Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-10 / 264. szám

f. £&al «TLET-MACYARCRSZAG Egy hét a világpolitikában tses iwwamber fj. Moszkvában a Vörös téren A 37. amerikai elnök Az elmaradt tárgyalás Kongresszus Nyugat-Berlinben MOSZKVA ÉS WASHING­TON állt a héten a figyelem fókuszában, a legfontosabb eseményeket a két szuper- nagyhatálom fővárosából je­lentették. * Az immár hagyományos Vörös téri díszszemlén és fel­vonuláson a szovjet nép egy­szerre adott hírt a békés építőmunka új eredményei­ről, valamint arról a párat­lan haditechnikáról, amely- lyel képes megvédelmezni a szocializmus vívmányait. Az ünnep alkalmából elmondott beszédeket — Mazurov fel­szólalását és Grecsko mar­sall szavait — annál nagyobb érdeklődés várta, hiszen az SZKP Központi Bizottságá­nak legutóbbi ülésén a kül­politikai kérdéseket is meg­vitatta. A nyilatkozatok alap­hangja továbbra is az a rea­litásokon nyugvó, magabiztos józanság volt, amely kifejezi Moszkva békés egymás mel­lett élési törekvéseit, de nem táplál illúziókat a nemzetközi fejlődés jelenleg különösen bonyolult és ellentmondásos szakaszával kapcsolatban. November hetedikét termé­szetesen az egész világon megünnepelték, jól tükrözte ez a nap a Szovjetunió nem­zetközi tekintélyét. Korunk bonyolultságát mutatja vi­szont, hogy a szomszédos Csehszlovákiában a hivatalos megemlékezésekre néhány provokáció vetett árnyékol. Ez utal arra is, hogy milyen komoly erőfeszítésekre van szükség Prágában a szocializ­mus következetes hívei ré­széről. Washingtonra a szoros el­nökválasztási küzdelem vetí­tette a reflektort. Végül is a köztársaságpárti Nixon lett az elnök, akinek politikai feltámadását csodával hatá­rosnak tartják. Pedig ennek a csodának egyszerű a ma­gyarázata: a johnsoni politi­ka olyan mérvű népszerűt­lenséget ért el, hogy szinte tálcán kínálta a győzelmet az ellenzéknek. Talán' ez az egész elnökvá­lasztási kampány leginkább feljegyzésre méltó mozzanata. Négy esztendővel ezelőtt Johnson az amerikai történe­lem legnagyobb arányú győ­zelmét aratta. Am e viszony­lag rövid idő alatt felélte és elpazarolta minden erkölcsi tartalékát. Nixon most az ed­digi legkeservesebb választá­si sikert mondhatja magáé­nak. (Századunkban csak Wilson kapott kisebb szava­zati arányt.) Olyan körülmé­nyek között kell kormányoz­nia, amikor sem a szenátus­ban, sem a képviselőházban nincs többsége. Ha tehát Johnson így elmálasztotta ko­rábbi tömegbázisát, Nixont méginkább fenyegetheti a veszély, hogy kicsúszik lába alól a talaj. Nyilván erre utalnak azok a hírek is, hogy Nixon „koalíciós kormányt" szeretne létrehozni, sőt eset­leg magát Humphrey-t is be­vonná a kormányba. A sze­mélyi kombinációkon túl az a lényeg, miként tud szembe­nézni a harminchetedik elnök a felgyülemlett probléma- csomaggal. A vietnami hábo­rú befejezése; az atomlesze­relés; a faji kérdés és ehhez kapcsolódóan a nagyvárosok, a bűnözés és a szegénység ügye; a dollár válsága — tennivaló akadna elég. Ha Nixon választási győzelme nehéz volt, az igazán nehéz időszak csak most követke­zik. .. WASHINGTON ÁRNYÉ­KA BORULT a héten Pá­rizsra: elmaradt a szerdára tervezett négyes tárgyalás. A közvetlen indok a saigoni rendszer makacskodása volt. Régi igazság azonban, hogy a farok sohasem szokta csó­válni a kutyát. A Thieu-cso- port azért ment bele az idő­húzásba, mert az elnökvá­lasztások eredményét várta. Azt reméli, hogy az új ad­minisztráció, a Pentagon ve­zetőinek nyomására. ismét merevebb álláspontot foglal el a vjetnami háború ügyé­ben! A kör visszavezetett te-' hát az Egyesült Államokba. Amennyiben az amerikaiak valóban komoly szándékkal kívánnak tárgyalni, könnyen megregulázhatják engedetlen szövetségesüket. Annál is in­kább. mert a VDK és a DNFF hármasban is hajlan­dó tárgyalni az Egyesült Ál­lamokkal. A színfalak mö­gött az érintkezés nem sza­kadt meg, a hírek szerint az elmúlt napokban is folyt bi­zonyos amerikai—vietnami párbeszéd Párizsban. Az iga­zi tárgyalások előfeltétele azonban, hogy Washington kibúvók és hátsó gondolatok nélkül kész legyen azokra. A sok bonyolult fejlemény között, az elmúlt hét Kiesin­ger kacelláfnak pofonegysze­rű volt. Szó szerint értendő: Beata Karsfeld asszony nyil­vánosan megszégyenítette a Nyugat-Berlinben megtartott CDU-kongresszuson. Ez ter­mészetesen csupán egy kis közjáték volt, — sokkal in­kább figyelemre méltó, hogy a legerősebb nyugatnémet kormánypárt egy magasvasút- megállónyira az NDK állam­határától, az önálló politikai egységnek számító Nyugat- Berlinben tartotta tanácsko­zását. Ez a tény önmagában is felért egy súlyos provoká­cióval, amit csak tetézett a megbeszélések tartalma. Az úgynevezett „Berlini prog­ram” a CDU-nak azt a szán­dékát mutatta, hogy nem akar változást, tovább kíván haladni az eddigi politika veszélyes vágányain. NEW YORKBAN A BIZ­TONSÁGI TANÁCS két ülé­sét halasztották el a héten. Az ENSZ-palota folyosóin ugyanakkor felfokozott tem­pójú diplomáciai tevékenység folyt: ismét a közel-keleti válság szerepelt napirenden. (A krízisen belül külön vál­ságvonalat jelentettek a jor- dániai események. Husszein király csapatainak, illetve néhány szélsőséges palesztin gerillacsoportnak fegyveres összetűzése már-már polgár- háború fenyegetését idézte fel.) A jelek azt mutatják, hogy az ENSZ-főtitkár köz­vetítő megbízottjának, Jar­ring svéd diplomatának te­vékenysége egyelőre zsákut­cába, jutott. Izraeli részről ugyan elhangzottak olyan ki­jelentések, hogy új tervet dolgoztak ki, de egyelőre nem hangzottak el reális ja­vaslatok: az arab országok változatlanul hajlandók a po­litikai megoldásra, de ért­hető türelmetlenséggel szem­lélik a huzavonát. Riad egyiptomi és Riafi Jordánjai külügyminiszter hat héten keresztül tartózkodott az ENSZ székhelyén, az esetle­ges konstruktív tárgyalások reményében. Pénteki elutazá­suk New Yorkból ennek a le­hetőségnek legalábbis átme­neti meghiúsulását mutatja. Földes Pál: Magyar felszólalás az ENSZ-hen New York, (MTI): Az ENSZ közgyűlés Politi­kai Bizottságának napirendjén első kérdésként szerepelt a nyílt tengerek és óceánok al­talajának békés célokra, az ■ egész emberiség érdekében való felhasználása. A vitában felszólalt dr. Pintér László, a magyar küldöttség tagja is. Megállapította, hogy Magyar- ország, bár nem tengerparti állam, és csak közvetett úton van kijárása a nyílt tenge­rekre, érdekelt a tengerek és óceánok mélyének feltárásá­ban. Különös tekintettel ar­ra, hogy földje természeti kincsekben meglehetősen sze­gény. várakozással tekint an- ra az időre, amikor lehetővé válik majd a tengerek és óceánok altalajában lévő nyersanyagforrások kikanázá- sa Egyetértett azzal, hogy a későbbiekben szükséges lesz a kérdés jogi vonatkozásait is rendezni, ennek hatékony­ságát azonban jelentősen nö­velné az, ha érvényt szeret­nének az ENSZ egyetemessé­gére vonatkozó elvnek, s ha a német, a koreai és a viet­nami nép képviselői is részt vehetnének ebben a munká­ban, s ha a kínai nép tör­vényes képviselői elfoglalhat­nák helyüket a világszerve­zetben. Üdvözölte a magyar kül­dött azt, hogy a szovjebkor- mány július 1-i emlékirata javaslatokat tartalmaz a tengerfenék kizárólagos bé­kés célokra való felhasználá­sát illetően, s hogy ezt a kérdést napirendre tűzte a genfi leszerelési bizottság is. Támogatásáról biztosította az izlandi határozati javaslatot, amelynek célja az, hogy meg­akadályozza, illetve csökkent­se a tengerek és óceánok vi­zének szennyezését. Lemondott a Johnson-kormány két minisztere Washington. (MTI): Fowler amerikai pénzügy- miniszter és Katzenbach kül­ügyminiszter-helyettes pénte­ken este benyújtotta lemon­dását Hírügynökségi jelenté­sek szerint Johnson elnök a lemondást elfogadta. A hírügynökségek rámutat­nak, hogy a két politikus tá­vozása a szokásokhoz híven történik és közeljövőben sor­ra leköszönnek majd a Johnson-kormány tagjai. HELSINKI Helsinkiben szombaton kezdte meg munkáját a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése. Megvi­tatják a párt új programjá­nak tervezetét és a nemzetkö­zi helyzet kérdéseit. A prog­ramtervezetről Aame Saari­nen, a párt elnöke tartott be­számolót-. A nemzetközi hely­zetről Hertta Kuusinen, a Központi Bizottság Politikai Bizottságának tagja számol be. PÁRIZS Az észak-vietnamiak hatá­rozottan elutasították, ame­rikai részről pedig egyelőre rendkívül tartózkodóan fo­gadták Thieu dél-vietnami el­nöknek a kettős találkozóra vonatkozó javaslatát. A Pa­ris Jour szerint az amerikai­ak is nehezen tartják elfo­gadhatónak Thieu javaslatát. A Figaro washingtoni tudó­sítója szerint az amerikai fővárosban rendkívül hidegen foeadták Thieu iavaslatát. A javaslat különben nem új. Az egyetlen dolog viszont ami új és Washingtont meg­botránkoztatta. hogy közzété­tele előtt nem tartották szük­ségesnek tájékoztatni az ame­rikai vezetőket saigoni nagy­követük útján HANOI Ho Si Minh, a VDK elnö­ke Kambodzsa nemzeti ün­nepe alkalmából táviratban köszöntette Norodom Sziha- nuk herceg kambodzsai ál­lamfőt. 7. Az őszirózsán forradalom éjszakája Lármás tömeg áradatában sodródtam 1918. október 31- én a budapesti Keleti-pálya­udvar csarnokában, a külső vágányon álló Nyíregyháza— Mátészalka felé induló vonat­hoz. Nehéz, magamfajta, alig tizenkilenc éves fiatalember­nek, politikában fiatal, ta­pasztalatlan népnek eldönte­ni, melyik irányba haladjon ? Történelmi időkben azonban, amikor- nem langyosmeleg, hanem inkább jegesforró az élet sodra, úgy érzik az embe­rek, hogy bátrabbak lehetnek, bármilyen fiatalnak, tapasz­talatlannak hitték is magu­kat. Olyannyira nőhetnek, hogy maguk alakítják nem csak egyéni, szőkébb család­juk, hanem szélesebb nagy közösségük, népük, hazájuk... szinte az egész világ sorsát. Alig egy órával ezelőtt, a kivilágított Astoria erkélyé­ről a forradalom, az ősziró­zsás forradalom győzelmét láttuk, hallottuk. És most úgy érezzük, hogy nagy élményt, történelmi eseményt viszünk magunkkal. Nem megyünk üres kézzel haza. Tettre vá­gyás, a szülőföld boldogulá­sáért való harc fűtött ben­nünket Élt bennünk a forra­dalom. Erős, hideg szél kergette a mozdonyok szennyes füstjét a csarnok alól és burkolta pá­rába az előttünk álló hosszú szerelvényt. Reménytelen volt szinte feljutni a kocsikba. „Aki bírja, marja” volt az eldurvult frontkatonák be- idegződött társadalmi törvé­nye. A kölcsönös kérdező ki­áltásokban azonban egymásra utaltságot is éreztünk. Kiala­kultak az egy várost elérni akaró csoportok, melyek együtt futottak. Mátészalka volt a legtávolabbi utazási cél, így ez,,a csoport verődött össze a legtávolabb, a moz­donyhoz legközelebb eső ko­csinál, Elét tépi, a .kocsi . lép­csőjénél, egy tiszti egyenru­hás férfi tolakodott. Beléje kapaszkodtam. Hirtelen egv élesen világító kézilámpa megszemélyesítette a kocsiba tolakodó emberfürtöt. Előt­tem felismertem doktor Bar- tos Mihály, volt mátészalkai ügyvédet, mögöttem pedig, a lámpásos hangjában Kovács István gyermekkori játszótár­samra emlékeztem. — Náci, Pali, ti vagytok? — Nyomás be! — s így len­dültünk be a vagonba. Még ülőhelyet is kaptunk, mi ro­hamozó mátészalkai csapat. A tömeg csak addig harcolt, kiabált, ameddig a szó szoros értelmében helyre r.em rázó- dott. A háború nemcsak szét­szórta az embereket az egész világon, hanem fel is rázta a hazatérő katonákat, kik em­berek százezeréi céltalan pusztulásának voltak szemta­núi. Ezen az éjszakán, az őszirózsás forradalom éjsza­káján bár úgy fütyült a moz­dony és indult menetrendsze­rűen, mint azelőtt, mégis eb­ben a vasúti kocsiban is meg­indult valami. Régi emlékek és legújabb élmények vias­kodtak bennünk az álom el­len és ezeknek kereszttüzé­ben indult meg beszélgeté­sünk. Mindegyikünkből fel­tört az az érzés, gondolat, mely egyénileg jellemünk leg­jellegzetesebb vonásaként fá­radtságunkat legyőzve, felül­kerekedett. Bartos Mihály ügyvéd-fő­hadnagy volt közöttünk a leg- eJszigeteltebb. Arcán öröm ragyogott, hogy ennyi év után még ezek a fiatalok is felis­merték. Menekült Pestről, mert úgy érezte, hogy ott nin- , csenek gyökerei. Valami múltba szeretett volna ka­paszkodni és most úgy érzi, hogy Mátészalka felé jó Irányba halad. Ott holnap reggel, ha leteszi főhadnagyi egyenruháját, barátokkal fog találkozni. Az őszirózsás for­radalom perspektívája, egyé­ni gondolataiban, így terebé­lyesedtek ki saját jövője, az egész magyar nép szabad utat kapott jövője, boldogsága át- érzésében. Mindez benne volt abban az első mondatában, mellyel fenséges többesben, a beszélgetést megindította. — Hát megcsináltuk Pesten a forradalmat! Győzött a ma­gyar nép! — mondta Károlyi Mihály az Astoria erkélyéről. — Én egyenesen az Astoriá­ból jövök, hallották Károlyit? — Mi lánggyáriak is bele­keveredtünk egy kicsit az őszirózsás forradalomba — fonta tovább a gondolatot Kozma Ignác, mátészalkai születésű lánggyári lakatos. Náci a lakatosmesterséget otthon tanulta Mátészalkán, majd Pestre került, és most huszonnyolc éves korára úgy éreztem, hogy a lánggyári munkások nagy közössége, a szervezett munkásság egyik legerősebb osztagának nevé­ben beszél. Gyerekes fölénnyel akart rátromfolni Nácira, a húszon- két-huszonhárom éves Kovács Pista, amikor fiatalosan fel­kiáltott: — Hát még a mátyásföldi repülőgépgyáriak! Azok is rá­vertek ebben a forradalom­ban! És tudjátok, ki a fővezér a repülőgépgyárban? Mosoly­gó Anti ott a vezető! Tudjá­tok, hogy ő is szálkái? — Benne volt ebben a mondat­ban egész Kovács Pista, a fia­tal kőműveslegény. Ö nem ér­zi, hogy a repülőgépgyáriak nevében beszélhet, de nagyon büszke rájuk és még büsz­kébb Mosolygó Anti bácsira, aki onnan indult el, mint ő, Mátészalkáról. Ezt már én sem, a legfiata­labb sem hagyhattam szó nél­kül. Az én szívem is tele volt szülővárosom szeretetével. Azért indultam haza, ezen a győzelmes éjszakán, tizenki­lenc éves diákfejjel, mert ott­hon szerettem volna valamit kezdeni, valami maradandót csinálni. Némi tapasztalatot már gyűjtöttem is hozzá egy­éves katonai és egyetemi szol­gálatom alatt. Most pedig, a legutóbbi forradalmi heted­ben, — magamnak sem mer­tem sohasem bevallani — tu­lajdonképpen katonaszöke­vény voltam, mert Lukasich tábornok akasztással való fe­nyegetései dacára sem vonul­tam be tanulmányi szabadsá­gomról csapatomhoz. Nem bújtam meg, hanem a Galilei körben, vitatkozó diá­kok között éreztem magam a legbiztonságosabban. A szo­ciáldemokrata pártban Varga Jenő szemináriumait is hall­gattam és éjszakánként szo­cialista könyveket olvastam. Valami szájízt kaptam a marxizmusból, a munkásosz­tály történelmi hivatásáról, de a munkásmozgalom gya­korlatáról vajmi kevés fogal­mam volt. Csak gyűjtögettem az élettapasztalatokat, de rendszerezni még nem pró­bálgathattam. — De kár, hogy nem tud­tam rólatok Pesten, Náci, Pis­ta! De legalább most nagyon jó, hogy ilyen forradalmi időkben mindnyájunknak ha­za húz a szíve Mátészalkára. Otthon tartsunk újra barátsá­got, fogjunk össze, — tört ki Őszintén belőlem. Újra Bartos akarta kézbe venni beszélgetésünk irányí­tását. — Én is azért megyek Má­tészalkára, hogy megnézzem, hogy milyen ott a politikai hangulat. Nem vagyok idegen — most már tegeződni kez­dett — emlékeztek a függet­lenségi negyvennyolcas Szu- nyogh Mihályra? Tíz évvel a háború előtt, mint teljesen idegen jött Mátészalkára, jó Kossuth zászlóval és győzött. Most a nép zászlója a köztár­sasági zászló lesz. A demok­rácia, a népuralom zászlója. — Szinte kortesbeszédbe len­dült. — Ma este győzött a magyar nép! Győzni fog a köztársaság! A hangosabb szónoklatra a sötétből előlépett egy orosz- kucsmás, cári katonaköpeny­be öltözött, negyven év kö­rüli, lógó magyar bajuszú, pa­raszt arcú ember. Vígan, szin­te berobbanva mondja: — Én is mátészalkai vónék! Pista a lámpásával rávilá­gít. Mi fiatalok felugrunk meglepetten. — Lakatos bátyám, hát ma­ga hogy kerül ide?! — kiáltja Kozma Náci és szeretette! megöleli. — Lajos bácsi, de régei nem láttuk! — mondjuk Pis­tával gyermeki tisztelettel. A jövevény, Lakatos Lajos, ölel­getése közben is más folytat­ja: — Jólesik, nagyra nőtt fió­kák, hogy azonnal mégismer­tetek. Nagy Oroszországból jövök, ott voltam már fogság­ban negyedik éve. Emlékszem én a negyvennyolcas Szu- nyogh-kortes titkárára, Bar­tos Mihályra, de azt mondom, hogy Oroszországban a cárt is agyonlőtték, köztársaság is- lett, de fődet csak a bolsevi­kok adtak a parasztoknak. Ezért harcol a Vörös Gárdá­ban sok tízezer magyar pa­raszt ott, Oroszországban. Én meg Horváth Gyula komám Nyírmeggyesről, meg Kiss Já­nos Szamosszegről. kikkel együtt indultunk haza, és most ott hortyognak a kocsi másik végében, annyi keser­ves év után, itthon kezünkbe szeretnénk kapni, saját ma-*, gunknak megdolgozni ezt a drága magyar anyaföldel. Meghatottan hallgattuk, es talán fontoskodva, én törtem meg a csendet. — Lajos bácsi, minekünk még a szervezkedést kell megtanulni! Erre már újra élénken csap rá Lakatos Lajos. — Az orosz muzsik sem járt egyetemet, mégis jól tud­ja mit akar. Hát mi is tudjuk, megtanított bennünket a ke­serves élet! Elég volt belőle! És most — az anyja istenit, jobb életet akarunk! Nem szónokolt Lakatos La­jos bátyánk, nem is kiabált hangosan, de amúgy érthe­tően fejezte ki magát. Szavai­ra egyszerre mozgásba jött az egész kocsi népe. — így igaz! Üj világ keli! — kiált az egyik. — Mivel megyünk haza? — dupláz rá kérdéssel a másik, — Üres kézzel? — perdült rá egy harmadik válasza. — És otthon mit találunk? — Üres kamrát! Pucér csa­ládot! Még nagyobb nyomort, mint régen! Hát ezért szen­vedtünk? ! És egyesek, érzelmeiktől^ hajtva, tettekre éhesen kia­bálnak. — A jegyzőt kipuffantjuk! Ügy van, úgy van! Űj világot akarunk!! Ez a vágy él a szívekben, ez lángol az ajkakon, de hogv milyen mélyen él népünk lel­kében, értelmében, azt bizony a beszélgető, vitaindító négy mátészalkai és a vihart keltő Lakatos Lajos világosan ak­kor még nem érthették meg. Dolgozó népünk csak ezekben a napokban indult meg néz­ni, látni, gondolkodni, ten­ni.. . Az emberek mindig in­dulóban vannak, és ha úgy érzik, hogy megérkeztek, ak­kor is újra és újra indulni kell. Mi is úgy éreztük, hogy reggel hazaérkezünk, pedig akkor, azon a hűvös, novem­ber elsejei reggelen, amikor a mátészalkai állomásra meg­érkeztünk, akkor indultunk el valójában, mint igazi harcos­társak, meleg szívvel, tele szeretettel, reménnyel... Hazaérkezés Ezekben a háború végi őszi napokban, tömegesen érkez­nek katonák az ország vasút­állomásaira. Az éjszaka da­cára, minden állomáson, abort vonatunk megállóit, ugyanaz a hangulat. Az érkezők töme­gét jóval, felülmúlják a vára­kozók. Várt, remegett, szipo­gott, sirdogált órákon át, minden vonat érkezése előtt sok száz, ezer. millió asszony, gyerek. Várt! Várt! Nem tudta, valójában várhat-e va­lakit, de nehéz szívvel, na­pokon át várt az állomáson minden vonatot. bármely irányból érkezik is az. Máté­szalkára négy irányból fut be a vonat. Nagy tömeg lepte el állandóan az állomást. Meglepetésszerűen óriási tömeg áramlott ki az érkező, hosszú szerelvényből. Sokan felmásztak a kocsik tetejére és mint úszóversenyen, úgy ugrottak le elsőként a hazai földre a csukaszürke, duhaj kedvű katonák. Nagyokat kurjongatnak, lövöldöznek az érkezés örömére, hátha így jobban magukra terelik a vá­rakozók figyelmét Az első oillanat okban bizonytalanul hullámzik a tömeg, majd las- nn rendeződni kezd. (Folytatjuk) 33 Hú

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom