Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-10 / 264. szám
t oMat '«BtW-WXGtXRORSZ/,G - VASÁRNAPI MELLÉKLET* TMÍ. norsnRer If; Sipkay Barna i Ketten az éjszakában Egy percet állt a vonat Amikor eldübörgött, a professzor ott maradt a sínek között égj’ nagy táskával. Olyan üres volt az állomás, mint egy frissen ásott sir- gödör. — Hordár! Hordár! Előcammogott egy vasutas. Nyugodtan hallgatta a professzor dühöngését, aki elátkozott dögtemetőnek titulálta a helységet, s a kérdésre, hogy itt talán járvány pusz- tíott, csak egyszerűen „nem uram '-mal válaszolt. — Hát akkor mire várunk? A hordár a professzor türelmetlenségét nyilván tréfára vette, mert a táskára bökött: — Ezért, hívott, uram? — Talán sakkozzunk itt, ágy gondolja? — ön szeret sakkozni? A messziről érkezett most már nyugtalanul sandított körül. Hiszen csupán ketten vannak. Es éjszaka. — Én ugyebár most érkeztem. A táskám meglehetősen nehéz. A feladat egyszerű: megemeli a táskámat és mindketten elindulunk. Tehát? A hordár jóindulattal mosolygott az öregemberre. — Elég nagynak látszik a poggyásza, uram. Valóban olyan nehéz is? — Győződjék meg róla —■ mondta a professzor. A vasutas azonban cigarettát puhítgatott és rágyújtott — Mi van benne? — Hogyhogy mi van benne? — kérdezte a professzor. — No igen, mi van benne? — Minden! Érti! Minden! — Akkor csakugyan nehéz lehet. A helyzet pedig az, hogy én nemigen szoktam nehéz poggyászokat az utasoknak továbbcipelnl. — Tisztázzunk valamit. Maga hordár? — Hát uram, ez nézőpont kérdése. Ha értem kiált, akkor igen. hordár vág vök. — És ha felszólítom, hogy hozza a bőröndömet ? Akkor már nem bizonyos, hogy hordár? — Valahogy így. uram. A professzor felkacagott, aztán morogva pénztárcájából kisebb bankót választott. — Itt van. fogia és küldiön egy másik hordárt, aki beviszi a poggvászomat. — Látja uram, ez az, ami nem lehetséges. — Mi nem lehetséges? — Egyedül vagyok uram — mutatta fel bütykös, vastag ujját az ember. — Ne tréfáljon velem, hallja? — Dehogy tréfálok. — Mit akar tőlem? Pénzt? — Nem vagyok rabló, uram. — Valami szándéka csak van, nem?! — Nekem semmi. uram. A professzor leült a bőröndre. A hordár egykedvűen dohányzott. — Meddig fogunk itt ros- tokolni? — kérdezte az öregember. — Az öntől függ, uram. — Tőlem? Hogyan? Én nem bírom már a poggyászt nem érti? — Hogyne érteném. Nem bírja. Elhiszem. — Akkor? — Már egyszer kérdeztem uram, hogy mi van benne. Nem kíváncsiságból. De ön megsértődött. — Lehetséges, de nem értem. mi köze a bőröndöm tartalmának az ön tevékenységéhez? — Esetleg javaslattal szolgálhatok. Amennyiben igényli. uram — Tehetek mást? — Tehát igényli. Ez esetben megpróbálhatna uram kissé könnyíteni a poggyá szán. — Mii mond? — Átnézhetné és kidobálhatná a felesleget. — Őrültség! — Kérem, ne bosszankodjék. Mondtam, ez csak javaslat. Az ember sok dolgot rakosgat a lakásában is, már amikor költözésre kerül sor. nem tudja, miért és mit, csak kiderül, hogy csupa felesleges limlom, amivel telve Vannak a fiókok. Talán átgondolná uram, bizonyos benne, hogy ami a táskájában sú- lyosodik. mind szükséges? A professzor törülgette a szemüvegét. Szemügyre vette még egyszer az állomási, aztán a szelíd óriást. — Minthogy nem akarok reggelig itt tétlenkedni, kénytelen Vagyok válaszolni. — Szó sincs róla uram. Mondom, csak önmagának kell felelnie. A professzor meghökkent. „Micsoda éjszaka ez!” — Na jó — mondta megadással. Tehát: szerintem mindenre szükségem van, — Átgondolta uram? — Teljesen. — Hát ez baj. — Szóval ez esetben maradok itt a poggyásszal? — Ez a helyzet uram. — Értem. Mindenáron könnyítenem kell rajta. — így van pontosan. — Deliát tudja mi van ebben a poggyászban? Ért maga a filozófiához? — Keveset. Két gyerek többet eszik mint egy, három többet, mint kettő. — Egyszóval nem ismén Descastert? Platont? Sokra- test? ; — Ezek is a poggyászban vannak? — Igen, ők is! És még sokan! — És mindezt cipelte, uram? Miért, nem hagyta a könyvtárban? — Hogyan hagyhatnám? Hurcoltam magammal, de már nem bírom... — Bizonyos abban, hogy minderre önnek szüksége van? — Már válaszoltam! — Talán akkor nem a táskában kellene cipelnie, uram. Talán inkább a fejében, — Ott vannak! — Hát akkor igazán kidobálhatná a táskából a puszta papírlömeget. Képzelje uram, ha én is magammal hurcolnám saját poggyászomat, tele haszontalan lomokkal, amik számomra fontosak voltak. Uram, az a tömeg el se férne az ön jókora táskájában. — Ugyan mik volnának azok? . — Hát hirtelen magam sem tudom. Például a kubik, az ásó, a balta! az akasztófa... látja, uram, csak az akasztófa sem férne el önnél, pedig sok ősömet arra kötötték, amikor lázadtak az igazért. Nekem már nincs szükségem poggyászra uram. és ez a helyzet önnel is. Gondolkozzon csak. van idő. — Kezdem érteni — simogatta homlokát a tudós. — Ugv érti, dobjam el az egedet? — Na, helyben vagyunk. — Mármint azt, ami teher. — Csakis. A tudós gondolkozott. — De ha mégis szükségem volna... — Uram itt, ebben a helységben megkap mindent. — Mindent? — Amire embernek valóban szüksége lehet. A professzor még egyszer hosszan gondolkozott. Aztán felállt. — Hát akkor mehetünk, barátom. A hordár nem lepődött meg. Elindultak. Hátra se néztek. — No, nem jobb így? Váradi Hédi A felszabadulás után a nemzeti segély sovány, háborús éhezéstől elgyötört testű fiatalokat vitt vidékre, akik azután bekapcsolódtak az ottani diákszervezetek munkájába. A szentesi MA- DlSZ-csoport nagy sikerű eszt- rádműsoráról a helyi lap kritikusa többek között így írt: „Kiemelkedően jó volt Váradi Hédi szavalata; még sokat fogunk hallani róla.” S valóban, sokat hallunk manapság is. Még ott, Szentesen megkapta élete első főszerepét Molnár Ferenc: Az ördög című vígjátékában. Azután hazatért Budapestre és felvételizett a Színművészeti Főiskolára. Gellért Endre szavazata döntött a felvételinél: ő figyelt fel a sima hajú, fiatal lányra, aki Kosztolányit szavalt — Színésznő .akartam len-/ ni azóta, hogy megcsodáltam Lakner bácsi gyerekszínészeit, s megnéztem életem első moziját. Amikor a pályaválasztásról írtunk iskolai fogalmazást. tíz oldalt teleírtam az ábrándjaimmal. A deszkákat már főiskolás korában meghódította. A Farkasok és bárányok című Osztrovszkij darabban lépett fel először a budapesti Madách Színház színpadán. A diploma megszerzése után végleg ide került. A sikeres színészek életútja nem bővelkedik külső eseKálmán Györggyel a Bűnbeesés után című darabban. (MTI íoto — Keleti Éva felvétele) ményekben. Váradi Hédi körülbelül egy évtizedet töltött a Madách Színházban, majd onnan átszerződött a Nemzeti Színházhoz, annak tagja ma is. De hogy e száraz adatok mögött mennyi belső küzdelem rejlik, arról megsejthetünk valamit szerepeinek széles skálájából. Mert a mégoly tehetséges színésznek is meg kell harcolnia önmaKONYVESPOLC: Izrael három háborúja Napjaink egyik legtöbbet vitatott problémája a közel- keleti kérdés, az izraeli—arab ellentétek megoldására tett erőfeszítések, azok várható eredményei, és kihatása a világpolitika alakulására. Az események összefüggéseinek mélyebb megértéséhez le kell ásnunk a közeli és távoli múltba, egészen azok keletkezéséig. Ezt a célt, a konfliktus megértetését szolgálja Makai György: „Izrael három háborúja” című tanulmánya, amelyet a közelmúltban jelentetett meg a Kossuth Könyvkiadó. Mi az igazság abban, hogy az arab—izraeli ellentét hátterében valamiféle évezredes viszály húzódik meg? És ha ez nem igaz, ha csak újkeletű ellentétről van sző, menynyiben adhatunk hiteit egyes olyan arab állításoknak, hogy a zsidók betolakodók Palesztinában? Mert ha betolakodók, akkor hogyan ismerhette el a Szovjetunió 1947-ben az önálló zsidó állam létjogosultságát? S beszélhetünk-e betolakodókról, gyarmatosítókról a szörnyű programtól elmenekült és a hitleri koncentrációs táborokból kikerült zsidók esetében? Izgalmas kérdések ezek, s a kérdésekre hiteles történelmi dokumentumok egész sorával válaszol a könyv. Beszámol a cionizmus keletkezéséről, az első telepesek megérkezéséről az „ígéret földjére”, majd később az angol és amerikai imperializmus vetélkedéséről és mesterkedéseiről a leendő zsidóállam feletti befolyás megszerzésére. A többi már a közelmúlt, az 1949-es, 1956-os, és 1967-es, a három arab—izraeli háború, a mai közel-keleti válság hiteles története. A valóban érdekes, hézagpótló munka befejezéseként a szerző leszögezi: Izrael népének kétségtelenül joga van az élethez. Nyugodt és biztos életre azonban csak akkor számíthat, ha leszámol azzal a politikával, amely éket ver közé és az arab népek közé: ha nem lesz az imperializmus előretolt bástyája a Közel-Keleten. gával, ha egyik nap símulé- kony fiatal lányt, a másikon diadalmasan hódító asszonyt, a harmadikon rideg vénkisasszonyt játszik. És még mi mindent...! Az odaadóan szerelmes Júlia után eljátszotta a szertelen, vad Kleopátrát. Lady Wildermere legyezős és kosztümös csecsebecse figurája után ismét egy harsányabb hang: egv mai tízegynéhány éves lány örsi Ferenc Fekete ventillátor című darabjában. És sikeresen alakította a Nemzeti Színházban a2 ezerarcú Évát. A Bűnbeesés után Maggie-jét, akit az író Artúr Miller tragikus sorsú filmsztár feleségéről, Mardin iVIonroe-ról mintázott. Váradi Hédi fel tudott nőni a modell legendás szépségéhez, de ennél sokkal többet is adott: egy zaklatott, bonyolult, tragikus embert formázott belőle. Ezért az alakításáért, és a Marat halála bravúrosan megoldott álomkóros anarchista lányáért, a lelkiismeretből szép példát adó mai orvosnő szerepformálásáért Salamon Pál Magadra kiálts című darabjában, az idén a Magyar Népköztársaság érdemes művésze címmel tüntették ki. — Alszol? — kérdezte az asszony. — Nem alszom — miondta a férfi. — Máskor hamar elalszol. — Igen — mondta a férfi —, ma nem tudtam elaludni. — Valami történt? — kérdezte a nő. — Nem tudok róla... — Mégis... máskor már régen alszol. — Ma nem tudok — mondta a férfi. — El kell menned orvoshoz — állapította meg az asszony. — Végül úgy jársz, mint én. — Te hogy jártál? — kérdezte a férfi. — Jó ha két három órát alszom... — Nincs semmi bajom — monta a férfi. — Dehogynem... — mondta az asszony —, már három évvel ezelőtt is azok az ideg dolgok jól megijesztettek. Akkor valahogy rendbe jöttél, s azóta felé sem nézel az orvosnak — Nem vagyok ideges — mondta a férfi. — Akkor se voltál... csak nem találtad az egyensúlyod. Azt mondtad, úgy érzed magad ezen a földön, mintha egy kötélen állnál két ház között. — Ja... — mondta a férfi — ez igaz. De hát most fekszem... Az asszony rágyújtott egy cigarettára. Az asztalon almahéj volt. a tévétál maradéka. vacsorára vette. — Jó volt az a tál? —kérdezte az asszony. — Nekem ízlett. - Kerekes Imre: Álmatlanság — Már úgy értem, nem volt romlott a hús? — Az lehet... — mondta a férfi. Ö is rágyújtott. A két parázs időnként, ahogy szívták a cigarettát, felváltva jelzett pirosat, mint a villanyrendőr. — Nem éreztem — mondta az asszony —, bár előfordult már, hogy eladtak romlott árut. — Ritkán — mondta a férfi. Az asszony sötétben megkereste a rádió gombját, de már nem volt műsor. — Ilyen késő van — mondta az asszony. — Nem tudom mennyi az idő. — Dehogynem tudod — mondta az asszony —, az előbb megnézted az órát. — Már elfelejtettem. Az asszony felült, a sötétben átnézett a másik ágyra, ahol a férfi feküdt, az éppen megszívta a cigarettát, fel parázslóit az arca. — Nem emlékszel menynyi az idő? — kérdezte az asszony. — Nem — mondta a férfi —, köteles vagyok én erre emlékezni ? — Nem vagy köteles — mondta az asszony —, de ezt azért mégis furcsának tartom. — Pedig ez nem furcsa... — Kérlek, ha valami bajod van, légy szíves mondd meg. Ezzel a hajnali diskurzussal nem níegyünk semmire. Mondd meg, ha valami bánt, vagy talán én... — Nem, nem... — mondta a férfi. — Szó sincs róla. Te igazán nem és senki más... és egyáltalán senki és semmi, csak nem tudok aludni. — Éppen te, aki csak letetted a fejed... Az asszony hanyattvágta magát az ágyon, aztán a két tenyerét a mellére fektette és úgy is maradt. Gondolkozott. Milyen szörnyűség — mondta később, — hogy az embernek így kell bámulnia a sötétbeh. — Csukd be a szemed — mondta a férfi. — Kösz... — mondta a nő. — Nagyon hálás lennék, ha megmondanád, hol siklott ki ez a mai napod. Valami történt veled, az biztos... — Semmi — mondta a férfi. — Az lehetetlen... úgy is kitalálom, azt hiszem már nyomon is vagyok. — Ne fáradj — mondta a férfi —, nem történt semmi. — Na és? — Semmi és. Nem történt semmi, ennyi az egész. — Ennyi? — Hát nem elég ez? Nem elég baj? — mondta a férfi. — Ezt nem értem — mondta a nő —, nincs semmi és ez a baj. — Igen kérlek, ez a baj. — Jó, ha ez a baj, valamit akkor is csak érzel. — Nem érzek semmit — mondta a férfi. — így ahogy itt vagvok. semmi nem történt velem egész nap és nem érzek semmit. — Szóval azt akarod mondani, ez a semmi a baj. — Ugvan kérlek... te ezt úgysem érted — mondta a férfi. — Már hogyne érteném — mondta a nő — Nem vagyok én hülye, hogy ne értsem. De ha egyszer nincs semmi, se itt, se ott, se máshol, akkor mint kell értenem? — Nem megmondtam — válaszolt a férfi. — Most azt akarod, hogy olyan dolgot magyarázzak. aminek semmi értelme. Ezt vagy megérti valaki, vagy nem. — Vagy nem — mondta a nő. — Éngedelmeddel ezt nem értem, s nem -is akarom érteni. — Ezt tudtam — mondta a férfi. Elnyomta a cigarettát, s lehunyta a szemét. Érezte, hogy az asszony valahol a sötétben a tekintetét keresi. El akart kerülni minden találkozást. — Szóval azt akarod mondani, hogy az a semmi, amit nem érzel... az nem hagy aludni. — Valahogy így — mondta a férfi. — Mégis, mit akarsz ezzel mondani? — Semmit... — mondta a férfi. Az asszony kiugrott az ágyból, a sötétben nekiment a karosszéknek, kitapogatta és beleült. Legalább negyedórát ült ott szótlanul, s onnan figyel. — Alszol már? —■ kérdezte végül. — Ugyhn kérlek... — mondta a férfi —, feküdj le, mert megfázol. A nő szót fogadott, bebújt az ágyba. Amikor felmelegedett, oldalt fordult és a könyökére támaszkodott. — Csak azt szeretném tudni, miárt lett ez neked egyszerre ilyen fontos? — Micsoda? — kérdezte a férfi — Hát az a semmi... — Kezdjem most neked előlőről, hogy az a legfontosabb... Az asszony hallgatott, a könyöklés kifárasztotta. Nem is törődött már a válasszal. Álmos lett és leküzdhetetlenül aludni kívánt. Hanyatt feküdt és utoljára az ablakra nézett. — Hajnalodik... — mondta — az aszony. — Tudsz valami jobbat?
