Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-14 / 267. szám

t oMat 1CELET-M AGY ARORSZÄÖ f9B8. november ft? ! Köszönt] ük hazánkban An are] Gromikót Kedves vendéget üdvözlünk ma hazánkban, Andrej And- rejevics Gromikót, a Szov­jetunió külügyminiszterét, aki Péter János magyar külügy­miniszter meghívására baráti látogatásra érkezik hozzánk. Ez a látogatás szervesen beleillik a Magyar Népköztár­saság és a Szovjetunió közötti testvéri barátság és gyümöl­csöző együttműködés állandó folyamatába. Minden terüle­ten állandóan bővül és mé­lyül a magyar—szovjet ba­rátság, ez jellemzi országaink nemzetközi együttműködését is. A magyar és a szovjet külügyminisztérium közötti állandó kapcsolatnak és kon­zultációnak nagy szerepe van nemzetközi együttműkö­désünk hatékonyságában. Utoljára 1965 májusában tett ilyen természetű látoga­tást Andrej Gromiko Ma­gyarországon, s ezt a látoga­tást Péter János 1966 júliusá­ban viszonozta. A múlt év­ben pedig akkor került sor személyes találkozásra a két külügyminiszter között, ami­kor Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának vezetésével szov­jet párt- és kormányküldött­ség járt hazánkban. Andrej Gromiko a nemzet­közi élet egyik legismertebb személyisége, hiszen február­ban lesz 12 éve, hogy ő áll a Szovjetunió külügyi appa­rátusa élén. Életpályájának kiemelkedő eseményei össze­függésben állnak korunk fon­tos nemzetközi eseményeivel. A nevezetes jaltai értekezle­ten ő volt a szovjet delegáció külügyi tanácsadója, majd a Dombarton-Oaks-i konferen­cián képviselte hazáját, s ilyenformán részt vett az ENSZ alapokmányának meg­szerkesztésében. Hosszabb Ideig a Szovjetunió állandó képviselője is volt az ENSZ Biztonsági Tanácsában, s öt esztendőn át kiiUigyminiszter- helyettesként dolgozott. A szovjet diplomácia az el­múlt évtizedben olyan ki­emelkedő sikereket tudhat magának, mint a részleges atomcsend-szerződés, a világ­űr békés felhasználásáról szóló egyezmény, az atomso- romnó-szerződés megkötése. A Szovjetunió aktív külpoli­tikája, a béke biztosításáért folytatott állhatatos küzdelme az egyik legfontosabb ténye­ző, amely — a békéért küzuő százmilliók akaratával össze­fonódva — féken tartja, en­gedményekre, meghátrálások­ra kényszeríti a háborús erő­ket. Joggal vagyunk büszkék arra, hogy a szocialista Ma­gyarország is hozzájárul — képességei és lehetőségei mér­tékében — ezekhez a sikerek­hez. A szocialista országok együttműködése a nemzetkö­zi fórumokon mindig na­gyobb szerepet töltött be a béke biztosításában. Példája ennek a vietnami nép sza­badságharca, amely a szoci­alista közösség anyagi, erköl­csi és politikai támogatásával kényszerítette ki éppen a kö­zelmúltban a VDK elleni lé­giháború megszüntetését, s amely el fog vezetni a viet­nami nép teljes győzelméhez. A magyar és a szovjet kül­ügyminiszter várható megbe­széléseihez jó alapot ad or­szágaink teljes nézetazonos­sága az alapvető nemzetközi kérdésekben. Nemzetközi érdekeink kü­lönösen szorosan fonódnak össze az európai béke és biz­tonság problémakörében. Ma kontinensünk legégetőbb kér­dése az NSZK revansista po­litikájának visszaszorítása, a szocialista közösség erejének és összeforrottságának to­vábbi növelése. Együttműködésünk kiter­jed távolabbi régiókra is, hi­szen mindkét ország kormá­nya hathatósan támogatja a felszabadult országok törek­véseit, amelyek a politikai s gazdasági függetlenségük megszilárdítását szolgálja. To­vább növeljük a harcoló Vietnamnak nyújtott támo­gatásunkat és kiállunk az arab országok igazságos, an- tiimperialista harca mellett. Fontosnak tartjuk az ENSZ erősítését, hogy alapokmánya szellemében nagyobb szere­pet tölthessen be a békéért és a népek biztonságáért fo­lyó harcban. Amikor vendégünket, And­rej Gromikót szeretettel üd­vözöljük magyar földön, egy­ben eredményes tárgyaláso­kat, jó munkát kívánunk ne­ki is, házigazdáinak is. „Lázadók“ tevékenysége Kínában London, (MTI): A kanton! „pénzügyi és kereskedelmi frontbizottság” nevű szervezet kínai nyelvű félhivatalos füzete, amelynek egy-két példánya Londonba is eljutott, közli annak a talál­kozónak a jegyzőkönyvét, amely a nyár vége felé zaj­lott le Csou En-laj kínai mi­niszterelnök, valamint a Viet­nammal szomszédos Ku- anghszi tartomány vetélkedő forradalmi csoportjainak ve­zetői között. A jegyzőkönyv­ből kiderül, hogy a „forradal­márok” júniusban és július­ban egész vasúti szerelvénye­ket térítettek el útjukról s a Vietnamnak szánt fegyverra- kormányt Kuanghszi tarto­mányban, a helyi hatalmi harcban használták fel. Csou En-laj a találkozón kijelentette, hogy a magát „Liu Csau-vidék nagy lázadó hadseregének” nevező csoport 11 800 lőszeres ládát ragadott el, továbbá ugyanez a cso­port a vetélytárs Lien Csi- f rakd óval együtt összesen 16 000 puskát vitt el a vago­nokból. A miniszterelnök akkor ült le Pekingben tárgyalni a lá­zadók vezetőivel, amikor az Észak-Vietnamba vezetű vas­útvonalon már csaknem két hónapja megbénult a forga­lom. Csou En-laj beszédének hangneme nem hagy kétséget az iránt, hogy a központi kormány teljesen nélkülözi Kuanghszi tartományban a hatalmi eszközöket, ugyanis a vezetőket hol revizionisták­nak, hol a Kuomintang ügy­nökök bérenceinek nevezi, de nem fenyegeti őket semmiféle büntetéssel. Mindössze arra kéri őket, hogy „még ma dél­után egyezzenek meg egy­mással”, s nézeteltéréseik el­döntésére kérjék fel a helyi katonai hatóságokat. Ez a fel­hívás azonban kissé furcsán hangzik, mert — mint az ok­mányból kiderül — a hadse­reg helyi parancsnokai is részt vettek a hatalmi harc­ban, bár nem teljesen vilá­gos, melyik oldalon. Külpolitikai összefoglaló Szupertanácskozás Saigonban Ellentmondó hírek a pakisztáni zavargásokról A világpolitikai vizeken tovább gyűrűznek a saigoni szabotázs hullámai. Úgy tű­nik, Washingtont most már komolyan nyugtalanítja az az újabb látványos presz­tízs-vereség, hogy még a dél-vietnami bábrezsimet sem tudja megfelelően kéz­ben tartani. Erre utal Clif­ford hadügyminiszter inge­rült kijelentése, amely sze­rint az Egyesült Államok Saigon nélkül is folytathat­ja a párizsi tárgyalásokat. Carl Bartsch, az amerikai külügyminisztérium sajtótit­kára úgy nyilatkozott: kor­mánya még mindig reméli, hogy Saigon módosítja maga­tartását. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Thieu elnök ösz- szehívta a déi-vietnami nem­zetbiztonsági tanácsot és az ülésről kiszivárgott hírek szerint „újra megvizsgálták a párizsi megbeszéléseken való részvétel kérdését...” Pakisztán egyik napról a másikra a világlapok első ol­dalaira került: — az ország­ból súlyos zavargásokat je­lentenek. A nyugtalanság már több mint egy hete úrrá lett a földkerekség legnépe­sebb mohamedán országán. A rendőrségnek először no­vember 8-án kellett közbe­lépnie. Ezen a napon a je­lenlegi események egyik kulcsfigurája, Ali Bhutto volt külügyminiszter, Ajub Khan elnök ellenzékének ve­zére, Ravrlpindibe látoga­tott. Hívei fenyegetően az utcára vonultak — és eldör­dült a rendőrségi sortűz. Há­rom diák meghalt és a ható­ságok bezáratták az egyete­meket. Másnap azonban is­mét diáktüntetések robban­tak ki, amelyek Rawalpindi- ből átterjedtek Feshawarra és Karachira is. Peshawar- ban aztán már nemcsak a rendőrségi lövés dördült: no­vember 10-én egy diák siker­telen merényletet kisérelt meg Ajub Khan ellen. A kormány azonnal kihirdette a rendkívüli állapotot. Ez azonban nem akadá­lyozta meg a zavargások folytatódását és a legfris­sebb jelentések szerint az események Pakisztán nem egy részén zendülés jelleget öltöttek. A nyugati hírügy­nökségek ontani kezdték a teljesen ellenőrizhetetlen és New York (MTI): Az ENSZ-közgyűlés szer­dán folytatta a vitát Kína ENSZ-líépviseletének kér­déséről. Jakov Malik, a Szov­jetunió ENSZ-képviselője felszólalásában hangoztatta, hogy országa mindenkor sík­ra szállt és síkra száll a Kí­nai Népköztársaság törvé­egymásnak gyakran élesen ellentmondó értesüléseket. A zűrzavarra jellemző, hogy Karachiban a kormány szó­vivője kénytelen volt hiva­talosan megcáfolni az Ajub Khan letartóztatásáról szóló híreket. A közlemény szerint éppen az elnök legfőbb po­litikai ellenfelét, Ali Bhuttot vették őrizetbe Lahore váro­sában és rajta kívül az ál­lamellenes tevékenység vád­jával tizenhárom más is­mert személyiséget is letar­tóztattak. Bár világos kép még nem alakult ki, az két­ségtelen, hogy Ajub Khan helyzete — legalábbis pilla­natnyilag — megrendült. A 61 éves elnök a muzul­mán hittudományi egyetem elvégzése után brit királyi katonai akadémián tanult. 1951-től a pakisztáni hadse­reg főparancsnoka, 1954—55- ben belügyminiszter. Éppen egy évtizede buktatta meg Iszkander Mirza akkori el­nököt és katonai puccsal ma­gához ragadta a hatalmat. nyes ENSZ-jogainak b űadék- talan helyreállításáért, vala­mint azért, hogy a világszer­vezetből, annak Összes szer­veiből távolítsák el a senkit sem képviselő Csang Kaj-sek klikk delegátusait. Malikhoz hasonló értelemben szólalt fel Armand Berard francia fődelegátus. 4. — Segédtitkár tehát Kiss­Roóz elvtárs — és gyorsan még hangosabban folytatja — gondnok, pénztárnok, párt­vezetőségi tagnak ajánlom Lakatos Lajos, földnélküli parasztot! — Nagy éljenzés a teremben. A Bartos, körüli kisgazdák, „úriemberek” íel- tűnően hallgatnak, nem tap­solnak. Kozma határozottan kijelenti: — Tehát megválasztottuk Lakatos Lajost, gondnok­pénztárosnak, pártvezetőségi tagnak. A lelkesedést csak nehezen tudja megfékezni. Hiszen új­ra győzött a tömeg, a de­mokrácia. Erélyesen, pillana­tok alatt mégis csak csendet teremt és folytatja: — Az eddigieken kívül pártvezetőségi tagnak javas­lom: Vágó Ármin tisztvise­lőt a gyártelepről, Szentlé­lek! Antal asztalossegédet, Kovács István kőművest, Sikli Ferenc földművest, Nagy Elek és D. Nagy Sán­dor kisparasztokat, Feldmann Bertalan és Német Elek sza­bósegédeket, Klim Antal szijjártósegédet és végül ma­gamat, Kozma Ignác gépla­katost! — Minden névnél felcsattan többé-kevésbé ál­talános, élénk taps. Hiszen nem hangzott el olyan név, akit a gyűlés résztvevői kö­zül legtöbben ne ismertek volna. — Egyenként szavazzunk! Felolvasom újra a neveket. — Jól van, jól van! Elfo­gadjuk! Helyes! — kiáltanak a gyűlés résztvevői, zúg a te­rem. így zajlott le Mátészalkán a- politikai élet első lükteté­se, alig három nappal a pesti őszirózsás forradalom után. Azok, akik azt hitték, — és ez főleg a vidéki intelligen­ciára vonatkozik — hogy ér­tik, hogy mi a divatba jött jelszó, a demokrácai tartalma, ezen az első népgyűlésen jó leckét kaptak, megtanulhat­ták. A népgyűlés aktív részt­vevői pedig úgy érezték, hogy ami ott történt, valami új volt, és ha ez a demokrá­cia, az élő, a valódi demok­rácia, akkor ez okos, jó do­log, és ebben máskor is részt vesznek. Jelentkezik az ellenség Az első népgyűlésen a de­mokrácia hozzálátott legna­gyobb történelmi feladatá­hoz, és nevelni kezdte, nőni indította „gyermekeit”, a má­tészalkai dolgozó embereket. Gyermeki tisztasággal hittük Mátészalkán, mi politikai ta­pasztalatlanok, hogy a de­mokrácia útja egyenes és okos. Jó, hogy a Bársonyo­kat, Lakatosokat, Vágókat, Kozmákat és a többieket, idősebbeket mélyebb életta­pasztalatuk, keserves, tragi­kus élményeik megtanították, hogy nem lehet mindig oko­sat tenni, emberségesnek lenni, hogy a demokrácia út­ja sem lehet egyenes, mert tapasztalt, kegyetlen ellen­séggel kell kemény harcot vívni a haladás minden egyes előrelépéséért. Egy azonban bizonyos, hogy még az eddig politikai­lag legközömbösebbeknek is mutatott, adott valamit ez az első mátészalkai népgyű­lés, melyet — mintha a föld­ből nőttek volna ki — a „cu- cialisták”, mint ahogy Má­tészalkán mondták, kezde­ményeztek. De bizony voltak olyanok is, a beijedt „régi világ” kö­reiben, akik azt terjesztet­ték, hogy veszedelmes do­log ez a demokrácia, mely a pesti forradalom hatására olyan, mint az eső, melynek nyomán gombák nőnek az erdőben. Ezek a mátészalkai szocialisták úgy nőttek ki, mint a gombák és a gyűlés azt mutatta, hogy úgy is szaporodnak, mint a gombák. Nőnek. . nőnek, és egyszerre csak... megindul az egész erdő... A nyíri földbirtoko­sok, régi urak pedig nagyon félnek az erdőtől, nem er­dőbe járnak vadászni, ha­nem inkább agarásznak, amikor kopokat uszítanak a nyulak után. Ezek, a gyűlés tanulságaként most is a kó­pékra gondolnak. Alig két héttel az ősziró­zsás pesti események után, a Kossuth utca végénél, a templomok előtti térén, tisz­ti különítmények találkoz­tak. Akkori elbeszélések nyo­mán, kezdő újságírói fantá­ziámmal emlékszem vissza Budaházi huszárszázados és Baki honvédfóhadnagy talál­kozására. Budaházi a nyír­egyházi huszárezrednek hí­res tisztje volt, kinek szé­les rokonsága főleg elszegé­nyedett dzsentrik, éltek Má­tészalka környékén. — Merre jártok? — kérde­zi Budaházi, az előtte feszes vigyázzállásban álló Baki fő­hadnagyot. — Alásan jelentem, em­bereimmel menekítjük a géberjéni jegyzőt, Szenti vá- nyi Jancsit. Iskolatársam volt. — Jól van no, de nem csak azért? A jegyzők ben­nünket, a hadsereget, a földbirtokosokat, becsületesen segítették ebben a háború­ban. Most mi sem hagyhat­juk őket agyonverni. Ez a csürhe mindenre képes! Majd mi, állunk elébük! Bi- kacsökkel... — Egy könnyű géppuskánk is van itt a szekér aljában — vág közbe vigyázzállását is feladva, bizalmasan Baki. így már Budaházi is el­fogadja a bizalmaskodást. — Ez már beszéd, golyó kell az alja népnek! Én Papp Jóskát hozom Nyírmeggyes­ről. Éppen csak hogy agyon nem verték a Péchy tanyán. Cseréljük meg Széntiványi- val. Én megyek Papp Jóská­val Géberjénbe, te pedig vidd Szentiványit Nyíl-meggyesre. A nemzeti tanács nevében beszélj, no meg egy kis szil- vóriummal is kend meg, ha van. A magyar cselédember szófogadóbb lesz, ha kap egy kicsit az erősből! No meg hát.. ha az erősebb is ad­ja! És ezt tudják a bitan­gok! Tudják, hogy mi vol­tunk és leszünk is újra az erősebbek! — Bakit akarja szavaival a csere helyességé­ről meggyőzni. Közben a tiszti szekerek körül férfiak, asszonyok, gyerekek is gyülekeznek — köztük vannak informátoraim is. Molnár plébános is kijön a parókiájáról és közeledik a tisztekhez. Baki illedelme­sen meg is köszönti: — Laudetur Jesus Kristus, plébános uram! Kis „expe- díciós” találkozásunk van itt Budaházi huszárszázados úr­ral. — Meg kell tanítani mő- resre a falusi népet! — mu­tatkozik be Budaházi. — Most mindenki radiká­lis! Hát jó, ha a tiszt urak is radikálisan emberségre ta­nítják a falu nagyszájú ko- lomposait — fogadja el a ki­hívást Molnár plébános és kenetlelj esen meg is magya­rázza: — Ügy van, plébános uram! Erre vállalkoztunk, de egye­lőre csak úgy privát! — húz­za alá nyomatákosan Buda­házi. Ügyes politikusnak akar mutatkozni, csak ,i,úgy egyelőre”. — De induljunk, mert itt még ránk jön a bu­sás napidíjat zsebre vágó nemzetőrség. Egyelőre még ne verekedjünk velük! Még korán van! Sok még a ha­zatérő, elégedetlen frontka- tona. Hát hiába! Ezt a há­borút elvesztettük... Érted Baki, még ne verekedjünk! Te indulj arra, a Szélvégen át Nyírmeggyesre szekereid­del, mi pedig megyünk a Cinevégen át, Géberjénbe. És elindultak a tiszti kü­lönítmények háromszekeres csiraalakulatai, hogy a nép nyakára ültessék, rájuk kényszerítsék a régi államha­talom hű kiszolgálóit, a nép­nyúzó jegyzőket. Nekik a jegyzők még most is csak eszközök. A tiszt urak, a ré­gi uralkodó osztályokat, sa­ját földbirtokos osztályukát akarták ezzel hatalomba ül­tetni, jobban mondva tartani. Sajnos az őszirózsás „vihar” nemzetünk törzséről, a föld- birtokosok ágait nem vágta le, sőt le sem nyeste, és nem hajigálla, égette el ott, ahol megérdemelték volna — a szemétdombon. A történelem szemete to­pogott ott, a mátészalkai templomok előtt. De állnak a háromszögletű teret övező terebélyes akácfák. Különö­sen életdúsak ezen az őszi reggelen, úgy látszik, élet­erősen fognak rügybe fakad­ni tavasszal, talán korábban, mint máskor. Sunyin, ravaszkodva, sze­kéren menekítve, „egyelőre” maguk is menekülve távoz­nak a köpök. Mélyen, erősen gyökerez­nek azonban, mint az akác­fák a szülőföld homokjában a mátészalkai emberek, a Bársonyok, a Lakatosok... Az 1C1C—19-es téli hÓERfok l-nngulata, prcbíémái Elmúlt az ősz és beköszön­tött a tél. Már februárt írunk és 1919-et. Az új év sem hozta meg az ,.új életet”. A téli hi­degben, mintha a politikai élet is megdermedne. Leg­alábbis így érzik vidéken, a mátészalkai emberek. De letűnt-e igazán a múlt? Ezt még a budapesti dolgozók, a városok népe sem érezhette. A fellendülő munkásmozga­lom adott ugyan valami új szájízt a demokrációbál. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásával felve­tődik a perspektíva, dolgozó népünk, országunk jövőjének kérdése. A munkásosztályon belül, a kommunisták, főleg Budapesten és a nagy ipari centrumokban felvetik a ho­gyan, merre, hová kérdéseket. Igen! A perspektíva, a világos cél, az adja a fiatalos lendü­letet. A nemzeti tanácsok már öregek voltak, amikor megszülettek. Különösen vo­natkozik ez a vidéki nemzeti tanácsokra. A mátészalkai nemzeti tanácsban demokra­tikus jogcím alatt, mint kis­gazdák, iparosok, kereskedők, több mint feleszámban, bent ültek a régi virilisták, és a hi­vatalos személyek, Jeszensz­ky főszolgabíró és Gosztonyi főbíró jelentős befolyást gya­koroltak a nemzeti tanács munkájára. Gosztonyi pöf- feszkedő, kupeckodó, ötven- holdas kisgazda természete­sen saját osztálya kolomposa. Jeszenszky, a tanácsban a szerény hivatalnokot játssza, mint régi dzsentri, a nagybir­tokosokhoz dörgölődik és azok érdekeit igyekszik képviselni a nemzeti tanácsban is. Ez a múlt árnyékolja be a nemzeti tanács munkáját, me­lyen érződik, hogy a tulajdon és birtokviszonyokon semmi sem változott. A nemzeti ta­nács a legégetőbb kérdések­ben, így a földkérdésben a leghalványabb perspektívát sem tudta felvázolni. Hiába ülnek a tanácsban a torna­csarnoki népgyűlésen élővé buggyant demokrácia, a szo­ciáldemokrata párt helyi szer­vezetének képviselői. Többsé­get a tanácsban nem alkot­nak, nem is követelhetik ma­guknak. A többségnek, ha igazán többség akar lenni, céltudatosan, a nemes cél egy­szerű realitásában tudnia kell, hogy mit akar. Tiszta szándé­kú és tiszta kezű embereket állított a demokrácia Máté­szalkán az első sorokba. Ezek az emberek és új kis közössé­gük, a helyi pártszervezet ko­molyan veszik népünk fel- emelkedésének, boldogulásá­nak megvalósítását. Régi gya­korlatból és személyesen is ismerik a szemben álló ellen­séget. Azonban a Gosztonyiék, Jeszenszkyék, a nagybirtoko­sok politikai rutinjával szem­ben hiába szónokolják igazu­kat a tanácsülésen. (Folytatjuk) i Földes Pál: ENSZ-k özgy ülés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom