Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-23 / 116. szám
«. ©Ma! 'KFLKT-VfÄfTTkWOKSZAO f9é§. ífíájus 23 Közélet Elbúcsúztatták munkatársai és a Nagykállói Járási Tanács képviselője Iklódy Gyű. Lát, a Balkányi Községi Tanács igazgatási ügyintézőjét, aki 35 évi közszolgálat után vonult nyugalomba. A Nyíregyházi Járási Tanács vb-elnöke Tóth Miklóst, az igazgatási osztály dolgozóját a járás polgári védelmi törzsparancsnokává nevezte ki. A belügyminiszter Dule- ba Józsefnek, a Nyíregyházi Járási Tanács igazgatási ősz. tályvezetőnek a tűzrendészet terén kifejtett munkájáért a Tűzrendészeti Érem arany fokozatát adományozta. Dragony Jánosnak, Nagy- cserkesz Községi Tanácsa vérehajtó bizottsági elnökének a munkásőrségben kifejtett tevékenységért a munkásőrség országos parancsnoka a Szolgálati Érdemérem kitüntetést adományozta. Szabolcsi úttörők németországi táborozása Kedves vendége volt csütörtökön . a Szabolcs-Szatmár megyei KlSZ-bizottságnak. A német ifjúsági szervezet, az FPJ magdeburgi területi kép. viselője. Harry Lammert járt Szabolcsban. Arról tárgyalt a megyei ifjúsági mozgalom képviselőivel, hogy megvalósítsák a szabolcsi és Magdeburg környéki úttörők cseretáborozását. A megállapodás létrejött. Ezek szerint július 8-tól 18- Ig 20 szabolcs-szatmári úttörő és 3 vezető táborozik a német testvérszerveze.t táborában Viszonzásul ugyanennyi gyerek érkezik Német, országból is sóstói táborozásra. Ü J ABB H ATÁSKÖRÖK LEADÁSA. Néhány hete el1 sö ízben kapta meg a 12 Szabolcs-Szatmár megyei község az elsőfokú ipari hatósági jogkört a járási tanácsoktól. Jelenleg egy javaslat készül a megyei tanács végre, hajtó bizottsága elé. mely szerint újabb 42 megyei község kapja meg ezt a fontos hatáskört. Kié a Wartburg? Megyénkben a május 20-án megtartott gépkocsi-nyerc- ménybetétkönyvek sorsolása alkalmával tíz betétkönyv, tulajdonos nyert értékes gép. Hocsit. Hat nyertes személye már ismeretes. Csütörtökön újabb három nyertes jelentkezett. Kerepesi Sán- dorné Demecser, Szabadság u. 11 szám alatti, valamint Budai István Nyíregyháza. Sólyom u. 26/'a szám alatti lakosok Wartburg Limousine, illetve Skoda 1000-es gépkocsit nyertek. Lakatos József nyíregyházi lakos Moszkvics 408 típusú gépkocsit mondhat magáénak. Nem jelentkezett még az 515 498. számú 5000 forintos gépkocsi-nyereménybetét. könyv tulajdonosa, akire egy Wartburg Limousine gépkocsinyeremény vár. A Magyar Szocialista Munkáspari Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága ás a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándpr Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: 16-70, 16-71. Ktadla: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Te).: 30-00 Felelős kiadó: Farkas Fá) Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra: Ml forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Index szám: 35 059. Kéziratokat nem őrzünk meg ás riem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György út 5. felelős vezetői Hóiéért István A NAP H ÍR E I JAPÁN FOTO- ÉS FILM TECHNIKAI KIÁLLÍTÁS. A Japán Camera Industry Association 13 cége részvételével kiállítás nyílt a Technika Házában. Tizenhárom vállalat 39 különböző típusú fcrlyképezőgéppel vonul lel. Ezenkívül bemutatnak 10 darab különleges filmfelvevő gépet és 8 darab filmvetítőt. A gépek között az egyik legérdekesebb a 180 fok látószögű úgynevezett halszem-objektív. „így lát" a halszem-objektív. (MTI Totó - Kácsor László felv.) Münnich Ferenc nevét veszi fel a csengeti kollégium Szombaton és vasárnap munkás paraszt-diák találkozót rendez a csengeri középiskolai diákotthonban a megyei és járási KISZ bizottság és a megyei tanácsok művelődésügyi osztálya. Szombaton délután 15 órakor nyitja meg a megyei kollégiumok életét bemutató kiállítást Jakab Ilona, a nyírbátori kollégium igazgatója. Délután 16 órakor Lánczi János, a járási tanács vb elnöke megnyitója után Tarr János megyei kollégiumi felügyelő emlékezik meg a tízéves szocialista kollégiumi mozgalomról. Ezen az ünnepi ülésen veszi fel a kollégium dr. Münnich Ferenc nevét. 20 órakor ifjúsági nagygyűlést tartanak, majd diákbállal zárják az ünnepséget, „FELNŐTT AVATÁS” Fehérgyarmaton, a járási gyermekkönyvtár nyolcadik általános iskolás olvasóit délután 15 orakor ünnepélyesen átírják a felnőttkönyvtár olvasóivá. Ez lesz a záróaktusa annak a tanácskozásnak, amelyet a gyermekolvasó napok keretében délelőtt tartanak a járás könyvtárosai, iskolai könyvtárosai számára. , FEJES KÁPOSZTA, SZAMÓCA. A MÉK zöldségüzleteinek pénteki árai: zöldborsó 18, uborka 20, cseresznye 12, új kel 4, új vegyes zöldség 2, új fejes káposzta 10, szamóca 40 és 30, fehér karalábé 8 és 6, kék karalábé 12,50 és 10, sóska 7 forint. Ötven almáskertet tizedelt meg a jég A májusi eső 19-én és 20- án jeget is hozott. A legnagyobb jégkárt Mátészalka körzetéből jelentették. Kisebb károsodás Nagykálló és Fehérgyarmat, körzetében is volt. A mátészalkai járásban hat termelőszövetkezet és 40 egyéni termelő jelentett jégkárt az Állami Biztosítónál. A jég a legnagyobb pusztítást Nyírcsaholy. Ko- csord, Györtelek, Géberjén. Fülpösdaróc, Nyírmeggyes. Hodász, Jármi, Papos és Kán- lorjánosi községekben okoz. ta. Három termelőszövetkezetben: a nyírmeggyesi. a jármi és géberiéni tsz-ekben a jég több száz holdon totálisan elpusztította a szántóföldi növényeket. Az Állami Biztosító a kár rendezését megkezdte. ÉRINTÉSVÉDELMI „KI MIT TUD" pályázatot hirdetett az elmúlt évben a TI- TÁSZ. A villamosenergia-fo- gyasztok baleset- és életvédelme érdekében indított pá lyázat jutalomsorsolására május 19-én, Debrecenben került sor. A nyertesek között vannak: Nagy Lászlóné Kisszekeres, Kossuth u. 69, Pásztor Mária Rétközberencs, postahivatal, Sitku Andrea Kisvárda, Városmajor u. 1. és Mészáros Kálmán Domb- rád. Vöröshadsereg u. 184 szám alatti lakosok. I avulás a patronellátásban Az elmúlt négy hét alatt összesen másfél millió doboz patront kapott a kereskedelem, a tavaly ez alatt az idő alatt forgalomba hozott mennyiségnek pontosan a felét. Emiatt kezdetben csak a fővárosnak jutott patron, s később is csak a megyeszékhelyek kaptak. A jövő hétre a répcelaki üzem mintegy 700 000 doboz patront ad. A minisztérium és a tröszt képviselői a napokban megbeszélték az arányos elosztást is, amelynek nyomán a következő hetekben már több patron jut vidékre. A répce - laki gyár mihályi üzemének júniusi munkába állításával lehet további javulásra számítani. Az igények teljes kielégítésére azonban még várni kell. PROGRAM BékegyOlés Nyírbátorban Mintegy háromszázötven főnyi hallgatóság előtt tartott politikai tájékoztatást Nyírbátorban a művelődési házban Orbán József né, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa. A résztvevők a megbeszélés után tiltakozó táviratot fogalmaztak meg a párizsi béke-konferenciának a vietnami agresszió ellen. A TANÁCSTAGOK TAPASZTALATAIRÓL tárgyalt Mátészalkán a Hazafias Népfront járási elnöksége. A beszélgetéseket áprilisban bonyolították le — írja Vass József tudósítónk. SZAKMUNKÁS-LEHETŐSÉGEK. Az illetékes hatóság az idei felvételekre 3700-ban szabta meg a Szabolcs-Szat- márban szakmunkástanulóknak felvehető fiatalok számát. Ezenkívül valószínűleg idén is, 1800-an megyén kívül lesznek szakmunkástanulók. ŰJ ÜDÜLŐ SÓSTÓN Hek man György igazgató adta át az 5. számú AKÖV Sóstón létesített új „Volán” üdülőjét Az új létesítmény megépítéséhez az Autóközlekedési Tröszt anyagi segítségén kívül nagyban hozzájárult a vállalat 2000 dolgozójának társadalmi munkája is. Alkalmi postabélyegző Yaján A Vay Ádám emlékünnepségekre a Magyar Posta al kalmi postahivatalt állít fel a vajai várkastélyban. Az ott feladott postai küldeményeket alkalmi bélyegzővel látják el. Az alkalmi bélyegző, amelynek középső részén a várkastély képe látható, csütörtökön megérkezett Vajára. VAY-ÜNNEPSEGEK VA •IÁN. Vajára, már pénteken várják a Vay-ünnepségek első vendégeit. Szombaton, május 24-én megkezdődik a Vay Adám emlékünnepség és a történészek ezzel kapcsolatos tudományos ülésszaka. A 250 éve elhunyt szabadságharcos várúr emléke nyomán tucatnyi előadásban elevenítik fel a kutatók a Rákóczi-szabad- ságharc emlékeit, s a legújabb kutatások eredményeit. TENYÉSZKOSOK A SZOVJETUNIÓBÓL. Ruzsicky Sándor, az állami gazdaságok megyei központjának főállal- tenyésztője és Csorvási Sándor, a Fehérgyarmati Állami Gazdaság igazgatója a Szovjetunióba utaztak tenyészkosok vásárlása céljából. Száz aszkániai fajta gyapjas apát vásárolnak az, állami gazdaságok juhállománya utódainak javítására. 1963. május 23., péntek DEZSŐ NAPJA A Nap kél 3 óra 58 perckor, nyugszik 19 óra 24 perckor. A Hold kél 9 óra 47 perckor, nyugszik 0 óra 27 perckor. 70 éve, 1899 május 23-án halt meg Perczel Mór, a szabadság- harc kiemelkedő alakja, egyénisége. Szabadságrajongás, vakmerőség párosult benne a kitűnő agitátorral, szervezővel, hadvezért tehetséggel. Demokratikus, hazafias érzése egykori nevelőjének, Vörösmarty Mihálynak hatása alatt fejlődött ki. Mint 19 éves hadapród, 1830-ban kétszáz ifjú katonát toborzott a lengyel szabadságfelkelés megsegítésére. Az összeesküvést felfedték. Perczel Mórt a haditörvényszék halálra ítélte, majd kegyelmei kapott, de a hadseregtől elcsapták. 1848-ban az akkori politikai élet balszárnyához csatlakozott. A függetlenségi harc segítésére megszervezte a Zrínyi- nemzetőr csapatot. Kimagasló haditette volt Ozoránál, mikor kíslétszámú újonccsapatával a 7500 főnyi osztrák sereget, pompás hadicsel révén foglyul ejtette. Ezért soron kívül tábornokká léptették elő. Nevéhez fűződik a diadalmas szenttamási ütközet és Muraköz felszabadítása is. Politikusként kíméletlen leleple- zője volt a forradalom soraiban megbúvó árulásnak. A szabadságharc leverése után Kossuth kíséretében menekült. Távollétében halálra ítélték. Emigrá • diójából csak közel hét évtized múlva tért haza. 22—25 fok Várható időjárás ma estig : kevés nappali felhőképződés, eső nélkül. Gyenge, napközben kissé élénkebb, változó irányú szél. A nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 11 orakor 16 fok volt. Kossuth rádió 3,14: Iphigenie Taurisban. Részletek Gluck operájából. — 9,15: Két testvér emlékezete. — 9,25: Színes népi muzsika. — 10,05: Zenekart muzsika, — 10,59: Lottó- eredmények. — 11,00: Iskolarádió. — 11.35: Édes anyanyelvűnk. Lörincze Lajos műsora (ism.) — 11,40: Kocsis Albert hegedül, Szabó Csilla zongorázik. — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat felvételeiből. — 13,45: Hová tűnt a kedves vendég? — 14,00: Frida Leider és Lauritz Melchior Wagner müveiből énekel. — 14,30: Zsibongó (ism.) — is,10: Kóruspódium. 1-15,23: Liszt- é« Bartók zongoraművek. — 15,44: Csej- tej István népi zenekara játszik. — 16,06: Dokumentműsor. — 17,20: Clifford Curzon zongorázik. — 18,12: Csak gyerekeknek! — 18,37: A Stúdió 11 játszik. — 19,26: Közvetítés a Franciaország—Magyarország férfi kosárlabda EB selejtező mérkőzésről — 19,35: Schubert: Arpeggione szonáta. — 19,55: Ma este játszunk. László Anna hangjátéka. — 20,58: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 21,27: Láttuk, hallottuk. — 21,47: Két Verdi kórusmű. — 22.15: Fejlesztési évtized — stagnálással. V. rész. — 22,25: Régi melódiák új feldolgozásban. — 22,50: Meditáció. — 23.00: Szimfonikus zene. — 010; Virágénekek. Petőfi rádió 3,uőr: Tánczents. — 8,50: Idő szerű nemzetközi kérdések (ism.) — 9,00: Ezeregy délelőtt... — 11,45: Váratlan vizit. — Elbeszélés. — 12,00: Farkas Ferenc: Athéni Tf- mon — szvit. — 12,12: Talán a csillagok. Részletek Kemény- Szász operettjéből. — 12,30: Életem, találkozásaim. A mikrofon előtt: Szigeti József. T. rész. — 13,05: Zenekari muzsika. — 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig... — 14,50: üZENEtek. — 15,33: Rivaldafényben. II. rész. 17,00: Ötórai tea. — 18,10: Zenét beszélgetés a tótkomiósi szloval. népi együttes tagjaival (ism.) — 18,30: Budapesti Nemzetközi Vásár — 1969. — 19,00: Sándor Re- née Mozart-műveket zongorázik — 19,30: Mindenkire hasonlit. Vidám elbeszélés (ism.) — 20,25. Üj könyvek (ism.) — 20,28: Saint- Saens: Sámson és Delila. Három- felvonásos opera. — Közben ■ 21,16: Ismeretterjesztő műsor. — 21,31: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 22,15: Juhász Gy. verseiből (ism.) — 22,21: Az opera- közvetítés folytatása. — 23,10: Jolantha. Részletek Sullivan — Gilbert operettjéből. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hírek, események — Hegedűszólók. — Orvosi tanácsok. — Szezonkezdő őrjárat a KŰJAL-lal. — Lemezváiogatás közben. — Sport. Televízió 8,05: Iskola-tv. Matematika (ált. isk. VIII. oszt.) — 8,25: Orosz nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.) — 9,00: Orosz nyelv (ált. isk. V. oszt.) — 9,55: Fizika (ált. isk. VII. oszt.) — 11,05: Fizika (ált. isk. VIII. oszt.) — 11,55: Francia nyelv (középisk. ill—IV. oszt.) — 13,10: Matematika (ism.) — 14,00: Orosz nyelv (ált. isk. V. oszt. — Ism.) — 14,55: Fizika (ált. isk. VII. oszt. — ism.) — 15,50: Fizika (ált. isk. VIII. oszt. — Ism.) — 17,20: Pedagógusok fóruma. Az üres pad. — 17,53: Hírek. — 18,10: Csak gyerekeknek! Filmműsor. — 38,35: Holland nemzeti park, kisfilm. — 18,45: Thália katonái... Húszévet a Néphadsereg Művészegyüttese, — 19,35: Esti mese. — 19,45: Felfedező úton a képzőművészei birodalmában. V. rész. — 30,00 Tv-hlradó. — 20,20: Péntek esti bemutató: Galgóczi Erzsébet: Régen volt a háború. Tv-játék. (1í éven. felülieknek.!) — 21,10: A? ország küszöbén... Dokumentum film. — 22,10: fr-hfradó — a kiadós. Bratisiavai tv «,09. Hírek, — »,35: Dfeg■ mentjük őket? Magyar dók • film, — 18,20: Vásári ötletek, • 18,40: Esti mese. — 19,09; Tévé■ híradó. — 19,35: Areképcsar* ■ nők. — 30,06; .Jóestét. Vidám , műsor. — 21,35: Tévéhíradó, - : 21,55: A cowboy élete. Amerika • dók. főm. i Román tv : 16,50: Spanyol nyelyieefc*. —- 17,15: Iskolásoknak, — 17.35 ■ Balett-est — 18,30: Tévéegyefcem • — 19,00: Szovjet játékfilm, . 20,30: Tévéankét — 30,59: / : román nyefvrőt. A nyíregyházi mozik műsora . KROTY HDZU Bfflf AGO* A !»OKtM»OL Előadások kezdete: Ml ». #é: 7 és fél 9 órakor. Telefon: 13—31. BÍKf HOZK A FONOK fí-KOR S8KEZIS Előadások kezdete: »él I, fél ’ és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: A MAGÁNYOS VILLA TITKA 1 Előadások kezdete: t, I és 1 órakor. 1 MÓRICZ ZSTGMOND MŰVELŐ DESI HÁZ MOZIJA: MEGFAGYOTT VILLÁMOK A TÉVÉBEN LÁTTUK A falusi ötegektől Idő barázdálta, napszítta sok-sok verítékkel áztatott, munkában elfáradt arcok, s egy vénfa göcsörtös ágai villantak fel a képernyőn. Előbbiek a valóság, az utóbbi az ezt tükröző jelkép. Az öregségről, az elmúlás felé haladásról, s az ezzel járó gondokról. Végigkíséri az egész műsort, vissza-vissza- tér refrénként, s szinte felkiáltójelként figyelmeztet valamennyiünket. Igen, hiszen az embereket — a falusi embert is! — életük delén túl. vagy ahhoz közeledve mindjobban foglalkoztatja: milyen is lesz az ő sorsa? Drámai feszültség volt abban a 20 percbe sűrített műsorban, amelyet a tévé A falusi öregekről szóló riportjában nyíltan ország-világ elé tárt. Drámaivá változtatta egy-egy vallomás, ezeknek az öreg paraszt férfiaknak és asszonyoknak őszin. tesége. gondjaik, segítségkérésük. Szinte szerettem volna belátni valamennyi tévéan- tennás házba ebben az or. szagban. Olvasni az arcokról. A révbe jutott öregemberek arcáról a szociális otthonokban. a tsz-öregek napközijeibe — mert ma már ilyen is van! —, de főleg azokhoz a fialalabbakhoz, akik ezeknek az öregeknek a hozzátartozói: fiaik, lányaik, vejük, menyük és így to. vább. Hallani az ö véleményüket is. Hazánkban jelenleg több mint 300 ezer termelőszövetkezeti járadékos van. többségük 70 éven felül. A film azt kutatta: milyen körülmények között élnek, kiknek és hogyan kellene segíteni rajtuk, hogy öreg napjaikra semmiben se szenvedjenek hiányt. Nem volt céltalan a kutatás. Lényeggel indult a riport. Egv idős asszony már az első pillanatban ezt mond. ta: „Havi 260 forintból nagyon nehéz megélni.” S a riport — bár egy sajátos dunántúli falu öregjeinek a példáján keresztül próbálta tükrözni életsorsukat — választ adott arra is, hogy ez csak úgy lehetséges, ha az a közösség, a termelőszövetkezet összefog és emberségesen segít. Égjük öreg paraszt mondta e riportban: ilyen esetben valamikor régen a földhöz nyúlt volna. Ha nem árverezték volna el a feje felől, ha nem kellett volna az öröklődés ősi jogán szétosztani, s itt még sok a ha... De nem is hánytorgatás, csak emlékeztetésként említem ezt. Az egy régi világ erkölcsi normája volt, a miénk más. És ezt a mást, a magasabb rendűt, a szocialista humanizmust juttatja kifejezésre a párt és a kormány — erejéhez mérten való — gondoskodása. És ha úgy tét. szik, ez felszólítás is. Különösen, hogy április elsejétől a nyugdíj a járadékosok részére is megváltható. De nemcsak „fent” kell tenni, hanem „lent” is az öregek, azok érdekében, akik 10—15 esztendővel ezelőtt, talán éle. tűk delén, erejük teljében a szövetkezés úttörői voltak, s a sok munkában, harcban elfáradlak. S ha drámai is volt ez a riport, megmutatta: lehet könnyebbé és gondtalanabbá tenni a falun élő öregek sorsát. Csak ne legyenek magukra hagyva, ne a közösségtől elszigetelten vizsgálják helj-ze- tüket. Ahol megvannak az anyagi adottságok, ott — mint. erre a befejező rész utalt — a tsz is biztosíthatja ugyanazt a nyugdíjt, mint amennyit az állam ad. ff. *4