtem az ajtón és hamarosan meghallottam a foglár közeledő lépteit. Ezzel nyitott be a zárkába: — ifi van a magyarral? Azonnal orvost hívok. De tátva maradt a szája a csodálkozástól, hogy nem én vagyok rosszul, hanem Sepi. Hívta is az ervost. de hiába. Sepi meghalt. Szegény feje megmenekült a kosárfonástól. Milyen szerencse. hogy Sepinek adtam az adagomat! Reggel a fetekávét azonnal a küblibe öntöttem. Majd bolond leszek még egy lehetőséget adni rá. hogy Ban- less úr bebizonyíthassa, miMolnár Károly: i4 látható lémé 16. 1954. január 1: „Ünnepeljük az újévet, de valami rosszat érzek. Csak azt tudnám, ördög vagy angyal vezetett bennünket, amikor az erődítéseinknek ilyen romantikusan szép női nevet adtunk ? Anna- Marie, Francoise, Claudine, Isabelle, Gábriellé, Beatrice, Huguette, Eliane, Dominique. Talán, ha mind szent lenne, akkor is csak talán segíthetne rajtunk...” (Dien Bien Phu egykori védőinek visz- szaemlékezéseiből). Egyre szorosabb gyűrűt vontak a vietnami harcosok a kilenc részre tagolt francia védelmi állások köré. — Vagy a fegyverek dörögtek, vagy pedig a vietnami harcosok csatakiáltásait kellett hallanunk... — mondották utólag a légiósok. — Tien- Len, Anh Hai! Do Lap! Di, di Maulen! (Gyerünk bajtár- sak, előre! Gyorsan, gyorsan előre!) Egyetlen másodperc nyugtunk nem volt. Április 30-án valamennyi katona dupla adag élelmet, bort és cigarettát kapott. Ca- meronra koccintottak a katonák a fedezékekben. A drámai körülmények azonban egyáltalán nem emlékeztették az öreg légiósokat a korábban ilyenkor Szidi bel Ab- beszben látott parádékra, amelyeken kifogástalan egyenruhában, vakítóan fehér képiben vonultak el a legmagasabb rangú tisztek előtt. Dien Bien Phu-ban ezen a napon az orvosok végkimerülés előtt állnak, rengeteg sebesült várja a földön, hogy cseréljék rajta a kötést. A föld alatti kórházat 25 ágyasra tervezték, azzal a meggondolással, hogy a sebesülteiket repülőgépen szállítják majd Hanoiba. Csata közben ezt a kórházat 400 személyes befogadóképességűre növelték, de csaknem ezer a sebesültek száma. A földön fekszenek és várják a segítséget. Négy sebész váltja egymást, hogy üszkösödé karokat és lábakat amputáljanak, holott rendes körülmények között ezeket meg lehetett volna menteni. lyen messzire ér a keze... Aztán ismét dörömbölni kezdtem a zárkaajtón: követeltem, hogy azonnal vigyenek el a magyar követségre. El is vittek, de útközben gúnyosan mosolyogtak, hogy kár annyira sietnem, mert hiszen 4—5 hét is beletelhet, amíg Budapestről megérkezik a hazatérési engedély! Addig pedig nem fogom kibírni étlen- szomjan. Mosolyuk azonban lehervadt az arcukról, amikor hazatérési engedéllyel a kezemben léptem ki a követség kapuján. A magyar tisztviselő nagyon megértőnek bizonyult és nemcsak a papírt adta ki azonnal, hanem velem is tartott. ő is elkísért á határig... Egy fél rúd téliszalámit is hozott magával, hogy útközben ne unatkozzunk. Azt rágcsáltuk és ügyet sem vetettünk a két detektívre, akik meglehetősen savanyú képet vágtak, amikor a vonat elindult Hegyeshalom felé. így aztán mostanában Budapesten élek. Átkozottul jó dolog ez. különösen, ha az ember már megjárta a tengerentúlt és annyi mindenen ment keresztül mint én. Ezt a történetet is azért meséltem el. hogy ki-ki láthassa: néha a kalandokból is megárt a sok. Egyébként nem vagyok irigy ember, sem titkolózó és nem bánom, ha bárki tovább meséli. Csak egyet kérek: Ruthról hallgassanak. Fiatal házas vagyok, a feleségem féltékeny természetű, s a végén még a fülébe jutna a dolog. VÉGE A Dien Bien Phu-n keresztül kanyargó folyó halottakat sodor magával és a vizét csak cseppenként lehet megszűrni. Milyen volt ekkor a helyzet az ostromlók táborában? Trón Do, vietnami tábornok így írja le ezt az időszakot: „Ezekben a napokban a lelkesedés és az izgalom töltötte be Muong Thanh völgyét... A harcosok egész éjszaka ástak, pitymallatkor értek vissza állásaikba. A völgy ilyenkor vigasztalanul festett futóárkaival és számtalan bombatölcsérével. Időről időre felrobbant egy-egy ellenséges gránát. A gépfegyver- fészekben felébredtek a harcosok, fejükre húzott takaróval felültek, majd felkeltek és megmosakodtak az esővízzel telt bombakráterekben. Készülődésük különös látvány volt: a rohamsisakot mosdónak használták, a töltényes ládát asztalnak, és az ejtőernyőselymet függönynek. Reggeli után kidolgozták napi tervüket és harcba indultak. De a völgy csak délután élénkült meg igazán, amikor a nap hanyatlani kezdett. Néhány francia gép keringett a magasban és céltalanul ledobott egy-két bombát, az ellenséges tüzérség hasonlóan céltalanul megeresztett egy-egy sorozatot. Amint a katonák visszatértek, megkezdődött a megszokott tábori élet. Ökröt sütöttek, voltak, akik fát vágtak, vagy takarítottak. Távolabb a vonalaktól, a betegek újságot olvastak, és kötéseiket igazgatták... Heteken át normális keretek között folyt az élet, bár valamiért mindennap össze- szorult a harcosok szíve. Jóbarátot pusztított e) az ellenséges golyó, néha erősen megnőtt a sebesültek száma az elsősegély-állomásokon. Híre járt azonban, hogy az ellenség egyre válságosabb helyzetbe kerül, egyre több francia adja meg magát, s ugyanakkor a fogságba került vietnamiak közül egyre többnek sikerült megszöknie. Kemény harc folyt minden talpalatnyi földért. Az ellenség igyekezett megerősíteni állásait, repülőgépei éjszaka sok municiót és élelmiszert dobtak le ejtőernyővel. A franciáknak április végétől kezdve mégis fokozatosan vissza kellett vonulniuk és ki kellett üríteniük a repülőteret is. Ettől fogva sok „utánpótlási” ejtőernyő eélt tévesztett és a vietnami állások között ért földet..." Május harmadikén, a harcok hetedik hetében, az indokínai francia főparancsnokság szóvivője kénytelen kijelenteni: — Döntő szakaszába érkezett a Dien Bien Phu-ért vívott csata. Hatalmas lendülettel kezdték meg harmadik nagyarányú támadásukat a felszabadító hadsereg csapatai. Este indultak rohamra az első alakulatok, és éjfélkor Castries már ezt jelentette Navarre tábornoknak: — öt védőállásunk az ellenség birtokába került. Mindenütt közelharcra került sor, szuronnyal és kézigránáttal. Egyetlen pillanat nyugta sem volt május első napjaiban Dien Bien Phu védőinek. Május 6-án éjszaka az egész Muong Thanh-völgy a vietnami erők kezére került. A franciák 2x1 négyzetkilométernyi területre húzódtak vissza. Repülőgépeiknek hosz- szában kellett átrepülnie ezt a területet, egyre kisebb kört kellett leírniuk, h® wténpót- lást akartak ledobni. A védők harminc, csaknem egymással érintkező állásba zsúfolódtak össze. ŰFolytetjuk*
