Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-07 / 55. szám

S ->MaT rFtrr M*nv4T»on<!7<0 T5S5. március t. Külpolitikai széljegyzet: Az első körút mérlege A kommunizmus országában II. Moszkva magyar hangja AZ EMBER HAJLAMOS AKII A, hogy az amerikai el­nök első külföldi kőrútjának külsőségeiből kiindulva úgy értékelje Nixon nyugat-euró­pai útját, mintha semmi sem történt yolna, de azt jól meg kell fogni... Természetesen az meg a másik túlzás, magáé Nixoné, hogy — amint sajtó- értekezletén megállapította — merőben új helyzetet te­remtett útja a NATO-partne- rek között, s az Egyesült Ál­lamok és nyugat-európai szö­vetségesei között „olyan új, a kölcsönös bizalmon alapuló viszony jött létre, amely az út előtt nem létezett.” Az igazság ezúttal nemcsak for­málisan van .középütt. Termé­szetes, hogy a nyugati tábor legfontosabb kérdéseiről foly­tatott csúcsszíntű tanácsko­zások valamennyi részletét egyelőre nem ismerjük; a meglévő nézeteltérések miatt a felek óvakodnak is kitere­getni a szennyest. Hogy mindenki oly egy­öntetűen lelkendezett, s amint írják, Nixon útját végigkísér­te (az ellene való tüntetések mellett) az államférfiúi mo­soly, azt nagyon egyszerű megmagyarázni; a nyugati szövetségi rendszer felfrissí­tésére szánt körút egyúttal valamennyi érdekelt számára alkalmat teremtett belpoliti­kai tőke szerzésére. Az Inter­national Herald Tribune már az út előtt jelezte: „Nixon — csak annyira, mint a többiek — igyekszik kihasználni a körút teremtette belpolitikai lehetőségeket... Nixon és köre jól kiszámította, hogy az út hat ;sos kontraszt lesz a lelé­pett demokrata kormányzás szövetségi politikáját tekint­ve.” A többi partner más­más okból, de szintén abban a helyzetben volt, hogy még akkor is növelnie kellett vol­na a látogatás jelentőségét, ha valóban semmi se történt volna. Természetesen ezúttal a három fő nyugat-európai partnerre, Angliára. Francia- országra és Nyugat-Németor- szágra gondolunk. ANGLIÁBAN WILSON a gazdasági megszorítások poli­tikájával saját pártja alatt vágta a fát, s így az egyetlen politikai jelszó, amelyet „fel­dobhat”: a bejutás Európá­ba. E tekintetben Wilson nyil­vánvalóan számított, — ha nem is az amerikaiak koráb­ban hiábavaló nyomására, de — legalábbis arra. hogy az új Szö-'et-ési elképzelések ked­vezőbbé teszik a légkört a Hatok házatáján. Wilson egy­úttal a „legjobb európaiként” tetszelgett Nixon előtt Bonnban a választások előtt álló Kiesingernek egyszerre kell hadakoznia a szociálde­mokrata Brandt-tal, akit pár­tostul ki akar szorítani a koalícióból és saját keresz­ténydemokrata pártjának im­már sarkába lépő trónkövete­lőjével, a „bajor erős ember­rel”, Strauss-szal. Ez a bon­ni politikai konstelláció ter­mészetesen hazzájárult ahhoz, hogy a „keménységet” pózoló bonni politikusok a nyugat­berlini elnökválasztás ügyé­ben csak kétes presztízsszem­pontokkal törődjenek. Ráadá­sul Kiesingernek, Nixonnal tárgyalva, különös manőve­rezést kellett folytatnia: bi­zonyítania kellett — hogy ki­védje a szociáldemokraták támadását — hajlandóságát a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való tárgyalásra (hiszen Nixon a kelet-nyugati csúcstalálkozó tervével há­zalt), másfelől „keménynek” kellett lennie az ugyanezt a témát érintő nyugat-berlini kérdésben. DE GAULLE HELYZETE sem oly egyszerű, hogy elé­gedett Gergely-pápaként fo­gadhatta volna a demokraták bűneiért vezeklő Canossa-já- ráson Henrik-Nixont. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a gaul- leista párton belül Pompidou, a volt miniszterelnök „kihí­vást” intézett De Gaulle-hqz, Pompidou gaulleista berke­ken belüli erejére és De Gaulle pozíciójának meggyen­gülésére mi sem utal jobban, mint az a tény, hogy — Pom­pidou a tábornok kifejezett rosszallása ellenére — meg merte ismételni nyílt utód­lási igényét. Érthető, ha eb­ben a helyzetben De Gaulle- nak is „bizonyítania” kellett: hogy szót tud érteni az ame­rikaiakkal, végtére azok a Nyugat fő erői. Nixonnak tehát porcelán­boltban kellett ügyeskednie, s el kell ismernünk: a republi­kánus elefánt ügyesebb volt a demokraták szamaránál... Nixon azzal jött Európába, hogy megerősítse, felfrissítse az Atlanti Szövetséget, vagyis szót értsen partnereivel a re­formra érett kérdésekben, amilyen a NATO, továbbá a nemzetközi pénzügyi rendszer. Nixon fő külpolitikai tanács­adója az a Kiesinger, aki az amerikai „európai orientáció" bajnoka (amúgy csak „wa­shingtoni gaulleistának” becé­zik), s aki a „koalíciós vi­szony” helyreállítását sürgeti a tőkés világ két fő központ­ja között. Debré francia kül­ügyminiszter tehát joggal mondhatta, hogy mind Pá­rizsnak, mind Washingtonnak szüksége volt a kölcsönös ki­magyarázkodásra. Nixon kon­cepciójába beillik, hogy meg­hallgassa a nyugat-európaiak reklamációit rendszerije fog­laló De Gaulle szemrehányá­sait, viszont cserébe elvárja a francia elnöktől, hogy — ha kritikusan is —, de részt ve­gyen az atlanti reformban. Nagyon jellemző, hogy Nixon akként támogatta az európai egységet, hogy sietett kijelenteni: az USA azt nem valósíthatja meg és nem is akar belenyugodni az euró­pai nézeteltérésekbe. Megfelel ez annak a Kiesinger által vallott elvnek, hogy Európa mindenekelőtt az európaiaké. Az Egyesült Államoknak „csupán diszkréten bátoríta­nia kell a nyugat-európai in­tegrációs törekvéseket, de nem szabad meghatározónak len­nie”. De Gaulle koncepciójá­nak közismerten az a lényege, hogy az amerikaiak egyfelől törődjenek többet a saját dol­gaikkal, másfelől ne avatkoz­zanak bele szövetségeseik minden ügyébe. Nixon ter­mészetesen a reformokon ko­rántsem az amerikai hegemó­nia felszámolását érti, de ta­pintható befeléfordulásával és azzal az igényével, hogy a szövetségi rendszer „biztos hátországa” legyen, objektíve elébe ment De Gaulle-nak. VÄRHATÖ TEHAT, hogy \a nyugati szövetségi rendszer bonyolult kérdéseiben Nixon útja után új tárgyalások kez­dődnek. Természetesen nem­csak Nixon, hanem a többiek is fenntartották koncepcióju­kat és az összetett problémá­kat nem oldotta, nem is old­hatta meg az amerikai elnök körútja. Viszont kétségkívül kedvező alapot teremtett ah­hoz, — s .ezáltal megfelelt Nixon igényének —, hogy az amerikai elnök „háta biztosí­tásával” készülhessen arra a kelet-nyugati párbeszédre amelyet sajtóértekezletén is oly nyomatékkai emlegetett Persze efajta párbeszéd nem­csak Nixon1 óhajától, hanem kormányának politikájától is függ. S ez a politika Európá­tól Vietnamig realizálódik. Avar Jáno Fgy választás tanulságai ­IDEGES HANGULAT Kö Z2PEXTE, nagy rendőri se­gédletlel zajlott le a bonni állam elnökének megválasz­tása Nyugat-Berlinben. Ha nincs e provokációs színhely, amely a tiltakozások magas hullámait kavarta fel, akkor e bonni köhögi aktusnak nem túlságosan nagy jelentő­séget tulajdonított volna a világ. Hiszen a bonni állam elnökének tiszte inkább rep­rezentáns jellegű, mivel a politika tényleges irányítója a kancellár. Bonn azzal tette világpoli­tikai kérdéssé az elnökválasz­tást, hpgy az NSZK-n kívül, az NDK területén fekvő Nyu- gat-Berlinbe hívta össze az elnökválasztó gyűlést- A Raj­na parti politikusok célja az volt, Ijogy ezzel is kifejezzék Igényüket Nyugat-Berlinre. mint az NSZK részére. Ez a provokáció mindenesetre ar­ra hívta fel a figyelmet, mennyire tarjhatatlanok az NSZK állandó kísérletei a status quo megváltoztatására, s hogy mennyire időszerű len­ne az európai békére és biz­tonságra megnyugtató módon rendezni a város helyzetét. A VÁLASZTÁS EREDMt NYE más tanulságokat is tar tóga' az NSZK vezetői száma ra. Gustav Heinemann sze mélyében a háború után években először jutott szo­ciáldemokrata politikus a bonni fehér háznak nevezett villa Hammerschmidt-be. Heinemann a jelenlegi kor­mányban az igazságügyi tár­ca birtokosa. A 69 éves poli­tikus háború utáni politikai karrierje a CDU-ban, a ke­reszténydemokrata pártban kezdődött. 1949-ben már tag­ja Adenauer kormányának. Egy évvel később azonban, tiltakozásul a nyugatnémet újrafelfegyverzés politikai irányvonala ellen lemond tár­cájáról, majd szakít a keresz­ténydemokrata párttal is. 1957-ben belép a szociálde­mokrata pártba. Amikor 1966-ban létrejön a bonni „nagykoalíció”, Heinemann-t a szociáldemokraták igazság­ügyminiszterként küldik a kormányba. Minisztersége azonban ugyanolyan ellent­mondásos, mint eddigi politi­kai karrierje. Fellépett a há­borús bűnök elévülése ellen, helytelenítette a nyugatnémet rendőri gépezet brutális ak­cióit a diákok tüntetései el­len, de áldását adta a hírhedt bonni szükségállapot törvé­nyekre, amelyek a nyugatné­met militarizmus feltámasz­tását szolgálják. AZ ELNÖKVÁLASZTÁST Bonnban más szempontból is tanulságosnak tartják. Heine­mann-t a szabaddemokrata párt szavazataival választot­ták meg. Ez azért jelentős, mert a szabaddemokraták és a szociáldemokraták együttes fellépése Heinemann bejutta­tására a villa Hammer- schmidt-be bizonyos előzetes helyezkedéseket is tükrözhet a szeptemberi Parlaments vá­lasztások előtt. Márpedig a kereszténydemokraták titkos terveiben pártjuk olyan el­söprő győzelme szerepel, amely megszüntetné a szo­ciáldemokratákkal közös kor­mányzás terheit, s az abszolút többség birtokában újra a „kis koalíciót” élesztenék fel, — vagyis a szabaddemokra­tákkal alakítanának kor­mányt A szociáldemokraták ugyancsak jelentős előretörés­re számítanak. Ha ez bekö­vetkezne, akkor viszont meg­nyílna az út, hogy 6k alakít­sanak a szabaddemokraták­kal kormányt, — a keresz­ténydemokraták kizárásával. Ezeket a reményeket csillan­totta fel most erőteljesebben a szabaddemokraták és a szociáldemokraták közös sza­vazása. A kommentátorok azonban sokkal óvatosabbak. Sokan közülük inkább ügyes választási fogásnak ítélik meg a szabaddemokrata párti honatyák szavazását így kí­vánták volna bizonyítani a szeptemberi választás leendő szavazói előtt, hogy az FDP nem valamiféle fiókintézete a CDU-nak. Egyes sajtóhan- gok szerint viszont az FDP így kívánta felsrófolni árfo­lyamát a kereszténydemokra ta vezetők előtt. Erről azon­ban egyelőre még korai be­szélni, hiszen a szeptemberi választásig kétségkívül még sok kortesfogásnak és takti­kázásnak lehetünk tanúi. 4. L A felszabadulás előtt sokan hallgatták nálunk a Moszk­vai Rádiót. A háború vérzi­vataros napjaiban onnan vár­tuk a reménytkeltő híreket. Ma is sokan hallgatják. Most főként azért, hogy mind több ismeretet szerezzenek a kom­munizmus országáról, s ha másként nem, legalább kép­zeletben beutazzák a világ egyhatodának szebbnél-szebb tájait, megismerjék a szovjet nép életét. Naponta kétszer, délután hat és este fél tízkor csendül fel a szovjet fővárosban a ha­zánknak szóló rádióadás, Moszkva magyar hangja. A Majakovszkij téri Metro-ál- lomáson felültem a földalatti gyorsan robogó szerelvényé­re. A második megállónál, a Kuznyeckaja állomásnál már ki is szánhattam. Elég volt egy pillantást vetni a kör­nyező épületekre, hogy kér- dezősködés nélkül elindul­hassak a legmagasabb, ki- lencemeletes tömbhöz. A mindig mosolygó és kedves Galina Poljakova szerkesztő kalauzolt a Maszkvai Rádió magyar adások szerkesztősé­gébe. Poljakova remekül be­szél magyarul. — Nehéz volt, de megta­nultam. 1967 januárját és feb­ruárját tapasztalatcsere-láto­gatással Budapesten töltöt­tem, s ott alkalmam volt to­vább gyakorolni. Rendszere­sek az ilyen kapcsolataink a Magyar Rádióval. Látogatásom idején Jurij Goncs^ruk, a magyar adások vezetője volt a soros Buda­pesten, Moszkvában meg Venczel Istvánba Magyar Rá­dió munkatársa. Vagyim Guszev, a Buda­pesten tartózkodó Jupij Gon- csaruk helyettese ismertetett meg munkájukkal. — Legfőbb feladatunk — kezdte tájékoztatóját —, hogy a magunk rádiós eszközeivel segítsük a szovjet—magyar barátság ápolását. Munkásságukat szervesen egészíti ki a szovjet emberek életének, eredményeinek is­mertetése, a Szovjetunió kü­lönböző vidékeinek földrajzi, tudományos és kulturális be­mutatása. — Sokrétű munkánk — foly­tatta Guszev elvtárs — egyik lelkes segítője Ivan Lapono- gov, a szocialista országokba sugárzott műsorok főszerkesz­tője. Természetesen neki mindegyik ország egyformán kedves, mégis a második vi­lágháború alatt és utána né­hány évig a TASZSZ buda­pesti tudósítója volt. Jól is­meri hazájukat, amelyről már több könyvet és cikket írt. Jelena Volginának, a leve­lezési részleg vezetőjének jó­voltából belepillanthattam a Magyarországról érkezett le­velekbe. Évente’ mintegy öt­ezret kapnak magyar hallga­tóiktól. Témájuk olyan válto­zatos, hogy legfeljebb csak érzékeltetni lehetne egy kis felsorolással. A levélírók zö­me fiatal: általános- és kö­zépiskolás, egyetemi és főis­kolai hallgató, munkás- és parasztfiatal, ök elsősorban a Komszomolról és a pionírok életéről kérnek műsorokat. Mások a kommunista brigá­dok munkájáról, híres embe­rek: tudósok, művészek éle­téről szeretnének ismertetést hallani. Akadnak azután, akik a Szovjetunió különböző vidé­keiről, űrhajósokról, filmszí­nészekről kérnek fényképet, vagy éppenséggel szovjet dal­szövegeket. Ami viszont fel­tűnő: alig van levélíró, aki ne kérne címet, levelező part­nert. Bakond! János poroszlói orosz szakos tanár, úttörő- és orosz szakkör vezető szintén címeket kér. A kérést felol­vasták a rádió Pionyerszkaja Zorka című műsorában. Olyan nagy lett a visszhang­ja. hogy néhány napon belül több mint kétezer levél ér­kezett a műsor szerkesztői­hez, s így kénytelenek voltak azonnal írni a magyar levéld írónak, hogy megtudakolják: hány levelező partnert vál­lalnak. A Moszkvába küldött leve­leknek csak égy töredékét volt alkalmam olvasni. A fel­adók neve és a helységek soka­sága így is meggyőzött arról, hogy milyen rendkívül szoros a kapcsolat. A. levélírók kö­zött volt budapesti, jászberé­nyi, füzesabonyi, kaposvári, tiszalöki, dunaújvárosi, mis­kolci, szarvasi, békésszent- andrási. tótkomlósi... Még a Jugoszláviában, Csehszlová­kiában, Romániában, Auszt­ráliában és aá NSZK-ban élő magyaroktól is érkeznek oly­kor-olykor levelek. Micsoda óriási munka ezek megválaszolása és a szerte­ágazó, néha egészen speciális kérések teljesítése! Eseten­ként „Hallgatóink levelei nyomán” címmel levélszemlét szoktak adni a rádióban, ami a személyes kapcsolaton túl a szovjet—magyar barátságot is erősíti. Erre más módon is törekednek. Így a Moszkvai Rádió és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság „Elbeszélé­sek a szovjet—magyar barát­ságról” című 1968. évi pályá­zatát az idén újabb követte. A mostani címe: „Mit tud ön a szovjet—magyar kapcsola­tokról”. * A versenypályázatra — amint elmondták — szemé­lyes élmény alapján rövid elbeszéléseket, történeteket küldhetnek be a pályázók, amelyek a szovjet—magyar barátságról és együttműkö­désről szólnak. Érdemes volt vetélkedni, mivel a kilenc legjobb elbe­szélést és történetet díjazzák. A két első díj: tíznapos szov­jetunióbeli utazás. A máso­dik díj: kiváló minőségű, minden hullámú psszon mű­ködő Szport márkájú szovjet tranzisztoros rádió, a harma­dik: Zenit tükörkamerás fény­képezőgép. A többi díj sem megvetendő: középhullámú Giala márkájú tranzisztoros rádió, két női karóra, Csajka fényképezőgép és egy asztali óra. Beszélgetés közben gyorsa» repült az idő. írógépek kat­tognak, Lukácsi Gyula szor­galmasan fordította az oro­szul írt riportokat, cikkeket, mivel a magyar adásnak ter­mészetesen nemcsak magyar, hanem szovjet szerzői is van- hak. A napi kétszer félórás műsor sok anyagot igényel, amit abból is láthattam, hogy a kéziratoktól szinte roska­doztak az íróasztalok. Sok munka, sok fáradság előzi meg azokat a jól ismert mondatokat, «melyeket na­ponta kétszer is hallhatunk a szovjet rádióból: — Itt Moszkva beszél. Ked­ves hallgatóink, megkezdjük műsorunkat— Következik: A Márvány­palota kincset Podina Péter 66. Cseppet sem látszott gróf Károlyi Gáboron családi megbélyegzettsége. Modorát, eleganciáját, arisztokrata fesztelenségét méltán irigyel­hette volna bármelyik Pálffy, Erdődy, Eszterházy, Festetich, vagy Lónyay. Megértette, hogy a Vajda szándékosan sétáltat­ja, elkerülendő a fölösleges feltűnést és az avatatlan fü­lek hallgatózását Ráérősen ballagtak egyik teremből a másikba hol a kártyázók, hol a billiárdozók között cirkál­tak el, hol a büfét ejtették útba. — Az talán túlzás, hogy Kossuth Lajos neheztel rád — mondta a gróf. — Ez már a nagylelkűsége miatt is le­hetetlen. Nem akart erről vitatkozni Eötvös. Rengetegen szaladgál­tak Turinba a kormányzóhoz, táplálni benne a hiúságot, amire mindig is hajlamos volt. Aki csak a színe elé ju­tott magyarázkodó fogadkozá­sokkal, könnyen a kegyeibe hízelegte magát. Az ilyen szé­delgők — akár a kormány­párthoz, akár a függetlenségi táborhoz tartoztak — rava­szul alakított szerénységgel festettek magukról makulát­lan önportrét, miközben mo­sogatólébe mártották összes ellenfelüket. A Vajda politi­kai haragosai között sok ilyen Turinba szaladgáló kegyhaj­hász akadt, ezek aztán egy­más mocskoló kijelentéséit megerősítve sátánnak tüntet­ték őt fel Kossuth szemében. — Sajnos, a kormányzó nagylelkűségében válogatás nélkül osztogatja a bizalmat. Talán úgy véli, hogy aki nem röstell megtenni hozzá akko­ra utat, az már rá is szolgált a jóindulatára. Ne haragudj, kedves barátom, ez szenti- mentalizmus, nem pedig po­litika. Szándékosan élezte a be­szélgetést, a valóságosnál jó­val nagyobb megbántottságot mutatott, hadd adják csak tudtára Kossuth Lajosnak, hogy nem mindenben értenek vele egyet a hazai független­ségi ellenzék mérvadó körei. Pedig a kormányzó poli­tikai éleslátása még mindig a régi — bizonygatta gróf Ká­rolyi Gábor. — Tökéletesen tisztában van ennek a tisza­eszlári ügynek nagy nemzet­közi horderejóvel és azzal az erkölcsi kárral, amelyet kény­telen elszenvedni Magyaror­szág a világ közvéleménye előtt. E pillanatban nincs szenvedélyesebb óhaja, mint véget vetni ennek a sötét ál­lapotnak. — És milyen megoldást tartana üdvösnek a szent öreg? Könnyed kíváncsisággal né­zelődött a gróf, közben csen­des szavakkal közölte: — Szeretne veled találkoa* ni. Rendkívül nagyrabecsül, amiért a védelem élére áll­tái. Mihelyt hírét veszi ma megjelent tanulmányodnak, s tisztába jön annak elementá­ris hatásával, nagyrabecsülé­se méginkább megnő irántad. Arra kért, beszéljelek rá, hogy utazz ki hozzá. Mert bár tudja, hogy névlegesen más és más a függetlenségi párt vezetője, valójában te vagy az ellenzék elismert ve­zére. A személyes összebarát- kozásra ő is, én is kiválónak látjuk az alkalmat. Kénytelen volt egy zajos társaság mögé lopakodni Eöt­vös, mert észrevette, hpgy tá­volról figyeli Csernátony La­jos, Tisza Kálmán házi ve­zércikkírója, a kormánypárt harcias politikusa. — Szívem szerint már hql- nap vonatra szállhék, de most egy pillanatra sem hagyha­tom el Budapestet. Forrpont- ra érkezett a tiszaeszlári ügy. A védelem kiragadta a kez­deményezést a vizsgálat kezé­ből. Igen szórakozott hadve­zérnek kell annak lenni, «ki ilyenkor hátat tud fordítania csatatérnek Egyébként — vegyített némi iróniát a hang­jába — Csernátony Lajos ki­merítő tájékoztatást nyújtha­tott Kossuthnak a tiszaeszlári ügyről. (Folytatjuk) Gerencsér Miklós: Regény Eötvös Károlyról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom