Kelet-Magyarország, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-26 / 47. szám

fi0i. ftfemár 38.

CTLET-MAGTARORSZJra

f oMal

m Valaki elolvasta az újságokat..."

Tanyai lámpagondok — megvilágítódon okból

Karácsony előtt jártam egy város környéki tanyabokorban. Délután lehetett, vagy három óra. De a kis szobában már besötétedett. A háziasszony észrevette, hogy nehezen bíbelődök az írással és megszólalt: „Tetszik látni, van itt már minden. Két sertést vágtunk, van szép ruha és pénzünk is. Csak egy nincs még: villany...”

Nézem a lámpát az asztal fölötti díszes tartóban. A néni azt mondja: lámpaüveg sincs. Olvasgatnának ilyenkor, különösen a téli estéken. Vagy tanulna a gyerek. De nincs minél.

És jönnek a szerkesztőségbe a levelek: ha lámpa nincs, nincs világosság. Valamikor azt mondták, a falun, a tanyán, hogy spórolni kell a petróleummal, sötétben is látnak beszélgetni. Ma már nem ez a nincs a gond.

Jön a villany, de még nem ért el mindenfelé.

Jöttek a lapban a levelek — falra hányt borsó.

A kereskedelem emberei azt válaszolják, lámpaüveg sajnos nincs. Tavaly még volt néhány kisebb méret. Januártól viszont már hiába rendeltek Nagykanizsáról és Salgótarjánból. Ott gyártották eddig de leálltak. Régi, úgynevezett divatja múlt cikk. Nem olyan mint a rádió, a televízió, a mosógép, a porszívó és a hűtőszekrény. Amelyeknek jövőjük van, míg a lámpának csak múltja

így igaz

A kereskedelem egyik szakembere panaszkodik: „Valaki elolvasta az újságokat ott a flaszteron, a neoncsövek alatt arról, hogy hazánkban befejeződött a falvak villamosítása. És elhatározta, hogy leáll a gyártással. És azóta is hiába rendelünk. Most már a lámpagyártás is veszélybe került, nemcsak az üveg.

A KSH 1968-ról szóló megyei jelentésében szerepel: a

százhatvanháromezer szabolcsi lakás hetvenöt százalékában van villany. Itt ez óriási eredmény. Hogy már ennyiben van. És hogy évről évre mind több lakásban lesz. De ez a szám azt is jelenti, hogy negyvenezerben nincs. És így számolva 140 ezer ember él a megyében villany nélkül. Nekik egyetlen lehetőség van az olvasásra, a tanulásra, a kultúra alapvető elemeinek megismerésére: a lámpa.

De ahogy hallom, a nagykanizsai és salgótarjáni üveggyárakban is megnőtt az önállóság. És ezt a két gyár vehetői eléggé rosszul értelmezik. Duplán rosszul. Egyrészt azért, mert a lámpaüveggyártást, sőt a lámpagyártást sem tartják már üzletnek. Pedig üzlet, sajnos még az. Kifizetődő is lehetne, mert itt nem az árakkal van a baj. Másrészt a mechanizmusban sem lehet például ilyen következtetéseket levonni: egy felelőtlen általánosítás után lehúzni a rollót a lámpaüveg előtt.

Vitathatatlanul változik a világ. Rohan a technika, sz|édü- Jetes a fejlődés. Szputnyikok keringenek a fejünk fölött, s tízezer kilométernyire történő eseménynek lehetünk részt vevői egyenesben. Az ember munkáját megkönnyíti a gép. Ragyogó filmszínházaink, szép könyvtáraink vannak: a tudomány, az ember szolgálatába állott.

De Szabolcsban száznegyvenezer emberhez ma még nem Juthatott el mindez. Nem firtatjuk most milyen volt a múlt, milyen örökséget hagyott, vagy hogy mennyiben tehetnek mostani helyzetükről azok, akik még ilyen körülmények körött élnek. Nem is ez a fontos. Hanem, hogy ezeknek az embereknek életszükséglet a fény, ha lámpa nyújtja, akkor is.

A tanyai, a falu végi gyerekek sokan e mellett nőnek fel, készülnek arra, hogy holnap mérnökök, mezőgazdászok, orvosok, jó szakmunkások legyenek. Az idősebbek pedig egyszerűen olvasni, szórakozni, varrni, főzni szeretnének.

Elérhetetlen vágy lenne mindez?

Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy nem csupán neon van ebben az országban. A lámpás házak is egy darabkája társadalmunknak. A szédítő eredményeket sokan még lámpafény mellett olvashatják, vagy éppen csinálják.

Velük törődni elsőrendű kötelesség. Nem törődni pedig több, mint mulasztás.

Kopka János

Két „dudás” egy „csárdában”?

Az egyetértési példája Opál l ibán

A ketezerhatszáz lakosú Öpályi három vezető emberének, Madácsi József párttitkárnak, Herdon János tsz-el- nöknek és Kenecsei Antal tanácselnöknek egyezik a véleménye: a községben nincs külön tanácsi és tsz-i kérdés. Vagyis olyan határvonal, amely külön ponton tartaná egyiket is, másikat is. Arra sem kell gondolni, hogy elvégzik egymás feladatát, beavatkoznak egymás szuverén jogába. Érdemes vizsgálni a valóságot.

Példák özöne

Mindjárt a példák özönét lehet feljegyezni. Alig fél évtized óta a község tizenhárom utcájából ötöt töltöttek fel, több ezer köbméter föl- det-homokot hordva a veszélyeztető helyekre. De még ettől is korábbi, hogy 1958- ban a tanács amolyan szélenyhe fészereket készíttetett a határ különböző helyein, hogy rossz idő esetén oda húzódhassanak a mezőn dolgozók. Azóta közös a határ, a tsz tartja fenn, javíttatja az enyhelyeket. Az emberek is szívesen veszik.

Sorolják az egészségházat orvos és védőnői lakással, a könyvtáras klubházat.. Most járdaépítés van soron. A mátészalkai vasútállomásról kapják a salakot. Parkosítják a felszabadulási emlékmű környékét, s betonkerítéssel övezik.

Kölcsönös meghívások

Miképpen fér mind ebben egymás mellé tanács és tszfeladat? Kész az egyszerű felelet: „A köz érdekelje vágó dolgokat közös megbeszélés, tervezés, az anyagi részek kölcsönös rendezése előzi meg. Minden esetben meghívjuk egymást a gyűléseinkre, tanácskozásainkra. Komolyan is vesszük a meghívást.” Aztán rendszerint úgy alakul: megosztják, vagy közösen vállalják a szervezést, hasonlóan az anyagiak biztosítását, s rendszerint — mert legtöbbször szükség van rá — a tsz adja a fuvart

Szükséges például a tavaszi vadvizek elvezetése, a csatornák tisztítása. Tanácstagi körzet szerint szervez a tanács, brigádjai útján szervez a tsz is. Társadalmi munka kell a sporttelep öltözőjéhez? Vállalja a tanács, az anyagszállítást a tsz végzi, fuvarköltség számítása nélkül.

Most a tűzoltoszertár kérdése van napirenden. A várható koopex-áció ez: a rendeltetésének már korszerűtlen helyiséget átadja a tanács a tsz-nek, az „kipofozza”, zöldség-gyümölcs és húsboltot nyit benne; az új szertár építésénél ellenszolgáltatás nélkül működik közre a tsz.

Négy tan termes iskola építése van kilátásban, (igen nagy szüksége van rá a községnek.) A tsz várja, hogy megadhassa a rájutó segítséget /

„Már az

ő érdekükben is...”

Rengeteg bizonyítéka van már eddig is a kölcsönös együttműködésnek. Azt vallják, a község fejlődését, anyagi erősödését nem lehet külön tanácsi és tsz-kérdésnek tekinteni. Felesleges tagadni, hogy például a tsz „betegeskedéséből” a sikeres felgyógyuláshoz ne lenne köze ennek az együttműködésnek. Meg lehet-e osztani annak a hasznát, hogy a tsz. ingyen fuvarral szállít tüzelőt munkaképtelen öregeknek ? Vagy

azt, hogy tavaly külön szerződést kötött négy cigánycsaláddal rendszeres vályogvetésre, amihez adta a töreket és fizetett a munkáért? Hét tsz-tag kapta a hetvenhárom- ezer darab vályogot — házépítéshez. Csak a vályog „szimpla” árát kellett megfizetniük. Kell a községbe az új ház? Kell! Jót tesz az ilyen bizalmas segítés? Feltétlen !

Ismertetni kellett a nagy üzemi gazdálkodás, a falupolitika új helyzete kialakítására hozott új törvényeket (tsz- és földtörvények.) Vita helyett most is megosztották a tennivalót: tanács és tsz kölcsönösen rendezett ismertető előadásokat.

Hasztalan „provokálok”, hogy akár csekélyke ellentétre is „fényt deríthessek.” A válasz enyhe mosoly és újabb érvek sorolása az együttműködés mellett. Mire Herdon János, a Kossuth Tsz elnöke kiint fejével az utcára: „Már az ők érdekükben is...” — mondja.

Kinn szépen öltözött iskolások sorjáznak hazafelé. ■

Asztalos Bálint

A paládi elnök

Lapunk két ízben is foglalkozott az elmúlt hetekben a kispaláéi Üj Barázda Termelőszövetkezet ügyeivel, életével, problémáival. („Hová lett 820 ezer forint?” február 11. — „Elnökválasztás Paládon” február 13.)

örömmel jelentjük, hogy a termelőszövetkezet üg-ei megnyugtató módon rendeződtek. Az elmúlt napokban küldöttségek keresték fel az elnökjelöltnek számba jöhető szakembereket. A minap megtartott elnökválasztó közgyűlésen megtörtént a szavazás is. A két jelölt közül a törvény előírta szótöbbséggel Harbula Ferencet, a Fehér- gyarmati Állami Gazdaság sonkáéi telepvezetőjét választották meg. A fiatal szakember évek óta a környék elismerésére végezte munkáját, működési területe szinte Botpalád határában volt. így ismerik.

A titkos szavazólapokra másik jelöltként Danku Béla neve került ö is fiatal szakember, megbecsült kertésztechnikusa ugyancsak a Fehérgyarmati Állami Gazdaságnak. ahol éppen előléptetés előtt állott. Ö is szomszéd-falusi, magosligeti születésű.

Sok tag javaslatára megkérték a másik jelöltet, vállalja el a közös gazdaság üzemegységvezetői beosztását. Danku Béla hajlandó segítségére sietni Kispalád és Botpalád dolgozó embereinek, rendbe hozni sok év mulasztásait.

(«■>

A választék titka

Panaszkodnak a kereskedők megyénkben: nem tudnak választékot biztosítani, mert nem engedi meg a készletük. Igaz is, hogyan lehet még többféle, minőségben, kivitelben, vagy akár egyszerű kül- csinbc-D különböző árukat beszerezni, ha a bolt engedélyezett készlete nem nő?

Nem könnyű dolog, az biztos. Feltétlenül szükség van rá. hogy a kereskedő alaposan nézzen körül, mit vesz meg mi az, amit nem kér a vásárló, állandóan figyelemmel kísérje a legrégibb áruk forgalmát, a bolt készletét... Tehát alapos, közgazdaságilag indokolt, s ne ötletszerű, kapkodó munkát végezzen.

Ha ezt így végzi, tud nagyobb választékot biztosítani?

Nem bizonyos. Az viszont igen, hogy a régebbi készletekben nagyon sok az elfekvő, magas áru, vagy rossz minőségű cikk és ezek rontják a készletek összetételét.

Nagyobb forgalmat, s ebből következően nagyobb nyereséget csak akkor lehet elérni ha van bőven áru — mondják erre a kereskedők, s van is némi igazuk. Állandóan növelni a választékot, árubőséget biztosítani — ehhez kész.

let kell és nem is akármilyen nagyságú.

Ez így túlzottan könnyű lenne. Csupán vásárolni kellene az ipartól, a nagykereskedelemtől, s a vásárló majd elviszi, ámi kell neki. Ami nem kell, az marad.

Ez volt éveken keresztül és óriási terhet jelentett a népgazdaságnak. Ha a kereskedők nem érdekeltek az értékesítés meggyorsításában, egyes megtermelt értékek nem realizálódnak — azaz ellenértékűk nem folyik be az államkasszába. Ez pedig súlyos százalékokat jelent a nemzeti jövedelem visszahúzóinak sorában.

Tehát nem egyszerűen a dolgok megnehezítése miatt találtak ki a készletgazdálkodás . korlátáit, hanem súlyos közgazdasági indokok miatt. Egyébként tavaly a tervezettnél is nagyobb mértékben nőttek a kereskedelmi készletek, s a terven felüli növekedés országosan 2 milliárd forintot tett ki. Ez nem hasznos, fékezi a fejlődést.

A növekedésnek tehát gátat kell szabni, és gátat is szabnak. Lehet-e ilyen körülmények között mégis választékot biztosítani?

Ketten ülünk az asztalnál. Előttünk pohár, benne amolyan seszínű bor. Hogy milyen fajta szőlőből van, nehéz volna megállapítani, a hordó ízét annál inkább. Szeretem a bort, de ettől bármennyire vigyázok is, félre húzódik a szám. öreg nagybátyám, aki szembe ül velem, észreveszi.

— A hordó öcsém, a hordó — mondja fályolos hangon.

— Tudod, beteg voltam az ősszel, és nem volt aki kimossa. úgy szűrtük bele a bort, hogy csak egy kis hideg vízzel öblítettük ki.

— De hát miért nem szólt bátyám valakinek. Esetleg én is szívesen ...

— Kinek szóltam volna öcsém, azt mondd meg. A nagy Istennek, mert csak az törődik velünk, vagy még az sem. Nem néz miránk öcsém senki. Ügy élünk itt ezzel a vénasszonnyal, mint két gazdátlan kutya.

— Ha esetleg valamire szükségük volna bátyámék- nak — szakítottam félbe egy pillanatra az öreget.

De ő szinte mérgesen folytatja:

— Hova gondolsz öcsém, ott még nem tartok. Bár lassan közelebb járunk mind a ketten a nyolcvanhoz mint a hetvenhez, de a két disznót

Magány

még magam öltem le a télen. Az a kis ruháravaló is kikerül valahogy. — Itt egy kis szünetet tart. Székét közelebb tolja az enyémhez, hogy szinte a fejünk összeér, úgy folytatja: — Nem arról van itt szó öcsém, hanem, hogy valaki néha ránk nyithatná az ajtót, hogy ne éreznénk magunkat annyira egyedül. Hej! — sóhajt fel keservesen. — De másképp is lenne minden, ha te akkor nem hagyól itt bennünket.

Akkor ősszel rengeteg ökörnyál volt. Ügy úsztak a krumpliföld felett, mint valami nagy pamutdarabok.

Mi gyerekek azzal szórakoztunk, hogy egynek-egy- nek elkaptuk a végét, és egymás derekára csavartuk. Persze, csak akkor, ha felszedtük a krumplit, amit apám kapával ki vájt a földből. Este, amikor már olyan sötét volt, hogy nem láttuk a krumplit, nekifogtunk dud. vát, gazt gyűjteni, és betakargattuk vele a krumplikúpokat. Rengeteg kúp volt. Minden kis darab földön három, kettő az úré, egy a miénk. Mondta is az ispán mindig, ha arra jött; Nehogy valamelyikbe többet tegyek, mert azt viszem el.

Odahaza igyekeztünk gyorsan megvacsorázni, aztán bújtunk az ágyba, hogy minnél hamarabb tudjunk pihenni. Tudtuk, hogy hajnalra, mire virradni kezd, már megint a krumpliföldön kell lennünk.

Már csak apám volt fent anyámmal, amikor szekér állt meg a ház előtt, s kisvártatva a nagybátyám, szálas alakja nyomult be az ajtón. Ke- zetfogott apámmal, leült a lócára, és mivel elég későre járt, egyenesen a tárgyra tért. Erre persze nekünk is kiment az álom a szemünkből. Már maga az nagy esemény volt, hogy a nagybátyám eljött hozzánk. Ez ugyanis elég ritkán fordult elő, hát még ilyen későn. Szóval hegyeztük a fülünket, amikor megszólalt:

— Azt hiszem tudjátok miért jöttem, — kezdte.

— Majd megmondod — így apám.

— Hát elvinném ezt a fiút, ha úgy gondoljátok. Ügyis annyian vagytok, hogy nem fértek egymástól, nekem meg szükségem van rá Ilyenkor ősszel nagyon sok a munka.

— Aztán csak dolgozni kéne, vagy másra is? — szólt bele apám megint.

— Ha megérdemli később örökbe is fogadnám. De csak később. — tette hozzá, de már akkor fel is állt

Ezzel aztán a dolog el is volt intézve. Odajött hozzám és azt mondta, vegyem a cuc. comat, mert még messze van a haza. Ránéztem anyámékra, de mivel ők nem szóltak semmit, nadrágom, ami a fejem alatt volt, hónom alá vettem, felmásztam a szekérre, és elmentünk.

Egy hónapig voltam náluk, aztán elszöktem. Hogy miért, nem tudtam volna megmondani. Dolgozni ugyan kellett, de ezt én megszoktam otthon. Ütni nem ütöttek, enni is kaptam eleget, mégis otthagytam őket.

Amikor hazaértem, nem mertem bemenni. Előbb az öcsémet küldtem, hogy nézze meg apám otthon van-e. Csak amikor meggyőződtem, hogy

tiszta a levegő, akkor mentem be a házba. Anyám éppen mosott. Fehér vastag karja csakúgy gőzölgött, ahogy kivette a teknőből. Amikor odamentem hozzá nem szólt semmit. Nagy szomorú szemével rámnézett, és a hamus lúgtól véresre mart tenyerét egy pillanatra a fejemre tette. Aztán mint aki megrestelli magát, gyorsan a kezembe nyomta a vizes vödröt

— Ne, akkor hozzál vizet.

A bor közben egész langyos lett a pohárban. Így, állottán még jobban érezni rajta a hordóízt. Lassan menni kéne, de öreg bátyám csak mondja, mondja panaszát. Nem szakítom félbe, minek. Mit mondhatnék neki, hogy nem én voltam a hibás, hogy velük egyetlen gyerek se jött volna ki, mert soha senkit sem szerettek, csak saját magukat Hogy azt hitték nem öregszenek meg soha, és nem lesz szükségük senkire. Minek. Sajnálom őket, de nemsokára úgy is mennem kell. ök ittmaradnak magukban és a magány újra idetelepszik rájuk.

Faleslk Ferenc

Igen, lehet Egy példa A nyíregyházi Zrínyi Ilona utcán van egy férfi ruházati szakbolt, ahol nincs pánasz a választékra. A készlet mégsem túlzottan magas. Mit tesz ott a kereskedő? Naponta (') pontos elemzést vegez, ósz- szehasonlítva a beszerzést, a forgalmat, és a

készletet. A pénz forgási sebessége — a jo vásárlások és a gyors értékesítés következtében — mindössze 42 nap, ami másutt csaknem elképzel, hetetlen rövid idő a konfekció szakmában.

És ez az alap a forgási sebesség. Ha valahol ez túl sok napot tesz ki, hiába magas a készlet, nem . lehet elég választék az üzletben, „sír” a polcokról Sz,

áruszegénység. Éppen ezért ma már nem a forgalom, hanem a pénz forgási sebessége tükrözi leginkább a kereskedő szakmai felkészültségét, munkáját.

De meg kell adni azt is; hogy a jobb munkát objektív akadályok nehezítik, aminek okait inkább az iparban, s a nagykereskedelmi hálózatban kell keresni. Hadd álljon itt erre egy müncheni példa, amit az egyik — készletgazdálkodással foglalkozó — szabolcsi szakember látott é» hallott egy áruházban.

Az igazgatót felhívta az egyik iparvállalat igazgatója, és kérte, hogy az aznap délelőtt 10 órára (!) kötött szerződés szállítási határidejét öt órával módosítsák. Az áruház igazgatója nyomban semmisnek tekintette a szerződést, mert a szállítási feltételeket nem teljesítették. Az ezt követő vitában pedig az ipar örült, hogy 10 százalékos árengedménnyel átvették az áruját. Természetesen 10 órakor.

Miért említettük ezt a példát? Azért, hogy a készlet és a választék vitájában a lényeghez érkezünk. Mert nem a készlet dönti el a választékot, mint ahogy sem az említett müncheni, se a többi, áruval tömött nyugati áruházban nem ez a lényeg: ők sokkal kisebb készletekkel rendelkeznek, mint a mi szabolcsi áruházaink! A lényeg a forgási sebesség gyorsításán és a szállítás, a pótlás szervezettségén van.

Egy csöppet kevesebb energiát a készletek növelésére, s ugyanannyival többet a lényegi kérdések megoldására — ez a választékbővítés útja.

Kan István