Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-19 / 15. szám
f 0?*3? irsi.rr-vtÁGY^rmmr.m MW Jamjár *1. EgY bét a világpolitikában Szojuz! Szojuz! Végre: négyes tárgyalás Párizsban Johnson búcsúja Nixon és a Közel-Kelet Faji viták Londonban HÁROM HETE, hogy a» amerikai űrhajósok befejezték karácsonyi Hold körüli utazásukat, most pedig a nagyszerű szovjet űrnégyes — Vlagyimir Satalov, Borisz Volinov, Alekszej Jeliszejev és Jevgenyij Hrunov — nevétől visszhangzik a világ. A Szojuz—4 és a Szojuz—5 űrkísérlet jelentőségéről máris rengeteg tudományos kommentár látott napvilágot, amelyek azonban még távolról sem tárták fel mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a két, emberekkel haladó űrhajó összekapcsolása és az jelentett, hogy egyszerre két űrhajós is tartózkodott tirhajón kívül a világűrben, sőt átszállt egyik űrhajóból a másikba. Amerikai tudományos körök megítélése szerint a Szovjetunió módszeresen halad előre űrkutatási programja végrehajtásában. A kommentárok megállapítják, hogy e program állomása lehet a Holdra szállás, de a mesterséges űrállomás létrehozása arra enged következtetni, hogy a szovjet tudósok már más bolygók feló indítandó lakott űrhajókat is terveznek. S bár a világűrkutatásban nem lehet kifejezetten versenyről beszélni, kétségtelen, hogy a Szovjetunió és Amerikai Egyesült Államok között van ilyen vetélkedés. Nos, ezzel kapcsolatban az űrkutatás egyik legismertebb szakértője, sir Bemard Lövell, az angliai Jordell Bank csillagászati megfigyetóállomás igazgatója megállapította, a két szovjet űrhajó összekapcsolása arra mutat, hogy a Szovjetunió az orbitálts pályán keringő flr- be rendezések összeszerelésének technikájában négy évvel megelőzte az Egyesült Államokat A VILÁGŰRBEN ELÉRT .SIKEREK mellett az elmúlt hét megnövelte as emberiség reménységét az egyik legégetőbb és legfájóbb földi probléma, a vietnami háború megszüntetésének lehetőségére. Megoldódott az immár hetvenhét napja tartó és sokszor már komikusnak ható „asztalvita” a párizsi béketárgyalásokon- Ez a hét végre meghozta a megegyezést a Vietnammal és az amerikai tárgyalófelek között a béketárgyalások ügyrendjében. Az asztal formáját illetően olyan megoldást találtak, amely minden fél számára kielégítő. Nyilvánvaló, hogy az úgynevezett „asztalvita” mögött az amerikai, de különösen a saiganl félnek az a kísérlete húzódott, hogy a tárgyalásokat szabotálja, és ne kelljen elismernie a Délvietnami Nemzeti Felszabadí- tási Frontot. Ez a helyzet most megváltozott. Saigon — ha fogcsikorgatva is — kénytelen egyenrangú tárgyalópartnernek tekinteni a DNFF-et- Kétségtelenül főszerepet játszanak ebben a politikai s nem utolsósorban a harctéri realitások. Máskülönben nem lehet megmagyarázni azt a tényt, hogy az első négyoldalú tárgyalásra Párizsban éppen két nappal a Johnson-kormányzat távozása és a Nixon adminisztráció hivatalba lépése előtt került sor. A PÁRIZSI TÁRGYALÁSOK folytatásától, illetve a négyes tárgyalások megkezdésétől nem lehet azt várni, hogy a megbeszélések most már zavartalanok lesznek és rövid időn belül eljuthatnak a vietnami békéhez. Hosszú és kemény tárgyalásokra számíthatunk, de joggal remélhető, hogy a realitások kedvezően befolyásolják az menyek menetét és elvezetnek az annyira várt megnyugtató rendezéshez. A világpolitikára egyébként az elmúlt héten sok tekintetben rányomta bélyegét az amerikai elnökváltozás. A. lelépő Johnson elnök elbúcsúzott a kongresszustól. Zárójelentésében természetesen igyekezett kormányzatának éveit kedvező színben feltüntetni. A gazdasági helyzetet elemezve azonban kénytelen volt elismerni, hogy Amerikában inflációs veszély van, a vietnami háború következtében a gazdaságra súlyos terhek nehezednek, az ország nemzetközi fizetési mérlege kiegyensúlyozatlan ésmégaok millió amerikai él nyomorban. Nyugati politikai szemleírók szerint a hétfőn hivatalba lépő Nixon-kormánysat magatartásától nem kis részben függ a közel-keleti válság alakulása. A helyzet egyik jellemvonása, hogy Libanonban tovább tart a kormányválság, a pártok közötti ellentéteket Karaimnak, a kijelölt miniszterelnöknek egyelőre nem sikerült áthidalnia. RUSK AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTER ezen a héten válaszolt a Szovjetuniónak a közel-keleti béke megteremtését célzó javaslatára. A válasz — elodázó. Rusk nyilvánvalóan arra törekedett, hogy az érdemi tárgyalások fonalát utódjának, Rogersnak adja át. Ugyancsak nagy figyelmet keltett az a franciá javaslat, amely szerint & négy nagyhatalom ENSZ-képviselői üljenek össze elfitár- gyalásra a közel-keleti' válság megoldásának elősegítésére. Vannak jelenségek, Gerencsér Miklós: amelyek arra utalnak, hogy Izrael a jövőben esetleg kevésbé lesz merev az elfoglalt területek kérdésében. Abba Eban külügyminiszter egy televíziós interjúban legalábbis azt állította, hogy az izraeli kormány tagjainak többsége híve annak, hogy a béke érdekében feladjanak elfoglalt területeket. Az arab közvélemény azonban, tapasztalatai alapján, nem bízik Izráel e szándékaiban. Az A1 Ahram című kairói lap például így ír: „Izrael politikája továbbra is arra irányul, hogy rákényszerítse a „békét” az arabokra — folytassa a területi expanziót, mindezt pedig a megrémítés és a terror eszközeivel érje el... Tel Aviv magatartását megerősítette az, hogy az Egyesült Államok politikájából ösztönzést meríthetett” — állapítja meg az egyiptomi lap. SZERDÁN BEFEJEZŐDÖTT Londonban a brit nemzetközösség értekezlete. A nemzetközösségi kormányfők tanácskozása arra mutat, hogy Britannia ma már egyre kevésbé jelent összetartó erőt volt gyarmatai számára. Különösen megmutatkozott ez a rhodesiaj vitánál, amely szinte összebékíthetet- len ellentétre • utalt a nem- zetközöBség néhány fehér tagja és a színes bőrű1 afrikai, ázsiai és nyugat-indiai többség között. A vita megmutatta, hogy a brit miniszterelnök továbbra sem hajlandó erélyesen fellépni a fajüldöző Smith törvénytelen telepes kormányával ■ szemben. Ugyancsak a faji kérdés okozott választóvonalat a kormányfők között a színes bőrűek angliai bevándorlása és állampolgársága kérdésében. Az egykori, brit, világbirodalom utódjaként létrejött nemaetközösség ma már — egyes gazdasági jellegű együttműködésen kívül ~r mint politikai szerv nem sokat jelent," s egyetérthetünk azokkal a lap véleményekkel, amelyék' a 'Szervezetet í ttíf jobb esetben hasznos vitafórumnak! 'tekintik, Gáti István Külpolitikai széljegyzet: A „nixoni évek” nyitánya Hétfőn Nixon ünnepélyes külsőségek közepette felesküszik az Egyesült Államok alkotmányára, s ezzel hivatalosan is megkezdődnek a „nixoni évek”. A beiktatás pontot tesz arra az átmeneti időszakra, amely november óta szinte teljesen megbénította az amerikai politikát. Persze senki sem várja, hogy a nixoni republikánus őrségváltás kezdete azonnal látható fordulatot hoz majd Washington politikájában. Azokat, akik valamilyen látványos kezdeti változást várnak, maga az új elnök figyelmeztette: bár Eisenhower szívrohama idején helyettesként már betöltötte az elnöki tisztséget, most mégis bizonyos kezdeti időre lesz szüksége, hogy megszerezze a kellő-tapasztalatokat. E „tanulóidő” alatt igyekszik majd harmonikus cselekvő apparátussá kovácsolni kormányát is. Most, közvetlenül a „nixoni évek” nyitánya előtt, legalább oly nehéz megítélni, mint a novemberi elnökválasztás után, hogy milyen politikát is lehet várni a következő négyesztendős periódusban, Nixon munkatársainak áttekintése sem nyújt nagyobb eligazodást. Az általános washingtoni gyakorlat szerint a hatalom gyakorlásában az elnök a „szűkebb kabinetjére” támaszkodik, amely hadügy- és külügyminiszteréből, továbbá nemzetbiztonsági és külügyi főtanácsadójából áll. Nixon szűkebb kabinetjében a hadügyminiszter Laird az egyik legre.jtéiyesebb figura Annak idején az 1964 -es választási" hadjáratban a szélsőségesen jobboldali, hidegháborús programmal fellépő Goldwater bukott republikánus elnökjelöltet támogatta, majd a libeválisabb nézetekkel fellépő , Rockefeller New York-i kormányzó elnökjelöltsége mellett folytatott kor t es h a d j á ra tot. A viet- ;; nami háború - ügyében kifejteit nézetei alapján vannak, .akik á bekülékeny „galambokhoz”, mások a totá- lisabb hadviselést követelő A gyűlölet ellenfele Regény Eötvös Károlyról 27. Az első szemlénél, július 19- én este ugyan többen állították, hogy Solymosi Eszter is lehetett, de a másnapi alapos szemlénél mind a 12 tanúskodó egybehangzóan vallotta, hogy a tetem még csak nem . is emlékeztet az eltűnt lánykára. Márpedig a hullán Eszter ruháit találták:, sőt a kendőbe csavart festék is oda volt kötve a csuklójára. Vágást ugyanakkor nem találtak a nyakán. A következtetés már gyerekjáték: a zsidók valóban megölték Solymosi Esztert, tetemét elsikkasztották, ruhájába egy ismeretlen holttestet öltöztettek, sátáni furfanggal a világ szeme elé tárták, hogy íme, megkerült a lányka, vágásnak semmi nyoma rajta, tehát nem a zsidók a gonosztevők, hanem azok, akik gyilkossággal vádolják őket. El kellett ismernie Eötvösnek, hogy ez a fordulat megsokszorozta Bary József számára a siker esélyeit. Jóllehet, a bíróság soha nem veti el magától az önálló mérlegelés jogát, de ítéletében kénytelen figyelembe venni a szakértők és a tanúk véleményét. Márpedig a Vajda tudomása szerint cseppet sem kellett unszolni a nyíregyházi törvényszéket a tanúk és a szakértők iránti hiszékenységre. Nyílt titok volt, hogy Korniss Ferenc törvényszéki elnök, Bary József pártfogója, vizsgálóbíróvá való kinevezője hisz a vérvádban. Tőle tehát aligha várhattak kételkedést a tanúkkal és a szakértőkkel szemben. Móricz együgyű vallomását a további fejlemények során egész sereg hivatalos személy, komoly felnőtt erősítette meg. . Amennyire gyengébb volt a vgd első pillére, annál erősebbnek tűnt "a második. Az egész vizsgálatot szinte röpítette célja felé a szélsőséges indulatok szélvihara. Országos karének magasztalta a vizsgálóbírót, minden lépésében a zsenialitás bizonyítékát ünnepelte az antiszemita sajtó, interjúi tüntetéseket robbantottak ki. Ilyen légkörben akár be is fejezhette volna a nyomozást, bizonyítottnak nyilvánítva Solymosi Eszter meggyilkolását. De Bary József igényt tartott a fórmai feddhetetlenségére, a törvényesség korrekt betartására, ügyelt a hivatalával járó szakmai alaposságra, nehogy elfogultsággal vádolhassák azok a kevesek, akik bírálói közé tartoznak. Móricz vallomása és a csempészett idegen hulla mellé földerítette a halott- úsztatás agyafúrt bűnét. Ezzel rátalált a vád harmadik fő pillérére. Ha eredendően szerény embernek születik, s fontos feladatában éberen vigyáz erre az erényére, akkor" is méltán ragadja magával a büszkeség. Majdnem tökéletes művet sikerült felmutatnia: bárhonnan támadnak, kiállja a vészt a három pilléren nyugvó alkotmány. A máramarosi tutajosok — Matej Ignác, Herskó Dávid, Smilovics. Jankel — vallomása tökéletes bizonyíték a zsidók bűnössége mellett, Tü_ zetesen beismerték. hogyan Úsztatták le a Tiszán a női hullát, hogyan öltöztették Eszter ruháiba és hogyan oldották cl a tutajtól Csonkafü- zesnék mintha ott bukkantak volna rá véletlenül. , így festett a kerek történet Móricz vallomásától a tutajosok töredelmes beismeréséig. A Vajdát kimerítette a vizsgálat eddigi eredményeinek áttekintése, gyötörte a hőség, fejét, erős fájás szorította. Nem bírta tovább a kemencévé forrósodott kupé fullasztó levegőjét, lehúzta az ablakot, arcát a vonat légáramába tartotta. Elhagyták Püspökladányt, a Nagykunság és a Hortobágy találkozásánál sis- tergett keresztül a gyors. Eötvös lenyűgözve markolta az ablak kapaszkodóját, mintha a világ ismerős rendjéből röpítették volna az időtlenségbe. Dunántúl gazdag és dús tájaihoz szokott szeme előtt lidérces álomként lebegett a puszta, amely káprázatban végződött valahol az űr peremén. A lángoló fény mozdulatlanná sújtotta a nyájakat, ledöntötte lábukról a marhacsordákat, vánszorgóvá gyengítette a szilaj méneseket. Szikfpltok vakítottak elő a fakósárga legelők tengeréből és idegesítő sejtelemmel rezgeti a délibáb a horizont alján. Európa hátaközepe volt ez a ragyogásban haldokló táj, távolabb a civilizációtól, mint Ausztrália bozótosai. Eötvös el sem merte képzelni, mikorra rázza fel évezredes ájult- ságából a puszták végtelenjét a modern társadalom. Egyelőre csak ott nyüzsög a buz.,héjakhoz” sorolják. Volt időszak, amikor a hagyományos fegyverzet növelésében látta az amerikai katonai erő még nagyobb kifejlesztésének egyedül üdvözítő voltát. Máskor viszont amiatt szórta bírálatainak nyilait a Johnson- kormányzatra, hogy „bűnös módon elhanyagolja az Egyesült Államok rakétaütőerejének” kifejlesztését. Helyettese: Packard, aki hetedik milliomosként vesz részt az amerikai kormányban, —. szokatlanul miniszterhelyettesi poszton —, sokkal egyértelműbb az állásfoglalásban. Mint az általa alapított ha- tamas elektronikus monopólium legnagyobb részvényese, bizonyára a rakétaüzlet fejlesztésének ügyét képviseli majd a kormányban is. Amikor a költségvetési tételeket elosztják, Rogersről, a külügyminiszterről a szűkebb kabinet másik vezető tagjáról még annyit sem mondhatunk, mint Laird-röl. A diplomáciai tapasztalatai ki is merültek tulajdonképpen abban, hogy Togo függetlenségi ünnepségein az amerikai kormányt hivatalosan képviselte. Hacsak azt nem tekintjük „világpolitikai tapasztalatszerzésnek“, hogy korábban Genfben, egy bűnözéssel foglalkozó konferencián képviselte Amerikát. Nagyon valószínű, hogy az amerikai külpolitika egyik fő meghatározó személyisége az a Kissinger lesz, akit Nixon nemzetbiztonsági tanácsadójává emelt Ügy tűnik, hogy Nixonnak már a választási hadjárat során tett főbb külpolitikai kijelentései is Kissinger nézeteire épültek. A Harward egyetem német származású professzora több könyvet írt a nukleáris kor modern külpolitikájáról, s bírálta a Johnsoo-karmány- zat külpolitikai vonalvezetését. Szemére vetette a demokratapárti kormányzatnak, hogy nem folytat hosszabb fákra,, átgondolt külpolitikát, hanem csak amolyan „válságelhárító tevékenységet”galom, ahol a papok táncolnak — villanyvilágítással szerelik fel a kávéházakat, rus- kicai fehér márvánnyal bélelik Buda királyi várát, Svédországból hozatják a gránitot a bankok lépcsőjéhez, de víz helyet iszapot merít a czikós a gémes kútból itt a Hortobágyon. Székfoglaló beszédeket tartanak az Akadémián a magyar műveltségről, de inkvizíció» pert készítenek elő Szabolcsiján. A két véglet között világokat elválasztó végtelenséggel nyújtózik a nagy mamagyar Alföld. Fáradt aggyal gondolkodott fáradhatatlanul éz önkéntelenül Eötvös. Soha nem érezte annyira, mint most, hogy mennyi keserűség vegyül hazaszeretetébe. Gondolatai észrevétlenül siklottak vissza a kötelességre. Meglepő tisztasággal fogalmazódott meg benne, hogy milyen fundamentumra építse föl a védelem munkáját. Amiként három tételből áll a vád, úgy neki is három alapvető dolgot kell bizonyítania: Scharf Móric vallomása koholmány; bűnös célzatossággal folytatták le a halottszemlét és fogalmazták meg a boncolási jegyzőkönyvet; a halottúsztatás agyrém, mert lehetetlen a vizsgálat által állított formában. Debrecen falusias házai között lassított a vonat. Eötvös megkönnyebült, hogy nem nyomasztja többé a sivár puszta látványa, s hogy haszonnal próbálta ki Bem József szokását Bizony szánalmas odúnak látta Eötvös Heumann Ignác nyíregyházi ügyvéd irodáját. Hozzászokott a maga nagyúri környezetéhez a ferencren- diek belvárosi palotájában, ahol tizennyolc alkalmazottja és sok száz ügyfele népesítette be a fényes hivatalt. De törődött is most az előkelőséggel, örült, hogy a kánikula elől végre hűvösre bújhatott. ÉlMegvárja, amíg a világ különböző pontjain a maguk teljességében bontakoznak ki a válságok, s akkor kapkodni kezd, hogy mily módon háríthatná el azokat. A válságokat, Kissinger szerint, meg lehet előzni, és nem szabad hagyni, hogy az Egyesült. Államok passzivitásba süllyedjen, szem elől tévesztve hosszabb lejáratú stratégiai terveinek megvalósítását. Amerikának szembe kel] néznie azzal, hogy ma már nem lehet valamiféle általa legjobbnak és legtökéletesebbnek tartott „rendet” rákényszeríteni a világra. Óvakodnia kell attól, hogy erejének tekintélyes részét — egyoldalú kötelezettségvállalással — a világ valamely országéban vágj- térségében lökéssé. Ugyanakkor azonban még hatalmasabban kelj kibontakoztatni a katonai ütőerőt, mert a Szovjetunióval való eljövendő tárgyalásokat Amerika csakis az „erő helyzetéből” folytathatja le. E kiisi tigert programnak tulajdonítják azt is, hogy nagyobb súlyt kíván . helyezni a nyugat-európai szövetségesekre és a NATO-ra, s hogy az a véleménye, hogy a vietnami háború eszkaláció közepette elhanyagolták a nyugat-európai térséget Ezekután érthető, miért fogadták oly osztatlan ovációval Nyugat-Német- ország kormányköreiben Kissinger kinevezését. Mindez egyelőre azonban inkább előzetes várakozás mielőtt az amerikai történelemben átfordítanak a „nixoni évek” egyelőre még üres lapjaira. Mivel töltik majd meg ezeket a lapokat'1’ Jobban építenek-e majd a realitásokra Nixon éa munkatársai, mint a dicstelenül távozó Johnson-adminisztráció? Avagy üjább feszültségek és újabb konfrontációk veszélyét idézi-e majd fel a johnsoni politika nixoni folytatása? Minderre a választ csak az új elnök kormányzásának gyakorlata adhatja meg. Árkus István vezettél terpeszkedett el a kopott fotelben, rágyújtott hat- krajcáros szivarjára, s miután jelenlétével teljesen kitöltötte a szűk, alacsony, piszkos tapétája szobát, már nem gondolt az emberkínzó vonatozás fáradalmaira. A sápad» arcú Heumann egy falhoz támasztott széken húzta meg magat, mintha nem is házigazda lett volna, hanem feszengéssel teli, megilletődött vendég. A hűvösre, szivarra, beszédre egyaránt kiéhezett Vajda kávéházi barátai közé képzelte magát, kövérkés testét boldogan elernyesztette, lomhán fújta a vastag szivarfüstöt, kirgiz szemével élénken kalandozott arrafelé, amerre a gondolatai jártak. — Veszprémi vármegyei tisztviselő koromban történt, hogy pörösködni ment a törvény elé egy zsidó és egy keresztény — fogott a mondókába anélkül, hogy érdekelte volna, kíváncsi-e a jámbor Heumann az ő históriájára. — A zsidót érte sérelem, el is mondta szép sorjában a panaszát, amit meg is hallgatott figyelő türelemmel a bíróság- No hiszen az öreg bíró any- nyira türelmes volt, hogy el is aludt. Ez éppen nem volt komoly viselkedés az igazság ősz osztogatójától, be is látta, úgyannyira, hogy fölébredt a saját horkolására. Röstellte a dolgot, így hát komoly szigorúsággal hozta meg ítéletét: csukják le fél esztendőre a zsidót. Zavar lett ebből, a fiatal bírák mondják az öregnek, hogy hiszen a keresztény a bűnös. Mire ő igen megbántó- dott Rámordult kollégáira, mondván, hogy akkor csináljátok jobban, végtére i$ ti vagytok a fiatalok. Igaz, ami igaz, rosszul bíráskodott az éi) agg földim, de a fiataloknak derék tanácsot adott. Vajha megfogadnék. Nehéz ebben bízni, ugye, Heumann úr? (Folytatjuk
