Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-15 / 109. szám

* oldal KFLFT-MA<5YARORSZÄO \ 1969. május 15. A Nö A PARLAMENT­BEN címmel, a községi nő­tanács nők klubja foglalko­zásán tartott előadást a nők közéleti szerepléséről dr. Ko­vács Magdolna országgyűlési képviselő Kisvárdán — írja Mogyorósy Gyuláné levele­zőnk. A LAKÁSÉPÍTKEZÉSEK könnyítésére új üzem­csarnokot épít ajtók és ablakok gyártásához a Ti- szalöki Vegyesipari Vállalat. A harmadik negyedévben el­készülő tiszalöki létesítmény­ben évente nyolcmillió fo­rint értékű nyílászáró szer­kezetet készítenek. Jubileum Felsősimán Fennállásának tízéves év­fordulóját ünnepli a nyíregy­házi felsősimái Petőfi Sándor művelődési terem. Az évfor­duló megünneplésének első napján, május 17-én, szom­baton este 7 órakor ünnepi klubfoglalkozást, vetélkedőt rendeznek. Másnap, vasárnap délután 3 órakor Derkovits repro­dukciókból és a művelődési terem tízéves munkájáról nyílik kiállítás. Ezt követően békenagygyűlést tartanak, majd Ratkó József költő részvételével író-olvasó ta­lálkozóra kerül sor. Este táncmulatság kezdődik. ÖREGEK NAPJA GULÄ- CSON. A gulácsi Uj Élet Ter­melőszövetkezet vezetősége rendezésében jól sikerült öregek napját tartottak má­jus 11-én a közös gazdaság nyugdíjasainak részére — ír­ja levelében Daruka István nyugdíjas. NEMZETKÖZI NÉPMŰ­VÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílik május 20-án a Német Szövet­ségi Köztársaságban, Rotten- burgban, amelyen részt vesz a Kaposvári Agyagipari Htsz is, több mint száz darab ke­rámiával. A kiállításon Ta­más László, a htsz népművé­sze egy hónapig szakmai be­mutatót tart: a korongolás­tól az égetésig és a díszítés­ig minden munkafolyamatot bemutat. MAGYARORSZÁGON RENDEZI első játékfilmjét Maximilian Schell, akit a „Veszély”, az „ítélet Nürn- bergben” és az „Altona fog­lyai” című produkciókban színészként ismert meg a magyar közönség. Schell a tavasszal járt nálunk először, s kitűnő helyszínt talált a készülő filmje számára, a Balaton környéki Somogyfaj- szon. A stáb május utolsó he­tében érkezik Budapestre, s 27-én kezdi forgatni Turge- nyev „Orosz gárda” című novellájának változataként az „Első szerelem” című fil­met. , JÓRA BÍZTAK. Több mint ezer forintot elsikkasztott a beszedett díjakból Kovács Já­nos 22 éves rovott múltú nyírbátori lakos, volt postai kézbesítő. A nyíregyházi me­gyei bíróság Kovácsot jogerő­sen hat hónap börtönre bün­tette és elrendelte korábbi, felfüggesztett, háromhónapos büntetésének végrehajtását is. A Magyai Szocialista Munkáspárt Bzabolcs-Szatmár megyei bizott­sága is a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkes2tőség: Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71. Kiadla: a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat. Zrínyi Hona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési dij egy hónapra 30 forint. Előfizethető a helyt posta­hivataloknál és kézbesítőknél index szám: 35 059. Kéziratokat nem őrzilnk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út 5. Felelős vezető; Holéczi István 2500 DARAB CIGARETTA PERCENKÉNT. A Magyar Dohányipar egri üzemében új filterfelrakó gépet helyeztek üzembe, amely percenként 2500 db cigarettát gyárt. Az or­szág legmodernebb gépén rövidesen új fajta naturcigaretta készítését kezdik meg. (mti fotó) PROGRAM 1969. május 15, csütörtök ZSÓFIA NAPJA A Nap kél: 4 óra 07 perckor, nyugszik: 19 óra 14 perckor. A Hold kél: 3 óra 17 perckor, nyugszik: 18 óra 46 perckor. 110 éve, 1859 május 15-én szüle­tett Pierre Curie francia termé­szettudós. Tudományos körökben, eredményei révén már korán is­mert nevet szerzett. Fiatalon lett a Sorbonne tanára. Fivérével közö­sen fedezte fel egyes kristályok nyomás hatására keletkező elektromos tulajdonságát, az úgy­nevezett piezo-elektromosságot, majd alapvető megállapításokat tett a mágneses jelenségekre, va­lamint a kristályok szerkezetére. Tudományos munkássága során ismerkedett meg későbbi feleségé­vel, a lengyel származású Maria Sklodowskával. Vele együtt vég­zett Kísérletei, korszakos felfede­zései, a csodálatos tulajdonságok­kal rendelkező sugárzó elemnek feltárásával érték el csúcspontju­kat, amelyeknek a rádium nevet adták. Együtt fedezték fel a polo­nium nevű elemet is. Eredmé­nyeikért 1903-ban közösen kapták meg a Nobel-díjat. Tudományos sikereinek tetőpontján, 1906 tava­szán, Párizs egyik forgalmas ut­cájában társzekér gázolta halálra. Száraz idő Várható időjárás ma estig: de­rült, száraz, nyári idő. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 28 —33 fok között. Kossuth rádió 8,15: Tánczene. — 8,45: Külpoli­tikai figyelő (ism.) — 9,00: Ro­mán művészek operafelvételeiből. 9,34: A sugárbiológia napjainkban (ism.) — 10,05: Jancsó Adrianne és Palócz László énekel. Csikós István cimbalmozik. — 10,30: Rá­dióegyetem. Bessenyei György. I. 11,00: Barokk muzsika. — 12,30: Melódiákoktól. — 13,35: Törvény- könyv. A rádió jogi műsora. — 14,50: Rádiószínház: Csongor és Tünde (ism.) — 17,15: Kozma Jó- ‘zsef dalaiból. — 17,22: Nyitott stú­dió. — 17,47: Berki László népi zenekara játszik, a László Kórház énekkara énekel. — 18,11: Magyar Parnasszus. Emlékezés Gulyás Pálra, halálának 25. évfordulóján. — 18,41: Üj felvételeinkből. — 19,15: Közvetítés az FTC—Ü. Dó­zsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 20,00: A Magyar Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának hangversenye. — Közben: Kb. 20,40: Legkedvesebb verseim. — Kb. 21,01: A hangver­senyközvetítés folytatása. — Kb. 22,20: Cigánydalok, csárdások. — 22,50: Miről ír a Társadalmi Szem­le legújabb száma? — 23,00: Tho­mas és Csajkovszkij operáiból. — 0,10: Tánczene. Petőfi rádió 8,05: Vidróczki. Zenés ballada. — 11,50: Magánvélemény — köz­ügyekben. — 12,00: Zenekari mu­zsika. — 13,05: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13,20: Zinka Mila- nov operaáriákat énekel. — 13,38: Tornyos György: Rondó. —14,00: Kettőtől hatig... — 18,10: Üj könyvek (ism.) — 18,15: Közvetí­tés az FTC—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. — 19,00: Wagner operáiból. — 20,25: A távolság nem akadály. — 21,35: Rádióegyetem. Bessenyei György. I. rész (ism.) — 22,05: Hangverseny a stúdióban. — 22,50: Táncdalok. — 23,10: Muzsi­kaszó. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Orgonaszólók. — A szakszövetkezetek első tavasza. — Mezőgazdasági könyvespolc. — Ti - szai nóták. Televízió 9,00: Iskola-tv. Élővilág (ált. isk. VII. oszt.) — 9,55: Magyar nyelv­tan (ált. isk. V. oszt.) — 11,05: Magyar nyelvtan (ált. isk. V. oszt.) — 14.00: Élővilág (ism.) — 14,55: Magyar nyelvtan (ált. isk. V. oszt.) (Ism.) — 15,50: Magyar nyelvtan (ált. isk. VI. oszt.) (Ism.) — 17,16: Irány az egye­tem! — 17,58: Hírek. — 18,10: FTC—Üjpesti Dózsa bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. — A szünetben: Esti mese. — 20,00: Tv-hír-dó. — 20,20: Szerelmi történet. Angol film. — 21,10: özvegy Farkasné. Riportfilm. — ^1,50: Zenei Figye­lő. A tv Zenei Üjságja. — 22,25: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 17,00: Hírek. — 17,05: A máso­dik otthon — tv-film. — 17,25: népdalverseny. — 19,00: Tv-hír­adó. — 19,40: Manchester United— AC Milan Kupagyőztesek Kupájá labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 21,30: Várakozás gyilkosságra. Tv-dokumentumfilm. — 22,00: Tv- híradó. Román tv 16,35: A gyermekek világa, — 16,50: Orosz nyelvlecke. — 17,15: Pionir stúdió. — 17,45: Népi ze­ne. — 19,00: Koncert. — 20,45: Filmvarieté. — 21,45: Ural antoló­gia. A nyíregyházi mozik műsora KRODY MOZI) KURÁZSI MAMA Előadások kezdete: Ml 5. fél 7 és fél 9. Telefon: 12—61. BEKE MOZI: * TILTOTT TERÜLET Előadások kezdete: fél 5, M! 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI* ISZONY Előadások kezdete: 4, f é§ 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJAI SZÜNNAP. MEGYEI KULTURÁLIS SZEMLE. A megyei tanács vb művelődésügyi osztálya, a KISZ megyei bizottsága és a Megyei Művelődési Központ május 18-án, vasárnap dél­előtt 9 órai kezdettel rende­zi meg a nyíregyházi szín­házban a tanácsköztársasági megyei kulturális szemlét. Szerepel a tiszaberceli KISZ irodalmi színpada, a hodászi pedagógusszínpad, a fehér- gyarmati színjátszók, a Nyíri Kisszinpad, Kozák István és Bacskó Katalin szavalattal, Simon Józsefné és Borbás Lászlóné népdalokkal, a gyarmati citerazenekar, a nyírmeggyesi termelőszövet­kezet népi tánccsoportja, a Szabolcs táncegyüttes, Barta István szavaló,, valamint a nyírbogdányi kőolajipari fia­talok beat-zenekara és a Zenith együttes. 30 900 FORINT — ÖRE­GEKNEK. 30 900 forint álla­mi támogatást kapott Nyír­egyházán az öregek napközi otthona. Az összeg egy részét a január 13-án megnyílt ott­hon hiányzó berendezéseinek pótlására fordítják. A nyári idényre a 23 fős közösség ét­keztetését is meg akarják oldani. EZER MÁZSA RÉZGÁ- LIC. 1000 mázsa rézgálicot kapott a Szovjetunióból az AGROKER Mezőgazdasági Ellátó Vállalat. így jelenleg valamennyi növényvédőszer korlátlan mennyiségben a megrendelők rendelkezésére áll. UJ CIGARETTA. A Ma­gyar Dohányipar a már nem készülő — csak addik kap­ható, amíg a készlet tart — Tulipán és Turist pótlására újfajta cigaretta gyártását kezdte meg. A Pálma nevű 80 milliméter hosszú — füst­szűrő nélküli — cigaretta a sikeresen meghonosított ame­rikai eredetű Burley, vala­mint a hazai Virginia és kele­ti dohányok keverékéből ké­szül az Egri Dohánygyárban. A Pálma húszas csomagolás­ban 5,80 forintért kerül for­galomba először csak a vásár területén. A BNV után or­szágszerte megkezdik az áru­sítását. VASVÁZAS SZÍNEK. Az ilki Dózsa Tsz két vasvázas szint épít, almatárolás céljá­ra. Az egyenként 5—5 vago- nos létesítmény négyszáz- ezer forintba kerül, amit sa­ját erőből fizet a tsz. A tá­roló színek az idei almaszü­ret idejére elkészülnek. UJ MEZŐGAZDASÁGI GÉP. Az OT és OET tár­csából kialakított és két hét­tel ezelőtt az Ilona-tanyán bemutatott kétsoros tárcsát kapott az AGROKER Mező- gazdasági Ellátó Vállalat. FAGYLALTTÖLCSÉR KÉ­SZÍTÉS TSZ-BEN. A nyír- szőlősi Jókai Tsz fagylalt- tölcsér-készítő kiegészítő üzemágot hozott létre. Az új tevékenység 12—14 főt fog­lalkoztat, s a hármas műsza­ki üzemeltetéssel műszakon­ként négyezer tölcsért állí­tanak elő. UJ IRODAHÁZ ÖKÖRI- TÖFÜLPÖSÖN. Május 15- én adják át, amelyet a Sza­mos menti Termelőszövetke­zet saját erőből és állami tá­mogatással, 682 000 forint költséggel építtetett — írja Budaházi István tudósítónk. TÜZOLTÓVERSENY ÓPÁ- LYIBAN. Mintegy kilencven önkéntes községi és létesít­ményi tűzoltócsapat vesz részt a mátészalkai és bak- talórántházi járásból azon a versenyen, amelyet május 18-án, 9 órai kezdettel ren­deznek meg Öpályiban. ELŐADÁS ÖNTÖZÉSRŐL. Nyílt csatornás öntözőrend­szer üzeme a Szovjetunióban címmel, a Magyar Hidroló­giai Társaság helyi csoportjá­nak rendezésében tart elő­adást Molnár László, a Fel- sőtiszavidéki Vízügyi Igazga­tóság klubhelyiségében má­jus 16-án. SZABVÁNYOK A MEZŐ­GAZDASÁGBAN. A Magyar Szabványügyi Hivatal május 16-án 9 órai kezdettel „A szabványok alkalmazása a mezőgazdaságban” címmel előadást tart Mátészalkán. Az előadásra meghívják me­gyénk beregi részének mező- gazdasági szakembereit. JUBILÁL A ZENEISKO­LA. Harmincéves fennállását ünnepli a Nyíregyházi Álla­mi Zeneiskola. Ez alkalom­mal a megyei tanács vb mű­velődésügyi osztálya és az iskola igazgatósága rendezé­sében május 18-án, 17 óra 30 perckor a TIT helyiségében kerül sor Vikár Sándor ze­neiskolai igazgató harmadik önálló hangversenyére. UJ LAKÁSOK GELÉNE- SEN. A tavalyi belvíz miatt 15 cigánylakást építenek új­já a gelénesi cigánytelepen. NÉGY FORINTÉRT — HÚSZEZER. Négy forintért vásárolt borítékos sorsjegyet szerdán Nyíregyházán, a Ta­nácsköztársaság téren Szlá- vik János érpataki lakos. A boríték felbontásakor kide­rült hogy szerencsésen vá. lasztott. mert 20 ezer forint nyereményre tett szert. UJ SZOCIÁLIS ÉPÜLET a VOSZK nyírbátori palac-. kozó üzemének 73 dolgozója részére. A létesítményt — amely korszerű zuhanyozó­ból, öltözőből és ebédlőből áll — május 16-án adják át. SZABALYTALANUL KA­NYARODOTT. Irányjelzés nélkül akart egy mellékutcá­ba behajtani szerda délután Tiszalökön Molnár László lá­dagyári munkás kerékpárjá­val. Az utána motorkerékpá­ron érkező Korupcsák Mihály tiszalöki lakos, hogy az össze­ütközést elkerülje, motorjá­nak kormányát félrerántva, az útszéli villanyoszlopnak ment. A motorost a mentők kórházba szállították. A rend­őrség Molnár László ellen az eljárást megindította. KÉTNAPOS TANUL­MÁNYUTAT szervez a Gép­ipari Tudományos Egyesület nyíregyházi csoportja a Bé­késcsabai Forgácsoló-, Szer­szám és Készülékek Gyárá­ba. ALMAPOR. Többféle, tej­ben gyorsan oldódó szárított és darált almaport állítanak elő a vásárosnaményi tsz- közi szárító üzemben. Egyes országokban a tej dúsítására használják. AZ OLVASÓ FALU CÍM­MEL, az 1969. május 8-é számban közölt hírben az adatok Nyírbéltek községre vonatkoznak. BARLANGOKRÓL. Május 16-án, 17 órai kezdettel a Móricz Zsigmond Művelődési Ház Ország-világjárók Klub­jában dr. Magyar Gábor, az Aggteleki Cseppkőbarlang igazgatója ismeretterjesztő előadást tart. A RÁDIÓBAN HALLOTTUK KURÁZSI MAMA. Krónika a harmincéves háborúból. Brecht drámája, szélesvásznú NDK filmen. A nyíregyházi Krúdy filmszínház műsorán május 15-től 17-ig. 4 rópcélaki váoSiraf Húszperces dokumentum az Esti Krónika különkiadásá­ban. s mennyi, de mennyi tragikumot rejt! Kilenc em­ber halt meg azon a január 2-i délutánon. Kinek, kiknek a mulasztása miatt? Egy gyár, dolgozzon is az bármilyen veszélyes anyag­gal, bármily veszélyes kö­rülmények között, egy gyár — mondanánk — nem robr banhat fel. Nem, ha minden, ki megteszi a kötelességét. Megragadt a fülemben né­hány mondat a dokumentum­ból: 25 milliós a kár. a tér melési kiesés havonta 20 millió. Tavaly 70 millió nye­reséget ért el a vállalat. Mű­szerezettség szinte nem volt, találomra, érzésre dol­goztak a nagynyomású tartá­lyokkal. A tartályok — éve­ken át — időzített bomba módján, alattomosan várták a pillanatot, hogy halált szór­janak. Ilyenek voltak, mert rosszul gyártották őket. A répcelaki vezetők mindent a felújítástól reméltek... Az országos hatású ügyet egy egész vizsgáló bizottság vallatta, számos szakértő mondott bírálatot a felelőt- 'lenségekről. S hogy ezek el­érik-e a büntetőjogi felelős­ség mértékét, azt hamarosan bírósági tárgyalás dönti majd el. Erről szólt az Izgalmas, tö­mör és önmagában is vádoló dokumentum. De talán több van a téma mélyén. Akik gyártották azt a tartályt, akik dolgoztak vele, s akiknek már csak a naplója vallhat —■ ők mind emberek, s minden történésnek van valami in­dító rugója. Ezt a dokumen­tum szerzői nem keresték, a mű azonban így is egész. Tá­jékoztató jellegén túl is adott valamit, lelkiismeret vizsgá­latot. amit röviden így fejez­hetnénk ki: a felelősség érze­te a felelőtlenségek miatt. S e felelősségnél súlyosabbat semmilyen bíróság nem álla­píthat meg. (kun) A NAP HÍREI

Next

/
Oldalképek
Tartalom