Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-07 / 262. szám
'WBs. november 7. feÉLÉT-M A’G Y ARORSZÄÖ 8: óm*? A világ új térképe Feljegyezték a krónikások, hogy 1900 szilveszterén, a moszkvai gyárosok bankettjén, RjabUsinszkij, az ismert multimilliomos a következő pohárköszöntőt mondotta: „A XX, századra iszom, a nagytőke virágzásának századára.” Mi, akik ennek a XX. századnak harmadik harmadát írjuk, tanúi vagyunk a magabiztos jövendölés kudarcának. Századunk a szocialista forradalom győzelmes előretörésének és sikereinek időszaka lett. Először éppen azon a földön törték meg a nagytőke uralmát, ahol a hivalkodó köszöntő elhangzott. Amikor 1917 november 7-én a rohamozó munkások, katonák és matrózok diadala nyomán megszületett a szovjet állam a tőkés világ elinte nem akarta és nem tudta felmérni ezt a történelmi jelentőségű változást A nyugati lapok arról cikkeztek, hogy ,.a Téli Falota ideiglenesen a bolsevikek kezébe került”. Azóta 51 esztendő telt el, megfelelő idő a történelem próbájára. Kivívták és megoltalmazták a szocialista átalakulást, ami egyet jelentett azzal, hogy a régi Oroszország helyén korszerű, erős szocialista nagyhatalom jött létre. S a szovjet állam létének és fejlődésének kisugárzásaként, e fél évszázad alatt újjá formálódott a világ térképe. Nem földrajzi, geológiai értelemben, hanem politikai vonatkozásokban. Az adatok ismertek, de nem lehet elégszer feleleveníteni őket. Három kontinensen 14 ország tartozik a szocialista világrendhez, a föld területének 26, lakosságának 33,1 százalékával. Összeomlott a gyarmati rendszer, s több, mint 70 fiatal, független nemzeti állam alakult ki. A társadalmi változásokra jellemző, hogy világunkban a száz felé közeledik a kommunista pártok száma, taglétszámuk pedig legalább 50 millióra tehető. Hiába van tehát helyén a Mont Everest és az Atlanti-óceán, ez nem ugyanaz a világ, mint a századfordulón, vagy akár a XX. század elején volt. Szükséges, hogy néha megálljunk egy pillanatra és, visszatekintsünk a megtett útra. Vívjuk küzdelmünket a szocializmusért, a béke fenntartásáért, s egy ilyen korszakot átölelő erőfeszítésben nemcsak sikerek vannak, hanem balsikerek is, az előretörések mellett visszavonulások. Energiánkat leköti a nemzetközi porondon folyó harc, amely talán soha ilyen bonyolult nem volt mint napjainkban. Érthető, ha a közvetlen feladatokra összpontosítunk, de éppen azok megfelelő végrehajtására időnként nagyobb távlataiban is át kell tekintenünk fejlődésünket. S amikor ezekre a távlatokra irányul figyelmünk, minden út a közös eredőhöz: 1917 november 7-hez vezet. Amióta ezt a napot feljegyezte a naptár, a világ nincs kényére-kedvére kiszolgáltatva a nemzetközi imperializmusnak. Lehetnek ma viták és nézeteltérések bizonyos szocialista országokkal, de a Szovjetunió nélkül egyetlen állam sem próbálkozhatna a jövő építésével. Vannak problémáink a harmadik világ néha meglepetésszerű hullámzásaival kapcsolatban, de a szovjet állam és a szocialista világközösség hatása volt az egyik döntő tényező felszabadulásukban, s abban a tényben, hogy egyáltalán gondjaik lehetnek, mint független országoknak. A tőkés országokon belül vívott küzdelemre, amely a demokratikus szabadságjogokért és a magasabb életszínvonalért folyik, ugyancsak elkerülhetele- nül rányomja befolyását a szocializmus példája. Ami pedig a legfontosabb: a Szovjetunió fejlődésének, az új erőviszonyoknak alapvető szerepe van abban, hogy a világ mind ez idáig el tudta kerülni a nukleáris háborút, s a jövőben is megvan erre a reális lehetőség. November 7-e nemcsak a szovjet népek nagy ünnepe, hanem mindenkié földünkön, aki szivén' viseli a békét és a szocializmust. Ezen a napon forró köszöntésünk száll a szovjet emberek felé; meghajtjuk zászlóinkat a milliók előtt, akik a forradalom győzelméért és megvédéséért életüket áldozták; s tiszteletünk azoké, akik építik az újat, rohamléptekben haladnak előre, s megküzdenek a nehézségekkel. Az ünnep alkalmából saját portánkra is tekintünk, hiszen a szocialista építés mindannyiunk közös ügye. A nemzetközi színtéren pedig közös érdekünk az ösz- szes antiimperialista erő tömörítése, a nemzeti érdekünket szolgáló magyar—szovjet barátság erősítése. Az ünnep csupán rövid megállás, hogy összegezzük a már eltelt hétköznapokat és tovább tekintsünk a következőkre. S ha e kiemelkedő alkalomkor a szocializmus századára emeljük poharunkat, az mér nem jóslat, hanem a jól végzett munka realitása. Imre György rajzi Ceorgij Dxsagarov: * • • Ünnep Október, bearanyoztad az erdőt, ezüsttel fedted a folyót, füstbe takartad az eget, legelőre hajtottad a nyájat, szeleidnek # ezer "útja támad. Lehántottad a börtönök tetőit, mezítláb futottál a palotákba, s egy nap a legelőn, egy nap a jég ezüstjén, füsttel a válladon, Bulgáriába értél egy napon. / •Élvonalbeli bolgár költő, 1925-ben született. Vesna Parun: Néva Valaki félhangon egy fehér szót mormolt: Néva, Észak csendje és hívás ez a szó, mintha levelek hullanának, szürke és fehér a meztelen ág e szóban. A víz fölé hajol a szó, cseppektől harmatos, s fáradtan elúszik a bírhatatlan árral, milyen különös, hogy létezik a világon egy szó, amely így hömpölyög tova. Arkagyij Kulesov: November hetedike Ma először nem ünnepelhettem A piros dátumot. Fekszem a fehér falu kórteremben, Fogoly: beteg vagyok. Lepedőmhöz mintha bilincs kötözne, Az ajtó rám vigyáz, Rendületlenül ott strázsál fölöttem A börtönör: a láz. Testem erőtlen, de a gondolatra Nem törhet fájdalom. Transzparensem magasan lobogtatva Vonulok az úton. Bár mozdulatlanul hever az ágyon A testem — létezik. Tömött sorokban felvonúl az álom, Hallom lépteit. Fehéren rávillan a Néva-partra Az olthatatlan év, Szabadok vagytok, s veletek marad Ki vív az életért. •A neves szovjet-bjelorusz költő versét a Novij Mir című folyóiratból vettük. Carlos Augosto Leon: Az ember országa Ország, amelyhez nincs hasonló. Ország, amelynek ikerpárja van: Boldogság a neve. Soknyelvű ország, ember-anyanyelvű. Te tanítottál meg a Föld nevére. Veled szomszédosak a Föld égtájai. Partjaid ember-óceánok. Erőműveidben . Lenin szava zúg Mi lenne a világgal nélküled? Hazátlan lenne a költő nélküled. •A Béke-világtanács aranyérmével kitüntetett ismert venezuelai költő, 1914-ben született. Szomorú lányok nézik, átfolydogál az alkonyon a Néva az őszi kertek tükörképein szemük átrajzolódik, konok csónakok ütköznek a parthoz s a néma felhők elúsznak, távozó szeretők. Távoli Néva, nem láttam soha partjaid, madaraid elkísérik a csendes habokat, milyen különös, hogy léteznek a világon, és elkísérnek szárnycsapásaik. Mennyire szeretlek, fehér észak, névai alkonyat, mennyire szeretlek titeket, erős emberek, s már nemcsak fényetek, de árnyaitokat a kékség mélyeiben, látomásom part.szegélyein. •Jugoszláviai, horvát nemzetiségű költőnő, 1921-ben születeH. Tíz verseskötet szerzője. Így született a forradalom „Az irtis partján” szerzőjének új regénye Beszélgetés Szergej Zaliginnel Szergej Zaligin Szibériában született, az Altájon, Barnaulban végezte el a mezőgazdasági technikumot, majd néhány esztendei agro- nómusi munka után hidro- technikus-mérnöki oklevelet szerzett. Jelenleg Novo- szibirszkben él, a Szovjet Tudományos Akadémia Szibériai Intézetének tudományos munkatársa. És író. A népszerűség viszonylag későn érte utói: az 1952-ben, Moszkvában megjelent kónvvével, az Északi elbeszélésekkel. Első nagy sikerét 1964-ben aratta. Ekkor jelent meg Az Irtis partján, amelyet a világnak csaknem minden nyelvén kiadták. Magyarul is Szergej Zalagin alacsony, mosolygó ember. Ötvenöt éves. Csöndesen, nagyon megfontoltan beszél. — Sokan ünnepeltek azért, hogy az úgynevezett „életből” érkeztem az irodalomba. Ez még nem érdem, legfeljebb előny. Biztos vagyok benne, hogy az irodalomba vezető legjobb út nem az irodalom. A tudományos munka fegyelemre szoktatott. A kutatás, a kísérlet izgalma, kitartása és módszeressége nemcsak a természet titkainak megfejtésében segíthet, hanem az ember és a történelem bonyolult kapcsolatainak értésében is. Történelem nélkül érthetetlen a jelen. És ezért a művészet sem létezhet a történelmen kívül. Különösen mélyen átérzi ezt az ember északon, s még mélyebben az északi falvakban. De az, hogy éltem északon, hogy dolgoztam falun — ez véletlen dolga is lehet. Az viszont törvényszerű, hogy nemzedékem az utolsó, amelyik még látta mai utunk kezdetét. Hogyan indult a forradalom? És itt lényeges az, hogy ne csak a vezetés szerepét mutassuk meg, hanem azt is, hogy miként hatolt a forradalom az emberek közé. Ahol az események már elvesztették pátoszukat, ahol a változások a leghétköznapibb formákban mutatkoznak meg. Miként formálta a forradalom magukat az embereket... Miként élt benne az orosz parasztban a változás lehetősége, micsoda óriási ellenállást kellett legyőzni, az előítéleteknek milyen hálózatát átvágni ahhoz, hogy máig érjünk. — Hat évig írtam új regényemet, melyet a Novij Mii- közölt, a Sósvölgyet. A szibériai polgárháború idején. 1919-ben, két hónap alatt játszódik regényem cselekménye. Szibériában, melyet az ellenforradalmi erők ez idő tájt szinte teljesen elszakítottak a központi hatalomtól. körülbelül hét partizánköztársaság alakult Voltak jobban szervezett köztársaságok, voltak olyanok, melyekben teljesen elhatalmasodott az anarchia. Ezekben a köztársaságokban a nép, a felkelt nép maga gyakorolta a hatalmat. Volt olyan köztársaság, mely hatalmas területen mintegy 14 hónapig létezett Önálló pénzt bocsátottak ki. lapjuk volt, fegyvereiket maguk fabrikálták. A nép önmagát védte. Megérezte a szabadságot — és nem akart tovább másként élni. Más kérdés, hogy tudta-e: mi ez a szabadság? — Regényem újdonsága csak részben tematikai, báláz a valóság, hogy ezekről a partizánköztársaságokról még senki sem írt. Ez azonban mellékes és semmiképpen sem irodalmi tény. Fontosabbnak tartom a szándékot: a népet fejlődésében, történetileg ábrázolni. Pontosan kell tudnunk, hogyan élt, hogyan gondolkozott... Hogyan keletkezett a szovjethatalom? Az Auróra ágyúlövése — jeladás volt. Ezzel kezdődött, de miként folytatódott? Ezekre a kérdésekre akartam válaszolni a Sósvölgyben. A Sósvölggyel szorosan összefügső műnek gondolo-n korábbi kisregényemet, Az Irtis partjánt, mely különben genezisében is összetartozik mostani regényemmel. Már gyűjtöttem az anyagot a polgárháborús témához, olvastam a megszámlálhatatlanul rengeteg dokumentumot, amikor szerettem volna az időt és az embereket jobban megközelíteni, az erőt kipróbálni. Ezért kezdtem el írni egy elbeszélést. Ebből növekedett Az Irtis partján. Rájöttem ugyanis, hogy azt az átváltást, amely az orosz parasztban az egyéniből a köb lektiv gondolkozásra megtörtént. képtelenség egyetlen ponton, sűrítve megadni. A folyamat nélkül érthetetlen az egész. Az emberek, a hősök mások, de a szemlélet azonos. Zaligin emberei leginkább, mint tragédiákat élik át a polgárháborút és a kollekti- vizállást. Hisznek annak jóságában, ami történik, egész szívükkel igent mondanak reá, de nem akarják hinni, hoav a jót, a társadalom számára hasznosat — olykor a társadalom ellenére kell megtenni. A forradalom éppen az életet adja azoknak az embereknek. akik kiteljesedhetnek tiszta erkölcsiség ükkel. E. Fehér Pál
