Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-22 / 17. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLETEK I ancvt évfolyam ír szám ÄRA- 70 FILLER 1969. JANUÁR 22, SZERDA Jelentős mennyiségű, terven felül érkezett kőolajat dolgozott fel az elmúlt évben a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalat. A részben hazai, másrészt a szintén tengelyen érkező szovjet kőolajból ez évben is szeretnének a tervezettnél is nagyobb mennyiséget. kapni. Fülöp János igazgató azonban év elején még csak a tervszámúkra alapozhatja elképzeléseit, a vállalat ez évi programját — Ez évben 375,8 millió forint termelési értéket kell előállítanunk, s ugyanakkor 23,8 milliós nyereség elérését tűztük ki célul. Ezek a számok tulajdonképpen meg is határozzák feladatainkat. Ahhoz, hogy ezek teljesítve, illetve túl legyenek teljesítve, igen sokrétű munkát kell végeznünk, úgy az üzem műszaki állapotának fejlesztése, mint az új technológiák bevezetése, valamint.a keresletnek megfelelő, új termékek előállítása érdekében. — Beruházásokra összesen négymillió forint áll rendelkezésünkre. Ebből berendezéseket vásárolunk egymillióhatszázezer forint értékben. A műhely bővítésére, a korszerűbb munkafeltételek megteremtésére 410 ezer forintot költünk. Villámvédelemre és az elektromos rendszer korszerűsítésére 230 ezer forintot irányoztunk elő és egyéb, kisebb munkákra tartalékoltunk. — Műszaki fejlesztésre félmillió forintot szántunk Ezt az összeget főleg kutatásokra fordítjuk A Debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemmel 200 ezer forintra van szerződésünk. Ez a kutatási munka a fehér vazelin gyártástechnológiájának tökéletesítését van hivatva elősegíteni, tökéletesíteni. Hasonló értékű kutatási munkát szeretnénk végeztetni a Magyar Ásványolaj és Fö’dgáz Kísérlet; Intézettel is. Ennek célja a termékek felhasználási területének bővítése, főleg a különböző minőségű r ikroviaszok előállítása. — Ezekkel egyidejűleg természetesen saját kísérleteket is folytatunk. Már januárban üzemi kísérletet végzünk fehér vazelin előállítására. Ezek a munkák számunkra igen lényegesek és fontosak. Közismert ugyanis, hogy hazánkban egyedül mi állítunk elő vazelinféleségeket és a múlt év során már jugoszláv, osztrák és Szíriái piacokon is sikerült termékeinkből eladni. A külföldi igények azonban főleg fehér vazelinre é mikroviaszokra irányulnak. Ezért — a gazdasági mechanizmus törvényeinek megfelelően — a piaci igényeknek igyekszünk elege“ tenni. A jelenleg ismeri technológiákkal természetesen jelenleg is termelünk azonban olcsóbb és jobb minőségű termékek előállításával világszínvonalra törek szünk. — Munkánk során* termé szetesen a hazai igényeket ts figyelembe vesszük. Kísérle tét indítottunk például a Nyírbátori Növényolaigvár részére, a gyertyakészítéshez szükséges speciális paraffin előállítására is. Műszaki és munkáskollektívánk összeforrott Feladataink végrehajtásában megbízható erőkre tudunk támaszkodni. így a várható eredményeink tekintetében bizakodóak vagyunk. — Termelési tevékenységünk mellett igyekszünk a dolgozók anyagi, kommunális és kulturális igényeit is kielégíteni. Az elmúlt évben ,3 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre és bevezettük a csökkentett munkaidőt. Ez évben kétszázalékos ' bérfej lesztést tervezünk. Lakótelepünk ütemes fejlesztésére valamim lakásgondjaink enyhítésére ez évben is építünk szolgálati célra egy négylfká- sos épületet. Tavaly Hajdúszoboszlón egy üdülőt vásároltunk és több, szociális jellegű beruházást valósítok tunk meg. Ez évben ezeket a juttatásokat igyekszünk továbbfejleszteni. .* T. 4 Ünnepi ülés Berlinben a KGST 20. évfordulója alkalmából Apró Antal beszéde Berlin (MTI): Kedden Berlinben megkezdődött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 22. ülésszaka. A megnyitó ülésen dr. Gerhard Weis, az NDK mi« nisztertanácsának elnökhelyettese üdvözölte a megjelent KGST-tagországok a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia és Mongólia kormány- küldöttségeit, valamint a KGST-tanác-skozáson részt vevő jugoszláv kormánydelegációt. A megnyitó ülésen elfogadták a három napra tervezett ülésszak napirendjét és megválasztották a kommünikét, valamint a jelentést ösz- szeállító szerkesztő bizottságokat. ' A megnyitó ülés után megkezdődött a KGST 20. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepi ülés. Dr. Gerhard Weiss bevezető szavai után N. N. Faggyajev, a KGST titkára mondott be- szédett. A ülésen felszólalt Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, a KGST ülésszakán részt vevő magyar kormányküldöttség vezetője. Bevezetőben megemlékezett a KGST megalakulásának kú_ rülményeiről. Kiemelte, hogy 1949-ben az alapító országok közös nemzetközi gazdasági szervezetbe tömörülését egyrészt a szocialista fejlődés érdeke- tűzte napirendre, másrészt a tőkés országoknak a szocialista országokkal szemben alkalmazott diszkriminációs politikája és a diktátumokon alapuló Marshall-terv tette szükségessé. Megállapította, hogy a szervezetbe tömörült szocialista országok, e történelmileg rövid idő alatt jelentős fejlődést értek el gazdaságuk építésében, létrehozták és fejleszteni kezdték a tervszerű szocialista nemzetközi munkamegosztást, jelentősen emelték a lakosság jólétét és kulturális színvonalát. Aláhúzta Faggyejevnek, a KGST titkárárak ünnepi beszédében elhangzott megállapítását, hogy a KGST-országok gazdasági fejlődésének üteme megelőzi a tőkés országokét. Apró Antal a továbbiakban néhány jellemzó adattal ismertette népgazdaságunk 20 esztendős fejlődését. Elmondotta, hogy az ipar hozzájárulása a nemzeti jövedelem tér. meléséhez csaknem négyszeresére , emelkedett Az évenkénti felhalmozás az utóbbi években átlag 3—3,5-szerese az 1950 körüli évek* átlagának. Az ipari termelésünk 20 év alatt 4,5-szeresére nőtt, az iparban foglalkoztatottak szama megduplázódott, az egy foglalkoztatottra jutó termelés közel két és félszerese a 20 esztendővel ezelőttinek. A szónok ezután , kiemelte nemzeti jövedelmünk 40 sza*. zalékát realizáló külkereske. delmünk fontosságát és ezzel összefüggésben rámutatott a nemzetközi gazdasági együttműködés jelentőségére népgazdaságunk fejlődésében. Beszélt a „Barátság” olajvezeték és a „Béke” elektromos távvezetékrendszer jelentőségéről. A szocialista országok közötti nemzetközi megállapodások egyik példaszerű megnyilvánulásának minősítette a magyar—szovjet timföldegyezményt Rámutatott, hogy gépiparunk állandó fejlődését a KGST-országok közötti szakosítási és szállítási megállapodások segítségével síké-; rült megfelelően biztosítani. (Folytatás a 2. oldalon) NAPIRENDEN a megye művelődéspolitikai helyzete Együttes ülést tartott január 21-én délelőtt a megyei tanács vb. termében a megyei művelődésügyi állandó bizottság és a megyei népművelési tanács. Gulyás Emilné dr., a megyei tanács vb. elnökhelyettese a megyei népművelési tanács elnöke nyitotta meg az időszerű művelődéspolitikai kérdésekkel foglalkozó munkaértekezletet. A résztvevők megismerkedtek a megve népművelési helyzetét és feladatait értékelő előterHarci túra, mun^ásmoteahni kiállítás, koszorúzások B Tanácsköztársaság ubileumának megünneplésére készül a bak falát ántti ázi .árás A nagy történelmi eseményhez méltó módon készülnek a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltása 50. évfordulójának megünneplésére a baktalórántházi járásban. A párt- és társadalmi szervezetek és az iskolák tervet dolgoztak ki az ünnepi eseménysorozat megrendezésére A járás három helyén: Eak- talórántházán, Vaján és Nyírmadán megkoszorúzzák a Tanácsköztársaság mártírjainak sírjait. A hősök sírjainál megemlékezéseket tartanak, a KISZ Ifjúgárdistái és az úttörők emlékőrséget állnak. A fiatalok máris készülnek erre a napra. Parkosítják a környéket, díszcserjéket ültetnek és betonkerettel lát- !ák el a mártírok nyughelyét. A járási székhelyen március 21-én ifjúsági harci túrát is rendeznek. A bakta5 erdőbon lebonyolításra kerülő túrán a tizenkilences eseményekkel kapcsolatos kérdések, állomások lesznek. E napon érkeznek meg a községbe a kisvárdai járás stafé- tázói is, akik megkoszorúzzák a Kisvárdáról elhurcolt és Baktalórántházán kivégzett mártírok síremlékét — közöttük Vári Emilét és Császy Lászlóét Ez alkalommal nyitják meg Vaján a vármúzeumban a járás állandó munkásmozgalmi kiállítását, ennek a gyűjtőmunkája most folyik. Feldolgozták és az ünnep alkalmából kiadják a vajai múzeumi füzetek sorozat első anyagaként a járás földmunkás mozgalmának történetét is. A három község ünnepsé geln részt vesznek a környező falvak lakosai. De valamennyi községben előadást tartanak a Tanácsköztársaságról, gyűjtik a helyi viszszaemlékezéseket és a KISZ az úttörők köszöntik a régi harcok résztvevőit. A baktalórántházi általános iskola utörőcsapata ünnepi csapatgyűlésen veszi fel a mártír Vári Emil — a Tanácsköztársaság hős pedagógusa — nevét, s a csapa', nagy eseményére meghívják Vári Emil özvegyét is. Készül "dnek önálló műsorukkal a járás irodalmi színpadai. A baktalórántházi gimnázium, a mezőgazdasági szakiskola és az általános iskola, a nyírmadai, vajai, nyír- ibronyi és a rohodi iskolák irodalmi színpadai saját fel- dolgozású anyagot mutatnak be az ünnepségeken. A Kommunista Ifjúság' Szövetség járási szervezeteiben március 21-én ünnep: taggyűléseket is rendeznek. jesztéssel, mely az év első negyedében a megyei tanács végrehajtó bizottságának fóruma elé kerül. Kitűnt: a megyében az utóbbi tíz évben száz művelődési otthon épült, a könyvállomány bővítésére 18 millió forintot költöttek, hat községi múzeumot nyitottak meg. Az intézménynálózat ennek ellenére sem éri el az országos szintet a 10 ezer lakosra jutó művelődési otthonok, könyvtárak és a falusi mozik számát illetően. Javítani szükséges a művelődésügyi intézmények körülményeit, a bútorokat, felszerelési tár. gyakat korszerűsíteni kell — a helyi erőforrások, termelő üzemek, szövetkezetek tömegszervezetek anyagi eszközeinek jobb felhasználásával. Foglalkoztak az ülésen az- 7al a problémával is, hogy célszerű lenne egyes intézmények önállóságát hövelní, hevíteni a tevékenységi körüket, s különféle kulturális szolgáltatásokat bevezetni. Megállapították, hogy a párt tömeg és tanácsszervek ösz- szefogásával javul a tanyák szociális, kommunális ellátása, meggyorsult a villanyhálózat kiépítése. Sok letéti könyvtárat telepítettek, egyes helyeken — a nagykállói és a nyíregyházi járásokban — orvosi rendelővel, -könyvtárrá! együttesen klubok is létesültek. Bővült a művelóaé- si autók száma, több helyen nyílt lehetőség a filmvetítésre, könyvkölcsönzésre, ismeret- terjesztésre. A vitában felszólaltak: Horváth Miklós, p megyei tanács művelődési osztályvezetője, a megyei népművelési tanács titkára, Lábass Menyhért, a Tudományos Isme- meretterjesztő Társulat megyei titkára, Szaniszló János, a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei elnöke, Halász íjászióné, a Hazafias Népfront megyei bizottságának munkatársa, Kecslcovszki József, a megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója és Hársfalvi Péter, a Tanárképző Főiskola tanszékvezető docense. Gulyás Emilné dr. foglalta össze a vitát, rögzítették a javaslatokat, me-, lyek hozzájárulnak a megye népművelési programjának kidolgozásához. Február 3-ra összehívták a városi tanáesot Kedden ülést tartott a Nyír. egyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen beszámoló hangzott el a honvédelmi oktatás tapasztalatai ról az általános és középiskolákban. Ezenkívül előkészítet lék a legközelebbi tanácsülést A városi tanácsot 1969. feb ruár 3-án 8 órára hívták ösz- sze. Napirendién szerepel a tavalyi fejlesztési terv teljesítéséről szóló beszámoló megvitatása, az idei és jövő évi fejlesztési program jóváhagyása. Megállapítják a városi tanács 1969—70 évi középtávú, pénzügyi tervét, ezenbelül az idei költségvetést. Jelentés hangzik el a tanács múlt évi munkájáról. Jóváhagyják a városi tanács és a ,7égrehajtó bizottság 1969 évi munkatér- vét. LAPUNK tARTATlMBtttt az Erdőháton „Faluházasság” t (3. oldaff Lezárult a vita: marad az érettségi (5. oldalf Totótanácsadó <5. oldal)' Tragikus gázmérgezés (6. öt dali Az új év programjából Tudományos szintű kísérletek, 23,8 milliós nyereségterv a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalatnál A vállalat jól felszerelt laboratóriumában állandóan végeznek vizsgálatokat, kísérleteket. A képen munka közbén Major Béláné üzemmérnök és Bartók Lászlóné laboráns. , Hammel J. felv.