Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
a. s«a1 «E^-M*aWÄKÖRS2A© ' í'Tr.Ti'« Angyal Sándor: ' ' . . y s/ HŰSÉGGEL-50 EVEIN AT Kiríyán József életűi ja SZEGÉN-* ANYÁM, nyugodjon békével, akkor még tu.- k; on vallásos volt. Nem múlhatott el evés. lefekvés imádság nélkül. Arra pedig egyenesen büszke volt, hogy én olyan könnyen jegyzem meg a hittanórán a hosszú latin strófákat. így lettem anyám parancsára, örömére miniszt- ráns a katoliKUs templomban. Egyszer új csengőt vásárolt az egyház. Eszre sem vettem a szertartás közben, hogy érdes belseje lassan véresre dörzsölte az ujjaimat Iszonyatosan é \.‘tt a bőröm, de ott kellett állnotn a pap oldalán Szól egyszer a tisztoletes úr, súgja fu \sak már át a parókiára. otthon felejtette vadonatúj imakönyvét. Ugrottam nyomban, hoztam a könyvet, de a sietségben megfeledkeztek ujjaimról. Véres lett az imakönyv. Ahogy a pap meglátta, dühében hatalmas pofonnal jutalmazta figyelmetlenségemet. Ma sem tudom honnan vettem a bátorságot, de ott, a templomban a hívők szeme láttára és megvető pillantásai közben lecibáltam magamról a minisztráns egyenruhát, oda dobáltam az oitán elé, s uccu, elfutottam a templomból egész élelemre. Beszélt az esetről az egész város. anyám szegény meg csak korholt, hogy milyen szégyenfoltot ejtettem a családunk becsületén. Mert a Kiríván család akkortájt 8 „jobb családok-’ közé tartozott Nyíregyházán. Kőműves dinasztia volt a mienk, az volt a nagyapám, az apám, a »agybátyám pedig vállalkozó. A századforduló viszonyaihoz képest, mondhatom, jó! éltünk, megfizették a szakmát Aligha hitte valaki is, hogy ebből a családból én Teszek az, aki megjárja a börtönök mélyét, akit véresre vernek a csendőrök, akinek az élete örökös nyugtalanságban telik el. Mondom, a pofon, ott a tr-mulomban. talán az döntött későbbi sorom feleli. Bátyám. István akkor már gimnazista volt. Valahonnan szerzett Petőfi-kötetet is én béltam órákon át. Gyermek- feijel éreztem: azt mondia el. amit oda kellett volna kiáltanom a papnak. Aztán megszerezte ..A páoák bűnei’--! Hoav miiven förtelmes dolgokra derített fényt az a könyv. Bakos tanítót nem felejtem el, míg élek. Látta egyszer, hogy hatalmas piros csokornyakkendő van rajtam, ami éppen divatba jött. Kis tak- nyos kommunista — kiáltott rám. s én csak csodálkoztam, miért és mit jelenthetne ez a sz.ó. Később egyre pontosabban rájöttem. MÉG CSAK ANNYIT a pofonról: az egyház nem feledkezett meg rólam. Kőmű- vestanuló lettem a nagybátyámnál, de csak egy év késéssel szabadulhattam, mivel nem jártam templomba. Közben is történtek fontos dolgok. A régi vásártéren. a mostani Ady utca környékén 1903-ban két hétig sztrájkoltak a kőművesek. Félbemaradt a református iskola építése. Ez volt az első szervezett szembeszegülés a munkáltatóval. Addig nem fogtak szerszámot az emberek. amíg a munkaidőt tíz órára le nem csökken l ették. Egy év múlva meg az órabérek emelése miatt töltöttek két hetet munka nélkül a vásártéren. Én akkor még amolyan .bibi c” voltam. Tetszett a nagyok bátorsága, akarata. Ez 8 rokonszenv vitt a szakszervezetbe is, amit az építőmunkások 1903'-ban alakítottak meg Nyíregyházán. Ott volt a székhazunk a Víz utca és a Rákóczi utca sarkán. Megtudták, hogy szép kerek betűkkel írok, hát megválasztottak a szakszervezet jegyzőkönyveinek vezetésére. Tizennyolc sem voltam még. A jegyzőkönyveket vasárnapi gyűléseken kellett vezetnem, hétköznap loholtam az építkezésekre, szervezni a tologat a betegségéi: pénztárba és beszedni .u’ii dijat. Ez még ártalmatlan cselekedet volt. Aztán nemsokára kezdetét vette a veszélyesebb játék. ROMLOTTAK AZ ÉLETVISZONYOK, zúgolódtak & munkások. A szakszervezetben döntöttek a vezetők: emlékezetes ünnepséget, felvonulást szerveznek 1909. május 1-én, hogy így adjanak hangot elégedetlenségüknek. Én is azt a feladatot kaptam, titokban ragasszam végig a Debreceni utcát plakátokkal, amin a szakszervezet felhívása áll. Éjszaka volt, borulat, jó sötét. Másoima-. gamma! kezdtem a ragasztáshoz, ment is minden szépen. Hanem járhattunk az utca felénél, amikor Dekeritettek a csendőrök. A társam valahogy egérutat nyert, en- gemet elkaptak. A mostani városi tanács épületében volt a fogda. Két hétig ettem ott a rabok keserű kenyerét; Tudtam, itthon nem sok jó vár rám, nyakamba vettem a világot, „vakolni”. Pest, Nagyvárad, Kassa, Besztercebánya. Szinte mindenütt sztrájkoltak! Közben, 1911- ben hazalátogattam. Akkor országos méretű mozgalom bontakozott ki a szabad választójogért. Nyíregyházán a Hatzel téren találkozott a munkásság. Innen indultunk vörös zászló alatt, forradalmi dalokkal a megyeháza, az akkori Bessenyei tér felé. Ott a rendőrség állta utunkat. Nem én vittem a zászlót, nem álltam az első sorban. Csak egy voltam a több száz munkás közül, akik szabadabb, emberibb életet követeltünk. Ha nagy sikert nem is hozott az akció, jó volt látnom, hogy szülővárosom kisszámú proletariátus is hallatja szavát, felemeli az öklét. Négy. évig voltam oda az első háborúban, de szerencsésen megúsztam. Hegyi tüzérként rámzudult a lavina az olasz fronton, rokkant lettem, 1917 őszén leszereltem, hazajöttem Nyíregyházára. Anyám, szegény, hogy örült nekem és hogy siratta Károly öcsémet, aki oda- maradt örökre. Anyám azután élete végéig kerülte a templomot, merthogy rnit- sem ért a sok imádsága... Tizennyolc két fontos eseményt hozott az életemben. Nyáron megnősültem, ősszel meg maga Fényes László, a város képviselője keresett meg a munkahelyemen, miután hallotta, hogy engemet választottak meg a szakszervezetünk helyi elnökévé. Hívott, vegyek részt a .Hohe-- cukrászda emeletén (mai Ezerjó étterem) egy megbeszélésen. ahol forradalmi bizottság alakul. Ott voltam pontosan, az. építők részéről G3-urján Mihállyal Nyeste Jánossal együtt tagja lettem a munkások, polgárok forradalmi testületének. Rövid egy hét múlva tömeg- gyűlést szerveztünk a Búza téren, ahol a háború azonnali beszüntetését követeltük. NEM VOLTAM SZONOK nem töltöttem be magas pozíciót. Később az őszirózsás forradalom védelmére polgárőrséget szerveztek. A harmadik kerületben parancsnoki tisztséget kaptam. „Sas” vendéglő volt a parancsnokság székhelye. Innen indultak portyára az őrszemek, hogy vigyázzanak a rendre, a nyugalomra. Nyíregyházán is vértelenül történt a hatalomátvétel, 1919 tavaszán. Március 22-től kezdve már vörösőrségnek, munkásőrségnek hívtak bennünket. Szinte állandó szolgálatban, távolabb voltam az eseményektől, a direktóriumtól. Rám a fegyveres védelmet bízták. Szakaszommal a már Szászkútra érkezett csepeli munkások oldalán állást fogtunk az orosi határban, visszatartani az esetleg támadó román egységeket. Abban megegyeztünk a direktóriummal, bármi veszedelem fenyegeti a proletárhatalmat, a villanytelepi sziréna hangja lesz a jeladás, s mi pillanatok alatt a megy eházán leszünk. Március 24-én délben hallottuk a szirénaszót, azonnal kocsira szálltunk a lőállásoknál, irány a megyeháza. Ott tudtuk meg, hogy az első direktórium nem állt helyt, az ellenforradalom ezt kileste és hatalomátvételre készült. A helyzetet a Pestről érkezett Pogány József ismerte fel és intézkedett. Nyomban új direktóriumot választottunk Nyeste János, Török Imre és Papcsó László részvételével. Mi ezután visszamentünk az orosi szőlőkbe, állásainkba. Közeledett az ellenséges csapat, egyesítettük. erőinket. Összevontuk az 1—4 kerület munkásőrségeit. Rám bízták a parancsnoki teendőket. Április 26-án a csepeli munkás zászlóaljjal egyesülve megkezdtük a románok visszaszorítását a város határáról. Eközben gépfegyvereket is zsákmányoltunk tőlük, foglyot ejtettünk. HIÁBA VOLT a gyors siker, hiába űztük volna tovább az ellenséget, muníció hiányában vissza kellett vonulnunk Tokaj irányába. Július közepén. T-iszaadony visz- szafóglalásakor halászok segítségével — átkeltem a Tiszán. hogy felmérjem az ellenség erejét. Görögszálláson át bujkálva jutottam el Nyíregyházáig, mindenkit kerülve értem el Honvéd utcai házunkat Fáradt voltam, lefeküdtem aludni. Hajnalban zajra ébredtem. Rendőrök és katonák fogták körül a házat. Láttam, nincs menekvés, kutyaszorítóba kerültem. Bevártam őket. Csordás Jenő .detektív felszólított kövessem őket a térparancsnokságra. Előbb összetörtek, majó aztán tudtam meg: engem gyanúsítanak a divízió Rózsa-tanyai páncélszekrényének kifosztásával. Szerencsémre, a szembesítéskor a ’ román katona, a koronatanú javamra vallóit: a tettes ellentétben velem, egészen alacsony ember volt. Felmentetlek. Még egy éjszakát töltöttem a cellában, ahová három embert hoztak. Vanczáknak hívták egyiküket. a másik kettőé nem jut az eszembe. Három román katona meggyilkolásával vádolták őket. Nem lehettek a tettesek, hiszen egész éjjel olyan nyugodtak, víg kedé- lyüek voltak. Másnap mégis halálra ítélték a huszár laktanya udvarán kivégeznék őket. Féktelenül dühöngött már ■itt az ellenforradalom 1920 ŐSZÉN, ahogy kivonultak a román csapatok, terveztük a szakszervezet újjáélesztését. Kockázatos volt, árgus szemek figyelték minden lépésünket, Tárgyalni kezdték a direktórium tagjainak perét. Mi tagadás; azt hittem, beárulnak engemet is. Szobra menekültem. De kellemesen csalódtam elvtársaimban. Nyeste és a többi nem lett áruló. Visszatérhettem szülővárosomba, ahol csak lassan enyhült az ellenforradalom fagyos leverője. Huszonegy őszén újra szervezhettük a • tkszerveze- tet. Előbb Jaczko András, később én lettem az elnöke. Tettünk. amit lehetett. Sztrájkokat szerveztünk megint, újra, hogy az órabérünk a korona romlása idején legalább kiló kenyér arával legyen egyenlő. Műhelyenként bojkottáltuk a munkát, így elértük, bogy fizetések terén országosan is az élen álltak a szabolcsi építőmunkások 1921-ben. Aztán jött a2 újabb kiábrándulás. Szociáldemokrata pártszerveink megalakulása után, 1925 tavaszán országos szakszervezeti küldött voltam, Török János szaktárssal. Fizetett rendőrség őrizte a vezetőség székházát... kizárták a kommunistákat a szakszervezetből... Peyer keverte a kártyát... Még megválasztanak engem is a központi vezetőség tagjává, de hazatérve nem mertem elmondani szaktársaimnak, hogyan adják el a munkásságot Peyerék. Lemondtam tisztségemről. De harcostársaim biztattak, bátorítottak a lemondásomat nem fogadták el, Hosszú volna elsorolni, hányszor tettek ki az utcára ezután, mert az igazságnál; igyekeztem hangot aöni. Aztán volt úgy, hogy pénzzel környékezett a rendőrség, ellenszolgáltatásként alakítsak valamilyen pártot. Meg akartál; osztani a munkásságot. Máskor köteg dollárral ismeretlen férfi jelent meg lakásomon: azt mondta „a mozgalomnak küldik külföldről”. Tudtam, ez a csalétek. nyomban kiutasítottam az illetőt. Harminctól kezdve a fel- szabadulásig Pesten éltem, dolgoztam. A hajsza, az állandó zaklatás kikezdte egészségemet. Idegösszeomlással szállítottak kórházba, Kiríván József Elek ffatt felvételt csak négy év múlva nyertem vissza — úgy ahogy — az egészségemet. Akkor meg kitört a második világháború. HOL ELPÁRTOLT. hol mellémszegődött a szerencse. Megúsztam a háborút, alkalmatlanság miatt. És bár a háborúellenes agitációt percig sem hagytam abba az építkezéseken, ahol. dolgoztam, sikerült kisiklanom a nyilasok gyűrűjéből. Aztán felszabadult az ország. És meghalt az első feleségem. Egy lányunk maradt. Hívtak haza, jöttem. Benne voltam az igazoló bizottságban és igazgatósági tag a Nyírségi Építőmunkás Szövetkezetnél^ a mai vállalat elődjénél. Még egy visszatérés a fővárosba, majd 1948 tavaszán — Jeles László kérésének elegét téve — végleg hazajöttem. Megválasztottak az építőszakszervezet megyei titkárává. Ahogy visszagondolok, tele voltam ambícióval: most az új körülmények között, szabad légkörben any- nyit teszünk a munkásokért,- mint eddig soha még. Mondtam már, nyugtalan élet volt az enyém. Még abban az évben, tagrevizió során kizártak a pártból. Azt hozták fel indokul: mert a bátyám Amerikában él. Soha nem titkoltam ezt, mert mint annyian, ő is a nyomor elől menekült a huszas években a tengeren túlra. Akkor, a túlkapások idején ezek a szavak nem találtak meghallgatásra. Dolgoztam a szakmában, újra nősültem, három gyermekem született ezután. & jött a nyugdíj, 52-ben. A párt nem hagyott ma-, gamra. ötvenhatban felülvizsgálták a jogtalan kizárásomat, rehabilitáltak, javítottak helyzetemen. A szűk albérletből, szép kis lakásba költözhettünk a Szabadság téren, megkaptam a Tanacs- köztársasági Érdemrendet, egy éve pedig a Szocialista Hazáért Érdemrendet. Szép kis nyugdíjam van, feleségem konzervgyári dolgozó. Most még nehéz a helyzetünk, tanul mind a három gyermek. Ha végeznek, könnyebb lesz. Remélem, megérem még. bar nagyon eljárt az idő. Ezt az egyet sajnálom. Mást semmit. Radovan Zogovic: KEZEK Kezek, sötét tekintetű kiáltozások, néma szembogaramban vergődő kezek. láthatatlan hurkok árnyékai, amelyek az órainga taktusára himbálóznak párnám felett — kezek, könyvek lapja közé préselt, aszott virágok, lázas ágyam felett a mennyezetről szívemig érő fekete cseppkövek, kezek — kezek — alagutak boltívein fagyottan függő denevérek, emelődaruk drótkötelére aggatott horgok csalétkei, kezek, felhőkarcolók tetőinek rekedt kakukkjai, vészmadarak, kezek, ázottan felmeredő útjelzőoszlopok, amelyeket megpörgetnek a vasúti kupék ablakai mellett, kezei. ő, kezek, belefáradt, megkötözött, atyai, munkás kezek, melyeket mint holló a hulladékot, széthurcolt az élet országutakra, járdaszélre, pincékbe, bányák tárnáiba, kezek a szántóföldeken, kémények alján, tengereken, kezek a világon és a világ felett — kezek, kezek, mint éretlen citromot, úgy facsarjátok szívemet. Ladányi Mihály fordítása Hadován Zogovic neves szerb költő, fenii verse a „Tagolt beszéd" című kötetében jelent meg.
