Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-08 / 288. szám

1Í. oMa K ELET-W ÄSY AROíteS fi& awife» ^Scwnfl^W ft A NAP HÍREI Kitüntetések A magyar sajtó napja és a kommunista sajtó 50 éves fennállása alkalmából pénte­ken a Parlament Munkácsy termében újságírókat tüntet­tek ki Az ünnepségen meg- jelent Szirmai István, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, Aczél György és Pullai Ár­pád. az MSZMP Központi Bi­zottságának titkárai. Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Barcs Sándor, a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségé­nek elnöke, a Magyar Táv­irati Iroda vezérigazgatója és dr.'' Mihály fi Ernő, a Ma­gyar Nemzet főszerkesztője, a MUOSZ elnökségi tagja. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke meleg szavakkal méltatta a Vörös Újság meg­jelenésének 50. évfordulóját köszöntötte az első legálisan megjelenő kommunista lap dicső hagyományainak köve­tőit, a ma sajtójának mun­kásait, majd átnyújtotta a kitüntetéseket. A szabolcsi újságírók közül ez alkalom­mal Hammél József, a Kelet- Magyarország fotóriportere a Munka érdemrend bronz fo­kozatát kapta. CSEREPES VIRÁGUJDON- SÁG. Háromszáz cserép ara- leát hoz forgalomba rövide­sen a Nyíregyházi Kertészeti 'Vállalat, amely első ízben ke­rül a nyíregyházi virágüzle­tekbe. Az évelő, félcserjés növénykultúra télen hoz vi­rágot. piros, fehér és rózsa­szín változatokban, A KPVDSZ SZELLEMI VE­TÉLKEDIK megyei döntőjé­re kerül sor december 14-én o Nyíregyházi Vízművek kul­túrtermében, amikoris a ko­rábban. tizenegy üzemben le­zajlott elődöntők legjobbjai mérik össze tudásukat. J ÁT EKJUTALM AT KAP TAK azok a negyedikes álta­lános iskolás kislányok, akik « Milyen játékot szeretnék kapni karácsonyra? címmel a legjobb dolgozatot írták a tanárképző gyakorló iskola, fából. KÖLTÖZÉSRE KÉSZEN. Uj üzem alapozását kezdték meg a déli ipartelepen Nyír­egyházán, ahova a jelenleg lakóépületek közé zsúfolt Kelet-magyarországi Faipari Vállalat költözik majd, előre­láthatóan 1971-ben. ÉDES HAZAM FOGADJ SZIVEDBE címmel mutatta be műsorát a vásárosnaménvi járási művelődési ház irodal­mi színpada. A bemutató óta Nagyvarsányban is vendég­szerepeitek ezzel a műsorral. Legközelebbi meghívásuk de­cember 13-ára. Olcsvára szól — írja Sánta Miklós vásáros- naményi tudósítónk. JÓ TERMÉS BURGONYÁ­BÓL. Az idén a tanácsi ren­delkezésű területről megyénk­ben 52 155 holdról takarítot­ták be a burgonyát, s a leg­frissebb felmérés szerint a tervezett 52 mázsás átlag he­lyett 57.7 mázsás átlagtermést értek el közel három mázsá­val többet.. mint tavaly. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaholcs-S'atmár megyei bizott­sága és 9 megyei tanács napilapja ^szerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség Nyíregyháza Zrínyi Dona u. 3. Telefon 16-10. 16*71- Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Oona a. 3 Tel.: 30-<K Felelős töadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési dil egy hónapra i? forint Előfizethető a helyi posta Hivataloknál és ké?besítőkné index szár»: 25 059 Ke'iratokat nem őrzunk mer ée nem adunk vissza Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daloari Vállalat Nyíregyháza. Dózsa Gyrrqy út 5 #«aeiőe vezető: HoléczJ István FENYÖFAVÄSÄR etek emil felvétele Majdnem kétmilliói ßzet az ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a ül. játékhéten egy darab öttalá latos szelvény érkezett, nyere­ménye 1 847 012, négy találatot 35 fogadó ért el. nyeremé­nyük egyenként 52 772 forint. Három találata 3271 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 565 forint A kéttalálatos szelvények száma 106 003 darab, ezekre egyenként 20 forin­tot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levo­nása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A VÁROSI NÉPMŰVELÉ­SI TANÁCS a városi tanács vb termében december 9-én 14 órai kezdettel ülést tart. A megbeszélés napirendjén a propaganda kiadványokkal kapcsolatban hangzik §1 tá­jékoztató és a városi népmű­velési feladatok világos el­határolására, javaslatot vi­tatnak meg. SZOVJET IMPORTBÓL KAP NAPRAFORGÓMAGOT feldolgozásra a nyírbátori nö­vényolajgyár, mellyel a jövő év első felében végig biztosít­ják a folyamatos munkát. A hét és fél ezer vagonos tétel szállítása már meg is kezdő­dött. A MEGYE LEGNAGYOBB SÜTŐÜZEME épül Nyírbá­torban 1970-ben. Terv szerint az új üzem nagyobb lesz mint a jelenleg épülő nyír­egyházi, építése 28 millió fo­rintba kerül. Napi kapacitása 270 mázsa lesz, hét tonnával több, mint a nyíregyházié. MÁR A DÁNOK IS ÉR­DEKLŐDNEK a Nyíregyházi Cipőgyár termékei iránt. A vállalat eddig még csak az angolokkal és a nyugatnéme­tekkel állt üzleti kapcsolat­ban, de most a dánok is elő­nyös feltételekkel kezdemé­nyeztek tárgyalást Előadás a kutyáról A TIT Szabolcs-Szatmá > megyei szervezete és a Mó ricz Zsigmond Művelődés; Ház közös rendezésében Életműködések és reflexek címmel tart előadást dr; Tö­rök Imre a Debreceni Or vostudományi Egyetem élei tani osztályának tanársegédi december 11-én, délután 3 órai kezdettel a Móricz Zsig- mond Művelődési Házban. A? előadás keretében bemutatás­ra kerül a kutya gyomornedv elválasztásával kapcsolatos kísérlet, valamint a Látszóla­gos etetések című kísérő kis. film. ELŐKÉSZÜLET A MEZŐ- GAZDASÁGI KÖNYVHO- NAPRA. Február a mezőgaz­dasági szakirodalom, szak­könyvek és szaklapok hónap­ja. Ennek előkészítésével kap­csolatos megbeszélést tart december 10-én 14 órai kez­dettel a szervező bizottság a megyei tanács vb termében. A külföld humora Milánóban a napokban a 32 éves Gino Pedralli kereskedő az orvosok és az ápolónők nem cse­kély meglepetésére hir­telen fölült a műtőaszta­lon és kategórikusan megtiltotta, hogy az elő­készített vakbéloperációt végrehajtsák rajta. Signor Pedralli ezzel indokolta meglepő elha­tározását: „Meghallot­tam, hogy az egyik fia­tal orvos így szólt idő­sebb kollégájához: Ezt a műtétet én végzem eV. Még gyakorlatra van szükségem!” PROGRAM KÖZPONTI TSZ-IRODA építését fejezték be a nyír- meggyesi Petőfi Tsz-ben. Az egykori magtárból és darálóból — két szárny hoz­záépítésével — kialakított központi épületet a termelő- szövetkezet saját építőbrigád­ja készítette el, mintegy fél­milliós költséggel. JAVUL AZ OXIGÉNELLÁ­TÁS. Évek óta sok problémát okoz megyénk üzemeiben — újabban elsősorban az UNI- VERSIL Szilikátipari Válla­latnál — a rendszertelen oxigénellátás. Januártól meg­szűnik a gond, mert már el­készült és év végéig átadják az UNIVERSIL új oxigén­gyárát, amely nem csak a sa­ját, hanem a megyén belüli igényeket is fedezi. TIZENKÉTEZER EMBER VERSENYE. A jubileumi év tiszteletére indított verseny során a nyíregyházi üzemek­ben és vállalatoknál összesen 12 000 dolgozó tett vállalást, 3200-zal többen, mint az el­múlt évben, ugyanakkor 433 brigád a szocialista cím el­nyerését. illetve megtartását is célul tűzte ki. Számuk az elmúlt évihez képest hatvan­nal nőtt A SZAMOS—KRASZNA­KÖZI BELVÍZRENDEZÉS so­rán az Olcsván épülő új szi­vattyútelepen a Ganz-MÁ- VAG Gyár dolgozói megkezd­ték a gépek beszerelését. A szivattyútelep az Északi-fő. csatorna vizét emeli majd át a Szamosba, másodpercenként 3,3 köbméter csúcsteljesít­ménnyel. SE IT A BANK. Kedve­zően bírálta el a Beruházási Bank a Nyíregyházi Cipőipari Vállalat hosszú lejáratú hi­telkérelmét, melyet a jövőre tervezett fejlesztésre, főleg gépvásárlásra és üzembőví­tésre igényelt. A jóváhagyott összeg három és fél millió forint KÉTMILLIÓ FORINT TÖBBLETBEVÉTELT ered­ményezett ez évben a kisvár, dai járás dohánytermelő gaz­daságainak a dohány bevál­tási árának felemelése. HÁROM JÁRÁSBAN HÚSZ RÉSZLEG. Árutermelő tevé­kenysége mellett jelentős erőfeszítéseket tesz a lakossá­gi szolgáltatási feladatok el­látására is a Nagykálló és Szatmárvidéki Cipő Ktsz, melynek érdekében a máté­szalkai, nagykállói és nyírbá­tori járásokban összesen húsz javító-szolgáltató részleget hozott létre. REKLAMLEPORELLÖ. íz­léses kivitelű prospektust ké­szíttetett a kereskedelem Most már választhatsz cím­mel, amelyben a hangszerek­től a játékokig, a sportsze­rektől a porcelánig minden­ki kedvére és igényeinek megfelelő ajándéktárgyakat választhat. Amerikai selecták A United Airlines, az Egye­sült Államok legnagyobb lé­gitársasága, úgy látszik, vé­gül is hozzájárul, hogy ste- wardessei férjhez menjenek. Eddig ugyanis ha a légitársa­ság valamelyik légikisasszo. nya titokban férjhez ment, azonnal elbocsátották. MÁSFÉL EZER HOLDDAL teljesítették túl az idei ke­nyérgabona vetéstervet a me­gye termelőszövetkezetei, s összesen 156 500 holdon került földbe a mag. A vetésterület növekedését elsősorban a kedvező termelői árrendezés -kozta termelési kedv idézte elő. OROSZ NYELVKLUB FE- IÉRGYARMATON. Az orosz nyelvet tanító fehérgyarmati pedagógusok orosz nyelvű társalgási klubot alakítottak a járási művelődési központ­ban. A klub munkájában részt vesz az orosz anyanyel­vű Csorvási Sándorné, azaz Fedoszova Raisza Vasziljev- na is, aki ugyancsak orosz nyelvet tanít A feleség,csere nemzeti szó­rakozás lett az Egyesült Ál­lamokban. Becslések szerint hétmillió pár űzi ezt a szokat­lan játékot. Hollywood is be­kapcsolódott a mozgalomba, amennyiben pár hónap lefor­gása alatt hét „játékfilmet” gyártott erről a témáról. A Harris közvéleményku­tató intézet legújabb felmé­rése szerint az amerikai fel­nőtt lakosság egyharmada ar­ra panaszkodik, hogy éjjel nem tud aludni, egynegyede arra, hogy képtelen abbahagy­ni a dohányzást, egy másik egynegyede pedig arra, hogy minden reggel kimerültén ébred. Petőfi rádió VASÁRNAP 9,60 i Miska bácsi lemezes!ádá- ja. — 8,30: Mit hallunk? Érde­kességek a jövő hét műsorából. — 9,00: Csárdáscsokor. — 9,21: Operakalauz. Verdi: A végzet hatalma. — 10,21: Százados szen­zációk. — 10,51: Uj lemezeinkből. 11,34: Adni jó... Asperján György riportja. — 11,49: A tanulóbajnok. Rádiójáték gyermekeknek. N. Noszov meseregényét fordította és rádióra alkalmazta: Kemény Márta. (Ism.) — 12,25: Táskará­dió. — 13,30: Mérkőzések perc­ről percre. — 14,35: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operá­jából. — 15,08: Mit üzen a rá­dió? — 15,48: Beethoven összes zongoraszonátái. Előadja: Wil­helm Backhaus IV. rész. — 17,11: Ez is az is 120 percben. — 19,11: Fürdőhelyen — politikai fősze - zonban. Vértes Éva blackpooli útijegyzete. (Ism.) — 19,31: Áb­rahám Pál—Harmath Imre ope­rettjeiből. — 20,10: Színes népi muzsika. — 20,50: Katonasír. KRÜDY MOZU NE INGERELJETEK A MÁMAT Előadások kezdete: §£8 S, fél 7 es fé! 9 órakor. Telefon; 12-61. BEKE MOZI: A CIGÁNY Előadások kezdete: f& §él T és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: FEL A FEJJEL Előadások kezdete« I f ás 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MCVELO- DES1 HÁZ MOZIJA: December 8-án: NYUGTALANOK December 9-én: VIHAR a LOMBIKBAN Előadások kezdete: tél 9 és fél 8 órakor. 0K december 8, vasárnap MÁRIA napja A Nap kél 7,19, nyugszik 15,53 órakor. A Hold kél 18,35, nyugszik 10,21 órakor. 1968. december 9, hétfő NATÁLIA napja A Nap kél 7,20, nyugszik 15,53 órakor. A Hold kél 19,63, nyugszik 10,59 órakor. 360 éve, 1608 december 9-én született John Milton, az angolok klasszikus költője, az angol pol­gári forradalom nagy tekintélyű vitairat szerzője. Gondos iskoláz­tatásban volt része és fiatalon beutazhatta Európa jó részét. Nagy hévvel vett részt az angol polgárháború politikai küzdel­meiben, a királyságot ellenzők oldalán. Két évtizeden át szen- veszélyesen harcos szószólója volt a köztársasági eszmének. Renge­teg erőteljes hangú vitairat meg­írása során az angol próza mes­terévé vált. Az angolon kívül írt latin és olasznyelvű verseket is. 44 éves korában a megfeszített munkának áldozatul esett sze- mevilága. Nélkülözések között, vakon is folytatta irodalmi te­vékenységét. Leányainak tollba­mondva alkotta a világirodalom­ra oly nagy hatást gyakorolt époszát, az „Elveszett paradi- csom”-ot. Néhány más hőskölte­mény, vers és dráma mellett szerkesztett latin szótárt, latin nyelvtant; írt logikai tanköny­vet és megírta az angol történe­ket tárgyaló hatkötetes művét. Hideg idő Várható időjárás roa estig: borult, párás, hideg idő, szórvá­nyosan előforduló hószállingó- zással, ónos szitálással. Gyenge, időnként megélénkülő délkeleti, déli, nyugatira forduló szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet mínusz 3—plußz 1 fok kö­zött. Kossuth rádió VASARNAP 8,f9: Édes anyanyelvűnk. LA* rincze Lajos műsora. —* 8,15: Rita Streich és Nicolae Herlea énekel. — 8,55: Zenés beszámoló a Magyar Rádió- és Televízió Gyermekkórusa japán útjáról. — — 9,45: Csak tiszta forrásból. Ri­port. — 10,00: Vasárnapi koktél. — 12 10: Jó ebédhez szól a nóta... Járóka Sándor népi zenekara játszik. — 12,40: Tudósaink fó­ruma. — 13,00: Zeneművészeink reflektorfényben. — Közben 13,40: Egy korty tenger. Fekete Gyula műsora. — 13,50: A Zene­művészeink reflektorfényben cí­mű műsor folyt. — 14 30: Mérkő­zések percről percre. —* 15,30: Slágerről slágerre. — 16,00: Dar­vas Iván szerepeiből. — 17,05: Elisabeth Schwarzkopf operettda­lokat énekel. — 17,20: Visszhang. Félóra moziról, színházról, olva­sásról tanulásról. 17,50: Wilhelm Backhaus zongorázik. — 18,19: Nóta- és népdalest. — 19,15: Giuseppe di Stefano énekel. — 19,32: Közvetítés a Madách Szín­házból. Hamlet dán királyfi. Tragédia három részben. Irta: Shakespeare. Fordította: Arany János. (lem.) — 22,10: A va­sárnap sportja. — 22.20: A szín­házi közvetítés folytatása. — 23,24: Régi magyar dalok és táncok. — 0,10: Wagner: A bolygó hollandi. A hollandi és Senta kettőse a n. felvonásból. HÉTFŐ 8,í§? Operettmuzsika. — t,PW Serdülő gyerek a családban... I. rész. — 9,25: A hét előadóművé­sze: Lamberto Gardelli. — 10,10: Óvodások műsora. — 10,30: Népi zene. — 11,00: Iskolarádió. — 11,35: Csajkovszkij: Hattyúk ta­va — balettszvit. —* 12,15: Tánc­zenei koktél. — 13,00: A világ­gazdaság hírei. —* 13,06: Hirdető­műsor. — 13.16: Kamarazene. — 13,52: Ernst Busch énekel. — 14,00: Mit üzen a rádió? (Ism.) — 14,40: Népi zene. — 15,15: Brahms: Hl. szimfónia. — 15,55: Válaszolunk hallgatóinknak! — 16,10: Harsan a kürtszó! —16,35: Édes anyanyelvűnk. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Birgit Nilsson énekei. — 17,40: Mesélő múzeumok. — 18,00: A huszas stúdió klubestje. — 19,00: Esti Krónika. — 19,25: Sporthír­adó. — 19,35: A Rádiószínház bemutatója: Vitézek és hősök. — 21,00: Nótacsokor. — 21,39; Lamberto Gardelli vezényel. — 22,20: Ritmikus percek. — 22,90: Meditációk. 23,00: Liszt-művek. 0.10: Sanzonok. (Versek.) — 21,05: Mindenki ked­vére! Közben: 21,45: Rend a ter­mészetben. Részletek Wigner Jenő Nobel-díjas professzor írá­saiból. — 22,00: A mindenki kedvére című műsor folytatása. HÉTFŐ 10,00 Rádiószinház. Éberling, a nagyar apa. — 10,47: Operarész­letek. — 11,35: Népek zenéjéből. — 12,15: Versenyművek. — 13,02: Gazdaszemmel hazánk mezőgaz­daságáról. — 13,17: Ismerked­jünk a jazzmuzsikával. — 14,00: Kettőtől hatig... — 18,10: Elisa­beth Schwarzkopf énekel. — 18,25: Keresztrejtvény. Hu­moreszk. — 19,00: Üj könyvek. — 19,03: Az Állami Népi Együt­tes műsorából. — 19,35: Kap­csoljuk az Erkel Színházat. — 21,30: Nőkről nőknek. (Ism.) — Kb. 22,00: Éva. Részletek Lehár—Gá­bor operettjéből. — 22,25: A hét előadóművésze: Lamberto Gar­delli. (Ism.) Nyíregyházi rádió VASÁRNAP 15.00— 19,00: Falusi téli esték. Ri­portműsor. — Téli muzsika. — Sport. HÉTFŐ 18.00— 10.00: Eszak-Tiszánttíl ese­ményei. — Ritmikus percek. — Válaszolunk hallgatóinknak. — A falu „mindenese” a népfrontel­nök. — Palotás/c URH VASÁRNAP 18,05: Hanglemezparádé. —19,00: Britten: Háborús requiem., — 20,24: A jazz kedvelőinek: A Fókusz 65 együttes játszik. — 20,46: Mózes és Áron. Részletek Schönberg operájából. — 21,29: Wilhelm Backhaus zongorázik. HÉTFŐ 18,W: Tánczenei koktél. (Ism.) — 18,55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 21. lecke. — 19,10: Zongoraművek. — 19,47: Bellini operáiból. — 20,35: A jazz ked­velőinek. — 20,53: Julian Bream hangversenye. — 22,00: A lon­doni szimfónikus zenekar leme­zeiből. Televízió J! VASÁRNAP 9.15: Iskola-tv. Felsőfokú ábrá­zoló geometria n. rész. — 9,50: Orosz nyelv. (Középisk. m—TV. oszt.) — 10,15: Hétmérföldes ka­mera. — 10.30: A művészet vilá­gából. Faművesség. — 10,55: Tá­madás a király ellen. — 11,20: Rajz- és képzóművészet-műsor gyermekeknek. — 12,53: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. — 13,20: Gusztáv macskája. Magyar rajzfilm. (Ism.) — 13,25: MTK— Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó- mérkőzés közvetítése. A szü­netben: Reklámműsor. — 15.10: Modem gimnasztika Interviziós Kupa. Közvetítés Szófiából. — 17,00: Reklámműsor. — 17,05: Tör­ténelem — mindenkinek. Urak bosszúja. (Dózsa György.) — 17,40: írók, könyvek, kritikusok... Fiatalokról, fiataloknak. — 17,50: A hét slágere. Vasárnapi maga­zin. — 19 05: Esti mese. — 19,20: Viharlovag. 10. A sakkjátszma. 19,45: Sporthírek. — 20,00: Tv­híradó. — 20,20: Nyílik a rózsa... Népdal- és nótaénekesek verse­nye. Döntő. — 21,40: Jennifer. Nyugatnémet film. — 22,40: Tv- hiradó — 2. kiadás. — 23,00: Nyílik a rózsa... Népdal- és nó- taénekesek versenye döntőjének eredményhirdetése. Bratislava! hr VASÁRNAP 9,05: Kicsinyek műsora. — 9,38: Gyermekműsor. — 10,30: Műkor­csolyázás. — 12,30: Tv-hiradó. — 14.30: Fedettpályás tenisztorna. — 16,45: A lőcsei aranyműves. — 17,00: A szökőkutas óra. — Yv- játék. — 18,00: Találkozás érdekes emberekkel. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-hiradó. — 19,20: Sporteredmények (1). — 19,50: Költészet. — 22,05: Tv-hiradó. — 22,20: Sporteredmények (2). — 22.35: A szlovák zene éve. — Kamarahangverseny. HÉTFŐ 15,55: Pedagógusok műsora. -— 16,40: Francia nyevlecke. — 17,25: Arcképcsarnok. — 17.5S: Tele­sport. — 19,00: Tv-híradó. —19,35: A tenger enciklopédiája (folyta­tásos film.) — 20,10: A szent kí­sérlet. Tv-játék. — 21,35: Tv-hír­adó. A nyíregyházi mozik műsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom